Címke: Sebastian Vettel

  • Szerintetek Mick Schumacher kivárja Vettel visszavonulását

    Szerintetek Mick Schumacher kivárja Vettel visszavonulását

    Nemrégiben bejelentették, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja lesz. Ennek kapcsán pedig arról kérdeztünk titeket, hogy mi a véleményetek Mick esetleges F1-es jövőjéről.

    Abban mindenki egyetért, hogy biztosan be fog kerülni a Forma-1-be, ugyanis senki nem szavazott arra, hogy nem lesz F1-es.

    A szavazók 8%-a úgy véli, hogy ugyan bekerül majd a Forma-1-be, de nem a Ferrarinál fog versenyezni és 39% gondolja úgy, hogy Sebastian Vettel csapattársa lesz majd a maranellóiaknál.

    A legtöbb voksot, (53%) pedig az a válaszlehetőség kapta, hogy „Igen, Ferraris lesz, miután Vettel visszavonul”. Ebben az esetben csak az a kérdés, hogy mikor fog Vettel ráunni a Forma-1-re, vagy legalábbis a Ferrarira…

    De addig is, a legfontosabb kérdés, hogy Mick hogyan szerepel majd idén a Formula 2 bajnokságban?!

  • Alonso: Nehéz megmondani, hogy nyertem volna-e tavaly a Ferrarival

    Alonso: Nehéz megmondani, hogy nyertem volna-e tavaly a Ferrarival

    Fernando Alonso nem kritizálja Sebastian Vettelt a 2018-as világbajnoki cím elvesztéséért, hisz a „végletekig harcolt” és attól még „bajnok marad”.

    Vettel tavaly sokáig az egyéni világbajnokság favoritja volt, de minimum egyenlő esélyei voltak Hamiltonnal. A Belga Nagydíj után viszont ő és csapata is hibát hibára halmoztak, ez pedig végül simának tűnő Hamilton és Mercedes sikert hozott.

    Sokan pedzegették, hogy Alonso Vettel 2018-as Ferrarijával felért volna-e a csúcsra, az érintett maga így nyilatkozott a Corriere della Serának: „Ezek nem egyszerű latolgatások azért. Aki elől van, harcol a győzelemért, és sok vesztenivalója van. Mindenki hibázik. Lehet, hogy Vettel vesztett fontos pontokat, de ezt Hamilton is megtette, illetve még így is sokkal Räikkönen előtt végzett. A legvégsőkig küzdött. Ő egy bajnok. Amikor négy címet nyert zsinórban, jelenségként beszéltek róla, most ugyanez történik Hamiltonnal. Az az igazság, hogy sosem könnyű ilyen komoly figyelem középpontjában és ekkora nyomás alatt teljesíteni.”

    Alonso már külső szemlélőként figyelheti az F1-et, miután tavaly a távozás mellett döntött. Vannak azért dolgok, melyekre kíváncsi és nagy figyelmet fordít majd rájuk. Egy ilyen például az, hogy hogyan fog teljesíteni Robert Kubica a visszatérése után: „A története hihetetlen. Néhány hónappal ezelőttig úgy tűnt, Robertnek semmi esélye nincs erre. Úgy fog vezetni, hogy semmi vesztenivalója nincs, egyszerűen ez a helyzet.”

    Van még valaki, aki nagyon érdekli a spanyolt, őt pedig Charles Leclerc-nek hívják: „És akkor ott van Leclerc a Ferrariban. Fiatal, intelligens és tehetséges. Megtanulhatja, hogy kell pontokat szerezni és segíteni a csapatnak. Meg fogja tapasztalni, hogy a bajnokság július és szeptember között dől el. Nem kell kapkodnia, kontrollálnia kell az izgalmát és érzelmeit.”

    Alonsónak van egy megérzése is a végső győztessel kapcsolatban: „Kíváncsi vagyok, hogy végett ér-e a Mercedes uralma. Úgy érzem, ez a pillanat most már közel van.”

  • Rosberg: Vettelnek és a Ferrarinak is fejlődnie kell

    Rosberg: Vettelnek és a Ferrarinak is fejlődnie kell

    Nico Rosberg úgy véli, hogy a Ferrarinak és Sebastian Vettelnek is fejlődnie kell annak érdekében, hogy kihívói legyenek a Mercedes csapatának.

    A 2014 óta tartó hibridérában tavaly forgott leginkább veszélyben a Mercedes bajnoki címe, olyannyira, hogy talán volt olyan időszak is a szezonban, amikor úgy tűnt, hogy Vettel szerzi meg a bajnoki címet, ám végül néhány hiba a némettől és a csapatától év végére meggyőző Hamilton és Mercedes sikert hozott. 2016 világbajnoka, Nico Rosberg szerint ezen hibák elkerülésével és kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel sikerülhet letaszítani az ezüstnyilakat a trónról.

    „Vettelnek és a csapatnak fejlődnie kell, egyszerűen túl sokat hibáztak tavaly, e nélkül valószínűleg nyertek volna” – mondta Rosberg a Sky Sportsnak. „Most több komoly változtatást is eszközöltek. Az eddigi csapatfőnök, Maurizio Arrivabene távozott, helyére pedig Mattia Binottot nevezték ki. A legmagasabb pozíciót betöltő személy kiléte tehát változott.”

  • Minardi: Vettelnek és Räikkönennek még meggyűlhet a baja a fiatalabb csapattársaikkal

    Minardi: Vettelnek és Räikkönennek még meggyűlhet a baja a fiatalabb csapattársaikkal

    Giancarlo Minardi úgy véli, ahogy Sebastian Vettelnek úgy Kimi Räikkönennek is meg fog gyűlni a baja az új csapattársaikkal szemben. A német pilóta mellé az előző évben remek teljesítményt nyújtó Charles Leclerc, míg az Alfa Romeóba (Sauber) az olasz Antonio Giovinazzi érkezik.

    A korábbi csapatfőnök szerint mind a két világbajnok nyomás alá fog kerülni az „újoncok” által.

    ,,Úgy gondolom, hogy az idei szezon elbűvölő és nagyon érdekes lesz. Egy fiatal pilóta ösztönzőbben fog hatni Vettelre (a Ferrarinál), mint Räikkönen. Minden fiatal versenyző, aki csatlakozik a Formula 1-hez, avagy átlép, egy top csapatba az kiemelkedő lehet, ami nehézzé teheti a dolgokat a csapattárs számára. Úgy vélem Leclerc-ben egy igazi természetes tehetség lakozik.”

    ,,Vettelnek meg kell mutatnia, hogy hátra hagyta a tavalyi szezon negatívumait ahol is láthattuk, hogy mentálisan nem volt összeszedett. Vissza kell térnie és négyszeres világbajnokként kell viselkednie már a szezon kezdetén. A finn versenyző esetében (Räikkönen) úgy gondolom, elég sokszor kell majd a háta mögé néznie Giovinazzi miatt, ugyanis biztos vagyok benne, hogy az ifjú pilóta elég sok bajt fog okozni neki. –nyilatkozta Minardi.

  • Burti szerint a Ferrari egyedül hagyta Vettelt

    Burti szerint a Ferrari egyedül hagyta Vettelt

    A Ferrari egykori tesztpilótája, Luciano Burti úgy látja, hogy a csapat nem segítette kellően Sebastian Vettelt a 2018-as bajnoki címért folyó küzdelemben.

    Véleménye szerint németországi hibája után Vettel már nem kapta meg a kellő támogatást csapatától. Elmondása szerint Jean Todt-féle csapatfőnökre lett volna szüksége, nem Maurizio Arrivabenére.

    „Igazán kis hiba volt, ami megesik, és peches volt, ahogy ez rosszkor rossz helyen történt, és ekkora következménye lett.” – mondta Burti az Autosportnak. „Ezt követően szerintem olyasvalaki, mint Jean Todt, jó visszajelzéseket adott volna neki. Szerintem ettől a hibától kezdve Vettel úgy érezte, hogy egyedül kell visszavágnia.”

    „Amikor elkezded érezni a nyomást, és versenyzőként azt mondod, ‘nem hibázhatok a következő körben, vagy következő kanyarban’, akkor hibázni fogsz. Ha erre gondolsz, megtörténik Szerintem vele is ez történt.”

    „Egyedül volt és olyasvalaki, mint Jean (Todt) máshogy kezelte volna őt, mert nem normális, hogy egy négyszeres bajnoktól ennyi hibát látunk, és olykor hülye hibákat.”

  • Rekordok, amiket Leclerc már 2019-ben beállíthat

    Rekordok, amiket Leclerc már 2019-ben beállíthat

    Egy impozáns bemutatkozás után Charles Leclerc idén már nem a Sauber, hanem a Forma-1 egyik legpatinásabb istállója, a Ferrari színeiben fog versenyzeni.

    A mindössze 21 éves monacói pilótának a németek négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel lesz majd a csapattársa. Először azokat a rekordokat fogjuk megnézni, amiket Leclerc biztosan meg fog dönteni az idei szezonban.

    A Ferrari első monacói versenyzője

    Leclerc-ken kívül még két monacói nemzetiségű versenyző szerepelt a száguldó cirkuszban. Louis Chiron és Olivier Beretta volt ez a két versenyző, szóval a Ferrarinak nem volt sok választási lehetősége az évek során. Szóval amikor Leclerc érkezése biztossá vált, az nem csak a Ferrari számára volt történelmi jelentőségű, hanem Monaco számára is. Az álomból valóság lett, ugyanis Leclerc a Ferrari pilótája lesz, ami azt jelenti, hogy ő lesz az első monacói versenyző, aki az olasz istálló versenyzőjének mondhatja magát.

    Az egyik legfiatalabb Ferrari pilóta

    Amikor Leclerc autóba fog ülni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, azzal ő lesz a legfiatalabb versenyző Ricardo Rodriguez óta, aki a maranellóiak színeit képviseli. A mexikói, akinek a nevét viseli a Mexikói Nagydíj helyszíne, mindössze 19 éves és 208 napos volt, amikor az első nagydíját teljesítette a Ferrari versenyzőjeként még 1961-ben. Leclerc 21 évesen fogja majd teljesíteni élete első Ferraris futamát. Ugyan ezt a rekordot nem fogja megdönteni, azonban ez is egy óriási elismerés a monacói titán számára, ugyanis nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen fiatalon már az olasz istállónál versenyezhetett.

    Most pedig nézzük azokat a rekordokat, amiket a fiatal monacói megdönthet 2019-ben!

    A legfiatalabb Ferrari pilóta, aki futamot nyer

    Sok szurkoló csalódott Leclerc érkezése miatt, ugyanis a monacói pilóta szerződtetése miatt kellett távoznia a Ferrari legutolsó világbajnokának, Kimi Räikkönennek. A 21 éves Leclrec mindössze egyetlen évet teljesített a Forma-1-ben, azonban már ezalatt az egy év alatt megmutatta, hogy miért is tagja a mezőnynek. Számos Q3-as szereplés a Sauberrel, rengeteg pontszerzés és még sorolhatnám. Azonban ha futamot nyerne az idei szezonban, akkor ő lenne a 39. pilóta, aki a Ferrari színeiben ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, valamint megdöntené Jack Ickx rekordját, ugyanis a belga pilóta 23 éves korában szerezte meg első Ferraris győzelmét.

    Az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka

    Két évvel győzelme után, Sebastian Vettel történelmet írt a 2010-es szezonban, ugyanis mindössze 23 évesen és 134 naposan szerezte meg első világbajnoki címét. A 2010-es Abu-Dzabi Nagydíj óta a német pilóta 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is világbajnok lett a Red Bull versenyzőjeként. Azóta senki nem tudta megdönteni ezt a rekordot. Azonban Leclerc tehetségét elnézve, minden esélye megvan arra, hogy megdöntse a leendő csapattársa rekordját. Rajta kívül még a szintén 21 éves Max Verstappennek van még nagy esélye. Azonban ezt a rekordot nehéz lesz megdönteni, ugyanis Vettel szeretné megszerezni első Ferraris bajnoki címét, Lewis Hamilton pedig szeretné megszerezni hatodik világbajnoki címét.

     

  • Rosberg: A Vettel-Leclerc páros akár rosszul is elsülhet

    Rosberg: A Vettel-Leclerc páros akár rosszul is elsülhet

    Nico Rosberg szerint a négyszeres világbajnok honfitársa, Sebastian Vettel még nagyobb nyomás alatt fog versenyezni.

    2016 Forma-1-es világbajnok szerint Vettelt két dolog akadályozhatja meg abban, hogy megszerezze első bajnoki címét a vörösök színében: az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton és Charles Leclerc, aki Vettel csapattársa lesz az idei szezontól.

    A 2018-as szezon a Ferrari és Mercedes négyszeres világbajnokának küzdelméről szólt. A szezon első felében rendkívül közel volt egymáshoz a két rivális. Azonban Hamilton a szezon második felében hengerelt, amíg Vettel hibát hibára halmozott. Így Hamilton már a Mexikói Nagydíj befutója után már ötszörös világbajnoknak mondhatta magát.

    Rosberg szerint Vettel komoly nyomás alatt fog versenyezni idén, ugyanis a Ferrari és az összes Ferrari szurkoló tőle várja a csodát. „Sebre óriási nyomás fog majd helyeződni,” – véli a Mercedes egykori versenyzője. „Már tavaly is érezhette ezt a nyomást, mert ha a Ferrarinál versenyzel, akkor egy egész ország számít a jó eredményre.

    „Sebnek össze kell raknia a dolgokat fejben. Neki is és a Ferrarinak is fejlődnie kell, hogyha bajnokok szeretnének lenni. Mindketten sok hibát vétettek a tavalyi szezonban. A hibák miatt komoly változások mentek végbe csapaton belül, ugyanis most már nem Maurizio Arrivabene a Ferrari csapatfőnöke, hanem Mattia Binotto.

    „Vettel leendő csapattársa, Leclerc azonnal berobbant a Forma-1 világába. Kíváncsi vagyok, hogy mire lesz majd képes egy élcsapat versenyzőjeként. Ha össze tudják szedni magukat, akkor képesek lesznek elérni a céljaikat.”

    A fiatal monacói pilóta a finn Kimi Räikkönen helyére fog érkezni a maranellóiakhoz. Január elején pedig az olasz istálló vezetői úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg Arrivabene szerződését. Az egykori olasz csapatfőnök helyét Binotto veszi majd át.

  • Button: Vettel idén nehéz helyzetben találhatja magát

    Button: Vettel idén nehéz helyzetben találhatja magát

    Ha Charles Leclerc túl nagy nyomás alá helyezi csapattársát Sebastian Vettelt, akkor a német elég nehéz döntés előtt fog állni Formula 1-es karrierje kapcsán, véli Jenson Button.

    Sokan türelmetlenül várják, mi fog kisülni abból a helyzetből, amibe a Ferrari került, most, hogy az ifjú monacói csatlakozott a csapathoz. Többen úgy vélik, már az első versenyeken is nehézségeket fog okozni, a négyszeres világbajnoknak, ám lehet hallani olyan hangokat is, akik szerint egyértelműen a német fog dominálni kettőjük párharcában.

    Ha Leclerc kerekedik felül, akkor nagyon nehéz év elé nézhet Vettel a Ferrarinál, állítja Button. Ha ez a helyzet bekövetkezik, akkor német versenyző abba a szituációba kerülhet a brit szerint, mint 2014-ben, a Red Bullnál, ahol is akkor újdonsült csapattársa, Daniel Ricciardo legyőzte őt.

    ,,Nagyon más az atmoszféra a Ferrarinál, mint amilyen a Red Bullnál volt, talán nagyobb a nyomás is. Meglátjuk, hogy alakul számára ez az év, ami nagyon fontos lesz a számára. Mikor Daniel csatlakozott a Red Bullhoz, nehéz helyzetben találta magát, Daniel nyomás alá helyezte és túlteljesített rajta. Úgy gondolom, ha ezt Charles is végre tudja hajtani, akkor Sebastian nehéz döntés előtt fog állni, avval kapcsolatban, hogy merre menjen a jövőben és mit csináljon.” –nyilatkozta Button a Sky Sport News-nak.

    Button azonban hozzátette Vettelt hihetetlenül tehetséges versenyzőnek tartja és nagyon gyorsnak, de ha a Ferrarinál nem állnak össze a dolgok, akkor könnyen elbizonytalanodhat.

    ,,Ha a fejben nem vagy ott ahol kell, akkor elfelejtheted az egészet! Charles egy boldog és szerencsés srácnak tűnik és a csapat számítani fog rá, ami a másik versenyzőnek árthat.”

  • Hamilton: Verstappen egyre kiegyensúlyozottabban teljesít

    Hamilton: Verstappen egyre kiegyensúlyozottabban teljesít

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen bebizonyította a 2018-as szezon második felében, hogy képes hiba nélkül vezetni.

    A 21 éves holland eddigi pályafutása során öt alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán beleértve a tavalyi szezonban szerzett két győzelmét Ausztriában és Mexikóban. Verstappen a harmadik helyen zárt volna az összetettben, hogyha a Brazil Nagydíjon nem ütközik össze a lekörözött Esteban Oconnal, ami miatt csak a második helyen ért célba.

    Az immáron ötszörös világbajnok Hamilton szerint Verstappennek benőtt a feje lágya. „Max nagyszerű teljesítményt nyújtott a tavalyi szezon második felében,” – nyilatkozta a Mercedes britje. „Folyamatosan ott volt az élmezőnyben, jókat csatáztunk egymással. Ha a csapata jó munkát végez a téli szünetben és egy ütőképes konstrukcióval áll elő, akkor jó esélyei lehetnek akár a bajnoki címre is.”

    Azonban nem csak Hamilton gondolja úgy, hogy Verstappen végérvényesen beszállt a küzdelembe, hanem a Ferrari négyszeres világbajnok németje, Sebastian Vettel is. A német bajnok teljes mértékben egyetért brit riválisával. „Minden képessége meg van ahhoz, hogy paliban legyen velünk,” – véli a német. „Vannak olyan fiatal pilóták, akik nagyon tehetségesek és Max is közéjük tartozik.”

  • Zanardi: Leclerc érkezése ébresztőként szolgálhat Vettel számára

    Zanardi: Leclerc érkezése ébresztőként szolgálhat Vettel számára

    Alex Zanardi, korábbi Formula 1-es pilóta úgy gondolja, Charles Leclerc érkezése ébresztő lesz Sebastian Vettel számára.

    Az olasz Corriere della Sera kérdezte meg az olasz ex-versenyzőt, mit gondol a maranellói csapat új igazolásáról, Zanardi így felelt:

    ,,Nagyon pozitív döntés, és egyfajta ébresztőként szolgálhat Sebastian Vettel számára. Räikkönen még mindig egy remek bajnok, de a váltás szükséges volt. Leclerc nagyszerű tehetség, de remélem, Vettel marad a csapat első számú pilótája, mert a Ferrari problémája nem a versenyzőkben rejlik. Azon kell lenniük, hogy fejlesszék az autót, ezáltal le tudják majd győzni Hamiltont, aki sosem hibázik.”

    Zanardi, aki egy 2001-es Indycar-os baleset miatt elvesztette lábait, reméli, a szintén nehézségekkel küszködő Robert Kubica visszatérése a Formula 1-ben, jól fog sikerülni.

    ,, Ahogy én is, úgy ő is korlátokba ütközik, mikor megakar tenni valamit, amit korábban már végrehajtott. Ezt testi fogyatékosságnak hívják, de ez egy relatív fogalom. Például, nincs olyan ember, aki képes lenne repülni, de mi megmakacsoltuk magunkat és eldöntöttük, hogy megoldást találunk erre a problémára, manapság meg már teljesen normális dolog, hogy repülőgépre szállunk.”