Címke: Sebastian Vettel

  • Lotterer: Hamilton és Vettel ne ítélkezzen a Formula E felett, amíg ki nem próbálják

    Lotterer: Hamilton és Vettel ne ítélkezzen a Formula E felett, amíg ki nem próbálják

    A Formula E-ben versenyző André Lotterer szerint a Forma-1-es pilóták addig ne véleményezzék a Formula E-t, amíg nem próbálták ki.

    A korábban a Forma-1-ben, a Caterham csapatánál is megforduló német úgy gondolja, hogy az összes elektromos szériának van olyan pozitívuma, ami a Forma-1-nek nincs.

    „Elképesztő a gyorsulás az elektromos motor miatt. Nincs szükségünk akkora leszorítóerőre, mint a Forma-1-nek, így jobb csatákat tudunk vívni, ráadásul még sokkal olcsóbb is a Formula E. Metropoliszokban elterülő pályákon versenyzünk, például Rómában, Párizsban és Berlinben. Itt minden verseny Monaco. Hamiltonnak és Vettelnek is ki kellene próbálnia, mielőtt ítélkeznek.”

  • Vettel unalmasnak titulálta a Mercedes dominanciáját, Wolff ezzel nem ért egyet

    Vettel unalmasnak titulálta a Mercedes dominanciáját, Wolff ezzel nem ért egyet

    Sebastian Vettel nem biztos abban, hogy a következő versenyen, amit két múlva Barcelonában rendeznek, a Ferrari vissza tud majd vágni riválisuknak, a Mercedesnek.

    A Scuderia végig jobbnak bizonyult a téli teszten a Circuit de Catalunya-n, mint a német alakulat, ám az Ezüst Nyilak eddig minden versenyen diadalmaskodtak, ami nem sok okot ad az olaszoknak a reménykedésre.

    ,,Unalmas, ugye? Nem csak az elmúlt négy futamra gondolok, több mint négy-öt éve ez megy.” – nyilatkozta Vettel Bakuban.

    A Ferrari előtt több megoldatlan probléma is áll, ha leszámítjuk a csapattársak közötti versengést. Először is a Mercedes konstrukciója sokkal konzisztensebb, jobban kezeli az abroncsokat, mint a riválisok. Második probléma, Vettel sem érzi az autót, elmondása szerint nehéz a megfelelő tartományban tartani az abroncsokat kőrről-körre.

    ,,Rengeteg munka vár még ránk. Remélem ennél azért erősebbek leszünk Barcelonában, ahol rengeteg fejlesztés fog felkerülni az autóra. Azonban az első négy futam után kijelenthetjük, már nem mi vagyunk a favoritok. Az autónk nem lassú, csak sajnos a Mercedes nagyon-nagyon gyors. Úgy tűnik, nekik sokkal könnyebb mindent kihozni az autóból valamint jobban bánnak a gumikkal is.”

    Mattia Binotto szerint a Ferrari nincs annyira lemaradva, ahogy azt a két táblázat jelenleg ábrázolja, ezzel riválisa, Toto Wolff is egyet ért.

    ,,Még mindig úgy vélem, Charles Leclerc volt a leggyorsabb Bakuban, ám csak úgy, mint Bahreinben nem állt nekik minden össze.”

    Az osztrák csapatfőnök reagált Vettel azon kijelentésére is reagált, miszerint unalmas már a Mercedes dominanciája.

    ,,Nem hinném, hogy unalmas lenne. Ha megnézzük az F2-es futamokat, akkor ott sokkal több az incidens, sokkal többször lép a pályára a Safety Car, azonban az F1-es versenyzők sokkal tisztábban oldják meg az ilyen szituációkat, végül is ők a világ legjobb versenyzői. Ha szurkoló lennék, én is különböző versenyzőt szeretnék látni a minden héten a dobogó tetején, de én a Mercedes csapatfőnöke vagyok.”

  • Vettel: A Ferrari most már nem favorit

    Vettel: A Ferrari most már nem favorit

    Sebastian Vettel kijelentette, hogy a Ferrari innentől kezdve nem tekinthető esélyesének, köszönhetően annak, hogy Bakuban sem tudták felvenni a versenyt a Mercedesekkel.

    Mint ismert, az Azeri Nagydíjon újabb kettős Mercedes győzelem született, ami idén már a negyedik volt zsinórban. Pedig a téli tesztek után mindenki torony magas esélyesnek tartotta a Ferrarit idén.

    Még a Mercedesnél is úgy vélték, hogy az olaszok autója gyorsabb, mint az övék, ám Bakuban is egyértelmű tempó fölényben volt Bottas és Hamilton. Hogy a Ferrari miért nem tudta kihozni Bakuban vélt előnyét arra Vettel röviden válaszolt a futam után:

    „Az első etapom nagyon rossz volt, küzdöttem azzal, hogy munkára bírjam az abroncsokat. Túl hidegek voltak, amikor meg felmelegedtek akkor meg egy kicsit megsérültek. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, nem voltam magabiztos az autóban. Ezután újabb nehéz etapra számítottam a közepes gumikon, de ezekkel nem volt gond a célig. Ahhoz meg volt a tempónk, hogy tartsuk őket és egy kis nyomás alá helyezzük a Mercedeseket.” – kezdte Vettel.

    „Rajta kellett tartanunk a szemünket Maxon, aki a lekörözött autók miatt közelebb került hozzánk. Döntő fontosságú volt, hogy megtartsuk a harmadik helyet illetve, hogy Charles megfussa a leggyorsabb kört. Van még bőven munka számunkra, nem ott voltunk, ahol szerettük volna, mint ahogy eddig átlagban idén. Nem mi megyünk esélyesként Barcelonába. Reméljük, hogy sima hétvégénk lesz majd, és kulcsfontosságú, hogy elkapjuk őket és fordítsunk a dolgokon.” – tette hozzá.

  • Vettel: Nem volt szélárnyékom, ezért nem harcolhattam a pole pozícióért

    Vettel: Nem volt szélárnyékom, ezért nem harcolhattam a pole pozícióért

    Sebastian Vettel szerint a Q3-ban a szélárnyék hiánya fosztotta meg attól, hogy az első rajtkockáért harcolhasson az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérő edzésén.

    Az első helyet megszerző Valtteri Bottasnak például jól jött ki a lépés az utolsó gyorskörnél, ugyanis ő Lando Norris szélárnyékában futott be. Vettelnek csak a 3. hely jutott, mert még Lewis Hamilton is megelőzte. A Ferrarinak egyáltalán nem volt jó napja, hiszen a másik pilótájuk, Charles Leclerc még a Q2-ben összetörte az autóját, és így természetesen a Q3-ban nem tudott mért kört futni.

    „Nem tudom, hogy a Mercedes ellopta-e tőlünk [a pole pozíciót]. Szerintem ma egy kicsit gyorsabbak voltak nálunk. Lassan kezdődött számomra az időmérő, de a végére belejöttem. Maga a kvalifikáció nehéz és hosszú volt, a nap elkezdett lemenni, ezáltal a pálya hőmérséklete is csökkenni kezdett. Szóval nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a gumik megfelelő felmelegítése és a szélárnyékra játszás között. Végül összességében sikerült egy jó kört futni, de nem volt szélárnyékom, így nem tudtam faragni a hátrányomon. Jobbra számítottunk Charles-szal, azt hittük, közelebb leszünk az elejéhez.”

    Vettel szerint egy jól kihasznált szélárnyék akár fél másodpercet is hozhat a konyhára. Azonban azt is tudja, hogy az egyenesben remekül kijövő szélárnyék a kanyarokban hátrányt jelent.

    „Viszont mindig kompromisszumot kell kötni. Ha túl közel kerülsz a középső szektorban, sokat veszítesz. Azt mondom, hogy összességében 3 tized előnyt jelentett volna, ha valaki mögött megyek, ezzel pedig máris közelebb lettem volna az elejéhez. Mivel a pálya hűlt, inkább a gumikat szerettem volna felmelegíteni, ezért nyomtam meg a kivezető kört. Most már kicsit bánom, hogy nem vállaltam be egy szélárnyékozást, de valószínűleg jól döntöttem.”

  • Sebastian Vettel hisz abban, hogy világbajnok lehet idén

    Sebastian Vettel hisz abban, hogy világbajnok lehet idén

    A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy minden esélye megvan arra, hogy megszerezze a hőn áhított bajnoki címet a Ferrarival.

    A német klasszis zsinórban négy bajnoki címet tudott szerezni a Red Bull-lal 2010 és 2013 között. Azonban a legutolsó két Ferraris évében a szezon második felében úszott el az a bizonyos bajnoki cím.

    Azonban Vettelnek már 31 pont a hátránya a címvédő Lewis Hamiltonnal szemben és csupán egyetlen ponttal előzni meg az újdonsült monacói csapattársát, Charles Leclercet. Ráadásul Ausztráliában és Kínában is a német javára alkalmazott csapatutasítást az olasz istálló.

    Amikor arról kérdezték a németek Bakuban, hogy képes lesz-e legyőzni Hamiltont és Leclercet, a négyszeres bajnok ekképp válaszolt: „Hiszek abban, hogy idén megszerzem a világbajnoki címet.” Vettel ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Azeri Nagydíj nem lesz kulcsfontosságú a felzárkózásuk szempontjából.

    A Scuderia volt mindkét bajnoki cím legfőbb esélyese a téli tesztek alapján, azonban a Mercedes versenyzői az eddig három futamból mind a három alkalommal kettős győzelmet ünnepelhettek egyszer Bottas-Hamilton, kétszer pedig Hamilton-Bottas sorrendben.

    „Sok ember gondolja úgy, hogy már ez a hétvége akár sorsdöntő is lehet, azonban még rengeteg verseny van hátra a szezonból,” – véli a Ferrari németje. „Remélhetőleg az év végén majd elmondhatjuk, hogy ez a verseny volt a döntő, azonban most még nem tudom és nem is akarom tudni, hogy melyik lesz az.

    „Minden versenyen az a célunk, hogy nyerjünk. Az autónk van elég erős ahhoz, hogy megmutassuk a többieknek, hogy igen is gyorsak vagyunk, amivel eléggé megnehezítenénk a dolgukat. Nem hiszem, hogy az egész bajnokság mindössze egyetlen pillanaton múlik.”

    A Ferrari dolgát nem csak a Mercedes, hanem Max Verstappen is megnehezíti, ugyanis a holland pilóta jelen pillanatban mindkét Ferrari pilótát megelőzi az egyéni pontversenyben. Vettel mindig is tudta, hogy a Red Bull is beleszólhat majd a Ferrari és a Mercedes párharcába. A német szerint a fejlesztések előrehaladtával az energiaitalosok még erősebbek lehetnek majd.

    „A tesztek után nagyon úgy nézett ki, hogy egy nagyon jó szezon lesz az idei a mi szempontunkból. Azonban a Mercedes nagyon erős, csakúgy, mint a Red Bull. Háromesélyes küzdelemre számítok, igaz az első három futamon eddig nem ez látszódótt, azonban a Red Bull akár komoly esélyes is lehet majd a szezon második felében.

    „Ők mindig is eléggé hatékonyan fejlesztették az autójukat az évek során. Eléggé jól kezdték az évet és szerintem a szezon hátralevő részében is hasonlóan fognak majd teljesíteni.”

    A Ferrari komoly fejlesztési csomagot hozott az Azeri Nagydíjra. Ezek a fejlesztések főleg az autó aerodinamikáját fogja megváltoztatni az SF90-nek. Vettel optimista és nagyon reméli, hogy a fejlesztések nem csak Bakuban jelentenek majd előnyt és a segítségével egy lépéssel közelebb kerülnek a Mercedeshez vagy akár át is lépik a címvédő istállót. „Ha fejleszted az autót, akkor a fejlesztéseknek minden egyes versenyhelyszínen működniük kell,” – véli Vettel, aki tavaly poleból rajtolhatott az Azeri Nagydíjon.

  • Vettel leborotválta a bajszát a bakui hétvége előtt

    Vettel leborotválta a bajszát a bakui hétvége előtt

    A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel, az egyik olasz újság tanácsát követve, megszabadult a bajuszától az Azeri Nagydíj előtt.

    A négyszeres világbajnok német pilótát sok kritika érte a Kínai Nagydíj után, miszerint a bajusza egyáltalán nem áll jól neki és sokkal jobban járna, hogyha leborotválná.

    Sokan úgy gondolták, hogy Vettel az arcszőrzetével a Ferrari egykori pilótája, Nigel Mansell előtt tiszteleg. Azonban, mint kiderült, a Ferrari németje csupán az édesapjára, a fiatalkori Norbert Vettelre akart hasonlítani.

    A Ferrarit nem csak Vettel bajsza miatt érik kritikák. Az olasz istálló ugyanis eddig mindhárom versenyhétvégén csapatutasítást használt Vettel javára. Kínában ugyan Charles Leclerec elengedte négyszeres világbajnok csapattársát, azonban a német klasszis nem tudott elhúzni monacói csapattársától.

    „Nem volt könnyű számunkra meghozni ezt a döntést,” – nyilatkozta Mattia Binotto, aki a Ferrari csapatfőnöke. „Ha majd mi leszünk a leggyorsabbak, akkor nem ez a probléma meg fog szűnni.”

    Binotto emellett kijelentette, hogy az Azeri Nagydíjon be fogják vetni az első komolyabb fejlesztési csomagjukat. „Felkészültünk a következő nagydíjra, ugyanis minden adatot sikerült áttanulmányoznunk. Az első három futam közel nem úgy zajlott, mint ahogy azt szerettük volna, szóval ez a hétvége kulcsfontosságú lesz majd a számunkra,” –fejezte be a gondolatmenetet a svájci-olasz szakember.

  • Newey: Sok mindent köszönhet Markonak a Red Bull

    Newey: Sok mindent köszönhet Markonak a Red Bull

    Adrian Newey nem rég megdicsérte Helmut Markot, amiért közreműködésével a Red Bull tehetségkutató programja olyan fiataloknak adott lehetőséget, mint Sebastian Vettel, Max Verstappen és Daniel Ricciardo. A brit tervező zseni elismerte, osztrák munkatársának modora talán egy kicsit nyers, de szavaival építő kritikákat fogalmaz meg, és nem akar bántani senkit sem.

    Egykoron maga Marko is aktív versenyző volt 1971 és 1982 között, a Formula 1-ben összesen kilencszer indulhatott el a BRM színeiben, ám egy baleset miatt elvesztette az egyik szemét, és ennek következtében a királykategóriában indított karrierje megszakadt. 1989-ben alapította meg az RSM Marko alapítványt, amelyből 1999-ben egy névváltoztatás során Red Bull Junior Team lett.

    Az osztrák egy ideje már csak tanácsadóként segíti a Red Bullt, ám a több fronton is végzett munkássága, nem merült feledésebe, nemrég a Royal Automobile Club Talk  műsorának keretein belül a brit főtervező dicsérte meg kollégáját.

    ,,A nyers modora egyfajta kulturális jellemvonás lehet, egy osztrák tulajdonság. Mi angolok sokkal árnyaltabban fogalmazunk a beszélgetéseink során. Marko munkája nagyon hasznos volt a csapat számára, ha a fiatal pilóta, aki az ő programjából került ki sikereket ért el, az már csak hab volt a tortán. Sebastian Vettel volt az első a programból, aki igazi szupersztárrá vált, ezért is állt Helmut mindig az ő oldalára.”

  • Vettel a húsvéti terveiről: Én a család értékében hiszek

    Vettel a húsvéti terveiről: Én a család értékében hiszek

    A Ferrari legfontosabb felszereléseinek egy rész már megérkezett Bakuba, az Azeri Nagydíj helyszínére. Azonban a Forma-1-es versenyzők számára ez egy szabad hétvége, ami nagyszerű hír a számukra, ugyanis minden pilóta együtt ünnepelheti a húsvétot a saját családjával, barátaival.

    Sebastian Vettel egy exkluzív interjúban, amit a német Bildnek adott, a húsvéti terveiről beszélt, még az ünnep előtt.

    „Hiszek a család értékében,” – mondta a négyszeres világbajnok német pilóta. „Együtt fogom tölteni velük a hétvégét, mivel nem fogunk versenyezni. Egy pár húsvéti tojást elrejtünk a kertben, azonban ezen kívül nincsen más húsvéti szokásom.”

    Azonban Vettelnek a következő héten már a Forma-1 történetének negyedik Azeri Nagydíján kell majd részt vennie a Ferrari színeiben. A bakui pálya az egyik leghosszabb a szezonban a maga 6.003 kilométerével.

    2016-ban még az Európai Nagydíjat rendezték meg itt, azonban 2017-re nevet változtattak és így lett a verseny neve Azeri Nagydíj. Ez a városi pálya tele van hosszú egyenesekkel és derékszögű kanyarokkal. Emiatt a motorerő kulcsszerepet tölthet be a hétvége során.

    A pálya minden egyes négyzetcentiméterét ki kell használnia a versenyzőknek, ha egy jó köridőt szeretnének elérni. Fontos lehet még, hogy a versenyzők hogyan tudják kellő hőmérsékleten tartani a gumikat és a fékeket.

    A pálya legnehezebb szakasza az óvárosi rész, ami  a 8-as, 9-es, 10-es, 11-es kanyarokból áll, ugyanis a pálya ezen szakasza borzalmasan szűk. Elég egy apró hiba és már is a falban találod magad.

  • Leclerc-t nem foglalkoztatja a hirtelen megnövekedett népszerűsége, csak a versenyzésre akar koncentrálni

    Leclerc-t nem foglalkoztatja a hirtelen megnövekedett népszerűsége, csak a versenyzésre akar koncentrálni

    Charles Leclerc nem tekint úgy magára, mintha sztár lenne, hiába versenyez a Formula 1 egyik legpatinásabb csapatánál, a Ferrarinál. A fiatal versenyző szeme előtt az lebeg, hogy minden futamon a maximot nyújtsa, a megnövekedett népszerűsége csak hab a tortán.

    Tavaly, mikor bejelentették, hogy az újonc 21 éves versenyző veszi át Kimi Räikkönen helyét a Ferrarinál, szinte az F1-es társasdalom egyszerre kapta fel a fejét, és kezdet még jobban odafigyelni a fiatal tehetsége. Habár a Saubernél is voltak villanása, igazán csak akkor került reflektorfénybe, mikor a Scuderia színeiben pályára lépett. A szezon kezdetén már rögtön felvette a harcot csapattársával Sebastian Vettellel, és Bahreinben az első győzelmét is megszerezhette volna, ha nem szól közbe a technika.

    Három verseny eltelte után egyre többen dicsérik Leclerc-t, a szurkolók, a szakma és a pilótatrsai is mind elismerően beszélnek az ifjoncról. Már ki kiáltották a jövő legnagyobb csillagának és az F1 következő sztárjának, ám a monacói elmondta, sosem gondolt arra, hogy népszerűsége ennyire megnövekedhet.

    ,,Sosem gondoltam erre. Meglátjuk majd mi sül ki ebből, de nem hinném, hogy erre igazán fel lehet készülni. Ha megtörténik, akkor számomra az egy biztató jel, ugyanis az ezt jelenti, hogy jól munkát végzek az autómban, de majd kiderül hogyan fognak alakulni a dolgok. Mindig jó dolog hallani a dicséretet Sebtől, Lewistól, vagy a sportág többi nagy alakjától. Nagyon jól esik, de ugyanakkor nem gondolok sokat ezekre a dolgokra, csak próbálok minden futamon jobb és jobb lenni, továbbá koncentrálok azokra a hibákra is amit az előző versenyen elkövettem, próbálom kijavítani őket, hogy a következő futamon már ne okozzanak gondot.”

  • Vettel: A Ferrarinál a csapatérdek elsőbbséget élvez az egyéni érdekekkel szemben

    Vettel: A Ferrarinál a csapatérdek elsőbbséget élvez az egyéni érdekekkel szemben

    Sebastian Vettel kiállt a csapatutasítást elrendelő Ferrari mellett. A német versenyző elmondta, a Scuderiánál a legfontosabb a csapatérdek, minden más csak ez után következik.

    Három futam alatt három csapatutasítás, így áll jelenleg az olasz istálló mérlege, és az elszenvedő fél pedig mind három alkalommal Charles Leclerc lett. Mattia Binotto még a szezon kezdete előtt kijelentette, hogy kétes szituációkban Sebastian Vettelt fogják támogatni, aki jóval tapasztaltabb, mint ifjonc csapattársa, ám a svájci-olasz szakember azt is elhintette, ha a monacói jobb teljesítményt nyújt, mint a német, akkor ez a sorrend változhat.

    Vettel is ezt magyarázta el legutóbb, szerinte ő is és Leclerc is tisztában van azzal, hogy először következik a csapat és csak utána az egyéni érdek.

    ,,Mindig a csapat élvez elsőséget, szerintem ezzel Charles is tisztában van, ahogy én is, mi a csapatért vezetünk. A saját versenyünket futjuk, ezért az ilyen szituációk sosem kellemesek, de ez már csak így megy, egyszer fenn egyszer lenn. Sok verseny áll még előttünk, idővel tudjuk majd megállapítani, hogy jól cselekedtünk-e vagy sem. A pillanat hevében mindig próbálod azt tenni, amit helyesnek gondolsz. Megértem, hogy ez nem könnyű egyik érintettnek sem, de ahogy már mondtam, megpróbálunk erősebbek lenni, és felvenni a harcot a Mercedesszel, akik jelenleg egy kicsit elléptek tőlünk. Meg kell értenünk, miért maradtunk le és dolgoznunk kell azon, hogy kiküszöböljük a problémát.”

    A négyszeres világbajnok Kínában kritizálta a csapatutasításról kérdező újságírókat, válaszolni sem akart a kérdésekre, mert szerinte unalmas, hogy folyton csak ezzel foglalkoznak. A futam utáni sajtótájékoztatón az egyik újságíró megkérdezte a németet, hogy szerinte lehet-e a csapatutasítás egy jó eszköz arra, hogy valaki világbajnok legyen, Vettel a kérdésre így felelt:

    ,,Nem tudom, talán meg kellene kérdezni Lewist (Hamilton). Úgy vélem a Mercedes egy másfajta szituációban volt akkor, ám nem az volt az első alkalom, mikor ilyen helyzetet láthattunk. Ahogy Mattia is mondta mi mindent egy csapatként próbálunk végrehajtani. Múlt héten, vagy két héttel azelőtt Charles gyorsabb volt, a helyzet pedig egyértelműbb, talán Bahreinben könnyeben is lehet előzni. Ugyanakkor azt hiszem a legfrusztrálóbb dolog az, hogy nem a harmadik és a negyedik helyen fejeztük be ezt a futamot. Nyilvánvalóan Charles előtt akarok lenni, ahogy ő is előttem, ez a játék már csak ilyen. Tovább nem akarok magyarázkodni, ezek a szituációk sosem egyszerűek főleg annak tekintetében, hogy mit hoznak ki a válaszainkból.”

    Az utolsó szavaira utalva még megkérdezték, gondol-e valami konkrétumra a válaszával kapcsolatban, mire a négyszeres világbajnok a következőt felelte:

    ,,Nem igazán, csak az én szemléletem szerint ez „gyenge újságírás”. Nem mondanám frusztrálónak a dolgot, csak már fájdalmas mindig ugyanarra a kérdésre válaszolni újra és újra. Azonban én nem vagyok újságíró, hogy megítéljem ezt, ne vegye személyeskedésnek a megjegyzésem.”