Címke: Scott Dixon

  • Csak saját magát okolhatja Dixon az elbukott győzelemért

    Scott Dixon vállalta a felelősséget a boxban történt gyorshajtásért, amely miatt elvesztette második Indy 500-as győzelmére az esélyt.

    A Chip Ganassi Racing versenyzője, Scott Dixon lett az Indy 500 történetének legtöbb kört vezető rekordtartója, miután a 133. körben megdöntötte Al Unser Sr. 644 körös csúcsát.

    Dixon a harmadik helyen kezdte a napot a listán, és nem sokkal a féltáv előtt előzte meg Ralph dePalma 612-es rekordját.

    Dixon pályafutása során ötödik alkalommal indult a pole-ból, de a 21. helyen végzett – annak ellenére, hogy 95 kört vezetett, a büntetése miatt, amely a nap utolsó tervezett kiállásánál gyűjtött össze, 25 körrel a vége előtt.

    Őszintén szólva ez egyszerűen szívfaggató” – mondta Dixon az NBC-nek. „Nagyon közel lehetett a sebességem a határértékhez, amikor bejöttem a boxba.

    Sajnos blokkoltam a hátsó kerekeimet, aztán mind a négyet, szóval tudtam, hogy közel lesz, és azt hiszem, egy mérföld per órával léphettem túl a megengedett értéket.

    Dixon 2008 óta nem nyert az Indy 500-on, azonban legalább a jövő évig ismét várnia kell majd a következő, második trófeájára.

    Az autó egész nap nagyon jó volt, nagyon jó volt a sebességünk, a csapat elképesztő munkát végzett a stratégiával. Én csak elszúrtam.

    A Ganassi csapatnak még így is fantasztikus napja volt, hiszen 2012 óta először szereztek győzelmet az Indy 500-on, Marcus Ericsson révén.

  • Chip Ganassi ennél már nem is lehetne magabiztosabb

    Chip Ganassi azt mondja, annyira jól érzi magát, amennyire csak egy csapattulajdonos érezheti magát a 106. Indy 500 előtt.

    Ugyanakkor reális marad, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt két évben vitathatatlanul a legjobb autóval rendelkezett az Indy 500-on, a Ganassi utolsó Indy 500-as győzelme – az eddigi 4-ből – 2012-re datálódik vissza.

    Ennek ellenére, mivel versenyzői az első (Scott Dixon), a második (Álex Palou), az ötödik (Marcus Ericsson), a hatodik (Tony Kanaan) és a 12. (az Indy 500-as újonc Jimmie Johnson) helyről indulnak, ez lehet a csapat eddigi legnagyobb esélye arra, hogy az ötödik 500-as koronát is megszerezze.

    Ilyenkor mindig kísértésbe esik az ember, és talán túl magabiztossá is válik” – mondta Chip Ganassi „De azt kell mondanom, hogy valószínűleg annyira jól érzem magam, amennyire bármelyik autótulajdonos érezheti magát az Indy 500 előtt.

    Természetesen teljesítenünk kell, mert a munka java még hátravan. De meglepődnék, ha bárki is magabiztosabb lenne most nálunk. Úgy gondolom, hogy az autónk jó, és a versenyzőink remek munkát végeznek.

    Arra a kérdésre, hogy azt mondaná-e, hogy ezt a versenyt csak ők tudják elveszíteni: „Ezt nektek kell eldöntenetek. Nem is tudom. Egyáltalán nem ilyen szempontból tekintek rá.

    Majd így folytatta Ganassi: „Próbálok visszaemlékezni, hogy mikor volt utoljára olyan csapat, amelynek sok autója volt, ami így versenyképes volt. Nyilván Roger-nek volt három, Andrettinek talán az évek során volt néhány.

    De még mindig futnunk kell a versenyt, még mindig be kell mennünk a boxba és ki kell jönnünk onnan, még mindig túl kell esnünk a rajton, és az újraindításokon… Még hosszú út áll előttünk. De ismétlem, olyan jól érezzük magunkat, amennyire csak lehet.

  • Indy 500: Kanaané az utolsó edzés, a Penske a legjobb pit csapat

    Egy autó összetört, egy másik autó repült, és a Chip Ganassi Racing pedig Kanaan révén folytatta az egész eseményen át tartó dominanciáját.

    Az eső miatt késve ugyan, de megtartották az Indy 500 utolsó edzését, az úgynevezett „Carb Day”-t.

    A leggyorsabb Tony Kanaan lett (227.114mph), akit szorosan követte csapattársa, Marcus Ericsson a 8-as Ganassival (227.004mph), a Dale Coyne Racing with Rick Ware Racing versenyzője, Takuma Sato lett a harmadik, az Indy 500 pole-ból induló Scott Dixon pedig a negyedik.

    Az edzés 45 perccel a vége előtt félbeszakadt, amikor David Malukas balesetet szenvedett, miután Santino Ferrucci rákanyarodott az 1-es kanyarban, amitől a 18-as rajtszámú Dale Coyne autó defektet kapott, és a falba csapódott.

    Malukas látható sérülés nélkül pattant ki az autóból. Ferrucci pedig egy 20 perces stop-and-hold büntetést kapott az edzés zárásaként.

    Rendben vagyok” – mondta Malukas. „Ez volt az egyik legnagyobb ütés, amit valaha éreztem.

    Az én hibám” – ismerte el Ferrucci. „Egyszerűen rosszul ítéltem meg a helyzetet.

    A gyakorlás 25 perccel a vége előtt ismét megszakadt, amikor Colton Herta a 26-os számú Andretti Autosport gépe vált repülővé.

    Az Indy GP győztese a fedélzeti kamerás felvételek szerint lement a fehér vonal alá, aminek következtében keresztbe állt autója, és a SAFER falnak ütközve a levegőbe emelkedett, majd fejtetőn csúszott végig szinte az egyenes végéig.

    Herta tájékoztatta csapatát, hogy jól van, és másodpercekkel később az IndyCar AMR biztonsági csapata már a helyszínen volt, és azon dolgozott, hogy helyes irányba fordítsa az autót, és Herta saját erejéből kimászhasson a pilótafülkéből.

    Ez szívás” – mondta Herta. „Jól vagyok. Hálás vagyok az AMR biztonsági csapatának.

    Malukas és Herta egészségügyi ellenőrzésen is átesett, elengedték őket, és engedélyezték, hogy részt vegyenek a vasárnapi Indy 500-on.

    A Penske 12-es csapata nyerte az Indy 500 Pit Stop kihívást

    A pénteki Indy 500 „Carb Day” alkalmával megtartották a hagyományosnak számító Pit Stop kihívást is. Az esemény két éves, Covid miatti szünet tért vissza, és igazán izgalmas attrakciót szolgáltatott a nézőknek.

    A feladat az, hogy a versenyző beálljon a pit csapatához, azok minél gyorsabban elvégezzék a kiállást, majd a kijövetelnél a lehető leggyorsabb induljon el a sofőr.

    A pikantéria az, hogy ez párosban történik, tehát az autók egymás mellett haladnak, a pit csapatok pedig gyakorlatilag egymáshoz érve dolgoznak az Indianapolis Motor Speedway boxutcájában.

    Nos ez okozott is hajmeresztő dolgokat, hiszen egy baleset majdnem történt, amikor Sage Karam a kiállás utáni kigyorsításnál keresztbeállt, és majdnem belecsapódott Félix Rosenqvist autójába.

    Nem túl nagy meglepetésre a döntőbe a Penske (Newgarden révén) és a Ganassi (Dixon révén) jutott el, és végül a Penske bizonyult a leggyorsabbnak.

    Hozzá kell tenni, hogy a két autó fej-fej mellett volt a kiállás előtt, és a kiállás végéig is, azonban Scott Dixon nagyon lassan indult el, talán le is fulladt, így Newgarden közel 1 másodperccel legyőzte riválisát.

    A győztes idő 10,949 másodperc volt. A Penske ezzel 17. alkalommal hódította el a legjobb pit csapatnak járó címet, amivel toronymagasan vezetik az örökranglistát.

  • A Ganassik uralták a hétfői Indy 500 edzésnapot

    A Ganassi Racing autóinak sebessége hétfőre sem csökkent a hűvös, szeles és borult körülmények között tartott kétórás Indy 500 edzésen.

    Az Indy 500-on másodikként induló Alex Palou 229,441 mp/h-s átlagkörrel nyerte a napot a CGR 10-es számú Hondájával, megelőzve csapattársát és a vasárnapi pole pozíciót megszerző Scott Dixont.

    Az edzés végén a CGR Indy 500 újonca, Jimmie Johnson a harmadik helyre zárkózott fel, így a top 3-ban csak Ganassi autó volt a nap végére.

    Mindent tökéletesen előkészítettünk a versenyre” – mondta Palou. „Az autó még erősebb, mint a kvalifikáción. Nagyon jó napunk volt.

    A nap folyamán egyébként a legtöbb versenyző a mezőnyben való autózást gyakorolta, így a nézők egy kis ízelítőt kaphattak abból, hogy milyen lesz a vasárnapi Indy 500.

    A csapatoknak lehetőségük volt visszaállítani az autójukat a versenybeállításokra is, hiszen az időmérőn teljesen más konfigurációt használtak.

    A negyedik helyre Takuma Sato futott be, aki már a múlt heti edzéseken is bebizonyította, hogy Dale Coyne Racing Hondája milyen nagyszerű sebességekre képes.

    A Chevyk armadája közül a Team Penske versenyzője, Josef Newgarden lett a legjobb hatodik helyével.

    A vasárnapi Indy 500-on harmadik helyről induló kvalifikáló Rinus VeeKay csak a 25. lett, azonban az ő köre szélárnyék nélkül született.

    A Stefan Wilson által vezetett Cusick Motorsports/DragonSpeed versenyautó szombat reggel óta az első köreit tette meg.

    A 25-ös rajtszámú Chevy, amely a 33. és egyben utolsó helyről indul a kvalifikáció hiánya miatt, a 28. leggyorsabb kört futotta.

    A hónap eddigi első és egyetlen balesete is megtörtént. A Foyt autóval versenyző Dalton Kellett az 1-es kanyarban szenvedett balesetet, de szerencsére a versenyző épségben kiszállt csúnyán összetört autójából.

    Már csak egy edzésnap van hátra a vasárnapi nagy esemény előtt, méghozzá pénteken az úgynevezett „Carb Day” ami két év után tér vissza az eseményre.

  • Dixon a Ganassi csapat teljesítményét méltatta pole köre után

    Scott Dixon szerint csapata számára „óriási” a megszerzett pole, de elismerte, hogy a munka legjava még hátra van.

    Dixon négy körös, 234,046 mp/h-s (376,6 km/h) átlaga az Indy 500 történetének leggyorsabb pole köre volt, és minden idők második leggyorsabb futása. (Arie Luyendyk híres, 1996-os 236mp/h-s rekordja nem a Pole Dayen született).

    A hatszoros bajnok dicsérte az egész Ganassi csapatot ezért a teljesítményért, és azért is, hogy mind az öt autót bejuttatták a kvalifikáció második napjára.

    Szerintem ez óriási dolog volt, és nem csak a 9-es autónak” – mondta Dixon. „Azt hiszem, Chipnek (Ganassi) és az egész csapatának hatalmas dicséret jár – minden egyes csapatagnak.

    Bravúros volt ez a teljesítmény. Öt autó a Fast 12-ben; négy a Fast 6-ban. Minden csapattulajdonos erről álmodik, és azt hiszem, Jimmie (Johnson) kisebb hibája nélküli mindannyian a legjobb 6-ban lettünk volna.

    Dicséret Chipnek és mindenkinek a csapatban. Dicséret a Hondának és a HPD-nek.

    Dixon mellől csapattársa Álex Palou indulhat, a második sorban pedig Tony Kanaan és Marcus Ericsson is ott lesz.

    Dixon ugyanakkor hozzátette, hogy még korán sincs befejezve a munka. Scott Dixon 5-ször szerezte már meg az Indy 500 pole-t, de csak egyszer tudott eddig győzedelmeskedni – a 2008-as Indy 500-on

    Ez egy fontos első lépés volt, de nem garantálja, hogy a futamon is jól fogunk szerepelni. Felpörget ez az eredmény, és remélhetőleg jövő vasárnap is ilyen boldogok leszünk. Nagyon jó lenne, ha jövő héten valamelyik Ganassis srác ihatná a tejet a futam végén” – magyarázta Dixon.

    Talán pár napig most büszkék lehetünk magunkra, de ez csak ennyi, pár nap. Nem jelent többet, a versenyt kell megnyernünk.

    Egy pole fantasztikus, és ismétlem, ez egy kiváltság, de mindenki az Indy 500-at akarja megnyerni. Az a legfontosabb. Higgyétek el, királyul érzem magam miatta, de nem olyan jól, mint amikor 2008-ban megnyertem a versenyt.

  • Óriási rekordsebességgel ötödször is Dixoné az Indy 500 pole

    Scott Dixon ötödször nyerte meg az Indy 500 pole-ját, a valaha volt második leggyorsabb időmérős, és a valaha volt leggyorsabb pole átlaggal.

    A Chip Ganassi Racing-Honda hatszoros IndyCar-bajnoka és 2008-as Indy 500-as győztese két 234 mérföld/óra feletti kört futott, és még a negyedik, leglassabb köre is gyorsabb volt, mint a legtöbb pilóta leggyorsabb próbálkozása.

    A 234,046 mp/h-s (376.6 km/h) átlagteljesítménye egyben minden idők második leggyorsabb kvalifikációs futását is jelenti az Indy 500 időmérői közül, csak Arie Luyendyk 1996-os futama mögött, bár mivel az nem a pole-napon történt, így Dixoné a rekord.

    Erről szól ez a hely, egyszerűen elképesztő” – mondta az Indy 500 pole embere. „Az a sok fel- és lejtmenet, amit egy nap alatt megélsz, egyszerűen őrület. A Honda hozta a mai napot, annyira örülök mindenkinek, remélem, Chipnek óriási mosoly van az arcán.

    Nyilvánvalóan ez még nem jelent semmit, eltekintve attól, hogy a megfelelő helyről indulunk, eddig nem voltunk jók abban, hogy ott tartsuk az autót. Mindig van itt valami befejezetlen ügy, biztosan most sem egyszerű dolgunk.

    Dixon mögött csapattársa, Álex Palou végzett, akit a hónap meglepetésembere, Rinus VeeKay követett. Ez a hármas indulhat majd vasárnap az Indy 500 első sorából.

    Épphogy lecsúszott az első sorról Ed Carpenter, akinek az első köre fantasztikus volt, ahogy a második, és a harmadik köre is, de a fontos negyedik körben leesett az átlaga, így végül csak negyedik lett.

    A Ganassi fantasztikus napját Marcus Ericsson és Tony Kanaan egészítette ki, ők az 5. és a 6. helyről rajtolhatnak majd.

    Akik nem jutottak be az Indy 500 Fast 6-be

    Ha már Ganassi: Jimmie Johnson ismét elvitte a show-t top 12-es teljesítményével, de megint nem olyan okokból, amit szeretett volna. A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok első körében majdnem a falba állt, és bár utána nagyon stabil volt, nem tudta visszahozni az elvesztett időt, és „csak” a 12. helyről várhatja majd az Indy 500 rajtját.

    Az Arrow McLaren SP duója, Pato O’Ward és Félix Rosenqvist is nagyszerűen szerepelt, előbbi a 7., utóbbi a 8. helyről indulhat majd. O’Ward és Rosenqvist is elégedetten nyilatkozott, és szerintük kihozták a maximumot ebből az időmérőből.

    Az újoncversenyt – egyelőre – Romain Grosjean nyerte, aki tegnap egyetlen Andrettisként jutott be a top 12-be, ő majd a 9. helyről indulhat az Indy 500-on, a szintén egyetlen Penskésként próbálkozó Will Power 11. lett. Közéjük Takuma Sato ékelődött be a 10. helyen.

    2022 Indy 500 időmérő végeredménye

  • Dixon, Sato és egy róka uralta az első Indy 500 tesztnapot

    Incidensmentes első edzésnapon van túl az Indy 500 mezőnye, a legelégedettebb azonban Takuma Sato és Scott Dixon lehet.

    Kezdjük Stefan Wilsonnal, akinek el kellett végeznie a visszatérő versenyzők számára létrehozott programot, ami szükséges az Indy 500-on való induláshoz.

    A brit az első köröket Tatiana Calderon oválra átalakított A.J. Foyt Racing autójával tette meg, amelyet a DragonSpeed a Cusick Motorsporttal közösen készít fel.

    Nagyon könnyű volt, és az autót remekül lehetett vezetni; nagyszerű munkát végeztek a különböző szerelők, akik összerakták a 25-ös Chevy-t” – mondta Wilson a RACER-nek, miután 49 kört teljesített.

    A kéthetes Indy 500-as programsorozat nyitónapja már kora reggel, 9 órakor megkezdődött, kék égbolt és kellemesen meleg idő fogadta a versenyzőket.

    A Chip Ganassi Racing versenyzője, Scott Dixon volt a leggyorsabb a 9-es Ganassi autóval(227.119mph), akit csapattársa, Marcus Ericsson (226.965mph) követett.

    Az első hatba kisebb meglepetésre befért még a Dreyer & Reinbold párosa is: Sage Karam a harmadik, Santino Ferrucci a hatodik lett.

    Nem történt incidens délelőtt.

    A délutáni program hasonlóan zajlott, mint a délelőtti: A Ganassik uralták az edzést, egészen addig, amíg a legvégén a Rick Ware Racing versenyzője, Takuma Sato az élre lőtt egy fantasztikus 228,939 mp/h-s átlagkörrel.

    Dixon második lett, csapattársa, Jimmie Johnson pedig a harmadik helyet szerezte meg a 48-as számú Hondával. Ericsson lett a negyedik.

    A helyi idő szerint délután 3 és 6 óra között zajló háromórás edzés során háromszor kellett sárga zászlót lengetni.

    Kettőt törmelék miatt, egy harmadikat pedig az Indianapolis Motor Speedwayen vendégeskedő rókakoma miatt.

    Az Indy 500 edzésprogramja magyar idő szerint szerdán 18:00-tól folytatódik, és az IndyCar LIVE! INGYENES streamjén lehet majd követni.

    Délelőtti edzés végeredménye
    Délutáni edzés végeredménye

  • Scott Dixon kifakadt az időmérős teljesítménye láttán

    Scott Dixon a 21. helyről várhatja majd az Indy Road-on rendezett verseny rajtját, és nem érti, hol csúszott ennyire félre az időmérős tempója.

    Scott Dixon nem arról híres, hogy hagyja, hogy az érzelmei a felszínre törjenek, de a hatszoros NTT IndyCar Series bajnokot megviselte, hogy a Chip Ganassi Racing Hondájával a közelmúltban nem tudott elég jól kvalifikálni.

    A szezon eddigi részében Dixon kvalifikációs átlaga 12,4, miután Indy Nagydíj pénteki időmérőjén a 21. legjobb időt tudta csak megfutni.

    De Dixon dühének forrása az elmúlt három fordulóból ered: Long Beachen a 16., a Barber Motorsport Parkban a 13., az Indy Roadon pedig most a 21. helyen állt rajthoz, ami átlagosan 16,6-os rajtpozíciót jelenti.

    Mivel csapattársa, a 2021-es IndyCar-bajnok Alex Palou a 27 autóból álló mezőnyben a második helyről rajtol, a 9-es rajtszámú autóban láthatóan megvan a tempó.

    Nagyon frusztráló ez az egész” – mondta Dixon. „Azt hiszem, mindenki látja, hogy olyan beállításokkal játszunk, amikkel nem kellene.

    Minden alkalommal, amikor kimegyek a pályára, más érzés vezetni az autót, szóval próbálunk alkalmazkodni ehhez, és megtalálni a legjobb egyensúlyt. Őszintén szólva, most elég sz*r a helyzet. Ki kell találnunk valamit.

    Bár Dixon az időmérőkön nem teljesít jól, a versenyen mutatott tempója bizakodásra ad okot.

    Úgy érzem, hogy a versenytempó jó volt, és mindenki jó munkát végzett a csapatban” – mondta. „De amikor ilyen hátulról kell indulnod, az egyszerűen borzalmas.

  • Az utolsó tizedeket fogja Jimmie Johnson igazán nehezen megtalálni

    Az utolsó tizedeket fogja Jimmie Johnson igazán nehezen megtalálni

    Lemaradása nagy részét Jimmie Johnson újoncként eltüntette 2021-ben. Most jön a neheze, és ezt tudja ő is: az utolsó néhány tized.

    Nem állt egyszerű feladat előtt Jimmie Johnson 2021-ben. Évtizedek NASCAR-versenyei után döntött úgy, kipróbálja magát az IndyCarban, és ezzel meg is gyűlt a baja rendesen. Nem egyszer volt másodpercekkel lassabb a mezőny végéhez képest is, ezt végül a szezon végére sikerült minimalizálnia. 2021 utolsó négy versenyéből hármon is körön belül végzett a riválisokhoz képest, a szezon előtti sebringi teszten pedig egy másodperccel gyorsabb volt, mint tavaly ilyenkor.

    Most, hogy utolérte a mezőnyt és szinte teljes egészében eltüntette lemaradását, más jellegű feladat áll Johnson előtt. Ezt pedig ő is tudja. Meg kell találnia azt a néhány tizedet, amivel sok helyet lehet javítani a mezőnyben.

    Akárhol versenyeztem eddig, a lemaradás nagy részének eltüntetése mindig könnyen ment” – avatott be mindenkit gondolataiba Johnson. „Amikor viszont az ember felér a mezőnyhöz, hirtelen olyan helyzetben találja magát, hogy onnantól 1-2 további tized öt-hat helyet jelent. A második évemben még mindig van mit eltüntetnem a lemaradásomból, de úgy gondolom, ez néhányszor akár már meg is lehet. Viszont nyilván ezt ellensúlyozza az, hogy ezzel párhuzamosan öregszem is.

    Johnson idén már tényleg teljes szezonban versenyez, miután elindul az oválokon, így például az Indy 500-on is. „Óriási önbizalomnövelő lesz majd ezeken versenyezni, de igyekszem nem elragadtatni magam. Ott is lesz majd mit tanulnom, elvégre másak a sebességek és a szélárnyékozás módja is. Egyelőre nem tudhatom, mit várjak.

    Johnson sokszoros bajnok és futamgyőztes csapattársa, Scott Dixon nem félti őt. „Abból a mosolyból, ami az arcára volt írva, mikor kiszállt a tesztje végén az autóból, egyértelműen megállapítható, hogy jóval komfortosabban érzi magát az autóban. Ez pedig meg fog mutatkozni a szezonja során is. Óriásit lépett előre a szezon során, még ha ezt az eredmények nem is mindig tükrözték.

  • NASCAR csapat nélkül 100 százalékon pöröghet Ganassi IndyCar csapata

    Chip Ganassi ismeretlen helyzetben töltötte a vasárnapot. 2001 óta először nézte úgy a Daytona 500-at, hogy csapata nem volt jelen a pályán.

    Az IndyCar Series 2021-es szezonja viszont már a nyakunkon van, és Ganassi úgy véli, hogy a NASCAR csapat megszűnésének következtében a versenybirodalma többi része javulni fog.

    A négyautós IndyCar programmal, a Cadillac két autós IMSA gyári erőfeszítésével, valamint az Extreme E-ben nemrégiben létrehozott csapattal Ganassi a NASCAR-ból való kilépésével ezekre a szériákra csoportosíthatja át felszabaduló erőforrásait.

    Ez jobbá tesz engem az IndyCar versenyzésben. Jobb leszek a sportautó-versenyzésben, és jobb leszek az Extreme E-ben is” – mondta Chip Ganassi a RACER-nek.

    Így több időm marad minden másra, amit csinálunk. És felszabadul egy kis időm tavasszal és ősszel, amikor nem kell állandóan NASCAR versenyeken lennem.

    Az IndyCar oldalán nem sok javítanivaló maradt a 2021-es epikus szezon után, amelyben a CGR egymás után másodszor nyerte meg a bajnokságot.

    Új versenyzőjük, Álex Palou három győzelmet aratott és a bajnoki címet is megszerezte, a hatszoros bajnok Scott Dixon futamot nyert és a negyedik lett a tabellán.

    Ganassi örülhetett Marcus Ericsson felemelkedésének is, aki két futamot nyert, és karrierje legjobb eredményeként a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.

    Álex Palou
    Álex Palou és az Astor Cup Fotó: Penske Entertainment/James Black

    Egyre erősebb a csapat

    A CGR-nek nehéz lesz megismételni azt a bravúrt, hogy az első, negyedik és hatodik helyet szerezte meg a bajnokságban, de Ganassi azt mondja, nem látja szükségét annak, hogy a pilótáit arra kényszerítse, hogy elérjék vagy túlszárnyalják a tavalyi szezon teljesítményét.

    Mivel Jimmie Johnson 2022-ben teljes szezont fut, több lehetőség nyílik a sikerre, tekintve, hogy a NASCAR legenda az IndyCar ováljait is beiktatja a versenynaptárába.

    Az a jó a csapatunkban, hogy olyan emberekből áll, akik folyamatosan magas szinten teljesítenek” – magyarázza Ganassi.

    És amikor egy nagyszerű, kiválóan teljesítő csapatod van, nem kell magasra tennem a lécet. Ők megteszik ezt maguknak. Minden egyes nap keményen dolgozunk, minden nap megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, és ha ezt teszed, akkor hosszú távon minden magától megoldódik.

    Mike Hull, Mike O’Gara és Mel Harder nagyszerű csapatokat állítottak össze az évek során. És ahogy Mike Hull szokta mondani, önzetlenül azt tartották szem előtt, hogy mi a jó a csapatnak. És ami jó a csapatnak, az a győzelem.

    Szóval ez egyfajta gördülő hógolyó, ami egyre nagyobb és erősebb lesz. Időről időre vannak kihívásaink, mint bármely más vállalkozásnak, de mi a megfelelő módon közelítjük meg őket. És továbblépünk.

    Dixon (balra) és Palou (jobbra) mellett Johnson és Ericsson is egyenlő esélyekkel indul neki a szezonnak
    Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Mindenki tiszta lappal indul 2022-ben a Ganassinál

    2021-ben egy olyan dolog történt meg, ami utoljára 10 éve: Scott Dixon kikapott egy csapattársától. 2011-ben Dario Franchitti volt az, aki saját bajnoki évében le tudta győzni az új-zélandit.

    Palou egyetlen bajnoki győzelme nem változtatja meg Dixon státuszát generációja legjobbjaként, és nem jelenti azt sem, hogy Palou a Ganassi szemében Dixon vagy bármely más CGR-pilóta elé került a rangsorban.

    Minden szezonban tiszta lappal kezdenek a csapat tagjai, és Ganassi minden versenyzőjének egyenlő esélye van arra, hogy átvegye a vezetést.

    De ez azt is jelenti, hogy a következő szezont izgalmas lesz követni, ahogy a fiatal spanyol és az új-zélandi veterán a rivális csapatok – és egymás – ellen küzd az IndyCar dominanciájáért.

    Nem úgy akarok rá tekinteni, mint egy olyan játékra, ahol a csapattársak kihívják egymást; Palou egy nagyszerű srác, aki hozzátesz a csapat szilárdságához” – mondta Ganassi Palou azonnali felemelkedéséről.

    Ez a szituáció az egész csapat számára magasabbra teszi a lécet.