Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel reméli, hogy a Nigel Mansell bajusz szerencsét hoz majd neki

    Vettel reméli, hogy a Nigel Mansell bajusz szerencsét hoz majd neki

    Sebastian Vettel, aki olyan bajuszt növesztett magának, mint Nigel Mansell, az Auszráliában elszenvedett vereséget követően szeretne visszavágni Bahreinben a Mercedeseknek.

    „Bírom Nigelt,” – válaszolta a német arra kérdésre, miszerint a bajusza egy egyfajta tisztelgés a britek világbajnoka előtt. „Nigel egy fantasztikus ember, anno igazi oroszlánként versenyzett a Forma-1-ben.”

    Két héttel ezelőtt a négyszeres világbajnoknak még nem volt meg ez a fajta arcszőrzete, ugyanis a német akkor az arca teljes mértékben le volt borotválva.

    A barcelonai teszteket követően nagyon úgy tűnt, hogy a Ferrari lesz majd a legnagyobb favorit a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Ehhez képest a Mercedes pilóták brillíroztak, az olaszok versenyzői szenvedtek az Albert Parkban.

    Mindenki azt találgatta, hogy a maranellóiak képesek lesznek-e majd visszavágni a Bahreini Nagydíjon. Egyenlőre nagyon úgy fest, hogy a Ferrarinál megtalálták a probléma forrását, ugyanis az első szabadedzésen Charles Leclerc, a másodikon pedig Vettel volt a leggyorsabb.

    „Remélem, hogy a Melbourneben nyújtott teljesítményünk nem fog előfordulni többé,” – nyilatkozta a Ferrari németje. „A tesztek során nem volt semmi problémám az autóval, minden olajozottan működött. Azonban Ausztráliában olyan érzésen volt, mintha egy teljesen másik autót vezettem volna.”

    Vettelt annak érdekében szerződtették a Ferrarihoz még 2015-ben, hogy véget vessen az olaszok bajnoki nyeretlenségének. A Ferrari ugyanis a 2008-as konstruktőri vb cím óta egyetlen egy bajnoki címet sem tudott nyerni a száguldó cirkuszban.

    Vettel népszerűsége csökkent az utóbbi két évben, ugyanis a német pilóta 2017-ben és 2018-ban is képtelen volt lépést tartani Lewis Hamiltonnal. „A pontkülönbség Lewishoz képest nagyobb volt az utóbbi években, mint ahogy azt elképzeltük. Bevallom, nem jó érzés, hogyha az ember állandóan csak a második helyen végez az összetettben.

    „Idén erősebbnek érzem magam. Az előző évben rengeteg pozitív dolog történt velünk, leszámítva a szezon második felét. A Forma-1-ben az a természetes, ha nyersz. Azonban ha csak második leszel, akkor biztos egy borzalmas versenyen vagy túl. Ez a sajtó visszhangja, azonban nekem más a véleményem erről. Az előző évben igen is meg kellett dolgoznunk azért a második helyért még akkor is, ha az „csak” egy második hely.”

    Vettel legutolsó győzelmét még a tavalyi Belga Nagydíjon aratta, amit 251 nappal ezelőtt rendeztek meg. A bahreini aszfaltcsík azonban Vettel egyik kedvence, ugyanis a német pilóta pályafutása során négy alkalommal ünnepelhetett itt a dobogó legfelső fokán.

    Vajon sikerül-e a négyszeres világbajnoknak megszerezni az ötödik győzelmét a Bahrain International Circuiten, amivel egyben a nyeretlenségi szériáját is megszakítaná? Erre a kérdésre majd a vasárnapi futam leintése után kapunk majd választ!

  • Vettel reagált Helmut Marko legutóbbi elméletére

    Vettel reagált Helmut Marko legutóbbi elméletére

    Sebastian Vettel reagált Helmut Marko azon kijelentésére, miszerint a Ferrari Ausztráliában hűtési gondokkal küszködött.

    Melborune-ben mindenki meglepődött a vörös istálló tempóján, ugyanis nagyon elmaradtak a Mercedestől, de még a Red Bulltól is, holott a téli tesztek alatt, a Scuderia konstrukciója tűnt a legerősebb autónak. A szezonnyitó után Dr. Helmut Marko legújabb elméletét osztotta meg a nagyérdeművel, szerinte ugyanis a Ferrari azért nem tudott gyorsabb lenni, mert le kellett tekerniük a motort, mivel problémájuk akadt a hűtéssel. Vettel azonban tagadta ezeket a feltételezéseket Bahreinben.

    ,,Találtunk néhány választ, de azt nem tudjuk megmondani, hogy sikerült-e az összeset meglelnünk. Nem hinném, hogy a mi esetünk annyira különbözne a többiekétől. Ami Helmutot illeti, az ausztrál futam után elszundított a repülőn, ezért nem vagyok abban biztos mikor sikerült neki mindent kielemeznie. A pálya minden szegletén veszítettünk időt, még az egyenesekben is, ezért nem vonnék le elhamarkodott következtetéseket.” –nyilatkozta Vettel.

  • Vettel: Mick Schumacher megérdemli, hogy vezethesse a Ferrarit

    Vettel: Mick Schumacher megérdemli, hogy vezethesse a Ferrarit

    Sebastian Vettel szerint Mick Schmacher kiérdemelte, hogy részt vehessen a Ferrari színeiben a jövő héten megrendezésre kerülő bahreini teszten.

    A négyszeres világbajnok elmondta, lehet, hogy az ifjú Mick vezetékneve egyfajta előnnyel jár, azonban véleménye szerint az F3-as bajnok az eddig elért teljesítménye miatt tud előre lépkedni azon a bizonyos ranglétrán.

    ,,Nyilvánvalóan a nevével és azzal, hogy Michael fia bizonyos ajtók kinyílnak előtte, ugyanakkor a névhez elvárások is tartoznak. A tavalyi teljesítménye alapján megérdemli, hogy ott legyen ahol most tart. Időt kell neki adnunk, valamint békén kell hagyni, hogy a munkáját nyugodtan végezhesse.”

    Az fiatal Schumacher elég eseménydús napokat tudhat maga mögött már így is Bahreinbe, ugyanis a héten indult az F2, aminek aktív versenyzője lesz, továbbá szerdán jelentették be, hogy az Alfa Romeo és a Ferrari is várja az elkövetkezendő tesztre őt, ezért a 20 éves versenyző elég gyorsan megtapasztalhatta, milyen is az, mikor szinte mindenki rá kíváncsi a paddockban a sajtótájékoztatója alatt.

    ,,Számomra tényleg az a legfontosabb, hogy elkezdődjön a szezon az F2-ben és csak utána foglalkozom majd a többi dologgal, mikor időm engedi. Nyilvánvalóan az apám fia vagyok és ez nagy örömmel tölt el. Ő az F1 egyik legjobbja, felnézek arra, amit elért, és boldog vagyok amiatt, hogy ő az apám. Úgy vélem volt rá elég időm, és esélyem, hogy ehhez hozzá szokjak.” – utalt a túlzott média figyelemre Schumacher, aki rendkívül profin nyilatkozott és nem rettent meg attól, hogy mennyien kíváncsiak a szavaira.

  • Bahreini Nagydíj: Vettel állt az élre a második edzésen

    Bahreini Nagydíj: Vettel állt az élre a második edzésen

    A bahreini második szabadedzésen is a két Ferrari és a két Mercedes végzett a tabella élén, mint az elsőn, noha a versenyzők sorrendje változott.

    A leggyorsabbnak Sebastian Vettel bizonyult, őt pedig Charles Leclerc, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas követték. Ezúttal a Mercedesek már közelebb voltak a Ferrarihoz, mint délelőtt, bár még Hamilton még így is több, mint fél másodpercre volt Vetteltől.

    Botas után Nico Hülkenberg, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Lando Norris lett a sorrend, ám 11 perccel a leintés előtt Norris visszament a boxba, miután a gyújtásra panaszkodott.

    Verstappennel szemben Pierre Gasly a másik Red Bullal csak a 12. lett, neki a gumik melegítésével volt gondja.

    Kimi Räikkönen csak hat kört teljesített az Alfa Romeóval és a 16. helyen zárt, miután egy kivezető körén megpördült.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 Sebastian Vettel Ferrari 1:28.846 32
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:28.881 0.035 32
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:29.449 0.603 33
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:29.557 0.711 36
    5 Nico Hükenberg Renault 1:29.669 0.823 32
    6 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:29.725 0.879 34
    7 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:30.000 1.154 33
    8 Lando Norris McLaren/Renault 1:30.017 1.171 25
    9 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:30.068 1.222 34
    10 Danyiil Kvjat Toro Rosso/Honda 1:30.093 1.247 36
    11 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1:30.192 1.346 33
    12 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:30.429 1.583 31
    13 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:30.458 1.612 36
    14 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:30.716 1.870 32
    15 Daniel Ricciardo Renault 1:30.848 2.002 30
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo/Ferrari 1:31.088 2.242 6
    17 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:31.129 2.283 31
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:31.144 2.298 10
    19 George Russell Williams/Mercedes 1:31.904 3.058 32
    20 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:32.932 4.086 37
  • Hamilton tagadta azokat a vádakat, miszerint direkt tartotta fel Vettelt Ausztráliában

    Hamilton tagadta azokat a vádakat, miszerint direkt tartotta fel Vettelt Ausztráliában

    Lewis Hamilton tagadta azokat a feltevéseket, melyek szerint direkt volt lassú és csak feltartani akarta riválisát Sebastian Vettelt, annak érdekében, hogy Max Verstappen utolérje és megelőzze.

    A német pilótának volt egy olyan megjegyzése még az ausztráliai futam után, hogy szerinte a brit versenyző valószínűleg unatkozott a futamon, és nem volt boldog, mert pozíciót bukott a rajtnál és ezért haladt lassabban, mert elment a kedve. Hamilton ugyanakkor elmondta, ő csak a gumikat próbálta óvni, azért nem ment olyan gyorsan, sőt szerinte Vettelnek is ezt kellett volna tennie. A négyszeres világbajnok, nem is utalt arra, hogy riválisa direkt tartotta volna fel őt, ám akadtak olyan feltevések, miszerint Hamiltonnak támadt egy ilyen gondolata, hogy Vettelt visszalassítja annak érdekében, hogy Verstappen utolérhesse és megelőzhesse, és ezáltal több pontot raboljon el tőle a holland pilóta. Valószínűleg a brit versenyző fülébe is ez juthatott, azért adott ilyen vehemens választ az őt kérdezőknek az üggyel kapcsolatban.

    ,,Sosem terveztem ilyet, hogy bárkit is feltartok! Csak teljesítettem a saját versenyem. Gyakran könnyebb másokra mutogatni, mikor a dolgok nem mennek olyan jól, ezért biztos vagyok benne, hogy már megváltozott a véleménye ezzel kapcsolatban. Igazából, nem számít, én csak a saját munkámra fókuszálok. Nem gondolkodtam azon, hogy ő épp milyen versenyt fut, természetesen magam mögött akartam tudni, azonban tisztában voltam azzal is, hogy messze még a vége, csak egy körrel előbb jött, ki mint én, ezért tudtam, hogy a végén egy csónakban fogunk evezni. Hosszútávra terveztem, ezért tartalékoltam, hogyha esetleg feljönnek rám és megtámadnak a verseny végén, akkor tudjak küzdeni, de szerintem ő erre nem gondolt, ugyanis drasztikusan elfogytak a gumijai.

    Ugyanakkor Hamilton elárulta, csapata sem volt tisztában azzal, hogy miért nem tudott gyorsabb tempót menni, mint korábban.

    ,,A mérnökeimnek fogalmuk sem volt arról, hogy óvom a gumikat. Azt hitték, hogy ennyivel lassabb lettem, valószínűleg a publikum is ezt gondolta, azonban én csak óvtam a gumikat, spóroltam az üzemanyaggal, biztos akartam lenni abban, hogy marad még tartalék a végérre, végül is csak ennyire volt szükség, hogy befejezem a versenyt abban a pozícióban. Nem tudtam volna többet tenni annak érdekében, hogy előrébb végezzek és ezért nem is erőltettem a dolgot.”

  • Vettel megvédte a Ferrarit: Nem volt az olyan erőteljes csapatutasítás

    Vettel megvédte a Ferrarit: Nem volt az olyan erőteljes csapatutasítás

    Sebastian Vettel megvédte a Ferrari Ausztráliában hozott döntését, miszerint a futam utolsó köreiben Charles Leclerc-nek nem engedték meg, hogy megelőzze őt.

    A monacói versenyzőnek azt mondták, mikor rákérdezett az előzés lehetőségére, hogy tartsa a pozícióját és maradjon le csapattársa mögött, aki sokkal, viseltesebb abroncsokkal küszködött a negyedik pozícióban.

    ,,Úgy vélem, hogy a csapat szempontjából egyértelmű volt az, hogy a legjobb eredmény, amit elérhetünk az a negyedik és az ötödik hely. Nyilvánvalóan abban a helyzetben lehetetlen átlátni a teljes versenyt. Mindkettőnknek elég sokat kellett még tartalékolni ahhoz, hogy elérjük a kockás zászlót emellett, még spórolnunk kellett az üzemanyaggal is. Azt hiszem ez nem az első alkalom – attól függ, hogy elől vagy hátul vagy-, hogy a pit wall-on lévők arra kérnek, hogy fejezzük be a versenyt és hozzuk be inkább az autót a jelenlegi pozícióba. Úgy vélem ezt meg lehet érteni, nem volt ez egy erős csapatutasítás. El tudom képzelni, hogy nektek és az embereknek ott kint ez a téma sok izgalmat szolgáltat, talán már egy egész történet kerekedett ki belőle, azonban csapaton belül elég egyértelmű volt a dolog.” – osztotta meg nézőpontját a négyszeres világbajnok.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón meg kérdezték Leclerc-t is az esetről, aki egyáltalán nem volt az eset miatt kétségbe esve, és frusztráció se gyötörte, sőt szerinte is egy teljesen érthető döntést hozott a csapat Melbourne-ben.

    ,,Nyilvánvalóén ez csak az első verseny volt, de ha a csapat szemszögéből nézzük, akkor nem hinném, hogy bármi előnyük származott volna abból, ha én lettem volna a negyedik és Seb az ötödik, vagy Seb a negyedik és én az ötödik, mindkét variáció után ugyanannyi pont jár. Ezért érthető, miért nem akartak kockázatot vállalni azzal, hogy megengedik azt, hogy szabadon versenyezzünk, és esetleg pontokat veszítsünk emiatt. Megértem a döntésüket.” –nyilatkozta a Ferrari újonca.

  • A Ferrari elvileg „korrigálta” az autó hibáit Bahreinre

    A Ferrari elvileg „korrigálta” az autó hibáit Bahreinre

    Sokkoló ausztráliai teljesítményét követően a Ferrari „korrekciókkal” és szép reményekkel érkezik a Bahreini Nagydíjra.

    A favoritként kikiáltott Ferrari a csalódást keltő negyedik és ötödik helyeken végzett az Ausztrál Nagydíjon, miután Sebastian Vettel és Charles Leclerc is tapadás- és önbizalomhiánnyal küszködtek a hétvége teljes folyamán. A szezon azonban nem egy futamból áll, a Scuderia pedig mindent megtesz, hogy visszavágjon.

    „A szahíri pálya nagyon eltér az ausztráltól, itt inkább a tapadás és a fékezés játszik főszerepet” – magyarázta Mattia Binotto csapatfőnök. „Bahreinben biztosítanunk kell, hogy megértettük és kijavítottuk azokat a területeket, amik Ausztráliában a gyengepontjaink voltak és amik miatt nem tudtuk kiaknázni az autóban rejlő potenciált. Arra számítunk, hogy ezen a hétvégén látni fogjuk az elvégzett korrekcióknak az eredményét, és habár tisztában vagyunk vele, hogy a versenytársaink ismételten erősek lesznek, készen állunk rá, hogy felvegyük a harcot velük.”

    Az elmúlt két Bahreini Nagydíjat Vettel révén megnyerte a Ferrari; ez biztató lehet a maranellói istálló számára, ám nem szabad félvállról venni a dolgot.

    „A sivatagban nehéz megtalálni a megfelelő ritmust, főként a pályára befújt homok miatt” – mondta a németek négyszeres világbajnoka. „Minden kör más, mint az előző, ez pedig különösen az időmérőn lehet döntő tényező. Ha csak néhány centivel is fordulsz az ideális ív mellett, máris elkezdesz csúszkálni és annak a körödnek annyi, mert ekkora hátrányt már nem lehet később visszahozni. A hibaszázalék ennek megfelelően jóval magasabb, mint más pályákon.”

  • Vettel szerint hatan is esélyesek a 2019-es bajnoki címre

    Vettel szerint hatan is esélyesek a 2019-es bajnoki címre

    Az Ausztrál Nagydíj után Max Verstappen bizonyította, hogy a Red Bull-Hondájával felveheti a versenyt Vettel Ferrarijával, vagy Hamilton Mercedesével is. Lewis Hamilton már beszélt arról, hogy idén három esélyes bajnoksággal számol. Sebastian Vettel szerint még több versenyző beleszólhat a bajnoki címért folytatott harcba, és ezt el is mondta a Racefansnek:

    „Csak magam nevében beszélek, de azt hiszem, hogy adott három nagy csapat, amelyekben megvan a potenciál a bajnoki címek elnyeréséhez. Magunkat helyeznénk előtérbe, mert reménykedünk benne, hogy gyorsabbak vagyunk mint bárki más. de azt hiszem, nagyon szoros lesz ez a mérkőzés.”

    Pierre Gasly ugyan nem szerzett pontokat Ausztráliában, de Vettel szerint hiba lenne őt leírni. Azt gondolja, hogy a fiatal francia pilóta már Bahreinben megmutathatja azt, hogy mire képes:

    „Talán Pierrenek szombaton volt némi balszerencséje is, de összességében nem volt rosszabb Max Verstappennél a teljes hétvégét tekintve. Szerintem a top csapatok hat versenyzője harcolhat a bajnoki címért. Reméljük, hogy a szezon során minél tovább állva tudunk maradni, így amennyire csak lehet, későn dől el majd a cím sorsa a szezon során.”

  • Vettel kielégítette a rajongói igényeit

    Vettel kielégítette a rajongói igényeit

    Sebastian Vettel péntek délután keményen dolgozott, hiszen találkozott a rajongóival Maranellóban, illetve egyeztetett a mérnökeikkel is. Elképesztő mennyiségű autogramot is kiosztott, mert számos Scuderia Ferrari Club küldött relikviákat, hogy kihasználván ezt az alkalmat, elláttassa azokat a német pilóta kézjegyével.

    Rengeteg sapka, és a sisakjainak a különféle méretű és festésű verzióját kellett szignóznia, ahogy kis Ferrari modellautókat amelyekkel összesen eddig 13 versenyt nyert. Ezzel egyébként beérte már Alberto Ascarit, aki a harmadik helyen áll a Scuderia házi listáján, melyet Michael Schumacher vezet, és Niki Lauda itt a második.

    A német versenyző megragadta az alkalmat, és kifejezte a háláját a Scuderia Ferrari Clubnak és a rajongóknak is, amiért biztatták őt az ausztrál Nagydíjon is.

  • Elmarad idén a Formula European Masters

    Elmarad idén a Formula European Masters

    Hat héttel a tervezett rajt előtt a Formula European Masters szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy törlik az idei szezont. A fiatal pilótáknak kiírt sorozat regisztrált csapatai mindent megtettek azért, hogy megmaradhasson a nagy hagyományokkal rendelkező széria. Azonban az európai motorsportban gazdasági környezetében különféle nehézségek léptek fel, így azon versenyzők száma alacsony lett akik a Formula European Masters-t választották, így a Formel 3 Vermarktungs GmbH irányítói úgy döntöttek, hogy meghozzák a keserű döntésüket.

    Ezen az úton már nehezebb lett volna felelősségteljesen küzdeni a fiatal tehetségeket gondozó kategóriáért. A FEM pilótáinak előnyös lett volna a professzionális DTM-es környezet, a több napnyi tesztprogram lehetősége mint az volt eddig engedett, és szuperlicensz pontok is garantáltak voltak a FIA által. Ráadásul az első hármat meghívták volna a DTM újonc tesztjére is, sőt a bajnoknak lett volna meghívása a japán Super Formulába. Walter Mertes, a Formel 3 Vermarktungs GmbH marketing igazgatójaként szomorúan nyilatkozott a kialakult helyzetről:

    „A mai egy igazán szomorú nap az európai fiatal autóversenyzőknek. A nehézkessé vált európai gazdasági környezetben nincs elég fiatal versenyző a különféle szériákba. Elképesztő pénzbe kerülne a helyzetet orvosolni, és ennek nem akartuk és nem is fogjuk kitenni ebben a formában a csapatainkat.”

    A Formula European Masters idén mutatkozott volna be a nemzetközi motorsport életben, és vitte volna tovább a Formula 3-as autókra és nemzetközi versenyzőkre alapozott szériát, ami több mint 15 évet élt meg. 2003-ban indult a történet, akkor még Formula 3 Euro Series néven, 2013-tól 2018-ig pedig használhatták a FIA European Formula 3 Championship elnevezést is. A DTM környezete adott keretet a szériának, ahol olyan versenyzők tanulhatták az alapokat, mint akár Lewis Hamilton, Sebastian Vettel vagy Max Verstappen, és jutottak el végül a Forma-1-be.