Címke: Sauber

  • Senna és Räikkönen legendás társa befejezi az edzői munkát az F1-ben

    Senna és Räikkönen legendás társa befejezi az edzői munkát az F1-ben

    Josef Leberer az év végén befejezi az edzői munkát, de nagykövetként marad az Alfa Romeo csapatánál. 1988 óta dolgozott az F1-ben, korábban ő edzette Ayrton Sennát is.

    Annak idején Senna emelte új szintre a versenyzők erőnléti felkészülését, felismerve, hogy milyen fontos a kiemelkedő fizikai állapot. Ebben volt társa a svájci szakember, akit Ron Dennis szerződtetett a McLarenhez, és rögtön az első versenyhétvégéjén bizonyította, mekkora szükség van rá.

    Alain Prost ugyanis balesetet szenvedett az egyik edzésen és fejfájás gyötörte. „Kicsit izgultam, hogy az első versenyem egyben az utolsó is lesz – nyilatkozta Leberer az Autosportnak egy interjúban. – A legjobbat próbáltam nyújtani, és minden jól alakult.”

    „Volt tapasztalatom, de ez elég nagy ugrás volt számomra, mert nem tudtam, mire számít a csapat. Próbáltam az ösztöneimre hagyatkozni. [Az elődöm, Willi] Dungl doktor úr azt mondta, erre nem lehet felkészülni, egyszerűen csak csinálni kell, én pedig jó vagyok a kezelésben és jól is kommunikálok.”

    Jo Leberer, akinek rengeteg barátja van a paddockban

    „Vasárnap este Senna felhívott. Kipurcantam a héttől, aludni akartam, és azt hittem, kezelést vagy masszázst akar, de helyette vacsorázni hívott. Mindenki vele akart vacsorázni, a polgármester, az elnök, de ő engem hívott! Később egy barátom elárulta, azért keresett meg, mert látta, mit értem el Prosttal, és felismerte, hogy nem vagyok ostoba fickó, jó lesz, ha az oldalán állok.”

    Leberer fizioterapeutaként nem csak az edzésprogramot felügyelte, étkezési, regenerációs tanácsokkal is bőven ellátta a brazil klasszist, akivel barátok lettek. A Sauberhez (a mai Alfa Romeóhoz) 1997-ben igazolt le, itt mások mellett Kimi Räikkönennel és Sergio Pérezzel is együtt dolgozott.

    „Sok élményt éltünk meg a csapattal, de várom az életem és a kapcsolatunk új fejezetét” – mondta Leberer, aki a következő évtől az istálló nagykövete lesz.

  • Váratlan neveket dobott a kalapba az Audi kapcsán az olasz sajtó

    Váratlan neveket dobott a kalapba az Audi kapcsán az olasz sajtó

    Az olasz sajtó szerint nem Carlos Sainz és Lando Norris leszerződtetésén gondolkodik az Audi, hanem egy német és egy francia versenyzőt választanának.

    A német gyár már megkezdte a felkészülést az F1-hez vezető úton, míg a Sauber is átcsoportosításokat végez az új partner fogadására. Teljes értékű tagja 2026-tól lesz a mezőnynek a gyártó, ugyanis az új motorszabályok első évében már saját erőforrásaikkal ellátott konstrukciójuk mutatkozik be.

    Neuburgi gyárukban 400 dolgozót csoportosítanak át az Audinál az új projektre, míg Hinwilben, a Sauber központjában 550 alkalmazott fog a társuláshoz csatlakozni. Összesen 900 fővel számol a csapat az indulásnál (2025-ben már 800 főt akarnak alkalmazni), így 50 munkatársukat még keresik. A Motorsport.com olasz kiadása szerint már van elképzelése az alakulatnak arról, melyik két versenyzőt szeretnék a köreikben tudni.

    A neves mérnökök és szakemberek révén a kötelező szabadság megnehezíti a német gárda dolgát, ugyanis 12 vagy akár 24 hónap kényszerpihenőre kötelezheti előző munkahelye a friss igazolást. A McLarentől menesztett James Key már az Egyesült Államok Nagydíján az Alfa Romeo garázsában tartózkodott, és lassan megkezdi a csapattal a munkát.

    Norris lépje meg a váratlant és felejtse el a Red Bullt?

    Versenyzői fronton is nézelődik már az Audi. A korábbi pletykák arról számoltak be, hogy Carlos Sainz és Lando Norris jó eséllyel pályázik a két ülésre, mivel korábbi csapatfőnökük, Andreas Seidl átcsábíthatja őket az új projektbe. Ám az olasz lap szerint másirányba indult a gyártó. Egy német versenyzőt szeretnének a csapatban tudni, így megkörnyékezik a Haasnál visszatérő Nico Hülkenberget. Míg csapattársa az Alpine-nál versenyző egyik francia pilóta lehet (mindkét versenyző szerződése lejár jövőre.) A Motorsport.com olasz kiadásának információi szerint Esteban Ocon pályázik jobb eséllyel a másik kiadó helyre.

  • Sajtó: Az Audi-projekt süllyedni látszik, de a Porsche már dobja a mentőövet

    Sajtó: Az Audi-projekt süllyedni látszik, de a Porsche már dobja a mentőövet

    Francia sajtóértesülések szerint nem megy minden zökkenőmentesen az Audi F1-es projektje kapcsán, így a Porsche lesben állva vár a lehetőségre.

    Tavaly jelentette be a német gyártó, hogy szeretnék a Forma-1-ben is kipróbálni magukat, ugyanis a 2026-os motorszabályok kedvezően alakultak a belépni kívánóknak. A Volkswagen Csoport tagja hivatalosan is közölte szándékait, sőt már a Sauber átvételének előkészületeit is elindította.

    Addig a másik csoporttag lemaradt a száguldó cirkuszról. A Porsche is szeretett volna az F1 része lenne, de nem tudtak megegyezni a Red Bull-lal, így jelentkező és idő hiányában kicsúsztak a határidőből.

    Ám a L’Auto Journal szerint nem megy minden olyan jól a Csoporton belül. Markus Duesmann vezérigazgató, aki nagy támogatója volt az Audi és a Porsche F1-es projektjének már nem tagja a Volkswagen Csoportnak. Bár Neuburgban már lázasan folyik a munka, a vezetői oldalon komoly akadályokba ütközhet a projekt.

    Duesmann utódja, Gernot Döllner a pletykák szerint nem támogatja annyira az F1-es szerepvállalást. A francia lap állítja, egy belső forrástól arról értesültek, hogy Döllner még 2026 előtt visszalépne a száguldó cirkusztól, ugyanakkor a teljes csoportot nem vonná ki a projektből.

    A partvonalon a Porsche ragadózóként vár a megfelelő alkalomra, de mindent azért nem vehetne át az Auditól. A két német vállalat nem épp a legjobb barátok, és a munkaszervezést is megnehezítené a hirtelen váltás. Viszont az osztozkodás egyik cégnek sem lenne ínyére, így nem valószínű, hogy munkamegosztásra kerül sor. A Porsche szeretné az Audi által kikapart gesztenyét megszerezni, míg az Audi nem akar a Sauberrel kötött üzletétől és az F1-es szerepvállalásáról lemondani.

  • Meglepő újonc neve is felmerült az F1-es pilótakeringőben

    Meglepő újonc neve is felmerült az F1-es pilótakeringőben

    Eddig úgy tűnt, a legnagyobb eséllyel az IndyCar-bajnok Álex Palou szólhat bele külső tényezőként az F1-es csapatok 2024-es felállásába, de miután a spanyol bajnok sorsa elrendeződött, még mindig nem biztos, hogy nem lesz kívülről érkező pilóta, aki befolyásolja az idei pilótakeringőt.

    Leggyakrabban Álex Palou nevét lehetett hallani, mint lehetséges jövő évi újoncot, az IndyCar idei utolsó előtti futamán azonban mind ő, mind csapatfőnöke, Chip Ganassi megerősítette, a spanyol nem fog F1-es kalandba.

    Már csak néhány ülés maradt szabadon a 2024-es szezonra a királykategóriában, a The Race szerint pedig van rá lehetőség, hogy mégis lehet újonc a mezőnyben, még akkor is, ha Daniel Ricciardóval együtt az idén bemutatkozó Liam Lawson is visszatér az AlphaTauri vagy adott esetben a Red Bull kötelékében.

    Zsinórban harmadszor is hoppon maradhat az F2 bajnoka?

    A The Race értesülései az Alfa Romeóval szakító Saubert említik, akik adott esetben leváltanák Guanyu Zhou-t. Helyére a csapat juniorja, az F2-es pontversenyt vezető Théo Pourchaire érkezhetne, de a hírek szerint kapcsolatba léptek az előző évi F2-es bajnokkal, Felipe Drugovich-csal is. A brazil pilóta jelenleg az Aston Martin tartalékjaként szolgál a paddockban, de azon kívül sem maradt tétlen.

    A Formula E-ben ugyanis nemcsak tesztelt, hanem szabadedzésen is részt vett az idei bajnokot is szolgáltató Avalanche Andrettivel, így eléggé versenyképes autót kaphatna jövőre. Addig azonban nem hajlandó aláírni az FIA elektromos világbajnokságában, amíg van esélye egy F1-es ülésre.

    Újra versenyezhet az ülés nélkül maradt F2-es bajnok

    Az Andretti kötelékében idén Jake Dennis mellet André Lotterer vezetett, de a korábban egy F1-es versenyen is részt vevő német jelezte, jövőre inkább a Porsche sportautó programjára koncentrálna.

    Idén ugyan a csapat tartalékja, David Beckmann vette át a helyét egy verseny erejéig, amikor Le Mans-ban volt jelenése, az ő nevét nem hallani az ülés kapcsán. Eddig Drugovich volt az egyetlen jelölt, a kétségek közt azonban látszik, már másik pilótákat is megkörnyékezett az amerikai csapat.

    A Nissantól felszabaduló Norman Nato is lehetne egy jelölt, de a The Race szerint egy bajnok mellé lehet, hogy inkább egy fiatal pilótát szerződtetnének, aki nem kapott lehetőséget az F1-ben. Itt jöhet a képbe a fél lábbal már a Formula E-ben lévő Drugovich.

  • Sainz elismerte azt, amit már sejteni lehetett

    Sainz elismerte azt, amit már sejteni lehetett

    Carlos Sainz édesapja megerősítette, hogy a belépni készülő autógyár valóban érdeklődik a fia iránt.

    A spanyol Forma-1-es versenyző kontraktusa 2024 végén lejár, így csak a következő év köti a Scuderiához a 28 éves pilótát. Míg az érintett minél előbb szeretne tárgyalni, addig a vörösök kivárnak, és inkább a másik versenyzőjük szerződésére koncentrálnának.

    Az olasz sajtó szerint a prioritást Charles Leclerc megtartása élvezi, bár a monacói hozzátette, még nem beszéltek a folytatásról a csapattal.

    Mindaddig Sainz Jr. nevét sűrűn szóbahozzák az Audival, és a ralivilágbajnok elismerte, valóban bekopogtatott a német gyár hozzájuk. A Volkswagen Csoport tagja a Saubert veszi majd át, és az új motorérában (2026) már teljes értékű tagja lesz a mezőnynek.

    Mindemellett a svájci csapat vezérigazgatója pont az az Andreas Seidl lett, aki korábban már dolgozott együtt a spanyollal a McLarennél.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz már nagyon szeretné tudni, mi lesz a sorsa 2024 után – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Természetesen van kapcsolatunk, de egyelőre semmi konkrétum. Ez egy olyan pillanat, amikor nekünk várnunk kell, és meglátjuk mi lesz. Természetesen az Audi nem fog megállni, ők tovább mozdulnak. Keményen dolgoznak, és az az ambíciójuk, hogy rögtön jók lesznek. Így nagyon gyorsan és teljes erőbedobással haladnak. Andreas (Seidl) néhány évekig együtt dolgozott Carlosszal a McLarennél, nagyon jól ismerik egymást, és nagyon sikeres időszakot éltek meg együtt. Andreas egyike azoknak a fickóknak, akik igazán nagyra értékelik Carlost, és azt a minőséget, amit a tempójával és a visszajelzésével képes nyújtani. Tehát nagyon jól ismerik egymást. Először azt gondoltam, hogy nagyon jó az Audi lépése a Forma-1 felé. Jó csapat lesznek a jövőben, ebben biztos vagyok” – nyilatkozta Sainz Sr. a Planetf1.com-nak.

    Ugyan, kölcsönös érdeklődés már kialakult a német gyár és a spanyol versenyző között, ám a 28 éves pilóta első sorban a Ferrarira és a szerződése meghosszabbítására koncentrálna.

    „Carlosnak még egy éve hátra van a szerződéséből. Ahogy korábban is mondta már, a kívánsága az, hogy minél előbb tudni szeretné mi lesz vele 2024 után. Nagyon szeretné úgy kezdeni a 2024-es évet, hogy biztos a sorsában. Ez a legfontosabb most a számára, nem akar bizonytalanul egy szezont elkezdeni. Fred (Vasseur) nagyon egyértelmű volt, mikor azt mondta, hogy várjunk, és nézzük meg a bajnokság második felét. Mondjuk az utolsó hónapig várunk, és megnézzük mi fog történni. Tehát várunk, és meglátjuk.” – tette hozzá a ralivilágbajnok.

  • Zsinórban harmadszor is hoppon maradhat az F2 bajnoka?

    Zsinórban harmadszor is hoppon maradhat az F2 bajnoka?

    Bizakodik Frederic Vasseur pártfogoltja, aki újra az F2-es bajnoki cím közelébe került, az F1-be kerülés azonban továbbra is nehéz lesz számára.

    Théo Pourchaire 20 évével a fiatalabb F2-es pilóták közé tartozik, de már így is harmadik évét tölti a sorozatban. Már negyedik hétvégéjén eljutott a futamgyőzelemig, tavaly pedig második helyen végzett a kiemelkedő Felipe Drugovich mögött.

    Bár eredetileg nem tervezte, az ART GP pilótája idén visszatért a Forma-1 nevelőszériájába egy harmadik évre is, és jelenleg vezeti a bajnokságot 13 ponttal Frederik Vesti és 15-tel Ayumu Iwasa előtt.

    „Ez a lehetőség nagyszerű, mert az F1-es csapatok is figyelnek engem” emelte ki az Alfa Romeo tartalékpilótája a Motorsport.nextgen-auto-nak.

    „Persze, ez már a harmadik szezonom az F2-ben, de még csak 19 vagyok [augusztus 20-án tölti a 20-at], ezzel a hetedik legfiatalabb a mezőnyben. Nem mondanám, hogy három évre ragadtam itt, inkább csak túl fiatal voltam [a továbblépéshez]. Nincs annyi tapasztalatom, mint a többi olyan versenyzőnek, aki ennyit időt töltött itt.

    Idén úgy érzem, jó autónk van és én is tudok fejlődni az ART Grand Prix-val és az Alfa Romeo tartalékjaként is. Sokat tanultam tőlük.

    Ezen a szintem már csak jó versenyzők vannak, és sokan megérdemlik, hogy bekerüljenek az F1-be. Mindenki magas szinten teljesít, és az álmaiért küzd. Emiatt koncentrálnom kell és keményen dolgoznom, akkor is, ha fiatalabb vagyok.”

    De lesz-e egyáltalán hely?

    Az F1-es pilótapiacon jelenleg nem sok szabad hely van, így nagyon nehéz lenne bárkinek is bekerülni az idei bajnokesélyesek közül. Ha így lenne, akkor az elmúlt 5 évben csak Mick Schumachernek sikerült azonnal ülést szereznie a legfelsőbb kategóriában.

    Iwasa – a Red Bull juniorjaként – valószínűleg nem az első a sorban, hiszen a bikások színeiben a Super Formulában versenyző Liam Lawson jelenleg a legmagasabban jegyzett fiatal pilóta.

    F1-es edzéslehetőséget kap a Mercedes egyik juniorja

    Vesti pedig a Mercedes támogatásával versenyzik ugyan, de egyedül Hamilton helyére kerülhetne, aki már közel jár a hosszabbításhoz, így inkább a Williams lehet számára a megfelelő opció. Azonban a lehetőségért Mick Schumacher, a németek tartalékja is sorban áll.

    Pourchaire sorsa azért kérdéses, mert a Sauber az átalakulás szélén áll az Audi érkezése miatt. Ráadásul a franciát igencsak dicsérő Frederic Vasseur azóta a Ferrari alkalmazásába került át, így nem tudja segíteni a fiatal pilótát, legalábbis a svájci csapat berkein belül.

  • Már most komoly bajban van az Audi?

    Már most komoly bajban van az Audi?

    Sajtóértesülések szerint nem megy minden zökkenőmentesen a Saubert átvevő Audinál.

    Tavaly jelentette be a német gyártó, hogy a 2026-os kedvező motorszabályok miatt belép a száguldó cirkuszba. Új csapat helyett az Alfa Romeo néven futó svájci gárdát veszi át, aki év végén már elveszíti névadószponzorát is. Ugyanakkor az Audi belépéséig a Ferrari szállítja a motort majd a csapatnak. Az olaszok szerint a vörösök gőzerővel tanulmányozzák és fejlesztik az új erőforrásokat, míg a németek jócskán le vannak maradva.

    Formu1a.uno úgy tudja, az év végéig már méréseket és teszteket kell lefutattnia a próbapadon a gyártóknak. A Ferrari már meg is kezdte a felkészülést, míg az Audi 8 hónapos lemaradást szedett össze.

    Bohócnak nevezte a leendő F1-es csapatot a Ferrari volt csapatfőnöke

    Oliver Hoffmann, a német gyártó vezetője így jellemezte a helyzetet:

    „Az új erőforrás koncepciós fázisában vagyunk, és nagy hangsúlyt fektetünk az olyan részletekre, mint az anyaghasználat és a gyártási technológia. Ugyanakkor más tényezőkre is szeretnénk összpontosítani, például a hibridre és az energiagazdálkodásra. Végülis a hatékonyság a Forma-1 és a jövő mobilitásának kulcsfontosságú tényezője. A megközelítések mindkét aspektust segíthetik.”

    Ugyanakkor az Audinak van ideje behozni a lemaradását, ráadásul új belépőként ők 10 millió dollárral többet költhetnek idén, mint a riválisaik 2024-ben.

     

  • Bohócnak nevezte a leendő F1-es csapatot a Ferrari volt csapatfőnöke

    Bohócnak nevezte a leendő F1-es csapatot a Ferrari volt csapatfőnöke

    Sajtóértesülések szerint Mattia Binotto nemrég az egyik csapatnál járt, ám nem tetszett neki az, amit a gyárban látott.

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke tavaly hagyta ott a Scuderiát. Helyére az Alfa Romeo korábbi vezetője, Frédéric Vasseur került. A francia irányítása alatt is történnek érdekes dolgok a vörösöknél, így a sokat kritizált svájci-olasz szakember érdeklődve figyeli a helyzetet.

    Ugyanakkor több csapat is megakarta már szerezni az egykori csapatfőnököt. Az év elején az Alpine próbálta szerződtetni Binottót, de az érintett visszautasította az ajánlatot. Mindaddig az Audi vezérei már be is hívták egy elbeszélgetésre a szakembert.

    Audi, F1
    Az Audi 2026-tól lesz hivatalosan a Forma-1 tagja – Fotó: Audi AG

    Ám a Business F1 információi szerint a svájci-olasz mérnököt nem hatotta meg az Audi német bázisa. Sőt, Binotto szerint korántsem hasonlít a Ferrari létesítményére a gyár, és eléggé le is van maradva a többi csapat komplexumaitól. A Business F1 ezen felült azt állítja, hogy a privát üzeneteiben „bohócnak” titulálta Binotto az Audi neuburgi vezetőit.

    Az Audi szeretne berobbanni a Forma-1-be:

    A Volkswagen Csoport tagja tavaly jelentette be, hogy 2026-tól saját csapattal és motorral szállnak be a Forma-1-be. Ugyanakkor nem új alakulatot hoznak létre, hanem a Saubert átvéve kezdik majd meg az F1-es kalandjukat.

    A hírek szerint az Audi eddig több, mint 200.000.000 dollárt fektetett F1-es projektjébe, és egy új németországi bázisba. 300 alkalmazottat már fel is vettek, illetve átcsoportosítottak az F1-es részlegbe. Az Audi ragaszkodik ahhoz, hogy Mattia Binotto vezesse majd a csapatot, ám a beszámolók szerint a gyárlátogatás nem sikerült túl jól.

  • Kivetette a hálóját a kétszeres világbajnokra az Audi

    Kivetette a hálóját a kétszeres világbajnokra az Audi

    Ugyan az Audi teljes erőbedobással csak 2026-ban csatlakozik a mezőnyhöz, de már elgondolkodtak azon, melyik versenyzővel dolgoznának együtt szívesen.

    Az új motorszabályok hatására vonzó lett a német gyártó számára a Forma-1, így elkötelezte magát a sport iránt. A Volkswagen Csoport tagja a Sauber istállót veszi át, és készül fel majd 2026-tól a megmérettetésre. Már a McLarentől menesztett James Keyt is leszerződtették technikai igazgatóként, aki jövőre Jan Moncheaux-t váltja majd.

    Ugyan 2026-ig még van idejük arra, hogy a versenyzőikről döntsenek, ám a csapat képviselője elárulta, hogy kit látna szívesen az Audinál. Alessandro Alunni Bravi elmondta, nagyon örülne annak, ha Fernando Alonso 2025-ben még a versenyzést választaná, és a német csapat mellett köteleződne el.

    Forma-1, Audi
    Az Audi 2026-tól hivatalosan is gyári csapatként lesz a mezőny tagja – Fotó: Audi AG

    „Fernandót (Alonso) bármikor szerződtetném, még akkor is, ha már 45 éves vagy idősebb lesz. Megismertem őt a McLarennél, mikor Stoffel Vandoorne menedzsere voltam. Első kézből láthattam milyen nagyszerű munkát végez a mindennapokban, és azt is, hogy milyen képességei vannak. Nagyon elszántan küzd és dolgozik” – nyilatkozta az olasz vezető.

    Az Aston Martin versenyzője tavaly még az Alpine-t erősítette, ám a francia gárda csak egy éves kontraktust akart ajánlani a spanyol pilótának. Ám Alonso úgy érezte, hogy még mindig szeretne versenyezni, így pont kapóra jött neki Sebastian Vettel visszavonulása. Lawrence Stroll a bejelentés után fel is kereste a kétszeres világbajnokot, aki nagyon gyorsan igent mondott a kanadai-brit csapat ajánlatára.

  • A Sauber nem akarja követni a klasszikus csapatfőnöki hagyományt

    A Sauber nem akarja követni a klasszikus csapatfőnöki hagyományt

    A Sauber nem kívánja követni az elmúlt évtizedek során szokásossá vált, egyszemélyes csapatfőnöki hagyományt, ami szerintük ideje múlt már.

    Alessandro Alunni megvédte a csapat új F1-es struktúráját, mivel a tél során Frédéric Vasseur a Ferrari-ra váltotta csapatfőnöki pozícióját. Míg a McLaren volt vezetőjét, Andreas Seidlt halászta el a Sauber.

    Ezáltal a Sauber új vezérigazgatója Seidl lett, azonban nem lesz csapatfőnök 2023-ban.
    Ezen kívül elismerte, hogy idén csak néhány versenyen fog részt venni, és várhatóan inkább a svájci csapat hosszabb távú jövőjére, a 2026-ra tervezett Audi átvételre fog jobban koncentrálni.

    „Csoportként tudjuk, hogy egy szép jövő áll előttünk. Ugyanakkor minden figyelmünk a jelenre fókuszál. Viszont részemről nem avatkozok bele a mindennapi feladatokba.”

    Ez főképpen azért történhetett, mivel háromfelé osztotta az Alfa Romeo csapatvezetési felépítését a 2023-as szezonra. Például a Sauber veteránja, Beat Zehnder a sportszakmai, így Xevi Pujolar pedig a mérnöki részlegért felel.

    Ami a csapatfőnököt illeti, hivatalos ügyekben Allesandro Alunni Bravi tölti be a pozíciót, aki Stoffel Vandoorne és Robert Kubica menedzsere volt, amíg Vasseur be nem hozta a Sauberhez, amit az olasz szakember is megerősített a későbbiekben.

    Egyesek eltűnődtek azon, hogy vajon Bravi Vasseur-el tart, viszont az olasz ügyvéd, aki egyben a Sauber ügyvezető igazgatója, szerette volna tovább folytatni a csapat fejlesztését.

    „Ez nem a címről szól. Hanem a funkcióról. Azért osztottuk el a feladatokat három ember között, mert így lehet hatékonyan vezetni egy csapatot. A klasszikus csapatfőnök lehet, hogy hagyomány a Forma-1-ben, de a sportág nagyon összetetté vált” – magyarázta Bravi.

    „Más versenycsapatok is felosztották a feladatokat, még akkor is, ha még mindig ragaszkodnak a régi csapatfőnöki elnevezéshez.”

    „Minden nagyon világosan szabályozva van a csapaton belül, hogy kié az utolsó szó minden egyes döntésnél.”

    Sulayem kihagyott egy igen jelentős FIA ülést