Címke: Saudi Aramco

  • Wolff cáfolja, hogy a Mercedes lecseréli a főszponzort

    Wolff cáfolja, hogy a Mercedes lecseréli a főszponzort

    Toto Wolff cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a Mercedes főszponzor-váltás előtt állhat.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Petronas, a malajziai olajvállalat, amely 2010 óta partnere a csapatnak, és a Szaúdi-Aramco kerülhet a helyére.

    Az Aramco már most is a Forma-1 egyik fő szponzora, és a források szerint azzal, hogy Dzsidda szerepel a 2021-es versenynaptárban, és Katar is a sportág hosszú távú stratégiájának része, Szaúd-Arábia és az F1 egyértelműen közeledik egymáshoz.

    A Petronas azonban lesöpörte az asztalról ezeket a pletykákat.

    „A Petronas és a Mercedes 2010 óta partnerek, egy hosszú távú együttműködési kapcsolatban, amely mindkét fél számára előnyös” – mondta egy szóvivő.

    „Tavaly egy újabb többéves ciklusra meghosszabbítottuk a partnerségünket, és büszkék vagyunk arra, hogy továbbra is együtt dolgozunk, hogy élvonalbeli teljesítményt nyújtsunk.”

    A Mercedes-főnök Wolff a Speed Weeknek nyilatkozott, amikor az Aramco-hírekről kérdezték: „Egyáltalán nincs ebben semmi.”

    „A főszponzorunkkal, a Petronasszal való partnerségünk hosszú távú. Még sok közös év áll előttünk.”

  • Elválik egymástól a Mercedes és a Petronas, egy szaúdi szponzor miatt?

    Elválik egymástól a Mercedes és a Petronas, egy szaúdi szponzor miatt?

    A csapat festésére is hatással lehet majd, hogy szaúdi szponzor veszi majd át a Petronas helyét a Mercedes autóin.

    Egy 10 évnél is hosszabb együttműködés ér ezzel véget, ugyanis a maláj cég már a németek gyári visszatérésekor, 2010-ben ott volt a Mercedesnél.

    A bajnoki alakulat a Forma-1 e-sport bajnokságát is szponzoráló Aramco olajcéggel kötött szerződést, akik szorosabbra fűzték kapcsolatukat a Mercedes F1-es csapat harmadát birtokló INEOS-szal.

    A szaúdi cég tavaly óta a Forma-1 e-sport bajnokságát, idén több nagydíjat és a tesztelést is szponzorálta már.

    Ennek keretein belül három új üzemet hoznak létre a Közel-Keleten a francia Totallal közösen, amit 2025-ban lépnek majd működésbe.

    A Petronas türkiz színét tehát az Aramco kék-zöld kombinációja veheti át, de jövőre nem ez lesz az egyetlen változás. Hamilton akarata szerint ugyanis ismét szürke lehet az autók alapfestése.

    A maláj olajtársaság közben bejelentette, kivonulnak a MotoGP-ből is, már nem támogatják majd a Yamaha SRT istállót.

    FRISSÍTÉS: azóta a gpfans.com cáfolta az értesüléseket egy többéves, 2022 után is tartó szerződésre hivatkozva.

    „A Petronas és a Mercedes 2021 óta partnerek, és egy hosszútávú együttműködés részesei, ami mindkét fél számára előnyös.” – idézik a Mercedes szóvivőjét.

    „Tavaly hosszabbítottunk velük több évre, és büszkén folytatjuk a közös munkát a technológia élvonalában.”

  • Jövőre utcai versennyel csatlakozhat az F1-be Szaúd-Arábia!

    Jövőre utcai versennyel csatlakozhat az F1-be Szaúd-Arábia!

    Bár a Liberty azt mondta, a megszokott naptárral kell számolni jövőre is, úgy tudni, egy új utcai versennyel Szaúd-Arábia érkezik majd.

    Eddig úgy tűnt, 2023-ban a Qiddiya Projekt részeként debütál majd a legnagyobb arab ország. Most azonban a pletykák egy előrehozott futamról szólnak, amit egy ideiglenes helyszínen rendeznének meg – amíg az új el nem készül.

    A Jeddah-ba tervezett futam az Abu Dhabi Nagydíjat előzné meg, és ezzel már harmadik lenne a Közel-Keleten. Mivel utcai versenyről lenne szó, a városnak sok időre lesz szüksége a felkészüléshez, ezért a késői dátum.

    A Forma-1 márciusban jelentette be, hogy partnerségre lépett a Saudi Aramcóval, de a járvány miatt elhalasztódott az egyezség hatályba lépése. Azonban így is logikus, hogy a Liberty szorosabbra fűzné a kapcsolatot az országgal.

    Szaúd-Arábia egyre jobban bekapcsolódott a nemzetközi motorsport vérkeringésébe, 2018-tól Formula E futamot rendeznek, idén először rendezték meg a Dakar Ralit, jövőre pedig az induló Extreme E naptárába is bekerültek. Utóbbi azért is érdekes, mert itt debütál majd Lewis Hamilton csapattulajdonosként.