Címke: Sauber

  • A korábbi csapatfőnök meglepő kijelentést tett Mick Schumacher kapcsán

    A korábbi csapatfőnök meglepő kijelentést tett Mick Schumacher kapcsán

    Nagyon úgy néz ki, hogy Mick Schumacher F1-es álmainak végleg befellegzett. De ha a Red Bull fiókcsapatának volt főnökén múlt volna, a hétszeres világbajnok fia jövőre a Sauberben ülne.

    Helmut Marko után újabb osztrák Forma–1-es veterán, a tavalyi év végéig a Red Bull fiókcsapatát irányító Franz Tost állt ki Mick Schumacher mellett. A Red Bull 81 esztendős tanácsadója egy hónappal korábbi kifejtette, szerint a Saubernek Mick Schumachert kellene leigazolnia jövőre Nico Hülkenberg mellé, mert jövőre úgysem lesznek versenyképesek, és amennyiben nem megfelelő az F1-ben 2021-ben és 2022-ben a Haasszal már két idényt lehúzó Schumacher teljesítménye, 2026-ra leválthatják.

    Mint azóta kiderült, a Sauber az F2 jelenlegi éllovasának, Gabriel Bortoletónak szavazott bizalmat, ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt, hogy Mick Schumachernek 2025-re sem lesz helye. Egy ilyen forgatókönyvre Marko is azt mondta, hogy a 25 esztendős pilóta F1-es álmainak vége, és most nagybátyja, Ralf Schumacher is erre a következtetésre jutott, miközben Tost úgy véli, a Sauber nagy kockázatot vállalt. „A Brazil Nagydíjon Oliver Bearman gyakran lement a pályáról és úgy tűnt, kicsit sok neki ez. Franco Colapintónak pedig volt két komoly balesete, ami milliókba került a Williamsnek” – mutatott rá arra az F1-insidernek arra, hogy a két idei újoncban is bőven benne van még a hibázási lehetőség, így Bortoletóban is benne lesz.

    Forma-1, Franz Tost, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023
    Franz Tost adott volna még egy lehetőséget Micknek / Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Mick továbbra is fiatal, és mindkét fontos junior szériát megnyerte, amit Bortoleto még nem teljesített (Tost itt összekeverhette kicsit a dolgokat, mert Schumacher az FIA F3-as sorozata helyett az F3-as Eb-n lett bajnok – a szerk.) – folytatta a korábbi csapatfőnök. – Emellett nagyon gyors, és folyamatosan fejlődött a Haasnál töltött két éve alatt. Most, a Mercedes tartalékjaként pedig szintén rengeteg tapasztalatot szerzett a jelenlegi autókkal.”

    Tost ezután elmondta, ugyanakkor szerinte nem is Bortoleto helyett kellett volna szerződtetnie a 2026-tól Audiként folytató istállónak Schumachert, hanem a 224 futamával a legtöbb verseny dobogós helyezés nélkül rekordját tartó Nico Hülkenberg helyett. „Véleményem szerint ő már nem való a Forma–1-be. Jobb lett volna, ha egy olyan fiatal német kap lehetőséget, mint Mick Schumacher” – tett meglepő kijelentést Tost, hiszen Hülkenberg továbbra is magas szinten teljesít és az idén is egyértelműen jobb, mint a Schumachert közös idényük alatt simán legyőző Kevin Magnussen.

    Ami Mick Schumacher jövőjét illeti, a WEC-ben vélhetően – főleg az idei teljesítménye után – jövőre is lesz helye, míg alighanem a Mercedes sem teszi őt lapátra, amennyiben az istálló tartalékja maradna, noha a hírek szerint a Saubernél létszám felettivé vált Valtteri Bottas is esélyes a szerepkörre. Ez persze nem jelenti automatikusan Schumacher távozását.

    Binotto: Totót kérdezzék, miért nem igazolta le Schumachert, ne engem

  • Fontos döntés született az F1 utolsó szabad 2025-ös üléséről

    Fontos döntés született az F1 utolsó szabad 2025-ös üléséről

    Nem Valtteri Bottas és nem is Csou Kuan-jü lesz Nico Hülkenberg csapattársa 2025-ben a Sauber/Audi csapatnál, hanem Gabriel Bortoleto.

    Mindkét jelenlegi pilóta 2022-ben igazolt ide, és az már régóta tisztán látszott, hogy a szürkén teljesítő Csounak nem lesz maradása. Bottas néhány hónappal ezelőtt még optimistán nyilatkozott arról, hogy újabb szezonra maradhat, szerdán hivatalosan kiderült, ez nem így lesz, és vélhetően az utolsó idei futamok egyben Bottas utolsó F1-es nagydíjai is lesznek.

    A legutóbbi sajtóhírek szerint Bottas a Mercedeshez térhet vissza tartalékpilótának, ahol 2017-től 2021-ig versenyzett és tíz futamgyőzelmet aratott. A finn 2013-ban mutatkozott be a Forma-1-ben, a Mercedes előtt a Williamsnél versenyzett.

    „Az ilyen szituáció senkinem sem könnyű, de az elmúlt hetekben folytatott mély beszélgetések során kiderült, nem teljesülnek a feltételek ahhoz, hogy együtt folytassuk a közös projektet” – mondta Bottas a Sauber/Audi döntéséről. 

    Bottas az Audi castingjáról: Én lennék a legjobb választás

    „Az elmúlt években hihetetlen utazáson vettünk részt a csapattal, növekedtünk, kihívásokkal szembesültünk, felejthetetlen pillanatokat szereztünk. Hálás vagyok a közös élményekért, a bizalomért és a szüntelen támogatásért, amit kaptam. Most azonban ideje továbblépni, és a csapat egy szelete mindig velem marad.”

    A csapat élére nemrég kinevezett (vagyis a pilótával csak rövid ideig együtt dolgozó) Mattia Binotto megköszönte Bottas szerepvállalását, professzionalizmusát, és hozzátette, hogy mindig tárt karokkal fogadják majd.

    Az Audi fennhatósága alá kerülő Sauber néhány perccel a pilóták menesztéséről szóló közlemény után bejelentette, hogy a Forma-2 tabelláját jelenleg vezető, 20 éves brazil Gabriel Bortoletót szerződtetik Hülkenberg csapattársának, aki mellesleg a McLaren támogatását élvezi. Amellett, hogy egy tehetséges versenyzőről beszélünk, a csapat döntése azért is logikus, mert a versenyzői oldalon Hülkenberg személyében a rutint már képviselik a jövő évi felállásban.

    Sajtóhír: újabb ülés kelhetett el a Forma–1-ben, 20 éves brazil pilóta érkezhet

  • Sajtóhír: újabb ülés kelhetett el a Forma–1-ben, 20 éves brazil pilóta érkezhet

    Sajtóhír: újabb ülés kelhetett el a Forma–1-ben, 20 éves brazil pilóta érkezhet

    Brazil sajtóhírek szerint a Sauber eldöntötte, hogy szerződteti a Forma-2 jelenlegi éllovasát.

    Miközben Sergio Pérez jövője és a sajtóhírek szerint a helyére kiszemelt Franco Colapinto érkezése a pilótapiaccal kapcsolatos legérdekesebb hír a Brazil Nagydíjon, a brazil média arról számolt be, hogy elkelt a Sauber fennmaradó ülése, és azt a Forma–2 jelenlegi éllovasa, Gabriel Bortoleto kapta. A 2023-ban az FIA F3-as bajnokságát újoncként megnyerő versenyző a grandepremio.com beszámolója szerint „a végső szakaszában van annak, hogy megegyezzen az Audival, és hamarosan szakít a McLarennel.”

    Bortoleto ugyanis a McLaren juniorja, és a lap szerint a kezdeti tárgyalások még a wokingiak részvételével zajlottak, de mivel az Audi négy évre szeretne aláírni a brazillal, a McLaren viszont legfeljebb két idényre adta volna oda Bortoletót, hogy legyen egy opciója arra az esetre, hogy Lando Norris vagy Oscar Piastri 2026 végén távozna, jelenlegi csapata végül úgy döntött, hogy nem áll a fiatal tehetség útjába.

    Gabriel Bortoleto, Trident
    Bortoleto tavaly már az F3-ban felhívta magára a figyelmet / Fotó: F3 Twitter

    Ez persze azért történhetett így, mert Bortoleto csak 2023-ban csatlakozott a McLarenhez, így nem arról van szó, hogy hosszú évek költséges befektetését veszítené el a wokingi alakulat. Ezért a brazil lap szerint Zak Brown ügyvezető megnyitotta az utat a Fernando Alonso A14 nevű ügynökségével szerződésben álló pilóta előtt, hogy a saját feltételei szerint tárgyaljon az Audival.

    A hírek szerint a megállapodás már nagyon közel van a véglegeshez, de az még nem dőlt el, hogy Bortoleto melyik évtől csatlakozik a csapathoz, mert egyelőre csak a 2026-os ülése garantált. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne születhetne olyan egyezség, hogy már 2025-ben bemutatkozik, aminek nyilván azért lenne értelme, mert tét nélküli – a Sauber jelenlegi formáját elnézve jövőre sem számíthatnak sok jóra.

    Verstappen már leigazolta volna

    Hogy Bortoletót mennyire sokra tartják a jelenlegi F1-es mezőny tagjai, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Max Verstappen szerint ő lenne a legjobb választás a már korábban bejelentett Nico Hülkenberg mellé. „A Sauber helyében már szerződtettem volna. Különösen azért, mert a fiatal pilóták jelentik a jövőt, és 2026-ban nagy szabályváltozás lesz. Mindig jó, ha az embernek van egy éve hozzászokni a csapathoz, elkövetheti a hibáit, beilleszkedhet, megértheti kicsit az autót. Így sokkal felkészültebben és kényelmesebben vághatna neki 2026-nak.”

    Hogy pontosan mi zajlik a színfalak mögött a Saubernél, azt kívülről nehéz megmondani, mindenesetre a RacingNews365.com és a Blick egyszer már kész tényként közölte, hogy Valtteri Bottas marad a csapatnál jövőre, a bejelentés azonban nem érkezett meg, Mattia Binotto ügyvezető igazgató pedig ezután már november közepi határidőt jelölt meg.

    Amennyiben Bortoleto kapja az ülést, Pietro Fittipaldi 2020-as beugrása óta először lesz brazil pilóta a mezőnyben, míg állandó üléssel rendelkező brazilt legutóbb 2017-ben figyelhettünk Felipe Massa személyében.

    Példátlan tett a Volkswagentől – óriási bajban lehet az Audi F1-es projektje

  • A Ferrari egyik legtöbbet szidott emberét szerződtette a komoly bajban levő F1-es csapat

    A Ferrari egyik legtöbbet szidott emberét szerződtette a komoly bajban levő F1-es csapat

    A Ferraritól tavaly távozó stratégiai főnök Ignacio, avagy ahogyan sokan ismerik, Inaki Rueda (borítóképünkön) visszatér a Forma–1-be, hogy átvegye a Sauber egyik veterán szakemberének helyét. 

    A Ferrari korábbi stratégiai főnökével és sportigazgatójával erősít a Sauber, bár sokak ezen hír hallatán bizonyára megkérdőjelezik, hogy valóban erősítést jelent-e a spanyol szakember érkezése. Persze Rueda ettől még rendkívül tapasztalt és kompetens személy, ugyanakkor kétségtelen, hogy a Ferrari utóbbi években elkövetett stratégiai ballépései közül jó néhány fűződik az ő nevéhez, hiszen 2014-től ő volt a Ferrari stratégiai főnöke, majd 2021-től sportigazgatója és stratégiai igazgatója.

    Rueda 2023 februárjában távozott Maranellóból, és egészen mostanáig nem vállalt munkát az F1-ben. Most viszont visszatért, és a paddock-szerte ismert és elismert, a Saubert annak 1993-as F1-es beszállása óta erősítő Beat Zehndert váltja le, aki távozás helyett új szerepkörbe kerül, és a kiemelt programok és műveletek igazgatója lesz. Azaz lényegében az Audivá válást fogja felügyelni, hogy az a leginkább zökkenőmentes legyen.

    A Ferrari vezető stratégája elmondta, miért hibáztak Monacóban

    Rueda számára előny, hogy ugyanazt a pozíciót fogja betölteni, amit a Ferrarinál 2021 és 2023-as távozása alatt betöltött, illetve ugyanazzal a főnökkel, Mattia Binottóval fog együtt dolgozni, akivel 2022 végéig (Binotto ekkor mondott le a csapatfőnöki pozícióból). A spanyol szakembernek ez lesz a 4. csapata az F1-ben, mivel korábban már az egykori Jordan és a Renault/Lotus alkalmazásában is állt.

    Ám nem Rueda az egyetlen érkező a svájci gárdánál, visszatér ugyanis a Hinwilből 2016-ban távozó Giampaolo Dall’Ara. Ő egy újonnan létrehozott pozíciót tölt majd be és a versenymérnöki feladatok vezetője lesz, ami azt jelenti, hogy a bázison és a versenyhétvégéken is az ő felelőssége lesz irányítani a versenymérnököket. Dall’Ara 2000-ben csatlakozott a Sauberhez, majd 2009 és 2015 között mérnökigazgató volt, mielőtt átigazolt a DTM-be, valamint 2016-ban saját tanácsadói céget alapított.

    A két szakember érkezése a Sauber strukturális átformálásának része, hiszen korábban érkezett Mattia Binotto az ügyvezetői pozícióba Andreas Seidl helyére, Jonathan Wheatley a Red Bulltól a csapatfőnöki székbe (ő majd csak 2025-ben állhat munkába), illetve sikerült megszerezni a Mercedestől Stefan Strahnzot az újonnan létrehozott programigazgatói szerepkörbe.

    „Ezek a változások a vezetésben megújult önbizalommal töltik fel a csapatot és megerősítik a szervezetet, miközben az a jövőbeli kihívásokra és lehetőségekre készül és fényes jövőre tekint előre gyári csapatként” – olvasható a Sauber közleményében.

    Hogy ez a fényes jövő mennyire távoli, ha egyáltalán megvalósul, azt nehéz megmondani, a jelen mindenesetre egyáltalán nem fényes, hiszen a Sauber jelenleg pont nélkül az utolsó helyen áll a konstruktőri tabellán, a Volkswagen konszern hétfőn pedig példátlan megszorításokat jelentett be, amelyek minden bizonnyal hatással lesznek az F1-es projektre. Hogy milyen hatással, azt egyelőre nehéz megmondani, de benne van a pakliban, hogy az Audi azelőtt túlad a Sauberen, hogy egyetlen métert is megtett volna saját gyári csapatával F1-es versenyen.

    Példátlan tett a Volkswagentől – óriási bajban lehet az Audi F1-es projektje

  • Példátlan tett a Volkswagentől – óriási bajban lehet az Audi F1-es projektje

    Példátlan tett a Volkswagentől – óriási bajban lehet az Audi F1-es projektje

    Komoly dilemmával nézhet szembe a Volkswagen-konszern az Audi Forma–1-es projektje miatt.

    A Volkswagen konszern hétfőn jelentette be, hogy a cég 87 éves történetében példátlan megszorításokat eszközölve három németországi gyárukat is bezárják, 20 ezer embert bocsátanak el és fizetéscsökkentések is lesznek, amivel éves szinten 4 milliárd eurót spórolnak. Hogy minderre miért van szükség, annak okai a következők: dízelbotrány miatti büntetések; infláció; eladások drámai visszaesése az Európán kívüli országokban, különösen Kínában; a nehézkes átállás az elektromos hajtásra; németországi gazdasági visszaesés; és a kínai autógyártók térnyerése.

    Ilyen hatalmas megszorítások esetén egy autógyártó pedig mindig a „nem létfontosságú” területeken kezdi a spórolást, a motorsport-tevékenység pedig ilyen. Láthattuk már ezt több nagy gyártó, például a Honda, a BMW és a Toyota kiszállásakor is az F1-ben, és a Volkswagentől is, amikor a dízelbotrány hatására a 2017-es szezon előtt kiszálltak a rali-világbajnokságból és az Audi, valamint Porsche révén a hosszútávú-világbajnokságból (WEC).

    Forma-1, Audi
    Veszélybe került az F1-es projekt? / Fotó: Audi AG

    A hétfői bejelentés után így igencsak erősen felmerül a 2026-os F1-es beszállás létjogosultsága az Audi márkával, amelyet csak bonyolít, hogy az idei év elején végbement a Sauber 100%-os felvásárlása, így a 2022-es bejelentés óta több százmillió, ha nem milliárd eurót költött a Volkswagen konszern az F1-es projektre. Amennyiben nem térnek el a tervtől és 2026-ban az Audival megérkeznek, azzal borzasztó üzenetet közvetítenek a külvilág és a saját dolgozóik felé is, hiszen a folytatásban is hatalmas összegeket kellene költeniük, ami totálisan ellentétes a Volkswagen fennállása óta példátlan megszorító intézkedésekkel.

    Az ésszerű döntés így a csapat eladása lenne, amivel mérsékelhetnék a veszteségeket, az Auto Hebdo szerint ugyanakkor kockázathatnak is és játszhatnak arra, hogy az F1 népszerűsége fellendíti az eladásokat (különösen Ázsiában). Ehhez szerintük remek partner lehetne Csou Kuan-jü, a sportág első és eddigi egyetlen kínai pilótája, aki harmadik éve a Sauber-istálló tagja. Eddig a legtöbben biztosra vették, hogy Csounak távoznia kell az idei szezon végén, de a hétfői fejlemények akár helyzetbe is hozhatják őt, hiszen a segítségével az Audi nagyot szakíthat Kínában.

    Mivel a megszorítások híre még friss, egyelőre nem érkezett reakció az Audi részéről, de biztos, hogy a hétvégi Brazil Nagydíjon elő fog kerülni a téma az F1-es paddockban, így a hétvégén akár többet is megtudhatunk.

    Kirúgta egymással vitázó vezetőit az Audi, Binotto kapta a feladatot, hogy F1-es csapatot építsen a romokból

    Katar is képbe kerülhet?

    Amíg az érintette is megszólalnak – ha megszólalnak –, nézzük meg, mit írt az egyik legelismertebb Forma–1-es újságíró, Joe Saward október 15-én megjelent blogbejegyzésében Audi-ügyben. Az általában jól értesült veterán arról számolt be, hogy értesülései szerint megfelelő ajánlat esetén új gazdára találhat a projekt, mivel „régóta világos, hogy az Audi F1-es projektje nem mindenkinél népszerű (vagy talán senkinél sem) a Volkswagen konszernen belül, és azóta még inkább ez a helyzet, hogy mindkét cég pénzügyi nehézségekbe ütközött a bezuhant kínai eladások miatt.”

    Saward ezután felhívta arra a gyakran elfelejtett tényre a figyelmet, hogy a katari kormány 17%-os szavazati részesedéssel rendelkezik a Volkswagenben, amivel a Porsche-család (53,3%) és Alsó-Szászország szövetségi tartománya (20%) után a harmadik legnagyobb részvényes. Ezért úgy véli, az egyik lehetőség lenne eladni az F1-es istállót Katarnak, amely megtartaná az Audi márkanevet, a Volkswagen így elkerülhetné az arcvesztést.4 milliárd eurót spórolnak azzal, hogy „Van némi óvatosság egy ilyen forgatókönyv esetén a Németországban a Bayern München futballklub katari szponzorációja okán tapasztalt ellenállás miatt, de úgy hírlik, a Porsche-család bizonyos mértékig támogatja az F1-es részvételt – hogy ezzel promotálják az üzletet –, noha mindig is nagyobb értelme lett volna, ha ez egy Porsche-projekt Audi helyett. Végül a Porsche Red Bull-lal tervezett együttműködése nem valósult meg, majd az Audi felvásárolta a Saubert, noha akik ebben a döntésben szerepet játszottak, már nincsenek a vállalatnál” – írja Saward.

    Az Audi tehát most abban a helyzetben van, hogy már nem igazán akarja az egész F1-es projektet, amire a Forma–1-ben egyre hangsúlyosabban jelen levő, saját állandó versennyel rendelkező Katar lehet a megoldás.

    Vége a dalnak? Horner erős célzásokat tett Pérez kirúgására

  • Abszurd ítélet: olyan pilóta kapott F1-es rajtbüntetést, aki nem is a mezőny tagja

    Abszurd ítélet: olyan pilóta kapott F1-es rajtbüntetést, aki nem is a mezőny tagja

    Több csapat is a Mexikóvárosi Nagydíjat választotta a fiatal pilóták autóba ültetését megkövetelő kvóta kihasználására, Robert Svarcman pedig az edzés alatt olyan büntetést kapott, amit valószínűleg soha nem kell majd letöltenie.

    Svarcman a Ferrari tesztpilótája, az elmúlt két évben velük vett részt szabadedzéseken, idén azonban a csapat a vele technikai partnerségben álló Sauberhez delegálta – az orosz, de az Ukrajnában zajló háború kirobbanása óta izraeli színeket képviselő 25 éves versenyző Zandvoort után Mexikóvárosban ülhetett be idén másodszor a C44-esbe az első szabadedzésen.

    A gyakorlást a 19. helyen zárta, ám elkövetett egy kisebbnek tűnő, de az FIA által mindig nagy szigorral figyelt hibát: amikor Alexander Albon és Oliver Bearman ütközése miatt dupla sárga zászlót lengettek, Svarcman megelőzte Cunoda Juki RB-jét a veszélyzónában, márpedig sárga zászlós jelzés mellett az előzés egy versenyhétvége minden eseményén tiltott.

    Vétsége miatt a felügyelők öt rajthelyes büntetést róttak ki az orosz-izraeli pilótára, amit a következő versenyén kell letöltenie. Igen ám, de Svarcman eddig sem állt még rajthoz egyetlen F1-es futamon sem, és a közeljövőben sincs ez számára kilátásban, vagyis esélyes, hogy a hátrasorolás örökké a levegőben fog lógni.

    Éveken át ignorálta saját versenyzőjét a Red Bull, de most megadhatja neki a nagy lehetőséget

    A sportfelügyelők a közleményükben jelezték, ők sem feledkeztek meg arról a nem elhanyagolható tényről, hogy Svarcman nem a Forma-1-es mezőny tagja, ugyanakkor nem akartak attól eltérő szankciót kiróni, mint ami ilyen esetekben rendszerint jár.

    „A dupla sárga zászló alatti előzésnél megszokott büntetés lett az ítélet, és noha a felügyelők tudatában vannak, hogy a pilóta a tervek szerint nem fog elrajtolni a versenyen, következetes büntetést osztottak ki” – írják.

    Az öt rajthelyes hátrasorolás Svarcman következő versenyére szól, vagyis ha egy későbbi időpontban megejtené az F1-es debütálását, továbbra is le kell azt töltenie. A közlemény nem szól elévülési időről.

    A pilóta azonban hiába tagja már 2017 óta a Ferrari versenyzői akadémiájának és kap a lehetőségekhez mérten sok vezetési alkalmat F1-es autóban, eddig még egyszer sem merült fel a neve komolyabban egy pilótaülés kapcsán. Formaautókkal ráadásul legutóbb 2021-ben versenyzett, amikor másodikként zárta az F2-es szezont Oscar Piastri mögött. Idén a WEC-ben a Ferrari privát hiperautóját vezeti, amely Austinban győzelmet is szerzett. Ha talál is visszautat a formaautós versenyzéshez, valószínűbbnek tűnik, hogy az IndyCarban kap ülést, nem pedig az F1-ben – hiszen a Sauber még szabad jövő évi üléséért sincs versenyben.

    Ha elért valamit ez a büntetés, akkor legfeljebb azt, hogy egy fokkal még távolabb lökte Svarcmant az esetleges Forma-1-es bemutatkozástól. Ugyanis ha történetesen a Ferrarinak a jövőben valamilyen okból egy alkalmi beugróra lenne szüksége egy versenyen, akár a Svarcmanra váró hátrasorolás is döntő lehet abban, hogy ne ő, hanem valaki más kapja meg a nagy lehetőséget.

    Bottas az Audi castingjáról: Én lennék a legjobb választás

  • Kivételezni fognak az Audival az F1 új korszakának kezdetén

    Kivételezni fognak az Audival az F1 új korszakának kezdetén

    Először a BBC írt róla, majd az FIA részéről is megerősítették, hogy az Audi F1-es csapatára más összeg fog vonatkozni 2026-tól a költségvetési keretnél, mint a többi istállóra.

    És hogy mi az oka a kivételezésnek az Audival? Az eddig Sauber néven futó csapat már eddig is panaszkodott, hogy versenyhátrányba került a költségvetési keret bevezetésével, mert a központja Svájcban található, és ott 35–45 százalékkal magasabb a bérek, mint Angliában vagy Olaszországban, ahol a többi F1-es csapat működik. Ez pedig ahhoz vezet, hogy kevesebb pénzük marad a fejlesztésre, mint a riválisoknak, Mattia Binotto ennek mértékét 20 millió dollárra taksálta. Az F1 három élcsapatánál az átlagkereset 90 ezer font, a Saubernél 125 ezer font, miközben utóbbi a mezőny sereghajtójává vált, vagyis az OECD adataiban megjelenő bérkülönbségek egybevágnak az F1 munkaerőpiacával.

    Ennek feloldásának szükségességét belátták a legmagasabb szinten, s bár a konkrét extra keret nagysága még nem ismert, az FIA egyik vezető szakembere, Nikolasz Tombazisz kijelentette, hogy meghallgatásra talált a Sauber régóta hangoztatott panasza.

    „A szövetségnek kell biztosítania az igazságos feltételeket. Nyilvánvalóvá vált, hogy egyes országokban jóval magasabbak a bérek és a megélhetési költségek, mint máshol, ezt én magam is látom, mert Genfben élek. Amikor bemegyek a szupermarketbe, látom ezt” – mondta az FIA együléses autókért, így az F1-ért is felelős szakmai igazgatója.

    Még egy alapvető dilemmára sem látja a megoldást Binotto az Audinál

    „Egy ilyen magas munkaerőköltségű országban működő csapatnál így 30-40 százalékkal kevesebb alkalmazott foglalkozik az autóval, amit nagyon igazságtalannak érzünk.”

    Az FIA nem akarja, hogy az Audi emiatt máshova költöztesse a főhadiszállását, ezért avatkoznak be a szabályokba. A rájuk vonatkozó pontos összeg meghatározása decemberben várható.

    Eközben a többi csapat is magasabb összegből gazdálkodhat majd, mint eddig, 215 millió dollárra fog nőni a limit az eddigi 150 millió alatti összegről. Az elmúlt években végbemenő jelentős infláció miatt reálértéken az új plafon alig lesz magasabban az eddiginél – a költségvetési keretre vonatkozó szabályok kialakítása ugyanis a 2022-es árrobbanás előtt történt.

    Bottas az Audi castingjáról: Én lennék a legjobb választás

  • Bottas az Audi castingjáról: Én lennék a legjobb választás

    Bottas az Audi castingjáról: Én lennék a legjobb választás

    Tizenkét éves Forma-1-es pályafutás érhet véget, ha Valtteri Bottas nem kap új szerződést a Sauber/Audi csapattól. Ő úgy érzi, nem találnának nála jobbat a jövő évi mezőny utolsó kiadó helyére.

    Bottas néhány hete még kifejezetten optimista hangvételű nyilatkozatokat tett, de azóta változhatott a széljárás, mert újabban nyoma sincs ennek. Talán azért, mert elfogyott az esélye a szerződéshosszabbításra (Csou Kuan-jü-nek nem is volt), és úgy hírlik, a fiatalabbak közül Mick Schumacher (részletek itt), Franco Colapinto (részletek itt) is reménykedhet abban, hogy ő lesz Nico Hülkenberg csapattársa jövőre. Bottas az Egyesült Államok Nagydíjának helyszínén, Austinban változatlanul nem tudott fejleményről beszámolni.

    „Azt mondtam, remélem, hogy Austinra minden kiderül, de még mindig várok a végleges döntésre. Erre inkább Mattia [Binotto, a csapatfőnök] tudna válaszolni helyettem” – idézte Bottast a Motorsport-Total.com.

    „Nem nálam pattog a labda. Természetesen próbálom a legjobbat nyújtani és remélem, rám szavaznak. Korábban minden héten beszéltünk, és tudom, mi az, amire én hatni tudok. Már csak a zöld jelzésre várok.”

    Binotto Todt útját követné, és ő is elhúzta a mézesmadzagot egy Schumacher orra előtt

    „Az én esetemben természetesen van kockázat, hogy csak egyetlen szabad [F1-es] hely van. Imádom a Forma-1-et, itt akarok vezetni, és persze voltam már hasonló helyzetben.”

    „Jó autó híján nehéz megmutatni, mire vagyok képes, és a döntéshozók inkább az eredményeket nézik. Bíznom kell Mattiában, hogy tudja, mit kaphat tőlem. Úgy érzem, nekem kell megkapnom ezt az ülést, és a csapatnak is ez lenne a legjobb.”

    A Williams és a Mercedes korábbi pilótája 2022 óta vezet a Saubernél, amelynek gazdája hamarosan teljesen az Audi lesz.

    A Red Bullt váratlan személy védte meg: Hamilton

     

  • „Pókerjátszmán” múlhat Mick Schumacher F1-es jövője

    „Pókerjátszmán” múlhat Mick Schumacher F1-es jövője

    A német RTL riportere szerint továbbra is valósak Mick Schumacher esélyei az F1-es visszatérésre, de minden azon múlik majd, hogy jelenlegi pilótájával mire jut a Sauber/Audi.

    Mint arról nemrég beszámoltunk, az Audi Forma–1-es projektjét vezető Mattia Binotto egy interjúban megerősítette, hogy Mick Schumacher is az opcióik között szerepel a még be nem töltött 2025-ös ülésüket illetően. A Ferrari korábbi csapatfőnöke jól ismeri a német pilótát, hiszen 2019 és 2022 között Schumacher a maranellóiak akadémiájának tagja volt, ugyanakkor alighanem ezzel együtt sincs a lista élén.

    Binotto arról beszélt, hogy két út van előttük, és vagy a tapasztalat, vagy a fiatalság mellett döntenek. Előbbi esetben az egyik név nyilván a jelenleg is a Saubert erősítő Valtteri Bottas, míg a fiatalok közül szóba hozták már az istállóval a Fernando Alonso menedzsmentcége által istápolt Gabriel Bortoletót, illetve köztudott, hogy James Vowles, a Williams csapatfőnöke szeretne ülést találni az idei Olasz Nagydíjon bemutatkozó Franco Colapintónak.

    Hogy Schumacher a tapasztalt vagy a fiatal pilóta kategóriájába esik, azt nehéz megmondani, hiszen még csak két szezont húzott le az F1-ben, viszont 25 évesen már nem tartozik a nagyon fiatalok közé. Mindenesetre Felix Görner, az RTL riportere szerint a hétszeres világbajnok kezére játszhat az, ha minél tovább tart a huzavona Bottas és Binotto között, jelenleg ugyanis ez történik.

    „[Schumacher] esélyei a Sauber/Audinál továbbra is valósak és az is igaz, hogy ezen a héten még nem születik döntés arról, hogy ki foglalja el a másik ülést Nico Hülkenberg mellett – mondta Görner, majd rátért arra, hogy mire várunk. – Jelenleg pókerjátszma zajlik Valtteri Bottas és Mattia Binotto között a fizetés mértékéről, az elképzelések között pedig továbbra is jelentős a különbség.”

    „Binotto most az időre játszik. Megteheti, mert Mick Schumacher személyében van egy nagyon jó jokere, akinek az erősségeit és gyengéit nagyon jól ismeri a 2019 és 2022 között a Ferrari akadémiájánál töltött idejéből” – tette hozzá a riporter.

    Hogy amennyiben Bottasszal nem tudnak megegyezni, tényleg Schumacher lehet-e a befutó, vagy a Mercedes tartalékja sokadik a nevek listáján, idővel ki fog derülni, de ehhez az kell, hogy a tízszeres futamgyőztes ne folytassa a Sauber/Audinál.

    Apja legendás Mercedesét vezette Mick Schumacher (videóval)

  • Bottas összemérte a kerékpárt és az F1-et, utóbbi jött ki rosszabbul

    Bottas összemérte a kerékpárt és az F1-et, utóbbi jött ki rosszabbul

    Valtteri Bottas célba ért első világbajnoki kerékpárversenyén, ami előtt a Forma-1 és a Sauberjét meghajtó Ferrari-motor számára kevésbé hízelgő kijelentést tett.

    Mint arról előzetesen írtunk, a finn versenyző a szokatlanul hosszú F1-es őszi szünetben megragadta a lehetőséget, hogy másik szenvedélyének, a kerékpárversenyzésnek a csúcsán is kipróbálja magát, hiszen áprilisban a Dél-afrikai Köztársaságban kivívta a jogot a murvás világbajnokságon való részvételre.

    A versenyt 182 kilométeres távon, Belgiumban rendezték, a finn pedig a 35-39 éves korosztály mezőnyében mérethette meg magát, ahol a 232 rajthoz álló közül a 133. helyen ért célba.

    A távot 5 óra, 40 perc és 4 másodperc alatt teljesítette, 37 perccel a kategóriát megnyerő Jo Pirotte, és közel egy órával az elitmezőnyben győztes Mathieu van der Poel mögött.

    „Kemény volt, ahogy arra számítottam! – kezdte értékelését a nap végén Bottas. – Rengeteg résztvevő mellett az elején kicsit tolakodnunk kellett, amikor csak egy járható nyom volt a pályán, aztán öt kilométerrel a vége előtt helyre kellett hoznom egy defektet, de ezt leszámítva elégedett voltam a nyeregben töltött napommal.”

    A finn a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség által készített videóban némi összehasonlítást is végzett a Forma-1 és a kerékpárversenyzés között, ami úgy hangzik, mintha a szíve négykerékről fokozatosan a kettő felé húzná át.

    „Azért szeretem a murvás bicikliversenyeket, mert számomra ez a teljes ellentéte a Forma-1-es versenyzésnek. Ilyen terepen tekerni nagyon más kihívás, mint egy versenyautót vezetni. És itt végre én vagyok a motor, ez az egyik oka, amiért szeretem.”

    Dacára az elhangzottaknak, Bottas továbbra is versenyben van a jövőre még Ferrari-motorok által hajtott Sauber 2025-ös versenyzői üléséért – sőt, sajtóértesülések szerint ő is a legesélyesebb a Williams, valamint a McLaren által protezsált Franco Colapintóval és Gabriel Bortoletóval szemben. A finn negyedik szezonját kezdené meg a Sauberrel, ami az utolsó az Audi 2026-os beszállása előtt.

    Semmi nem úgy volt Ricciardo távozása kapcsán, ahogy eddig gondoltuk?