Címke: Scuderia Ferrari

  • A Ferrari csapatfőnöke még mindig hisz a bajnoki címben

    A Ferrari csapatfőnöke még mindig hisz a bajnoki címben

    Frédéric Vasseur azt mondja, neki egyszerűen ilyen a gondolkodása, hiába kellett sok idő a Ferrarinak a problémák orvoslására.

    A Ferrari hamar beismerte, hogy koncepciót kell váltania az autó kialakításával, mivel az új SF-23 modell nagyon kiszámíthatatlanul viselkedik a pályán, ami nagyon zavarta a pilótákat, és többek között a gumikopásban okozott jelentős nehézségeket. Ezen csak mostanában, az új elemekkel lettek úrrá, és a csapatfőnök szerint nem tudtak volna gyorsabban reagálni.

    „Tavaly meghoztak bizonyos döntéseket. A Fioranóban [a tesztpályán] megtett első kilométereken, majd a bahreini teszteken rájöttünk, hogy valami nem működik. A szimulációk alábecsülték az autó negatív viselkedésének hatásait, ezért kompromisszumra kényszerültünk a teljesítmény és a vezethetőség között” – mondta Vasseur a Corriere della Serának.

    „Meg kellett fordítanunk a hajót, változtatni kellett a fejlesztéseken. Ez hónapokat vett igénybe, ami márciusban kezdődött a problémák azonosítása után.”

    Új padlólemezzel megy „filmet forgatni” a Ferrari Spielberg előtt

    Megkérdezték a csapatfőnököt, hogy a nagy fejlesztési csomag bevetése után igazából csak most kezdődik-e a bajnokság a Ferrarinak. „Én nem így gondolkodok csapatvezetőként. Egy másodpercre sem adtam fel. A probléma nem az autó potenciáljával volt, hanem azzal, hogyan hozzuk ki belőle. Montrealban tartottuk [Max] Verstappen iramát. Ez persze nem elég, a következő pályák több mindent elárulnak” – jelentette ki Vasseur, aki tehát még mindig hisz a bajnoki címben.

    A „következő pályákkal” arra utalt, hogy a kanadai a vonalvezetés sajátossága miatt nem feltétlenül mérvadó a valós erőviszonyok szempontjából. „Ha az élbolyból indulunk Montrealban, nyerhettünk volna. Megnézzük, Ausztriában képesek leszünk-e rá.”

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy látta, Verstappennek szerencséje volt, hogy a Ferrari autói a középmezőnyből rajtoltak, mert ők jobb tempót diktáltak a győztes hollandnál. Igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy Verstappen nem tudta megfelelően felmelegíteni a kemény gumikat.

    Ami az SF-23 potenciálját illeti, idén csak ezzel tudták legyőzni a Red Bullt időmérőn: Bakuban Charles Leclerc repítette a pole-ba a Ferrarit.

  • Fennáll a veszély, hogy mindkét pilótáját elveszti a Ferrari

    Fennáll a veszély, hogy mindkét pilótáját elveszti a Ferrari

    Frédéric Vasseur ismerte el, hogy ezzel a lehetőséggel is számolnia kell, miután a Ferrari idén nem adott olyan autót Leclerc és Sainz számára, amivel harcba szállhatnak a világbajnoki címért.

    A sajtó Charles Leclerc-t a Mercedesszel, Lewis Hamilton utódjaként boronálta össze, Carlos Sainzot pedig a mezőnyhöz 2026-ban csatlakozó, a Sauber/Alfa Romeót felvásárló Audival. Főleg Leclerc elvesztése fájna a Ferrari számára 2024 után, a csapatfőnök viszont úgy érzi, egyelőre nem az a legégetőbb kérdés, hogy távoznak-e a pilóták.

    „A veszély mindig megvan – ismerte el Vasseur a Corriere della Serának adott interjúban. – De mindkettőjüket vonzza a projektünk, maradni és nyerni akarnak. Csapatként közösen kell fejlődnünk minden területen. Az viszont helytelen lenne a fejlődési kényszer mellett, ha most a pilótákról beszélnénk a jövő kapcsán.” 

    „Van 18 hónapunk Charles esetében. A szerződés megújítása csak zavaró téma lenne, ezt már jeleztem is néhány ezelőtt a menedzsereknek. Most az a prioritás a versenyzőknek, hogy együtt dolgozva fejlesszék a kocsit. Aztán a nyári szünetben vagy később elkezdünk beszélni erről.” 

    Sainz már tavaly látta, hogy baj lesz az idei Ferrarival

    Leclerc ezer szállal kötődik a Ferrarihoz, nála az a kérdés, meddig tudja elviselni a sorozatos kudarcokat. Vasseur mindkét versenyző képességeit méltatta. 

    „Elégedett vagyok Carlos-szal, kiegyensúlyozott és fontos műszaki visszajelzéseket ad. Charles-szal győztes párost alkot, és szerintem nagyon alulértékelik – jelentette ki. – Gyors és kiegyensúlyozott, de ahogy mindenkinél, nála is van lehetőség javulni.”

    „Charles az időmérőn varázslatokra képes. Néha viszont túlmegy a határon, mert mindig a maximumra törekszik, még olyankor is, amikor az autó ezt nem teszi lehetővé. Mindig nyerni akar, ezért időnként elkövet olyan hibákat, mint a szezon elején. Erről beszéltünk vele.”

    Leclerc és Sainz szerződése tehát 2024 végéig szól a Ferrarival.

  • Gyanús, hogy egy másik csapat ugyanúgy szenved, mint a Ferrari

    Gyanús, hogy egy másik csapat ugyanúgy szenved, mint a Ferrari

    A szezon eleje óta látványos, hogy amikor a Haas versenyzői erőn felül teljesítve a mezőny első felébe kerülnek a rajtrácson, rendszeresen nagyon visszaesnek a futamon.

    A pilóták hatszor indulhattak az első tíz rajthely valamelyikéről, de ezekből össz-vissz 7 pontot termeltek, és az illető csak a kaotikus Ausztrál Nagydíjon végzett előrébb, mint ahonnan indult. Ezen kívül csak egyszer sikerült nekik a pontszerzés.

    Nico Hülkenberg hasonlóan járt Montrealban, ahol a vizes időmérőn meglepetésre 2. lett (jóllehet, egy büntetés miatt csak az 5. helyről indult, majd a sereghajtók közé süllyedt), és azt mondta, nehéz megemészteni a problémát. Pedig a Haasnál bejelentették, hogy a felkészülésnél jobban a versenytempóra fognak koncentrálni az egykörös tempó helyett.

    Günther Steinernek felvetették, hogy mivel a csapat szorosan összefonódva dolgozik a Ferrarival, és a maranellóiak kísértetiesen hasonló problémákkal küszködnek, többről lehet szó véletlen egybeesésnél. A csapatfőnök jelenleg azonban nem meri kijelenteni, hogy mindkét istállónál ugyanabból a gyökérből fakadnak a gondok.

    A „szerencsén” múlt, hogy a Ferrari nem pörkölt oda a Red Bullnak?

    „Másokhoz hasonlóan csak kívülről látom a helyzetüket, de sok a hasonlóság. Az ő teljesítményünk is visszaesik a versenyen bizonyos pályákon, de nem mindegyiken. Van közös mintázat, csak náluk más pozíciókban mutatkozik a végeredményben” – idézte őt a The Race.

    „Ha ismerném a választ ennek okára, már dolgoznánk a megoldáson. Lehet, hogy a szélcsatornában nem stimmel valami, és mindketten ugyanazt a szélcsatornát használjuk – fogalmazott – Vagy a futómű az ok? Akkor nekünk kell kivizsgálni. Nem mehetünk oda a Ferrarihoz, hogy a ti hibátok, amiért nekünk problémáink vannak.”

    „Rá kell jönnünk, honnan ered a probléma, először ezt kell alaposan megértenünk, mielőtt arra a megállapításra jutnánk, hogy a Ferrariéval azonos nehézségeink vannak.”

    A Haas 2019-ben már tapasztalt hasonló disszonanciát az időmérőn és a futamon mutatott tempóval, de azt egy aerodinamikai anomália okozta, amitől egyes kanyarok féktávján sokat csúszkáltak a hátsó kerekek és túlmelegedtek a gumik.

  • A „szerencsén” múlt, hogy a Ferrari nem pörkölt oda a Red Bullnak?

    A „szerencsén” múlt, hogy a Ferrari nem pörkölt oda a Red Bullnak?

    A bikás csapat tanácsadója, Helmut Marko szerint a Ferrari autója volt a leggyorsabb Montrealban, csak az elfuserált időmérő rossz helyzetbe hozta őket. Charles Leclerc és Carlos Sainz végre elégedett volt a kocsijával.

    Max Verstappen a Kanadai Nagydíjat is különösebb akadály nélkül behúzta, ám Marko a rá jellemző kendőzetlen őszinteséggel rámutatott, hogy ezen a versenyen nem ők, hanem a Ferrari állította hadrendbe a legerősebb autót.

    „Nem volt könnyű győzelem. A kemény gumikat nehezen tudtuk bemelegíteni, nehezebb volt a verseny, mint vártuk. Szerencsére a Ferrari hátrébbról indult, mindkét garnitúra gumin az ő autóik voltak a leggyorsabbak” – mondta a ServusTV-nek.

    A Ferrari pilótái elégedettek

    Ez kétségtelenül hízelgő vélemény a Ferrarinak, amely az időmérőn rosszul taktikázott, így Leclerc és Sainz a mezőny sűrűjébe került a rajtrácson, ahonnan végül a 4. és az 5. helyre kapaszkodtak fel. Leclerc úgy érezte, ebből a kiindulási pozícióból ez volt a legtöbb, amit kihozhattak, de „a legjobban azért örülök, mert a pénteki versenyszimuláción tapasztalt jó érzés a futamon is megvolt. A közepes és a kemény gumikeveréken egyaránt elég ütőképesek voltunk.”

    Okozott némi fejtörést az elütött madár a Red Bullnak

    A vörösöket az idény eleje óta hátráltatta, hogy megtankolva gyakran kiszámíthatatlanul viselkedett az autó, a fejlesztésekkel viszont javítottak ezen, így a gumikezelés is javult. Ez alapozta meg a döntést, hogy a biztonsági autós periódusnál sokakkal ellentétben nem mentek ki kerékcserére, hanem kihasználták a tiszta pálya előnyét.

    „Péntek óta nagyon erősen teljesített az autónk a közepes abroncson – jelentette ki Sainz. – Jól éreztem magam vele, a maximumot hoztam ki az etapból. Megbíztunk a közepes keverékben a második edzés alapján, kitartottunk mellette. Nem éreztük problémának, hogy sokáig kell mennünk vele.”

    Frédéric Vasseur csapatfőnök rámutatott, hogy a pilóták választották ezt a hívást. „Ilyenkor mindig van egy kis hezitálás, de mindkét pilóta úgy érezte, megvan a tempójuk a forgalom nélkül. Szóltak, hogy adjunk nekik tiszta terepet, és ezt úgy oldhattuk meg legjobban, ha nem hívjuk ki őket a bokszba. Kockáztatás volt, mert amennyiben 15 kör múlva beküldik a biztonsági autót, sokkal nehezebb feladatuk lett volna” – mondta.

  • A botrányos sisak születéséről mesélt a Ferrari kultikus tagja

    A botrányos sisak születéséről mesélt a Ferrari kultikus tagja

    Charles Leclerc neki is kedveskedni akart a Gilles Villeneuve-féle sisakfestéssel, amitől a kanadai pilóta lánya kicsit kiborult a hétvégi versenyen, mert előzetesen nem tájékoztatták a szándékról.

    A kanadai Gino Rosato hivatalosan PR-menedzsereként, gyakorlatilag amolyan mindenesként szolgálta a Ferrarit 1991-től egészen az idei év elejéig, amikor Frédéric Vasseur érkezését követően megváltak tőle. Gyakran feltűnt a képernyőn, és sokat elárul a csapatnál betöltött szerepéről, hogy a mai napig jó viszonyt ápol a legtöbb pilótával, Kimi Räikkönen kisfiának például ő a keresztapja.

    Az Instagramon közzétett bejegyzéséből kiderül, hogy a jelek szerint bizony neki is szerepe volt a rosszul induló tisztelgős történetben. „Sokat beszéltek erről a sisakról, miközben a Ferrari és Charles Leclerc szándéka pusztán annyi volt, hogy megmutassák, milyen különleges ez a hatalmas Ferrari-család! A fiatal tehetség le akarta róni a tiszteletét Kanadában, Québecben egy sajnálatos módon, még a [Leclerc] születése előtt elhunyt versenyző előtt” – írta.

    „Nemes gesztus volt. Az ötlet még hónapokkal ezelőtt fogant, amikor közösen ettünk egy étteremben. Engem is boldoggá akart tenni, mert imádom a hazámat és gyerekkori hősömet, Gilles-t.”

    Leclerc akciója heves indulatokat váltott ki, Villeneuve-nek magyarázkodnia kell

    „Gyakran megkérdezik, miért nem feledjük őt. A válasz egyszerű, a Ferrari sosem felejti el a családtagjait. Ezért különleges család. Ezt az emléket őrizni fogom, amíg élek. Köszönöm, Ferrari és Charles Leclerc, hogy családtag lehetek, és köszönöm a szeretetet! 32 év önfeláldozó munka, öröm és könnyek sokat jelentenek, egy második családot. Nem tudok elég hálás lenni érte.”

    Az egyik képen megmutatta, hogy kapott egy kedves üzenettel dedikált példányt a Gilles Villeneuve-féle festésű sisakból, bár az nem derült ki, hogy ez egy másolat, vagy az a fejfedő, amit Leclerc élesben is használt.

    Nemrég egy másik bejegyzésben Rosato megmutatta, hogy a Ferrari másik pilótája, Carlos Sainz is meglátogatta a Kanadai Nagydíj idején és ő is adott neki ajándékba egy sisakot.

  • Megható, ahogy egy Ferrari-szurkolónak csodálatos élmény lett az előző verseny

    Megható, ahogy egy Ferrari-szurkolónak csodálatos élmény lett az előző verseny

    A Spanyol Nagydíj során a csapat egyik rajongójának kezét a lelátón kérték meg.

    Bár a Ferrari megint nem lehetett büszke a pályán nyújtott teljesítményére, a fiatal hölgynek örök emlék marad a verseny, hiszen párja kérdésére különösebb habozás nélkül igennel válaszolt.

    A scuderiafans.com oldalán közzétett videón látszik, hogy a közönség többi részének is tetszett a mutatvány, a pár mellett például feltehetően Max Verstappen szurkolói foglaltak helyet és éljeneztek a lánykérésnél.

    Eljegyzésre a Magyar Nagydíjon is volt már példa, két éve ráadásul a magyar pár nagy pillanatához Sebastian Vettel is csatlakozott.

    Barcelonában sem ritkák a hasonló szívet melengető pillanatok, néhány éve például egy kisfiúnál eltört a mécses, amikor Kimi Räikkönen kiesett rögtön az első kanyarban, ám a Ferrari megvigasztalta azzal, hogy behívták a paddockba, ahol találkozhatott kedvencével.

    @f1

    she said yes! ❤️💍 #f1 #formula1 #spanishgp #proposal

    ♬ original sound – Haley Slusser

  • A Ferrarinál úgy érzik, legalább a Mercedesszel felvehetik a harcot

    A Ferrarinál úgy érzik, legalább a Mercedesszel felvehetik a harcot

    Noha Carlos Sainz és Charles Leclerc a Spanyol Nagydíjon sem gyújtotta fel az eredményjelzőt, a csapatfőnök látott biztató jeleket.

    Frédéric Vasseur a a legutóbbi versenyen pozitívumokat tapasztalt az autó teljesítményében, jóllehet, igen hamar kiderült, hogy az SF-23 a fejlesztések érkezése ellenére igencsak szeszélyes maradt. Az istálló a szezon eleje óta azzal küzd ezzel, ami többek között a rossz gumikezelésben és az etapról etapra változó formában mutatkozik meg.

    „Növeltük az autó potenciálját. Miami a viszonyítási alap, és most legalább sikerült Carlost az első rajtsorba juttatni, ez előrelépés – jelentette ki Vasseur még Barcelonában. – Úgy értékelhetünk, hogy a futamon is javultunk az Aston ellen, de ez közel sem elég. A Mercedeshez képest még mindig óriási a lemaradás a versenyen. Erre kell a figyelmünket fordítanunk. Azt hiszem, amint megoldjuk a kiszámíthatatlanság problémáját, egész versenyeken át harcolhatunk velük.”

    „A Red Bull-lal más a helyzet, főleg [Max] Verstappennel. Ő sokkal gyorsabb nálunk az időmérőn és a versenyen is.”

    A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    Az Aston Martin ugyanakkor a következő, Kanadai Nagydíjra ígér nagyobb fejlesztési csomagot, így a Ferrarinak nem árt résen lennie. A Mercedes átalakításai látványosan beváltak, az erőviszonyokról általában hű képet festő barcelonai pályán az Ezüstnyilak váltak a Red Bull legközelebbi üldözőivé.

    „Ami a nyers teljesítményt illeti, úgy látjuk, a legutóbbi fejlesztések kifizetődtek. Úgy gondolom, a teljesítményünk javult Miamihoz mérten, mielőtt a Mercedes bevetette a frissítését. Ők szintén javultak. Az időmérőn valószínűleg kicsit gyorsabbak vagyunk náluk, de a versenyen túlságosan egyenetlen a teljesítményünk” – mondta Vasseur.

    Megkérdezték tőle azt is, hogy szerinte melyik helyszínen lehet a legerősebb a Ferrari, de nem tudott tippet adni.

  • Lesújtó véleményt fogalmazott meg a Ferrari helyzetéről Ralf Schumacher

    Lesújtó véleményt fogalmazott meg a Ferrari helyzetéről Ralf Schumacher

    Ralf Schumacher problémás gyerekhez hasonlította a Ferrarit, és szerinte Frédéric Vasseur csapatfőnök tanácstalan. A jelenleg szakértőként dolgozó expilóta korántsem zárja ki, hogy a Scuderia nem csak az idei szezont dobhatja ki a kukába.

    A Spanyol Nagydíj hétvégéjének egyik, ha nem a legnagyobb csalódása a Ferrari teljesítménye volt. A maranellói istálló komoly fejlesztési csomaggal készült a hétvégére, ám túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy ez nem vált be, ráadásul egy olyan pályán, amely ebből a szempontból jó visszajelzéseket ad. Carlos Sainz a második rajthelyről az ötödik pozícióba esett vissza a versenyen, míg Charles Leclerc-nek nem sikerült a pontszerzés.

    Az újítások egyelőre nem oldották meg a Ferrari fő problémáit. Az SF-23-as továbbra is sokkal gyengébben muzsikál a futamon, mint a kvalifikáción, ezt a spanyol pilóta eredményei jól megmutatják. Ráadásul a megbízhatósági gondok sem tűntek el, hiszen az 5-szörös futamgyőztes emiatt kényszerült búcsúzni már a Q1-ben. A jelek szerint ráadásul Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke sem igazán látja a kiutat, legalábbis Ralf Schumacher szerint.

    „A leginkább problémás gyerek a Ferrari – írta a jelenleg a német Sky szakértőjeként dolgozó expilóta saját rovatában. – Fred Vasseur csapatfőnök tanácstalannak tűnt. Amikor megkérdeztem tőle, mennyi időbe telik, mire a Ferrari utoléri az élen állókat, ez volt a válasza: »Először fel kell ismernünk a problémát, aztán meg tudjuk mondani, mennyi időbe telik.« Nem igazán tudják, mi a gond. Már egy éve problémájuk van azzal, hogy a gumik túl gyorsan kopnak, és Barcelonában az időmérőt leszámítva egyszerűen túl lassúak voltak.”

    A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    A Ferrari ismét nem tud beleszólni a világbajnoki küzdelembe, de persze ez a Red Bullon kívül mindenkire elmondható. Az igazán nagy baj az, hogy az eddigiek alapján nemhogy a Mercedes, de még az Aston Martin is átugrotta őket az erősorrendben, és csupán a negyedik helyet foglalják el a konstruktőri tabellán. Schumacher egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben nem is lesz komoly javulás.

    „A Ferrari előtt még rögös út áll – fogalmazott a Jordan, a Williams, illetve a Toyota egykori versenyzője. – Vasseur még csak néhány hónapja van hivatalban, ehhez egyszerűen idő kell, amit meg kell adni neki. Jelenleg azon van, hogy új embereket vigyen a csapathoz. Eltarthat egy ideig, amíg mindannyian munkába állnak, és ez a munka meghozza gyümölcsét. Szóval könnyen lehet, hogy a Ferrari elfelejtheti az idei szezont és a következő év elejét.”

    Amennyiben ez így lesz, akkor nyilvánvalóan a 2024-es világbajnoki címért sem szállhatnak harcba, de könnyen elképzelhető, hogy 2025-ben is ez lesz a helyzet. Ez esetben messiásként várhatják a 2026-ban bemutatkozó új motorszabályokat, ám ezzel az a probléma, hogy ugyanígy tettek a tavalyi változásokkal, amelyekből egyelőre csak a 2022-es idény első felében profitáltak valamelyest.

  • A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    „Nana korobi ya oki!” – ezzel a japán közmondással válaszolt egy üzleti fórumon elhangzott kérdésre.

    Természetesen nem valószínű, hogy sokan ismerik ezt a kifejezést, ami magyarul nagyjából így hangzik: „Bukj el hétszer, állj talpra nyolcszor!” Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója ezzel felelt a hozzá szegezett kérdésre, ami a Forma-1-es istálló nehéz helyzetére vonatkozott.

    „Az élet olyan, mint az F1: nem könnyű, néha négy emeletnyit is lecsúszhatunk kilátástalanul. De munkával, szenvedéllyel, tudással, szívvel fel tudunk állni. Sokszor átéltem már” – tette hozzá a Bloomberg Capital Market Forumon a Motorsport.com olasz kiadásának cikke szerint.

    A Ferrari ismét nem hallgatott Leclerc-re, aki nem érti, mit csinálnak rosszul

    A Ferrari a hétvégi Spanyol Nagydíjon számos újítást kipróbált, hogy javítson az autóján, de ez a jelek szerint nem igazán sikerült. Nem kerültek közelebb a Red Bullhoz és a Mercedeshez, ráadásul az autó kiszámíthatatlanságát sem tudták orvosolni.

    Az olasz csapat utoljára 2008-ban nyert bajnoki címet (konstruktőrit), azóta csak üldözik a végső sikert. Némelyik szezonban, például tavaly viszonylag sokáig életben tartották a reményeket, de bizonyos hibákkal rendre lábon lőtték magukat. Az idei évre nagyobb átszervezést hajtottak végre a stábban, így Frédéric Vasseur egy darabig még biztos kap türelmet.

  • A Ferrari ismét nem hallgatott Leclerc-re, aki nem érti, mit csinálnak rosszul

    A Ferrari ismét nem hallgatott Leclerc-re, aki nem érti, mit csinálnak rosszul

    A Ferrari Charles Leclerc egyértelmű kérése ellenére adott kemény gumikat a monacói pilótának a Spanyol Nagydíjon a második kiállás során. Ő és Carlos Sainz is tisztában van vele, hogy a csapatnak javulnia kell.

    Felejthető hétvégén van túl Charles Leclerc Barcelonában. A 25 éves versenyző műszaki gondok miatt csupán a tizenkilencedik helyet szerezte meg az időmérőn, majd miután a kicserélték a kocsi hátsó részét, csak a bokszból tudott rajtolni. Valamelyest ugyan fel tudott zárkózni, de mindez csak arra volt jó, hogy a tizenegyedik helyen érjen célba, kevesebb mint 1 másodperccel lemaradva Pierre Gaslytól.

    Feltámadt a Mercedes Barcelonában, de Verstappen ellen ez is kevés volt

    Leclerc és a Ferrari között ráadásul ismét nem volt teljes az összhang, ami a gumiválasztást illeti. Második kiállása előtt mérnöke közölte vele, hogy keményekre fognak váltani, mire ő határozottan kijelentette, hogy jó lesz a lágy keverék. Mérnöke ezt nyugtázta, majd az 5-szörös futamgyőztes rákérdezett, hogy így is kimenjen-e, amire azt a választ kapta, hogy igen. Amikor már bent volt a bokszban, és közelített a szerelői felé, akkor kapta meg az információt, hogy keményekre fognak váltani.

    Mindez végül nem sült el rosszul, mert ezek a C1-esek valamiért jobban működtek azoknál, amelyeket a futam elején használt. Leclerc többek között ezt sem tudja mire vélni, ahogyan az egész hétvégén mutatott gyengélkedést sem. Pláne annak tudatában, hogy a Ferrari jelentős fejlesztési csomaggal készült a Spanyol Nagydíj hétvégéjére.

    „Tényleg nem értem, mit csinálunk rosszul, de valamit rosszul csinálunk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Ami a gumikat illeti, az utolsó etap során az autó egyértelműen másképp viselkedett a keményeken az elsőhöz képest. Ezt meg kell értenünk, és dolgoznunk kell, de tényleg most, mert pár futam óta küszködünk a körülmények miatt, és a mai nap sem volt jobb egy csúcsra járatott autóval.”

    A monacói pilóta hozzátette, hogy jobban érezte magát a kocsiban, mint szombaton, ám a futama sem volt problémamentes, csak éppen most nem a versenygép hátulja, hanem az eleje rakoncátlankodott. Leclerc kiemelte, hogy a Ferrari SF-23-as csupán egy nagyon szűk tartományban működik jól, és többek között ezen kell javítaniuk.

    Csapattársa, Carlos Sainz hétvégéje ennél sokkal jobban sikerült, de ő sem lehet igazán elégedett, hiszen a rajtrács második helyéről az ötödikre esett vissza a futamon, és bár ő sem volt elégedett az első kiállás időpontjával, az eredmény aligha ezen múlott. Sokkal inkább azon, hogy az autónak finoman szólva sem feküdt a barcelonai aszfaltcsík.

    Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Spanyol Nagydíj 2023, futam
    Sainz három pozíciót bukott a futamon (Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Pirelli)

    „Ez az, amiről tegnap beszéltem, a versenytempó és a nagy sebességű kanyarok a fő gyengeségeink, és Barcelonában sajnos az aszfalt nagyon koptatja a gumikat – fogalmazott. – Ezért küszködtünk ennyire, és az autó kiszámíthatóságával is szenvedtünk. Mindent megtettem, amit csak tudtam, az optimálishoz lehető legközelebbi etapokat teljesítettem, de az ötödik hely volt a legjobb, amit elérhettünk. Felismertük a gyengeségeinket, pontosan tudjuk, hol vannak hiányosságaink, és a visszajelzések is megvannak. Csak időre van szükségünk. Folyamatosan próbálkozunk, hogy javítsunk a csomagon. A Mercedes ma bizonyította, hogy nagy lépést tettek. Azt látom, hogy Maranellóban egységes a csapat, és teljes erőbedobással hajt. Valószínűleg nem a pálya nem a legjobb a számunkra, ami nem segít.”