Címke: Scott McLaughlin

  • McLaughlin a pole-ban, Herta a falban, és csak a végéről rajtolhat

    Scott McLaughlin idei második pole pozícióját szerezte meg Nashville-ben, miután a nagy esélyes Colton Herta a falban kötött ki.

    Scott McLaughlin lesz az IndyCar új utcai pályás királya? Az Új-zélandi versenyző ugyanis St. Petersburg után Nashville-ben is a pole-ba került.

    „Azt kell, hogy mondjam, hogy amikor ez a szponzor van az autón, akkor nagyon gyorsak vagyunk” – mondta viccesen McLaughlin. „Megnyertük St. Pete-et vele, megnyertük Mid-Ohio-t vele, és most pole-ban vagyunk.”

    „Nagyon büszke vagyok a srácok, az autó fantasztikus volt. Ez volt a nagybetűs kör.”

    A Team Penske ifjú titánja az utolsó pillanatban happolta el a pole-t Romain Grosjean orra alól, akinek így meg kellett elégednie a második hellyel.

    A harmadik helyről az utóbbi hetekben szenzációs teljesítményt nyújtó Christian Lundgaard indulhat, aki indianapolisi második helye után arról álmodozik, hogy a dobogón egy fokkal feljebb léphessen.

    A legjobb 6-ba még Álex Palou, Pato O’Ward és Josef Newgarden került be.

    Will Power drámai módon esett ki a legjobb 12-ben, hiszen bár időeredménye alapján bejutott a legjobb 6-ba, azonban mivel egyszer sárga zászlót okozott, ezért elvesztette a legjobb körét, így csak a 8. helyről rajtolhat majd. Helyette O’Ward került be a fast 6-be.

    Megint Palou vitte a Ganassi zászlóját, hiszen a bajnoki második Marcus Ericsson a 18., Scott Dixon a 14., Jimmie Johnson pedig csak a 26. lett.

    Az időmérő nagy vesztese mégis Colton Herta volt, aki már az első szakaszban a gumifalba ütközött, és piros zászlót okozott, így elveszítette a körét, és csak a 23. helyről rajtolhat majd.

    Csapattársa, az Indianapolisban több, mint 3 éves nyeretlenségi szériát megszakító Alexander Rossi sem járt sokkal jobban, hiszen szenvedett és a 17. helyet szerezte meg.

    Végeredmény

  • A McLarenek kiestek, az Andrettik összementek, McLaughlin meg nyert

    Ahogy véget ért a Mid-Ohio-i verseny több érdekes sztori is keringett a paddockban. Annyi viszont biztos, hogy McLaughlin megérdemelten nyert.

    Talán Simon Pagenaud verseny végi interjúját érdemes idézni: „Nem is tudom, mi történt pontosan.”

    Scott McLaughlin folytatta a Penske erős nyári formáját azzal, hogy legyőzte Álex Palou-t, és megszerezte idei második győzelmét.

    A győzelem megérdemelt volt, de kellett hozzá egy jó adag szerencse, és jószívűség is a versenyirányítástól.

    Történt ugyanis, hogy Kyle Kirkwood autójának kiemeléséhez biztonsági autóra lett volna szükség, azonban az élen álló McLaughlin még nem járt akkor a pitben. Ez azt jelentette volna, hogy eléggé visszaesik a mezőnyben.

    A versenyirányítók azonban megvárták, amíg ő is be tud jönni a kiállására, és csak ezután lengették be a sárgát. Scott Dixon nem volt túlságosan megelégedve ezzel az ítélettel.

    Mindig belengetik a sárgát, de most megvárták, amíg mindenki kiáll… Ez egy újdonság” – mondta Scott Dixon, aki az ötödik helyen végzett.

    Ha sárgát akkor intik be, amikor kellett volna, azt hiszem, az élre álltunk volna. Rendben, csináljuk ezt. De akkor következetesnek kell lennünk minden versenyen. Szerintem a versenyirányításnak ki kell dolgoznia, hogy mit akarnak csinálni.

    A nap versenyzője egyértelműen Will Power lett, aki a 27. helyről indult, majd megpördült, és így is a harmadik helyen futott be végül, majdnem teljessé téve a Penske napját.

    A skála másik oldalán a McLaren és az Andretti állt. Előbbi csapatnál mindkét autónak ki kellett állnia technikai hiba miatt, ráadásul Pato O’Ward és Félix Rosenqvist is minimum dobogós helyet veszített el ezzel.

    Andrettiék pedig ütközést ütközésre halmoztak. Rossi nekiment Grosjeannak, amjd DeFrancesconak, Grosjean pedig körhátrányban kipöccintette az akkor már az elrontott stratégiája miatt hátraeső Colton Hertát.

    McLaughlin tehát nyert, és ezzel életben tartotta bajnoki esélyeit. A listavezető Marcus Ericsson 6. lett, és így 20 ponttal vezeti a bajnokságot Power előtt.

    Végeredmény

  • Jó a buli Indianapolisban, most Conor Daly-t viccelték meg

    Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást Conor Daly akinek a népszerű jakuzzijában cserélték le a vizet – labdákra.

    Minden évben nagyon jó hangulat uralkodik az IndyCar versenyzői között az Indianapolis Motor Speedway garázsában (Gasoline Alley).

    Ilyenkor a csapatok közel 3 hétig „össze vannak zárva”, köszönhetően annak, hogy az Indy GP, az Indy 500 időmérője és maga az Indy 500 egymást követő heteken vannak.

    Nos természetesen az évek során volt jópár tréfás megmozdulás, fiatalabb korukban Tony Kanaan és Hélio Castroneves vitte a prímet, valamint a néha Dan Wheldon.

    Most az új generáció mutatta meg mit tud, ugyanis Conor Daly „relax zónáját” háborították meg.

    Daly egy saját felfújhatós jakuzzival érkezett meg Indianapolisba, és ennek a kellemesen meleg vízében tengette szabad perceit.

    Az első edzésnap végén azonban megérkezve – és pihenésre vágyva – nem vízbe, hanem egy csomó labdába ült bele.

    Nincs több víz a kádban. Csak… forró, meleg, nyúlós… labdák. Remélem, nincs bennük méreg. Egyenesen belevetettem magam. A végére járok a dolognak!” – írta Daly twitteren.

    A tettes azonban már lehet, hogy fel is adta saját magát?

    Semmi közöm hozzá!” – írta Scott McLaughlin válaszként.

    Daly talán túlteszi majd magát az eseten, hiszen a múlt heti Indy GP-n a top 5-ben végzett, és az Indy 500 első tesztnapján is jó sebességet mutatott.

  • Josef Newgarden nem foglalkozik a változásokkal, újra csúcsformában van

    Josef Newgarden idei második győzelmét szerezte meg az IndyCar szezon 3. fordulójában, Long Beach-en, és vezeti a tabellát.

    Egy olyan holtszezon után, amikor elvesztette volt Red Bull Forma-1-es mérnökét, Gavin Wardot a feltörekvő rivális McLarenhez, és jelentős személyi felfordulás következett be a csapaton belül, az emberek talán már készen álltak arra, hogy megnyomják a pánikgombot, amikor a kétszeres bajnok Josef Newgarden a 16. helyen végzett az IndyCar 2022-es St. Pete-i szezonnyitóján.

    Ugorjunk előre két futamot, és Newgarden a 2017-es, első Penske-szezonja óta először tudott egymás után kétszer győzni, és úgy tűnik, hogy a dolgok felfelé ívelnek a sorozat egyik legjobb pilótája számára.

    Mégis, még ilyen erős kezdés mellett is, Newgarden habozik előre inni a medve bőrére.

    Úgy gondoltam, hogy 2020 az egyik legerősebb szezonunk volt, amit valaha is csináltunk, és csak egy kicsivel veszítettük el a bajnokságot. Úgy gondoltam, hihetetlenül jól kezdtük az évet”magyarázza Newgarden.

    Akkor, egyik dolog történt a másik után, és körülbelül négy-öt versenyen keresztül nem tudtunk győzelmet szerezni, mielőtt végre összejött volna.

    Ennek semmi köze nem volt a formánkhoz. A formánk hihetetlen volt. Nagyon megdöbbentett, ahogy 2020 lezajlott, pontosan a fantasztikus évkezdet miatt.

    A Team Penske versenyzője hozzátette, hogy – pont emiatt – egyáltalán nem foglalkozik a tendenciákkal.

    Mindegyik szezon annyira más. Nem adok nagy jelentőséget tendenciáknak, mert mindegyiknek megvan a maga formája, és arra koncentrálok, hogy hol vagyunk igazán a teljesítményünk szempontjából” – jelentette ki a kétszeres bajnok.

    Szóval lehet, hogy borzalmasan indul az év, de ha a teljesítmény megvan, és az eredmények nem jönnek olyan külső körülmények miatt, amelyek nem rajtunk múlnak, nos, akkor nem fogok kiborulni.

    Nem tudom, hogy a jelenlegi szezon bármely más szezonhoz hasonlítható-e.

    Josef Newgarden az első helyre suhant Long Beach-en is
    Josef Newgarden az első helyre suhant Long Beach-en is Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens/IndyCar Media

    Bár Newgarden óvatos, a Penske óriási formában van

    Ez az a fajta pragmatikus hozzáállás, ami Newgardent mentálisan is az egyik legfélelmetesebb ellenféllé teszi a rajtrácson, ahogyan az is, amit a volán mögött tud.

    Ugyanakkor van némi logikus gondolkodás Newgarden ezen megközelítésében, ami első ránézésre kissé pesszimistának tűnhet.

    Tudja, hogy csapata tele van új csapattagokkal és egy olyan mérnökkel Eric Leichtle személyében, aki – bármennyire is tapasztalt – még nem töltött be versenymérnöki szerepet az IndyCarban.

    Ennek ellenére meg kell nézni, hogy a Team Penske hogyan kezdte az idei évet. Mindhárom futamot megnyerték, Scott McLaughlin és Newgarden révén, és további három dobogós helyezést értek el emellett.

    Will Power pedig szintén minden futamon az első négyben végzett, jelenleg negyedik, és Palou választja el őt az élen álló csapattársaitól a pontversenyben.

    Simon Pagenaud távozásával a csapat három autóra szűkült, az azonban már régóta gyanítható volt, hogy Roger Penske a három nevezést részesíti előnyben.

    Arra a kérdésre, hogy látjuk-e ennek az előnyeit, Newgarden azt mondta: „Igen, szerintem van ebben valami.

    Sokkal nagyobb fókusz jut erre a három csapatra. Kicsit könnyebb eligazodni, ha hárman vagyunk négy ellenében, szóval úgy gondolom, hogy rövid távon pozitív hatása van annak, hogy négyről háromra váltunk” – mondta Josef Newgarden.

    Óvatosan fogalmazok, mert szerintem, ha maradtunk volna négynél, akkor is elérhettük volna azokat a jótékony eredményeket, amiket most látunk, de szerintem rövidtávon mindenképpen nyereséget értünk el.

    Nagy lépést tettünk minden tekintetben. Úgy érzem, hogy mindenki maximum fordulaton pörög, és ez csak jót tesz az egész szervezetnek. Ha az egész szervezet fent van, akkor mindannyian felemelkedünk. Jelenleg ennek a hatását érezzük.

  • Newgarden: Ez volt életem legmenőbb győzelme

    Josef Newgarden csak három kört vezetett, szemben csapattársa 186 körével, de a legfontosabb, utolsó kör végén ő állt az élen.

    Newgarden a felső ívről előzte meg csapattársát, Scott McLaughlint a Texas Motor Speedway-en rendezett verseny utolsó körének, utolsó kanyarjában, és végül 0,0669 másodperccel nyert.

    Én mondom, ordítottam!” – mondta a Penske kétszeres bajnoka. „Már jóval a célvonal előtt a rádión kiabáltam, amit általában nem szoktam. Nem szokás ilyet csinálni. Olyankor még a versenyre koncentrálsz.

    Még soha nem volt ilyen vége egy futamnak sem. Soha nem voltam még olyan helyzetben, hogy ilyen győzelmet tudtam volna aratni.

    Nagyon izgatott voltam. Még mindig az vagyok. Ez az egyik legmenőbb győzelem, talán a legmenőbb győzelem, amit valaha is arattam.

    Newgardennek közel sem volt tökéletes napja, hiszen a hetedik helyről kellett rajtolnia, és egy ponton még a top 10-ből is majdnem kiesett.

    Egy korai kiállás azonban azt jelentette, hogy a friss gumikon jobb tempót tudott autózni mint riválisai, és így a mezőny elejére került, csapattársa mögé.

    Josef Newgarden és Scott McLaughlin a célvonalnál
    Josef Newgarden és Scott McLaughlin a célvonalnál Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones/IndyCar Media

    A Penskénél az üzemanyag menedzselése volt a fő cél

    Newgarden ezt követően is az élmezőnyben maradt, bár az utolsó stintben az első hat között sok helycsere történt, mivel a versenyzők kénytelenek voltak üzemanyagot spórolni.

    Ez a türelem versenye volt, az biztos, legalábbis számunkra az volt” – jelentette ki Josef Newgarden. „Végig próbáltuk menedzselni a fogyasztást. Rengeteg viszontagságon kellett átküzdenünk magunkat.

    Az utolsó újraindításnál mindenki nyomta neki, úgy tűnt senki nem aggódik a fogyasztás miatt. Visszaestem a hatodik vagy hetedik helyre. Aztán persze szépen lassan visszatértem előre.

    A végén tudtam, hogy Scottot nagyon nehéz lesz megelőzni. Két körrel a vége elkönyveltem, hogy ez már nem fog megtörténni.

    Majdnem el is dobtam az autót a T4-ben, annyira keményen nyomtam neki. Aztán jött az utolsó kör, és minden megváltozott.

    Josef Newgarden elismerte, hogy mindent egy lapra tett fel azért, hogy megszerezze idei első győzelmét.

    A 3-as kanyarhoz érve a forgalom adott nekem egy lehetőséget. Úgyhogy kockáztattam, és megpróbáltam megnyerni a futamot. A felső ívre kerültem, és úgy voltam vele, ha a falban kötök ki, akkor ez van.

    Akkor is Scott nyerte volna a versenyt, és remek napja lett volna a csapatnak. Végül sikerült megcsinálnom az előzést, és az úton tartani az autót. Nagyon fel voltam dobva. Soha nem voltam még ennyire izgatott.

  • Elképesztő! 600. győzelmét ünnepelte texasban a Penske csapata

    Roger Penske örömmámorban úszott, miután Josef Newgarden megszerezte a Team Penske 600. győzelmét a Texas Motor Speedway-en.

    Figyelembe véve mindazokat a sikereket, amelyek a nyílt kerék, a sportkocsik és a stock carok között szóródtak szét, és amelyeket csapatai a program 1960-as évek végi megalapítása óta szereztek, ez egy olyan szám, amely valószínűleg páratlan lesz.

    Nos, a 600 nagyon különleges” – mondta Penske a RACER-nek. „Minden évben kitűzünk egy célt, hogy mit próbálunk elérni, és ’22-ben még versenyképesebbek akartunk lenni. És nyilvánvalóan 600 győzelem, és látni, hogy az összes csapatunk mit tett, figyelemre méltó.

    Elmondok egy rövid történetet: A legutóbbi nagy csapatmegbeszélésen, amit két hete tartottunk a műhelyben, mindenkinek mondtam a műhelyben, hogy 1000 dollárt kapnak, ha megnyerjük a 600. versenyt, de csak az a versenyző kap 600 dollár készpénzben, akinek ez sikerül, úgyhogy kihámoztam hat 100 dolláros bankjegyet Newgardennek a verseny után.

    A 2021-es szezon után, amikor a Team Penske nem volt olyan versenyképes, mint ahogy megszokhattuk az IndyCar történetében, a 2022-es évad nagyszerűen kezdődött a csapat számára.

    Ez egy jó nap volt mindenki számára, a Chevy számára nyilvánvalóan, az összes csapat és az összes szponzor számára” – mondta Penske.

    Nagyszerű csapatunk van most itt az IndyCarban; csak tovább kell mennünk, nem szabad ráülni a babérjainkra.

    Scotty McLaughlin megmutatja, hogy milyen jó, és Will , azt hiszem, három győztesünk van. Scotty-t is látva, ahogy ma futott, tudjuk, hogy az Indy 500-ra is készen áll.

    Még az autóversenyzés 85 éves ikonja számára is, aki látszólag már mindent megnyert, a 600-ig való eljutás szemmel láthatóan hatással volt Penske-re.

    Ez nyilvánvalóan a csapat és a cégünk története szempontjából is nagy dolog” – tette hozzá.

    Nagy nap mindenki számára. Soha nem gondoltam volna 56 évvel ezelőtt, vagy akármikor is volt ez, hogy itt fogok állni a 600. győzelemnél. Örülök, hogy itt állhatok!

  • A Chevrolet földbe tiporhatja idén a Hondát

    A Chevrolet számára fontos volt a holtszezon, hiszen a céljuk az, hogy 2022-ben véget vessenek a Honda négy éve tartó dominanciájának.

    Az egyik ilyen kulcsfontosságú változás Ray Gosselin szerződtetése volt, aki a paddockban lévő csapatok szerint máris nagy hatást gyakorolt a motorgyártó Ilmornál betöltött új szerepében, mint motorsportért felelős alelnök – írja The Race.

    Gosselin Ryan Hunter-Reay – a Honda motoros Andretti csapatnál – mérnöke volt, és hozta a Honda bennfentes tudását, az Ilmor ismeretét, mivel korábban ott dolgozott, de ami talán a legfontosabb, a versenymérnöki gondolkodásmódot.

    Mindez arra épül, amiben a Honda az utóbbi időben olyan jól teljesít: a motor mellett az autó minden aspektusával foglalkozik.

    A gyártók már nem csak a lóerőket és a nyomatékot keresik, hanem azt is, hogy hogyan áll össze az autó, és hogyan hat a motor a hűtésre és az aerodinamikára.

    Minden márkának van egy szélcsatornája, amelyet a csapataik is használnak.

    Joggal mondhatjuk, hogy ez a „teljes autó” megközelítés a Honda számára egy kicsit könnyebben jött, amely minden részlegét házon belül tartja, míg a Chevrolet-nél ott van Pratt Miller, az Ilmor és maga a Chevrolet Motorsport, melyek különböző részlegekkel foglalkoznak.

    Csodálatra méltó, hogy a Chevrolet is felkereste csapatait, és megkérdezte, hogy hol tudna javulni, és segítséget kért néhány területen; ez nem mindig könnyű egy nagy gyártó számára, de kétségtelenül segítette a programot.

    A Chevrolet immáron összedolgozik a csapatokkal
    A Chevrolet immáron összedolgozik a csapatokkal Fotó: Penske Entertainment: James Black/IndyCar Media

    A legfontosabb változás

    A szervezeti változások mellett a Chevy idén a motorfunkciók nagyobb választékát hozta el. A Hondáról minden évben azt állítják, hogy jobb a „vezethetősége”, de 2022-ben úgy tűnik, hogy a Chevrolet versenyzői számára a kormányon elérhető lehetőségek kibővített választéka azonnal segített a pályán nyújtott teljesítményben.

    Szerintem abszolút hatalmas előrelépés volt, amit a Chevy különösen a motor vezethetőségével tett” – mondta titokzatosan Scott McLaughlin.

    A rengeteg kemény munka és az a csapatokkal való együttműködés érződik a javulás óriási léptékén.

    Határozottan, néhány olyan mikroszektorban, amelyekben az elmúlt néhány évben lassabbak voltunk, most nagyszerűen teljesítettek az autóink.

    A vezethetőség sokkal kedvesebb, és hogy őszinte legyek, kezd egy kicsit a kedvemre való lenni, hogy nincs… Igen, nem megyek bele túl sok részletbe, de sokkal jobban érzem magam.

    Az, hogy McLaughlinnak meg kellett fognia magát, hogy ne adjon ki több információt, csak azt mutatja, hogy ő és a Chevy-csapat mennyire értékesnek érzi a fejlesztéseket.

    A mikroszektorok a pálya lebontott részei, amelyeket a gyártók a teljesítmény jobb értékelésére használnak, és ezek különösen fontosak a motorgyártók számára annak elemzése szempontjából, hogy az autók milyen gyorsan jönnek ki a kanyarokból.

    Bárhogy is végződjön az idei év, a Chevrolet-nek több győzelme lesz a 2,2 literes korszakban, mint a Hondának.

    A Honda négyéves dominanciája azonban fejfájást okozott a Chevynek, és 2022-re jutott el oda, hogy drasztikus változásokat vessen be munkafolyamataiban emiatt.

     

  • 11 éves televíziós rekordot döntött meg az IndyCar

    Az NBC Sports szerint a múlt vasárnapi St. Petersburgi Nagydíj volt az IndyCar 11 éve legnézettebb szezonnyitó futama.

    A futam közvetítése 1,429 millió nézőt ért el az NBC-n és a Peacockon (az NBC streaming szolgáltatásán), így nemcsak a 2011-es St. Pete óta (1,840 millió, az ABC-n) volt a legnézettebb nyitóverseny, hanem 11 év óta a legnézettebb, nem Indy 500-as verseny.

    A vasárnapi GPSP 53%-os növekedést ért el a 2021-es szezonnyitóhoz képest a Barber Motorsports Parkban (932 000 néző) és 15%-os növekedést a tavalyi St. Pete-i futamhoz képest (1,246 millió), mindkettőt az NBC-n láthatta akkor a nagyérdemű – írja a Racer.com.

    A Peacockon történő közvetítésnek köszönhetően a futam 23 800 nézővel növelte az átlagos percenkénti nézettséget (AMA), ami az IndyCar futam legnagyobb közvetített nézettségét jelenti, az Indy 500 kivételével.

    Az AMA magában foglalja az NBCSports.com-on és az NBC Sports alkalmazáson keresztül történő streaminget is.

    A futam nézettsége 1,509 millió nézővel érte el a csúcsot a csak a televízióban, és átlagosan 0,89-es háztartási nézettséget ért el. Az elemzés a Nielsen és az Adobe Analytics adatai alapján készült.

    A St. Petersburgi verseny egyébként az utolsó körökig kiélezett csatát hozott, Scott McLaughlin és Álex Palou között.

    A Team Penske fiatal ászát, és a Ganassi bajnoki címvédőjét a célvonalnál mindössze 5 tized másodperc választotta el.

    Scott McLaughlin tehát nyert, és érdekes látni, hogy a feltörekvő csillag teljesítménye mekkora lendületet hozhat az IndyCar versenyek közvetítéseibe.

  • A Chevrolet fejese örül, de óvatos a St. Pete-i teljesítmény után

    A Chevrolet IndyCar programjának vezetője úgy véli, hogy Scott McLaughlin győzelme és pole pozíciója a szezonnyitón a fejlődés egyértelmű jele.

    Chevrolet IndyCar programjának vezetője azonban felhívta a figyelmet, hogy a Hondát nem szabad leírni a szezon további részében.

    A hétvégi St. Petersburgi verseny első sorából a Penske duója, Scott McLaughlin és Will Power indulhatott. McLaughlin pole köre 0,2283 másodperccel volt gyorsabb mint a legjobb Hondás versenyzőnek, Colton Hertának. a Honda vezető ideje.

    Mind McLaughlin, mind Power dicsérte a Chevrolet 2,2 literes, ikerturbós V6-osának javuló vezethetőségét.

    Buckner a Motorsport.com-nak elmondta, hogy ez nem csak annak köszönhető, hogy a Chevrolet/Ilmor nagyobb választékot kínál a motorbeállítások terénl, hanem magának a motor javulásának is.

    A tavalyi év végén teljesen nyilvánvaló volt számunkra, hogy Colton Herta volt a mezőny klasszisa az utcai pályákon” – mondta Buckner.

    Világossá vált, hogy nem térhettünk vissza idén ugyanazzal a csomaggal, és nem várhattunk más eredményeket. A mezőny mélysége, a verseny színvonala azt jelentette, hogy a 2021-es év utolsó három futamán nem igazán voltunk kompetitívek.

    A fejlesztő csapatunk hihetetlenül keményen dolgozott még januárban és februárban is, és a legtöbbet hoztuk ki az egyetlen sebringi tesztből.

    Változtattunk azon, ahogy a csapatokkal dolgozunk egy versenyhétvége során, és a jó hír az, hogy úgy gondoljuk, van még lehetőség a további javulásra. Szóval izgatottan várom a következő utcai futamot Long Beachen.

    De azt is hozzá kell tennem, hogy egy futam végeredményéből nem indulhatunk ki, hiszen a verseny nagyon kemény. Scott McLaughlin mindössze fél másodperccel nyert! Nem lehetünk túlságosan magabiztosak a motorsportban, mert hamar pofont kaphatunk.

    Rinus VeeKay teljesítményével is elégedett volt a Chevrolet IndyCar programjának fejese
    Rinus VeeKay teljesítményével is elégedett volt a Chevrolet IndyCar programjának fejese Fotó: Penske Entertainment: James Black/IndyCar Media

    A Penske-faktor fontos volt, de a többi Chevrolet is jól ment

    Buckner azt is megjegyezte, hogy St. Petersburgben figyelembe kell venni a Penske-faktort, hiszen a hétvégére készülve Roger Penske alakulata az IndyCar jelenlegi motorformula-korszakában ott rendezett 10 futamból hatot megnyert.

    Azt hiszem, fontos figyelembe venni ezt a statisztikát, míg Long Beach egy olyan hely, ahol hagyományosan küszködtünk” – jegyezte meg Buckner.

    Érdemes megnézni Hertát tavaly Long Beachen. Ha nem lett volna problémája a kvalifikáción, akkor lehet, hogy kört ad a mezőnynek. A középmezőnyből indult, mégis bejött és nyert. Egyértelműen klasszisokkal jobb volt mindenkinél.”

    A potenciális „Penske-faktort” félretéve Buckner egyetértett azzal, hogy a Chevrolet elégedett lehet Rinus VeeKay teljesítményével is.

    Az Ed Carpenter Racing versenyzője a negyedik helyre kvalifikálta magát, 13 kört vezetett, azonban nem bánt elég jól az abroncsokkal.

    Buckner a Chevy többi 11 versenyzője között is látta az ígéret jeleit a 26 autós mezőnyben, még ha a végeredmény nem is feltétlenül tükrözte ezt a potenciált.

    Kyle Kirkwood és az AJ Foyt Racing is gyorsnak tűnt, és ez nagyszerű, mert ez a csapat nagy kihívást vállalt azzal, hogy három autóra bővült 2022-re.

    Nyilvánvalóan az Arrow McLaren SP nem volt elégedett, de tudjuk, hogy Pato és Felix milyen sebességgel rendelkezik, így biztos vagyok benne, hogy javulni fognak.

    Szóval összességében úgy gondoltam, hogy ez egy pozitív teljesítmény volt számunkra. De ismétlem, még 16 verseny van, ahol meg kell próbálnunk bizonyítani és legyőzni az ellenfeleket.

  • Scott McLaughlin berobbant az IndyCar színterére

    Scott McLaughlin eddigi IndyCar karrierje tele volt hullámvölgyekkel. A St. Petersburgi telejesítménye viszont megmutatta: Jó úton jár!

    Korábban megírtuk, hogy az edzések után is az időmérőt is Scott McLaughlin uralta az IndyCar szezonnyitó hétvégéjén, a floridai St. Petersburgben.

    A Penske fiatalja úgy nőtt fel, hogy honfitársát, a rivális Ganassi Racingnél versenyző Scott Dixont nézte az IndyCarban.

    A Penske Supercarsos érdekeltsége miatt azonban Roger Penske és Tim Cindric előállt az ötlettel, hogy McLaughlin kipróbálhatná magát az IndyCarban is.

    McLaughlin nem gondolta volna, hogy ez lehetséges, mivel nem rendelkezik együléses háttérrel.

    Ez tökéletesen tükrözi a szerénységét. Még akkor sem gondolt arra, hogy opció lehet az IndyCar, amikor háromszor nyerte el egymás után a Supercars bajnoki címét.

    McLaughlin a pályafutása korai szakaszában a Formula Fordban tett enyhe próbálkozásaitól eltekintve nagyon keveset ült nyílt kerekű gépen.

    Ennek ellenére nem habozott amikor a Penske ajánlatot tett neki – a legendás csapat ugyanis ritkán szerződtet újoncokat.

    Már az első szezonjában hatalmas nyomás volt a vállán, hiszen potenciális esélyesként tekintett rá mindenki, ráadásul az oválpályás debütálásán a Texas Motor Speedwayen a második helyen végzett

    Ettől eltekintve viszont az év kemény volt. Különösen a kvalifikációs teljesítmény volt McLaughlin első évének gyenge pontja – 17 próbálkozásból egyszer került mindössze az első 10-be.

    Ezért is volt teljesen elképesztő a szombati pole pozíciója, amellyel megelőzte csapattársát, Will Power-t egy olyan helyen, ahol kilenc pole-ja van, és több, mint mindenki másnak együttvéve (senki másnak nincs egynél több egyenként).

    Ez elképesztő. Nem is tudom, milyen más szavakat használhatnék” – mondta McLaughlin a pole pozíciója után.

    Nyilvánvalóan Ausztráliában sokszor voltam poleban, rengetegszer győztem, és tudtam, hogy képes vagyok rá.

    De van egy olyan nehéz éved, mint a tavalyi, amikor egyszerűen nem működött semmi, és volt néhány dolog, amikor egyszerűen nem jött össze, de tudtam, hogy a sebességem megvan.

    Minden arról szólt, hogy levettem magamról a nyomást, és csak a munkámra koncentráltam. De holnap osztják a pontokat, úgyhogy meglátjuk, hol tartunk valójában.

    Brentzman (jobbra) Pagenaud (középen) elvesztése után nagyban hozzájárulhat McLaughlin (balra) fejlődéséhez
    Brentzman (jobbra) Pagenaud (középen) elvesztése után nagyban hozzájárulhat McLaughlin (balra) fejlődéséhez Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Scott McLaughlin és mérnöke egyből megtalálták a közös hangot

    Persze nem egyszerű McLaughlin helyezete. Míg a legtöbb sorozatban a pilóta teljesen magára szabhatja az autót, az IndyCarban általában azt kapod, amit kapsz, és nyitottnak kell lenned a menet közbeni változtatásokra.

    Az új mérnök, Ben Bretzman szerint ez McLaughlin egyik legjobb adottsága.

    Amellett, hogy McLaughlin küzdött az elvárások súlyával, amivel általában minden Penske versenyzőnek szembe kell néznie, és megpróbált teljesebb versenyzővé válni a 2021-es hullámvölgyek után, mérnökét, Jonathan Diuguidot is elvesztette, aki az autójáról a Porsche Penske programjának vezetője lett, míg Simon Pagenaud hosszú távú mérnöke, Bretzman vette át a feladatokat McLaughlin autóján.

    Ez egy újabb változás volt, amely bizonytalanságot hozott a szezonba, azonban a duó már most nagy összhangban van.

    Nem véletlenül nyerte meg az összes futamot Ausztráliában. Nagyon is tudatában voltam annak, hogy mire képes. Mindig kaptam az e-maileket, hogy a Supercars srácok hogyan teljesítenek.” – mondta Bretzman a The Race-nek a kvalifikáció után.

    Nehéz volt a tavalyi éve, de ez egy újonctól nem meglepő. Tudtuk, hogy rengeteg tehetség van benne, csak az volt a kérdés, hogyan lehet ezt a megfelelő irányba terelni?

    Scott nagyon precíz. Megérti a telemtriai adatokat, és tudja azt csinálni a pályán, amit kérünk tőle. Tudja, hogy milyen érzést kell adnia az autónak, és mit kell tennie, hogy köridőt hozzon ki belőle.

    Teljesen más sorozatból érkezett, mégis nagyon gyorsan alkalmazkodott. Úgy vezet – amit mi európai stílusnak neveznénk – ahogy kell, nagyon jó a fékkioldása, és nem túl agresszív a kormánnyal.

    Scott McLaughlin uralta a St. Petersburg-i utcákat
    Scott McLaughlin uralta a St. Petersburg-i utcákat Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Második év, érzékelhető javulás

    Persze teljesítményének javulása részben annak is köszönhető, hogy már egy évnyi tapasztalattal érkezett meg a szezonnyitóra.

    Ez a második éve, ilyenkor minden egy picit lassabban történik. Megérti, hogy mi a jó és mi a rossz, és mostanra eljutott arra a pontra, amikor már tényleg az apró részletekre tud koncentrálni, és ezt látja, és nem kell stresszelnie emiatt” – teszi hozzá Bretzman.

    „Ebben a bajnokságban annyira szoros a verseny, szerintem ez a legkeményebb bajnokság a világon, szóval tényleg a részletekre kell koncentrálni, és ő már ott tart, hogy ezt látja, és nem kell annyira stresszelnie, hogy próbáljon lépést tartani, tényleg az apró dolgokra tud koncentrálni.”

    Mivel – Bretzman szavaival élve – ez a világ legkeményebb bajnoksága, ezért nem garantálja a szombati pole a vasárnapi győzelmet.

    Van azonban még egy alapvető szempont a versenyben, amivel McLaughlinnak foglalkoznia kell.

    Azt hiszem, 12 éve nem indultam az első helyről gördülő rajtnál… akkor még gokartoztam” – mondta McLaughlin. „A Supercarsban álló rajt volt. Remélhetőleg nem leszek olyan idióta, hogy elrontsam a rajtot.