Címke: Sebastian Vettel

  • Van valami Vettel lábai között… még valami…

    Van valami Vettel lábai között… még valami…

    A Brazil Nagydíj második szabadedzés során Sebastian Vettel arról panaszkodott, hogy valami tárgy beeshetett a lábterébe, és menet közben ide-oda mozog.

    Erről pedig egészen mókás módon informálta csapatát a rádión.

    „Valami elszabadult a lábaim között…” – mondta Vettel. „…azon túl, ami nyilvánvaló! Szóval valami repked a lábam körül…”

    „Oké, vettük!” – hangzott a válasz a csapattól, nevetésbe hajló hangon.

    „Igen… A lábaim körül, vagyis… büszke lennék… ha az lenne, amire gondoltok, de nem az!”

    Mutatjuk is, hogy hangzott ez valójában, majd görgessetek tovább a folytatásért. 😀

    Az edzés után meg is kérdezték Vettelt, hogy hogy is volt ez, illetve mi volt az valójában, ami zavarta a lábai között… Vettel sajtósának, Brittának a fejét érdemes közben nézni! 😀

    „A lábaim között! Igen…” – kezdte a német derült arccal. „Azt mondtam, amit mondanom kellett, de aztán rájöttem, hogy talán rosszul veszi ki magát, szóval viccet csináltam belőle. Nem tudom, én viccesnek találtam. De megtaláltuk végül, hogy mi volt az, egy kis csavar volt az.”

  • Vettel: A 2009-es bajnokság elvesztése fájdalmasabb volt az ideinél

    Vettel: A 2009-es bajnokság elvesztése fájdalmasabb volt az ideinél

    A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel szerint az első világbajnoki kudarca 2009-ben fájdalmasabb volt az idei vereségénél.

    Vettelnek már matematikai esélye sincs arra, hogy megnyerje az egyéni bajnokságot, miután Lewis Hamilton a Mexikói Nagydíjon bebiztosította ötödik világbajnoki címét.

    „Az idei szezont leszámítva 2009-ben és 2017-ben jártam így,” – véli a német. „Talán a 2009-ben elszenvedett vereségem volt a legrosszabb.

    „Soha nem tudhatod, hogy mit hoz a következő év és azt sem, hogy lesz-e még esélyed bajnokságot nyerni. Nyilvánvalóan nagyon keményen dolgoztam abban az évben, hogy bajnok legyek, azonban sosem lehet tudni, hogy ki lesz a véső győztes.”

    Vettelnek a Brazil Nagydíjig még megvolt az esélye arra, hogy már az első Red Bullos évében világbajnok legyen 2009-ben. A németnek 15 pontos hátránya volt Jenson Buttonnal szemben, amikor már csak két futam volt hátra a szezonból.

    Azonban a hátralevő két futamon összesen 20 pontot lehetett megszerezni, ugyanis 2009-ben még a régi pontrendszer volt érvényben. Vettel a negyedik helyen zárta a futamot, azonban Button az ötödik helyen ért célba, amivel megszerezte első és egyben utolsó világbajnoki címét.

    A következő évtől kezdődően Vettel zsinórban négy világbajnoki címet szerzett a milton keynesi istálló színeiben.

    „Van egy küldetésem, amit még nem sikerült véghez vinnem,” – mondta a négyszeres világbajnok német pilóta. „Nehéz volt lenyelni azt, hogy idén sem sikerült megszereznem a végső győzelmet. Azonban az nem megoldás, hogyha feladod.”

  • Brazil Nagydíj – Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Brazil Nagydíj – Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    A második helyen a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője, Sebastian Vettel, míg a harmadikon az ötödik vb-győzelmét két hete bebiztosító Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája zárt.
    A negyedik pozícióban Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője végzett. Ricciardónak fontos lesz minél előbb végeznie a szombati időmérő edzésen, mert versenyautójában turbót cseréltek, ezért a kvalifikáción elért rajthelyénél öt pozícióval hátrébb sorolják majd.
    A brazil GP második szabadedzését 18 órától rendezik Sao Paulóban.

    Eredmények ((a formula1.com alapján)
    1. szabadedzés (az élcsoport):
    ——————————-
    1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:09.011 perc
    2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:09.060
    3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:09.107
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:09.395
    5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:09.573
    6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:09.679

    A további program:
    ——————
    2. szabadedzés 18.00
    szombat:
    3. szabadedzés 15.00
    időmérő edzés 18.00
    vasárnap:
    futam 18.10

  • Hamilton nem akarja Bottast győzelemhez juttatni

    Hamilton nem akarja Bottast győzelemhez juttatni

    Ma már a 33 éves Lewis Hamilton ötszörös világbajnokként szállhat be a Mercedesébe, miután megszerezte idén is a címet két hete, Mexikóban. A brit bajnok Californiába ment ünnepelni, de nem sikerült győzelemmel ünnepelnie a bajnokságát. 2015-ben Nico Rosberg megnyerte az utolsó három futamot, tavaly pedig Sebastian Vettel és Valtteri Bottas is tudott nyerni.

    Hamilton nagyon szeretne nyerni Interlagosban is, ami azt jelenti, hogy nem fog Bottas elől félreállni, pedig szeptemberben az Orosz Nagydíjon így is segítette a finn pilóta a brit csapattársát. Így látja a helyzetüket Hamilton:

    „A csapat nem fog utasítást alkalmazni. Nem kérdeztem meg ugyan Valtterit, de nem hinném, hogy ezt akarná. A saját jogán akar nyerni.”

    Míg Hamilton kilencszer nyert idén, Bottasnak ez még mindig várat m agára 2018-ban. Lewis folytatta a gondolatmenetét:

    „Nem tudom, hogy megtennék-e bármiféle szívességet Valtterinek, hogy nyerhessen. Nem hinném, hogy erre lenne szüksége, meg tudja oldani ezt maga is. Jó lenne, ha erősen tudna zárni, mert jobb érzés az autót év végén otthagyni azzal a tudattal, hogy erősen sikerült az évet lezárni.”

  • Fittipaldi: Hamilton jobban kezelte a nyomást, mint Vettel

    Fittipaldi: Hamilton jobban kezelte a nyomást, mint Vettel

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi beszélt a 2018-as bajnoki duóról, és Hamilton mentális erősségét tartotta döntő tényezőnek. A brazil legenda erről a Motor Show 2018 vendégeként beszélt. 1972 és 1974 világbajnoka csodálattal bír a brit pilóta irányába, hiszen olyan eminens társaságba került ezzel, ahol csak a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és a szintén ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangio tartózkodik.

    Emerson számára nem is kérdés az, hogy Hamilton jobban kezelte a nyomást, és emiatt tudott felülkerekedni Sebastian Vettelen 2018-ban:

    „Azt hiszem, hogy Vettel nyomás alatt sokat hibázik, főleg az első körökben. Az, ahogy kezelték a rájuk nehezedő terheket, megmutatta a különbséget, és bizonyítja azt is, amit mindig is hangoztatok: nem az első kanyarban nyered meg a versenyt, de elveszíteni egy futamot, tudsz az első kanyarban. Azt gondolom, hogy Vettel rengeteget hibázott. Végeredményben Hamilton látványos győzelmet aratott, ötszörös bajnok lett, és egy kiváló pilóta. Dominálta az idei szezont, és megmutatta azt, hogy mekkora tehetség, valamint hogy nyomás alatt is milyen jó pilóta tud maradni. Ő tovább fejlődött a királykategóriában az eltelt évek alatt, és nyugodt tud maradni hatalmas terhelések mellett is, ami különösen nehéz.”

  • Massa: Vettel többet hibázott, mint a Ferrari

    Massa: Vettel többet hibázott, mint a Ferrari

    Az egykori Ferrari versenyző, Felipe Massa úgy véli, hogy a 2018-as bajnoki címről legfőképpen önmaga miatt maradt le Sebastian Vettel, nem pedig a csapat miatt.

    „Vettel és a Ferrari elszalasztotta a lehetőséget idén, de szerintem Sebastian jobban okolható, mint a csapat.” – mondta Massa a Globonak.

    „Németország különösen fájdalmas volt, mivel Vettel nyerhetett volna, de végül 25 pontot bukott. De a kvalifikációkon is voltak hibák, rossz stratégiák, szükségtelen ütközés Bottasszal Franciaországban. Szerintem Vettel több hibát vétett, mint a Ferrari.” – vélekedik a brazil.

    Mindemellett szerinte Hamilton abszolút megérdemelte az ötödik bajnoki címét.

    „Ő az, akinek a legtöbb pole-ja van a történelemben és közel van a rekordhoz a győzelmek számát illetően is. 33 éves és úgy tűnik, nyilvánvaló esélyes lesz jövőre is bajnoki címért folyó küzdelemben.” – mondja Massa. „Meg van rá az esélye, hogy minden rekordot megdöntsön.”

  • Vettel: A csapatnak az a legcélravezetőbb ha együtt dolgozunk Leclerckel

    Vettel: A csapatnak az a legcélravezetőbb ha együtt dolgozunk Leclerckel

    Sebastian Vettel úgy gondolja, létfontosságú lesz, hogy ő és jövőbeni új csapattársa Charles Leclerc együttműködő munkakapcsolatot hozzanak létre a következő szezonban.

    Miután a Ferrari úgy döntött nem tartja meg Kimi Räikkönent 2019-re, Sebastian Vettelre új kihívások várnak, ugyanis 2015 óta a finn versenyzővel együtt versenyeztek az olasz csapatnál. Míg Leclerc gyorsasága vitathatatlan, addig tapasztalata egyelőre kevés, hiszen jelen pillanatban csak 19 futam áll a háta mögött, (év végére 21), amit a Sauberrel teljesített. Vettel épp ezért úgy gondolja, nem lesz célravezető csapatuk számára, ha acsarkodnak a vezető szerepért, ahelyett, hogy együtt dolgoznának.

    ,,Egyértelműen más lesz, mert Charles nem Kimi és Kimi nem Charles. Még fiatal, ezért sok elképzelése van. Ám úgy gondolom a csapatnak az a legcélravezetőbb, ha együtt tudunk dolgozni.”

    ,,Biztos vagyok benne, hogy jobb akar lenni nálam, ahogy én is nála. A szabályok tiszták. Kiminél hasonló volt a helyzet. Ám, úgy gondolom a kulcs az, hogy együtt tudjunk dolgozni, és ahogy mondtam sok minden fog a fejében járni majd.”

    „A csapattársa leszek, segíteni is fogok neki. Én lennék az utolsó, aki elrejtene előle valamit, vagy játszana vele, vagy hasonló dolgot művelne. Ezért is jöttünk ki Kimivel egymással, mert ebben az aspektusban hasonlóak vagyunk. Szóval meglátjuk majd mi lesz.”

    Habár Räikkönennek nem sikerült meggyőzni a maranellói csapatot, hogy 2019-ben is nekik versenyezzen, ami arra sarkalhatta volna a finnt, hogy befejezze Formula 1-es pályafutását, ám ehelyett, lecsapott a lehetőségre, aláírt a Sauberrel két évre, ami azt jelenti, hogy 40 évesen is a mezőny tagja lesz.

    Azonban Vettel nem gondolja, hogy saját karrierje olyan hosszú időre a Száguldó Cirkuszhoz fogja kötni.

    ,,Nekem még 10 évem vissza van, hogy oda érjek korban, ahol most Kimi tart. Az hosszú idő, annyi ahány éve a Formula 1-ben versenyzek, félidőben járhatok, de nem tudom mi lesz. Ha az összképet nézzük, 400 Nagydíj… nem tudom, soha sem mondhatod, hogy soha, de talán nem maradok ennyit. Ez sok mindentől függ, ha például a következő 10 évben miénk lesz a győzelem a Ferrarival, akkor igen, miért ne?”

  • Vettel: Sosem volt idén domináns autó a Ferrari

    Vettel: Sosem volt idén domináns autó a Ferrari

    Sebastian Vettel kijelentette, hogy az a megállapítás, hogy idén domináns volt a Ferrari autója az helytelen, és nem gyakran voltak előnyben a Mercedeshez képest.

    A német pilóta reményei az ötödik világbajnoki címre Mexikóban szertefoszlottak, miután Lewis Hamilton egy negyedik hellyel bebiztosította a saját ötödik elsőségét.

    A Ferrari azonban helyenként gyorsabb volt, mint a közvetlen riválisa, ám Vettel szerint nem volt akkora az az előny, mint sokan gondolják.

    „Ez az a kérdés ahol talán más véleményem van, mint az emberek többi részének. Szerintem az teljes mértékben igaz, hogy azt mondtam, hogy egy nagyon erős autónk van. Sokan ebből viszont azt szűrték le, hogy nekünk domináns autónk volt, és ez nem igaz. Ha megnézzük az eredményeket, akkor sehol sem látunk dominanciát.” – kezdte Vettel.

    „Spa-ban nem voltunk ugyan pole-ban, de a körülmények a kezünkre játszottak. A győzelmet sikerült megszereznünk, mert a vonalvezetés feküdt nekünk, de különösen az Eau Rouge. Tavaly kevesebb lóerővel rendelkeztünk, ezért nem tudtunk ott előzni, idén viszont nem volt ilyen jellegű hátrányunk, így képesek voltunk kihasználni a szélárnyék adta előnyt.”

    „Lewis ott folyamatosan pár tizeddel volt mögöttünk, ugyanolyan tempót diktált, ám egy bizonyos ponton feladta. Emiatt tudtunk ott nyolc másodperces előnnyel nyerni. Számomra ez nem volt egy domináns verseny, nagyon szoros közdelem volt. Ha ugyanaz lett volna az első körben, mint tavaly akkor ő nyerte volna meg a versenyt és én lettem volna a második.” – jegyezte meg.

    Vettel szerint a Mercedes a kiegyensúlyozott szezonjának köszönheti, hogy simán előttük végeznek a bajnoki értékelésben.

    „Voltak olyan versenyeink ahol közel voltunk, és jó tempót diktáltunk a futamokon, de nem voltak domináns futamaink. Nekik viszont voltak. Elég csak megnézni Spanyolországot, Franciaországot vagy Oroszországot, nekünk nem voltak ilyen versenyeink.”

    „De ne értsenek félre, nem ültem rossz autóban, egyáltalán nem, sőt egy elég erős autónk volt. Sokkal ellentétben nem gondolom azt, hogy domináns volt ez az autó.”

  • de la Rosa: A Ferrari nem védte meg Vettelt, amikor kellett volna

    de la Rosa: A Ferrari nem védte meg Vettelt, amikor kellett volna

    Az egykori spanyol Forma-1-es versenyző, Pedro de la Rosa szerint a Ferrari kudarcot vallott, ugyanis a maranellói alakulat nem támogatta kellőképpen a sokáig bajnokesélyesnek tartott Sebastian Vettelt.

    Sokan úgy gondolják, hogy a Ferrarinak volt az idei szezon során a legversenyképesebb konstrukciója, azonban a rájuk nehezedő nyomás miatt olyan hibákat vétettek, ami miatt Vettelnek már matematikai esélye sincs a megszerezni a világbajnoki címet.

    „A Ferrarinak idén sikerült egy olyan autót építeni, ami a Mercedes szintjén van,” – idézte de la Rosát a spanyol El Confidencial. „Vettel azért hibázott ennyit, mert a Ferrari nem támogatta őt, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Emiatt veszítették el a világbajnoki címet.”

    Sokan nem értették de la Rosa kijelentését, azonban a spanyol tiszta vizet öntött a pohárba: „Ha egy pilóta egy olyan csapat színeiben versenyez, mint a Ferrari, akkor a csapatnak kutya kötelessége megvédeni a pilótáját, ha valami rosszat csinál.

    „Ha nem védenek meg, akkor a versenyző nagyon nehéz helyzetbe kerül, ugyanis nem lesz képes magas nyomás alatt jól teljesíteni. Emlékszem, amikor Seb kiesett Németországban. Nem vétett nagy hibát, de az a kis hiba végül nagyon sokba került neki. Azonban semmi jelét nem láttam annak, hogy a Ferrari próbálná megvédeni őt.

    „Azután jött a monzai hétvége, ahol Hamilton drámai módon előzte meg őt, majd nyerte meg a futamot. Az esetek nyomást gyakoroltak Vettelre, ami miatt szenvedett és a Ferrari pedig nem segített neki ebben a nehéz helyzetben. A közönségtől is azt vártam, hogy kedvencük védelmére kelnek, azonban sokan nem ezek alapján cselekedtek.

    „Szinte mindenki csak kritizálta őt, beleértve az olasz sajtót is, ami miatt Vettel még nagyobb gödörbe került. A Ferrarinál nagyobb rajta nyomás, mint a Red Bullnál.

    „Amint nem úgy megy a szekér, nagyon nehéz higgadtnak maradni, különösen egy olyan csapatnál, mint a Ferrari.”

  • Ricciardo szerint Hamilton elismerést érdemel

    Ricciardo szerint Hamilton elismerést érdemel

    Daniel Ricciardo szerint Hamilton maximális dicséretet érdemel, amiért világbajnok lett, és mindezt úgy, hogy a pályán kívüli életstílusát nem kellett feladnia.

    Az immár ötszörös világbajnok Hamilton az élet más területein is kipróbálja magát, például feltűnt egy zenei együttműködés keretében Christina Aguilera új albumjában, de a brit az első ruhakollekcióját is elindította.

    Ricciardo nem kételkedik abban, hogy Hamilton autójával ő is képes lenne ilyen teljesítményre: „Mivel versenyző vagyok, azt kell, hogy mondjam, én vagyok a legjobb és azzal az autóval ugyanerre lennék képes. De minden elismerésem az övé. Zseniális az, hogy már egy évtizede képes ilyen jó formát mutatni, mindemellett a pályán kívül is jut ideje dolgokra. Éli az életét, eközben ilyen jól teljesít, minden elismerésem.”

    Ricciardo szerint idén Hamilton stabilabb volt, mint Vettel.

    „Ebben az évben látszott, hogy lehet gyors autód, de ez önmagában nem elég, mert hétről hétre kell teljesítened. Seb szinte egész évben jó autóval küzdhetett. De ilyen kiélezett csatában nagyon apró dolgok döntenek, és ezekben most Lewis kerekedett felül, emiatt alakult így a bajnokság.”

    „Lewist maximálisan tisztelem. Mindig is látszott a tehetsége, a sebessége, de nagyon elhivatottnak kell lenni, hogy ezt ki is tudd hozni magadból és fenntartsd ezt az állapotot. Nincs bajom azzal, hogy meg kell dicsérnem ezért.”