Címke: Sean Bratches

  • Szívás: A német Sky sem ad most jó ideig Forma-1-et

    Szívás: A német Sky sem ad most jó ideig Forma-1-et

    Németországban már jó ideje megszokott dolog a prémium tartalmú fizetős tévészolgáltatás. A Sky az angol és az olasz piacon fejlődik is, viszont a németeknél elveszítik a közvetítési jogot 2018-tól kezdődően. A Sky Deutschland vezére, Carsten Schmidt így fogalmazott a SID hírügynökségnek: „Nem tudtuk elérni azokat a célokat, amiket a tárgyalások előtt kitűztünk magunknak.”

    Ez a döntés leginkább a korábbi F1-es versenyző Marc Surert érinti kellemetlenül, hiszen munkanélküli lett. Ennek a Speed Weekben adott hangot a volt svájci pilóta: „Sajnos ez feltehetően egy pénzügyi döntés volt, ami ráadásul kizárólagosságról is szólt volna, ami semmissé vált, miután megállapodtak az (német) RTL-lel.”
    Az adó többet akart volna nyújtani a fizetős hálózatának, mint amit a szabadon fogható csatorna kínált, de ezt ellehetetlenítette a Liberty Media RTL-lel kötött szerződése.

    Az AMuS-nak a Liberty kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches ennyit mondott: „Németország egy kritikus piac. Még nem állnak készen arra, hogy szakítsanak a hagyományos ingyenes tévés megoldással. Berlinben születtem, és a családom nagy része Németországban él. A nagybátyám elhivatott Forma-1 rajongó, és nagyon mérges lenne rám, ha túllőnénk a célon.”

    Szerkesztői megjegyzés: A német RTL F1-es adása a túl sűrű reklámblokkok miatt nem népszerű, és sokan ezt elkerülendő fizettek elő a Skyra. A jó hír az lehet, hogy az F1 hivatalos online stream formájában szintén fizetős megoldásban, de megérkezhet Németországba, mert jelenleg benne vannak a béta programban.

  • Újabb információk az új F1-es közvetítésekről

    Újabb információk az új F1-es közvetítésekről

    Többször beszámoltunk már róla, hogy a Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media azon dolgozik, hogy digitális szempontból jelentős fejlesztéseket vigyen végbe a sportban. Ennek része az OTT közvetítés (Over the top, mely alatt az intrnetes műsorsugárzást értjük) bevezetése is.

    Ennek a közvetítő csapatnak lesz a tagja többek között Will Buxton, James Allen, Johnny Herbert és Rosanna Tennant.

    Az OTT tartalmak között lesznek fedélzeti kamerás felvételek, minden autóból, élő közvetítések a betétversenyekről, és teljes hozzáférést ad a Forma-1 videó archívumához. Úgy tudni, hogy a versenyek kommentárját a Sky Sports F1 biztosítja majd, David Croft és Martin Brundle közreműködésével.

    Az új OTT szolgáltatás kezdetben állítólag csak pár országban lesz elérhető: az Egyesült Államok, Mexikó, Németország, Franciaország és Hollandia már biztos, ám hamarosan Spanyolországgal és Latin-Amerika többi részével bővíthetik a sort.

    „A digitális platformunk újraindítását tervezzük.” – mondta a Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches az Auto Motor und Sportnak. „Közvetlen streaming szolgáltatást mutatunk be a rajongóknak, élő és nem élő tartalmakkal. A rajongók hozzáférést kapnak az autókból érkező közvetlen adatokhoz. Lesz, ami ingyen elérhető lesz, és lesz olyan, ami az igazán komoly rajongók számára, bizonyos díjfizetés ellenében lesz elérhető.”

    Ez a fajta szemléletmód szöges ellentétben áll Bernie Ecclestone korábbi elveivel, mivel ő nem tulajdonított jelentőséget az online, digitális felületeknek. Helyette a televíziót helyezte minden egyéb médium elé.

    „A piac bebizonyította, a kettő szimultán létezhet egymás mellett. Más sportok már sokkal előrébb járnak. Ez nem azt jelenti, hogy tévés partnereinket hátrahagyjuk.” – mondta Bratches.

    „Idén új tévés grafikákat mutatunk be, melyek sokkal fogyasztóbarátabbak lesznek.”

    Bratches azt is tagadta, hogy tendenciává válna az, hogy az egyes országokban ingyenesen fogható tévécsatornáról fizetősre kerül a Forma-1-es közvetítés.

    „Az ingyenes tévé elérést jelent, de a pénz a fizetős tévézésben van. Ideális esetben a versenyek 25-30 százalékának kellene ingyenes csatornán lennie, a többinek pedig fizetősön. Ez működik Franciaországban és más országokban. De vannak olyan országok, melyek esetében még nem váltunk erre a modellre.”

  • Bratches szerint az F1 most olyan, mintha egy start-up lenne

    Bratches szerint az F1 most olyan, mintha egy start-up lenne

    A Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches elmondta, hogy a sportot ők annyira „alulfejlett” állapotban vették át, hogy most úgy érzi, mintha egy start-up céget menedzselnének. Ennek oka pedig minden bizonnyal, az, hogy elődjük, Bernie Ecclestone meglehetősen konzervatív volt a technikai és marketing újítások tekintetében.

    A Liberty Media szerint a korábbi vezetés számos üzleti területet teljesen figyelmen kívül hagyott – például a digitális területeket -, így sok lehetőség kiaknázatlan maradt. Bratches szerint azonban ehhez az is hozzájárult, hogy korábban nagyon sok terület volt, amit Ecclestone egymaga irányított.

    „A legnagyobb meglepetés az volt, hogy nem volt szponzorációs csapat, nem volt média jogi csapat, nem volt digitális csapat, és nem volt kutatócsoport és nem volt kutatás.” – mondta Bratches. „Szóval az, hogy egy 67 éves egység, egy világmárkával, több, mint fél milliárd rajongóval, irigylésre méltó mérleggel, nem rendelkezik kereskedelmi csapattal, elég meglepő volt.”

    „Ha hátralépünk egyet és megnézzük a dolgok állását abban a tekintetben, hogy milyen sikeres volt a Forma-1 anélkül, hogy különösebben figyeltek volna a kereskedelmi oldalra, hogy ennek a világmárkának fél milliárd rajongója van és pénzügyileg is rendben van, akkor gondoljunk csak bele, mekkora lehetőség az, ha alkalmazni kezdjünk a 21. századi üzleti gyakorlatokat.”

    „Tehát tényleg olyan érzésem van, mintha egy start-up-ot menedzselnék.”

    „Míg vannak bőven olyan dolgok, amik nagyon jól voltak csinálva, vannak olyan lehetőségek, melyek a kiaknázásra várnak, annak érdekében, hogy a Forma-1 jobb legyen a rajongók számára, szerte a világon, és jó üzlet legyen a közvetítő partnereink, a szponzor partnerek és promóterek számára is.”

  • Miami helyszíneket nézegettek az F1 vezetői

    Miami helyszíneket nézegettek az F1 vezetői

    A Forma-1 vezetői Miamiban jártak, megnézzenek pár potenciális helyszínt egy esetlege városi futamhoz.

    Mióta átvette az irányítást, Chase Carey nem rejtette véka alá, hogy szeretne több futamot az Egyesült Államokban, lehetséges helyszínként pedig felmerült New York, Las Vegas és Miami is.

    A napokban a kereskedelmi vezető, Sean Bratches találkozott Miami polgármesterével, Francis Suarezzel, és a város rendezvényekért felelős igazgatójával, Vicente Betancourt-tal, hogy beszéljenek a lehetőségekről.

    „Elhozták a pályamérnökeiket, hogy nézzék meg az utcákat.” – mondta Betancourt. „Meg kell vizsgálni, hogy működne-e, és mennyi költsége lenne ténylegesen. Szerintem a labda az ő térfelükön pattog.”

    Úgy tudni, hogy Bratches és csapata a Biscayne Boulevard környékén nézelődött, ahol 1983-ban és 2003-ban már rendezett utcai versenyt a CART sorozat.

    Két éve pedig Formula E verseny volt Miamiban.

    Miami azonban figyelmeztette az F1-et, hogy nekik nincs elegendő mennyiségű pénzük a verseny rendezésére.

  • Usain Bolt, Stevie Wonder és cheerleaderek is lesznek a rajtrácson

    Usain Bolt, Stevie Wonder és cheerleaderek is lesznek a rajtrácson

    Austinban a nyolcszoros olimpiai aranyérmes, Usain Bolt fogja megadni a jelzést a versenyzőknek, hogy indulhatnak a felvezető körre. Ezzel is nagyobb show-t generálva.

    Bolttal a legendás énekes, Stevie Wonder is ott lesz a rajtrácson, illetve a világhírű konferanszié, Michael Buffer fogja bemutatni a versenyzőket a közönségnek. Ezen kívül a Dallas Cowboys cheerleader, azaz szurkoló lányai is ott lesznek a rajtrácson.

    Az Amerikai Egyesült Államok kétség kívül az az ország, ahol a sporteseményeket szórakozásnak tekintik, azok túlmutatnak egy egyszerű sportversenyen.” – mondta Sean Bratches, az F1 kereskedelmi vezetője. „Pozicionálni szeretnénk az F1-es versenyeket, eltörölni a határokat a sport és a show között, hogy egy igazán egyedi esemény legyen, aminek minden egyes pillanata felejthetetlen élményt nyújt.”

  • Egymással tárgyal a Liberty Media és a Netflix

    Egymással tárgyal a Liberty Media és a Netflix

    A Liberty Media új információt közölt arról, hogy állnak a tárgyalások a televíziós jogok kapcsán.

    „A Liberty Media folyamatosan próbálja bővíteni a Forma-1-es megjelenéseket a különféle csatornákon.” – mondta az F1 marketing vezetője, Sean Bratches. „Úgy gondoljuk, hogy komoly nyitottság van az interneten ez irányban, szóval ilyen jellegű projekteken dolgozunk. Tárgyalunk a Netflix-szel az együttműködésről, 2018-tól.”

    A Forma-1 tehát a Netflixre kerülhet, mely főleg azon rajongók számára lesz érdekes, akik hazájában nem közvetíti televíziócsatorna a futamokat.
    Netflix esetében persze a rajongóknak fizetni kell az F1-ért, de ez nem feltétlenül elrettentő, hiszen a streaming szolgáltató nagyon népszerű szerte a világon, és egyre elterjedt hazánkban is.

    Azt azonban még nem tudni, hogy a teljes futamok közvetítve lesznek-e Netflixen, vagy csak összefoglalók lesznek elérhetőek.

  • Bratches: Jelenleg nincsenek ‘Leicester City-k’ az F1-ben

    Bratches: Jelenleg nincsenek ‘Leicester City-k’ az F1-ben

    Öt pontból álló tervük van F1 vezetőinek arra, hogy javítsanak a versenyeken, ennek egyik eleme pedig, hogy kiegyenlítettebb legyen a verseny és váratlanabb eredmények szülessenek. Példának pedig a Leicester City Premier League győzelmét hozták fel.
    Leicestert kiesőnek tippelték a 2015/16-os szezonban, végül azonban döbbenetes győzelmet arattak. Mindezt úgy, hogy az elmúlt 24 évben mindössze hat különböző klub tudott bajnokká válni.
    Az F1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches úgy véli, hogy közel egyenlő feltételeket teremteni az autósportban lehetetlen, köszönhetően annak, hogy nem egyforma büdzséből gazdálkodnak a csapatok. Bár az elmúlt évtizedben független csapatok is tudtak bajnokságot nyerni, konkrétan a Red Bull és a Brawn, az energiaitalosok rengeteg pénzt költöttek négy bajnoki címükért, ráadásul, ők voltak a Renault főcsapata. A Brawn egyetlen szezonja pedig egy gyorsan megvásárolt Honda-program volt valójában.
    Bratches elmondta, hogy új tanulmányuk szerint 5 sarkalatos pontja van az F1-nek, melyre nagyon oda kell figyelni, az első pedig az, hogy korrektebb legyen a küzdelem.
    „Ahhoz, hogy a versenyzés szórakoztató legyen, jobb versenyeket kell generálni.” – mondta. „Jelenleg nincsenek ‘Leicester City-k’ az F1-ben. A mezőny vége nagyon le van maradva az elejétől. Itt nincs meritokrácia. A költségcsökkentéssel, a betételek újraelosztássával megpróbáljuk látványosabbá tenni, jobb versenyzési környezetet teremteni, versenyképeset, a rajongók számára.”
    „Mint vállalat, az a célunk, hogy kimásszunk ebből (az állapotból), és a világ leglátványosabb versenysorozatával rukkolunk elő.”
  • Helyet cserélhet Kína és Bahrein

    Helyet cserélhet Kína és Bahrein

    A Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches „hihetetlenül optimista” azzal kapcsolatban, hogy Kína a versenynaptárban marad a következő szezonra, és talán helyet cserél Bahreinnel.

    Szingapúr mellett Kína az a helyszín, mely jelenleg még nem fix a 2018-as versenynaptárban, még aláírásra vár a szerződésük.

    A hírek szerint 2018-ban a Kínai Nagydíj és a Bahreini Nagydíj az előzetes tervekhez képest lehet, hogy helyet cserélnek.

    Jelen állás szerint Kínában lesz a második futam, április 8-án, és Bahreinben a harmadik, egy héttel később. Így azonban a Sanghaji verseny egybeesne a Qingming nemzeti ünneppel, mikor a családok őseikre emlékeznek. Jelenleg folynak a tárgyalások, miként lehetne megoldani, hogy a futam ne az ünnep idejére essen.

    „Igyekszünk tekintettel lenni a globális és helyi eseményekre, vallási ünnepekre és maximalizálni a lehetőség annak, hogy a rajongók el tudjanak menni a versenyekre.” – mondta Bratches a Reutersnek.

    „Mindkettőjükkel (Kína és Bahrein) tárgyalunk, és ha sikerül kölcsönösen elfogadható megoldást találnunk, arról minden bizonnyal értesülni fognak.”

    Bratches bizakodó abban a tekintetben is, hogy Kínával és Szingapúrral hamarosan aláírhatják a folytatásról szóló megállapodást.