Címke: Sebastian Vettel

  • Hamilton és Vettel is számol Verstappennel jövőre

    Hamilton és Vettel is számol Verstappennel jövőre

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel úgy gondolja, jövőre Max Verstappen is harcba szállhat a világbajnoki címért, ha a Red Bull és a Honda együttműködése gyümölcsöző lesz.

    A holland pilóta nem kezdte jól a 2018-as szezont, ugyanis hibák tarkították az első hat futamát, ahol többek között ütközött, Vettellel és Hamiltonnal is, ám az évad további részében teljesítményének köszönhetően, a negyedik helyen zárta a bajnokságot. A 21 éves versenyző több pontot szerzett mindenkinél a nyári szünet után, – kivéve Lewis Hamiltont – kétszer tudott nyerni, és 11-szer állhatott a dobogón.

    Hamiltont és Vettelt megkérdezte az Autosport, hogy szerintük Verstappen készen áll-e a bajnoki címért folytatott küzdelemre.

    ,,Max nagyon jól vezetett az szezon során, megmutatta, hogy konzisztens tud lenni, sokszor állt már mellettünk ebben az évben. – utalt Hamilton arra, hogy riválisa sűrűn állt a dobogón. – Tehát, ha a csapata olyan munkát végez, amivel még közelebb tudnak hozzánk kerülni, akkor természetesen bele fog szólni a küzdelembe.”

    A Red Bull erős fejlődést mutatott idei autója kapcsán, ám Verstappen szerint jövőre több fog múlni a Hondán. Eddigi győzelmeit (5) Renault motorral szerezte, ám úgy tűnik a francia erőforrás nem gyorsabb már, sőt ugyanolyan teljesítményre képes, mint a japán.

    ,, A pályán úgy gondolom nincs szüksége semmilyen tanácsra, minden hozzávalóval rendelkezik, ami csak kellhet. Van pár srác, akiknek jók a kvalitásai, Max kétségtelenül közéjük tartozik. Emlékszem még az én időmre a csapatnál, fontos a versenyképes csomag és a Red Bull nagyon-nagyon erős. Úgy gondolom ők több teljesítményt tudtak belepakolni az autójukba, mint bármelyik csapat az év során ezért lettek olyan versenyképesek. Max és Daniel bebizonyította, hogy nagyon gyorsak, és konzisztensek tudnak maradni, ezért biztos vagyok benne, hogy ennél is többet fogunk látni tőle.” – válaszolt a kérdésre Vettel is, aki eddig bajnoki címeit a Red Bullal szerezte meg.

    Verstappennek az év végére sikerült megelőznie Valtteri Bottast, aki az ötödik helyre csúszott vissza, ám a harmadik helyen lévő Kimi Räikkönen is csak 2 pontra volt az ifjú hollandtól. Könnyedén végezhetett volna eggyel előrébb, ha Bakuban nem ütközik csapattársával, valamint ha nem akad össze Esteban Oconnal Brazíliába.

    ,,Ezt mindig nehéz kérdésnek találtam, mert minden a rendelkezésre álló csomagtól függ a Formula 1-ben.” – válaszolt Verstappen is a riválisaira reflektálva. – „Mikor visszatekintek, nekem úgy tűnt, Lewis készen volt első évében arra, hogy világbajnok legyen. Mindig csinálhatod jobban a dolgokat, de ez minden évben így van, még akkor is mikor megnyered a bajnokságot, mindig akad olyan, amit jobban lehet csinálni. Ezért ha nincs is nyerő csomagunk, adódnak olyan hétvégék, mikor hibáznak vagy egyszerűn csak jobb napjaink vannak, viszont remélem először is a csomag lesz meg.”

  • Mindkét tesztnapon Ferrari volt a leggyorsabb

    Mindkét tesztnapon Ferrari volt a leggyorsabb

    Idén utoljára léptek pályára a Forma-1-es versenyzők a kedd-szerdán megrendezett Pirelli teszten, Abu Dhabiban. A legtöbben már át is ültek új, 2019-es csapatuk autójába.

    Kedden Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Ferrarival, bár délelőtt egy kisebb baleset miatt piros zászlós fázist okozott. Vettel eddigi csapattársa, Kimi Räikkönen átült ahhoz a csapathoz, mellyel 2001-ben debütált a Forma-1-ben, a napjának azonban az vetett véget, hogy autója megállt a pályán.

    A második helyen Valtteri Bottas és a Mercedes végzett, míg a harmadik a Force Indiába átülő Lance Stroll lett.

    A McLaren újonca, Lanco Norris az 6. helyen zárt, míg Pietro Fittipaldi 8. lett a Haasszal. Fittipaldi okán szintén volt egy piris zászlós időszak, mert autója megállt a pályán. Végül motort kellett cserélni az autóban.

    Fittipaldi mögött a jövőre F1-es üléshez jutó, visszatérő Robert Kubica, valamint jövőévi williamses csapattársa, George Russell végeztek, míg a tabella végén Räikkönen és a Toro Rossóval teszteló Sean Gelael zártak.

    A legtöbb kört Gelael teljesítette.

    Végeredmény, kedd:

    Verenyző Autó Legjobb köridő különbség Körök száma
    1 Sebastian Vettel Ferrari 1:36.812 69
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:37.231 0.419 120
    3 Lance Stroll Force India/Mercedes 1:37.415 0.603 56
    4 Max Verstappen Red Bull/Renault 1:37.947 1.135 133
    5 Sergio Perez Force India/Mercedes 1:37.976 1.164 67
    6 Lando Norris McLaren/Renault 1:38.187 1.375 136
    7 Nico Hülkenberg Renault 1:38.789 1.977 128
    8 Pietro Fittipaldi Haas/Ferrari 1:39.201 2.389 56
    9 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:39.269 2.457 32
    10 George Russell Williams/Mercedes 1:39.512 2.700 42
    11 Kimi Raikkonen Sauber/Ferrari 1:39.878 3.066 102
    12 Sean Gelael Toro Rosso/Honda 1:40.435 3.623 150

    A második, egyben utolsó tesztnapon ismét a Ferrari zárt az élen, ám ekkor már Charles Leclerc-kel, aki első alkalommal vezethetett Ferrarit, mint Ferrari versenyző. A monacói versenyző ráadásul javítani is tudott Vettel keddi idején.

    A tabella második helyén Pierre Gasly a Red Bullal, a harmadik helyén pedig a Force Indiás Stroll végzett.

    A Renault és a Haas egy-egy junior versenyzővel tesztelt, Artem Markelov a 6., Louis Deletraz pedig a 9. helyen zárt.

    Szerdán a legszorgalmasabb Daniil Kvyat volt, aki 155 kört teljesített.

    Végeredmény, szerda:

    Versenyző Autó Köridő Legjobb köridő Körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:36.450 135
    2 Pierre Gasly Red Bull/Renault 1:37.916 1.466 129
    3 Lance Stroll Force India/Mercedes 1:38.044 1.594 122
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:38.448 1.998 143
    5 Carlos Sainz McLaren/Renault 1:38.547 2.097 150
    6 Artem Markelov Renault 1:38.590 2.140 129
    7 George Russell Williams/Mercedes 1:38.802 2.352 55
    8 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1:38.862 2.412 155
    9 Louis Deletraz Haas/Ferrari 1:39.069 2.619 117
    10 Antonio Giovinazzi Sauber/Ferrari 1:40.435 3.985 128
    11 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:44.208 7.758 39
  • Rosberg: A Ferrarinál hiányzott a csapategység

    Rosberg: A Ferrarinál hiányzott a csapategység

    Nico Rosberg szerint a Ferrari a csapategység hiánya miatt küszködött idén, ám a német hisz abban, hogy a vörösök visszavágnak jövőre.

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel vívott meg az idei világbajnoki címért, de a Ferrari és Vettel is számos hibát követett el idén, aminek az lett az eredménye, hogy a brit pilóta szerezte meg az ötödik bajnoki címet.

    2016 világbajnoka szerint, ha a Ferrari képes tovább vinni 2019-re az erősségeit és a gyengeségeiket ki tudják küszöbölni, akkor visszavághatnak az idei vereségért.

    „Alapvetően a Ferrarinak ezt a megkezdett utat kell folytatnia 2019-ben is. Egy remek autót építettek idénre. Erre alapozva, biztos vagyok benne, hogy még erősebben térnek vissza a téli szünet után.” – kezdte a német.

    „Nagyon sok stratégiai hibát vétettek, ezen kívül még hiányzott a csapatból az egység, meg a kohézió. Furcsa ezt látni, mivel a Ferrari mindig élen járt a csapat összetartásban. Ha versenyzőként azt érzed, hogy nem kapod meg a teljes támogatást, akkor az kihat a pszichés teljesítményedre és a koncentrációdra is. Ha nem állsz összhangban a csapattal, akkor nehéz dolgod van.” – folytatta.

    „Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Sergio Marchionne erősen összefogta a csapatot. Mégis azt kel mondanom, hogy a Mercedes remekül alkalmazkodott Niki Lauda hiányához. Mindezek ellenére nem látom azt, hogy 2019 lesz Sebastian utolsó esélye, szimplán csak egy újabb esély lesz a számára.”

    „Nehéz éven van túl, rengeteg kritikát kapott. Ugyanabban a helyzetben van, mint én 2015-ben. Lewis tökéletesen vezetett, én meg hibákat követtem el. Fontos, hogy újra felépítse az önbizalmát, márpedig Sebastian képes erre. Továbbra is az egyik legjobb pilóta a mezőnyben.” – zárta Rosberg.

  • Vettel: Fernando, találkozunk, miután visszatértél!

    Vettel: Fernando, találkozunk, miután visszatértél!

    Újabb videós anyagot tett közzé a Formula-1 hivatalos csatornája, melyben Fernando Alonsótól búcsúznak egykori kollégái. Ebből szemezgettünk, és olvashatjátok a legjobb részeket.

    „Viszlát Fernando. Találkozunk, miután visszatértél’ – mondta Sebastian Vettel.

    Kimi Räikkönen, Alonso korábbi csapattársa: „Hello Fernando. Remélem élvezni fogod a Forma-1-től távoli életet, valamint a versenyzés iránti egyéb szenvedélyeidet.”

    Andrea Stella, Alonso korábbi ferraris versenymérnöke is elbúcsúzott a kétszeres világbajnoktól, akit követett a McLarenhez 2014 végén: „Fernando, kicsit furán érzem magam. Nehéz elképzelnem milyen lesz úgy utazni a versenyekre, hogy te nem vagy ott az autóban. Ha valóban ez a helyzet, akkor azt kell mondanom, hogy hatalmas megtiszteltetés volt veled dolgozni.”

    Stefano Domenicali, a Ferrari ex-csapatfőnöke: „A legjobbakat kívánom neked, Fernando. Tudom, hogy részt veszel a Le Mans-i és további 24 órás versenyeken. 24 óra… Elképesztő.”

    Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója: „Mindig is csodáltam a tehetséged. Úgy érzem, nagy mértékben hozzájárultál a sportunk fejlődéséhez.”

    Chase Carey, a Liberty Media vezetője: „Az egyik legnagyobb hősünk vagy. Világszerte elképesztő szurkolóid vannak. A legjobbakat kívánjuk neked. Örökké a Forma-1 családjának tagja leszel.”

    Giancarlo Minardi, Alonso első Forma-1-es csapatvezetője: „Kedves Fernando! Ott voltam az első F1-es versenyeden, Abu Dhabiban viszont nem vettem részt. Az ok egyszerű. Meg vagyok győződve róla, hogy nem ez volt pályafutásod utolsó nagydíjhétvégéje. Még sok dolgod van ebben a sportban. Mindeközben élvezd az életet, szórakozz, tedd azt, amit a legjobbnak gondolsz a karriered szempontjából. Sok szerencsét kívánok, ölellek!”

    Flavio Briatore, a Renault korábbi csapatfőnöke: „Mackó! Egyelőre viszlát. De soha nem tudhatod… Biztos vagyok benne, hogy ez egy rövid távollét. Maximum egy év.”

    Zak Brown, a McLaren ügyvezetője: „Várom, hogy további versenyeket teljesítsünk együtt. A tripla korona elhódítása szenzációs lenne, és jó esélyünk lesz rá. Nagyon élveztem a közös munkát. Várom, hogy továbbra is egymás mellett dolgozzunk.”

  • Sisakcserével zárta a szezont Hamilton és Vettel

    Sisakcserével zárta a szezont Hamilton és Vettel

    Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton legnagyobb bajnoki riválisával, Sebastian Vettellel cserélt sisakot Abu Dhabiban.

    „Ez a legnagyobb tiszteletbeli dolog a versenyzők körében” – mondta Hamilton a sisakcserét megelőzően.

    „Nagyszerű munkát végeztél idén” – mondta Hamilton német riválisának, aki így reagált: „Nagyszerű munka volt a te részedről.”

    „Öt világbajnoki cím, nagyszerű eredmény, de remélem, meg tudom akadályozni, hogy többet nyerj” – tette hozzá Vettel.

    https://www.instagram.com/p/BqpLQ_xFd1V/

  • Ecclestone: Vettel nem vezéralkat

    Ecclestone: Vettel nem vezéralkat

    Bernie Ecclestone ezúttal sem tartotta magában a véleményét, szerinte Sebastian Vettel nem egy vezető alkat.

    A több évtizeden keresztül F1 élén álló brit szerint Vettel nem olyan, mint Michael Schumacher, aki az évezred elején sikert-sikerre halmozott a Ferrarival.

    „Michael a vállaira vette őket, kivezette őket a krízishelyzetből. Ő vezető volt, nem úgy, mint Vettel” – mondta Ecclestone a La Gazzetta dello Sport hasábjain.

    A német pilóta és a Ferrari idén kulcspillanatokban hibáztak, ezt Ecclestone is felemlegette. Szerinte Vettel karaktere is szerepet játszott az idei bajnoki cím elvesztésében.

    „A Red Bullnál imádták Sebastiant. Azonban nem hiszem, hogy ez a Ferrarinál is így van, ezért lehetett ez a koncentrációvesztés. Ő nagyon érzékeny, furcsa tulajdonsága ez németként. Erősebbnek kellene lennie belül, nyugodtabban kellene hozzáállni a dolgokhoz, de minden lehetősége megvan, hogy ezt véghezvigye.”

  • Vettel: Talán többünk is követi majd Alonsót

    Vettel: Talán többünk is követi majd Alonsót

    Sebastian Vettel elhintette, hogy talán ő is követi majd Alonso példáját és kipróbálja magát máshol is, az F1-en kívül.

    Alonso utolsó versenyét futotta az F1-ben az Abu Dhabi Nagydíjon, a 11. helyen zárt. Jövőre versenyez a WEC-ben és az Indy500-ra is visszatér.

    Vettel, Alonso és Hamilton a leintés után közösen ünnepeltek és „fánkoztak” a célegyenesben.

    „Nyilván Lewis nyert, még ha nehéz is, de el kell fogadni, hogy ez az ő éve volt” – kezdte Vettel. „Gratuláltam neki a levezető körben. Próbáltam mutatni, hogy csináljuk pár fánkot együtt. Nem biztos, hogy megértette, mert a nyolcas kanyarban nem igazán értettük meg egymást. De aztán, a célegyenesben mintha ugyanarra gondoltunk volna. Fernando is csatlakozott az utolsó versenyén, ez szép pillanat volt, főleg, hogy milyen nehéz időket élt meg.”

    Vettel kifejezte Alonso iránti tiszteletét, sőt fel is vetette, hogy útjaik akár még keresztezhetik egymást: „Szerintem soha senki nem kérdőjelezte meg a képességeit. Érdekes lesz látni, mire megy majd az évek során. Talán páran közülünk is csatlakoznak majd hozzá, akármit is csinál a jövőben. Mindannyian öregszünk. De szerintem mi még jól megvagyunk itt, szóval előremehet és kipróbálhatja a dolgot.”

  • Vettel: Hálistennek nem kell a hipereken rajtolnom

    Vettel: Hálistennek nem kell a hipereken rajtolnom

    Sebastian Vettel megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy sikerült az ultralágyakon továbbjutnia a Q3-ba, kikerülve ezzel a hiperlágyakon való rajtolást.

    A hiper- és ultralágyak között a vártnál nagyobb (1,3-1,4 másodperc) volt a különbség, az időmérő előtt a Pirelli tehát arra számított, hogy még a három nagycsapat sem lesz képes elkerülni a leglágyabb keveréken történő továbbjutást. Max Verstappen kivételével azonban minden érintettnek sikerült a lila abroncsokkal átslisszannia a Q3-ba, annak ellenére, hogy a középmezőny a Q2 végén hirtelen tempót talált a gyors, de roppant kényes hiperlágyakon.

    „[Pénteken] mindent kipróbáltunk és a hiperlágyak egyáltalán nem bizonyultak tartósnak” – magyarázta Vettel. „Elég biztosan voltunk benne, hogy számunkra ez nem lesz reális versenygumi, különösen elrajtolni nem akartunk ezen. Úgy tűnik, mások is hasonló logika mentén gondolkodtak.”

    Vettelnek két kör kellett a Q3-as továbbjutás bebiztosításához, ám az első menet után nem ment be kereket cserélni, hanem megpróbált ugyanazon a szetten egy gyorsabb kört menni, ami végül sikerült is neki.

    „Tudtam, hogy a második körömön tudok még körülbelül négy tizedet találni” – folytatta a német. „Az első körben kicsit megakadtam a forgalomban, így a tervezettnél szorosabb lett a dolog, de tényleg nagyon el akartam kerülni a hiperlágyakat, ezért örömmel bevállaltam a kockázatot.”

    A szabadedzéseken a Ferrari nem tűnt túlzottan acélosnak, ám az SF71-H jelentősen jobban teljesített a verseny szempontjából releváns alkonyi körülmények között.

    „Jobbnak éreztem [az időmérőn] az autót, a pálya is jobban feküdt nekünk” – fűzte hozzá Vettel. „Az időmérő során általában javul a tapadás és elégedettebbnek érzed magad az autóval. Sikerült felbecsülnünk a tapadásváltozást és jól olvastuk a pálya javulását.”

  • Vettel szerint szoros csata lesz közte és Leclerc között

    Vettel szerint szoros csata lesz közte és Leclerc között

    Sebastian Vettel szoros csatára számít jövőre újdonsült csapattársával, Charles Leclerc-rel. A német elárulta, még nem sokat beszélt a monacóival.

    ,,Nem tudom, meglátjuk.” – válaszolta arra kérdésre, hogy Leclerc közel lesz-e hozzá jövőre. – Mindig nagyon szoros, mikor ugyanolyan autót vezettek.”

    ,,Úgy gondolom okkal kapta meg az ülést, mindig tanulhatsz valamit, nem számít, hogy a csapattársad fiatalabb nálad, avagy idősebb, több vagy kevesebb versenyen van túl nálad. Tanulni mindig lehet valamit az autóban és azon kívül is.”

  • Arrivabene: Nem a hibák miatt veszítettük el a bajnokságot

    Arrivabene: Nem a hibák miatt veszítettük el a bajnokságot

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint nem a pilóták és a csapat által vétett hibák miatt bukták el az idei bajnokságot.

    A Mercedes idén is tarolt, ugyanis mindkét bajnokságot megnyerték zsinórban ötödjére. Az egyéni világbajnoki címet Lewis Hamilton szerezte meg a Mexikói Nagydíjon, ezzel legyőzve Ferraris riválisát, Sebastian Vettelt. A két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon pedig a konstruktőri bajnokságot is megnyerték.

    Az FIA által ma megrendezett sajtótájékoztatón Arrivabene úgy véli, hogy nem helyénvaló, hogy az emberek szerint a sok hiba miatt bukta el a Ferrari mindkét bajnokságot.

    „Nagyon jó formában kezdtük a szezon,” – mondta Arrivabene. „Ahogy Sebastian is mondta tegnap, sok hibát vétett az idei szezonban. Monza után az autónk sem volt elég gyors, szóval nem szeretném se Sebet sem pedig a csapatot felelősé tenni a történtek miatt. Együtt nyerünk, együtt veszítünk.”

    Az olasz csapatfőnök szerint sok Ferrari egy-kettőre van szükség, hogyha meg akarják nyerni a konstruktőri bajnokságot jövőre.

    „Folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtania mindkét pilótánknak, ha meg szeretnénk nyerni a konstruktőri bajnokságot. A másik csapatok formáján is sok múlik.

    „Az ötlet rendkívül egyszerű: ha folyamatosan a maximális pontszámot szerzed meg hétvégéről hétvégére, akkor semmi esélyt nem hagysz a többieknek.”

    A Ferrari pilótáinak összesen hat futamot sikerült megnyerniük az idei szezonban. Vettel öt, míg finn csapattársa, Kimi Räikkönen egy alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

    Ezzel szemben a Mercedesnek tíz futamot sikerült megnyernie idén, ráadásul a csapat összes győzelmét az immáron ötszörös világbajnok, Lewis Hamitlon szerezte.

    Vettel szerint a maranellóiaknak egy erősebb csomagra lenne szükségük 2019-re. „Megvoltak a lehetőségeink idén, ahol megvolt a megfelelő tempónk, azonban voltak olyan versenyhétvégék is, ahol szinte semmi esélyünk nem volt nyerni.

    „Nagyon keményen dolgozunk a siker érdekében. A csapat rendkívül motivált, szóval a következő szezonban még erősebbek leszünk.”