Címke: Sauber

  • Az első lépést megtette az Audi – már megvették a Sauber egy részét

    Az első lépést megtette az Audi – már megvették a Sauber egy részét

    A Sauber Csoport nemrég jelentette be, hogy újabb szintre emelkedett a kapcsolatuk az Audival.

    A 2026 motorszabályok vonzóbbá tették a száguldó cirkuszt, így az autógyárak egy része komolyan fontolgatja a belépést. Az Audi már hivatalosan is jelezte, hogy tagja lesz a mezőnynek, és segítségül a svájci gárdát hívta.

    Egyelőre még az Alfa Romeo névadó szponzorként szerepel az istálló nevében, ám a következő évtől búcsút intenek a hinwili gárdának. A német autógyár először támogatóként jelenik meg, majd 2026-tól már az istállót is átveszi.

    Kiszáll az Alfa Romeo a Sauber mögül 2023 végén

    A közös út első építőelemét már letették a felek, ugyanis az Audi részesedést vásárolt a cégcsoportból.

    „A Sauber Csoport örömmel jelenti be, hogy a tavaly októberben felvázolt terveknek megfelelően az Audi 2023 januárjától kisebbségi részesedést szerzett a Csoportból. Ez egy kiemelkedően fontos mérföldkő az Audi 2026 belépése kapcsán, ami során a Sauber lesz a német gyártó stratégiai partnere.” – áll a hivatalos közleményben.

  • Ezen ex-F1-es pilótákra figyelj most a Daytona 24 órás versenyen

    Ezen ex-F1-es pilótákra figyelj most a Daytona 24 órás versenyen

    Kevin Magnussen ugyan kénytelen volt visszalépni a Daytona 24 órástól, de az IMSA szezonnyitóján még mindig bőven van érdeklődés korábbi Forma-1-es pilótáktól.

    A Haas versenyzője kénytelen lesz kihagyni a versenyt, miután kézműtéten esett át. Azonban várhatóan a királykategória előszezoni tesztjeire már alkalmas lesz a vezetésre. A prémium GTP kategóriában négy korábbi F1-es indul, az LMP2-es kategóriában további négy, a GTD Pro-ban pedig kettő, nézzük is meg tehát a felállást!

    Az egykori Sauber-pilóta Felipe Nasr a második rajtkockából indul a Porsche Penske színeiben. A brazil sikeres karriert futott be az Államokban a sportautózásban.

    felipe nasr
    Fotó: Griffith Bean/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Brendon Hartley visszatért a hosszútávú versenyzéshez, amikor a Toro Rosso elengedte, és a harmadik helyen indul a Wayne Taylor Racing színeiben.

    Ricky Taylor, Filipe Albuquerque, Louis Deletraz, Brendon Hartley
    Fotó: Richard Dole/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Egy másik korábbi Toro Rosso-versenyző, Sebastian Bourdais is a karrierje során sikereket ért el az Egyesült Államokban. A francia a negyedik helyen indul a Cadillac színeiben.

    Sebastien Bourdais
    Fotó: Michael L. Levitt/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Jack Aitken bejelentette, hogy szakít a Williamsszel, miután az elmúlt három szezonban tartalékpilótai szerepkört töltött be. Egyetlen Forma-1-es futamon indult 2020-ban (Sakhir Nagydíj), és a Whelen Engineering Action Express Racing színeiben indul a hatodik helyről.

    Jack Aitken
    Fotó: Richard Dole/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A holland Giedo van der Garde az F1-ben a nem túl sikeres Caterham alakulatánál versenyzett, de az LMP2-es versenykategóriában indul. Miután a Racing Team Nederland a tavalyi idény után visszalépett, ezúttal a TDS Racing színeiben indul.

    Francois Heriau, Giedo van der Garde, Josh Pierson, Job Van Uitert
    Fotó: Michael L. Levitt/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Esteban Gutierrez továbbra is kötődik a Mercedeshez, ami abban nyilvánul meg, hogy csapata névadóként támogatja a versenyen való indulását. A mexikói ezen a versenyen a Crowdstrike Racing pilótája.

    George Kurtz, Ben Hanley, Matt McMurry, Esteban Gutierrez
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A Haas frissen újra kinevezett tartalékosa, Pietro Fittipaldi csapata Gutierrez mellől indul, a Rick Ware Racing versenyzőjeként pedig a 14. helyen áll rajthoz.

    Eric Lux, Pietro Fittipaldi, Devlin Defrancesco, Austin Cindric
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Gianmaria Bruni már veteránnak számít az autóversenyzőként, de még mindig egy top nevezésben találhatja magát. A Proton Competition azonban a mezőny végéről fog indulni. Az olasz a Minardinál versenyzett a Forma-1-ben, Baumgartner Zsolt csapattársaként.

    Fred Poordad, James Allen, Giammaria Bruni, Francesco Pizzi
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A Lamborghini gyári programjai közül elsőként Romain Grosjean az Iron Lynx színeiben vág neki Daytonának. Ezután az Andretti Autosporttal induló IndyCar-szezonja felé fordítaná a figyelmét.

    Jordan Pepper, Romain Grosjean, Mirko Bortolotti, Andrea Caldarelli
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Jan Magnussenhez eredetileg a fiának, Kevinnek kellett volna csatlakoznia az MDK Motorsportnál. Ennek ellenére a korábbi McLaren- és Stewart-pilóta már a tél második hosszútávú futamát fogja élvezni, miután a Gulf 12 óráson is versenyzett.

    Mark Kvamme, Trenton Estep, Jan Magnussen, Jason Hart
    Fotó: Griffith Bean/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

  • Az Alfa Romeo elvesztette névadó szponzorát

    Az Alfa Romeo elvesztette névadó szponzorát

    Miután Frederic Vasseur csapatfőnök távozott a Ferrarihoz, a Sauber által üzemeltetett Alfa Romeo most úgy néz ki, hogy elveszíti a névadó támogatóját.

    A hírek szerint mind az ORLEN, egy lengyel olajvállalat, mind a vele kapcsolatban álló lengyel pilótájuk, Robert Kubica távozik a svájci székhelyű istállótól. És míg az ORLEN idén egy kevésbé kiemelt szerepkörben folytatódhat az AlfaTaurinál, addig Kubica tesztversenyzői napjai a Forma-1-ben úgy tűnik, véget értek.

    Ami a francia Vasseurt illeti, a versenyhétvégéken az ő feladatait mostantól a Sauber ügyvezető menedzsere, Alessandro Alunni Bravi – aki korábban többek között olyan pilótákat menedzselt mint Stoffel Vandoorne, – veszi át. Az olasz Alunni Bravi ugyanakkor valójában nem váltja Vasseurt a csapatfőnöki poszton. Ehelyett „a csapat képviselője” lesz, aki a Sauber csoport új vezérigazgatójának, Andreas Seidlnek tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. Úgy tudni, hogy a német Seidl, aki tavaly év végén távozott a McLarentől, inkább a csapat közelgő Audi-ra való átállására akart fókuszálni. Seidl várhatóan 2026-tól – vagy esetleg már korábban – valóban újra csapatfőnök lesz. Így fogalmaz Seidl a közleményükben:

    „Alessandro, aki a Forma-1-es bajnokság alatt képviseli az alakulatot, lehetővé teszi nekem, hogy a csapat növekedésére és a ránk váró kihívásokra és lehetőségekre való felkészülésre összpontosítsak.”

    Az Auto Motor und Sport azzal számol, hogy míg az Audi a német Seidlt szeretné a gyári F1-es csapata élére, addig az olasz Allunni Bravi egyelőre jobb választás a Ferrarival és az Alfa Romeóval való együttműködés hátralévő idejére.

    Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

  • Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    A Ferrari új csapatfőnöke, Fred Vasseur eloszlatta azokat a találgatásokat, melyek szerint Charles Leclerc-et részesítené előnyben, Sainz ellenében.

    A tavalyi friss győztest fontos csapattagként üdvözölte, és azt is elárulta, hogy kétszer is megpróbálta szerződtetni a spanyolt a korábbi Forma-1-es csapataihoz. A 28 éves Sainz 2021-ben csatlakozott a Ferrarihoz a McLarentől, és tavaly áprilisban, még Mattia Binotto vezénylete alatt 2024 végéig szóló szerződéshosszabbítást írt alá.

    A monacói Leclerc, aki az elmúlt szezonban a Red Bull kétszeres világbajnoka, Max Verstappen után az összesített második helyezettje volt, szintén 2024 végéig szóló szerződést kapott. Leclerc Vasseur ART csapatánál versenyzett a GP3-as junior sorozatban, és 2018-ban mutatkozott be az F1-ben a Ferrari-motoros Sauberrel, amikor a francia volt a csapatfőnök.

    Vasseur azonban, aki korábban a Renault csapatfőnöke volt, mielőtt a Sauberhez került, egy Zoom hívásban azt mondta az újságíróknak, hogy Sainzhoz is volt kapcsolata a múltban, és nagyra tartja őt. Viccelődve ennyit mondott róla:

    „Amikor a Renault-nál voltam, azzal kezdtem a beszélgetést Carlosszal és Carlos menedzsmentjével, hogy megnyerjem őt és aláírjuk a szerződést. Kicsivel később csatlakozott is. Amikor a Saubernél voltam, újra megpróbáltam leszerződtetni Carlost, de eredménytelenül, így azt mondtam, hogy oké, ha együtt akarok dolgozni Carlosszal, akkor a legjobb, ha csatlakozom ahhoz a csapathoz, ahol ő van. Mindig is remek volt a kapcsolatunk. Bízom benne, és azt hiszem, hogy az elmúlt években megmutatta, hogy potenciális győztes, aki nagyon fontos a csapatnak. Nem lesz első és második számú pilótánk. A szervezetnél kristálytiszták ezek a szerepek, de ha egy ponton nekem kell lépnem Carlosért vagy Charlesért, akkor megteszem.”

    Leclerc tavaly három versenyt nyert, és kilenc pole pozíciót szerzett, míg Sainz a Brit Nagydíjon szerezte meg első győzelmét a Forma-1-ben, és a szezont az ötödik helyen zárta.

    „Felébredt” téli álmából a Ferrari – Sainz és Leclerc már autóba ül

  • Bottas már az idei év elején tárgyalni szeretne a jövőjéről

    Bottas már az idei év elején tárgyalni szeretne a jövőjéről

    Valtteri Bottas már az év elején tárgyalásokat szeretne kezdeményezni a jövőjével kapcsolatban, miközben a Sauber a hamarosan hozzájuk csatlakozó Audival való együttműködésre készül.

    Az Alfa Romeo szponzori szerződése a svájci alakulatnál 2023 végén lejár, a Sauber pedig bejelentette, hogy 2026-tól az Audi gyári csapatává válik. A változás a csapat minden érintettje számára várakozással teli, különösen a versenyzőik, Bottas és Guanyu Zhou számára, akik még nem tudják, hogy az új vezetés mellett is maradnak-e majd a csapatnál.

    Bottas számára ez különösen kulcskérdés. Korábban a Mercedesnél mindig csak egy-egy évre hosszabbítottak vele, így minden évben rendre abban a stresszes helyzetben találta magát, hogy nem tudta, a következő évben is a mezőny tagja lehet-e még. 2022-re az Alfa Romeóhoz igazolt, és végre nem csak egy évre szóló szerződést írt alá. Tavaly a Magyar Nagydíj idején, mikor sok versenyzőt – akiknek lejáróban volt a szerződése -, arról kérdeztek, hogy miként állnak a tárgyalások 2023-ra vonatkozóan, Bottas elégedett mosollyal közölte, hogy végre, most először ez a kérdés őt nem érinti.

    Hamarosan azonban ismét eljön ez a helyzet.

    „Olyan sokszor voltam már olyan helyzetben, hogy az már zavaróvá vált” – mondta Bottas a Motorsport.comnak.

    „Szóval igen, az biztos, hogy ez lesz a beszédtéma, remélhetőleg már elég korán [az év elején], hogy mi fog történni.”

    „Fontos számomra, hogy 10 évnyi nem túl nagy stabilitás után most megvan ez az állandóság.”

    Mivel Bottas tavaly jelentősen több pontot szerzett, mint csapattársa, és komoly tapasztalattal is rendelkezik már, logikus lehet a csapat számára a finn megtartása a jelenlegi, a 2024-es szezon végén lejáró szerződésén túl is.

    Bottast csak egy énekesnő-influenszer előzi meg, Räikkönen a negyedik

    A vezetőség szintjén is történt változás a csapatnál. Frederic Vasseur távozott, hogy átvegye a Ferrari csapatfőnöki posztját, míg a McLaren korábbi csapatfőnöke, Andreas Seidl vezérigazgatóként csatlakozott a (most még) Alfa Romeóhoz.

    Bottas a fentiek mellett azonban arra is biztatta a csapatát, hogy ne koncentráljanak túlságosan a jövőre, és emlékeztette őket, hogy még három szezon van hátra, mielőtt az Audi megérkezik.

    „Ez egy nagyszerű lehetőség a csapat számára, stabilitást és valami újat hoz” – mondta.

    „De még mindig Alfa Romeo vagyunk. Azt hiszem, valószínűleg jövőre kezdenek majd változni a dolgok. Viszont egyelőre elég stabil a helyzet, és mindenki csak a munkájára koncentrál.”

  • A Williams cáfolja a friss Porsche pletykákat, hiába robbant fel az internet

    A Williams cáfolja a friss Porsche pletykákat, hiába robbant fel az internet

    A Williams cáfolta azon spekulációkat, miszerint a csapat a Porschéval kíván együttműködni, miután a német gyártó egy rejtélyes közösségi média posztot tett közzé.

    A közösségi média felrobbant, miután a Porsche törölte az összes posztot a Formula E Instagram-fiókjáról, és egy jelképes képgalériával helyettesítette azokat, ami egy hétfőn esedékes bejelentésre utalt.

    A kommentszekció egyből megtelt olyan felvetésekkel, hogy a közelgő leleplezés a Williamsszel való egyesülés lehet, tekintettel azokra a hírekre, amelyek szerint a Dorilton Capital el akarja adni az istállót. A pletykákra reagálva a Williams szóvivője a GPFansnak ennyit mondott:

    „A spekulációk, miszerint a Williams Racing eladósorba került, nem helytállóak.”

    Ugyanakkor nyitva hagyták az ajtót egy jövőbeli motorbeszállítói partnerség előtt, ezért így folytatta:

    „Nyitottak vagyunk minden olyan egyeztetésre, amely a motorok szállításáról szól a gyártókkal 2026-tól, amikor az új motorszabályok életbe lépnek. Elégedettek vagyunk a kapcsolatunkkal a Mercedesszel, és nagyra tartjuk minden erőfeszítésüket.”

    A Porsche továbbra is próbál utat találni a Forma-1-es mezőnybe, miután a Volkswagen-csoport tavaly zöld utat adott a stuttgarti gyártónak és az Audinak is. Míg az Audinak sikerült a Sauberrel 2026-tól partneri szerződést kötnie, a Porsche elbukott azzal a elképzelésével, hogy csatlakozzon a regnáló F1-es világbajnok Red Bullhoz.

    A Porsche továbbra sem mondott le a Forma-1-ről

  • Sainz egy hangot sem hajlandó elárulni a 2023-as Ferrariról

    Sainz egy hangot sem hajlandó elárulni a 2023-as Ferrariról

    Carlos Sainz egyelőre óvatosan nyilatkozott a közelgő 2023-as szezonjáról.

    Egy látogatás alkalmával, amikor híres édesapját nézte meg a legendás Dakar-ralin, a Ferrari versenyzőjét arról kérdezték, hogy kapcsolatba lépett-e az új csapatfőnökkel, Frederic Vasseurrel. Ennyit mondott erről a spanyol az olasz Skynak:

    „Beszéltem természetesen Freddel. És persze, már több hónapja követem az új autóval kapcsolatos előrelépéseket Ugyanakkor addig nem mondok egy árva hangot sem az autóról, amíg nem látom a többieket a pályán.”

    A francia Vasseur a Sauber-Alfa Romeótól érkezett, a Ferrari menesztett csapatfőnöke, Mattia Binotto helyére. A Ferrari egykori versenyzője, Rene Arnoux szerint a maranellói csapat jól tette, hogy menesztette az olasz Binottót. A francia erről a La Gazzetta dello Sportnak beszélt:

    „Elfogadhatatlan volt, ahogyan viselkedett. Többször is megmondtam – én már sokkal korábban szakítottam volna Binottóval. És remélem, Maranello végre elmozdul onnan, hogy a technikai és a csapatfőnöki szerepköröket egy személyben egyesítse. Ahhoz, hogy sikeres legyél, nem kell tudnod, miképp működik egy motor vagy egy sebességváltó.”

    Úgy tudni, hogy Binotto most egy majdnem egy éves szabadságra vonult, és talán újra felbukkan az Audinál. További hír, hogy a Mercedes ismert stratégiai főnöke, James Vowles lett Jost Capito utódja a Williams csapatfőnöki posztján. Erre Toto Wolff a Mercedesnél már csak így reagált:

    „Ha egy madár repülni akar, akkor el kell engedni.”

    Új edzőpartnert talált magának Carlos Sainz

  • A korábbi F1-es pilóta szerint az Audi „hektikusan” készül az F1-es belépésre

    A korábbi F1-es pilóta szerint az Audi „hektikusan” készül az F1-es belépésre

    Allan McNish hevesnek nevezte az Audinál zajló eseményeket, miközben a 2026-os F1-es belépésre készülnek.

    A német autógyártó tavaly októberben jelentette be hivatalosan a 2026-os belépését, megerősítve a Sauber F1-es csapat átvételéről szóló megállapodást.

    Jelenleg széleskörű toborzási akcióban vannak, a korábbi Le Mans-i és Formula E Audi csapatfőnöke pedig részletesen beszámolt arról, hogy mi történik a színfalak mögött.

    „Nagyon mozgalmas volt az elmúlt 18 hónap, 2022 minden bizonnyal annyira, amilyet még soha nem láttam” – mondta a Motorsport Magazine podcastjában.

    „Ha belegondolunk 2026 még elég messze van, de már majdhogy nem a sarkon van. Az első futamig 39 hónap van hátra, nem mintha számolnánk!

    „Már több mint 20 éve együtt működve az Audival, ez is része ennek a fejlődésnek.

    „Izgalmas időszak ez, és nem hiszem, hogy van olyan ember a vállalaton belül, aki ne várná már azt az első versenyt 2026-ban.”

    Mielőtt az Audival versenyzett volna Le Mans-ban, McNish a 2002-es szezonban a Toyota versenyzője volt az F1-ben.

    Összehasonlítást vont a sportautós és az F1-es programok között, mivel az utóbbinak ugyanannyi személyzetre volt szüksége „hárommal megszorozva” az akkori korlátlan költségvetések miatt.

    McNish hozzátette: „A Toyota először Le Mans-ban szerepelt, aztán az F1-be ugorva teljesen más lett, már csak a személyzet háromszorosát tekintve is, hogy képes legyen egy Forma-1-es csapatot létrehozni.

    „Bevallom, ez 20 évvel ezelőtt volt, akkor még korlátlan volt a költségvetés és a használt motorok száma is – három motort használtál egy hétvége alatt, most ugyanennyivel kell számolnod egy szezon alatt.

    „Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy amikor 2002 végén a Toyotától a Renault-hoz igazoltam harmadik versenyzőnek, az első köröm a Renault-val Barcelonában gyorsabb volt, mint a Toyota kvalifikációs köre.

    „Szóval a különbség a középmezőnyben és a futamgyőzelmekért harcoló emberek között óriási.”

    (Horváth Janka fordítása)

    Az Audi készen áll más csapatoknak is adni motort, ha…

  • Az Audi már idén leigazolna egy pilótát az F1-es projektjéhez

    Az Audi már idén leigazolna egy pilótát az F1-es projektjéhez

    Az Audi bejelentette azon terveit, hogy 2023-ban már egy pilótát is igazolnának a Forma-1-es projektjük előkészületeként.

    Az Audi a 2026-os szezontól veszi át a Sauber csapatát, ami jelenleg Alfa Romeo néven működik, idén utoljára. A német gyártó valódi gyári csapatként lesz jelen, hiszen a motort is ők gyártják majd az autóba.

    Adam Baker, az Audi versenyzésért felelős részlegének vezetője pedig azt ígéri, hogy 2023-ban már egy pilótát is hoznak a csapathoz, aki épp az erőforrás fejlesztésében nyújt majd segítséget. Mindez akkor került szóba, amikor Bakert megkérdezték, mennyire terveznek német pilótát az autóba ültetni.

    „Természetesen vonzó lenne, de számunkra a versenyzők teljesítménye elsőbbséget élvez” – válaszolta, majd hozzátette, hogy kár arról beszélni, kik lesznek majd a pilótáik, hiszen 2026 túl messze van. „2023 harmadik negyedében felveszünk egy fejlesztő pilótát, aki különösen fontos lesz az erőforrásunk fejlesztése szempontjából, a neuburgi szimulátorban dolgozva.”

    A német Sky arról értesült, hogy a formálódó csapat az év végére már 300 dolgozót számlálhat majd.

    „Itt a helyszínen már most is nemzetköziek vagyunk, és a toborzási folyamat is erre irányul. Kifejezetten olyan szakembereket keresünk meg, akik már rendelkeznek Forma-1-es tapasztalattal. 2009 óta ez az első alkalom, hogy Németországban fejlesztenek ki egy erőforrást. Ezért ha tapasztalt munkatársakat keresünk, akkor inkább az Egyesült Királyságban, Franciaországban vagy Olaszországban találunk ilyeneket” – mesélt a csapat összeállításának szempontjairól Baker.

    Az Audi elárulta, melyik évtől akar győzelmeket szerezni az F1-ben

  • Az Audi készen áll más csapatoknak is adni motort, ha…

    Az Audi készen áll más csapatoknak is adni motort, ha…

    Az Audi azt állítja, hogy készen állnak arra, hogy erőforrásokat szállítsanak az ügyfélcsapatoknak, ha az FIA erre kérné őket.

    A német gyártó 2026-ban saját motorral száll be a sportágba, miközben a Sauber-csoporttal dolgozik majd együtt, amely az autó alvázát építi. Az Audi azt tervezi, hogy jelentős részesedést szerez a Sauber alakulatában a 2026-os belépést megelőzően, és célul tűzte ki, hogy a harmadik versenyévben már futamokat nyerne. Azonban előfordulhat, hogy más csapatoknak is át kell kell átadnia az erőforrását, ha valamelyik istállónak nincs megállapodása. A Forma-1 szabályzata kimondja, hogy az a gyártó, amelyiknek a legkevesebb ügyfele van, köteles lesz ellátni egy csapatot a motorjával, ha az FIA-t felkérik, hogy avatkozzon be. Az AS-nek nyilatkozva az Audi Formula Racing vezérigazgatója, Adam Baker azt állítja, hogy a cégnek megvannak a lehetőségei arra, hogy szükség esetén együttműködjön az FIA-val:

    „Megtörténhet, hogy az FIA arra kér minket, hogy a szabályoknak értelmében motorokat szállítsunk másoknak is. Amennyiben ez megtörténik, biztosan készen állnánk. Ugyanakkor jelenleg nem keresünk ügyfélcsapatot, ahhoz még túl korai lenne. A gyári programunkra fókuszálunk.”

    Az Audinak több éve van arra, hogy felkészüljön a nevezésére, ami Baker reményei szerint előnyt jelent majd a 2026-os idényre:

    „Ismert az előttünk álló kihívás. Az Audinak azért vonzó a 2026-os indulás, mert korán döntöttünk. 42 hónapunk van az első futamig. Az elmúlt 30 évben ez lehetett az egyik legkorábbi döntés bármelyik gyártótól is. Emellett 2026 egy új szabályrendszer kezdete, miközben mások általában egy ciklus közepén léptek be. Változnak az erőforrások, de az autók is. Bizonyos értelemben ez visszaállíthatja a korábbi versenytapasztalatokkal rendelkezők előnyét, és megkönnyíti az új konstruktőrök számára, hogy versenyképesek legyenek.”

    Berger lesz az Audi Laudája?