Címke: Sebastian Vettel

  • TOP 10 legolvasottabb hírünk 2018-ból!

    TOP 10 legolvasottabb hírünk 2018-ból!

    Ahogy azt minden évben az előd oldalunknál is, újra összeszedtük a top 10 legolvasottabb cikket az esztendőből. Idén is leginkább Schumacher, Räikkönen és Hamiltonnal kapcsolatos hírekre voltatok kíváncsiak, illetve a magyar versenyzők közül kiemelkedően Michelisz Norbertre. Nézzük is végig újra, mik azok a hírek, amelyekre leginkább felkaptátok a fejeteket, és tartsátok meg ezen jó szokásotokat 2019-re is!

    10. Todt: Ideje békén hagyni Schumachert

    Alapvetően egyet is értenénk Todttal, ha nem kavarná meg pl. azzal az állóvizet, hogy elárulja, hogy Schumacheréknél nézte a Brazil Nagydíjat. Ugyanakkor az is tény, hogy főleg megbízható svájci és német kollégáknál is rá szoktunk kérdezni, hogy tudnak-e esetleg többet is annál, mint amit leírnak, és a tény az, hogy továbbra csak tanácstalanság van. Hiteles és konkrét infó: nincs.

    9. Schumacher olykor sír, ha látja a természet szépségét

    Miközben 5 éve semmit sem tudunk Schumi állapotáról, az ilyen foszlányok azért mégis árulkodóak. Tényleg csak saját feltételezésünk, így összegezve az idei évben róla hallottak alapján annyi, hogy valamelyest javulhatott az állapota.

    8. Red Bullos kolléganőjével jár Daniel Ricciardo

    Meglepő, hogy egy ilyen egyszerűcske hír ennyire megmozgatta a fantáziátokat, vagy csak rengeteg magyar tinirajongó lányt mozgatott meg az eset. A vicc, hogy ez a dolog egyébként sosem volt bizonyított, másrészt azóta már feltehetően mással jár, ami szintén csak feltételezés kategória jelenleg.

    7. Räikkönen kiszökött inni a laktanyából és édesapja haláláról is beszél

    Mindenki kíváncsi volt már idő előtt Kari Hotakainen művére, amely végül a magyar karácsonyi könyvpiacot is letarolta, és minden rekordot megdöntött. Ez az egyik legkeményebb történet a könyvből.

    6. Lewis Hamilton motorbalesetet szenvedett!

    Szerencsére nem történt semmi komoly probléma az ötszörös világbajnokkal a holtszezonban, de aki együtt motorozott vele megmondta, hogy túl gyorsan megy, Toto Wolff pedig elárulta, hogy nem vesz Hamiltonnak motort.

    5. Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Komoly cicaharc folyt a magyar médiában, hogy melyik az az oldal, aki mielőbb a lehető legpontosabb listát tudja bemutatni az új szériáról. Amelyből mi indultunk ki azt portugálok szellőtették meg, volt is belőle nagy felháborodás, de meglepően pontosnak bizonyult, még ha nem is volt 100%-os.

    4. Hamilton szólt a FOM-nak, hogy Rosberg ne csinálhasson pódiuminterjúkat

    Az egykori csapattársak viszonya továbbra sem felhőtlen, még ha az idő megszépít majd bizonyos dolgokat. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy Hamiltonban maradt még tüske, és bizony ebben alátett Rosbergnek.

    3. Michelisz Norbert elhagyja a Hondát és a Hyundaihoz igazol a WTCR-ben!

    Magyar szemszögből nézve az év átigazolása volt, és itt is hangsúlyozzuk, hogy elegánsabb lett volna, ha ezt nem olasz hírforrásból kell ezt megtudnunk. Szerencsére most ilyen veszély 2019-re most nem fenyeget minket, már pontosan tudni azt, hogy hol lesz jövőre Norbi. Figyelemreméltó még, hogy a top 10 hírei közt 2018-ban ez lett az egyetlen teljesen hazai vonatkozású…

    2. Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Alig pár nappal Charles Leclerc hivatalos bejelentse előtt elég markáns vélemény volt ez a Ferrari háza tájáról. Nem így történt, de hogy a kecske és a káposzta is megmaradjon, és mindenki elégedett legyen, Kimi is marad a Forma-1-ben, de már a Saubernél, újabb két évre.

    1. Komoly baleset Makaóban: Sophia Flörsch fennakadt a kerítésen!

    Az év bukását úszta meg az azóta már nagykorúvá érett német versenyző hölgy. Még a sokat látott rajongók és szakértők sem láttak ilyet az elmúlt években, az pedig, hogy már ott tart Sophia, hogy készül a következő Formula 3-as szezonjára, az maga a csoda. Mondjuk gyanítjuk, hogy nem ezen eredményével szeretett volna egy top 10 élén végezni a fiatal német versenyzőnő…

    Mi a magunk részéről Sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden olvasónknak!

  • Hamilton elárulta hogyan történt a sisakcseréjük Vettellel

    Hamilton elárulta hogyan történt a sisakcseréjük Vettellel

    Lewis Hamilton felfedte az F1i számára, hogyan és miért történt az utolsó futam után sisakcsere közte és Sebastian Vettel között.

    A két versenyző ádáz csatát vívott a 2018-as szezon első felében, ám Vettel, valamint a Ferrari hibái és a Mercedes nyári szünet utáni teljesítménye miatt a brit versenyző szerezte meg a világbajnoki címet.

    Miután a show lezárult Abu Dhabiban, Hamilton egy üzenetet kapott német riválisától, aki egy különös kéréssel fordult a Mercedes pilótája felé.

    ,,Üzenetet küldött nekem amiben azt írta: Szeretnél sisakot cserélni?” – mesélte az esetet Hamilton. – ,,A focisták gyakran csinálnak ilyet, ám a sisakok sokkal többe kerülnek, mint a mezek, hogy csak úgy adogassuk őket. Számunkra ezek a dolgok nagyon értékesek. Én nem szoktam elajándékozni a sisakomat, egyet cseréltem, még Michaellel (Schumacher). Azt hiszem, van egy két versenyző, akik cserélgetnek, ám én nem tartozom közéjük.”

    Azonban a brit kivételt tett Vettellel és elfogadta a cserét, ezzel is mutatva a kettőjük közötti tiszteletet.

    ,,Nagyon kiváltságos pillanat volt, ott álltam egy négyszeres világbajnok mellett, aki sok mindent elért karrierje során. Egy remek fickó és nagyszerű pilóta, a sisakcsere pedig jele a tiszteletnek.”

  • Vettel egy különleges pillanatra emlékezett vissza Schumacherrel kapcsolatban

    Vettel egy különleges pillanatra emlékezett vissza Schumacherrel kapcsolatban

    Sebastian Vettel visszaemlékezett egy számára kedves pillanatra a példaképével Michael Schumacherrel kapcsolatban.

    „Az első dolog ami eszembe jut Michael Schumacherről az amikor átadta nekem egyszer a győzelmi koszorút egy gokart verseny után.” – emlékezett vissza Vettel egy gokartos sikerére, ami után még a hétszeres világbajnok a serlegét is aláírta, amit azóta is gondosan őriz.

    A 31 éves pilóta ezután visszaemlékezett azokra az időkre is amikor egy csapatot alkottak ők ketten a ROC-on.

    „Egyikünknek sem volt ez a kötelessége, azt csináltuk ami összeköt minket, a versenyzést.” – tette hozzá. Vettel és Schumacher többször is képviselték a németeket a nemzetek versenyében, amit összesen hatszor is megnyertek.

    A történet folytatódik majd 2019 januárjában is, hiszen Vettel csapattársa a hétszeres világbajnok fia, Mick Schumacher lesz a viadalon.

  • Vettel egy évkönyvvel is megajándékozta a Ferrari dolgozóit!

    Vettel egy évkönyvvel is megajándékozta a Ferrari dolgozóit!

    A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel nem csak egy levéllel lepte meg a Ferrari munkatársait Karácsony alkalmából. A négyszeres világbajnok egy évkönyvet is készített az összes Ferrarinál dolgozó ember számára. Ez egy újabb csodálatos gesztus Vetteltől, ami megmutatja, hogy mennyire szeret a Ferrarinál versenyezni.

  • Sebastian Vettel karácsonyi levelet írt a Ferrari dolgozóinak!

    Sebastian Vettel karácsonyi levelet írt a Ferrari dolgozóinak!

    A Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel egy különleges ajándékkal lepte meg a Ferrari munkatársait. A négyszeres világbajnok német pilóta egy karácsonyi üzenetet küldött a Ferrari dolgozóinak, amiben megköszönte az egész éves munkájukat.

    Vettel ezekkel a szavakkal köszönte meg a maranellói istálló dolgozóinak erőfeszítéseit:

    Kedves srácok!

    Hálás köszönetet szeretnék mondani mindenkinek. Még ha nem is sikerült visszahódítanunk a világbajnoki címet Maranellóba, akkor is büszkén elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk idén és tovább kell folytatnunk a munkát.

    Tegyük oda magunkat, próbáljunk meg bizalommal és kölcsönös tisztelettel kommunikálni egymással. Csak úgy érhetjük el a céljainkat, hogyha csapatként működünk együtt és továbbra is keményen dolgozunk. Elkötelezettség és lelkesedés terén idén sem volt hiány, fantasztikus munkát végeztetek idén. Megígérem nektek, hogy 2019-ben mindet tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy elérjük a céljainkat.

    Mindenkinek a legjobbakat kívánom és még egyszer köszönöm:

    Sebastian

  • Vettel: Idén nem használtuk ki a lehetőségeinket

    Vettel: Idén nem használtuk ki a lehetőségeinket

    A Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel szerint a Szingapúri Nagydíj volt a 2018-as szezon fordulópontja. A négyszeres világbajnok elmondta, hogy ettől a ponttól a Ferrari képtelen volt tartani a lépést a Mercedesszel.

    Vettel álomszerűen kezdte az idei szezont, ugyanis a német pilóta az első két futamon, Ausztráliában és Bahreinben, senki sem tudta megállítani. Minden a legnagyobb rendben volt a Ferrari és Vettel számára, egészen a Német Nagydíjig. Vettel egy vezetői hiba miatt kiesett, ami miatt Lewis Hamilton meg tudta előzni Ferraris riválisát az összetettben.

    A szezon második felében Hamilton sikert sikerre halmozott, amíg Vettel rengeteg hibát vétett, ami miatt újfent elveszítette a hőn áhított világbajnoki címet. A Mercedes pilótái a Szingapúri Nagydíjtól egészen az Amerikai Nagydíjig mindenkinél gyorsabbak voltak. Vettel szerint ez jelentette a fordulópont.

    „Véleményem szerint Szingapúrban fordul meg a kocka,” – véli a négyszeres bajnok. „Innentől fogva képtelen voltunk lépést tartani a Mercedesekkel. Sajnálatos módon voltak olyan pillanatok is, amikor a saját hibáim miatt szereztem kevesebb pontot a kelleténél.”

    A német gyorsan hozzátette, hogy a dolgok nem egy hétvége alatt fordultak meg idén. A német azt is elmondta, hogy a Ferrari jó úton halad és továbbra is fejlődniük kell.

    „Nem egy verseny számít, hanem az egész évben nyújtott teljesítményed. Idén megvoltak a lehetőségeink, amit részben ki is tudtunk használni. Végül azonban kiderült, hogy az idén nyújtott teljesítményünk nem volt elég a bajnoki címhez.”

  • Vettel és Räikkönen: Útjaik elválnak, de a barátságuk örök

    Vettel és Räikkönen: Útjaik elválnak, de a barátságuk örök

    Négy szezon és 81 futam után Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen útjaik, mint csapattársak elválnak.

    Kimi Räikkönen 2019-ben már a Sauber garázsban fog feltűnni, de a Vettellel az évek során kialakított szoros barátsága meg fog maradni.

    „Biztos vagyok benne, hogy gyakran fogjuk látni egymást. Nem hiszem, hogy ez megváltozott volna az első naptól a mai napig. Nem látom okát hogy miért változna is bármi annak ellenére is, hogy nem ugyanabban a csapatban leszünk. Barátok fogunk maradni, és biztos, hogy időnként fogunk együtt utazni is.” – fogalmazott a finn világbajnok.

    A 39 éves pilóta sokakat meglepett azzal, hogy a Sauberhez szerződött, ahol a következő idényt fogja tölteni.

    A Sky Sports F1-es szakértője Marin Brundle szerint a finn fog néhány meglepetést okozni a Sauberrel 2019-ben.

    „Erős autó lesz jövőre, és ő egyszerűen csak élvezni fogja a vezetést. Nem azt mondom, hogy világbajnok lesz, mert nem, az autó nem lesz annyira jó, de néhány komoly meglepetést fog tudni okozni.” – mondta Brundle.

  • Laudát újfent láthatjuk majd a versenyhétvégéken 2019-től

    Laudát újfent láthatjuk majd a versenyhétvégéken 2019-től

    A háromszoros világbajnok osztrák pilóta, Niki Lauda tiszta vizet öntött a pohárba visszatérése kapcsán. Az osztrák legendát 2019-től újra láthatjuk majd a versenyhelyszíneken.

    Laudát még augusztusban műtötték meg. A Mercedes résztulajdonosa egy tüdő transzplantáción esett át, ami miatt az idei szezon második felében nem tudott ott lenni a futamokon. Azonban a 69 éves osztrák elmondása szerint egy versenyről sem maradt re.

    „Minden egyes futamot végignéztem annak ellenére, hogy egy kórházban lábadoztam,” – nyilatkozta Lauda a La Gazzetta dello Sportnak. „Figyelemmel követtem a versenyeket, fel is hívtam a csapatot telefonon, hogy éppen mi történik. Mindig tájékoztattak az aktuális eseményekről.”

    Az osztrák legenda azt is elmondta, hogy soha nem félt a haláltól, inkább a halál elleni küzdelem motiválta őt, csakúgy, mint amikor 1976-ban súlyos balesetet szenvedett a Nürnburgringen, ami majdnem az életébe került.

    „Még mindig harcolok,” – ismerte el Lauda. „Két nap erejéig voltam kórházban. Ezek után zöld utat kaptam, hogy hazautazhassak Ibizára. A Karácsonyt is itt fogom tölteni a családom társaságában.”

    Laudát továbbra is fizikoterapeuták segítenek abban, hogy a lehető leghamarabb felépüljön. „Az orvosok azt mondták, hogy fel fogok épülni egy hónapon belül. A felépülésem után pedig újra normális életet élhetek majd. Ott fogok lenni minden egyes versenyhétvégén.”

    A Mercedes résztulajdonosa elismerte, hogy a felépülésének legkellemesebb pillanata az volt, amikor kapott egy levelet, amit a Ferrari négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel írt.

    „Egyáltalán nem számítottam rá,” – mondta a háromszoros világbajnok. „A versenyzők általában nem törődnek az ilyen dolgokkal, azonban Seb egy csodálatraméltó ember.

    „Voltak nehéz pillanatai az idei szezonban, azonban óriási hiba lenne elítélni őt a hibái miatt. Seb egy négyszeres bajnok és egy bajnok soha nem felejti el, hogy hogyan kell vezetni.”

    Azonban Laudát elkápráztatta Lewis Hamilton idén nyújtott teljesítménye, ugyanis a brit pilóta a szezon második felében kilenc futamból hat alkalommal ünnepelhetett a dobogó tetején.

    „Átlagon felül teljesített. Lewisnak az idei volt az egyik legnehezebb bajnoksága, ugyanis a Ferrari gyakran meg tudott lepni minket. Azonban Lewis hibátlanul teljesített az idei évben.”

  • Brawn: Leclerc meg fogja nehezíteni Vettel dolgát a Ferrarinál

    Brawn: Leclerc meg fogja nehezíteni Vettel dolgát a Ferrarinál

    A Ferrari egykori technikai igazgatója Ross Brawn szerint Charles Leclerc nem fogja olyan mértékben megkönnyíteni Sebastian Vettel dolgát a Ferrarinál, mint ahogy azt Kimi Räikkönen tette.

    Brawn, akinek a Ferrari és Michael Schumacher is egyaránt sokat köszönhet, szerint Räikkönen fel volt készülve arra, hogy Vettelt segítse. A brit szakember szerint Leclerc nem lesz ilyen kegyes a németek négyszeres világbajnokával szemben.

    „Elképzelhetetlennek tartom, hogy Charles ugyanazt a szerepet fogja majd betölteni a Ferrarinál, mint egyes versenyhétvégéken Kimi,” – nyilatkozta Brawn az F1 hivatalos oldalának. „Kiminek magának való ember, azonban ne értsenek félre, de szerintem ő tudta, hogy hol volt a helye csapaton belül.”

    Vettel sokáig vezette a bajnokságot 2017-ben és 2018-ban is, azonban a Mercedes britje, Lewis Hamilton mindkét alkalommal meg tudta előzni a heppenheimi születésű német pilótát. Brawn szerint az idei vereség legfőbb okai a csapat és pilóta által elkövetett hibák voltak.

    „Sebnek hullámzó volt a teljesítménye 2018-ban,” – véli Brawn. „Néhány alkalommal elképesztően jól teljesített, azonban voltak olyan pillanatok is, ahol se a pilóta, sem pedig a csapat nem volt a helyzet magaslatán. Összességében egy jó éven vannak túl, azonban a világbajnoki címről újfent lemaradtak.

    „Nem tudom, hogy mi állhat a hibák hátterében. Egyszer-kétszer hibázott, ami természetes, hiszen emberek vagyunk. Ezek után a csapat egy fejlesztési zsákutcába került, ami miatt lépéshátrányba kerültek a Mercedeshez képest. Egy idő után visszatértek a régebbi specifikációhoz, aminek segítségével újra paliban voltak a Mercedesszel és a Red Bull-lal.

    „Versenyzőként mindenre ügyelned kell, semmit sem hagyhatsz figyelmen kívül. Emlékszem, hogy amikor volt valami bizonytalan dolog a Ferrarinál, Michael a lehető leghamarabb átsétált hozzám, hogy oldjuk meg a problémát. Rengeteget beszélt a mérnökökkel és a dolgozókkal, hogy a lehető legjobban érezze magát az autóban.”

    A brit szakember azt is hozzátette, hogy Leclercnek sokkal erősebb csapattárssal kell majd megküzdenie, mint az idei szezonban.

    „Charles lenyűgözően teljesített idén. Ugyan még nem rendelkezik sok tapasztalattal, mégis egy élcsapat versenyzője lesz majd 2019-ben. A Ferrarinál versenyzőként nagy rajtad a nyomás, ráadásul Charlesnak egy többszörös világbajnok ellen kell majd megvívnia. Kihívásokkal teli éve lesz majd, azonban véleményem szerint Charles képes lesz majd megbirkózni a feladattal.”

  • Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Összeszedtünk pár ikonikus rivális párost az Forma-1 történetéből, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik volt a legmeghatározóbb a sportban. Függetlenül attól, hogy élőben láttátok-e azon csatákat, vagy életkorotokból adódóan csak felvételekről.

    Alábbi szavazásunkban két páros jelölhettek meg.

    Ha egyéb javaslatod van, mely nem szerepel felsorolásunkban, kommenteld a poszt alá Facebook oldalunkon!

    [poll id=”106″]