Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel: Messze voltunk attól, hogy megnyerjük a bajnokságot

    Vettel: Messze voltunk attól, hogy megnyerjük a bajnokságot

    Sebasitan Vettel úgy érzi, a Ferrari még mindig túl távol volt attól, hogy megnyerje a világbajnoki címet, ám az idei FIA Gálán a német versenyző elárulta, örül, hogy részese lehetett a harcnak.

    ,,Először is úgy gondolom, hogy egy nagyszerű dolog olyan pozícióban lenni, ahol is versenyezhetünk a világbajnoki címért. Nyilvánvalóan, a dolgok nem alakultak jól azóta, mióta utoljára megnyertem a címet és remek érzés, hogy két éve a győzelmekért küzdhetünk, és talán mondhatom, hogy a bajnoki címért is. Azonban ha megnézzük az egész évet, még mindig messze voltunk attól, hogy nyerjünk.”

    Vettel rámutatott, csapata a szezon második felében visszaesett, mikor is Lewis Hamilton és a Mercedes előrelépett és át vette a vezetést.

    ,,Egész jól nézett ki és szoros volt az évad első feléig és még ide sorolhatom Spát és Monzát. Ám ezek után a futamok után, a teljesítményünkben visszaesés történt, ami nehézzé tette a helyzetünket. Lewis és a Mercedes erős versenyeket produkált, rengeteg pontot gyűjtöttek és sok futamot nyertek, aztán a távolság csak nőtt.”

    A Ferrari pilótája elárulta, a mexikói futamig élt benne a remény, hogy megszerezhető az idei egyéni cím.

    ,,Úgy gondolom, mindig hinned kell és egészen a végéig küzdened, ezért Mexikóban jött el az a pillanat, mikor tudatosult bennem, miután áthaladunk a célvonalon, lehetetlen lesz elhódítani a trófeát. Addig a pillanatig nem is figyeltem nagyon a pontokra, de tudtam, a dolgok nem nekem kedveznek.”

    Végül a brit diadalmaskodott év végén, és neki lett meg előbb az ötödik világbajnoki cím, ám a német egyáltalán nem foglalkozik ezekkel a számokkal.

    ,,Világbajnokságot nyerni a Ferrarival, ebben rejlik az én motivációm, ez a célom, még nem egészen tartunk ott, ahol szeretnénk, de jövőre újra meg fogjuk próbálni.” – nyilatkozta a német a RaceFansnak.

  • Todt: Más helyzetben van Vettel, mint volt Schumacher

    Todt: Más helyzetben van Vettel, mint volt Schumacher

    A FIA elnöke Jean Todt szerint Sebastian Vettel teljesen más cipőben jár a Ferrarinál, mint annak idején Michael Schumacher. Negyedik év a Scuderiánál, és továbbra sincs bajnoki cím. Így volt ez Michael Schumacherrel is, 1996 és 1999 között, és Sebastian Vettel is pont így áll. A 72 éves korábbi Ferrari csapatvezető az Auto Bildnek elmagyarázta, hogy mégis miben van nagy különbség:

    „Először is: Nagyon kedvelem Sebastiant, és erről van is egy történetem. Az összes Német Nagydíj előtt amelyiken indult Michael, elhívta a csapatot gokartozni Kerpenbe.  Egyszer egy Sebastian nevű kisfiú us ott volt az édesapjával. Michael bemutatta, és ennyit mondott: Ez a versenyző roppant tehetséges, egyszer felér majd a nagyok közé. Ő volt Sebastian Vettel. Ma 31 éves, akkor volt 13. Egy nagy különbség azonban van a ferraris történetükben. Amikor Michael csatlakozott a csapathoz, akkor ha 1-10 között nézzük a fejlesztési lehetőségeket, akkor a négynél álltunk. Amikor Vettel érkezett a Scuderiához, akkor nyolcon állt ugyanez.”

    Kötelező lenne éppen ezért Vettelnek bajnoki címet szereznie? Todt védelmábe veszi:

    „Az emberek alábecsülik azt, hogy milyen nehéz is megnyerni egy világbajnokságot. Alonso is kétszer elbukta a bajnoki címet az utolsó versenyen, és pont Vettel ellen.”

  • Új néven az ismert junior széria: FORMULA EUROPEAN MASTERS!

    Új néven az ismert junior széria: FORMULA EUROPEAN MASTERS!

    A következő szezonban már Formula European Masters néven találjuk meg a sikeres FIA Formula 3 European Championshipet, amely továbbra is a DTM betétprogramja lesz. A junior széria a jelenleg is használt F3-as autókat használja majd a 2019-ben is, és november 15-től nyílik lehetőség a nevezésre.

    A Formula European Masters folytatja a legversenyképesebb nevelő széria hagyományait, és világszinten képviseli azt. Ahogy régen a Formula 3 Euro Seriesnél, majd a FIA Formula 3 European Championship esetében is, az új Formula European Mastersnak is a promóteri munkáját a Formel 3 Vermarktungs GmbH végzi majd. 2003 óta ez a Formula 3-as bajnokság a DTM betétprogramja, és folyamatosan biztosította fiatal tehetséges pilótáknak a tökéletes feltételeket ahhoz, hogy eljuthassanak a motorsportok csúcsáig.

    A korábbi Formula 3-as rajtrácsokon is nagyszerű pilótákat találhattunk, és a legjobbak itt alapozták meg a nemzetközi karrierjüket. Olyanok tanultak itt, mint a Forma-1 világbajnokai: Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Nico Rosberg, és letették a névjegyüket a Formula 3 Euro Seriesben is. 2013-ban a FIA Formula 3 European Championship követte az Euro Seriest, ami még több tehetséget vonzott, olyanokat mint Max Verstappen, Esteban Ocon, vagy Charles Leclerc. Ők ma már mindannyian a Forma-1-ben versenyeznek.

    Az is elmondható, hogy a DTM is remek lehetőségeket nyújt a Formula 3 fiataljainak. Egyes versenyzők a DTM-ben is sikeresek lettek, miután megvetették ott a lábukat a formula 3-ból érkezvén, olyanok mint Marco Wittmann, Paul Di Resta, Jamie Green és Joel Eriksson.

    Nagy előny az is, hogy a fiatalok sok időt tölthetnek a pályán a versenyhétvégéken. Az ifjú Formula European Masters tehetségek a maximum időt használhatják ki, és profi csapatoknál tanulhatják meg azt, hogy magukból és az autóikból kihozzák a maximumot.

    Walter Mertes, a Formel 3 Vermarktungs GmbH vezetője így nyilatkozott:

    „Az F3-as együléses versenyautóink igen kifinomultak, remek mérnöki munka jellemzi őket, és igen biztonságosak. A technikai és a sportszabályzat is évek óta bizonyít. A profi DTM alapjaira épített szériánk a fiataloknak tökéletes környezetet biztosít, és egy jó esélyt arra, hogy megmutassák a képességeiket a top márkák képviselői előtt, ahol olyanokról beszélünk mint az Aston Martin, az Audi, vagy a BMW. A Formula European Masters ráadásul nemzeti és nemzetközi szinten is részesül a profi marketingből és a TV-s partnerek közvetítéseiből.”

    2019-es versenynaptár:
    május 3-5 – Hockenheim / Németország
    május 17-19 – Zolder / Belgium
    június 7-9 – Misano / Olaszország
    július 5-7 – Norisring / Németország
    július 19-21 – Assen / Hollandia
    augusztus 10-11 – Brands Hatch / Egyesült Királyság
    augusztus 23-25 – Lausitzring / Németország
    szeptember 13-15 – Nürburgring / Németország
    október 4-6 – Hockenheim / Németország

  • Montezemolo: Hamiltonnal nyert volna idén a Ferrari!

    Montezemolo: Hamiltonnal nyert volna idén a Ferrari!

    A vörös csapat korábbi főnöke, Luca di Montezemolo szerint a brit pilótának hihetetlen szezonja volt, de Vettel is remekelt. De milyen is volt az idei Ferrari? Erre így válaszolt:

    „Nagyon más már ez a csapat ahhoz képest, mint amilyen 2014-ben volt, amikor eljöttem. Mások az emberek, talán a mentalitás is, de ez is a játék része. A Ferrari az utóbbi négy évben a világbajnoki címért ment, és néha már megvolt az érzés is, hogy végre olyan autójuk van amivel nyerni is lehet, de ez nem történt meg, és nem sikerült elhódítani a címeket. A Ferrarinak jó autója volt idén, egyes helyzetekben talán jobb is mint a Mercedesé, talán csak a végső löket hiányzik.”

    A korábbi vezér nem titkolja azt sem, hogy tiszteli a Mercedes pilótáját, Lewis Hamiltont, aki idén megnyerte az ötödik világbajnoki címét:

    „Kiemelkedő volt, talán ez volt a legjobb szezonja, mióta itt versenyez. Ugyanakkor még egy egyszerű srác is, aki néha gyenge és krízisbe kerül, de idén Hamilton ezzel a Ferrarival nyert volna. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy nem hiszek Vettelben, aki egy versenyképes autóval képes teljesíteni.”

    Montezemolo szerint Vettel az év elején el volt egy kicsit tévedve:

    „Mindig is azt hangsúlyoztam, hogy csapategység, együtt nyerünk, együtt veszítünk. Beszéltem tegnap Todttal, és felelevenítettük, hogy még Schumacher is csinált hibákat az első napokban, de mindig is fontos volt az, hogy egyenesen beszéljünk az öltözőben, publikusan pedig támogassuk a versenyzőinket, a mérnökeinket, a csapatot. Vettel hibázott , és talán ez volt a döntő a bajnoki cím elvesztésében, de mindent meg kell tenned azért, hogy koncentrált maradjon, ő egy magasabb szinten álló pilóta, aki mindig is közel állt a csapathoz. Jelenleg frusztrált és támogatásra van szüksége, pláne most, amikor egy nagyon jó fiatalember, Leclerc érkezik, aki előtt nagyszerű jövő áll.”

    Leclercre is külön kitért értékelésében Montezemolo:

    „Ő egy nagyon komoly srác, aki egy fontos szezonon van túl. Lenyűgözött azzal, hogy mindig erős volt, és nagyon keveset hibázott. Arra számítok, hogy fokozatosan épül be a Ferrariba, ahol meg kell értenie, hogy a csapatért dolgozik, és nem csak önmagáért. Ő azonban egy olyan pilóta, aki remekelhet a jövőben, de a Ferrarihoz igazolás egy elég merész lépés.”

    Végül a Scuderia egykori nagyságairól is beszélt Montezemolo, tehát Laudáról, Schumacherről és Alonsóról:

    „Három nagyon fontos ember, különösen az első kettő. Jó barátja vagyok Nikinek, aki nagyon fontos a Ferrari történelmében, intelligens, és mindig közel állt a csapathoz. Schumacher? Nagyszerű harcos, szeretem őt és a családját is. Örülök, hogy Mick is jól halad, hozzá is közel állok. Alonso? Ő egy olyan versenyző, aki a nem egyszerű karaktere miatt nem tudott úgy csapatot építeni, mint Lauda vagy Schumacher. A versenypályán azonban továbbra is egyike a legjobbaknak. Szomorú, hogy az elmúlt években nem volt versenyképes autó alatta.”

  • Ecclestone: A Ferrari többet tett Räikkönenért, mint Vettelért

    Ecclestone: A Ferrari többet tett Räikkönenért, mint Vettelért

    Bernie Ecclestone úgy véli, hogy Sebastian Vettel idei bajnoki címe azért úszott el, mert a Ferrari nem támogatta eléggé.

    A német versenyző igen jól kezdte a szezont, úgy tűnt, idén talán tényleg neki áll a zászló, később azonban Lewis Hamilton és a Mercedes felülkerekedett.

    Ugyan Vettel is vétett hibákat, az F1 korábbi „ura” szerint nagyobb gond, hogy csapat nem támogatta eléggé.

    „Lewis Hamilton megérdemelten lett F1-es bajnok 2018-ban, Vettelhez pedig méltatlan a második hely a bajnokságban.” – mondta Ecclestone az Auto Bildnek. „Lewis kiemelkedő volt idén, de ő teljes támogatást kapott a csapatától. Ez Sebastian esetében nem mondható el. Marchionne halála után hiányzott az erős kéz, és inkább uralkodott káosz, mintsem struktúra. Kívülről nézve az embernek az a benyomása, hogy a Ferrari többet tett Kimiért, mint Sebastianért.”

    „Sebastian az áldozat, nem a bűnös.”

    „Ha Vettel olyan támogatást kapott volna, mint Lewis, Vettel lett volna a bajnok idén. Egy csapatnak erősítenie kellene a sztárját, nem gyengíteni.”

  • Brawn: Leclerc érkezése jó hatással lesz majd a Ferrarira

    Brawn: Leclerc érkezése jó hatással lesz majd a Ferrarira

    A Ferrari egykori csapatfőnöke, Ross Brawn szerint Charles Leclerc érkezése új lendületet fog adni a Ferrarinak 2019-re.

    A 21 éves monacói pilóta annak ellenére lesz a Ferrari pilótája, hogy csupán egyetlen éve versenyez a száguldó cirkuszban. Leclerc a Sauber pilótája volt az idei szezonban, a legjobb eredményét pedig Azerbajdzsánban érte el, ahol a hatodik helyen ért célba.

    A leendő Ferrari pilóta a Sauber 48 pontjából 39-et ő szerzett. A Ferrarinál nagy lesz rajta a nyomás, ugyanis a csapattársa egy négyszeres világbajnok lesz majd Sebastian Vettel személyében.

    Azonban Brawn szerint Leclerc jól fog szerepelni a következő szezonban, akár borsot is törhet csapattársa alá. Szerinte a Ferrari ezzel a pilótapárossal akár mindkét bajnoki címet is bezsebelheti a következő szezonban.

    „Charles Leclerc szó szerint berobban a Forma-1 világába,” – véli Brawn. „Tehetséges és emellett rendkívül gyors. Azonban a következő szezonban még az ideinél is jobban kell majd teljesítenie. „Biztos vagyok benne, hogy Charles érkezése jó hatással lesz majd a Ferrarira, beleértve Sebastian Vettelt is.”

    Leclerc az évzáró teszten, amit Abu-Dzabiban rendeztek, már be is mutatkozhatott a Ferrari színeiben. A fiatal monacóinak egyből sikerült legyőznie csapattársát, ugyanis a két napos teszt során a monacói autózta a legjobb köridőt a Yas Marina Circuiten. Mindkét Ferrari pilóta gyorsabb volt a Mercedes finn pilótájánál, Valtteri Bottasnál és a Force India frissen bejelentett pilótájánál, Lance Strollnál.

    Brawn úgy látja, hogy a Ferrarinak fel kell dolgoznia az idei kudarcot, ugyanis az olaszok újfent alulmaradtak a Mercedesszel szemben.

    „Amikor úgy tűnik, hogy nagy eséllyel pályázol a világbajnoki címre és valamiért mégis elbukod, akkor kérdések vetődnek fel a csapaton belül, hogy vajon mit csináltunk rosszul,” – véli a Ferrari egykori csapatfőnöke.

    „Ha viszont egy olyan csapatról van szó, mint a Ferrari, akkor nem csak a csapaton belül vetődnek fel kérdések, hanem az olasz sajtóban is. Ezt személyes tapasztalatból mondom.

    „Sebastian Vettel méltó ellenfele volt Lewis Hamiltonnak, azonban Vettel nem tudta megnyerni azokat a versenyeket, amiket meg kellett volna, hogy nyerjen. Ráadásul, amikor nem volt favorit, akkor sem tudott meglepetést okozni.

    „Azonban Maranellóban valamilyen szinten elégedettek lehetnek a Ferrari idei teljesítményével, ugyanis a Ferrari 2008 óta nem tudott nyerni legalább hat alkalommal egy szezon során.

    „Két év alatt szinte utolérték a Mercedes. 2016-ban a Mercedes pilótái szinte érinthetetlenek voltak a szezon során. Most az a legfontosabb a Ferrari számára, hogy feldolgozzák az idei vereséget, hogy a 2019-es szezonban ne a második helyen végezzenek a bajnokságokban.”

  • Vettel: Nem álltam a helyzet magaslatán az idei szezonban

    Vettel: Nem álltam a helyzet magaslatán az idei szezonban

    Sebastian Vettel elismerte, hogy nem állt a helyzet magaslatán a 2018-as szezonban. A németek négyszeres világbajnoka már azt is tudja, hogy neki és a Ferrarinak miben kell fejlődnie 2019-re.

    Vettel tíz futam után még vezette a bajnokságot legnagyobb riválisa, a Mercedeses, Lewis Hamilton előtt. Azonban a német pilóta a nyári szünet után csak a Belga Nagydíjon ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

    A német, aki még 2013-ban ünnepelhette utolsó világbajnoki címét a Red Bull színeiben, rengeteg vezetői hibát követett el az idei szezonban. Németországban az élről esett ki, Japánban és Amerikában pedig felelőtlen manőverei miatt járt pórul.

    „Meg voltak a lehetőségeim idén, azonban végül nem sikerült nyernünk,” – mondta csalódottan a Ferrari német pilótája.

    „Tisztában vagyok vele, hogy a dolgok nagyon gyorsan rosszra fordulhatnak. Vannak dolgok, amiket át kell, hogy gondoljak a hibáim közül. Azonban a hibáim nagy részével nem fogok foglalkozni, ugyanis tudom, hogy mikben hibáztam.

    „Tudom, hogy min kell változtassak jövőre. Őszintén, az idei szezonban nem álltam a helyzet magaslatán. A legfontosabb az, hogy összeszedjem magam a szezonnyitóig. Ha ez sikerül, akkor a következő szezonban sokkal jobb eredményeket érhetek el, mint idén.”

    Vettel idén öt futamot tudott megnyerni, amíg Hamilton tizenegyet. Azonban nem csak Vettel hibái miatt veszítette el a Ferrari a bajnokságot.

    Az Olasz Nagydíjon a Ferrarinak minden lehetősége megvolt, hogy jól szerepeljenek, ugyanis Räikkönen és Vettel az első sorból rajtolhatott. Azonban Vettel már a rajtnál megpördült, miután Hamilton Mercedesével ütközött. Ráadásul a maranellóiak az Olasz Nagydíj után fejlesztési zsákutcába kerültek.

    „Az év vége felé sajnos visszaesett a tempónk, azonban az Amerikai Nagydíjtól kezdve újra versenyképesek voltunk. Összességében nehéz évünk volt. A csapatunk motivált és megvan bennük a kellő potenciál, azonban az év közben rengeteg minden történt csapaton belül.

    „Nagy hatással volt ránk Mr. Marchionne elvesztése is, szóval nehéz dolgunk volt. Minden egyes dokumentumot tanulmányoznunk kell annak érdekében, hogy 2019-re erősebben térhessünk vissza.”

    Az idei szezon statisztikailag a Ferrari legjobb szezonja volt 2008 óta. Kimi Räikkönen egy, Vettel pedig öt alkalommal tudott futamot nyerni idén. Ez volt az első olyan éve a Ferrarinak 2008 óta, amikor mindkét pilótájuk futamot tudott nyerni a száguldó cirkuszban.

    Vettel szerint az is fontos, hogy a pozitív dolgokat se felejtsék el.

    „Voltak olyan versenyhétvégék, ahol sikerült mindent kihoznunk az autóból. Azokon a hétvégéken minden tőlem telhetőt megtettem a legjobb eredmény érdekében.

    „Most viszont időre van szükségem, hogy lezárjam ezt az évet. A téli szünetben lesz arra időnk, hogy elemezzük az adatokat.

    „Nem hinném, hogy bármin is változtatnom kellene jövőre, azonban azt megígérem, hogy 2019-ben még erősebb leszek,” – fejezte be a gondolatmenetet a négyszeres bajnok.

  • Egyelőre nem sok újdonság tapasztalható a 2019-es Pirellik kapcsán

    Egyelőre nem sok újdonság tapasztalható a 2019-es Pirellik kapcsán

    Valtteri Bottas szerint a jövőévi Pirellik hasonlóak a 2018-asokhoz. A Mercedes versenyzője az után mondta ezt, hogy a héten tesztelte őket a Pirelli tesztjén, Abu Dhabiban.

    „Nem, nem volt furcsa érzés.” – idézte Bottast a Turun Sanomat. „Nagyon kicsit a különbség. A belső struktúra egy kicsit vastagabb, ami azt jelenti, hogy kevesebbnek kell lennie a hólyagosodásnak. De a gumi felülete túlmelegszik, csak úgy, mint eddig. Ez azt jelenti, hogy egy kört tudunk menni padlógázon, de aztán újra vigyáznunk kell rájuk.

    Többek között Sebastian Vettel is kipróbálta az új Pirelliket, és hasonló véleményen van, mint Bottas. Annak ellenére, hogy a versenyzők leültek a Pirellivel megbeszélni, hogy milyen irányba kellene haladniuk. Bár azon megbeszélésnek csak később lesz hatása.

    „Csak három hete, hogy beszéltünk, annak ezekre a gumikra még nincs hatása. Ez egy hosszabb távú projekt.” – idézte Vettelt a Speed Week. „Ami izgalmasabb kérdés, az a jövőévi gumiválaszték, hogy mely gumikat viszi a Pirelli az egyes pályákra. Ez több különbséget eredményezhet.”

  • Különleges volt Leclerc számára az első Ferraris tesztnap

    Különleges volt Leclerc számára az első Ferraris tesztnap

    Charles Leclerc első hivatalos tesztnapján Ferrari pilótaként egyből a tabella élén találta magát, ám nem csak ezért volt különleges számára a szerdai nap.

    A Forma-1-es csapatok az idényzáró Abu Dhabi Nagydíj után még maradtak egy két napos gumitesztre, melynek eredményeiről mi is részletesen beszámoltunk. Leclerc szerdán ülhetett be jövő évi csapatának autójába, egész jól kezdett: az első helyen zárt a nap végén, igazából ott folytatta, ahol leendő csapattársa, Sebastian Vettel kedden abbahagyta.

    Azonban egy ennél még fontosabb mérföldkőhöz érkezett el a fiatal monacói. Úgy érzi, egy igen kiváltságos társaságba tartozik mostantól azzal, hogy magára ölthette a legendás vörös overállt.

    „Természetesen érzelmes volt” – mondta a mindössze 21 éves versenyző. „Azért, mert Ferrarit vezetni különleges és mert ez volt az a nap, amire nagyon rég vártam és abban sem voltam biztos, hogy ez egyáltalán valaha megtörténik.”

    „Nagy öröm ez számomra és az általunk végzett munkával is elégedett vagyok. Minden programot teljesítettünk, melyek többsége az idei és jövő évi gumik összehasonlításán alapszik. Számomra ez nagy fontossággal bírt, jobban megismertem a csapatot, bár nem volt mindenki ismeretlen, van, akivel találkoztam már a Ferrari akadémia versenyzőjeként. A következő hetekben keményen fogok dolgozni, a legjobb formába akarok kerülni, minél többet tanulnék a csapatban dolgozóktól és a csapattársamtól. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.”

  • Arrivabene: Az igazi Vettel visszatért közénk

    Arrivabene: Az igazi Vettel visszatért közénk

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene úgy véli, hogy az utolsó pár futamon az igazi Sebastian Vettelt láthattuk.

    A maranellóiknak 2018-ban sem sikerült megnyerniük egyik bajnokságot sem. Azonban az olaszok már gőzerővel készülnek a 2019-es szezonra, ugyanis mindenkinek az a legfőbb vágy a Ferrarinál, hogy az 1-es rajtszám vissza kerülhessen valamelyik vörös autóra.

    Vettel a hibái miatt rengeteg kritikát kapott, különösen az olasz média újságíróitól. Azonban a Corriere dello Sport ezt írta a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat követően: „Vettel búcsút intett az idei szezonnak, ami sok csalódással járt a Ferrari számára. Nem csak Vettel hibája, hogy a Ferrari ismét kudarcot vallott a Mercedesszel szemben.”

    Azonban a következő szezonban nagy lehet a csata a Ferrarin belül, ugyanis a következő szezontól már Charles Leclerc lesz majd Vettel csapattársa.

    Leclerc a két nappal ezelőtti évadzáró teszten, amit Abu-Dzabiban rendeztek, már magára ölthette a vörös overált. A La Gazzetta dello Sport ezt írta Leclercről: „Leclerc bemutatkozhatott a Ferrarinál és egyből jobb időt autózott Vettelnél, ami arra enged következtetni, hogy nagyon gyors.”

    Azonban Arrivabene ismét kiállt a négyszeres világbajnok német pilóta mellett.

    „Az utolsó pár versenyen az igazi Sebastian Vettelt láthattuk,” – véli az olasz. „Emberek vagyunk, néha hibákat követük el. Azonban felesleges ujjal mutogatni egyes emberekre.

    „Többet vártunk 2018-tól, azonban a 2018-as szezon már a múlt, a következő szezonra kell koncentrálnunk. Rengeteget fejlődtünk tavalyhoz képest, azonban ismét alul maradtunk.

    „Pilótáink a második és a harmadik helyet szerezték meg az egyéni pontversenyben, azonban a Forma-1-ben csakis a győzelem számít. Azonban a második, harmadik hely jobb annál, mintha az ötödik, hatodik helyen zárnánk a bajnokságban.”