Címke: Sauber

  • Massa öthelyes rajtbüntetést kap

    Massa öthelyes rajtbüntetést kap

    Felipe Massa öthelyes rajtbüntetést kap a Belga Nagydíjra, miután a harmadik szabadedzésen túl gyorsan hajtott sárga zászlós körülmények alatt.

    A brazil veteránnak úgy folytatódik a nyári szünet utáni első versenyhétvége, ahogyan elkezdődött: pocsékul. Nem elég, hogy az egész pénteki napot ki kellett hagynia egy baleset miatt, a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen nem lassított le kellőképpen a duplasárgás szakaszon – ez pedig rajtbüntetést és három büntetőpontot vont maga után. Az FIA a videó- és telemetriaadatok tüzetes átvizsgálása után úgy határozott, hogy Massa „a dupla sárga zászlóval jelzett szakaszon kísérletet sem tett arra, hogy a szabályoknak megfelelve jelentősen csökkentse a sebességét”.

    Az időmérő végkimenetelétől függően az öt hely lehet még kevesebb is, ugyanis Massán kívül számos másik versenyző is rajtbüntetések tudatában vág bele az időmérőbe: Pascal Wehrlein és Marcus Ericsson szintén öt hellyel kerül hátrébb a rajtrácson (mindketten váltócsere miatt), míg a helyi hős Stoffel Vandoorne a jelen pillanatig 65-helyes büntetést halmozott fel.

  • További büntetés Vandoorne-nak, de a két Sauber sem úszta meg

    További büntetés Vandoorne-nak, de a két Sauber sem úszta meg

    A Belga Nagydíj versenyhétvégéjének korábbi szakaszában már beszámoltunk róla, hogy a McLaren erőforrást cserélt hazai futamára készülő pilótája, Stoffel Vandoorne autójában, aminek következményeképp 35 rajthelyes büntetésben részesült.

    A kettes rajtszámú McLarenben a frissen beszerelt egységek közül ez volt a nyolcadik turbó és MGU-H, a hatodik akkumulátor (ES) és vezérlő elektronika (ECU), valamint az ötödik motor és MGU-K.

    A 2015-ös GP2 bajnok Vandoorne autójában azóta a sebességváltót is kicserélték, így már 40 helyes rajtbüntetésnél jár.

    Vandoorne az Autosport.com-nak nyilatkozva elmondta, nyilvánvalóan nem boldog, hogy éppen hazai versenyén kap büntetést, ám a szezon eddigi részében bekövetkezett meghibásodások miatt ez elkerülhetetlen volt.

    A Hondának egyébként egészen pontosan a 3.6-os specifikációjú, továbbfejlesztett erőforrását hallhatjuk majd Vandoorne autójában.

    Azonban nem Vandoorne az egyetlen, aki büntetéssel kezdi meg a spái versenyt: Marcus Ericsson Sauberjének sebességváltójában még a Magyar Nagydíj után találtak némi sérülést, így kénytelenek voltak a csere mellett dönteni.

    Ericsson csapattársa, a Mercedes által támogatott Pascal Wehrlein is hasonlóan járt: a német versenyzőnél is kicserélték a sebességváltót, így mindkettejük az időmérő edzésen elfoglalt pozíciójához képest öt rajthellyel hátrébbról kezdheti majd meg a vasárnapi futamot.

     

     

     

  • Wehrlein tudja, hogy a Ferrari fiataljai kitúrhatják

    Wehrlein tudja, hogy a Ferrari fiataljai kitúrhatják

    Pascal Wehrlein, a Mercedes által támogatott Sauber-Ferrari versenyző tisztában van vele, hogy a Sauber Ferrarival kötött új megállapodása értelmében könnyen meglehet, hogy távozni kényszerül jelenlegi csapatától, miután a Ferrari saját neveltjeit, Charles Leclerc-et vagy Antonio Giovinazzit szeretné a mezőnyben látni.

    A Sauber körüli ‘saga’ Frederic Vasseur érkezésével ért véget: az új csapatfőnök felrúgta a csapat Hondával kötött megállapodását 2018-ra, helyette inkább a Ferrarival egyezett meg.

    „A Ferrari nyilvánvalóan szeretni előléptetni saját versenyzőt” – mondta Wehrlein.

    „Két erős pilótájuk van, szóval lehet alapja a híreknek. Ami engem illet: nem tudom még a 2018-as teveket.”

    „Még csak augusztus van, nincs biztonsági tervem. Az idei évre januárban írtam alá a szerződésem, az azelőtti évben pedig februárban. Mindezek mellett remélem, hogy hamarosan tudni fogom mit csinálok majd jövőre.”

    Wehrleint arról is megkérdezték, vészhelyzetben vállalna-e tesztpilóta szerepet: „Nincs értelme most erről beszélni, folynak a tárgyalások.”

    „Általában több különböző lehetőség van és mindig a legjobbat akarod.”

    Wehrlein elárulta, hogy a Saubernél idén már nem koncentrálnak a jelenlegi autó fejlesztésére: „Valószínűleg az autónk konfigurációja ugyanilyen lesz az utolsó versenyen, Abu Dhabiban is. A beállításokban vannak még dolgok, amikkel játszhatunk.”

     

     

  • Ericsson versenyképesebb autót szeretne

    Ericsson versenyképesebb autót szeretne

    A Sauber pilótája Marcus Ericsson egy sokkal versenyképesebb autót szeretne, ahhoz, hogy megmutathassa a tehetségét. A svéd versenyző jövője továbbra is kérdéses a jelenlegi csapatánál.

     Ericsson immáron a harmadik idényét tölti a svájci istállónál. Kiváló kapcsolatot ápol a csapat támogatóival, azonban a jövője még nem biztos, hiszen az idény végén neki is lejár a szerződése.

    Az Autosport értesülései szerint a svéd pilóta nem szeretne mindenáron maradni a Saubernél és a menedzsmentje már elkezdett más csapatokkal is tárgyalni.

    Miután biztossá vált, hogy a hinwili gárda meghosszabbította szerződését a Ferrarival, Sergio Marchionne az olaszok elnöke kijelentette, hogy szeretné, ha a Sauber lenne a Ferrari junior csapata. Ha ez megvalósul, akkor az is előfordulhat, hogy Antonio Giovinazzi és Charles Leclerc is a svájciak versenyzője lesz, ez esetben pedig Ericssonnak sem lesz maradása.

    „Úgy gondolom, hogy erős a pozícióm a csapatnál. Évek óta itt vagyok, ez egy remek környezet számomra, de mint versenyző azt szeretném, hogy minél hamarabb versenyképes autóban üljek. Remélhetőleg idén még tovább fejlődünk és még erősebbek leszünk. Még nincs szerződésem a jövő évre, így még nem tudom, hogy mi fog történni velem. Úgy nehéz megmutatni, hogy mire vagyok képes, ha egész Forma-1-es pályafutásom alatt a leglassabb autóban ülök. Nem adom fel, továbbra is keményen dolgozok és remélhetőleg egy nap majd harcolhatok a győzelemért is.” – nyilatkozta Ericsson, aki 2014-ben debütált a száguldó cirkuszban a Caterham színeiben.

    Ericsson idénre új csapattársat kapott Pascal Wehrlein személyében. Ami a kettejük idei párharcát illeti, minden mutatóban a fiatal német áll jobban. A Mercedes által támogatott versenyző szerezte a csapat idei összes pontját, és az időmérős párharcukban is 7-2-re vezet.

    Ericsson szerint ezek a számok azonban nem tükrözik a valóságot.

    „Ezek csak számok. Barcelonában csupán pár ezreddel maradtam el tőle. Oroszországban pedig gyorsabb is voltam nála, amikor megpördült, emiatt sárga zászló volt és el kellett vennem. Szerintem elég közel vagyunk egymáshoz. Ha megnézzük az időmérőkön a kettőnk közötti átlagos különbséget, akkor látható, hogy kicsi a különbség kettőnk között. Csak apró dolgokon kell javítanom, hogy a legjobbat hozzam ki az autóból. Ő nagyon jó abban, hogy amikor nagyon kell, akkor oda tudja tenni magát. Az időmérő az, ahol erősebb, mint én. A versenyeken viszont hasonló teljesítményt nyújtunk.”

  • Steiner nem aggódik az új Sauber-Ferrari kapcsolat miatt

    Steiner nem aggódik az új Sauber-Ferrari kapcsolat miatt

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke úgy hiszi, hogy a Sauber és a Ferrari között megújult és szorosabbra fűzött együttműködés nem lesz kihatással az ő kapcsolatukra az olaszokkal.

     Nemrégiben vált biztossá, hogy a Sauber visszalép a Hondával való megállapodástól. Helyette viszont megújítja és felerősíti kapcsolatát a maranellói gárdával.

    2018-tól kezdődően a svájci kis csapat immár a legfrissebb fejlesztésű Ferrari erőforrást fogja használni, emellett az is elképzelhető, hogy valamelyik Ferrari nevelésű fiatal tehetségnek biztosítanak majd ülést.

    Erről a frissen kinevezett csapatfőnök Frederic Vasseur beszélt még a Hungagoringen. Azt is hozzátette, hogy hosszabb távú megállapodást kötöttek a Scuderiával.

    Így joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi lesz a Ferrari jelenlegi „B” csapatával, a Haasszal. Most a csapatfőnök Günther Steiner igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.

    „Nem gondolom, hogy bármiféle hatással lesz ez a mi viszonyunkra a Ferrarival. Ha kapcsolatba lépnek valakivel nem kérdeznek meg minket arról, hogy mit gondolunk. A mi kapcsolatunk elég erős, és ez a folytatásban is így lesz. Nélkülük nem tartanánk ott, ahol most tartunk.” – mondta az olasz csapatfőnök.

    A szoros együttműködés miatt a Haas is potenciális lehetőség lehetne a Ferrari Akadémia növendékeinek, hogy állandó verseny lehetőséghez jussanak a száguldó cirkuszban. Azonban szinte biztosra vehető, hogy Gene Haas megtartja az idei pilótapárosát is 2018-ra.

    Steiner azonban kitért a két legígéretesebb Ferrari növendékre, Charles Leclercre és Antonio Giovinazzira.

    „Mindketten remek srácok, és hatalmas tehetségek. Az viszont nehéz kérdés, hogy hogy jutnak üléshez jövőre. A nehézség abból adódik, hogy nekik jó helyen kell lenniük jó időben. Más lehetőségük nincs, jelenleg ülést sem nagyon lehet venni. Amikor a Minardi a mezőny végén kullogott talán nem is volt nagy gond nekik, hiszen az volt a dolguk, hogy felfedezzék a tehetségeket. Ez volt az üzleti modelljük. Ez olyan, mint amikor Ricciardo a HRT-nél versenyzett. Tudta, hogy nem tud a győzelemért harcolni, de tapasztalatszerzésre kiváló volt. Ebből a szempontból jó is meg rossz is, hogy már nincsenek ilyen csapatok a mezőnyben.” – zárta Steiner.

  • Matsushita idén megszerezné az F1-es szuperlicenszet

    Matsushita idén megszerezné az F1-es szuperlicenszet

    Nobuharu Matsushita, a Honda junior versenyzőjének top3-ban kellene végeznie az idei Forma-2-es bajnokság ponversenyében, hogy 2018-ra megkapja a Forma-1-es versenyzéshez szükséges szuperlicenszet.

    A 23 éves tokiói versenyző jelenleg hatodik pozícióban áll az F2-esek tabelláján, amelyet nagy előnnyel a Ferrari fiatalja, Charles Leclerc vezet.

    „Az idei évben az a célom, hogy top3-ban végezzek a bajnokságot illetően, mivel így megkapnám a Forma-1-es szuperlicenszet 2018-ra” – mondta Matsushita.

    „Jól kell teljesítenem idén, aztán majd meglátjuk mi történik jövőre” – tette hozzá sejtelmesen.

    A fiatal japán versenyző két spirtversenyen győzött az idei szezonban, legutóbb éppen a Hungaroringen sikerült behúznia az F2-esek vasárnapi futamát.

    „Spa a kedvenc pályám és az autónk is jól fog teljesíteni. Pozitívan várom a soron következő versenyeket. Úgy gondolom, jók lehetünk.”

    Matsushita egyébként már harmadik szezonját tölti az F2/GP2-ben, elmondása szerint jövőre semmiképp nem marad a Forma-1 előszobájának tartott sorozatban: „Nem, nem gondolom, hogy maradnék. Helyette ott leszek idén az első háromban” – mondta magabiztosan.

    A rendkívül rövidre sikerült Sauber-Honda kapcsolat miatt egy lehetőségtől biztosan elesett, hiszen a Sauber jövőre minden valószínűség szerint a Ferrari kötelékéhez tartozó Leclernek ad majd lehetőséget.

    A Toro Rosso azonban még lehetőség lehet, ha valóban Honda erőforrásokra vált a faenzai istálló: „Ez az én hatáskörömön kívülre esik. Csupán jó munkát kell végeznem a hátralévő versenyeken.”

     

     

  • Vasseur: A Saubernek még nem célja, hogy topcsapat legyen

    Vasseur: A Saubernek még nem célja, hogy topcsapat legyen

    A Sauber újdonsült csapatfőnöke Frederic Vasseur elmondta, hogy csak rövid távú tervekben gondolkodnak, ez pedig az, hogy felzárkózzanak a középmezőnybe.

     Idén 25.születésnapját ünneplő svájci istálló az elmúlt években kis híján csődbe ment, azonban az új tulajdonosnak és csapatfőnöknek köszönhetően stabil lábra álltak, és elindulhatnak a fejlődés útján.

    „Rövid távon belül nem célunk a Mercedes és a Ferrari legyőzése.” – mondta Vasseur az Auto Hebdonak.

    „Viszont amit szeretnénk az az, hogy a lehető leghamarabb utolérjük a legjobb privát csapatokat. Többek között a Williamset és a Force Indiát is. Ez mindenképpen szükséges, hogy ha dobogóért szeretnénk harcolni. Mielőtt csatlakoztam volna a Sauberhez, már akkor is biztos voltam benne, hogy remek forrásokkal rendelkeznek, és mindenki ambiciózus a csapatnál.” – folytatta a francia.

    Vasseur határozott abban is, hogy nem csak a túlélés a csapat célja a közeljövőben.

    „Rövid távon nehéz lesz komoly eredményt elérnünk, de az alapok adottak hozzá. A létesítmények lenyűgözőek, a szélcsatorna kiváló és a csapatszellem olyan, mint amit tavaly tapasztaltam Enstone-ban. Most, hogy stabilizálódott az anyagi helyzetünk, elkezdhetünk bizakodni a jövőt illetően.” – zárta Vasseur.

  • Wehrleint nem érdekli a Formula E

    Wehrleint nem érdekli a Formula E

    Pascal Wehrlein tagadja, hogy csak akkor tudja életben tartani versenyzői karrierjét, ha jövőre a Formula E-be igazol. Jelenleg ugyanis nincs garancia arra, hogy a 22 éves versenyző megtarthatja jövőre Sauberes ülését.

    „Mind az öt pontot én szereztem a csapatnak, a kvalifikációkon 8:2 az én javamra Ericssonnal szemben. Mit tehetnék még?” – mondta a német versenyző a Bildnek.

    Korábban azt rebesgették, hogy talán visszatérhet Wehrlein a DTM-be, ahol 2015-ben bajnok lett, de a Mercedes már csak 2018-ban lesz jelen a bajnokságban. Ebből kifolyólag logikusabb opció lehet a Formula E, mivel ez után a Mercedes arra összpontosít majd a DTM helyett. Wehrlein azonban kizárja ezt a lehetőséget.

    „Én szeretem a zajt, a teljesítményt és az üzemanyagot. Nem tudom elképzelni, hogy a Formula E-ben versenyezzek.” – mondta.

     

  • A Sauber többet várt a fejlesztésektől

    A Sauber többet várt a fejlesztésektől

    Marcus Ericsson és a Sauber sokkal jobb teljesítményt várt a Hungaroringen bemutatott fejlesztéscsomagtól, miután ismét az utolsó helyeken végzett a csapat.

    A Sauber kétlépcsős fejlesztési csomagot tervez, amelynek első felét (egy kissé átszabott kasztnit és hűtőrendszert) a Magyar Nagydíjon vetették be. Azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy felérjenek a középmezőnyhöz: Ericsson az utolsó helyre kvalifikált és a 16. helyen fejezte be a futamot, Pascal Wehrlein pedig a 18.-ról a 15.-ig jött előre – mindkét versenyző két kört kapott a versenyt megnyerő Sebastian Vetteltől.

    „Nehéz futam volt” – foglalta össze Ericsson. „Nem tudtunk a reményeinknek megfelelő tempót menni és nem tudtunk harcba keveredni az előttünk lévő riválisokkal. Csalódottak vagyunk, mert az itt bevetett aerodinamikai újításoktól sokkal nagyobb előrelépésre számítottunk. A nyári szünetet követően muszáj ennél többet mutatnunk.”

    Frédéric Vasseur, a Sauber friss és ropogós, új csapatfőnöke a nehézségek ellenére (vagy inkább miatt) motiválja az istállót.

    „A tempónk összességében nem elég jó ahhoz, hogy a közvetlen riválisainkkal harcolhassunk” – ismerte be Vasseur. „Tudjuk, hogy az elkövetkező versenyek nehezek lesznek, de nem szabad elvesztenünk a koncentrációnkat és a motivációnkat a szezon második felére sem.”

    A McLaren önmagához képesti remek teljesítményének hála átugrotta a Saubert a konstruktőri tabellán, így jelenleg a svájci istálló áll az utolsó helyen.

  • Wehrlein ülés nélkül marad 2018-ban?

    Wehrlein ülés nélkül marad 2018-ban?

    A  német Bild értesülései szerint Pascal Wehrlein nagy valószínűséggel Forma-1-es ülés nélkül marad a 2018-as szezonban.

    A Sauber a Magyar Nagydíj hétvégéjén hivatalosan megerősítette, hogy mégsem váltanak Honda erőforrásokra, helyette a Ferrari partnereként folytatják, ráadásul jövőre már az olaszok aktuális erőforrását használhatják, míg idén tavalyi specifikációjú Ferrari motor dübörög Wehrlein és Ericsson versenygépében.

    A Ferrarival kötött új egyezség alapján pedig Sergio Marchionne, a Scuderia elnöke elmondta, hogy a Sauber amolyan junior csapatként fog szolgálni számukra, ami gyakorlatilag egyet jelent(het) Charles Leclerc 2018-as Forma-1-ben való debütálásával.

    Leclerc mellett pedig ott van még Antonio Giovinazzi, a Forma-2 (akkor még GP2) tavalyi második helyezettje, aki idén már két Forma-1-es versenyen is rajthoz állhatott: még a szezon elején helyettesítette a sérüléséből felépülő Wehrleint.

    Ne feledjük, hogy a Saubert Marcus Ericssonhoz közel álló társaság, a Longbow Finance birtokolja.

    „A csapat mind az öt pontját én szereztem. Időmérőkön 8:2-re állok Ericssonnal szemben. Mit tehetnék még?” – tette fel a kérdést Wehrlein.

    A Bild már Wehrlein lehetséges jövő évi opcióiról is írt: vissaztérhet a DTM-be, ahol 2015-ben bajnoki címet is nyert – de a Mercedes kiszállásával kérdéses a sorozat sorsa. A Formula E egyre növekvő népeszerűségének köszönhetően szintén lehetőséget jelenthet a 22 éves német versenyzőnek.