Címke: Scuderia Ferrari

  • Csak semmi önámítás, hangsúlyozza a Ferrari csapatfőnöke

    Csak semmi önámítás, hangsúlyozza a Ferrari csapatfőnöke

    Frédéric Vasseur ugyanakkor rámutatott arra is, hogy miben javult máris a Ferrari. Carlos Sainz kijelentette, hogy megtalálták a problémák gyökerét és elkezdtek dolgozni a megoldáson.

    A Ferrari kiábrándítóan szerepelt Szaúd-Arábiában a futamon, versenyzői nemhogy a Red Bull-lal, az Aston Martinokkal és a Mercedesekkel sem tartották a lépést. Charles Leclerc esetében mentség, hogy rajtbüntetést kapott, ami nélkül jobb eredményt érhetett volna el (a kvalifikáción ő volt a Red Bull mögötti mezőny leggyorsabbja), de a csapatfőnök szerint semmiképp sem okolhatnak más tényezőket az eredményekért.

    „A legfontosabb, hogy felfogjuk, mit csinálunk jól, és mit rosszul. Nem ámíthatjuk önmagunkat – idézte Vasseurt az Autosport. – Változtatnunk kell. Fel kell fedeznünk, hogy hol tévedtünk, és ezen kell javítanunk. Nem elég csak beszélni, ettől nem leszünk gyorsabbak. Nekem világos a kép: a kocsiban rejlő lehetőségek jók, de nem annyira, mint a Red Bullnál, mert mi nem tudjuk folyamatosan kinyerni belőle a maximumot.”

    „Észben kell tartanom, hogy a megfelelő elemzés része az is, hogy megnézzük, mi alakult jól, és szerintem az időmérőn egész jól mentünk. Természetesen többre vágyunk, és Max [Verstappen] Q3 előtti búcsúja miatt nehéz megítélni, mi rejlett a Red Bullban, de úgy érzem, a Mercedesnél és az Aston Martinnál nagyobbat léptünk előre. Alig egy tizedmásodperc volt a hátrányunk, az övéké három-négy.”

    Van egy dolog, amiben már kétszer is megverte idén a Ferrari a Red Bullt

    „A potenciál viszont csak az érem egyik oldala, bár ezen a téren javultunk. A baj az, hogy egész hétvégén maximálisan kell teljesíteni, de mi nem voltunk képesek rá.”

    Sainz már a kiútról beszélt

    Vasseur nem említette, de piros pont járt a Ferrarinak azért is, hogy Szaúd-Arábiában övék volt a leggyorsabb kerékcsere; ezen a területen tavaly nem villogtak. A legfőbb problémának a gumikezelést nevezte meg, erre a pilóták is panaszkodtak.

    „Már Bahreinben azonosítottuk a gyengeségünk okát. Tudjuk, milyen irányban kell fejleszteni az autót, de ehhez idő kell, nem tudjuk holnapra elkészíteni a frissítéseket. Pozitív vagyok, hogy a csapat korán be fogja vetni őket” – mondta.

    Erre kedvező esetben a május eleji Miami vagy az utána következő Emilia Romagna Nagydíj tűnik kézenfekvő helyszínnek, az áprilisi szünet és a különleges konfigurációt igénylő azeri pálya után.

  • A Ferrari pilótái szembesültek a keserű valósággal, az egyik fő okot már tudják

    A Ferrari pilótái szembesültek a keserű valósággal, az egyik fő okot már tudják

    Charles Leclerc és Carlos Sainz egyaránt arra számított, hogy megküzdhetnek az erősorrendben eléjük ugró két másik csapattal, de a gumikopás ellehetetlenítette ezt.

    Kicsit magányos versenye volt a Ferrarinak Dzsiddában, mert a Red Bull mellett az Aston Martin és a Mercedes autóival sem tudott komolyan megküzdeni, a középmezőny többi tagjánál pedig jobb iramot diktált. Sainz 6., a rajtbüntetést kapó Leclerc a 7. helyen futott be, és szemmel láthatóan rezignáltan nyilatkoztak annak tudatában, hogy csapatuk visszaesett az erősorrendben.

    „Dolgoznunk kell, hogy elérjünk oda, ahol lenni akarunk, ez pedig a győzelem. Hogy ez hidegzuhany lett volna? Valójában nem, mert Bahrein óta tudjuk, hogy le vagyunk maradva a többiektől a gumikezelés terén, bár azt gondoltam, ezen a pályán közelebb lesz a versenytempónk az övékéhez” – ismerte el Leclerc a Gazzetta beszámolója szerint.

    „Az első etap jól ment, megfelelően kezeltük a gumikat. Emiatt aggódtunk, mert a többiek a lágy keveréken kezdtek. A keményen viszont semmit sem tehettünk, mert nem volt erős a tempónk. Az utolsó körökben csak arra koncentráltam, hogy célba vigyem a kocsit.”

    Ferrari Leclerc
    Fotó: Ferrari

    Sainz csalódott, hogy az előzetes várakozásával szemben a Ferrari esélye sem nyílt a dobogóra. A bahreini aszfalt rendkívül durva felülete miatt kapaszkodhattak abba a szalmaszálba, hogy Dzsiddában más lesz a helyzet a gumikopás terén, de nem így történt.

    „Az utolsó etapunk a kemény gumin bizonyította, hogy a közelében sem vagyunk a célunknak. Még mindig erősebben koptatjuk az abroncsokat, mint a Mercedes, mint az Aston Martin. Hiányzik a tempónk is Kicsit meglepődtem, mert a pénteken látottak alapján és a hétvége előtt is azt hittem, lesz esélyünk a második legjobb csapatnak lenni Dzsiddában” – mondta.

    „Felfaljuk a gumikat. Ez a döntő tényező sajnos, de legalább ismerjük.”

    Hozzátette, hogy ez tiszta terepen, nem más autók nyomában haladva is így van, ezért nagyon várják már a fejlesztéseket. De a Red Bull és az említett istállók természetesen más szempontból is jobb autókat építettek a Ferrarinál, nem csupán a gumikezelés okozza a különbséget.

  • Az Aston Martin után újabb csapat köphet bele a Ferrari és a Mercedes levesébe Dzsiddában

    Az Aston Martin után újabb csapat köphet bele a Ferrari és a Mercedes levesébe Dzsiddában

    Bár egy körön nem tűnt annyira brutálisnak a Red Bull fölénye a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napja alapján, versenytempóban ismét toronymagasan a mezőny előtt vannak. A mögöttük lévő pozíciókért viszont akár négy csapat pilótái is harcolhatnak.

    Max Verstappen elsőségével zárult mind az első, mind a második gyakorlás a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján. Igaz, ezúttal a relevanciát tekintve a szokásosnál is nagyobb a különbség a két tréning között, hiszen csak utóbbit rendezték reprezentatív körülmények között, azaz villanyfényben. Akárhogy is, már ebből az eredményből arra lehet következtetni, hogy ismét a Red Bull fölényére kell számítani.

    Alonso került a legközelebb Verstappenhez, a Ferrarinak és Hamiltonnak is nagy a hátránya

    A magyar idő szerint kora esti szabadedzésen viszonylag szoros volt a mezőny, hiszen a holland pilótát mindössze 1,449 másodperc választotta el az utolsó helyen záró Valtteri Bottastól. A címvédőhöz Fernando Alonso volt a legközelebb, ám a bahreini hétvégéből kiindulva könnyen lehet, hogy az Aston Martin alacsonyabb üzemanyagszinten ment, ami azt sejteti, hogy a bikásoknak nagyobb előnye van egy körön, mint azt az eredményjelző mutatja.

    Ebből is egyértelműen látszik, hogy ők rendelkeznek messze a legjobb csomaggal, hiszen az egyenesekben csupán a Williams tudja felvenni velük a versenyt Alexander Albon révén, míg a kanyarokban csupán az Aston Martint lehet velük egy lapon emlegetni. A versenytempót tekintve ráadásul még kétségbeejtőbb a helyzet az ellenfelek szempontjából, hiszen az adatok azt mutatják, hogy legalább akkora előnnyel rendelkeznek, mint az idénynyitón.

    Ahogyan a mezőny nagy része, úgy az energiaitalosok is szétválasztották a pilótáikat, és Verstappen a lágyakon, míg Sergio Pérez a közepeseken kezdett. Mindkét keveréken ők produkálták a legjobb körátlagot, ha figyelmen kívül hagyjuk Carlos Sainzot, aki a mexikói pilótánál kilenccel kevesebb kört tett meg a közepeseken, ráadásul vélhetően kevesebb üzemanyaggal ment, és még így is csupán 158 ezreddel előzte meg őt ebben a mutatóban.

    Az ellenfelek számára alighanem az lehet a legriasztóbb, hogy Verstappen úgy volt a leggyorsabb a lágyakon, hogy ő teljesítette a legtöbb kört, szám szerint 16-ot. Ez pedig azt mutatja, hogy a gumikat is a Red Bull kezeli a legjobban, csakúgy, mint Bahreinben. A holland pilóta a második etap során, a közepeseken is hihetetlenül erős időket produkált, és mindenki másnál 4 tizeddel jobb volt azok közül, akiknek szintén a sárga oldalfalú abroncsok voltak fent abban az időszakban. A 25 éves versenyző majdnem a lágyakon lévő Alonso szintjét is elérte.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Red Bull ismét kimagaslónak tűnik (Fotó: Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Ennek fényében a szahírihoz hasonló versenykép várható, és az ellenfeleknek nagy szerencsére lesz szükségük, hogy vasárnap legyőzzék a Red Bullt. Azon ellenfeleknek, amelyek közül a jelek szerint az Aston Martin stabilizálta a második helyét az erősorrendben. Alonso vélhetően ismét harcolhat a dobogóért, de azért nem lesz annyira könnyű dolga, mint ahogyan azt az eredmények mutatják.

    A Ferrari helyzete az egykörös tempót illetően kilátástalannak tűnik a köridők alapján, de egybehangzó sajtóértesülések szerint azért nincs ekkora baj a maranellóiaknál. A nagy lemaradás oka az alacsony motorüzemmód, mivel nem akarták megkockáztatni, hogy újabb erőforráselem menjen tönkre valamelyik autóban. Az időmérőre azonban nyilvánvalóan feltekerik, így Charles Leclerc-től és Sainztól is jobb teljesítmény várható.

    Mindez természetesen a versenyre is igaz lehet, még ha nem is olyan mértékben. Bár a spanyol versenyző a harmadik legjobb átlagot hozta a lágyakon, ahogyan a közepesek esetében, úgy a C4-eseken is kevesebb kört teljesített, mint a riválisok nagy része. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a Ferrari továbbra is küszködik a gumikopással, még úgy is, hogy ez a pálya adottságai miatt nem jelent akkora problémát.

    Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Ferrari vélhetően nem tekerte fel a maximumra a motort (Fotó: Steven Tee/LAT Images)

    Talán náluk is nehezebb helyzetben van a Mercedes, ahol az első szabadedzés után mindkét pilóta az autó egyensúlyára panaszkodott. Ennek következtében változtattak a beállításokon, ám Lewis Hamilton esetében túllőhettek a célon. A hétszeres világbajnok több mint fél másodperccel maradt el egy körön csapattársától, George Russelltől, és a hátrány nagy részét a kanyargós első szektorban szedte össze.

    A W14-es egyébként is a kanyarokban van nagy lemaradásban a Red Bullhoz képest, hiszen az egyenesekben megközelítik Verstappenék végsebességét. Az Auto Motor und Sport azt állítja, hogy a brackley-iek ennek ismeretében a döntésre jutottak, hogy szombatra módosítanak az autón, és a nagyobb leszorítóerő felé mennek el az egyenesbeli tempó oltárán.

    Ami a versenyszimulációt illeti, elsősorban Hamiltonnál lehetett látni, hogy a helyzet már-már kétségbeejtő. A 38 éves pilóta nagyon hamar túlmelegítette a lágy abroncsokat, majd a közepeseken sem tudott sok kört megtenni. A Mercedes teljesítménye nagyjából a Ferrariéval volt egy szinten mind az alaptempót, mind a gumikopást tekintve, ám az olaszokkal ellentétben ők nem spóroltak annyit a motorral. Nem véletlen, hogy egyik pilóta sem volt optimista: Hamilton kijelentette, hogy nehéz vezetni az autót, míg Russell hangsúlyozta, hogy egy éjszaka alatt nem fognak csodát tenni.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Mercedes továbbra is küszködik (Fotó: LAT Images/Mercedes)

    A Mercedes é a Ferrari körülbelül 2 tizeddel maradt el Alonsótól, és 1-gyel Esteban Ocontól. Merthogy a Bahreinben csalódást keltő teljesítményt mutató Alpine ezúttal nemhogy életjeleket mutat, de úgy tűnik, hogy ők is ott lehetnek a dobogóért folytatott harcban. Olyannyira, hogy Verstappen lágy gumis tempóját egyedül Pierre Gasly tudta megközelíteni, és a 27 éves pilóta nem autózott nagyságrendekkel kevesebbet egykori csapattársánál, így az enstone-iak vélhetően a gumikat is jól kezelik.

    Apropó gumik: Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója kiemelte, hogy az új első abroncsoknak hála jobb az autók egyensúlya, így kisebb mértékű szemcsésedés várható a futamon. Mivel a kemény keverék körönként 8 tizeddel lassabb a közepesnél, ezért minden bizonnyal egy C4-es és egy C3-as szettel kell megoldani az egy kiállást. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Red Bull és az Alpine is két garnitúrát őrzött meg a fehér oldalfalú abroncsokból.

  • Új mélységben a Ferrari, Leclerc már a második futamra büntetést kap

    Új mélységben a Ferrari, Leclerc már a második futamra büntetést kap

    Javíthatatlannak ítélték a szezonnyitón kétszer is tönkrement részegységet, amelyből már a harmadikat kell berakniuk az autóba Szaúd-Arábiában, ezért Leclerc-t tíz hellyel hátrébb sorolják a rajtrácson az időmérő után.

    A 16-os rajtszámú Ferrariban a vezérlőelektronika romlott el kétszer Bahreinben a hibás kötegelés miatt. A verseny előtt észrevette a csapat a hibaveszélyt, ezért beszereltek egy új egységet Leclerc autójába, csakhogy a futamon az sem bírta a strapát, a bukkanók okozta rázkódás a monacói versenyző kieséséhez vezetett.

    Frédéric Vasseur csapatfőnök szerdán megerősítette, hogy már az idény második versenyén túllépik a szabadon felhasználható keretet ebből a hajtáslánc-elemből. „Két hiba jelentkezett, az egyik vasárnap délelőtt a motor beindításánál, majd egy másik a futamon. Sajnos mindkétszer a vezérlőelektronika okozta a bajt, ilyesmit korábban sosem észleltünk. Remélem, hogy most már mindent megoldottunk” – jelentette ki a csapatfőnök.

    „Alaposan kielemeztük a problémát, de Dzsiddában sajnos büntetésben részesülünk, mert egy idényben csak kettőt lehet [szabadon] felhasználni a vezérlőelektronikai egységből.”

    A Ferraritól a pilótája is ütőképesebb formára számít a következő futamon

    A szaúdi pálya előzés szempontjából nem tartozik a legnehezebbek közé, ráadásul a Ferrari a végsebesség szempontjából eddig legalább jól muzsikált. Ettől függetlenül Leclerc-re mozgalmas verseny vár, és az idény későbbi részében várható, hogy szüksége lesz még újabb friss vezérlőelektronikára.

    Nem kizárt, hogy ha a hétvégén már úgyis hátrébb sorolják Leclerc-t, a Ferrari stratégiai okból további elemeket is kicserél a motorban és felhalmoz további büntetéseket, hogy egy darabig ne kelljen hasonló miatt aggódniuk, bár a belsőégésű motorból például három használható a szezonban, így a ki-be szerelés időigénye miatt ez nem feltétlenül vonzó megoldás.

    Amióta 2014-ben, a hibrid éra kezdetén bevezették a „keretes” rendszert a motor részegységeire, a legsötétebb napjaiban még a McLaren vagy a Red Bull sem kapott büntetést már a második futamon a keret túllépéséből adódóan. Eddig csak egyszer, 2021-ben fordult elő ilyesmi, az AlphaTaurinál, de ők is azt követően jutottak el ide, hogy Imolában az időmérőn mért kör nélkül zárt a balesetet szenvedő Cunoda Juki, így teljesen ingyen, formális büntetéssel beszerelhették neki az extra részegységeket.

  • Tagadja a népszerű teóriákat a Ferrari csapatfőnöke

    Tagadja a népszerű teóriákat a Ferrari csapatfőnöke

    Frédéric Vasseur még három hónapja sem állt munkába, és máris rengeteg energiát kell arra fordítania, hogy a Ferrarira vonatkozó valós vagy kitalált állításokra reagáljon.

    A maranellói csapat fogcsikorgatva kezdte a szezont és a rosszul végződő első futam után máris repedések mutatkoznak a stábban. Ez annak alapján érthető, hogy miután tavaly újra az élmezőnybe léptek, mindenki azt várta, hogy újra felveszik a harcot a Red Bull-lal, ám Bahreinben nem voltak képesek erre.

    Az olasz sajtó szokás szerint rengeteg “belső forrásból” származó információt tálal a nyilvánosság elé, de a Mattia Binotto helyére kinevezett új csapatfőnök igyekezett elhessegetni többek között azt a híresztelést, hogy Charles Leclerc soron kívüli találkozót kezdeményezett a Ferrari elnökével, John Elkann-nal.

    „A pilótákkal, Elkann-nal és [a vezérigazgató Benedetto] Vignával a téli tesztelés után egyeztettünk, legközelebb az imolai verseny után fogunk. Ezek mindig előre eltervezett találkozók” – mondta az Auto Hebdónak. Imolába, a csapat egyik hazai pályájára május második felében utazik a mezőny, az lesz az idény hatodik versenye.

    A Ferraritól a pilótája is ütőképesebb formára számít a következő futamon

    A csapatfőnökről szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy elégedetlen a korlátozott jogkörei miatt, erről szintén beszélt. „Olyan erőforrásaim és döntési felhatalmazásom van, mint korábban sehol” – magyarázta Vasseur.

    A Ferrariban bíznak benne, hogy a bahreinihez képest más jellegű pályákon jobban megszorongatják a Red Bullt.

  • A Ferraritól a pilótája is ütőképesebb formára számít a következő futamon

    A Ferraritól a pilótája is ütőképesebb formára számít a következő futamon

    Miközben néhányan máris odaadnák a Red Bullnak a 2023-as vb-címet a Bahreinben aratott kettős győzelem után, akadnak, akik óva intenek attól, hogy leírjuk a Ferrarit. Akár már a hétvégi versenyen jobb szereplést tehetnek le az asztalra.

    Előbbi oldalról elsősorban a mercedeses George Russell emelhető ki, aki a leintés követően a még felfokozott izgalmi állapotban bánatában azt mondta, Max Verstappenék az összes futamról győztesen fognak távozni.

    A szezonnyitón egy éve diadalmaskodó Ferrarit közben a jelek szerint máris belső feszültségek gyötrik, miután most még kevésbé látszanak esélyesnek a vb-címre, mint tavaly a szezonnak nagyjából a felét követően. Ennek dacára érkeztek olyan vélemények, amik rámutatnak, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a következő versenyen, ezen a héten Szaúd-Arábiában is ennyire le lesznek maradva a vörösök a bikásoktól.

    Carlos Sainz kiemelte az egyik tényezőt, ami ezt okozhatja. „Dzsiddában nagyon más az aszfalt [Bahreinhez képest], ezért nem annyira a hátsó gumik kopása a meghatározó tényező. Szóval más pályákon egész biztos más lesz a helyzet. Bahrein az egyik véglet a gumikopás szempontjából, eddig csak egy versenyről van mintánk. Magabiztos vagyok, hogy más pályákon jobb teljesítményt fogunk nyújtani, de Bahreinben ez volt a realitás” – idézte a spanyol pilótát az Autosport.

    A Ferrari korábbi tesztpilótája, Marc Gené adásában pedig az F1 Nation podcast adásában rávilágított, hogy a szaúdi pályának nem csak az aszfaltja, hanem a vonalvezetése is segíthet a csapatnak.

    „A Ferrari autójának egyik erőssége, hogy nagyon gyors az egyenesekben. Láthattuk, hogy kivédtük az Aston és a Mercedes támadásait. Ezen a téren a Ferrari gyenge volt régebben. Azt hiszem, az autónk erős lesz Dzsiddában” – véli.

    Tavaly fej-fej mellett volt Verstappen és Charles Leclerc teljesítménye a szaúdi pályán, a futamot kiélezett csatában előbbi nyerte.

  • Visszatérő ismerősre várhat a feladat, hogy életet leheljen a Ferrariba

    Visszatérő ismerősre várhat a feladat, hogy életet leheljen a Ferrariba

    Faképnél hagyta a Ferrarit és a McLarenhez igazolt David Sanchez, így a maranellóiaknál váratlanul megüresedett az egyik nagyon fontos mérnöki tisztség. Olasz sajtóértesülés szerint a csapathoz az egyik korábbi tagja tér vissza.

    Sanchez a hivatalos megnevezés alapján az autó koncepciójáért felelt, előzőleg az aerodinamikai részleget irányította. Hiába nem tűnik bajnokesélyesnek az autó az első futamon látottak alapján, a távozása érzékeny veszteség a Ferrarinak, hiszen nehéz hirtelen hasonló tudású mérnökökre szert tenni a piacon.

    A Gazzetta dello Sport azonban úgy tudja, az istállónál már kész a pótlási terv és Alessandro Cinellire bízzák Sanchez eddigi feladatait. Cinelli 2002-től 2019-ig, majdnem két évtizeden át dolgozott a maranellóiaknak, majd az Alfa Romeóhoz igazolt, ami a két istálló összefonódását ismerve azt jelenti, hogy valószínűleg nagyon nem távolodott el tőlük.

    Amennyiben igaz a Cinelli visszatérésére vonatkozó információ, az nagy segítség lenne az új főnöknek, Frédéric Vasseur-nek, hiszen ő szintén onnan igazolt át a Ferrarihoz, vagyis olyasvalakivel folytatja a közös munkát, akit ismer, nem kellene még egy új arcot megszoknia.

    Alig indult el a szezon, de Vasseurnek már elege van a Ferrariból?

  • Egyre nagyobb káosz lehet a Ferrarinál, újabb vezérek menekülhetnek el

    Egyre nagyobb káosz lehet a Ferrarinál, újabb vezérek menekülhetnek el

    Az olasz Corriere della Sera arról cikkezik, hogy David Sanchez távozása csak az első volt a sorban, a sikertelen évkezdet és a színfalak mögötti események további szakemberek felmondásához vezethetnek.

    Mindenki tudta, hogy Frédéric Vasseur kemény fába vágta a fejszéjét, amikor elvállalta a Ferrari versenycsapatának vezetését, és néhány hónap után már biztos ő is érzi, milyen kellemetlen mellékhatásokkal jár, amikor az istálló esélytelennek látszik a trón megszerzésére.

    Mivel a bahreini évnyitón a Red Bull lemosta a konkurenciát és hatalmas pofont adott a vb-címre ácsingózó Ferrarinak, Olaszországban a sajtó szokás szerint csepegtetni kezdte az információkat a színfalak mögötti konfliktusokról, melyek valóságtartalmát kívülállóként mindig nehéz megítélni.

    Egyelőre annyi a konkrétum, hogy az autó fejlesztésében kulcsszerepet kapó David Sanchez már távozott. A Corriere információi szerint az exodus a technikai igazgató Enrico Cardiléval és a sportigazgató Laurent Mekies-szel folytatódhat, utóbbiról ráadásul azt írja a lap, hogy az F1 Stefano Domenicali által irányított stábjában már várta egy állás, csak az átigazolást megvétózta Vasseur. Velük együtt több szakember szerződése lejár idén, és nem egyszer bebizonyosodott már, hogy aki Maranellóban nem tudott a képességeihez méltó magas színvonalú munkát végezni, máshol jobban kibontakozhat, így bizonyára sok mérnököt fogadnának tárt karokkal más istállóknál.

    Emellett a Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna tevékenységét is jellemzik furcsaságok, akivel állítólag Vasseur-nek sem felhőtlen a viszonya. Erre példaként azt hozta fel az olasz lap, hogy Vigna nem nézte jó szemmel, hogy Vasseur a Mercedes csapatfőnökével repült Bahreinbe (Toto Wolffal ugyanis jó kapcsotot ápol), míg utóbbi azt nehezményezte, hogy amikor egy szponzort hozott volna a csapathoz, felsőbb utasításra ezt megakadályozták.

    Leclerc drasztikus lépésre szánta el magát, válságértekezletet hívott össze a Ferrari

  • A Mercedesé után a Ferrari bátor megoldása is csődöt mondott a pályán?

    A Mercedesé után a Ferrari bátor megoldása is csődöt mondott a pályán?

    Csalódást keltően alakult a Ferrari idénykezdete, és nemcsak Charles Leclerc kiesése, hanem az autó tempója miatt is. Az SF-23-as ugyanis a valóságban nem érte el azt a teljesítményt, amit a szélcsatornában és a szimulátorban igen, kérdés, hogy ez csak a bahreini pálya sajátosságának tudható-e be, vagy alapvető gondok vannak a koncepcióval.

    Az élcsapatok közül csupán a Red Bull lehet elégedett az autójával a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon látottak alapján. A bikások nagyon sima kettős győzelmet arattak, a Ferrari és a Mercedes pedig messze elmaradt tőlük, ráadásul úgy tűnik, hogy az Aston Martin is gondot okozhat nekik. A maranellóiak helyzetét a FORMU1A.UNO cikke boncolgatta.

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    A Ferrari nagyon elmaradt a Red Bull tempójától (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    A futam után a közvéleményt elsősorban Charles Leclerc kiesése foglalkoztatta. Kétségtelen, hogy ez is felvet kérdéseket, hiszen azok után, hogy a Ferrari hangsúlyozta, hogy orvosolták a tavalyi megbízhatósági gondokat, a monacói pilóta technikai hiba miatt nullázással kezdte az évet, és könnyen lehet, hogy nagyon hamar hátrasorolják őt a rajtrácson. Ugyanakkor a vörös istállónál a tempóval sem lehetnek megelégedve, még ha akkora bajban talán nincsenek is, mint a Mercedes, ahol már koncepcióváltást sürgetnek.

    Ám a Ferrarinál is felmerülhetnek kérdések ezzel kapcsolatban. A maranellói alakulat jelentős mértékben átalakított autóval állt elő a bemutatók során, és a csapat tagjai optimistán várták az idényt. Olyannyira, hogy Benedetto Vigna, az olasz márka vezérigazgatója kijelentette, hogy a „sebesség tekintetében egyedülálló” versenygépet építettek. Nos, lehetséges, hogy a szélcsatornában és a szimulátorban látottak alapján erre a következtetésre jutottak, de ez a valóságban nagyon nem köszönt vissza.

    Leclerc mindössze 558 ezredmásodperccel volt gyorsabb a bahreini időmérő utolsó szakaszában, mint tavaly, és ez vélhetően legfeljebb 1-2 tizeddel javult volna, ha másodszor is próbálkozik. A Red Bull eközben közel 1 másodpercet gyorsult Max Verstappennel. Ennél is rosszabb a helyzet a versenytempót illetően, amiben a Ferrari szinte semmit nem fejlődött az egy évvel ezelőtti állapothoz képest.

    A teszten, illetve a hétvége elején a Ferrari új specifikációjú, a kettő helyett egy tartópillérrel rendelkező hátsó szárnya szolgáltatott témát, amely nem működött rendesen az autón. Azonban valószínűleg ez sem tett volna csodát, ugyanis az igazán komoly gondok az autó elején vannak. A Ferrari ugyanis még mindig nem tudta leküzdeni a pattogást, legalábbis hatékony módon.

    Bár a tavalyi év elején emlékezetes módon a Mercedes pattogott a legjobban, a szezon végére ez már inkább a Ferrarira volt igaz. A maranellóiak versenygépével a teszten is előfordult, hogy jelentős mértékben rázkódott, mivel a különböző hasmagasságokat próbálgatták. Végül sikerült találniuk egy kompromisszumot, de ez már kívül esett azon a tartományon, amelyet laboratóriumi körülmények között ideálisnak gondoltak.

    Fontos megjegyezni, hogy bizonyos konfigurációval minden autó pattogna. A lényeg abban rejlik, hogy ki tudja úgy beállítani a kocsiját, hogy az ne pattogjon, de a lehető legkevesebb leszorítóerőt veszítsék. Nos, ez az, ami a Ferrarinak nem annyira sikerült jól: a merev beállítás miatt Carlos Sainz esetében észrevehető volt a pattogás üres tankkal.

    A telemetriai adatokon is jól látszott, hogy a Ferrari elsősorban a lassú kanyarokban küszködött, és Leclerc lényegében ezeken a részeken bukta el a pole pozíciót. Egy körön az extra tapadás még enyhítette a veszteséget, ezért volt relatíve kicsi a különbség a Red Bull és a Ferrari között. A versenytempóban viszont már jól látszottak az SF-23-as határai. A kérdés már csak az, hogy ez minek köszönhető, mert az erre adott válaszon nagyon sok minden múlhat.

    A bahreini pálya abból a szempontból különleges, hogy ott a legdurvább az aszfalt, ezért a gumikopással küszködő autók a szigetországban különösen szenvednek. A Ferrarinál abban bíznak, hogy ez, illetve az elsősorban a hátsó abroncsokat terhelő vonalvezetés okozta a gondokat, és nem az autó tervezésével van a fő gond. Erre utalnak Frédéric Vasseur csapatfőnök szavai, aki kijelentette, hogy „meggyőződésem, hogy nem kell más irányba mennünk”, illetve azt is megjegyezte, hogy csupán „beállítási problémákról és néhány, az autóval kapcsolatos meghozandó döntésről” van szó.

    Még jobban agyonverhette volna a mezőnyt a Red Bull, a Ferrari egyvalamiben bízik

    Egy másik nyilatkozata azonban már riasztóbbnak hangzik a Ferrari-szurkolók számára. „Hogy szükség lesz-e két vagy három különböző pályára, hogy tisztább képet kapjunk? – tette fel a kérdést. – Nem, amit Bahreinben láttunk, az már az általános kép, amire számítanunk kell.” Ha pedig ez így lesz, és a Ferrari hosszú távon is elmarad majd a Red Bulltól, akkor át kell gondolniuk a jövőt rövid- és középtávon. Merthogy ez nemcsak az idei autó fejlesztését befolyásolja, hanem a jövő évi versenygépet is, melynek tervezése hamarosan megkezdődik, és ha vannak kétségek, akkor azokat nagyon hamar tisztázni kell.

  • Még jobban agyonverhette volna a mezőnyt a Red Bull, a Ferrari egyvalamiben bízik

    Még jobban agyonverhette volna a mezőnyt a Red Bull, a Ferrari egyvalamiben bízik

    A Red Bull hatalmas fölénnyel aratott kettős győzelmet, de ha akarják, még nagyobb különbséget alakíthattak volna ki. A Ferrari abban bízik, hogy a bahreini pálya tulajdonságai is nagy szerepet játszottak a rossz szereplésben.

    A Red Bull kettős győzelmével indult a Forma-1-es szezon, miután a Bahreini Nagydíjon Max Verstappen nyert, míg Sergio Pérez a rossz rajtja ellenére a második helyen ért célba. A két pilóta között is nagy, több mint 10 másodperc volt a különbség, a harmadik helyezett Fernando Alonso hátránya pedig már 35 másodpercnél is nagyobb volt a címvédőhöz képest.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    Persze egészen a kieséséig Charles Leclerc volt a két Red Bull mögött, de az ő hátránya is tetemes volt. Mielőtt a 40. körben megállt alatta az autó, lemaradása már közel 25 másodperc volt Verstappennel szemben. Persze a dobogó így is sokkal jobb lett volna, mint a nullázás, ám egy teljesen váratlan hiba megfosztotta a pódiumtól a monacói pilótát. „A semmiből jött – idézi az Auto Motor und Sport A tesztpadon megtett hatezer vagy hétezer kilométer során soha nem volt ilyen jellegű problémánk a hajtással.”

    A Ferrari azonban a nullázását leszámítva sem lehet elégedett, hiszen Leclerc egyébként is nagyon kikapott volna a Red Bulloktól, és a helyzet még rosszabb, mint amit a végeredmény mutat. A második kiállásuk után ugyanis Verstappen és Pérez is azt az utasítást kapta, hogy egy bizonyos köridőhöz tartsa magát, vagyis akkor már nem használták ki teljes mértékben az autóban rejlő potenciált. 10 körrel a vége előtt a motort is letekerték, máskülönben körönként 1 másodperccel lettek volna gyorsabbak, írja a német szaklap a csapatra hivatkozva.

    Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

    A Red Bull tehát számos területen nagy előnyben van a Ferrarihoz (és még inkább a Mercedeshez) képest, ezek közül az egyik legszembetűnőbb a gumikezelés. Az energiaitalosok az első cserénél lágyakat kaptak, és csak az utolsó etapra ment fel nekik a kemény, míg a mezőny nagy része, beleértve a többi élcsapatot, csak a futam elején autózott C3-asokon, utána végig C1-eseken voltak.

    Hogy a nagymértékű gumikopás mennyire lesz jellemző a Ferrarira a szezon során, az majd kiderül a következő futamokon, és persze a fejlesztésekkel enyhíthetik ezt a problémát. A maranellóiak abban bízhatnak, hogy a bahreini pálya kifejezetten nem kedvezett az autójuknak, és a jóval kevésbé durva aszfalttal rendelkező Dzsiddában nem lesznek ekkora bajban.

    A másik, amiben a Ferrari bízhat, az az a tény, hogy a bahreini pályán a hátsó gumik kopása a lényeges, de Szaúd-Arábiában nem ez lesz a jellemző. Az időmérős telemetriai adatokból megfigyelhető volt, hogy Leclerc a lassú kanyarokban szenvedett nagyon, és lényegében ezeken a részeken bukta el a pole pozíciót. A tempósabb kanyarokban viszont más a helyzet. „A gyors kanyarok különösen kedveznek nekünk” – jelentette ki Jock Clear, a Ferrari műveleti igazgatója.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    A Ferrarinál abban bíznak, hogy Dzsiddában közelebb lesznek a Red Bullhoz (Fotó: Lars Baron/Getty Images)

    Ugyanakkor a Ferrarinak a jelek szerint egyvalamivel mindenképpen szembe kell néznie, akár javul a helyzet Dzsiddára, akár nem. Az autóra már tavaly is jellemző volt, hogy az esetek többségében sokkal jobb egy körön, mint a futamon, és úgy tűnik, hogy ez az idei szezonra sem változott. A maranellóiak azonban továbbra is hisznek abban az irányelvben, amit követnek. „Egy kocsinak, amely gyors az időmérőn, a futamon is gyorsnak kell lennie – szögezte le Frédéric Vasseur csapatfőnök. – Ez nem a koncepció kérdése. Bízunk az általunk követett útban és a készülő fejlesztésekben.”