Címke: Sebastian Vettel

  • Turini: A Ferrarinál senki sem akarja Vettel távozását

    Turini: A Ferrarinál senki sem akarja Vettel távozását

    Az olasz újságíró Leo Turini szerint a Ferrarinál senki sem akarja Sebastian Vettel távozását.

    A téli időszakban még a német versenyzőt tartották a legesélyesebbnek idén a bajnoki cím megnyerésére, ám a Mercedes már a szezon elején keresztülhúzta a bukmékerek számításait azzal, hogy hat futamból hatot megnyert. A Scuderiánál eközben értetlenség és tanácstalanság ütötte fel a fejét a rossz szereplés miatt, ugyanis a vörösök sem számítottak arra, hogy ennyire el lesznek maradva az Ezüst Nyilaktól. A megoldásokat még mindig keresik, és ha meg is találják, akkor már késő lehet, ezért érthető az, hogy feszültség uralkodik Maranellóban.

    Monacóban Joe Saward elismert újságíró írt arról, hogy a Ferrari német versenyzője a visszavonulást fontolgatja a több évnyi sikertelenség miatt, és pár nevet be is dobott a kalapba, azzal kapcsolatban, hogy kik vehetnék át a négyszeres világbajnok helyét. A spanyol sajtó tovább ment, ők egyenesen Alonso szerződtetését prognosztizálták előre, míg Vettel végül megszólalt és cáfolta a felreppenő híreszteléseket. Turini tovább vitte a szálat és blogjában azt írta, hogy a Ferrarinál senki sem akarja, hogy Vettel távozzon.

    ,,Ebben a pillanatban senki sem akarja azt, hogy elmenjen. Maranellóban tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi konstrukciójukkal még Amerika Kapitány se tudna világbajnoki címet nyerni. Természetesen Vettel csalódott a jelenlegi erőviszonyok miatt, már öt éve van az olasz alakulatnál, annyi mindent adott már nekik és igen, sok hibát követet el, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy rengeteg futamot nyert a Ferrari színeiben.”

  • Kiderült miért nem volt ott Vettel Lauda temetésén

    Kiderült miért nem volt ott Vettel Lauda temetésén

    Sebastian Vettel nem volt ott Niki Lauda temetésén, amit többen meg is jegyeztek, ám a Ferrari pilótája kötelezettsége miatt maradt távol. A német sport.de kinyomozta, miért nem jelent meg a négyszeres világbajnok az eseményen.

    Niki Lauda május 20-án (hétfő) vesztette életét, a Monacói Nagydíjon ezért minden csapat és pilóta megemlékezett a háromszoros világbajnokról valamilyen formában. Vettel az osztrák ex-versenyző által inspirált sisakkal versenyzett egész hétvégén, így adózva az elhunyt legenda emlékének. A futamon másodikként végző pilóta akkor így búcsúzott Laudától:

    ,,Úgy vélem, mindig itt lesz velünk, nagyon hiányozni fog nekünk. Ő egy igazi ikon volt és az is marad a jövőben. A gondolataim a családja körül és körülötte keringenek.”

    Kiderült a német Olaszországban, pontosabban Maranellóban volt, ahol segédkeznie kellett az olaszok új SF90 Stardale utcai autójának bemutatóján. Az eseményen sem feledkeztek meg a legendáról, egy perces néma csenddel adóztak Lauda emlékének.

    https://twitter.com/Ferrari/status/1134085234113359873

  • Vettel szerint Leclerc-rel való párharca jót tesz a Ferrarinak

    Vettel szerint Leclerc-rel való párharca jót tesz a Ferrarinak

    Sebastian Vettel szerint csapattársa Charles Leclerc sikere az egész csapatra pozitív kihatást gyakorol.

    A szezon során felerősödtek azok a hangok, miszerint a monacói versenyző lesz a négyszeres világbajnok veszte, és miatta akár már az év végén visszavonulhat, azonban a statisztikák nem mutatnak egyértelmű fölényt az ifjú pilóta javára. Az időmérőn Vettel 5:1 arányban veri csapattársát, míg a pontversenyben is előrébb helyezkedik el a 21 éves versenyzőnél. Ebben a pontkülönbségben a csapatutasítások is közrejátszanak, valamint hibákat mindketten követnek el: a német Szahírban a futamon forgott meg, míg Monacóban a harmadik szabadedzésen tört autót, addig a monacói Bakuban találhatta magát a falban a Q2-ben, a barcelonai időmérőn túl agresszívan használta a rázóköveket minek következtében megsérültek az autóján a bargeboard elemek. Legutóbb pedig Monacóban, a futamon vette érintőre a falat Hülkenberg előzése közben, ahol is jelentősen megsérült a padlólemeze, így a versenyt is fel kellett adnia.

    Nemrég Gerhard Berger tért ki a Ferrari pilótapárosára, az osztrák szerint ugyanis Vettel hasonló helyzetben találta magát idén, mint 2014-ben, utolsó Red Bullos évében, ahol is akkori csapattársa Daniel Ricciardo jobbnak bizonyult nála.

    Vettel válaszolt a kritikákra, a német szerint csapatának csak jót tesz az, ha két versenyképes pilóta harcol egymással.

    ,,Szerintem ennek a dolognak pozitív töltete van, ugyanis így egymást nyomjuk előre. Úgy vélem a csapatnak is remek az a szituáció, melyben két versenyző a saját határait és az autó határait feszegetve azon van, hogy minél jobban nyomja a gázt és a másik előtt végezzen.”

    Vettel arra is rámutatott, hogy szerinte nincs nagyobb nyomás rajta ebben az évben új csapattársa miatt, ugyanis az elmúlt években is tehetséges versenyzők vezettek a garázs másik oldalán.

    ,,Ha igazságos akarok lenni és visszatekintek, akkor elmondhatom azt, hogy nem voltak könnyen legyőzhető csaptatásaim az elmúlt években. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy Kimi lassú lenne! Természetesen ők ketten teljesen különböznek, teljesen más a mentalitásuk, a vezetési stílusuk, egyszerűen mások. Úgy vélem, igen is jót tesz nekünk az, hogy Charles ennyire tehetséges és gyors versenyző.”

  • Sebastian Vettelnek esze ágában sincs visszavonulni

    Sebastian Vettelnek esze ágában sincs visszavonulni

    Monacóban szinte futótűzként terjedt a pletyka miszerint Sebastian Vettel már az év végén visszavonulását tervezi, és nem lesz hajlandó kitölteni a szerződését a Ferrarival.

    A híresztelések kapcsán már egy lista is napvilágot látott a lehetséges jelöltek személyéről, akik a német helyét vehetnék majd át, sőt a spanyol sajtó odáig ment, hogy egyenesen Fernando Alonsot hozná vissza a négyszeres világbajnok helyére.

    Vettelhez is eljutott a szóbeszéd, és tisztázta a szándékait a jövőjével kapcsolatban.

    ,,Nem akarom abbahagyni a versenyzést, még mindig élvezem a Formula 1-et és még sok feladat vár rám a Ferrari színeiben.”

    A négyszeres világbajnoknak és csapatának nem úgy alakul a szezon, ahogy azt eltervezték, ám a német nem adja fel és hisz abban, hogy még van esélyük a Mercedesszel szemben.

    ,,Mindent meg akarunk próbálni annak érdekében, hogy megfordítsuk a szezon kimenetelét, és erre alkalmas helyszín lesz Kanada. Az autónk jó, ám még mindig vannak olyan területek, amiket jobban meg kell ismernünk. Az idei szezonban a gumik megértése a legnehezebb feladat, azonban minden nap tanulunk valamit, és ez a tudás még a hasznukra lehet az elkövetkezendő években is.”

    Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke mindeközben nehéz helyzetben van, az egykori technikai igazgatónak kell balanszíroznia korábbi posztja és csapatfőnöki státusza között. Ezen kívül a pozíció cserék miatt, rengeteg fiatal mérnök dolgozik a Scuderiánál, akiknek Binotto szerint idő kell, hogy belejöjjenek munkájukba.

    ,,Mi egy fiatal csapat vagyunk, azonban biztosíthatok mindenkit arról, hogy a nálunk dolgozók a képességeikhez mérten a legjobb pozíciót foglalják el és megérdemlik azt, hogy ott legyen, ahol vannak.”

    Hiába a fiatal munkaerő, azért erősítés gyanánt a konkurenciától is csábítottak át embereket a vörösök. Marco Adurno a Red Bull korábbi szimulációs specialistája helyezi át székhelyét Maranellóba, valamint Simone Resta neve is felröppent, mint lehetséges visszatérő. Az olasz szakember jelenleg az Alfa Romeónál dolgozik, ám Binotto sejtelmes kijelentése azt vetíti elő, hogy Restát igenis vissza akarják szerezni.

    ,,Természetesen csapatként mindig fejlődni próbálunk és ehhez az is hozzátartozik, hogy felmérjük, melyik területeken vagyunk gyengébbek a kelleténél. Simone régebben a Ferrari csapat tagja volt, és rengeteg tapasztalattal is rendelkezik, ezért igen, esetleges visszatérésének lehetőségét meg fogjuk vizsgálni.”

  • Fernando Alonso jöhet Sebastian Vettel helyére?

    Fernando Alonso jöhet Sebastian Vettel helyére?

    Fernando Alonso tavaly döntötte el, hogy idén már nem akar részese lenni a Formula 1-es mezőnynek, ám Monacóban szárnyra kapott egy pletyka, ami gyorsan megváltoztathatja a spanyol pilóta eddigi döntését.

    Tavaly a McLarennél Alonson kívül még Stoffel Vandorne kapott helyet az alakulatnál, ám a brit csapat úgy döntött, ha már nem tudják maradásra bírni a kétszeres világbajnokot, akkor teljesen új felállással vágnak neki az új évnek, így jött Lando Norris és Carlos Sainz a képbe, akik eddig jól teljesítenek. Alonsot azonban nem hagyták el a fekete felhők, hiába intett búcsút a Forma-1-nek, ugyanis ebben az évben a dédelgetett álma nem valósulhat meg, mivel az Indy 500 időmérőjén nem tudta magát kvalifikálni, így egy évre a triple crown megnyerésétől el kell búcsúzni, azonban lehet, mégis a spanyolra mosolyog a szerencse.

    A spanyol média szerint ugyanis Alonso jövőre akár vissza is ülhet a Ferrariba, ha Sebastian Vettel úgy dönt, hogy szögre akasztja a sisakot. A német versenyző elég hosszadalmas és nehézkes szezon elé néz idén, a Ferrari ugyanis nem brillírozik, emellett még a négyszeres világbajnoknak a Charles Leclerc okozta fejfájást is orvosolnia kell. A monacói paddockban röppentek fel a hírek, miszerint a 31 éves versenyző nem tölti ki szerződését, és idő előtt távozni fog a Scuderiától. Még csak pletyka szinten indult el ez a feltételezés, ám máris néhány nevet bedobtak abba a bizonyos „kalapba”, hogy ki jöhet a helyére, viszont a spanyol sajtó nem volt elégedett a felhozatallal, ezért a lehetséges jelöltek közé bedobták Alonso nevét is.

    Azt nem tudni még mit hoz a jövő, ám a Marca szerint nagy esély van rá, hogy a kétszeres világbajnok visszatérjen és Leclerc-rel az oldalán akár a világbajnoki címért is küzdjön a Mercedes ellen.

  • Berger szerint Vettel szenved, és nem tud 110%-ot nyújtani

    Berger szerint Vettel szenved, és nem tud 110%-ot nyújtani

    A Ferrari egykori versenyzője, Gerhard Berger elmondta, hogy Sebastian Vettel láthatóan küzd az idei Ferrarival. Berger azt is elmondta, hogy a négyszeres világbajnok az újonnan érkezett csapattársa, Charles Leclerc miatt nem képes 110%-ot nyújtani.

    Berger szerint Vettel ugyanabban a cipőben jár, mint 2014-ben, amikor a Toro Rossotól érkező Daniel Ricciardo lett a csapattársa a Red Bullnál. A német pilóta abban a szezonban nagyon nem érezte jól magát az autóban, ami miatt az ausztrál pilóta le is tudta győzni őt.

    Leclerc érkezése miatt az olasz istálló számos alkalommal alkalmazott csapatutasítást, amik Vettelnek kedveztek. A Ferrarinak az idei szezonban mindössze egyetlen egy futamon volt esélye nyerni: Bahreinben. Sakhírban Leclerc kontroll alatt tudta tartani a futamot, egészen a fellépő motorhibájáig.

    „Vettelnek egy nyugodt légkörre lenne szüksége ahhoz, hogy a maximumot tudja nyújtani,” – idézte az osztrákot a La Gazzetta dello Sport. „Küszködik, ami miatt nem tud 110%-ot beleadni. Ugyanaz történik, mint 2014-ben, amikor Ricciardo a Red Bullhoz került.”

    A problémák ellenére, ami a Ferrarin belül folyik, Berger a hétszeres világbajnok Michael Schumachert inkább látja Vettelben, mint a Mercedeses Lewis Hamiltonban. „Biztos vagyok benne, hogy Lewis hétszeres világbajnokként akarja majd elhagyni a Mercedest,” – tette hozzá Berger. „Hamilton Sennára emlékeztet engem.

    „Vettel legalább annyira dolgos, mint anno Schumacher volt. Azonban az a különbség köztük, hogy Michael egyenes tudott lenni a csapatával és akkor tudta betölteni a kulcsszerepet a csapaton belül, amikor a legnagyobb szükség volt rá.  Azonban Vettel most teljes mértékben motivált, ugyanis meg akarja mutatni, hogy még mindig ő az első számú pilóta a Ferrarinál.”

  • Ricciardo: Verstappen egy körön gyorsabb Vettelnél

    Ricciardo: Verstappen egy körön gyorsabb Vettelnél

    Daniel Ricciardo úgy véli, Max Verstappen gyorsabb egy körön, mint Sebastian Vettel.

    Az ausztrál versenyző mindkét fél csapattársa volt már a Red Bullnál, a német munkáját csak egy évig kísérhette végig (2014), míg a holland mellett 2016 közepétől 2018-ig küzdhetett. Nico Rosberg vendégeként, a Beyond Victory műsorban beszélt mindkét versenyzőtárásról. A jelenleg a Renault színeiben vezető pilóta kihangsúlyozta, állításával nem azt akarja sugallni, hogy a négyszeres világbajnok lassú lenne, ám ha össze kellene hasonlítania őt Verstappennel, akkor a hollandot mondaná gyorsabbnak.

    ,,Nem akarok semmit sem elvitatni Sebtől, semmilyen aspektusban sem lassú versenyző, viszont Max még fiatal, ennek okán pedig még fejlődhet és gyorsabbá válhat, míg Seb már egy ideje itt van, és igen, mindig lehet fejlődni versenyzőként, ám neki kevesebb tere van már a megújulásra. Bocsi Seb, ha hallgatod ezt az adást! – nevetett fel az ausztrál.

    Ricciardo 2014-ben csatlakozott az osztrák csapathoz és váltotta le visszavonuló honfitársát, Mark Webbert. Első Red Bullos évében három győzelmet is szerzett, míg Vettel szenvedett és nehezen szokott hozzá az új szabályok alkotta versenyautókhoz. Együtt töltött évük alatt az ausztrál szerint a német világbajnok mindig egyenes volt és határozott, ugyanakkor mindig tisztelettel beszélt a csapat összes tagjával.

    ,,Nagyon izgatott voltam emiatt a kihívás miatt, nem csak a pályán való munkájára voltam kíváncsi, hanem arra is, milyen, amikor kiszáll az autóból, hogyan dolgozik a pályán kívül. Mindig nagy hangsúlyt fektetett a részletekre, egyszerűen ő együtt él és lélegzik a versenyzéssel. Úgy éreztem, nincs is más hobbija, csak a versenyzés létezik a számára, és ez is köti le. Nagyon jól kommunikált a többiekkel, mindig határozott volt, de sosem tiszteletlen. Ha valami nem működött jól, akkor azt mondta: ’ Ez nem elég jó, ennél jobban is meg tudjuk csinálni.’ Mikor azt mondom, hogy határozott ezalatt azt értem, hogy az üzenetét mindig célba juttatja. Nagyon egyenes volt, mégis kedves tudott maradni. Mindig kezet rázott mindenkivel.” –emlékezett vissza a 2014-es időszakra Ricciardo.

  • Binotto szerint Kanadában még nem zeng fel a Ferrari hattyúdala

    Binotto szerint Kanadában még nem zeng fel a Ferrari hattyúdala

    Mattia Binotto elárulta a Ferrari már dolgozik egy terven, ami alapján kiküszöbölhetik a hibákat és újra felvethetik majd a versenyt a Mercedesszel. Az olasz szakember ezért nem ért egyet azokkal akik úgy vélik, hogy ha Kanadában sem sikerül felülkerekednie az olaszoknak a fő riválisukon, akkor az idei bajnokság véget ért a számukra.

    Sebastian Vettel Monacóban megtörte az Ezüst Nyilak hegemóniáját azzal, hogy a második helyen ért célba, bár ehhez a mutatványhoz Max Verstappen és Valtteri Bottas ütközése is hozzájárult. A ponttáblázat szerint Lewis Hamilton 55 egységgel többet szerzett, mint, német riválisa az elmúlt versenyek alatt, ám a következő futam Kanadában lesz, ahol a Scuderia pilótájának meg lehet az esélye, hogy faragjon a pontkülönbségen. Az olasz istálló által tervezett motor előnyben lehet a többiek hajtásláncával szemben, ezért Binotto bizakodóan várja a következő versenyt.

    ,,A kanadai verseny nem az utolsó a naptárban, ugyanakkor nagyon fontos az, hogy minden egyes futam után jobbak legyünk. Kifejlesztettünk egy programot, mi által meg akarjuk oldani az eddig felmerült problémákat, a kemény munka tehát folytatódik Maranellóban.” – véli a Scuderia csapatfőnöke.

    A svjáci-olasz szakember ugyanakkor hozzátette, változás nem lesz az autókon a monacói verzióhoz képest.

    ,,Az autók ugyanazok lesznek, mint Monacóban, ezért az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy a legjobb tudásunk szerint felkészítjük a konstrukciókat. Ahogy már említettem, nem a következő verseny lesz az utolsó, amit idén megrendeznek. Úgy vélem, jobb formában leszünk Kanadában, mint Barcelonában, azonban még mindig a Mercedes rendelkezik a legerősebb és legjobb autóval.”

    A nyomás egyre nő az olasz csapaton, szinte minden oldalról kritikák tömkelege zúdul rájuk, a menetet pedig a méltán kritikus olasz sajtó vezeti.

    ,,Az egész csapat tisztában van a helyzetünkkel. Mindenki motivált és hisszük, hogy fordulhat még a kocka. Nem hinném, hogy a nyomás visszavet minket, teljesen koncentráltak vagyunk a munkák során, és nem érünk rá azzal foglalkozni, hogy mások mit mondanak rólunk.”

  • Hamilton és Vettel véleményét is megkérdeztük Verstappen büntetéséről

    Hamilton és Vettel véleményét is megkérdeztük Verstappen büntetéséről

    Max Verstappen öt másodperces időbüntetésben részesült a Monacói Nagydíjon, miután a Safety Car fázis alatt a boxkiállásánál csapata veszélyesen engedte ki őt a kerékcseréje után és erintőre vette Valtteri Bottas Mercedesét.

    A szoros verseny miatt Verstappen hiába végzett a második helyen, öt másodperces időbüntetése miatt csak a negyedik helyet tudhatja magáénak.

    A versenyt követő sajtótájékoztatón kérdeztük meg Lewis Hamiltontól és Sebastian Vetteltől, hogy szerintük jogos-e, ha az adott szituációban a versenyzőt büntetik vagy egy másfajta retorziót kellene kiszabni, mivel az ilyen esetek általában nem a versenyző hibája, hiszen ő zöld, azaz szabad jelzést kap a boxban.

    Vettel a következőket válaszolta: „Nem tudom… Nyilván itt nehezebb a dolog, mivel kevés hely van a boxutcában. Nem rajongom a büntetésekért, de egyértelmű, hogy meg kell szabni a határokat. Szóval nem tudom. Közel voltak néhány csőhöz és vezetékhez. Ez van, ha nem olyan a boxutca kialakítása, hogy két autó versenyezni tudjon egymás mellett. Biztos vagyok benne, hogy újra, újra és újra megnézik majd az esetet. Számomra úgy tűnt, hogy Maxnak több helyet kellett volna hagynia, de ahogy mondtam, kicsi dolgok ezek. Nem tudom, hogy Max előrébb volt-e, talán nem lett volna szükséges ennyire ráhúzni az autót Valtterire. Nem tudom, hogy volt-e valami előtte, hátulról nem láttam. Ahogy említettem, nem vagyok a büntetések híve, de meg kellett nézniük az esetet, és így döntöttek. Rendben van a dolog”.

    „Végső soron ez egy csapatsport és együtt kell megfizetni a hibákért. Ha a versenyző vét egy hibát a pályán, akkor a csapat húzza a rövidebbet, ha a csapat vét egy hibát, akkor pedig a versenyző károsul. Ez is ilyen eset volt. Nem láttam az esetet, de a veszélyes kiengedés nem jó dolog és potenciális ütközéshez vezethet. Láthattunk veszélyes helyzetet néhány éve Budapesten, az ilyen esetek veszélybe sodorhatják a garázsban lévő szerelőket, valamint a pit wallon ülő embereket.  Mondom ezt úgy, hogy nem láttam mi történt, de úgy vélem ez egy csapatsport és együtt kell megfizetni a hibákért” – ezt már Lewis Hamilton, a Mercedes regnáló világbajnoka mondta.

  • Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Sebastian Vettel a futam egy pontján eljátszott azzal a gondolattal, hogy akár meg is nyerheti a Monacói Nagydíjat.

    A német pilóta nem jól indította a szombati napját, a harmadik szabadedzésen lekocolta a falat a Ste. Devot-ban, aminek következtében az az edzés teljesen kiesett a számára. Az időmérőn nyújtott teljesítménye sem volt makulátlan, kétszer érintőre vette a korlátot, minek következtében, majdnem búcsúzott a Q1-ből, végül a negyedik rajtkockát szerezte meg.

    A futam elején, a negyedik helyen haladt, majd Bottas és Verstappen ütközését követően, a finn versenyző elé került és elfoglalta a harmadik helyet, majd mikor megérkezett a hír, hogy a hollandot megbüntetik, akkor már a virtuális második helyet is a markában érezhette. A Red Bullos pilóta végig Hamilton nyakában lihegett és próbálta megelőzni a brit pilótát, ezalatt Vettel mögöttük autózva várt a lepattanóra. Mikor Verstappen rászánta magát a próbálkozásra és az alagútból kijövet megpróbált az ötszörös világbajnok mellé szúrni, minek következménye egy kisebb koccanás lett, a négyszeres világbajnok, aki páholyból nézte a jelenetet, arra gondolt, hogy akár még meg is nyerheti a versenyt.

    ,,Nehéz futamon vagyunk túl, a második hely nagyszerű eredmény a számunkra, örülünk, hogy egy ilyen ikonikus pályán a pódiumra állhatunk. Azonban ma nem volt egyszerű a dolgunk, ám előnyt tudtunk kovácsolni a többiek hibáiból, ez is része a versenyzésnek. Láttam, hogy Lewis szenved a gumik miatt, és Max mennyire üldözi őt, azután még össze is értek, mikor megpróbálta megelőzni őt, akkor egy pillanatig azzal szórakoztattam magam, hogy talán még a futamot is megnyerhetjük.”

    A második hely Vettel idei legjobb eredménye, amivel csapata is elégedett lehet, főleg annak türkében, hogy Leclerc-nek fel kellett adnia a versenyt.

    ,,Tudjuk, hogy sok munka áll még előttünk, ám mai napon második hely miatt egy kicsit boldogok lehetünk, ám nem teljes ez az öröm. Másrészt, sajnálom Charles-t, nem ez volt a legjobb hétvégéje.”