Címke: Sebastian Vettel

  • Coulthard: A Ferrari jól tette, hogy menesztette Räikkönent

    Coulthard: A Ferrari jól tette, hogy menesztette Räikkönent

    David Coulthard szerint a Ferrari jól tette, hogy menesztette Kimi Räikkönent, és a helyére beültette a fiatal Charles Leclerc-t. A skót úgy véli ez a lépés azért volt különösen szükséges, mert ezáltal Sebastian Vettelt is kimozdították a komfortzónájából.

    2018 második felében érkezett a hír, hogy a finn versenyző 2019-ben már nem lesz a Ferrari versenyzője és a helyére az akkori Sauber fiatal tehetsége kerül majd. Ez a döntés már akkor három részre osztotta a szakértőket és a rajongókat. Valaki üdvözölte hírt, mondván Leclerc úgy is gyorsabb lesz, valaki ellenezte, a csapategység megbontását és akadtak olyanok is, akik inkább Vettelt küldték volna el.

    A 2019-es év elkezdődött, ám a Ferrari a vártnál gyengébben teljesít, míg a Mercedes szinte egyeduralkodóvá vált. Bahreinben Leclerc-nek esélye lett volna győzelemre, ám egy henger probléma elvette tőle a győzelmet, ezért csak a harmadik hellyel kellett megelégednie.

    Coulthard szerint a pilótacsere csak még nagyobb terhet helyezett Vettel vállára, ám a Ferrari jól döntött, mikor Leclerc-nek ülést biztosított, ugyanakkor a két versenyző helyzete nem hasonlítható össze ilyen egyszerűen.

    ,,Charles azt teszi, amit tennie kell, ő akar a gyorsabb lenni kettőjük közül, ezért ha lát egy rést ahova beteheti az autóját, akkor kockáztatni fog és ki fogja használni az adott lehetőséget. Sebastian céljai ugyanakkor különbözőek, ő győztes autót akar faragni a Ferrariból, neki csak a győzelem felelhet meg, minden más eredmény nem elég, ezért Charles helyzete könnyebb. Sebastiannak Kimi mellett stresszmentes évei voltak, ennek ellenére hiba lett volna megtartani Kimit. Volt már egy Senna-Prost párosunk, ott volt még Lewis és Nico és most Charles és Sebastian következik. Nézzük csak meg a Red Bullt, Maxnak nem kell aggódnia Pierre Gasly miatt, és ez így nem jó.”

  • Coulthard: Leclerc-nek könnyebb dolga van, mint Vettelnek

    Coulthard: Leclerc-nek könnyebb dolga van, mint Vettelnek

    David Coultard úgy véli Charles Leclerc-nek könnyebb dolga van, mint Sebastian Vettelnek, szerinte, a német versenyző vállát elvárások tömkelege nyomja, míg a monacói szabadabban versenyezhet.

    A Ferrari idén csalódást keltő teljesítménnyel nyitotta meg az évet, az eddigi öt futamból egyet sem tudtak megnyerni (bár Bahreinben nagyon közel voltak hozzá), míg a Mercedes minden alkalommal kettős győzelmet aratott. Vettel eddig kétszer állhatott a dobogóra, míg Leclerc egyszer, ezeknek az eredményeknek köszönhetően a Scuderia így második a konstruktőrök versenyében, ám tetemes hátrányt halmoztak fel a listavezető Ezüst Nyilakkal szemben.

    Coulthard úgy véli az olaszok ennek ellenére hasonló helyzetben vannak, mint amilyenben 2016-ban a Mercedes került a Lewis Hamilton-Nico Rosberg páros kapcsán, azzal a különbséggel, hogy annak idején az Ezüst Nyilak a bajnoki címért küzdöttek, mikor a rivalizálás kialakult a két pilóta között.

    ,,Mattia Binotto nehéz helyzetben van. Első sorban az a feladata, hogy mentse a menthetőt a versenyek alatt, ugyanis a Mercedes egyeduralkodóvá vált, mindemellett hasonló szituációt élnek meg a Ferrarinál, mint a riválisuk 2016-ban, ám Binotto számára mégis más egy kicsit a helyzet. Abban az időben a Mercedes szintén dominált, és világos volt, hogy a két versenyzőjük között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa, míg a Ferrarinál most csak arról szól a dolog, hogy Vettel vagy Leclerc végez előrébb.”

    A két versenyző kapcsán Coulthard elmagyarázta, hogy a monacói pilóta élete sokkal könnyebb, mint csapattárásé, hiszen az ő vállát nem nyomja az elvárások súlya.

    ,,Sebastiannak más céljai vannak, mint Charles-nak, ő elsősorban győztes csapatot akar faragni a Ferrariból. Tehát különféle nyomással néznek szembe, Sebnek nyernie kell, más helyezés nem elég jó, míg Charles-nak könnyebb a dolga, neki csak arra kell figyelnie, hogy gyorsabb legyen, mint Sebastian és bebizonyítsa, hogy le tud győzni egy négyszeres világbajnokot és azt is, hogy nagyszerű jövő áll előtte.”

    Az eredmények ellenére, a skót szerint még nem áldozott le a Ferrari csillaga ebben az évben, még annak tükrében sem, hogy a Mercedes csapatként dominálta a szezon eddigi versenyeit.

    ,,Természetesen a Ferrari még fordíthat ezen, remek szakemberek dolgoznak náluk, és meg van a megfelelő költségvetésük is arra, hogy fejlődjenek. A probléma viszont abban rejlik, hogy a Mercedes fantasztikus munkát végez.”

  • Binotto: A csapatutasításokkal tudjuk a lehető legtöbb pontot szerezni

    Binotto: A csapatutasításokkal tudjuk a lehető legtöbb pontot szerezni

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto ismételten megvédte a sorozatos csapatutasításokat. Szerinte ezzel tudják maximalizálni a pontokat csapat szinten.

    Az olasz istálló gyakorlatilag minden futamon alkalmazott csapatutasítást, a legutóbbi spanyol fordulóban ráadásul kétszer is. Előbb a Leclercet engedte el Vettel a futam elején, mivel gyorsabb volt, ám a verseny végén a német volt lágyabb gumikon, így ekkor már a monacóinak kellett félre állnia.

    A szurkolók körében komoly ellenállást váltanak ki ezzel, elsősorban azért, mert az esetek döntő részében Sebastian Vettel volt a kedvezményezett.

    „A csapatutasítások azon a tényen alapulnak, hogy a csapat az első. Az elsődleges célunk, hogy maximalizáljuk a csapat pontokat, és így is teszünk. Tudjuk, hogy van két fantasztikus pilótánk, de nem egyformán tapasztaltak. Szerintem rendben van az, amit teszünk.” – kezdte Binotto.

    „Ha van olyan döntés amit meg kell hoznunk bizonyos körülmények között, akkor a tapasztaltabb pilótának kell elsőbbséget élveznie.” – tette hozzá.

  • Vettel öccse nem reménykedik a Forma-1-ben

    Vettel öccse nem reménykedik a Forma-1-ben

    A négyszeres Forma-1-es világbajnok öccse, Fabian tagadta azon feltételezéseket, hogy az a célja, hogy ő is Forma-1-es pilóta legyen.

    A fiatalabb Vettel a Mercedes kötelékébe tartozik, akikkel az ADAC GT Masters sorozatban versenyez idén, ám nem hiszi hogy olyan pályafutást futhat be, mint a bajnok bátyja.

    „Nem tudom azt mondani, hogy nem, de másfajta sorozatban kellene most versenyeznem, ahhoz, hogy azon az úton legyek, mint ő. Sosem tudod, hogy hol leszel a jövőben, de jelenleg mindenki számára elég új vagyok, így muszáj tennem a saját dolgaimat.” – mondta a 20 éves Fabian Vettel.

  • Az olasz sajtó most sem kímélte a Ferrarit: ,,Hová tűntek a vörösök?”

    Az olasz sajtó most sem kímélte a Ferrarit: ,,Hová tűntek a vörösök?”

    A Ferrari ismét egy csalódást keltő versenyhétvégén van túl, az olaszok egyelőre nem találják a ritmust, a Spanyol Nagydíjon „labdába se tudtak rúgni” a Mercedes mellett. Természetesen emiatt az olasz sajtó ismét felemelte kritikus hangját a Scuderiával kapcsolatban. Most már elkönyvelhető a krízis állapot állapítják meg többen is, valamint úgy vélik, egyelőre nem látszik az út, melyen kell tovább haladnia az alakulatnak.

    A Mercedes eddig minden hétvégén kettős győzelmet aratott, és szinte megállíthatatlanul zakatolnak a bajnoki cím felé. Nagy reményekkel indult el a Ferrari Barcelonába, korábban vetették be második specifikációjú motorjukat, továbbá kisebb módosításokat még felpakoltak az autóra, és azt remélték, hogy azon a helyszínen ahol a téli tesztek alatt jól mentek, talán közelebb kerülhetnek a fő riválishoz, azonban ez nem így történt, az Ezüst Nyilak szombaton és vasárnap is domináltak és szinte megállíthatatlanul meneteltek a kettős győzelem felé.

    ,,Hová tűntek a vörösök?” – tette fel a kérdést a La Gazzetta dello Sport utalván arra, hogy a versenyen a Ferrarinak esélye sem volt küzdeni a Mercedesszel szemben.

    Leo Turrini a következőt írta blogján: ,,Barcelona az igazság hétvégéje lesz, és az is lett.”

    ,,A Ferrarinak reagálnia kellett, de ahelyett semmi sem történt. Sebastian Vettelt hibáztatni ezen a ponton túlságosan brutális lenne. A probléma sokkal mélyebben gyökerezik, mint a négyszeres világbajnok személyes krízise vagy épp Leclerc tapasztalatlansága.’” – írja a Corriere della Sera.

    ,,A valaha volt legrosszabb Ferrari, most már semmi kétség.” – szólalt fel a Corriere dello Sport főszerkesztője.

    Mattia Binotto futam után elismerte, az SF90 problémája talán az alapoknál gyökerezik. Ugyanakkor a korábbi F1-es pilóta Marc Surer szerint már túl késő, hogy változtassanak az alapkoncepción Maranellóban, és életbe tartsák a világbajnokságra irányuló reményeiket.

    ,,Nem csak az új első szárnya a probléma, az egész autót töviről-hegyire át kell vizsgálniuk” – véli a Kolner Express.

    A verseny leintése után, a versenyzőknek sem akadt könnyebb dolga, a holland Ziggo Sport riporterének csak egyetlen kérdést engedtek meg feltenni az elhíresült „ketrecben” Sebastian Vettelnek. A holland úriember megkérdezte a németet, hogyan tudná összegezni az elmúlt öt évét a karrierje szempontjából, mire a Vettel viccesre vette a figurát, és nevetve csak ennyit közölt: B*zd meg, rendben?

  • Bottas nagy fölénnyel lett első a mai napon

    Bottas nagy fölénnyel lett első a mai napon

    Valtteri Bottas lett Barcelonában az első a szezonközi teszt első napján. A Mercedes versenyzője legjobb ideje 1:15:511 lett, Charles Leclerc a második és Danyiil Kvjat a harmadik.

    A reggel aránylag problémamentes volt, nem is kellett elővenni a piros zászlót. Nem így délután. Egy óra telt el a délutáni edzésidőből, amikor először kellett használni, mert Callum Ilott leparkolta az Alfa Romeót a hármas kanyarnál, de a falba. Ezt követően két órán keresztül minden rendben ment, majd Pierre Gasly autója állt meg.

    Bottast azonban mindez nem zavarta, és tovább javított a délelőtti idején, és ekkor érte el a bajnokságban jelenleg második finn pilóta a legjobb idejét C5-ös gumikon, ami nem sokkal volt csak rosszabb idő, mint amit szombaton futott, és ért vele a pole pozícióba.

    Az utolsó tíz percben Leclerc javított az idején, de Bottashoz képest a lemaradása így is tetemes, 1.4 másodperc volt. Kvjat a harmadik legjobb idejével Nico Hülkenberget előzte meg, aki reggel még sehol sem volt, délután már elért egy 1:18.051-es időt. Gasly annak ellenére lett ötödik, hogy az utolsó órában már nem ment.

    Hatodik helyen végzett Carlso Sainz, aki délelőtt még harmadik volt, majd délután átadta a terepet Lando Norrisnak. Ő azonban nem tudott a tizedik helynél jobbat autózni. A brit előtt Pietro Fittipaldi, Nick Yelloly és Sebastian Vettel voltak.

    A legtöbb csapat több mint 100 kört tett meg Barcelonában. Ez csak a Haasnak, a Renault-nak és az Alfa Romeonak nem sikerült. Legszorgalmasabb Nicholas Latifi volt, a maga 133 körével, Vettel 132 kört teljesített, Bottas és Leclerc 131-et.

  • Vettel sokáig nem tudta, hogy Leclerc más taktikán van

    Vettel sokáig nem tudta, hogy Leclerc más taktikán van

    Sebastian Vettel elmondta, nem tudta, hogy csapata megváltoztatta Charles Leclerc stratégiáját a Spanyol Nagydíjon.

    A barcelonai futamon a Ferrari kétszer is csapatutasítást alkalmazott, először a monacói, míg másodszor a német volt a kedvezményezett fél, azonban a nem volt egyértelmű a dolog mikor Vettelnél volt az előny, ugyanis a négyszeres világbajnok nem tudta, hogy más stratégián van a fiatal csapattársa.

    ,,A rádión beszélgettünk erről. Az autóban ülve, mindenki a saját versenyére koncentrál, az első alkalom tiszta sor volt, Charles gyorsabb volt nálam, és én örömmel elengedtem. Mikor a második etapot teljesítettük, nem voltam azzal tisztában egy jó ideig, hogy a csapat megváltoztatta a versenystratégiáját, mikor ez kiderült számomra, akkor elmentem mellette, és gyorsabb is voltam, próbáltam egy kis nyomást gyakorolni Maxra is, ám a végén ez már mit sem számított.”

    Mikor Lance Stroll és Lando Norris ütközött és ennek következtében a Safety Car a pályára hajtott, Vettel előtt megnyílt a lehetőség arra, hogy az újra indulásnál támadhassa Verstappent a harmadik helyért, ám a német nem járt sikerrel, ugyanis a Ferrari tempója olyan volt, mint a Red Bullé.

    ,,Miután kiálltam a bokszba, már jó volt a tempóm, de előrébb kerülni nehéz volt, a Safety Car által kaptunk egy esélyt, de mivel hasonló köröket futottunk Maxszal, ezért az előzés szinte lehetetlennek bizonyult.”

  • Wolff szívesen látná Vettelt a Mercedesben

    Wolff szívesen látná Vettelt a Mercedesben

    Toto Wolff nemrég azt nyilatkozta, egy nap szívesen látná Sebastian Vettel a Mercedes színeiben versenyezni.

    Korábban már megírtuk, hogy az osztrák csapatfőnök meg tudná érteni, ha Lewis Hamilton egy nap a Ferrariba vágyna, ám azt is eltudná képzelni, hogy a német világbajnok egyszer szürke overállt öltsön magára.

    Wolff és Vettel baráti viszony ápolnak, ezért nem lenne meglepő, ha egy nap a négyszeres világbajnok úgy döntene, hogy csatlakozik az Ezüst Nyilakhoz. Azt osztrák csapatfőnök szerint a német tökéletesen beleillene a Mercedes arculatába, és ha úgy adódik, szívesen látnák a csapatukban.

    ,,Baráti a kapcsolatunk a Vettel családdal. Sebastian egy olyan valaki, akit nagyon tisztelek, mint versenyző, és mint ember, és hát ki tudja, mit hoz a jövő. Miért is ne? 6-7 olyan versenyző van jelenleg a mezőnyben, akik képesek lennének megnyerni a bajnoki címet, és ezek közül a versenyzők közül Sebastian az egyik. Mi egy német vállalt vagyunk, Németország az elsődleges piacunk és a márka hazája is. A Formula 1-ben egy bizonyos ponton úgy választunk versenyzőt, hogy ki lenne minden szempontból a legjobb, aki vezetheti az autónkat, és ha egyszer egy német versenyző is elérhetővé válna, az csodálatos lenne.” –osztotta meg a gondolatati Wolff a Bild am Sonntagnak.

  • Bottas: A kuplungom miatt buktam el a győzelmet

    Bottas: A kuplungom miatt buktam el a győzelmet

    Valtteri Bottas a kuplungját hibáztatta a Spanyol Nagydíj leintését követően. A finn pilóta elmondása szerint az alkatrész „furcsa viselkedése miatt” maradt alul csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.

    Bottas sorozatban harmadszor rajtolhatott az első rajtkockából, azonban a finn pilóta nem startolt jól, amit az ötszörös világbajnok csapattársa könyörtelenül kihasznált. Hamilton végig Bottas előtt tudott maradni a verseny során. A finn pilóta még a biztonsági autós fázist követő újraindításkor sem tudta megelőzni csapattársát.

    „Szoros volt, azonban már a rajtnál elvesztettem ezt a versenyt,” – nyilatkozta Bottas a leintést követően. „A kuplungom nagyon furcsán viselkedett a verseny elején. Fogott, majd kiengedett, majd megint fogott. Ilyen fajta problémával még életemben nem találkoztam.”

    A finn pilótát arról is kérdezték, hogy mi vinne el a spanyol hétvégéről? „Az eredményt és a fontos pontokat, amit ma megszereztünk. Azonban ki kell derítenem, hogy miért kaptam el ilyen rosszul a rajtot.”

    Hamiltonnak sikerült felállnia az időmérőn átélt vereség után, ugyanis az ötszörös világbajnok több, mint hat tized másodperccel maradt alul Bottasszal szemben a szombati időmérő edzésen. Hamilton, aki zsinórban harmadik Spanyol Nagydíját nyerte meg ezzel, szerint érdekes egy rajtjuk volt, miután látta, hogy Sebastian Vettel a külső ívről próbálta meg megelőzni őket.

    „Láttam, hogy a piros autó kihúz mögülünk és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy előrébb voltunk nála. Feltételeztem, hogy igen, azonban Valtteri nagyon rövidet fékezett, ami lehetővé tette számomra, hogy én is ugyanígy tegyek. Az én szemszögemből ez a start sokkal jobb volt a Bakuinál,” – nyilatkozta Hamilton, akinek Azerbajdzsánban nem sikerült lerajtolnia csapattársát.

    A Mercedes már az azeri hétvégén beállította a Williams 1992-ben elért rekordját. Az Ezüst Nyilak zsinórban négy kettős győzelmet arattak és a mait beleszámolva már ötnél tartanak.

    „A csapatom nélkül most nem lennénk itt, ahol most vagyunk. Ez már történelem, amit most véghez viszünk. Nagyon büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek és mindenkire büszke vagyok, ugyanis mindenki keményen dolgozik a gyárban és a versenypályán egyaránt.

    „Az első négy versenyhétvége nagyon nehéz volt a számunkra. Mindegyiket sikerült megnyernünk, azonban nem szabad hátradőlnünk és tovább kell folytatnunk a kemény munkát. Örülök, hogy a versenyt végig kézben tudtuk tartani.”

  • Vettel reméli, hogy kifizetődik majd Ferrari „merész” beállítása a versenyen

    Vettel reméli, hogy kifizetődik majd Ferrari „merész” beállítása a versenyen

    Sebastian Vettel reménykedik, hogy a versenyen hasznukra fog válni a Ferrari „formabontó” megközelítése a beállítások kapcsán.

    A négyszeres világbajnok német pilótának megint be kellett érnie a harmadik hellyel az időmérő edzésen a két Mercedes mögött. Valtteri Bottastól ráadásul 0.886 ezred másodpercet kapott, ami eléggé csalódást keltő, ugyanis a Ferrari még egy fejlesztett motort is korábban bevetette a tervezettnél annak érdekében, hogy csökkentsék a hátrányukat az Ezüst Nyilakkal szemben.

    Azonban a Mercedes ijesztő egykörös tempója ellenére Vettel úgy gondolja, hogy előnyükre válhat, hogy z újonnan fejlesztett autójukat másképpen állították be a 66 körös versenyre. „Sok mindent kipróbáltunk a mai és tegnapi nap folyamán egyaránt,” – nyilatkozta a német az időmérő után. „Rengeteg variációt kipróbáltunk és sikerült kihoznunk az autóból a legjobbat, azonban ez sajnos nem volt elég a mai napon.

    „Őszintén, nem vagyunk elégedettek, azonban annak örülök, hogy egy merész beállítást alkalmaztunk, ami hatalmas előnyünkre válhat majd a futamon. Remélhetőleg a holnapi nap folyamán jó tempót tudunk majd autózni és harcolhatunk majd a győzelemért. Remélhetőleg ezek a fejlesztések jó útra térítenek majd minket és az elkövetkező versenyeken még erősebbek leszünk majd.”

    Vettel csalódottan vette tudomásul, hogy majdnem egy másodperccel kapott ki Bottastól az időmérő edzésen, ugyanakkor elismerte, hogy a Ferrari látványosan szenved az utolsó szektorban.

    „Amikor megérkeztünk ide, egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ekkora lesz a hátrányunk a Mercedeshez képest. Ennek a hátránynak a tetemes részét az utolsó szektorban szedtük össze,” – véli a négyszeres bajnok. „Tisztán látszott, hogy gyorsabbak voltunk náluk az egyenesekben, amiből arra lehet következtetni, hogy kisebb a hátsó szárnyunk az övékénél.

    „Azonban az utolsó szektorban egyáltalán nincsenek egyenesek. Ez a szektor tele van lassú kanyarokkal, amikkel péntektől fogva hadilábon állunk. Lesz megoldandó házi feladatunk a következő versenyhétvégére. Jól ismerjük ezt a pályát, csakúgy, mint mindenki más. Ezek között a körülmények között még talán Lewist el is kaphattam volna.

    „Mélyre kell ásnunk,” – mondta a német. „Nem ez az első alkalom idén, hogy kikaptunk az időmérőn és sajnos nem is a második. Nagyon úgy néz ki, hogy lassan minden verseny alul fogunk maradni velük szemben. Mindegy, hogy milyen gumik állnak rendelkezésünkre vagy, hogy épp milyen az időjárás. Higgyék el, hogyha tudnánk a probléma megoldását, akkor az már rajta lenne az autónkon.”