Címke: Sebastian Vettel

  • Binotto szerint a csapaton belüli egészséges harci szellem jót tehet a Ferrarinak

    Binotto szerint a csapaton belüli egészséges harci szellem jót tehet a Ferrarinak

    Mattia Binotto kiállt az ismét bakizó Sebastian Vettel mellett, aki még a Bahreini Nagydíjon megpörgött, mikor a második helyen csatározott riválisával, Lewis Hamiltonnal. A svájci-olasz csapatfőnök ugyanakkor azt is hozzátette, hogy két ilyen kaliberű versenyző menedzselése, mint amilyen Vettel és Leclerc a jövőben még kihívásokat fog tartogatni számára, azonban ő nem bánja ezt, szerinte a csapaton belüli egészséges versenyszellem jót fog tenni a Ferrarinak.

    ,,Természetesen, mint csapatfőnök a pilótákat kell menedzselnem, ami azelőtt még nem az én feladatom volt. Mindazonáltal úgy gondolom ez az egész még jól is elsülhet, ugyanis egy csapaton belül fontos, hogy meglegyen a megfelelő harci szellem, és ez alól a versenyzők sem kivételek.”

    Binotto úgy érzi, most a sokat kritizált Vettelnek van szüksége nagyobb támogatásra csapaton belül, nem pedig az eddig brillírozó Leclerc-nek.

    ,,A versenyzők számára fontos az, hogy érezzék, a csapat mellettük áll és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ő jól érezze magát (Vettel), ám mindennél fontosabb az, legalábbis szerintem, hogy egy erős autónk legyen. Ha ez meg van, akkor minden jobb lesz.”

  • A volt Ferrari főnököt nem hozza lázba Schumacher teljesítménye

    A volt Ferrari főnököt nem hozza lázba Schumacher teljesítménye

    A Ferrari egykori csapatfőnöke egyáltalán nem lelkesedik Mick Schumacher iránt.

    A fiatal német versenyző, aki a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja, túl van élete első Forma-1-es tesztjén. Kedden a Ferrarival, szerdán pedig az Alfa Romeoval tesztelhetett. Azonban Cesare Fioriot, aki a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek elejéig volt az olasz istálló csapatfőnöke, nem nyűgözte le a hétszeres világbajnok F1-es legenda fia eddigi teljesítménye.

    „A Forma-2-ben egy eléggé versenyképes autót vezethet. Ennek ellenére az első hétvégén csak egy nyolcadik és egy hatodik helyet tudott felmutatni. Az F1-es teszten ugyan második lett, azonban sokkal lágyabb gumin autózta a körét Verstappennél, aki végül megnyerte a tesztet. Jelen pillanatban Mick Schumacher nem versenyképes, azonban ennek ellenére nagy körülötte a felhajtás.”

    A 79 éves szakember azt is elmondta, hogyha ő lenne Mattia Binotto helyében, akkor nem Sebastian Vettelre építené a csapatot. „Őszintén, a szezon előtt arra számítottam, hogy Charles Leclerc igen is megnehezítheti Vettel dolgát a Ferrarinál. Binotto egy kiváló mérnök, aki tudja, hogy hogyan kell autót építeni, azonban arra ő sem számíthatott, hogy Leclerc már a második futamán ennyire gyors lesz.

    „Ha nekem kellene döntést hozni, akkor hagynám őket szabadon versenyezni, csakúgy, mint ahogy Prost és Mansell csinálták anno. Két legendáról van szó, akik mindig is jól kijöttek egymásról.”

    Fiorio szerint a Ferrari négyszeres világbajnoka túl sokat hibázik nyomás alatt. Ennek ellenére azt tanácsolja Binottonak, hogy bízzon benne. „Ha jót akar a Ferrari, akkor kevesebb nyomást kell helyeznie Vettelre. Azonban ha továbbra is hibázni fog, akkor hosszútávon Leclercre kell építeni a csapatot”

  • Vettel szerint is jól dolgozott Schumacher az F1 tesztjén

    Vettel szerint is jól dolgozott Schumacher az F1 tesztjén

    Sebastian Vettel szerint is Mick Schumacher jó munkát végzett, amikor a héten tesztelt a Ferrarival Bahreinben. Az olasz média egy része persze máris az ifjú németre cserélné a négyszeres világbajnokot. A La Gazetta dello Sport annyira elragadtatta magát, hogy azt találta írni, hogy Schumacher a Ferrarinál egyenesen egy kép a jövőből. A Tuttosport szerint a 20 éves Schumacher a Ferrariban egy végzet beteljesedése. A Coriella della Sera óvatosabb, szerintük Mick ideje hamar eljön, talán már jövőre.

    Szerdán Schumacher már az Alfa Romeo versenyülésében volt található, itt Beat Zehnder csapatmenedzsert nyűgözte le, aki még Michael Schumacherrel is dolgozott együtt a Sauber Le Mans programjában. Ő a svájci Blicknek ennyit mondott:

    „Nem tudom összehasonlítani őket, de Mick már most nagyon rendezett, és precíz. A srác megérdemelte ezt a két tesztnapot. Már az első Formula 2-es versenyén bizonyította,a hogy érti azt, hogy mennyire fontos is a gumikezelés.”

    Még Vettel is elismerte, hogy jól végezte Schumacher a dolgát, aki adott tippeket neki a Ferrari teszt alatt, és végig figyelte őt amikor a pályán volt:

    „Nem volt szerencséje az időjárással, de remek munkát végzett. Azt hiszem, hogy jól szórakozott, hiszen láthatóan kiült az arcára a vigyor, és most ez a legfontosabb.”

  • Verstappen nem esik kétségbe, ha nem ő lesz a legfiatalabb bajnok

    Verstappen nem esik kétségbe, ha nem ő lesz a legfiatalabb bajnok

    Max Verstappen számára nem jelentené a világvégét, ha nem ő válna a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnokává.

    A rekordot jelenleg Sebastian Vettel tartja, a német 23 évesen nyerte meg élete első világbajnoki címét, még 2010-ben. Verstappennek azért még van ideje megdönteni ezt a rekordot a maga 21 évével, de azt kezdi tudomásul venni, hogy erre nem feltétlen idén kerül majd sor, hiszen a Red Bullnak még fejlődnie kell ehhez. Azt azért nem árt megjegyezni, hogy a hollandnak kihívója akadt, hiszen talán nem túlzás kijelenteni, hogy Charles Leclerc személyében új csillag született Bahreinben. A vele egyidős monacóit csak a Ferrari motorjának meghibásodása akadályozta meg élete első győzelmének megszerzésében.

    „Tisztában vagyok a helyzettel, de akkor is fogok tudni nyugodtan aludni, ha nem sikerül a dolog” – mondta Verstappen a finn Helsingin Sanomat újságnak. „Ez mindenképp nehéz. Ha nem aratok sikereket ebben a két évben, akkor csak újra kell próbálnom legközelebb.”

    A Monacóban élő Verstappen arról is beszélt a finn újság hasábjain, hogy nehéz már visszatérnie szülőhazájába, Hollandiába.

    „Úgy gondolom, Kiminek ugyanolyan problémája van Finnországban, mint nekem Hollandiában. Bárhova megyek, valaki mindig megszólít, vagy képet szeretne velem. Rendkívül nehézzé vált ez így. Élvezem, hogy Monacóban élhetek. Csendes, békés, és senki sem zavar. Találkozhatok a családommal, és bárhova mehetünk anélkül, hogy zavarnának.”

  • Vettel ismét kemény kritikákat kapott az olasz sajtótól

    Vettel ismét kemény kritikákat kapott az olasz sajtótól

    Rengeteg nyomás nehezedik ismét Sebastian Vettelre. Míg csapattársa nagyszerű teljesítményt nyújtott a Bahreini Nagydíjon, addig az első számú pilótának kikiáltott német ismét bakizott és megpördült, mikor a második helyért csatázott Lewis Hamiltonnal. A négyszeres világbajnok ugyanakkor tagadta azokat a feltételezéseket futam után, miszerint a rá nehezedő nyomás miatt követte el a fent említett hibát.

    ,,Őszintén szólva nem gondolnám, hogy azért történt, ami történt, mert nagy nyomás nehezedne rám. Nyilvánvalóan a versenyem sikerülhetett volna jobban is, ezért sok mindent analizálnom kell ezek után.” –nyilatkozta Vettel.

    A német pilóta elismerte, a Ferrari nagyot lépett előre az első futam óta, ám ő nem igazán érezte olyan jól magát az autóban, mint csapattársa Charles Leclerc.

    ,,Örülök neki, hogy szerdán a volán mögé ülhetek ismét, úgy vélem van min dolgoznunk.” –tette hozzá még a 31 éves versenyző.

    Mindeközben Olaszországban sűrű sötét felhők gyülekeznek a feje felett. Az olasz sajtó a hétvége után új kedvencre talált a monacói pilóta személyében, míg a szerintük a tapasztalt és túl fizetett Vettel hibái már elviselhetetlenek.

    A La Repubblica így írt Vettelről: „Elvesztette az első szárnyát és az idegeit, Hamilton igazi riválisa Charles Leclerc lett.”

    A Corriere della Sera szerint Leclerc „megalázta” a négyszeres világbajnokot.

    A La Gazetta dello Sport úgy véli, Maranellóba egy biztos pont és két probléma érkezett vissza:

    ,,A biztos pont az maga Charles Leclerc, a két probléma pedig a megbízhatóság és Sebastian Vettel.”

    A La Stampa azt tanácsolta a német versenyzőnek, hogy menjen el egy pszichológushoz és borotválja le a bajuszát.

    Míg a Corriere dello Sport így fogalmazott: „A Ferrarinak a jövőre kell gondolnia és ott nincs hely Vettel számára. Mick Schumacher előbb is Leclerc oldalán találhatja magát, mint gondolnánk”

  • Leclerc elismerte, megszegte a csapatutasítást az első körökben

    Leclerc elismerte, megszegte a csapatutasítást az első körökben

    Charles Leclerc elismerte, figyelmen kívül hagyta a Ferrari azon utasítását, miszerint maradjon a csapattársa mögött az első körökben a Bahreini Nagydíjon.

    A pole pozíciót megszerző monacói a rajt után visszaesett a harmadik helyre, miután csapattársa lerajtolta és még Valtteri Bottas is megelőzte az első kanyarokban. Azonban pár kör elteltével, Leclerc visszaelőzte a finnt és már a csapattársa mögött loholt, amit közölt is a csapatrádióban.

    ,,Gyorsabb vagyok srácok!” –hangzott az üzenet, amit a nagyérdemű is hallhatott, a Ferrari pilótája ezzel tudatni akarta csapatával, hogy ő a gyorsabb, és egy körrel később meg is előzte Vettelt a célegyenesben, és visszavette a vezető helyet, amit korábban elveszített.

    Azonban a választ már nem lehetett hallani, amit a vörös alakulat adott, ugyanis a Ferrari arra kérte Leclerc-t hogy két körig még tartsa a pozícióját.

    ,,Maradj mögötte, még két körig.” – hangzott az utasítás, amit az ötödik körben kapott meg a tizedik kanyarban, ehhez képest a fiatal versenyző a hatodik kör első kanyarjában már elment csapattársa mellett.

    Leclerc elismerte a verseny után, megszegte az utasítást, mert nem tudta nem kihasználni a lehetőséget, ami kínálkozott.

    ,,Csak közöltem velük, hogy én voltam a gyorsabb. Utána, azt hiszem azt a választ kaptam, hogy oké, maradjak mögötte még két körig, ám a következő nagy egyenesben egy lehetőség felkínálkozott, ezért megragadtam azt, és egy sikeres előzést hajtottam végre, és utána már sokkal gyorsabb voltam a versenyen. Mindig trükkös, mikor a csapattársad ellen kell harcolnod, ugyanis a rizikó ilyenkor nagyon-nagy, és úgy ahogy minden csapatnál, a verseny előtt elmondták: rendben, próbálkozhatsz különböző módon a többiek ellen, de a csapattársadnál légy szíves óvatosan járj el, ami teljesen rendben van. Azonban igen, adódott egy lehetőség az ötödik körben, én pedig nem hezitáltam, csak megragadtam azt. Boldog voltam, mert elsőre sikerült, különösen a rossz rajt után, örültem, hogy ez jól alakult.”

  • Hamilton ismét megvédte Vettelt: A hibái eltörpülnek amellett, amit eddig elért

    Hamilton ismét megvédte Vettelt: A hibái eltörpülnek amellett, amit eddig elért

    Lewis Hamilton megvédte Sebastian Vettelt, miután a német versenyző ismét megpördült a Bahreini Nagydíjon, mikor második kiállását követően csatázott a brit pilótával. A heppenheimi versenyző ezzel a teljesítménnyel szinte már rekordot döntött, hiszen 10 egymást követő futam alatt (ha a tavalyi évet is beleszámoljuk) négyszer sikerült megforognia saját hibájából.

    A Mercedes pilótája elmondta, neki fogalma sincs, miért pördült meg Vettel, a négyes kanyarban, mikor a második helyért csatáztak.

    ,,Megnéztem az eset ismétlését, és nem értünk össze, ugyanakkor nagyon fújt a szél azon a szakaszon.” – nyilatkozta Hamilton.

    A négyszeres világbajnok már forgott meg hasonló szituációban, Monzában, mikor szintén Hamiltonnal csatázott a rajt után, vagy mikor Max Verstappen ellen harcolt Suzukában, de ott van az az eset is, mikor Daniel Ricciardo ellen harcolt Austinban. Mikor a brit világbajnok véleményét kérdezték tegnap az esetről, Hamilton megvédte Vettelt, és így válaszolt:

    ,,Ez mindannyiunkkal megtörténhet. Csak azért mert többszörös világbajnok vagy, az nem azt jelenti, hogy nem lesznek olyan hétvégéid, amikor semmi sem sikerül. Ez az egész halmozódik. Nézzük csak meg Vettel karrierjét, briliánsan teljesített, elképesztő futamai voltak, amik messze kompenzálják a gyenge versenyit, mikor például megperdült. Ezek a hibák mind eltörpülnek amellett, amiket eddig elért és felhalmozott. Vannak olyan napok, mikor egyszerűen nem találod meg a megfelelő beállítást az autón, amit persze kívülről ti nem érzékeltek. Ezek az apró dolgok, amiket mi végrehajtunk az autón és ezek egyszerűen nem működnek azon a hétvégén, a különbségek oly kicsik és mégis annyira nagynak tűnnek. Nem tudom, hogy az autójuk mitől lett más a tempó tekintetében, nekem is voltak ilyen versenyeim, emlékszem még Nicoval Barcelonában voltunk, a teszten nagyon gyorsan mentünk, ám mikor eljött a verseny, az autó teljesen máshogy viselkedett, úgy éreztem, mintha hátrakötött kézzel vezetnék, annyira nem volt tapadás, utána a következő versenyen ennek az ellentettje következett be. Nem tudom miért történt ez, de a tegnapi nap, számára is úgy alakult. Ő egy négyszeres világbajnok és egy kiváló sportoló! Visszafog térni, és akkor nagyon nyomni fogja!”

  • Vettelnek nem tetszik az az irány amerre az F1 halad, már 2020 után visszavonulhat

    Vettelnek nem tetszik az az irány amerre az F1 halad, már 2020 után visszavonulhat

    Még mindig kevés dolog derült ki azzal kapcsolatban, hogy pontosan merre is tart a Formula 1 jövője 2021-ben. Vannak bizonytalanságok a technikai oldalon, és a Concorde Egyezmény kérdésében is. A Liberty Media inkább show műsorrá kívánja formálni a sportot, ami a régi vágású Sebastian Vettelnek nem teszik igazán, ezért ha olyan irányt vesz a Formula 1, amivel ő nem tud azonosulni, akkor nem tartja kizártnak, hogy 2020 után már nem lesz a mezőny tagja.

    ,,Abban biztos vagyok, hogy részt szeretnék venni a jelenlegi szezonban és a következőben is. Utána, nem tudom mi lesz, ugyanis a szabályok még mindig nem egyértelműek. Senki sem tudja, hogy fognak alakulni a dolgok és nem én leszek az a személy, aki azt mondja: ’Mindenáron a Formula 1-ben akarok maradni!’ Rengeteg olyan dolgot -ami korábban fontos volt a sportnak – egyszerűen háttérbe szorítottak az elmúlt években. A Forma-1 inkább már show műsor lett, nem pedig egy sportesemény. Természetesen lehet azt mondani, hogy az összes többi sportág is ezen megy át, azonban véleményem szerint túl sok időt és energiát pazarolunk olyan szabályokra, amire semmi szükség nincs. Sokba kerülnek, és semmit sem érnek.–nyilatkozta a német világbajnok a The Times-nak.

    ,,El fog jönni az az idő, mikor el kell döntenünk, mit is akarunk. Ha ez egy show, akkor legyen ez egy show. Nem hinném, hogy más sportágakban, ahol szintén az üzlet és az eladhatóság került az előtérbe, ennyi minden hatással lenne a sportolóra is. Az F1-ben tisztán látható, hogy a versenyzőknek egyre kisebb szerep jut ebben az egészben.

    Nem csak Vettel, de a Ferrari is nehéz idők elé nézhet, ha igazak a feltételezések miszerint az új Concorde Egyezmény drasztikusan le fogj csökkenteni azt a bónuszt amit a vörös istálló kap extra összegként már évek óta.

    ,,Szerintem fontos az, hogy értekezzünk erről, ezért időt kell rá szánnunk, hogy mindent átbeszéljünk.” –nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Mattia Binotto, ami alátámaszthatja azt a legújabb feltételezést is, miszerint a top csapatok, csak decemberben fogják aláírni az egyezményt.

  • Rosberg: Ugyanazt a Vettelt látjuk, akit tavaly

    Rosberg: Ugyanazt a Vettelt látjuk, akit tavaly

    Nico Rosberg a Sky német csatornáján elárulta azt, hogy szerinte máris visszatért a nyomás Sebastian Vettelre. A Ferrari garantálta a németnek az első számú státuszt, de az új csapattársa Charles Leclerc Bahreinben az egész hétvégén jobban teljesített. Ráadásul Vettel újra megpörgött a versenyen. Rosberg így látja a helyzetet:

    „Ugyanazt a Sebastiant láthatjuk, akit tavaly. Így viszont nem is lesz világbajnok.”

    2016 világbajnoka ezzel szemben úgy véli, hogy Leclerc szinte tökéletes hétvégét teljesíthetett volna, ha a poleból induló versenyzőnek ne lettek volna problémái a motorjával. Vettel el is ismerte, hogy ugyan meglepte, de a megpörgése az ő hibája volt. A Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto ugyanakkor továbbra is támogatásáról biztosította Vettelt, még a nagy hiba ellenére is:

    „Megtörténik ilyesmi, ha harcban állsz.”

    Az olasz média azonban máris kritikus hangnemben és élesen fogalmaz. A korábbi Forma-1-es pilótát, JJ Lehtot pedig az Iltalehti kérdezte:

    „A legnagyobb téma persze Leclerc balszerencséje, de Vettel igencsak béna volt. Neki újra hinnie kell magában.”

    A Mediaset, Olaszország legnagyobb kereskedelmi műsorszolgáltatója nem is fukarkodott a bírálatával Bahrein után, amelyet Luca Budel ecsetelt:

    „Vettel újra összetört a nyomás alatt. Az igazi bajnok a vörös istállóban úgy néz ki, hogy a kis srác lesz Monte-Carlóból.”

  • Vettelt vizsgálták, de végül nem büntették meg

    Vettelt vizsgálták, de végül nem büntették meg

    Sebastian Vettel ellen vizsgálatot indítottak a stewardok a Bahreini Nagydíj időmérő edzését követően. Azonban a németek négyszeres világbajnokát nem találták vétkesnek, így megtarthatja a második helyét.

    A Ferrari németje a Q1-ben szegett szabályt, ugyanis a levezető körén túl lassan haladt. A szabály szerint a versenyzőknek maximum 1 perc 55 másodperc alatt kell megtenniük a két biztonsági autós vonal közötti távolságot. Vettelnek több kellett az út megtételéhez, ezért indítottak ellene vizsgálatot.

    „A versenyző gyors körön volt, azonban már az első kanyarban kockásra fékezte a kerekeit. Emiatt elvette a gázt és a telemetriai adatok arra engednek következtetni, hogy a fékezés komoly vibrációt okozott. A hibát követően a pilóta túl lassan haladt, ugyanis a két biztonsági autós vonal közötti távolságot lassabban tette meg a kelleténél.”

    A német végül nem kapott büntetést, ami azt jelenti, hogy a két Ferrari fog rajtolni az első sorból. Legutoljára a 2018-as Kínai Nagydíjon volt Ferrari első sor, akkor Vettel mellől a finn Kimi Räikkönen rajtolhatott.