A Ferrari csapatfőnöke rámutatott, hogy az infrastruktúrát állandóan fejleszteni kell.
A Red Bull hamarosan új szélcsatorna építésébe kezd, az Aston Martin és a McLaren már beüzemelte a sajátjának legfrissebb verzióját, tehát ezen a területen is állandó a versengés a Forma-1 csapatai között. Frédéric Vasseur úgy véli, a Ferrarinak ebből a szempontból nem lehet oka panaszra, de ettől függetlenül folyamatosan keresnie kell a fejlődési lehetőségeket.
„Az infrastruktúránk és a felszerelésünk minősége rendben van. De minden területen javulni kell, és például a szimulátorunkon is fejlesztenünk kell. Ez egy véget nem érő történet, amikor megoldunk egy problémát a szimulátorban, új probléma jelentkezik, és ez a következő 30 évben nagyjából így marad. A szélcsatornával ugyanez a helyzet” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.
„A légáramláson, az arányok belövésén mindig van mit javítani. Attól, hogy Maranellóban és Fioranóban a legeslegmagasabb szintet képviseli a létesítmény, ez nem azt jelenti, hogy véget érnének a befektetések.”
A Ferrari utoljára 2007-ben és 2008-ban szerzett egyéni, illetve konstruktőri bajnoki címet, és azóta többször előfordult, hogy a műszaki létesítményei akadályozták az autó teljesítményének optimalizálását. A legkorszerűbb szimulátort 2021-ben állították működésbe.
A Ferrari a Forma–1-es mezőnyből elsőként bejelentette, mikor mutatja be jövő évi autóját. Frédéric Vasseur csapatfőnök azonban egyéb részleteket nem árult el a 2024-es modellel, illetve a leleplezés körülményeivel kapcsolatban.
Csupán három hete ért véget a Forma–1 2023-as szezonja, de bizonyos értelemben már most elindult a következő idény. Persze érdemi esemény még nem történt, és a csapatok még mindig javában fejlesztik a 2024-es autójukat, de mondhatni, hogy a Ferrari már most „elkezdte” a jövő évet. A Scuderia ugyanis a mezőnyből elsőként jelentett be egy fontos időpontot.
Ez pedig nem más, mint az autóbemutató dátuma. A Ferrari 2024. február 13-án fogja leleplezni a kocsit, amellyel reményeik szerint az ideinél mindenképpen jobb eredményre lesznek képesek. Mindezt Frédéric Vasseur, a maranellóiak csapatfőnöke közölte a nyilvánossággal. „A bemutatóra február 13-án, Valentin-nap előtt egy nappal kerül sor” – árulta el.
Mást viszont egyelőre nem mondott a francia szakember, így a bemutató pontos időpontját és helyszínét sem lehet tudni, ahogyan azt sem, hogy milyen módon tervezik leleplezni az autót. Sőt, még az sem ismert, hogy az új modellnek mi lesz a neve: az egyik lehetőség az SF24-es, de jó néhány évben előfordul, hogy nem az évszámhoz, hanem valamilyen mérföldkőhöz kötik az elnevetést. „A többit majd 13-án meglátják” – fogalmazott sejtelmesen Vasseur.
A Ferrari idén szigorúan véve egy nappal később, február 14-én, Valentin-napon mutatta be az SF23-ast, de jövőre ugyanúgy keddi napon leplezik le az autót, mint ebben az évben. Vasseur elárulta, hogy ennél későbbre már nem tudták tenni a dátumot, ugyanis nyolc nap elteltével, február 21-én már kezdődik a bahreini előszezoni teszt.
„Kicsit korábban van a teszt [az idei évhez képest], és nagy kihívás mindent összerakni – magyarázta el az 55 éves szakember, de úgy véli, nem ők lesznek az utolsók a sorban. – Nem volt más lehetőségünk. Úgy gondolom, hogy néhány csapat 14-re teszi. Azonban nagy lesz a kihívás, hogy elkészüljünk Bahreinre.”
Bár a Ferrari idei szezonja csalódást keltően alakult, hiszen csupán a harmadik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban, és esélyük sem volt a Red Bull ellen, a szezon előtt mindenképpen ők vitték a prímet. A bemutatót ugyanis a fioranói tesztpályájukon tartották, és rögtön pályára is vitték az új autót. A megoldás nem volt kockázatmentes, hiszen egy technikai probléma nagy lebőgést jelentett volna, de ezt elkerülték, így a közvélemény szemében nagy sikert aratott a bátor döntésük. Hamarosan kiderül, hogy jövőre is húznak-e merészet ezen a téren.
2023-ban Szingapúrban Carlos Sainz révén a Ferrari volt az egyetlen csapat, amely a Red Bullon kívül futamgyőzelmet tudott szerezni (leszámítva a katari sprintet, ott Oscar Piastri nyert a McLarennel).
Sainz úgy érzi, ez a tanúbizonysága annak, hogy csapata el tudja viselni az esélyesség terhét. Szingapúrban ugyanis a Red Bull nagyon eltévedt a beállításokkal, ezért jutott potyafalat a riválisoknak, amelyek közül a Ferrari mellett a Mercedes és a McLaren is megpróbált lecsapni rá.
„Nem szalasztottuk el az egyetlen lehetőséget, mindent kihoztunk az összes edzésből, az időmérő mindhárom szakaszából és a futamból. Ez szerintem hatalmas eredmény. Nem csak nekem, hanem a csapatnak is, mert ez mutatja, hogy jövőre alkalom adódik, képesek leszünk nyerni” – mondta a Ferrari versenyzője az Autosportnak.
„Teher alatt voltunk a hétvégén, mert talán az volt az egyetlen, amelyiken a győzelemért harcolhattunk, talán Vegas volt még ilyen. De akkor ezt még nem tudtuk. A maximumot hoztuk ki belőle, jól teljesítettünk, nem rogytunk össze a nyomástól.”
„Mentálisan megerőltető, hogy miközben Las Vegasban az időmérőn három tizedet vertünk a Red Bullra és a győzelemért harcoltunk, utána elmentünk Brazíliába, ahol a versenytempónk egy másodperccel lassabb volt az övéknél. Most arra kell összpontosítanunk, hogy több Vegas legyen, mint Brazília.”
A Ferrari a gyenge idénykezdés után felzárkózott a Mercedesre, de a 2. helyről épphogy lemaradt a konstruktőri tabellán.
Kimi Räikkönen fia, Robin nemrég ellátogatott a Ferrari maranellói múzeumába. A 8 éves gokartversenyző az édesapját ábrázoló fénykép, valamint a világbajnok autó előtt is fotózkodott.
Kedden lesz két éve, hogy Kimi Räikkönen az utolsó futamát teljesítette a Forma–1-ben. Bár azóta elindult néhány NASCAR-viadalon, a finn versenyző életében háttérbe szorult a vezetés, és leginkább a családjával tölti az időt. A versenyzés azonban nem tűnt el teljesen, hiszen fia, Robin a nyomdokaiba lépett, ugyanis elkezdett gokartozni.
A 8 éves pilótapalánta a jelek szerint komolyan gondolja, hogy követi édesapja útját, és az eredményei sem rosszak. Hogy mi lesz belőle, az évek múlva kiderül, mindenesetre a napokban kaphatott némi inspirációt. Robin Räikkönen ugyanis nemrég ellátogatott a Ferrari maranellói múzeumába, ahol saját szemével láthatta, hogyan emlékeznek arra az időszakra, amikor Kimi Räikkönen a csapat tagja volt.
A Jégembert manapság leginkább annak kapcsán szokták emlegetni, hogy máig ő az utolsó, aki egyéni világbajnokságot nyert a Ferrarival. A finn versenyző 2007-ben, 28 évesen ért fel a csúcsra, miután a sírból visszahozva sikerült ledolgoznia a hátrányát a McLaren pilótáival szemben, és az utolsó két futamot megnyerve végül 1 pontos előnnyel zárta a szezont.
Robin Räikkönen visited the Museo Della Ferrari Maranello 🐴🇮🇹
Räikkönen tehát az eddigi utolsó pilóta, aki felkerülhetett arra a falra, amelyen a Ferrari világbajnokai szerepelnek. Fia természetesen ezen kép előtt állva is fotózkodott, amelyen egyébként apja éppen a Francia Nagydíjon aratott győzelméért járó trófeát emeli a magasba. Emellett a Ferrari eddigi utolsó egyéni világbajnokát adó autója, az F2007-es elé is odaállt egy kép erejéig.
Räikkönen abban a tekintetben még Michael Schumachert, Alberto Ascarit és Niki Laudát, azaz a Ferrari többszörös világbajnokait is felülmúlta, hogy első próbálkozásra felért a csúcsra Maranellóban, ami korábban csak Juan Manuel Fangiónak és Jody Scheckternek sikerült. A következő évében viszont kikapott házon belül Felipe Massától, 2009-ben pedig nemcsak a Scuderiától, hanem a Forma–1-ből is távozott.
Mint később kiderült, mindkét esetben csak ideiglenes búcsúról volt szó, hiszen azok után, hogy két évet a Lotusnál töltött, 2014-ben ismét felvette a vörös overált. Ekkor azonban már legtöbbször a másodhegedűs szerepe jutott neki előbb Fernando Alonso, majd Sebastian Vettel mögött. Sokáig a győzelem sem jött össze, de a 2018-as austini versenyt sikerült megnyernie. Ekkor már mindenki tudta, hogy év végén ismét elválnak a felek útjai.
Nagyjából egy hete a Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy Charles Leclerc minden bizonnyal 2029 végéig szerződést hosszabbított a Ferrarival. Ez a maranellóiaknak remek hír, de vajon a monacói pilóta később nem fogja megbánni ezt az óriási elköteleződést?
Charles Leclerc a Ferrarival akar nyerni. Ezt nem mi állítjuk, hanem a 26 esztendős monacói versenyző hangoztatja előszeretettel, különösképp akkor, amikor az esetleges csapatváltásról faggatják. Hogy nem csak mondja, hanem komolyan is gondolja, arra pedig a 2029-ig történő – egyelőre nem megerősített – hosszabbítása a bizonyíték, hiszen így még legalább hat szezonra tervez a Scuderiával, azaz úgy véli, 32 éves koráig a csapat tagja marad.
Leclerc 2019-ben, üstökösként robbant be a Ferrarihoz és rögtön az első idénye elején megmutatta, hogy nem másodhegedűsnek, hanem a csapat vezérének érkezett. Sebastian Vettel elküldésével pedig elő is lépett azzá, de immár ötödik éve próbálkozott sikertelenül a világbajnoki cím megszerzésével. És nemcsak nem lett világbajnok eddig a maranellóiakkal, hanem még csak esélye sem volt megküzdeni a címért (2022-ben úgy tűnt, hogy lesz, de aztán a Red Bull mindenkit állva hagyott), ami már inkább aggodalomra adhat okot az ő szemszögéből.
Hiszen elődei közül Vettel összesen 6 idényt töltött el a Scuderiánál, ezek közül pedig a 3. és a 4. szezonjában lett volna esélye világbajnokká válni. Fernando Alonso összesen 5 idényéből már rögtön az elsőben elhódíthatta volna a vb-címet, majd a 3.-ban is az utolsó futamon kapott ki, jóllehet, utóbbi idényben már inkább az ő zsenijének, és nem az autónak volt köszönhető, hogy egyáltalán oda tudott kerülni. Még visszább menve Kimi Räikkönen rögtön ütőképes autót kapott, míg a Ferrarit 21 év után ismét csúcsra juttató Michael Schumachernek is csak egy olyan idényt kellett végigkínlódnia, amelyben abszolút semmi esélye nem volt, hiszen 1997-től 2005-ig már minden olyan évben részt vett a vb-csatában, amelyben nem törte el a lábát.
Schumachernek is csak egy szezont kellett a vb-címre alkalmatlan autóban eltöltenie, miután a Ferrarihoz igazolt / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Leclerc ezzel szemben jövőre a 6. szezonját kezdi majd az olaszoknál úgy, hogy még csak vár arra, hogy világbajnoki címre alkalmas kocsit kapjon. Az esélyei pedig – miként a Red Bull összes riválisának – nem túl kecsegtetőek arra, hogy ez a 2026-os szabályváltozások előtt megtörténik, de persze a regulák állandósága nemcsak a Red Bull előnyének fenntartását, hanem az autók közötti különbségek csökkenését is eredményezheti.
Mindenesetre az egyértelmű, hogy a Ferrarinak sokkal nagyobb szüksége van Leclerc-re, mint Leclerc-nek a Ferrarira, ebből a szempontból pedig kicsit furcsa, hogy az ötszörös futamgyőztes ilyen hosszú távra elkötelezi magát. Hiszen sokkal logikusabbnak tűnhetett egy 2-3, legfeljebb 4 éves hosszabbítás. A 3 vagy 4 évbe már az új, 2026-os szabályrendszer első egy vagy két éve is beleesett volna, azaz Leclerc-nek arra is lett volna módja, hogy megnézze, sikerül-e a Ferrarinak világbajnoki erővé válnia az új szabályok kihasználásával, és amennyiben nem, más csapat után nézhet.
Leclerc számos keserűséget és csalódást átélt már a Ferrarinál / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A monacói pilóta többször is hangoztatta, hogy hálás a Ferrarinak, hiszen ők csináltak belőle F1-es versenyzőt majd futamgyőztest, ám az idei év korábbi részében azt is elmondta: tisztában van vele, hogy eljöhet az idő, amikor önzőnek kell lennie, és a saját érdekeit nézve más csapat után kell néznie. Ez az idő azonban még egyértelműen nem jött el, és egyelőre nincs is miért kételkednie a monacóinak, hiszen Frédéric Vasseur személyében a jelek szerint Mattia Binottónál alkalmasabb vezérre lelt a Scuderia, a francia szakember alatt ráadásul Leclerc szájízének tetsző irányba haladt az idei autó fejlesztése, ami az idény utolsó harmadában a 26 esztendős versenyző eredményein is meglátszott.
Leclerc alighanem sokkal jobban hisz most a Ferrariban, mint hitt egy éve, miután Binottóval megromlott a kapcsolata (többek között Leclerc hosszú távon történő megtartása miatt is el kellett küldeni a svájci-olaszt), ám a Ferrari iránti szeretetét, az új vezér által hozott lendületet és minden egyéb pozitívumot összegyúrva is azt mondhatjuk: az 5 éves hosszabbítás bőven rejt magában rizikót a számára.
Persze 32 évesen még egyáltalán nem lesz öreg a Forma-1-hez, sőt, Lewis Hamilton és Fernando Alonso példája is bizonyítja, hogy ha valaki eléggé elszánt és elkötelezett, 40-hez közel, illetve 40-en túl is nyújthat világklasszis teljesítményt. Ám amennyiben a Ferrari 2029-ig sem nyer semmit – elvégre Leclerc éppen, hogy kezdett belerázódni a gokartozásba, és még több mint 5 évre volt attól, hogy versenyautót vezessen, amikor legutóbb nyert –, Leclerc kétségtelenül elveszteget a legjobb éveiből jó néhányat. Már amennyiben végig marad, persze, a Gazzetta dello Sport ugyanis arról írt, hogy a 2027-es szezontól teljesítményzáradékok lépnek életbe a szerződésében, így legkorábban ekkor dobbanthat, ha a csapat nem ér el egy bizonyos szintet.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Ekkorra viszont már alighanem lecsúszott arról, hogy Lewis Hamilton utódja legyen a Mercedesnél, ami nyilván megint csak nem jelenti azt, hogy ne találhatna magának versenyképes ülést, ha 2029 végén úgy kell távoznia Maranellóból, hogy a Ferrari továbbra sem adott neki ilyet. De elsősorban most nem ebben, hanem abban kell bíznia, hogy ezek a fejtegetések mihamarabb okafogyottá válnak, és Kimi Räikkönen után ő lesz a Ferrari következő világbajnoka, aki Michael Schumacher óta a maranellóiak legnagyobb böjtjének vet véget. Bár ki tudja, hiszen amennyiben 2029-ben érne fel a csúcsra, már 22 évvel a 2007-es idény után nyerne, új csúcsot állítva fel ezzel a Scuderia történetében…
Sajtóértesülések szerint Charles Leclerc öt évvel, 2029-ig hosszabbított a Ferrarival, és a mostani fizetésének a dupláját fogja kapni. Carlos Sainzcal azonban egyelőre nem sikerült megegyezniük a maranellóiaknak.
A Ferrari jelenlegi pilótái 2024-ig rendelkeznek szerződéssel, vagyis jelen állás szerint Charles Leclerc és Carlos Sainz jövője sem biztosított a következő idény után időszakra. John Elkann, az olasz márka elnöke azonban nemrég kijelentette, hogy mindkét pilótával hosszabbítani fognak, ám sajtóinformációk szerint csak az egyikük esetében ilyen egyszerű a helyzet.
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a monacói pilóta már alá is írta a hosszabbítást, amely több szempontból is brutálisnak mondható. Egyrészt a felek állítólag 2029-ig egyeztek meg, ez esetben pedig ő lenne a leghosszabb időre szerződéssel rendelkező versenyző. Másrészt a fizetését megduplázzák, így ebből a szempontból csatlakozik Lewis Hamilton és Max Verstappen „ligájába”.
A Forma–1-ben nem nyilvános, hogy melyik pilóta mennyi pénzt kap kézhez a csapatától, de időről időre készülnek becslések. Ha hinni lehet az olasz szaklapnak, akkor Leclerc jelenleg évi 25 és 30 millió dollár között keres a Ferrarinál. Ez az összeg pedig a hírek szerint 54 millió dollárra, azaz közel 18,8 milliárd forintra emelkedik.
Sainz esetében viszont bonyolultabb a helyzet, ugyanis a beszámolók szerint a spanyol pilóta egyelőre nem tudott megegyezni a Ferrarival. A vita a szerződés hosszán megy, ugyanis a 29 éves versenyző kétéves hosszabbítást szeretne, munkaadója viszont csak 2025-ig írna alá vele, hogy aztán szabadon dönthessen arról, hogy a továbbiakban is meg akarja-e őt tartani.
A Ferrarival nemrég a Williamsnél jól teljesítő Alexander Albont hozták szóba, aki szintén a következő idény végéig rendelkezik szerződéssel. Lando Norris pedig 2025-ig kötelezte el magát a McLarennel, így adott esetben akár ő is opció lehet. Ami Sainzot illeti, vele kapcsolatban felmerült, hogy a Saubert felvásárló Audinál folytathatja majd a pályafutását.
Leclerc 2019 óta versenyez a Ferrarinál, miután korábban az olaszok akadémiájának a növendéke volt, és közülük elsőként jutott el a nagycsapatig. Sainz 2021-ben csatlakozott a maranellóiakhoz. Az első és a legutóbbi közös szezonjuk szoros volt, előbbit a spanyol, utóbbit a monacói versenyző zárta előkelőbb pozícióban, miután mindkét évben az utolsó futam után történt helycsere egymás között. Tavaly viszont, amikor egy ideig úgy tűnt, hogy a Ferrari harcolhat a világbajnoki címért, Leclerc sokkal jobb teljesítményt nyújtott csapattársánál.
Christian Horner szerint Lewis Hamilton stábja a Red Bullt és a Ferrarit is megkereste, mielőtt a hétszeres világbajnok 2025-ig aláírt a Mercedeshez. A bikások csapatfőnöke odaszúrt a csillagosokat irányító kollégájának, Toto Wolffnak.
A Mercedes augusztusban jelentette be, hogy Lewis Hamilton és George Russell szerződését egyaránt meghosszabbították 2025-ig. Előbbi így közel 41 éves koráig marad a brackley-i istállónál, ahol már számos sikert, többek között hat egyéni világbajnoki címet ért el. A 38 éves versenyző többször is emlegette, hogy elkötelezett a projekt iránt, és bízik a feltámadásban.
Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy mégsem volt akkora az az elköteleződés. Tavasszal mi is megírtuk, hogy Hamilton állítólag tárgyal a Ferrarival, azon belül is John Elkann-nal, a márka elnökével. Christian Horner szerint azonban nem csupán a vörösökkel vették fel a kapcsolatot, hanem a jelenleg domináló Red Bull-lal is.
„Az évek során számos beszélgetést folytattunk arról, hogy Lewis csatlakozzon – nyilatkozta a bikások csapatfőnöke. – Néhányszor már megkerestek minket. Legutóbb az év elején tudakolták meg, hogy van-e érdeklődés. John Elkann-nal is találkozott. Szerintem komoly megbeszélések voltak. A monacói [hétvége] körül történt. Egyértelműen voltak beszélgetések, talán [Frédéric] Vasseur [csapatfőnökkel] is, de Elkann-nal biztosan.”
Könnyen lehet, sőt, valószínű, hogy ezeket a beszélgetéseket nem maga Hamilton kezdeményezte, hanem valaki a stábjából. Az egyik opció a hétszeres világbajnok menedzsere, Penni Thow, aki ugyan nem annyira ismert, de a versenyek többségén ott szokott lenni, és az elmúlt években a legfőbb tanácsadójává vált, elsősorban az üzleti életben. A cikket író Jonathan McEvoy azonban úgy fogalmazott, hogy „megeszem ezt az újságot”, ha nem édesapja, Anthony Hamilton volt az elsődleges mozgatórugó. Utóbbi ugyan már jó ideje nem fia menedzsereként tevékenykedik, de nyilvánvalóan még mindig közel áll hozzá.
Amennyiben Hamilton a Red Bullhoz igazolt volna, úgy jövőre Max Verstappen csapattársa lenne, akivel 2021-ben minden idők egyik legemlékezetesebb bajnoki csatáját vívta. Horner azonban kategorikusan kijelentette, hogy ez nem fog megtörténni. „Nem tudom elképzelni, hogy Max és Lewis együtt dolgozzanak – szögezte le. – Nem lenne megfelelő a dinamika. Mi száz százalékig elégedettek vagyunk azzal, amink van.”
Ami Horner karrierjét illeti, a brit szakember lassan két évtizede, 2005 óta irányítja a Red Bullt. Az évek során a sajtóban felmerült, hogy esetleg ő legyen a Forma–1 elnök-vezérigazgatója a pozíciót jelenleg betöltő Stefano Domenicali után, de ő jól érzi magát mostani szerepében. Az 50. születésnapját nemrég ünneplő csapatfőnök a Mercedest irányító Toto Wolffnak is odaszúrt. Két éve ők talán még a versenyzőknél is ádázabb párharcot vívtak a pályán kívül.
„Nyilvánvalóan hihetetlen időszakot éltünk át Sebastian Vettellel, aztán sötét éveken mentünk keresztül, amikor a motorunk nem volt versenyképes – emlékezett vissza. – A részvényesek kezdtek kiábrándulni a sportágból, nekünk pedig sikerült változtatni a helyzeten. Az én szenvedélyem az autóversenyzés és a Forma–1, és nem éget a vágy, hogy bármi mást csináljak. Szakmailag tisztelem Totót. Remekül kijövünk egymással, amióta [a csapata] nem versenyképes.”
Nincs harag Charles Leclerc és Max Verstappen között a Las Vegas-i Nagydíj első kanyarjában történtek miatt, de a Ferrari monacói pilótája szerint ilyen helyzetekben a felügyelőknek nem 5 másodperces büntetést kellene adnia.
Noha nem ezen múlt a Las Vegas-i Nagydíj végkimenetele, Max Verstappen és Charles Leclerc rajt utáni összecsapása a verseny után is szolgáltatott beszédtémát. A második helyről induló holland pilóta a belső íven támadta a Ferrari versenyzőjét az első kanyarban, majd elfékezte magát, és leszorította a pályáról a monacóit, miközben ő maga is kifutott a bukótérbe. A felügyelők utólag 5 másodpercre büntették Verstappent, amit ő a rádióban cinikusan fogadott, utólag viszont már úgy vélte, megérdemelte a büntetést.
„Jól rajtoltam, de aztán elég későn fékeztünk, én pedig kicsit a koszos részre kerültem a belső íven. Ezen a pályán amint egy kicsit letérsz az ideális ívről, nagyon alacsony a tapadás, és itt is ez történt. Fékeztem, és nem volt tapadás. Nem akartam Charles-t leszorítani a pályáról, de nem tudtam lelassítani, és négy keréken szélesre csúsztam. Ezért kellett mindkettőnknek szélesre futnia” – ecsetelte Verstappen a verseny utáni sajtótájékoztatón.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Az ember ilyenkor tele van adrenalinnal, és nem örültem a [felügyelői] döntésnek. De visszanézve valószínűleg helyes döntés volt. Az 5 másodperces büntetéssel egyértelműen kicsit nehezebb volt visszazárkózni az élre” – jelentette ki.
Leclerc elfogadta Verstappen korábban neki adott magyarázatát, de úgy vélte, azzal jobban járt volna, ha a holland visszaadja neki a pozíciót.
„Max már elmagyarázta, hogy mi történt. Nyilván a határon volt, illetve azon túl, úgyhogy megérdemelt az 5 másodperces büntetés. Szoros volt. Próbáltam megtartani a helyezésemet, de nagyon alacsony volt a tapadás, de ez ilyen. Megbüntették, megfizette az árát, és szerintem ez volt a helyes büntetés. De szerintem az ilyen helyzetekben jobb lenne, ha az FIA a pozíció visszaadására kérné a vétkest, mert elég nagy előnyt jelent gumikezelési szempontból, ha szabad előtted a pálya. De igen, ez van.”
Leclerc úgy érezte, Verstappen jól járt azzal, hogy elöl maradhatott / Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool
Verstappent ekkor megkérdezték, hogy szerinte is jobban járt-e az 5 másodperccel, de nem tudott egyértelműen állást foglalni. „Nem tudom, hogy végül melyik a jobb. Letöltöttem a büntetést, nem? Úgyhogy ez bizonyos szempontból nem számít. Ha 5 másodperccel visszaesel, akkor is veszítesz, szóval végső soron szerintem eléggé hasonló [az 5 másodperc és az elengedés].”
A sajtótájékoztató későbbi részében felvetették a párosnak, hogy rendszerint kedélyesen elbeszélgetnek a versenyek után (miközben gyerekkorukban nagyon nem szívlelték egymást), és megkérdezték, hogy ez annak a jele-e, hogy egyre szorosabb közöttük a kötelék.
„Elmagyaráztam Charles-nak, hogy mi történt, ami pedig a történtek átbeszélését illeti, ez természetesen jön. Már a gokartos években is megbeszéltük, úgyhogy ez jó, különösen, ha szórakoztató versenyen vagyunk túl, és volt néhány csatánk. Mindig van miről beszélni” – mondta Verstappen, mire Leclerc hozzátette, hogy „Igen, pontosan. Noha a megbeszélések régen kicsit feszültebbek voltak.”
„Most már kicsit nyugodtabbak vagyunk, és nyilván együtt nőttünk fel – mondta Verstappen. – Nagyon-nagyon jól ismerem Maxot versenyzőként. És igen, tudtam, hogy meg fogja próbálni. Max megnyerte a világbajnoki címet, a Red Bull a konstruktőri címet, és ő is tudja, hogy meg fogja próbálni, és mindent belead az első kanyarban, úgyhogy én is tudtam. Kicsit hagytam benne, mert nekem több volt a veszítenivalóm, különösen a Mercedesszel zajló konstruktőri párharc miatt. De szórakoztató volt, és beszéltünk róla, ő elmagyarázta a helyzetet, úgyhogy minden rendben.”
Alighanem sokaknak rögtön a 2004-es Francia Nagydíj utolsó köre jutott eszébe, amikor Charles Leclerc a semmiből bevetődve megelőzte Sergio Pérezt a Las Vegas-i Nagydíj utolsó körének utolsó rendes kanyarjában, és ezzel bebiztosította magának a 2. helyet. Amennyiben a párhuzam nem merül ki ennyibe, a mexikói pilóta kezdhet aggódni.
Sergio Pérez kétszer előzte meg Charles Leclerc-t a Las Vegas-i Nagydíjon a pályán, de a Ferrari monacói versenyzőjének mindkétszer volt válasza, másodjára ráadásul az utolsó pillanatban, az 50 körös futam utolsó körének végén előzte vissza a mexikóit, akinek így be kellett érnie a 3. hellyel. Persze, a 11. pozícióból indulva ez sem rossz eredmény, és Péreznek így is sikerült bebiztosítania a 2. helyet az összetettben, de tekintve, hogy az első biztonsági autós fázis előtt az élen találta magát, majd a második Safety Car-fázis után frissebb gumikon vadászhatta le Leclerc-t a vezetésért, alighanem ennél többen reménykedett.
„A végén nem számítottam rá, hogy Charles előzni próbál. A kormányom kijelzője szerint 0,7 másodperccel volt mögöttem, de aztán a féktávon ott termett, úgyhogy dicséret illeti” – nyilatkozta utólag Pérez, akit az élen haladó csapattársa bevárt, hogy szélárnyékot adjon neki, de a bevetődés ellen ez sem segített.
Pérez tehát mondhatni kissé bealudt, kísértetiesen hasonlóan ahhoz, ahogyan Jarno Trulli a 2004-es Francia Nagydíj végén. Ez volt az a verseny, amelyen Michael Schumacher és Fernando Alonso először csatázott a győzelemért, és amelyet az akkor még hatszoros világbajnok német a Ferrari mesteri taktikai húzásának köszönhetően, 4 tervezett kiállással nyert meg. Ám Alonso mögött nem egy másik Renault-pilóta állt dobogóra. Az akkor a spanyol csapattársaként versenyző Trulli már hosszú körök óta tartotta maga mögött a mezőny legjobb autójában ülő Rubens Barrichellót, ám a Ferrari brazilja az utolsó kör végén, gyakorlatilag az utolsó féktávon, két kanyarral a cél előtt bevetődött a belső ívet nem védő olasz pilóta mellé, amivel leszorította a dobogóról az olaszt, és megszerezte a 3. helyet.
Noha hivatalosan soha nem jelentette ki senki, hogy ez a mozzanat szerepet játszott volna benne, de az tény, hogy Trullit néhány hónappal később, az Olasz Nagydíj után lapátra tette Flavio Briatore, aki állítólag a Renault hazai versenyén bemutatott gyámoltalan védekezés után orrolt meg honfitársára.
Ez persze nem jelenti azt, hogy Sergio Pérez állásába fog kerülni a vegasi futam utolsó körében történt eset, de ha a történelem ismétli önmagát, a mexikói versenyző nem tölti ki 2024 végéig szóló szerződését. A hibáját rögtön a leintés után a csapatrádióban elismerő Pérezt („Francba, nem számítottam rá”) mindenesetre nem kritizálta a Red Bull vezetése. Christian Horner csapatfőnök rögtön megdicsérte őt, amiért bebiztosította a 2. helyet a pontversenyben, és amiért a 3. helyig jött fel a 11. rajthelyről. Helmut Marko, a Red Bull Pérezt korábban úton-útfélen kritizáló tanácsadója pedig annyival intézte el a történteket, hogy a Ferrarinak erősebb a motorja, általában gyorsabbak az egyenesben, Leclerc optimalizálta az energia-visszanyerését, és különben is, ha Pérez védekezik, akkor valószínűleg összeütköznek.
A Ferrari és a versenyző is tudja, miért esett ki a felvezető körben Charles Leclerc, de nem hajlandók részleteket elárulni.
Rögtön a felvezető körben kiesni egy versenyről mindig kellemetlen, pláne a 2. helyről. Leclerc átélte ezt Brazíliában, így nem tudni, mire ment volna a dobogóért vívott csatában Lando Norris, Fernando Alonso és Sergio Pérez ellen.
A Ferrari pilótája azt nyilatkozta, hogy nem azon a területen kell keresni a hibát, ahol gondolnánk. „Elromlott a kormánykerék, aztán biztonsági okból kikapcsolt a motor. A hátsó kerekek beakadtak, kipördültem, már nem tudtam irányítani az autót” – mondta.
„Úgy éreztem, a hidraulikarendszer hibásodott meg, de miután beszéltem a mérnökökkel, már nem ez a benyomásom. Tudjuk, mi volt a baj, de nem akarok részletekbe belemenni. „Próbáltam újra megmozdítani a kocsit, mert nem sérült meg, az első szárnyat leszámítva. 15 másodpercre visszajött a hidraulika, de aztán ugyanaz megtörtént, leállt a motor.”
A Ferrarinál van múltja a felvezető körös kieséseknek: 1996-ban Franciaországban Michael Schumacher az 1., 2016-ban Bahreinben Sebastian Vettel a 3. pozícióból hullott ki még a rajt előtt, mindketten motorhibát szenvedtek. Azért Leclerc kipördülése a műszaki hiba tudatában kevésbé volt kínos, mint Alain Prosté, aki az 1991-es imolai felvezető körben pördült ki (a 3. helyről) a vizes aszfalton és fulladt le. Emellett 2002-ben két alkalommal Rubens Barrichello a rajtkockát sem tudta elhagyni a felvezető körre. (Beugorhat 2017-ből Kimi Räikkönen esete is Malajziából, de az ő kocsiját már a rajtrácsról letolták.)
A másik Ferrarival Carlos Sainz a 6. helyen végzett, így a maranellóiak picit közelebb léptek a Mercedeshez a konstruktőri tabellán. Leclerc értékes pontokat szerzett volna a csatában, ezért a Ferrarinak még sokba kerülhet a kiesése.