Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel: Nem az elektromos autók fogják megoldani a világ gondjait

    Vettel: Nem az elektromos autók fogják megoldani a világ gondjait

    Sebastian Vettel többször is hangoztatta már, hogy őt nem hozza lázba az autóipar új iránya, mi szerint egyre több teret kapnak az elektromos autók.

    Erről ismét beszélt, miközben az F1-ből épp a Formula E-be igazolt Felipe Massa és Stoffel Vandoorne magasztalja az elektromos bajnokságot.

    „Eljön az a pont amikor már majd nem építenek olyan autókat, amikkel felnőttünk. Ezt el kell fogadni.” – mondta Vettel az Auto Motor und Sportnak. „De nem hiszem, hogy az elektromos autók megoldják a világ problémáit. Véleményem szerint ez rossz technológia. Túl drága és nem olyan tiszta (környezetkímélő), mint amilyennek mondják. Gondoljunk csak az akkumulátorokra. Lehet, hogy nem dobáljuk úgy szét őket, de végül ugyanúgy ki kell dobni.”

    Ebből kifolyólag a Ferrari német versenyzője az elektromos-bajnokságoktól sincs meghatódva,

    „Amit mi csinálunk, az szórakoztatás. Itt vannak az érzelmek. De ha egy rock koncerten csak lézershow-t kapsz, akkor ott valami hiányzik. Én a zene miatt megyek oda.”

  • Arrivabene: Vettelnek könyökvédőkre van szüksége!

    Arrivabene: Vettelnek könyökvédőkre van szüksége!

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene vicces kedvében volt, ugyanis azt nyilatkozta, hogy Sebastian Vettel jövő évi autójára könyökvédőket fognak majd szerelni.

    Az olasz csapatfőnök azért nyilatkozta ezt, mert a Ferrari német pilótája az idei szezonban számos alkalommal került összetűzésbe versenytársaival. A németek négyszeres világbajnoka emiatt újfent kikapott a Mercedes brit pilótájától, Lewis Hamiltontól. Vettel az Olasz Nagydíjon Hamiltonnal, a Japán Nagydíjon Max Verstappennel, az Amerikai Nagydíjon pedig Daniel Ricciardoval került összetűzésbe. Minden egyes alkalommal az 52-szeres futamgyőztes húzta a rövidebbet.

    A német pilótának ezek után magyarázatot kellett adnia arra, hogy miért nem telik el egy verseny úgy, hogy nem ütközik össze valakivel. A Ferrari csapatfőnöke kitalált egy elég vicces megoldást a problémára és elmondta, hogy a Ferrari vissza fog a következő szezonban.

    „Talán ha Seb autójára könyökvédőket szerelnénk, akkor nem pördült volna meg annyiszor az idei szezonban,” – nyilatkozta nevetve a 61 éves csapatfőnök. „Komolyra véve a dolgot, nem ezt fogjuk csinálni. A célunk továbbra is változatlan: szeretnénk, hogy a Ferrari valamelyik pilótája világbajnok legyen.

    „Sebnek a következő szezonban a legjobb tudása szerint kell majd versenyeznie. Nekünk pedig az lesz a feladatunk, hogy a legjobb körülményeket biztosítsuk a számára. Ha mindkettőnknek sikerül ezt teljesíteni, akkor biztos vagyok benne, hogy Seb óriási segítségünkre lesz majd a céljaink megvalósításában.”

  • Vettel elárulta, miért nem rajong a közösségi médiáért

    Vettel elárulta, miért nem rajong a közösségi médiáért

    Sebastian Vettel az egyelten olyan Formula 1-es versenyző, aki nem használja a közösségi média felületeit. A német pilóta úgy gondolja, hogy ezek a platformok inkább szórakoztatásra alkalmasak, mintsem információ átadásra.

    Az üzleti életen át a szociális hálókig a digitális revolúció változtatta meg a világot, és azzal, hogy az információ már bárki számára azonnal és elérhető.

    Egy pilótának a Facebook, Twitter avagy Instagram használta egyfajta önreklámozás. Még Kimi Räikkönen is az egyik platform felhasználójává vált, így Vettel marad csak egyedül, aki nem hajlandó felszállni a közösségi médiumok vonatára.

    ,,Ezek a felületek az ellenkezőjét érik el annak, amire hivatottak. Nem a valódi képet mutatják. Ha több millióan követnek, nem fog olyan fotó kikerülni, ami cenzúrázatlan. Ez olyan, mikor azt hiszed, ismered az illetőt a televízióból, egy olyan önkifejező színtér, ahol pénzt lehet keresni. A felhasználók, nem igazán tanulnak semmit, inkább a szórakoztatásra megy ki az egész.”

    ,,Nekem nincs szükségem erre. Miért kellene elmondanom az embereknek, hogy épp hol vagyok? Nem kritizálom azt, aki ezt csinálja, mindenkinek joga van azt tenni, amit szeretne, de én nem akarok ebbe részt venni.”

    Annak ellenére, hogy Vettel távol marad a közösségi média világától, látja az információs technológia elsöprő erejét, azonban megkérdőjelezi, hogyan is lesz képes fejlődni ebben a digitális közegben.

    ,,A sport tekintetében a számítógépek ereje hatalmas segítség számunkra. Ezek segítségével tudunk olyan autókat építeni, amilyenek most vannak. Összességében szkeptikus vagyok az egésszel kapcsolatban. Érdekes lesz látni, mi lesz ebből. A végén mindenki eldönti, mennyire akar részese lenni ennek a digitális világnak.”

  • Räikkönen: Nem fog változni a kapcsolatom Vettellel

    Räikkönen: Nem fog változni a kapcsolatom Vettellel

    Jövőre már nem egy csapatot erősítenek, ennek ellenére Kimi Räikkönen nem gondolná, hogy változni fog kapcsolata Sebastian Vettellel.

    A finn és a német már régóta barátok, ám 2015-ben csapattársakká is váltak, amikor a négyszeres világbajnok csatlakozott a Ferrarihoz. Ennek a periódusnak idén vége szakadt, Räikkönen Abu Dhabiban ölthette magára utoljára a vörös overált, 2019-től már a Sauber csapatot erősíti, míg helyére a fiatal Charles Leclerc fog érkezni.

    Habár, nem egy alakulatnál fognak versenyezni, a 2007-es bajnok nem vár változást a barátságukban.

    ,,Biztos vagyok benne, hogy sokszor fogjuk látni egymást. Nem hiszem, hogy változott bármit a kapcsolatunk, mióta megismerkedtünk, ezért nem hinném, hogy attól, mert már nem egy csapatban vagyunk, ez át fog alakulni. Barátok maradunk, biztosan fogunk majd együtt utazni és majd találkozunk is.” –nyilatkozta a finn világbajnok.

    A szakértők úgy látják, Leclerc erősebb ellenfél lesz Vettel számára, mint Räikkönen, ám a német úgy gondolja, hasonló munkakapcsolat lesz köztük, mint amilyen a finn pilótával is volt.

    ,,Leclerc egy jó gyerek, nem számítók tőle semmi rosszra a pályán. Úgy gondolom, olyan riválisok leszünk, mint amilyenek Kimivel voltunk. Mindig megpróbálsz első lenni, és a siker érdekében mindenkit le kell győznöd, beleértve a csapattársad is. Meglátjuk majd mi lesz. Vissza akarjuk vinni a Ferrarit a győztesek utcájába. Az ő karrierje egy másik szakaszban van, mint az enyém, ezért majd az idő eldönti, hogy lesz, de amennyit tudok róla, azt mondhatom, rendes srác.”

  • Vettelnek vegyes érzései vannak Kubica visszatérésével kapcsolatban

    Vettelnek vegyes érzései vannak Kubica visszatérésével kapcsolatban

    Sebastian Vettel vegyes érzésekkel fogadja Robert Kubica visszatérését.

    A lengyel versenyző 8 év után fog újra rajthoz állni, a szériában, anno F1-es karrierje még 2011-ben szakadt meg, mikor is egy rally versenyen egy baleset következtében súlyos kézsérülést szenvedett.

    ,,Vegyes érzéseim vannak. Egyrészről örülök neki, hogy visszatér. Senki sem tudja elképzelni, milyen nehéz volt számára és min kellett keresztül mennie. Másrészről pedig sok olyan fiatal versenyző van, aki megérdemelné, hogy helyet kapjon. –nyilatkozta a német világbajnok a svájci Blicknek.

    Ugyanebben az interjúban Vettel elárulta, nem látogatta meg egykori mentorát és barátját Michael Shcumachert mióta a versenyző súlyos balesetet szenvedett. A Ferrari jelenlegi pilótája ugyanakkor elmondta, szüksége lenne honfitársa tanácsaira.

    ..Michael sok évet töltött Maranellóban, a szelleme még mindig körül lengi a helyet. Mi pilóták más nyelven beszélünk, mint a mérnökök, ezért is lenne olyan jó tőle tanácsot kapni. Mindig is jó kapcsolatunk volt, és igen nagyon hiányzik.”

  • Sebastian Vettel kedvese, Hanna is ott volt az FIA gálán

    Sebastian Vettel kedvese, Hanna is ott volt az FIA gálán

    Legutóbb épp az egy évvel korábbi FIA gálán láttuk Sebastian Vettel párját, Hannát. Az eseményen most is jelen volt, és többek között Minttu Räikkönen társaságában élvezte az eseményt.

    https://www.instagram.com/p/BrOC2bflMZm/

    https://www.instagram.com/p/BrKfRWpB2P1/

    https://www.instagram.com/p/BrGdcxNlYAD/

    https://www.instagram.com/p/BrGHSa7Asai/

  • Vettel jó véleménnyel van új csapattársáról

    Vettel jó véleménnyel van új csapattársáról

    Sebastian Vettel nem aggódik amiatt, hogy új csapattársa lesz a Ferrarinál, de jó véleménnyel van Charles Leclercről.

    A német pilóta Kimi Räikkönen személyében az eddig legkedveltebb csapattársától búcsúzott el, aki egyébként remekül érezte magát az FIA gálán.

    A finn helyére Charles Leclerc érkezik, aki remek debütáló szezont tudhatott maga mögött a Saubernél.

    „A harmónia köztem és Kimi között azt jelentette, hogy nem vesztegettünk időket felesleges dolgokra. Mindenki más, majd meglátjuk, hogy én és Charles hogyan fogunk tudni összedolgozni. Ő egy jó srác, és a Ferrari egy hatalmas esélyt adott neki.” – mondta Vettel a svájci Blick-nek.

    „Az alapvető célok nem változnak, mindig le akarod győzni a másikat. Az egyértelmű, hogy Charles más részén jár a karrierjében, mint én, de mindketten győzelemre akarjuk vezetni a Ferrarit. Meglátjuk majd hogy fognak menni a dolgok jövőre, de eddig egy remek srácnak ismertem meg.” – tette hozzá.

  • Íme a csapatfőnökök TOP 10-es listája

    Íme a csapatfőnökök TOP 10-es listája

    Lewis Hamilton megnyerte idén (is) a világbajnoki címet, emellett azonban számos más díjat is kapott idei teljesítményéért.

    Az Autosport pedig anak is utána járt, hogy a Forma-1-es csapatfőnökök szerint kik voltak a legjobbak idén.

    A csapatfőnök 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 pontot oszthattak ki a 2018-as mezőny 10, szerintük legjobb versenyzőjének. Névtelenül adták le a szavazatokat, hogy mindenki őszinte lehessen, így kialakult a csapatfőnökök top 10-es listája, melyet nem meglepő módon Lewis Hamilton nyert, a második helyre azonban nem az idei legfőbb riválisát, Sebastian Vettelt rangsorolták, hanem Max Verstappent
    Vettel csak a harmadik lett, míg a negyedik helyet Fernando Alonso érdemelte ki.

    A szavazásban részt vett: Toto Wolff (Mercedes), Christian Horner (Red Bull), Cyril Abiteboul (Renault), Gunther Steiner (Haas), Zak Brown (McLaren), Otmar Szafnauer (Force India), Fred Vasseur (Sauber), Franz Tost (Toro Rosso), és Claire Williams (Williams).

    Íme a végeredmény:

    Versenyző Kapott pontok Tavalyhoz képest…
    1. Lewis Hamilton 218
    2. Max Verstappen 139
    3. Sebastian Vettel 105
    4. Fernando Alonso 103 2 helyet javított
    5. Daniel Ricciardo 85 1 helyet rontott
    6. Charles Leclerc 71 új
    7. Kimi Raikkonen 57
    8. Valtteri Bottas 38 3 helyet javított
    9. Esteban Ocon 27 4 helyet rontott
    10. Nico Hulkenberg 23 1 helyet rontott
  • Vettel: Marchionne nyomást helyezett ránk, de mellettünk állt ha szükségünk volt rá

    Vettel: Marchionne nyomást helyezett ránk, de mellettünk állt ha szükségünk volt rá

    Sebastian Vettel a pénteki FIA Gálán beszélt arról, hogy a nemrég elhunyt Sergio Marchionne mennyire motiválta a csapatot, és hogy a sikerek mögött ő áll.

    A 66 éves olasz júliusban vesztette életét, miután átesett egy műtéten, ami után komplikációk léptek fel, és már nem tudták megmenteni. Az egész Ferrarit sokkolta a helyzet, és szenvedtek az évad második felében.

    ,,Nagy veszteség ért minket, ám a munkának folytatódnia kellett. Az emberek tudták, hogy mi a munkájuk és azt, hogy mit kell tenniük. Nem volt könnyű számunkra és próbáltuk a feladatainkat a legjobb tudásunk szerint végezni, úgy gondolom ő is ezt szerette volna látni.”

    Marchionne híres volt szókimondó jelleméről, jó üzleti érzékéről valamint arról az őszinte hozzáállásról, ami a Formula 1-be is elkísérte.

    ,,Nyomás alá helyezett minket, ám mindig ott volt, ha segítségre vagy útmutatásra volt szükségünk. Nagy veszteség volt, de csapatként próbáljuk követni és tisztelni azt, amit hátrahagyott, ugyanakkor előre is tekintünk.”

    A négyszeres világbajnok elmondta ő és az egész Ferrari csapat tartozik annyival Marchionne emlékének, hogy megtesz mindent annak érdekében, hogy legyőzze a Mercedest jövőre.

    ,,Jobban kell teljesíteni, ennyire egyszerű.” – válaszolta a német, mikor megkérdezték tőle, mégis mit jelent 2019-re nézve előző kijelentése. – ,,Voltak olyan versenyek, ahol versenyképesek voltunk. Úgy gondolom az idei autónk, ha megnézzük minden pályán működött. Örömteli dolgok, hogy egymást követő két évben is harcban lehetünk a győzelmekért, és ha mondhatom ezt, a bajnoki címért, ám ha az egész bajnokságot nézzük még mindig túl messze voltunk.”

  • Vettel hasonló rivalizálást vár Leclerc-rel, mint idén Räikkönennel

    Vettel hasonló rivalizálást vár Leclerc-rel, mint idén Räikkönennel

    Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajok német versenyzője új csapattársat kap 2019-ben, jövőre a GP3 és F2 bajnok Charles Leclerc mellett kell versenyeznie.

    Leclerc a junior kategóriák után a Forma-1-ben is nagyszerűen teljesít, egy Alfa Romeo-Saubernél eltöltött év után pedig máris a Ferrari versenyzője lesz.

    Vettel egyelőre nem ismeri túlságosan jövő évi csapattársát, ám hasonló rivalizálást vár a fiatal monacóival, mint Kimi Räikkönen esetében.

    „Idővel kiderül, hogy mi fog történni. Nem ismerem túlságosan Charles-t, ő sem ismer engem. Úgy gondolom, hogy egy jó srác, szóval nem számítok semmi rosszra tőle a pályán. Kimihez hasonló rivalizálás lesz kettőnk között” – mondta Vettel.

    „Mindig megpróbálsz elsőként végezni, mindenkit legyőzve, beleértve a csapattársadat is. Majd meglátjuk… Vissza akarjuk hozni a Ferrarit a győzelmek útjára. Charles más szakaszában van a karrierében, mint én, de ahogy mondtam, idővel majd kiderül. Amit jelenleg el tudok mondani az az, hogy jó srácnak tűnik” – tette hozzá.