Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel háromhelyes rajtbüntetést kapott!

    Vettel háromhelyes rajtbüntetést kapott!

    A Ferrari német versenyzőjét, Sebastian Vettelt háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották, amiért nem lassított le kellő mértékben, miközben már piros zászlóval félbeszakították az edzést.

    A német pilótát azért büntették, mert túl gyorsan hajtott a piros zászlós fázis alatt az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén. Pont a német pilóta jövőbeli csapattársa, Charles Leclerc miatt kellett megszakítani az edzést, ugyanis a monacói pilóta a bukótérből rengeteg kavicsot hordott fel az aszfaltra.

    Vettelt végül egy három helyes rajtbüntetést fog kapni, ezzel pedig egyre inkább elszállnak az esélyei a bajnoki címre. A szabályzat 31.6-os pontja ugyanis kimondja, hogy amint piros zászló lép érvénybe, a pilótáknak azonnal le kell lassítaniuk.

    Esteban Ocon a Japán Nagydíjon pont emiatt kapott egy három rajthelyes büntetést. A Force India francia versenyzője ugyanis nem lassított kellő mértékben a piros zászlós fázis alatt, amit Nico Hülkenberg okozott.

  • Hamilton elmondta, miért állt ki Vettel mellett

    Hamilton elmondta, miért állt ki Vettel mellett

    Lewis Hamilton elmondta, miért üzent az Instagramon keresztül a sajtónak, hogy legyenek több tisztelettel riválisa, Sebastian Vettel irányába.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, úgy véli, versenyzőtársai is megtennék ezt érte.

    „Szerintem ha én lennék ilyen helyzetben, valószínűleg ők is így tennének.” – mondta Hamilton. „Versenyzőként mind a GDPA (Grand Prix Drivers’ Association = Nagydíj versenyzők szervezete) tagjai vagyunk és szerintem össze kell tartanunk. Az egymás iránti tiszteletünk talán a legnagyobb évek óta, legalábbis mióta én itt vagyok biztosan.”

    „Négyszeres világbajnokként úgy érzem, ez a legintenzívebb évünk. Minden, minden fennakadásunk felnagyított, mint minden sport csúcsán.”

    „Több alkalommal megesett, hogy én voltam kereszttűzben, és Seb midig nagy tisztelettel támogatott engem, szóval én is így tettem.”

  • Vettel: A Ferrari nem fél az esőtől

    Vettel: A Ferrari nem fél az esőtől

    Sebastian Vettel nem aggódik attól, hogy esőt jósolnak a hétvégi Amerikai Nagydíjra, annak ellenére sem, hogy idén igencsak meggyűlt a Ferrari baja az esővel.

    Ahogy arról mi is beszámoltunk, péntekre és szombatra is igen komoly esőt jósolnak a COTA környékére. Vetel szerint nem kell aggódniuk a csapatnál.

    „Nem hiszem, hogy az eső problémát okoz számunkra. Nem aggódok, amikor esik az eső. Ha az autónk gyors, akkor ugyanolyan gyors lesz száraz és esős időben is.” – jelentette ki a német.

    Idén eddig nem így festett a kép, ugyanis Lewis Hamilton a magyar és belga esős időmérőn egyaránt megszerezte a pole-pozíciót riválisa elől. Németországban pedig a futamon esett le az eső, ami miatt a kényelmesen vezető Vettel a falban kötött ki. A négyszeres bajnok nem az időjárást okolja a megmaradt csekély bajnoki esélyei miatt.

    „Itt és ott talán nem segített, de ez része a versenyzésnek. Nem gondolom, hogy olyan külső tényezőket lehetne okolni, mint az időjárás. Meg kell birkózni ezzel, talán mások egy kicsit jobban boldogultak vele, mint mi.” – mondta Vettel.

    Hamilton már a most következő hétvégén is bebiztosíthatja ötödik bajnoki sikerét, de Vettelnek csak egy célja van, mégpedig megpróbálni nyerni és reménykedni a legjobbakban.

    „Egyszerű a helyzet. Nyilván elég sok pont a hátrányunk. A győzelemre koncentrálunk, és meglátjuk majd, hogy a többi dolgok hogy alakulnak.”

    Hamilton korábban kiállt Vettel mellett, akit a média eléggé kritizált a teljesítménye miatt. A Ferrari pilótája szerint ez is azt mutatja, hogy kölcsönösen tisztelik egymást.

    „A tisztelet mindig is megvolt közöttünk, annak ellenére is, hogy nagyon különbözünk. Nagyra becsüljük a másik által elvégzett munkát. Ez egy kölcsönös tisztelet, ami megvan egymás felé.”

  • Verstappen az egyetlen, aki legyőzheti Hamiltont

    Verstappen az egyetlen, aki legyőzheti Hamiltont

    Max Verstappen az egyetlen a Forma-1-es mezőnyben, aki kihívója lehet Lewis Hamiltonnak. Ezt állítja a korábbi GP2 bajnok Davide Valsecchi, aki szerint a Mercedes és a Ferrari is iparkodhatna azon, hogy megszerezzék a holland pilótát a Red Bulltól.

    Verstappen akkor vált igazán ismertté, amikor a Forma-1 valaha volt legfiatalabb pilótájává vált az akkori 17 évével 2015-ben, és szélesebb körben is úgy gondolták, hogy egy született tehetség, hasonlóan Hamiltonhoz, aki 2007-ben érkezett meg a királykategóriába. Valsecchi szerint a holland „cseszek mindenre” hozzáállása a kulcs a sikereiben, és reméli, hogy 2019-ben egy versenyképes autót adnak alá, mert ha nem, akkor újabb Hamilton vb cím várható.

    A Formula 1 magazinnak így beszélt Valsecchi Verstappenről:
    „Nagyon fiatal, nagyon jó, és nagyon arrogáns. Ugyanakkor nem is az arrogáns a jó szó rá. Nagyon is magabiztos: „Én vagyok a legjobb, b.sszátok meg.” – a hozzáállása. Ezt én szeretem. Max egy gyilkos, mindig agresszív, és nagyon gyors. Az ilyenek bajnokká válnak. Véleményem szerint Verstappen az egyetlen, aki felveheti a kesztyűt Hamiltonnal. Igazi pánikot tud okozni Lewis fejében. Elég végzetes dolog az, hogy Max nem ül bajnokesélyes autóban. Jelenleg Hamilton elérhetetlen, mivel nem is kell harcolnia. Max sokkal jobb, mint Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen vagy Valtteri Bottas.”

    Azzal hogy a Red Bull Honda erőforrásokra vált, akár vissza is térhetnek a bajnokesélyesek közé, de Valsecchi szerint a Forma-1 jelenlegi igáslovainak azzal kellene törődniük, hogy leigazolják Verstappent:

    „Ha a Mercedes helyében lennék, leigazolnám Verstappent, Hamilton sikereinek a tovább vivőjeként, hiszen az egyik világbajnok menne, a másik jönne. Tökéletes, nem? A Ferrari helyében meg ha fel akarnám venni a versenyt a Mercedesszel, akkor azonnal megszerezném Verstappent. Sajnos, azonban nem én döntök.”

  • Vettel elhagyhatja a Ferrarit 2019 végén

    Vettel elhagyhatja a Ferrarit 2019 végén

    Sebastian Vettel jövője a Ferrarinál hirtelen kétségessé vált. Ezt nem más állítja, mint a neves olasz sportlap, a La Gazetta dello Sport újságírója, Luigi Perna.

    Perna azt állítja, hogy Vettel címében ugyan nagyon reménykedtek, de nem tudták felvenni a harcot a Mercedes autóival, így a német veszít a támogatottságából és egyre inkább elszigetelődik Maranellóban. Utalt rá, hogy amennyiben Vettel 2019-ben sem lesz képes nyerni a legjobb autóval, van egy olyan pont a szerződésében, ami ahhoz is vezethet, hogy 2020-as szezont már nem vörös overálban kezdi meg.

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene ugyanakkor az újság által ezen a héten szervezett eseményen ennyit mondott:

    „Biztos vagyok benne, hogy előbb, vagy utóbb elhozza nekünk a bajnoki címet.”

  • Vettel elmondta, miben kell fejlődnie a Ferrarinak

    Vettel elmondta, miben kell fejlődnie a Ferrarinak

    Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője úgy véli, sokkal jobb munkát kell végezniük a szombati időmérő edzések alkalmával.

    „Néha megesik, hogy vasárnap megfizetsz azért, ha valamit elrontasz az időmérőn. Máskor mit sem számít, hogy mit csinálsz szombaton, mert annak nincs kihatása vasárnapra” – mondta Vettel.

    A maranellóiak legutóbb Monzában, az Olasz Nagydjíon futottak tökéletes kvalifikációt, akkor Räikkönen-Vettel sorrendben bérelték ki az első sort. A hazai győzelem azonban nem jött össze, Lewis Hamilton zsebelte be a 25 pontot Olaszországban.

    A Scuderia dolgai azóta sem mennek könnyebben, a múlt hétvégi Japán Nagydíjon taktikai hibát vétettek az időmérőn, aminek következményeképp Vettel csak a nyolcadik pozícióból rajtolhatott.

    „Sajnos a mi szempontunkból nézve, ha bármit elrontottunk szombaton, azt nagyon fájdalmas volt visszahozni a versenyen. Így megy ez, a szombati napokra kell koncentrálnunk, azonban a múltat már nem tudjuk megváltoztatni.”

    „Vannak dolgok, amiket jobban kell csinálnunk a jövőben. Előre kell néznünk, mert a megtörténteken nem tudunk változtatni. Biztosítanunk kell, hogy megfelelően zárjuk az elkövetkező szombatokat, hogy jobb eredményt érjünk el a futamokon” – tette hozzá.

  • Vettel tagadja, hogy megtört volna a ránehezedő nyomás miatt

    Vettel tagadja, hogy megtört volna a ránehezedő nyomás miatt

    Sebastian Vettel tagadta azt a feltevést, mi szerint a rá nehezedő nyomás miatt 2018-as bajnoki esélyei leredukálódtak.

    Egykoron Lewis Hamiltont megelőzve a pontversenyen, és a legjobb autóval rendelkezett, ám Vettel és a Ferrari bajnoki tervei széthullottak az elmúlt hónapban. Akkora hátrányt halmoztak fel, amit szinte lehetetlen ledolgozni.

    A német pilóta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva tagadta, hogy a Mercedes és Lewis Hamilton által kifejtett nyomás hatott volna rá, csak az érdekli, amit saját magára helyez.

    ,,A nyomás nem feltétlenül jó móka, ám nem mindig van jelen akkor, amikor az emberek gondolják. Őszintén, magadért versenyzel, és azokért, akik segítenek, hogy ezen a szinten legyek. Egy irányelvet szoktam követni: senki sem olyan jó vagy rossz, ahogy azt állítják. Valamint szeretek mindig visszatekinteni, miért is kezdtem el versenyezni, mert lelkesedtem érte és élveztem.”

    ,,Ha látjuk is egymást, akkor is csak kis időre a sajtótájékoztatón, a megbeszélésen, vagy kis szerencsével a pódiumon. Nem vagyunk közvetlen kapcsolatban.”

    Vettel szerint a pszichológiai játékok, amik a múltban előfordulhattak, manapság már nem történnek meg.

    ,,Olyan dolgok, mint „Töketlen vagy, ma sz*r voltál” már nem mondunk, mert minden szavunkat mérlegelik.

    Ámbár Vettel 2012-ben „uborkának” nevezte Narain Karthikeyan, miután ütköztek a Maláj Nagydíjon.

    ,,Az csak egy állítás volt, és sajnálatos, hogy ilyet tenni már nem lehetséges.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Hétvégén eldőlhet a bajnoki cím sorsa, mutatjuk, mi kell ehhez!

    Hétvégén eldőlhet a bajnoki cím sorsa, mutatjuk, mi kell ehhez!

    Lewis Hamilton akár már a hétvégi Egyesült Államok Nagydíján is világbajnok lehet (ötödjére). Ez azonban nagyban függ attól is, hogy riválisa, Sebastian Vettel hogy szerepel a futamon.

    Ahhoz, hogy a hétvégén eldőljön a bajnoki cím sorsa, az szükséges, hogy Hamilton nyolc ponttal többet szerezzen, mint Vettel. Tehát ha Vettel meg akarja akadályozni, hogy a brit már az amerikai versenyen bajnoki címet ünnepelhessen, akkor maximum nyolc ponttal szerezhet kevesebbet Austinban, mint Lewis.

    Tehát, Hamilton bajnok lesz Austinban, ha…

    • Hamilton nyer, és Vettel harmadik, vagy rosszabb helyen végez
    • Hamilton második és Vettel ötödik, vagy rosszabb helyen végez
    • Hamilton harmadik és Vettel hetedik, vagy rosszabb helyen végez
    • Hamilton negyedik és Vettel nyolcadik, vagy rosszabb helyen végez
    • Hamilton ötödik és Vettel kilencedik, vagy rosszabb helyen végez
    • Hamilton hatodik és Vettel nem szerez pontot

    Ha Hamilton hetedik, vagy rosszabb helyen végez, akkor még biztosan nem lesz bajnok Austinban.

    A konstruktőri bajnokságban a Mercedes előnye 78 pont a Ferrari előtt, ez pedig nem elég ahhoz, hogy Austinban bajnokok legyenek.

  • Alesi mérges a Ferrarira, Brawn Hamiltont élteti

    Alesi mérges a Ferrarira, Brawn Hamiltont élteti

    Jean Alesi is beállt azok közé, akik felháborodva nézték végig a Ferrari szenvedéseit. A francia bírálta az olasz csapatot, és Sebastian Vettelt, amiért az elmúlt versenyeken nem teljesítettek jól.

    ,,Az utolsó versenyeken le voltunk döbbenve, és mérgesen néztük, azt, ami történik.” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak, utalva a vörösök hibáira.

    ,,Vettel nem azért hibázik, mert rossz versenyző, de bizonyos körülmények között, nagyon könnyű rossz döntéseket hozni. Újra meg kell, találnia neki, és a csapatnak is azt a nyugalmat, amit elvesztettek.”

    A Ferrari baklövései még jobban kirajzolódnak, látva a Mercedes feljavulását a szezon második felében

    Az ügy kapcsán Ross Brawn is megszólalt: ,,Sosem gondoltam, hogy ezt kell mondanom, de  Hamilton lehet az az egy, aki meg tudja dönteni Michael Schumacher rekordjait. Mindent kézben tart, és ez az a színvonal, ami összekapcsolja őt Michaellel és a többi nagyszerű sráccal, miszerint akkor is nyerni tud, amikor veszítenie kellene.”

    Brawn hozzátette, tudja, hogy a Formula 1 válaszút elé érkezett, ezért azzal foglalkoznak, hogy szórakoztatóbbá tegyék a versenyeket.

    ,,A motorsport csúcsán akarunk maradni, ugyanakkor azt szeretnék, hogy a versenyzőink harcoljanak egymással a pályán, a csapatok közötti nagy különbségek olvadjanak el, és ezáltal még több szurkolót vonzzanak ebbe a sportágba.”

    „2019-ben apró változtatásokat fogunk alkalmazni, de az igazán izgalmas dolgok 2020-ban és 2021-ben következhetnek be.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Arrivabene: Előbb, vagy utóbb Vettel világbajnok lesz a Ferrarival

    Arrivabene: Előbb, vagy utóbb Vettel világbajnok lesz a Ferrarival

    Sebastian Vettel nagyon nehéz helyzetben van az idei szezonban, ugyanis a németek négyszeres világbajnoka a hibái miatt rengeteg kritikát kap. Azonban a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene minden helyzetben megvédi a németet.

    Vettelnek és a Ferrarinak össze kell szednie magát, ugyanis a sok hiba miatt az egyéni és a konstruktőri bajnokság is elúszni látszik.

    „Vettel sok mindenben hasonlít Schumacherhez,” – nyilatkozta Arrivabene a La Repubblicának. „Amikor a rádióban beszél olyan, mintha Michaellel beszélnék.”

    Az olasz szerint Vettel előbb vagy utóbb, de sikerre fogja vinni a maranellói istállót.

    „Amikor először járt a központban az édesapjával, már akkor tudtam, hogy csak idő kérdése és Seb világbajnoki címhez juttatja majd a Ferrarit.”

    Ugyanakkor Arrivabene nem haragszik a sajtóra, amiért állandóan őket hibáztatják.

    „Azt hiszem nem szükséges elmondanom, hogy mekkora nyomás alatt dolgozunk manapság. A Ferrari midig is a középpontban van, volt és lesz is.

    „Ez az év sajnos egy lehetetlen küldetéssé vált. Azonban amíg még van esélyünk, addig minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük a Mercedes dolgát.”