Címke: Sebastian Vettel

  • Briatore Vettelt hibáztatja, addig Brawn összefogásra bíztatja a Ferrarit

    Briatore Vettelt hibáztatja, addig Brawn összefogásra bíztatja a Ferrarit

    Flavio Briatore szerint Sebastian Vettel nem megfelelő hozzáállása miatt nem lesz világbajnok 2018-ban. A Ferrari versenyzőjét elég sok kritika éri hibái miatt, aki annak ellenére maradt le Lewis Hamilton mögött, hogy az év elején jobb autót tudhatott magáénak, mint a Mercedes.

    Amíg, Hamilton a napokban Instagramján védte meg Vettelt, és kért tiszteletet versenyzőtársának, addig az olasz ex-csapatfőnök azok mellé állt, akik úgy véli, a német pilóta saját magam miatt veszíti el az idei bajnoki címet.

    ,,Úgy gondolom Sebastian sok hibát követett el ebben az évben. Meg kell tanulnia, hogy egy futam 53 körből áll, nem pedig csak egyből.” – reflektál Briatore Vettel elsőkörös hibáira, amik miatt több pontot is vesztett idén. „Nem kell minden versenyt megnyerni ahhoz, hogy valaki világbajnok legyen, inkább a pontokat kell számolni. Vettelt csak a futamgyőzelem érdekli, de ez nem így működik.” – nyilatkozta az olasz a Bildnek.

    Briatore azonban belátta, hogy az utóbbi versenyeken a Ferrari taktikai malőrjei is hozzátettek a mostani helyzet kialakulásához.

    Ezzel szemben Ross Brawn, aki több évet is eltöltött az olasz csapatnál, dicséri őket, amiért fel tudtak idén zárkózni a Mercedes mellé. A brit szakember elmondása szerint több krízist is átélt már a csapattal, ezért pontosan tudja, mit kell tenniük.

    ,,Itt az idő, hogy összedugják a fejüket, mutassák azt, hogy még mindig erős az egységük és tekintsenek előre anélkül, hogy bárkit is hibáztatnának. Van egy íratlan szabály a Formula 1-ben, miszerint a pilóták, a mérnökök és az egész vezetőség együtt nyer, és együtt veszít, és Maranelloban ezt nagyon jól tudják.”

    A brit szakember továbbá arra is kitért, hogy a Ferrari látszólagos megingása annak is köszönhető, hogy az olasz csapat nem régiben veszítette el elnökét.

    ,,Nincs kétség, hogy Sergio Marchione elvesztése hatalmas jelentőséggel bírt, ugyanis nagyon fontos szerepet töltött be a csapat életébe.” – nyilatkozta Brawn a Speed Weeknek

  • Norris beszélne Hamiltonnal, még mielőtt maga is F1-es pilóta lesz

    Norris beszélne Hamiltonnal, még mielőtt maga is F1-es pilóta lesz

    Lando Norris még nem beszélt Lewis Hamiltonnal, mióta a McLaren bejelentette őt a versenycsapatába. A fiatal brit pilóta a következő hónapban lesz 19 éves, és Anglia valaha volt legfiatalabb pilótájaként lesz ott a rajtrácson jövőre Melbourneben, Ausztráliában. A tinédzser hasonló utat járt be mint Hamilton, megnyerte a presztízs értékkel bíró Formula 3 bajnokságot, miközben már a McLaren szolgálatába állt.

    Ő lesz az első brit újonc Wokingban Hamilton óta, ahol ő is kezdett több mint 10 évvel ezelőtt. Így nyilatkozott a kapcsolatukról Norris:

    „Nincs meg Lewis száma. Nem is emlékszem, hogy valaha is beszéltem volna vele, talán ha egyszer. Jó lenne beszélni vele, remek fickó.”

    Hamilton épp azon van, hogy megszerezze az ötödik világbajnoki címét, miután 67 ponttal megy Sebastian Vettel előtt, és már csak 100 pont érhető el a hátralévő versenyeken. Ez azt is jelenti, hogy egy hét múlva, akár már Amerikában bajnok lehet vasárnap. Norris pedig 2019-ben második britként csatlakozhatna a mezőnyhöz, 2019-re.

    Érkezhet azonban a Mercedes juniorja, a 20 éves George Russell is, aki épp nyerésre áll a Formula 2 bajnokságában, és reménykedik abban, hogy harmadik britként csatlakozhat hozzájuk, a Williams színeiben. Norrist már az Olasz Nagydíj előtt bejelentették, csapattársa Carlos Sainz lesz, aki a Renaulttól igazol a szebb napokat is látott McLarenhez.

    Norris végül így zárta a gondolatait:

    „Nem sokat változott az életem. Mindent figyelembe véve, ugyanúgy dolgozom a pályán és a McLaren gyárában is, ahogy eddig. Ami változott, hogy többen kérnek közös képet meg autogramot. Sokkal nyugodtabb vagyok, és ez is egy nagy dolog. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy például Japánban jó volt már úgy mennem az edzésre, hogy nem mondták azt, hogy figyeljek erre, vagy arra, és próbálj meg olyan jó kört összerakni, mint Stoffel vagy Fernando. Inkább csak annyi volt, hogy menj ki, és csinálj amit akarsz, csak természetesen.”

  • Gasly: A tömeg jobban éltetett minket, mint Vettelt

    Gasly: A tömeg jobban éltetett minket, mint Vettelt

    Pierre Gasly arról beszélt, hogyan élte meg a Japán Nagydíjat, a Honda motorokat használó Toro Rosso pilótájaként.

    A francia elárulta, hogy abból a szempontból csalódott volt, hogy nem sikerült pontszerzéssel megköszönni a támogatást:

    „Nagyon különleges volt. Az elég egyedülálló, ha többen szurkolnak neked, mint Sebastian Vettelnek. Jó érzés volt a rajtrácsról látni azt a rengeteg szurkolót Toro Rossós sapkákban és pólókban. Már csütörtöktől kezdve rengeteg támogatást kaptunk.”

    „Emiatt volt nagyon fontos a maximumot nyújtani és ezért vagyok csalódott, hogy pont nélkül maradtunk úgy, hogy a legjobbunkat adtuk. A szombat még jó volt, de a futam nem alakult már annyira jól. Viszont így is köszönöm a rengeteg támogatást” – zárta értékelését a végül 11. helyen végző pilóta.

  • Vettel: Hamilton és a Mercedes túl könnyen múlt felül minket

    Vettel: Hamilton és a Mercedes túl könnyen múlt felül minket

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari jelentős mértékben megkönnyítette Lewis Hamilton és a Mercedes dolgát a bajnoki küzdelemben. Hamilton a legutolsó hét futamból a hat alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. A brit már Austinban beérheti a legendás Juan Manuel Fangiot világbajnoki címek tekintetében.

    Hamilton győzelmei mellett azonban a Ferrari is és Vettel is rengeteget hibázott. Ezt ékesen bizonyítja a mostani Japán Nagydíj, ahol a Ferrari az időmérőn, Vettel pedig a futam közben hibázott. A német pilóta Max Verstappennel ütközött, miközben Hamilton újfent nyerni tudott.

    Vettel szerint az Ezüst Nyilak jobb munkát végeztek a Ferrarinál a nyári szünet óta. Azonban a német szerint az autóban továbbra is megvan a kellő potenciál.

    „Még mindig van esélyünk, azonban a legutolsó versenyeken könnyen hagytuk nyerni őket,” – véli a négyszeres világbajnok német pilóta. „Természetesen nehéz dolgunk lesz és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy előrébb végezzünk náluk. Saját magunkra kell koncentrálnunk és akkor minden rendben lesz.”

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene nagyon csalódott volt a Japán Nagydíjat követően, azonban Vettel szerint a Ferrari tanult a legutolsó hétvégén elkövetett hibáiból.

    „Nem is tudom, hogy mit mondjak ezek után,” – nyilatkozta Arrivabene. „Nyilvánvalóan nem repesünk az örömtől az eredmény miatt. A stratégiánk nem működött, nem a helyes döntést hoztuk meg.

    „Esett az eső, kockáztatnunk kellett, de sajnos nem jött össze. Ha lesett volna az eső, akkor az átmeneti esőgumik miatt nagy előnybe kerülhettünk volna. Eleinte zseniális húzásnak tűnt, azonban a végén mindenki „idiótának” tartott bennünket,” – mondta csalódottan Arrivabene.

  • Briatore Vettelt hibáztatja, addig Brawn összefogásra bíztatja a Ferrarit

    Briatore Vettelt hibáztatja, addig Brawn összefogásra bíztatja a Ferrarit

    Flavio Briatore szerint Sebastian Vettel nem megfelelő hozzáállása miatt nem lesz világbajnok 2018-ban. A Ferrari versenyzőjét elég sok kritika éri hibái miatt, aki annak ellenére maradt le Lewis Hamilton mögött, hogy az év elején jobb autót tudhatott magáénak, mint a Mercedes.

    Amíg, Hamilton a napokban Instagramján védte meg Vettelt, és kért tiszteletet versenyzőtársának, addig az olasz ex-csapatfőnök azok mellé állt, akik úgy véli, a német pilóta saját magam miatt veszíti el az idei bajnoki címet.

    ,,Úgy gondolom Sebastian sok hibát követett el ebben az évben. Meg kell tanulnia, hogy egy futam 53 körből áll, nem pedig csak egyből.”– reflektál Briatore Vettel elsőkörös hibáira, amik miatt több pontot is vesztett idén.  „Nem kell minden versenyt megnyerni ahhoz, hogy valaki világbajnok legyen, inkább a pontokat kell számolni. Vettelt csak a futamgyőzelem érdekli, de ez nem így működik.” – nyilatkozta az olasz a Bildnek.

    Briatore azonban belátta, hogy az utóbbi versenyeken a Ferrari taktikai malőrjei is hozzátettek a mostani helyzet kialakulásához.

    Ezzel szemben Ross Brawn, aki több évet is eltöltött az olasz csapatnál, dicséri őket, amiért fel tudtak idén zárkózni a Mercedes mellé. A brit szakember elmondása szerint több krízist is át élt már a csapattal, ezért pontosan tudja, mit kell tenniük.

    ,,Itt az idő, hogy összedugják a fejüket, mutassák azt, hogy még mindig erős az egységük és tekintsenek előre anélkül, hogy bárkit is hibáztatnának. Van egy íratlan szabály a Forma-1-ben, miszerint a pilóták, a mérnökök és az egész vezetőség együtt nyer, és együtt veszít, és Maranellóban ezt nagyon jól tudják.

    A brit szakember továbbá arra is kitért, hogy a Ferrari látszólagos megingása annak is köszönhető, hogy az olasz csapat nem régiben veszítette el elnökét.

    ,,Nincs kétség, hogy Sergio Marchione elvesztése hatalmas jelentőséggel bírt, ugyanis nagyon fontos szerepet töltött be a csapat életébe.” – nyilatkozta Brawn a Speed Weeknek.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Az olasz sajtó nem kímélte Vettelt és a Ferrarit

    Az olasz sajtó nem kímélte Vettelt és a Ferrarit

    Az olasz sajtó széttépte a Ferrarit és Sebastian Vettelt, amiért a 2018-as bajnoki esélyeik szertefoszlottak. Suzuka után mondhatni az utolsó szöget is beverték a koporsóba, és ha az Amerikai Nagydíjon Vettel nem végez másodikként, akkor riválisa, Lewis Hamilton teljes joggal mondhatja majd magáénak a trófeát.

    Mivel sokak szerint a Ferrari bizonyult esélyesebbnek a világbajnoki címekre a szezon feléig, ezért nem meglepő, hogy a hírhedten büszke olasz sajtó nem elégedett a csapat és a pilóta teljesítményével.

    ,,A Ferrari romokban van – kezdte a La Gazetta dello sport a Japán Nagydíj után. – Vannak stratégák, akik hibákat követnek el, van egy gyenge versenyző, aki nem tanul semmit sem a hibáiból, egy csapatfőnök, aki saját embereit támadja és egy autó, ami hanyatlásnak indult. Monza előtt nehezen képzelhettünk volna ilyen szétesést.”

    A La Stampa egyetért:

    ,,Talán balszerencse, de az tény, hogy Sebastian Vettel semmit sem csinál jól mostanában.”

    A Coriere dello Sera így folytatta:

    ,,A hibák miatt a csapatot és a pilótákat lehet okolni. Vettel válságban van.” – a lap szerint, míg az időmérőt a Ferrari rontotta el, addig a futamot Vettel, azzal, hogy összeütközött Verstappennel. – ,,A német ismét egy horrorisztikus hibát adott hozzá eddigi gyűjteményéhez, tönkre téve ezzel a nagyszerű rajtját. Vettel jelenleg önbizalom hiányban szenved.”

    A legjobban a La Repubblica foglalta össze a történteket:

    ,,Míg Hamilton beállítja Fangio rekordját, addig a Ferrari elbukik. Vettel a legrosszabb pillanatban veszített, míg a Ferrari megtörik egy olyan csapatfőnök alatt, aki saját embereit kritizálja.”

  • Villeneuve: Egy nagy különbség van Vettel és Hamilton között

    Villeneuve: Egy nagy különbség van Vettel és Hamilton között

    A mindig szókimondó Jacques Villeneuve szerint Vettel balul sikerült előzési kísérlete Verstappen ellen egy fontos különbséget tükröz közte és Hamilton között.

    Vettel a Japán Nagydíj elején próbálta megelőzni a Red Bullost a Spoon kanyarban ám manővere visszafelé sült el. Az ütközés után a német megforgott, visszaesett a mezőny végére, így még reménytelenebb helyzetbe került a bajnoki címért futó versenyben.

    1997 bajnoka szerint ez a megmozdulás túl kockázatos és rosszul időzített volt.

    „Túl messze volt mögötte, amikor előzni akart. Max nem mondhatta azt, hogy ’gyere és előzz meg’. Vettel megpróbált valamit, ami nem volt szabálytalan, csak túl kockázatos.” – véleményezte a Sky Italianak.

    „Írhatna egy könyvet arról, hogy ’Hogyan veszítsünk el egy világbajnoki címet?’. A legfőbb különbség közte és Hamilton között az, hogy Lewis először gondolkodik, mielőtt belevágna egy agresszív manőverbe.” – folytatta.

    Villeneuve úgy látja, hogy Vettel már beletörődött a vereségbe, és Hamilton útja egyenes az ötödik bajnoki címhez.

    „Már az utolsó versenyen is láthattuk, hogy elfogadta, hogy nem nyerhet idén. Nem könnyű megérteni a Ferrarit, és nem csak azért, mert elvesztettek néhány futamot, hanem azért is mert a hibák után nem képesek visszatérni a helyes útra. Számomra ez teljesen érthetetlen.” – zárta a kanadai.

  • Hamilton védelmébe vette Vettelt

    Hamilton védelmébe vette Vettelt

    Sebastian Vettel sok kritikát kap a sajtótól, főleg az olasz sajtótól mostanság, de sok esetben még a rajongók is szóvá teszik, hogy sokat hibázik az elmúlt időszakban. Úgy fest, hogy riválisa, Lewis Hamilton is képben van a hírekkel és véleményekkel, ugyanis miután kimulatta magát egy újabb Tommy Hilfiger show-n, Instagramon kiállt Vettel mellett.

    „Úgy érzem, a sajtónak kicsit több tiszteletet kellene tanúsítania Sebastian felé.” – írta a bajnokság éllovasa. „El nem tudjátok képzelni, hogy milyen azt csinálni, amit mi csinálunk ezen a szinten, és minden sportoló esetében ez van a saját játékukban. Várható, hogy mivel emberek vagyunk, fogunk hibákat elkövetni, de csak az számít, hogyan jutunk túl rajta.”

  • Vettel inkább négyszemközt beszélne Verstappennel

    Vettel inkább négyszemközt beszélne Verstappennel

    Sebastian Vettel inkább négyszemközt beszélne Max Verstappennel, ahelyett, hogy a nyilvánosság előtt indítana szócsatát.

    A Ferrari pilótája úgy érezte, hogy Red Bullos riválisa túl agresszívan próbálta védeni harmadik helyét a Japán Nagydíjon, mikor meg akarta előzni őt a Spoon kanyarban. Végül a két versenyző ütközött, minek következtében Vettel megpördült azután pedig hátra esett, végül pedig a 6. helyen ért csak célba. Mivel Verstappennek már volt egy összetűzése Kimi Räikkönennel, az első körben, Vettel úgy véli ideje lesz elbeszélgetni a hollanddal.

    ,,Gyors, de nem sokat segít rajta, ha olyan stílusban jön vissza a pályára, mint ahogy azt Kimivel is tette.” – mondta Vettel, mikor az esetről kérdezték

    ,,Nem akarom, hogy úgy végződjön: Seb ezt mondta, Max meg azt mondta. Beszélni fogok vele négyszemközt, mikor eljön az ideje, én ezt az utat kedvelem. Mivel ti tesztek fel kérdéseket a témával kapcsolatban, ezért beszélek erről.”

    Vettel meg van győződve arról, hogy előzési kísérlete a Spoon kanyarban nem volt túl vakmerő, továbbá elutasítja azt a szemléletet, mi szerint várnia kellett volna egy jobb alkalomra, mivel Verstappen már kapott egy 5 másodperces büntetést a Räikkönennel való incidense miatt.

    ,,Mit gondoltok, mennyit várhatok? Nyilvánvalóan versenyzek, de nem csak vele. Ideális esetben az elhaladókkal is küzdök. Láttam, hogy a töltését elhasználta, villogott a lámpája. Én megmentettem a sajátomat, ezért jól tudtam kijönni a hajtűkanyarból. Aztán szélárnyékban autóztam, aztán már egymás mellett voltunk, mikor kanyarodtunk.”

    ,,Másokkal is volt hasonló ügyem, és eltudtunk kanyarodni mindketten. Nem ez a legmegfelelőbb előzési pont a pályán, de ha egymás mellett vagytok, akkor az a tisztességes, hogy figyeltek egymásra. Megpróbálta elkerülni az ütközést, de ő egyre csak közeledett, mégis hova kellett volna mennem?”

    Vettel úgy hiszi, Verstappennek volt elég lehetősége, hogy elkerülje az ütközést, ám azzal, hogy a holland levette a fékről a lábát, csak még bonyolultabbá tette a helyzetet.

    „Mikor meglátta, hogy egymás mellett haladunk, levette a lábát a fékről, majd inkább a gázra lépett, a probléma itt történt. Nem döntött jól, és szerintem nem tudta volna megcsinálni jól a kanyart. Csak rám figyelt, ahelyett, hogy a pályát nézte volna. Az elsődleges cél az, hogy mind a ketten tudjunk kanyarodni, utána majd eldöntjük, ki legyen belül és kívül.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Vettel: Nem voltam kétségbeesve Verstappen előzése közben

    Vettel: Nem voltam kétségbeesve Verstappen előzése közben

    Sebastian Vettel nem volt kétségbeesve, miközben Max Verstappennel csatázott a harmadik helyért a Japán Nagydíjon. Vettel és Verstappen a Spoon kanyarban ütköztek, miután a német pilóta a belső íven próbálta megelőzni a Red Bull holland pilótáját. Vettel szerint a manőverével semmi baj sem volt.

    „Nem bántam meg, hogy megpróbáltam,” – véli a csalódott Vettel. „Nyilvánvaló, hogy ha most kerülnék ebbe a szituációba, máshogy cselekednék, azonban utólag mindig könnyebb dönteni.

    „Az autóban ülve, úgy éreztem, hogy megvan a kellő tempókülönbség. Erre tartogattam az akkumulátoromat, hogy minél gyorsabban menjek a hátsó egyenesben. Gyorsabb voltam, azonban amint észrevette, hogy mellette vagyok, megpróbált védekezni. Egymás mellett voltunk, nem volt hova mennem, emiatt ütköztünk.”

    A németek négyszeres világbajnoka arra is rámutatott, hogy Verstappen senkinek, semmilyen helyzetben nem hagy elég helyet. A német a holland Räikkönennel történt incidensét hozta fel példának.

    „Próbáltam minél hamarabb megelőzni őt, hogy a Mercedesek után eredjek. Tudtam, hogy van egy öt másodperces büntetése és azt is, hogy gyorsabbak vagyunk náluk.

    „Jól gyorsítottam ki és gyorsabb is voltam. A biztonsági autó is segített abban, hogy közel legyek Verstappenhez. Belül voltam, de Verstappen megint agresszívebben védekezett a kelleténél. Amint észreveszi, hogy valaki mellette van, azt azonnal le akarja szorítani a pályáról.

    „Nézzétek meg, mit csinált Kimivel! Amint visszatért a pályára, le is szorította őt, ráadásul ütköztek is. Nem normális, hogy mindig nekünk kell figyelni rá. Hosszú a verseny, minden másodpercben ott kell legyünk fejben. A verseny során sokat előztem a Spoon-ban és érdekes módon nem ütköztem senkivel.

    „Az teljesen normális, hogyha közel kerül egymáshoz a két autó, de mindig helyet kell hagyni a másiknak. Ha nem hagysz helyet, akkor pedig az fog történni, ami a Spoon-ban történt.”