Címke: Scuderia Ferrari

  • Hiába nincs mellettük a rajtrácson, a Red Bullnak van oka félni Alonsótól

    Hiába nincs mellettük a rajtrácson, a Red Bullnak van oka félni Alonsótól

    A Red Bullnak jó esélye lehet kettős győzelemmel indítani a szezont a Bahreini Nagydíjon, miután a jelek szerint a Ferrari a gumikopással küszködhet, míg a Mercedesnek nincs meg az alaptempója. Fernando Alonsótól viszont még úgy is tartanak, hogy nem közvetlenül mögülük indul.

    Nemsokára kialszanak a piros lámpák, és a Bahreini Nagydíjjal véglegesen elindul a 2023-as Forma-1-es szezon. Az időmérőn a két Red Bull volt a leggyorsabb, és már csak ezért is jó esélyük van kettős győzelmet szerezni. A versenyszimulációk alapján a Ferraritól és a Mercedestől nem is kell tartaniuk, ám Fernando Alonsót ők is veszélyesnek tartják.

    A Ferrari furcsa döntése után Red Bull-első sor az idény első időmérőjén

    A Red Bullnak nem indult jól a hétvégéje, hiszen elsősorban Max Verstappen autóján küszködtek a beállításokkal. Péntekről szombatra aztán jelentősen változtattak, amit a holland pilóta szokatlannak titulált, ám egy körön bejött, hiszen megszerezte a pole pozíciót. Amennyiben a versenytempó tekintetében is lesz javulás, úgy normál körülmények között nehezen lehet majd megszorítani, hiszen már a második szabadedzésen is övé volt a legjobb körátlag.

    Ami a Ferrarit illeti, Charles Leclerc akár a pole pozícióért is harcolhatott volna, ám végül csak a harmadik helyet szerezte meg. Ennek egyrészt az az oka, hogy a kanyarbejáratoknál lassabb volt a Red Bulloknál, emellett pedig mindössze egyszer próbálkozhatott. A Ferrari ugyanis inkább megőrzött egy friss lágy gumiszettet a futamra, de a monacói pilóta nem biztos benne, hogy ennek valóban akkora jelentősége lesz, mint azt ők bizonyára szeretnék. „Kicsivel nagyobb tapadást [akarunk], ennyi – nyilatkozta az időmérő első három helyezettjének részvételével tartott sajtótájékoztatón. – Nem tudom, hogy lesz-e komoly befolyása ennek.”

    A versenyszimulációk alapján azonban nem ez lesz a legfontosabb kérdés a Ferrarinál, hanem az, hogy mennyire sikerült megoldaniuk a gumikopással kapcsolatos problémákat. A bahreini a versenynaptár legdurvább aszfaltja, hiszen a pálya 2004-es debütálása óta nem történt újraaszfaltozás, így az ilyen jellegű hiányosságok itt nagyon is kijöhetnek. Leclerc ezzel kapcsolatos megnyilvánulása nem túl biztató a tifosi számára.

    „A második szabadedzést megnézve még mindig jelentős mértékben lassabbak vagyunk a Red Bullnál a tempó és a gumikopás tekintetében – magyarázta az 5-szörös F1-es futamgyőztes versenyző. – Meglátjuk, hogy pontosan hol is állunk. Úgy érzem, tettünk egy lépést előre [a gumikímélés terén], de nem vagyok benne biztos, hogy ez elég.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Leclerc óvatosan nyilatkozott a gumikopással kapcsolatban (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    A Mercedesnél talán még nagyobb gondok vannak, de a problémák más jellegűek, mint a Ferrarinál. A csillagos istállónál a jelek szerint nem az abroncsok kezelésével, hanem az alaptempóval van gond. Az időmérőn jelentősen elmaradtak Verstappen legjobbjától, és bár tavaly a futamokon rendre jobban szerepeltek, George Russell nincs meggyőződve arról, hogy ez most is így lesz.

    „Nem tudjuk, hogy megvan-e az a tempónk, amely tavaly megvolt a hosszú etapokon – jelentette ki a 25 éves brit pilóta egy sajtóbeszélgetésen. – Az előző évben jó volt a hosszú etapokon mutatott sebességünk, de nem tudom, hogy ezzel az autóval ez megvan-e még. Ugyanakkor remélem, hogy tudunk harcolni a körülöttünk lévőkkel.”

    A Ferrari és a Mercedes tehát a jelek szerint elmarad a Red Bull versenytempójától. A két versenyzőpárost Fernando Alonso választja el a rajtrácson, aki a szabadedzésekkel ellentétben az időmérőn nem harcolhatott az első helyért, így is elégedetten nyilatkozott, a futammal kapcsolatban pedig optimista. „Az autónkon eddig azt láttuk, hogy remekül kezeli a gumikat, és ez történelmileg is igaz az Aston Martinra – kezdte. – Szóval ha lesz lehetőségünk, akkor biztosan élni fogunk vele.”

    Nem a spanyol versenyző az egyetlen, aki hasonló véleményen van. A második helyről induló Sergio Pérez szavai alapján arra leehet következtetni, hogy a szóba jöhető riválisok közül Alonsótól, illetve az Aston Martintól tart a legjobban. A mexikói versenyző saját személyes tapasztalataival érvelve erősítette meg a kétszeres F1-es világbajnok mondandóját, hiszen 2014 és 2020 között ő maga is versenyzett az akkor még Force India, majd Racing Point néven működő silverstone-i istállónál.

    Alonso megismételné, ami 13 éve egyszer már összejött neki

    „Arra számítok, hogy harcban lesznek [a győzelemért] a futamon – fogalmazott. – Nagyon jól bánnak a gumikkal, ezt tudom az ott töltött időszakom alapján. Ismerem Dzsunt [Macuzaki Dzsun, az egykor a Bridgestone-nál dolgozó, a gumik teljesítményéért felelős vezető mérnök – a szerk.], ő egy jó srác. Általánosságban nagyon jól használták az abroncsokat, szerintem ez az egyik legnagyobb erősségük, nagymértékben erre támaszkodnak. Amikor én ott voltam, mindig is sokkal inkább a versenynapra készültek. Szerintem egy nagyon erős Aston Martinra számíthatunk.”

  • Pérez megvádolta a Ferrarit az időmérő után, Leclerc tagad

    Pérez megvádolta a Ferrarit az időmérő után, Leclerc tagad

    Sergio Pérez úgy véli, a Ferrari altatott a tesztek és a Bahreini Nagydíj szabadedzései során. Charles Leclerc ezt tagadta, de az adatok valamilyen szinten igazolják a mexikói pilóta állítását.

    A Ferrari kisebb meglepetést okozott a Bahreini Nagydíj időmérőjén, hiszen a Q3 elején úgy tűnt, hogy Charles Leclerc révén a pole pozícióért is harcban lehetnek. A monacói pilóta aztán a végén nem tért vissza a pályára, mivel csapata meg akart őrizni egy friss lágy gumiszettet a rajtra, de az ő harmadik és Carlos Sainz negyedik helyét az előjelek alapján alighanem aláírták volna a szurkolók.

    Zseniális döntés? – ezért adta fel Leclerc a harcot a pole pozícióért Bahreinben

    Merthogy a teszten és a három szabadedzésen is úgy tűnt, hogy a Ferrari nem nagyon rúghat labdába a pole pozícióért folytatott harcban. A kvalifikációra aztán hirtelen feljavultak, ami sokakat váratlanul ért. Többek között a Red Bull pilótáit is: a Leclerc-t a második helytől megfosztó Sergio Pérez meg is vádolta a riválist azzal, hogy eddig mindenkit megpróbáltak félrevezetni.

    „A Ferrarik egyértelműen felkapaszkodtak, úgy vélem, a tesztelés első napjain és a hétvége [korábbi részén] kicsit altattak – nyilatkozta az időmérő első három helyezettjének részvételével tartott sajtótájékoztatón. – Határozottan ott vannak [az elején], nagyon erősek, úgyhogy arra számítok, hogy harcban lesznek a futamon. Továbbá már most látható, hogy nemcsak a Red Bull és a Ferrari [küzdhet a győzelemért], hanem számos más csapat is beszállt a versenybe.”

    Természetesen az esetleges altatás a taktika része lehet, amennyiben egy csapat annyira magabiztos saját valós teljesítményében. A Ferrari az évek során többször is áldozatául esett ennek, például 2019-ben, amikor az első teszthét után még ők tűntek a legjobbnak, aztán jött a Mercedes. Pérez kijelentéséről természetesen Leclerc-t is megkérdezték, aki a maga részéről tagadta az elhangzottakat.

    „Én magam ezt nem láttam, és nem is tudok róla – szögezte le. – Sok teljesítményt találtunk az időmérőn, harcban voltunk, amire nem számítottam, szóval ez kellemes meglepetés. Nem igazán tudom, hol találtuk ezt a teljesítményt, úgyhogy ennek utána kell néznünk. Amennyire meg kell értenünk a rossz napok [okát], úgy szerintem a jókét is. Így fogunk fejlődni, de jó, hogy ez így van.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    A Ferrari jelentősen feltekerhette a motort az időmérőre (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Hogy kinél van az igazság? Nos, egyelőre csak az egykörös tempóról lehet bármit is mondani, de az adatok azt mutatják, hogy Pérez megjegyzésének van némi alapja. Az F1 Data Analysis nevű Twitter-felhasználó bejegyzése szerint a Ferrari legnagyobb végsebessége 330 km/h volt az időmérőn Sainz révén. Ez 7 km/h-s előrelépés a második szabadedzéshez képest, amikor Leclerc 323-ig jutott. A telemetriai adatokból ráadásul az is látszik, hogy az egyenes elején a monacói pilóta volt a gyorsabb, és csapattársa nem sokkal a célvonal előtt „előzött”. Ebből pedig nem lehet másra következtetni, csak arra, hogy a Ferrari jelentős mértékben feltekerte a motort a kvalifikációra. Persze más kérdés, hogy a futamon ez mire lesz elég, hiszen a versenyszimulációk alapján a maranellóiak igencsak küzdenek a gumikopással.

  • Verstappen és Alonso küzdhet meg a bahreini győzelemért? – minden jel erre mutat

    Verstappen és Alonso küzdhet meg a bahreini győzelemért? – minden jel erre mutat

    Nagyon úgy tűnik, hogy az Aston Martin valóban kiváló autót épített, és Fernando Alonso akár valós veszélyt is jelenthet Max Verstappenre a Bahreini Nagydíjon. Mindeközben a Ferrarinál és a Mercedesnél nagyon is vakarhatják a fejüket.

    A múlt heti tesztelés alapján úgy tűnt, hogy a Red Bull rendelkezik a leggyorsabb autóval, míg az Aston Martin minimum a középmezőny legjobbja, de akár a Ferrarit és főleg a Mercedest is megszoríthatja. Nos, a Bahreini Nagydíj hétvégéjének pénteki napja alapján nagyon úgy tűnik, hogy a bikások győzelmét egyvalaki veszélyeztetheti, és az a silverstone-iak pilótája, Fernando Alonso.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Fernando Alonso, Aston Martin, Bahreini Nagydíj 2023, péntek
    Eddig csak ALonso tudta felvenni a versenyt a Red Bull-lal (Fotó: Lars Baron/Getty Images)

    A Red Bull a várakozásokhoz képest nem zárt túl jó napot, főleg ami Max Verstappent illeti. A címvédő az első szabadedzésen problémákba ütközött, és arra panaszkodott, hogy a tesztelés óta valami megváltozott az autót illetően, amely nem úgy működik, ahogyan azt ő szeretné. A holland pilóta jelentősen elmaradt csapattársától, Sergio Péreztől, ám a második tréningre sikerült javítani a beállításokon.

    „Nehezen indult a nap – nyilatkozta a 25 éves versenyző. – Az első szabadedzésen nem tudtuk jól beállítani az egyensúlyt, ami kissé furcsa volt, mert a teszten nem tapasztaltunk ilyet. A második szabadedzésen a gyorskörök nem voltak rosszak, és kicsit jobbnak éreztem az autót, a hosszú etap során pedig jó volt a tempó. Ekkor összességében nem volt rossz a kocsi. Az első és a második gyakorlás között jó irányba mentünk, csak újra rá kell találnom a ritmusomra. Az Aston Martinok versenyképesnek tűnnek, ezt már a teszten is lehetett látni. Van még egy kis tennivalónk. Tudjuk, hogy az autónk versenyképes, már csak össze kell rakni minden darabot.”

    Az elsőnél sokkal mérvadóbb második szabadedzésen Alonso zárt az élen, de figyelembe kell venni, hogy Verstappen úgy szedett össze 169 ezredes hátrányt, hogy az utolsó kanyarban. Enélkül nem kizárt, hogy a holland pilóta megelőzte volna riválisát, de az biztos, hogy a különbség minimális lett volna. Mindenesetre sokatmondó, hogy Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója kijelentette, az Aston Martin egy körön igenis veszélyt jelenthet rájuk.

    Az osztrák szakember egyúttal hozzátette, a versenytempót illetően más másképp látja a helyzetet, és úgy véli, ezen a téren nagyobb előnyben vannak. A köridők ezt nem igazolják vissza, hiszen a lágy abroncsokon futott hosszú etap átlaga Verstappen esetében 1:37.220, míg Alonsóé 1:37.248 másodperc volt. Marko azzal érvel, hogy az AMR23-as hátsó gumijai gyorsabban kopnak, de a képet árnyalja, hogy az energiaitalosok pilótái beiktattak egy hűtőkört a versenyszimulációba, amivel a gumik tovább életben maradnak.

    Fernando Alonso, Aston Martin, Bahreini Nagydíj
    Az Aston Martin eddig nagyon kellemes meglepetés (Fotó: Aston Martin)

    Az Aston Martin tehát egyelőre a vártnál is versenyképesebbnek tűnik. Persze a valós erőviszonyok csak a kvalifikáción és a futamon derülnek ki, és nem lehet kizárni, hogy az Aston Martin magasabb motorüzemmódban vagy éppen alacsonyabb üzemanyagszinten teljesítette hosszú etapját. A semleges szurkolóknak azonban érdemes bízniuk abban, hogy ez ne így legyen, különben a Red Bullt aligha fogja megszorítani bárki is.

    A Ferrari és a Mercedes ugyanis egyelőre nagyon távolról figyelik az élen zajló eseményeket. A két istálló közül a maranellóiak talán valamivel jobb helyzetben vannak, de ők sem járhatnak örömtáncot a látottak után. Charles Leclerc lemaradása 46 század volt Alonsóhoz képest, ami könnyen lehet, hogy a valós erőviszonyok alapján még nagyobb különbséget jelentene Verstappennel szemben.

    A Ferrarinál a tesztelést követően ezúttal sem működött rendesen az új hátsó szárny, így vissza kellett rakniuk a régit. A legnagyobb problémájuk nem ez, hanem az, hogy az autó nem muzsikál jól a kanyarbejáratoknál, és a pilóták alulkormányzottságra panaszkodnak a lassú kanyarokban. Leclerc két lágygumis etapjának átlaga több mint 7 tizeddel marad el Verstappenétől, Carlos Sainz pedig nála is jobban küszködik az SF-23-assal.

    Ennél is rosszabb lehet a helyzet a Mercedesnél, ahol az Auto Motor und Sport jelentése szerint kisebbfajta válságértekezletet hívtak össze. Egy körön egyelőre teljes mértékben a középmezőnyhöz tartoznak, és bár versenytempóban összességében felveszik a versenyt a Ferrarival, ennek pusztán az az oka, hogy a maranellóiakat jobban lassította a gumikopás, a kezdeti tempójuk viszont jobb volt a csillagosokénál. Lewis Hamilton és George Russell elsősorban a gyors kanyarokban vesztenek időt, mert a W14-es nem biztosít elegendő hátsó tapadást.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Bahreini Nagydíj 2023, péntek
    A Mercedes még a Ferrarinál is nagyobb bajban lehet (Fotó: LAT Images/Mercedes)

    A Ferrari és a Mercedes egyaránt nehéz helyzetben találta magát, ám valamilyen megoldást muszáj találniuk, mert hátulról megérkezhetnek rájuk. Elsősorban az Alpine lehet veszélyes, amely egy körön még gyorsabb is volt a brackley-ieknél. Rajtuk kívül még Nico Hülkenberget kell megemlíteni, de a német versenyző csak a legjobb köröket tekintve végzett előkelő helyen, a versenytempója már közel sem volt annyira jó, elsősorban a Haas jelentős gumikopása miatt.

  • A Next Level Racing lett a Ferrari legújabb partnere

    A Next Level Racing lett a Ferrari legújabb partnere

    A Next Level Racing bejelentette, hogy technikai és promóciós partnerséget kötött a Ferrari E-Sport csapatával.

    A megállapodás értelmében a Scuderia Ferrari Velas Esports Team a Next Level Racing cockpitjeit fogja használni a professzionális szimulátor versenyeken, de a két márka technikai és promóciós téren is együttműködik majd.

    Igazán hihetetlen, hogy egyesíthetjük erőinket a Ferrarival, a motorsport és a szimulátoros versenyzés globális vezetőjével”mondta Hess Ghah, a Next Level Racing vezérigazgatója.

    A legjobbak legjobbjaival lépünk partnerségre, erősen összpontosítva arra, hogy az elkövetkező években kiépítsünk egy technikai együttműködést a Scuderia Ferrari Velas Esports csapattal, és hogy a szimulátor versenyzést fejlesszük, ezzel is a profi E-Sport-ot a következő szintre emelve.

    A Next Level Racing rendkívül aktív hónapokat tudhat maga mögött, hiszen több szimulátoros terméket is piacra dobott. A legutóbbi példák közé tartozik a Next Level Racing F-GT Elite iRacing Edition cockpit, a Next Level Racing GTElite szimulátor és a magával ragadó Motion Plus platform.

    A „több évre” szóló megállapodással a Next Level Racing és az olasz márka „szorosan együttműködik majd a különböző globális szimulátoros versenyprojekteken”. Arról azonban, hogy ezek milyen formában valósulnak meg, még nem hoztak nyilvánosságra konkrét részleteket.

    A Ferrari az elmúlt években sikeresen lépett be az E-Sport szintérre saját sorozatával, amelynek győztese a Scuderia Ferrari Velas Esports Team soraiba lépett.

    A tavalyi győztes, Kamil Pawlowski nemrég vette át trófeáját a Ferrari Forma-1-es pilótáitól, Charles Leclerc-től és Carlos Sainztól, ezzel is kiemelve a gyártó elkötelezettségét a szimulátoros versenyzés iránt.

  • Sajtó: Leclerc szerződésében van kilépési záradék

    Sajtó: Leclerc szerződésében van kilépési záradék

    Charles Leclerc 2024-ig kötelezte el magát a Ferrari csapata mellett, azonban a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén akár hamarabb is távozhat.

    A 24 éves pilóta szerződéséből még van három teljes szezon, ez gyakorlatilag a leghosszabb megállapodás a Ferrari történetében.

    „Én a részemről semmilyen hátrányt nem látok ebben” – mondta erről a monacói nemrégiben.

    Toto Wolff elhintette, hogy csak reménykedni tud abban, hogy Lewis Hamilton nem vonul vissza. Ha tényleg megtörténne, hogy a brit távozik, üresen maradna a Forma-1 minden bizonnyal legjobb ülése. A La Gazzetta dello Sport pedig ennek apropóján tudósított arról, hogy bizony Leclerc is el tudná hagyni a Ferrarit idő előtt, hiszen van kilépési záradék a szerződésében.

    Gianluca Gasparini állítása szerint, ha a Scuderia az idén megszerzett harmadik helynél hátrébb végez a konstruktőri versenyben, a jelenleg karanténban lévő Leclerc szabadon távozhat.

    Ugyanakkor olyan pletykáról is hallani, hogy Leclerc akár 2026-ig is hosszabbíthat.

  • Ilott a Ferrari tesztpilótája lesz

    Ilott a Ferrari tesztpilótája lesz

    A Ferrari hivatalosan bejelentette, hogy a Formula 2 ezüstérmét megszerző növendékükre tesztpilótaként számítanak 2021-ben. Callum Ilott már egy ideje tisztában volt vele, hogy nem fog tudni bekerülni a Forma-1-be, ellentétben Mick Schumacherrel, aki végül legyőzte őt az F2-es bajnoki címért.

    A brit öt pole pozíciót és három győzelmet szerzett az UNI-Virtuosi színeiben. 2017 óta Ferrari akadémista, korábban a Red Bull pilótanevelő programjához tartozott, de onnan 2015-ben távoznia kellett.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy jövő évtől kezdve csatlakozhatok a Ferrarihoz mint tartalékpilóta” – nyilatkozta a bejelentést követően Ilott. „Alig várom, hogy hozzájárulhassak a csapat munkájához, melyet a pályán és azon kívül végez, illetve hogy új dolgokat tanulhassak az izgalmas kihívás közepette. Mindent beleadok majd, hogy a legtöbb tapasztalatot gyűjthessem és tovább fejlődhessek pilótaként. Szeretném megköszönni a Scuderia Ferrarinak és az akadémiájuknak ezt a nagyszerű lehetőséget és a támogatásukat. Megtiszteltetés volt a program tagjának lenni az elmúlt három évben és örülök, hogy együtt folytatjuk.”

  • Vettel: A Leclerc-incidens után a versenyem érdemi része véget ért

    Vettel: A Leclerc-incidens után a versenyem érdemi része véget ért

    A Bahreini Nagydíj kaotikus kezdeti szakaszában sok minden történt, például a Ferrari pilóták között is volt egy kisebb incidens. Vettel pedig már a verseny alatt kifejezte nemtetszését ezzel kapcsolatban.

    A német világbajnok volt előrébb a két Scuderia pilóta közül a Grosjean balesete miatti megszakítás utáni újraindításánál. Próbált is előrébb keveredni a 12. helyről, ám az egyes kanyarban Leclerc meglepte őt egy merész előzéssel, és emiatt lendületet vesztett, így többen is elmentek mellette.

    „Ezt nem teheti! Ugyanaz történt, mint Ausztriában. Talán most is ütköznünk kellett volna, talán az lett volna a jobb opció” – fakadt ki a rádión Vettel a verseny közben.

    A verseny után viszont már kicsit nyugodtabban nyilatkozott, az F1i.com hasábjain: „Extra figyelmet fordítottam Charles-ra, aki az én szememben kicsit kegyetlen volt. De attól a pillanattól kezdve majdhogynem vége volt a versenyemnek. Sokat vesztettem a rajtnál, leelőztek, míg őt figyeltem.”

  • Domenicali szerint Vettel ’viselkedni’ fog

    Domenicali szerint Vettel ’viselkedni’ fog

    A korábbi Ferraris csapatfőnök, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel korrektül fog viselkedni a 2020-as szezonban.

    Sokan, többek között 1997 világbajnoka Jacques Villeneuve is, hatalmas csatát vár a németek négyszeres világbajnoka és a Ferrari új első számú pilótája Charles Leclerc között.

    „A feszültség nem segít senkinek – még Leclercnek sem.” – mondta Villeneuve a La Gazzetta dello Sportnak.

    „Leclerc tudja, hogy most már ő az első számú csapaton belül, de még mindig egy négyszeres világbajnokkal áll szemben. Charles rendelkezik azzal a potenciállal, hogy kezelje ezt a helyzetet, szóval meglátjuk hogyan jár majd el.”

    Domenicali, aki 2014-ig volt a Ferrari csapatfőnöke, támogatja a maranelloi istálló döntését, miszerint Leclercet állítják a hierarchia élére:

    „Igen, mivel egy hatalmas tehetség.” – mondta az olasz az Il Resto del Carlino nevű újságnak. „Fejlődése is megerősíti azt az elképzelést, ahogyan az akadémiát indítottuk a fiatal pilóták számára.”

    Domenicali úgy véli, hogy az olyan pilóták, mint Leclerc és Verstappen „az új generáció szimbólumai.”

    „Tudom, hogy Seb egy profi és bárhogyan fog alakulni a jövője, korrektül fog viselkedni.”

    Villeneuve még hozzátette: „Sainz nem Verstappen, de egy erős pilóta.”

    „Nem fogja érdekelni a másik pilóta, Sainznak nagyobb neve, és imázsa van annál, minthogy beleálljon egy Schumacher-Barrichello szituációba.”

  • A Ferrari felfüggeszti a gyártást március végéig a koronavírus miatt

    A Ferrari felfüggeszti a gyártást március végéig a koronavírus miatt

    A Ferrari maranellói és modenai bázisában is felfüggeszti a termelést a koronavírus terjedése miatt, ez érinti a Forma 1-es tevékenységét is.

    Az olasz gyártó minden gyártósorát felfüggesztette Maranellóban és Modenában a koronavírus járvány miatt. Ez a korlátozás érinti a Forma 1-es tevékenységét is. Várhatóan március végéig él a gyártás beszüntetése.

    Ezt a lépést követlenül azután hozták meg, miután a koronavírus teljesedése egyre gyorsabb lett Olaszországban, amelynek következtében az olasz kormány lezárta a teljes országot. A COVID-19 több mint 1000 emberéletet követelt, továbbá több tízezer regisztrált beteget tartanak nyilván.

    A Ferrari ezután döntött úgy, hogy ideiglenes leállítja a termelést, valamint számos szigorú megelőző intézkedést tett annak érdekében, hogy a munkavállalói jólétet biztosítsa elsődlegesen.

    Egy nyilatkozat szerint a nem a gyártással kapcsolatos tevékenységek rendszeresen folytatódnak, de kiemelték, hogy a Scuderia Ferrarit is érinti a március 27-ig bevezetett működési tevékenység felfüggesztése.

  • A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A hőskorban kijelölték az adott országutat, és mentek. Aztán lezárták az utakat. Aztán már nem is közutakon versenyeztek. Aztán már csak egy kiváltságos kör rendezhetett nagydíjat. Ám most már az sem elég, hogy valaki megtarthassa a „nagy versenyt”. Mi kell hát hozzá?

    Egyre nehezebben alakul ki a versenynaptár, a magas jogdíjak miatt. Idén „csak” hat (olasz, spanyol, mexikói, német, brit, brazil) verseny kapcsán is felmerült, hogy nem tudnak hosszabbítani a felek. Ez pedig több, mint a komplett versenynaptár negyede.

    A pályák több és több keresetkiegészítési módszert követnek, hogy ne csak egy versenyhétvégére támaszkodjanak, illetve, hogy azt az egyet megengedhessék maguknak. Íme a módozatok:

    Minél több verseny

    Az első és leglogikusabb, hogy az adott lehetőségeket a minél jobban igyekszik kihasználni az adott pálya. Főleg az európai pályákra igaz, hogy rengeteg sorozat megfordul rajtuk. Endurance és túraautó versenyektől kezdve még repülős (igen, a Red Bull Ringen volt Air Race is, nemcsak Indianapolisban) megmérettetés is.

    Az új trend azonban csak kis változtatást igényel, és egy teljesen más réteget is odavonz. Ez pedig a ralikrossz. Az aszfaltos rész már adott, csak a Joker-kör, ugrató, meg a murvás rész az, ami megoldásra szorul. Az elmúlt években több Forma-1-es pálya is (Hockenheim, Barcelona, Silverstone, Austin, Spa, Abu Dhabi, de jövőre a Nürburgring is) világbajnoki futamot rendezett egy másik szakágban, mint eddig.

    Az egyik legfrissebb – nemzetközi vérkeringésbe is bekerülő – pálya, az Igora Drive már rögtön úgy készült, hogy nemcsak a (most már) szokásosnak mondható gokartpálya, de mellé egy ralikrossz-hurok is kerül(t).

    Évközbeni kihasználás

    Ha csak gokartot nézzük, említhetném a Circuit of the Americast, Bahreint, Abu Dhabit, Spát (a teljesség igénye nélkül), ahol a közvetítés képernyőin keresztül is gyakran ki lehet venni az apróbb „kört”.

    A „Ring” nagyon jó példa erre. Elsőként nem csak gokartpálya található Mogyoródon, de vezetéstechnikai centrum, off road-gyakorló és még kalandpark is van a „pályán belül”, ami a versenyeken kívül odavonzhat egy átlagembert.

    A másik, ami szintén látható a képekből, az a vidámpark. Biztos vagyok benne, hogy a suzukai óriáskerék, vagy a szocsi hullámvasút feltűnt már nem egy embernek. Ők sem egyedi esetek, Zandvoort is rendelkezik hasonlóval, de aki nézett már Le Mans-i 24 órást, az is tudja, annak a pályának is „kivan mind az egy kereke”. Abu Dhabiban pedig ott van Ferrari World, azt nem lehet überelni.

    Programok

    Általában most már egy-egy nagydíj több, mint egy autósportos esemény. Nemcsak a pár szezon óta jelen lévő, általában a cirkuszt lekövető utcai parádéra, vagy az ausztrál szezonnyitó műsorra gondolok, hanem a helyszínen, a pálya közelében lévő kiegészítő programokra.

    A leggyakoribb kisérőjelenség a koncert, ami a versenyen túl is izgalomban tartja a helyszínre kilátogatókat. Austiné talán a leghíresebb, a torony tövében található koncertteátrummal, de Szingapúr és Baku is rangos koncertsorozattal készül minden évben.

    Monacóban divatshow előzi meg, és díszvacsora követi a versenyhétvégét, Mexikó fiesztával zárja a vasárnapot, az éjszakai futamok tűzijátékkal érnek véget, mindenki igyekszik egy kicsit a saját jellegzetességét hozzátenni a versenyéhez.

    Lelkes szurkolók

    Meg kell hagyni, szerencsére több helyen is előfordul, hogy tele van a lelátó, és vagy egy csapat (Ferrari – Olaszország), vagy egy versenyző (Max Verstappen – Hollandia), talán szimplán a fanatizmus (Japán) nem kell aggódnia a szervezőknek.

    A Liberty ráadásul jelezte, szeretne módosítani – a jelenlegi szerződések lejártával – Bernie Ecclestone hagyatékán, és nem egyre többet kisajtolni a promóterekből, hanem többek között a közösségi média által megteremteni a sportág bevételeit.

    …és most a komplexumokról

    Minden lépcsőzetesen, szép lassan alakult ki. A pályák evolúciója sem egy nap alatt ment végbe. De ha valahol el kellene kezdeni, akkor azt kell mondjam, a Yas-sziget volt az első modern komplexum.

    A hotel, és a környező infrastruktúrával olyan szintre emelte a versenyhelyszín fogalmát, hogy bátran lehet mondani, ezzel szintet lépett. Bár igaz, Szaúd-Arábia is rögtön versenykomplexum terveivel készült, amikor jelezte, versenyt akar rendezni. Annak a látványtervei még a Yas Marinánál is futurisztikusabban nézett ki, lepipálják Abu Dhabit.

    Ki lehet jelenteni, ez még nem világszintű tendencia, de az új pályák is mind úgy épülnek, hogy a pálya már nem csak egy pálya többé.

    Gyakran elfelejtjük, hogy maga a versenyhelyszín nemcsak egy aszfaltcsíkból áll. Talán eszünkbe jut külön említeni a rázóköveket, bukótereket, korlátokat, netalántán a boxutcát, de a lelátók, a paddock és minden, ami a háttérben van, a kisebb létesítményekkel néhol lehetnek olyan fontosak, mint a maga az aszfalt.