Címke: Sauber

  • Leclerc szerint túl korai a Ferrariról álmodni

    Leclerc szerint túl korai a Ferrariról álmodni

    Charles Leclerc szerint túl korai lenne a Ferrarival kapcsolatos jövőjéről álmodni.

    Az uralkodó Formula-2 bajnokot a Ferrari támogatja, és 2018-ban, a Formula-1-ben debütáló évében az Alfa Romeo által szponzorált Sauber csapatnál kapott lehetőséget.

    Mikor arról kérdezték, hogy elgondolkodott-e Kimi Raikkönen 2019-től esetlegesen a Ferrarinál felszabaduló helyén, azt mondta az RMC-nek: „Őszintén szólva, nem. Olyan nagy álom, hogy most nem tudom elképzelni, hogy valósággá váljon.”

    „Szóval, most 2018-ra összpontosítok, ami nagyon fontos számomra. Ez az első évadom itt, és bizonyítanom kell magamnak” – tette hozzá Leclerc. „Nagyon szoros kapcsolatban állok a Ferrarival, én vagyok az egyik versenyzőjük, ezért figyelnek rám, de nem gondolok 2019-re.”

    Azonban a 20 éves, F1-ben bemutatkozó fiatal valóban elég közel áll a Ferrarinál való debütáláshoz, a Blick című újság szerint Leclerc a Maranellói csapat 2018-as tartalék pilótája. „Fogalmam sincs, hogy vészhelyzetben megkapnám-e a lehetőséget – folytatta Leclerc. „Ha megkérdeznének, az egy valóra vált álom lenne, de most az Alfa-Sauber versenyzője vagyok. „

  • Pascal Wehrlein elismerte, hogy fura neki az F1 nélkül

    Pascal Wehrlein elismerte, hogy fura neki az F1 nélkül

    Pascal Wehrlein elismerte, hogy furcsa érzés neki az, hogy a Forma-1-ben partvonalon kívül rekedt 2018-ban. A Mercedes által támogatott német versenyző a Manornál és a Saubernél versenyzett 2016/2017-ben, de most a márkával visszatér a német túraautó bajnokságba.

    Ennyit mondott Wehrlein a Südkuriernak:
    „Persze, még mindig örömmel lennék a Forma-1-ben, és azt hiszem, hogy megmutattam az elmúlt két évben, hogy lehetne ott helyem. Most két korábbi csapattársam, Esteban Ocon és Marcus Ericsson is ott van a rajtrácson, pedig legyőztem őket, így ez nekem kicsit furcsa. Most már azonban előre tekintek, és feladatom újra a DTM-ben van.”

  • Ericsson Leclercről: Nagyon jó, de legyőzöm!

    Ericsson Leclercről: Nagyon jó, de legyőzöm!

    Marcus Ericsson tiszteli ugyan Charles Leclercet, de le tudja győzni a nagyra tartott csapattársát. Így nyilatkozott róla:
    „Az a benyomásom, hogy ő egy nagyon jó versenyző lesz elsőre, és jó a személyisége. Ő egy rendes fickó. Kicsit tavaly év végén már megismerhettem, aztán a téli szezon alatt egyre inkább, de főleg az utóbbi hetekben. Nem is kérdés, ő egy tehetséges srác. Ugyanakkor hiszek magamban, és azt hiszem, hogy le tudom győzni. Használnom kell majd a tapasztalatomat, és a képességeimet amikkel felvérteztem magamat az utóbbi években. Azt hiszem, szoros lesz a mi meccsünk.”

    Mint kiderült, a páros hasonló visszajelzést adott a C37-esről a Saubernek, árulta el Ericsson:
    „Tudom, hogy a pálya állapota nem volt annyira jó, és összességében ez megnehezítette a tesztelést. Ugyanakkor mindketten jól érezzük magunkat az autóban. Meglátjuk, hogy ő hogy érzi majd szerdán, de okos srác, hiszek abban, hogy azt fogja mondani, amit valóban érez. Remélem, hogy jó napja lesz.”

    Ericsson tudja, hogy hatással van rá, és fel tudja venni a kesztyűt a gyártók által magasan jegyzett juniorokkal is:
    „Tavaly Pascal Wehrlein közel állt ahhoz, hogy megszerezze a Mercedes versenyülését, aztán végül a Sauberben kötött ki. A teljes szezont tekintve szerintem mi voltunk egymáshoz a legközelebb átlagsebesség tekintetében. Sajnos nem tudtunk az autóból többet kihozni. Nekem viszont jó mérce volt, hiszen közel voltunk egymáshoz. Idén Charles lesz mellettem, aki egyike a nagyra tartott újoncoknak, akik régóta a Forma-1-be készülnek.Ez tökéletes lesz nekem hogy megmutassam a képességeimet, és megmutassam, hogy mire vagyok képes a kormány mögött.”

  • Ericsson szerint a Sauber ment át a legnagyobb változáson

    Ericsson szerint a Sauber ment át a legnagyobb változáson

    Marcus Ericsson úgy véli, hogy a mezőny összes csapatát elnézve, a Sauber változott a legtöbbet az idei évre.

    A svájci kiscsapat idén újra a legújabb Ferrari motorokat fogja használni, emellett pedig névadó szponzorként érkezett hozzájuk az Alfa Romeo.

    A svéd pilóta arra számít, hogy a C37-es modell a csapat megújulását és fejlődését is meg fogja testesíteni.

    „Persze néhány istálló motorpartnert váltott, így néhány más dologban is változtatniuk kellett, de ha megnézzük az autókat, akkor ki lehet jelenteni, hogy mi változtunk a legnagyobbat. Számos dolgot módosítottunk a mechanikán meg az aerodinamikán. Ráadásul még két évvel frissebb motort is fogunk használni.”

    Ericcson azonban hozzátette, hogy a C37-től nem várható azonnali teljesítmény javulás, hiszen gyökeresen változtattak az autón tavaly óta, és ezek megértéséhez és a benne rejlő potenciál kiaknázáshoz idő kell.

    „Ez kockázatos is egyben, mert egy teljesen más koncepciónk van idén, sok körre lesz szükségünk, hogy pontosan megértsünk mindent. Azt már látjuk, hogy sok lehetőség van az autóban, de ahhoz hogy ezeket ki is tudjuk hozni belőle, szintén időre lesz szükségünk. Meg kell néznünk, hogy egyes beállításokra hogyan reagál az autó, eddig erre nem nagyon volt lehetőségünk.”

    „Ezért volt különösen fájó számunkra az az időjárás, ami Barcelonában fogadott minket. A jövő héten viszont jobb idő lesz, így a lehető legtöbb kört kell majd megtennünk.” – tette hozzá a svéd.

  • Szavazás: Melyik a legszebb F1-es autó 2018-ban?

    Szavazás: Melyik a legszebb F1-es autó 2018-ban?

    Íme a 2018-as Forma-1-es szezon versenygépei! Görgessétek végig, majd szavazzatok, melyik tetszik a legjobban!

    Mercedes W09
    Mercedes W09 | Fotó: Merecdes AMG Petronas
    Ferrari SF71H
    Ferrari SF71H | Fotó: Ferrari
    Red Bull RB14
    Red Bull RB14 | Fotó: Red Bull Content Pool
    Force India VJM11
    VJM11 | Fotó: Force India F1 Team
    Williams FW 41, F1, halo, FIA
    Williams FW 41 | Fotó: Williams F1
    2018 - Renault R.S.18
    Renault R.S.18 | Fotó: Renault Sport
    Scuderia Toro Rosso STR13
    Scuderia Toro Rosso STR13 | Fotó: Red Bull Content Pool
    Haas VF18
    Haas VF18 | Fotó: Haas F1 Team
    McLaren MCL33
    McLaren MCL33 | Fotó: McLaren
    Alfa Romeo Sauber C37
    Alfa Romeo Sauber C37 | Fotó: Sauber Motorsport AG

    [poll id=”51″]

  • Edzés, ezúttal Josef Leberer mesterrel!

    Edzés, ezúttal Josef Leberer mesterrel!

    Ezúttal a legendás Josef Leberer az, aki bemutatja nekünk az „edzéstervét”, miután kiszórakoztuk magunkat az elmúlt napokban Lewis Hamiltonnal, vagy Max Verstappennel. Ayrton Senna egykori fizioterapeutája még ma is aktív, és most már egyben az Alfa Romeo Sauber csapat edzője is, olyan értelemben, hogy mindenkinek aki számít az istállónál, annak az edzettségi állapotáról az osztrák szakember gondoskodik. Így nem maradhatnak ki a téli szünet a szerelők sem, hiszen lehet hogy a holtszezonban inkább a mérnökök dolgoznak az új autón, de ők sem lazsálhatnak, és készülnie kell az utazós csapatnak a szezonra.

    Ezúttal a helyszín Viareggio, Olaszország, ahol a Formula Medicine központja is található. Itt a résztvevőknek különféle teszteket kell elvégezniük, de Josef elárulta, hogy olykor a versenyhelyszíneken is izzasztja még tovább a srácokat, a felkészülés jegyében. A végletekig, és még tovább is hajtják őket, és mulatságos látni azt, hogy pár súllyal miképp szimulálják például egy versenyautónak a kerékcseréjét. Reto Camenzind ugyanakkor elmondja, hogy itt nem csak fizikális, hanem mentális felkészülés is zajlik. Utóbbi szerinte egy komolyan fejleszthető terület, de a pitstop csapat azt is megtanulja, hogy hogyan relaxáljon, hogy csak a munkájukra tudjanak figyelni, és minden mást kizárjanak. Egy csapatként kell dolgozniuk, és inkább vidáman, szellemileg és fizikailag is frissen, állítja Leberer.

    https://www.facebook.com/sauberf1team/videos/1590780080969452/

  • Leclerc nagyon szorgalmas, már alig várja első F1-es szezonját

    Leclerc nagyon szorgalmas, már alig várja első F1-es szezonját

    A Forma-2 regnáló bajnoka, Charles Leclerc idén már a Forma-1-ben próbál szerencsét: a fiatal monacói versenyző nem csupán a következő generáció egyik legnagyobb tehetsége, mellette rendkívül szorgalmas, nagyon sokat dolgozik a sikerért.

    Leclerc a Ferrari által felkarolt Alfa Romeo-Sauber versenyzője lesz, Marcus Ericsson oldalán mutathatja meg képességeit.

    „Már a gokartos korszaka óta ismerem Charles-t. Boldog vagyok, hiszen ő az első olyan versenyző, akivel alacsonyabb szériában, és most a Forma-1-ben is együtt dolgozhatok” – mondta Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke.

    Vasseur elárulta, Leclerc rendkívül elszánt, már tavalyi, tartalékversenyzői szerepét is nagyon komolyan vette: „Egy megbeszélést sem hagyott ki tavaly. Nem fogok neveket mondani, de voltak olyanok, akik inkább visszamentek volna a hotelbe. Minden versenyző gyors, de a bajnokokban van egy bizonyos plusz.”

    Az Alfa Romeo érkezése mellett több változás is zajlott a svájci székhelyű csapatnál, de a névváltoztatásnak is vannak pozitív hatásai: „Sok ember mondja, hogy az Alfa Romeonál fogok versenyezni, szinte elfelejtik a Saubert. Ennyire erős ez a nagyszerű név” – mondta mosolyogva Leclerc.

    „Csodálatos érzés egy olasz lélekkel rendelkező csapat tagja lenni” – tette hozzá Leclerc, aki természetesen továbbra is a Ferrari utánpótlásprogramjának tagja.

    Vasseur csapatfőnök Marcus Ericssonról, Leclerc csapattársáról is ejtett néhány szót: „Ritkán volt alatta jó autó, szóval korlátozottak voltak a lehetőségei. Az utolsó tíz versenyhétvégén azonban jó teljesítményt nyújtott. Sokat fejlődött, és képes csapatjátékos lenni, aki jó visszajelzéseket ad.”

    Vasseur a francia Auto Hebdonak hozzátette, hogy 2019-től versenyzői akadémiát tervez indítani a Saubernél, ahol Leclerchez hasonló potenciállal rendelkező fiatalokat foglalkoztatna.

     

  • Pályán az új Toro Rosso és a Sauber C37 is!

    Pályán az új Toro Rosso és a Sauber C37 is!

    A faenzaiak máris a pályára küldték a Toro Rosso STR13-ast, ami indokolt is nekik, mert hamar össze kell barátkozniuk a Honda motorokkal. A helyszín és ez a teszt is már ismert volt, és a kiscsapat jó szokásukhoz híven húzzák mindenki idegeit olyan felvételekkel, amelyen az autóból konkrétan nem látni semmit. Ez idén sem maradhatott ki, íme:

    A Sauber sem tétlenkedett, ők pedig már eleve Barcelonában, tehát a szezon előtti teszt helyszínén vannak,. és végzik épp a C37-es shakedown tesztjét, egy filmezős nap keretén belül.

  • „Ronnie Petersonos” lesz idén Ericsson sisakja

    „Ronnie Petersonos” lesz idén Ericsson sisakja

    A Sauber svéd versenyzőjének, Marcus Ericssonnak 2018-as BELL sisakjának dizájnját a fiktív F1-es festéseket, sisakdizájnokat tervező Sean Bull készítette. Ericsson Instagram oldalán a következőt idézi a tervezőtől:

    „A jelenlegi sisak dizájnok túl zsúfoltak, bonyolultak és elvesztették ikonikus jellegüket azzal, hogy évről évre és néha versenyről versenyre változtatják azt, így én azt akartam megnézni, hogyan fest, ha a jelenlegi dizájnt letisztultabbá tesszük, minimalistára vesszük és amennyire csak lehet, letisztulttá: megcsináltam a ’70-es évek stílusú sisakok sorozatomat, melyben vettem a 2017-es dizájnokat és leegyszerűsítettem azt amennyire tudtam úgy, hogy közben még felismerhető legyen, hogy melyik versenyzőhöz tartozik. Akkor Marcus felvette velem a kapcsolatot, hogy hasonló stílusban készítsem el a 2018-as sisakját!”

    „Marcus sisakjának tervezésekor a Ronnie Peterson emlékére készült sisakból inspirálódtam, látványos színpalettával és minimál dizájnnal, a jellegzetes, ’70-es évekbeli betűstílussal és a jellegzetes dupla hajszálcsíkkal a sisak alján. A főbb nézőpontok azok voltak, hogy átmentsem és leegyszerűsítsem Marcus korábbi sisakjait és alkossak egy olyat, ami hasonlít a korábbiakra, de egyszerűbb, a ’70-es éveket idézi, nem túlzó, görbülő ívek nélkül, mivel az akkoriban nem volt jellemző. A tetejét végül vastag, ’70-es évekbeli rajtszám díszíti: egyértelmű és hatásos, melyet ‘Petersonos’ betűstílussal díszít Marcus saját neve.”

    „A cél egyértelműen az volt, hogy visszahozzuk az F1 dicső kora sisakjainak látványát és érzését és ez a 2018-as sisak remélem kitűnik majd a többi árnyalt, túlzó, sisakok közül. A kevesebb mindig több.”

    https://www.instagram.com/p/BfaxNq-F4gn/?taken-by=ericsson_marcus

  • A Claro is visszatalált a Sauberhez!

    A Claro is visszatalált a Sauberhez!

    Az America Movil almárkája a Claro, és egyben a legnagyobb dél-amerikai telekommunikációs cég, akik 16 országban vannak jelen. 2011 és 2014 között a cég már támogatta a Saubert. Azzal, hogy most visszatérnek immáron az Alfa Romeo Sauber nevű csapathoz, 2018-ban prémium támogatói is lesznek egyben az istállónak. A logójuk megjelenik a hátsó szárnyakon, és a C37-es orr részén.

    Frédéric Vasseur, csapatfőnök, Alfa Romeo Sauber F1 Team:
    „Nagyon örülünk, hogy üdvözölhetjük a Claro-t a prémium partnereink között az Alfa Romeo Sauber F1 csapatnál. A Claroval már a múltban is remekül dolgoztunk együtt, és az az örömünkre szolgált. Remek, hogy a kapcsolatunk egyy újabb szintre lép, és már várjuk azt, hogy újra együtt dolgozzunk a Forma-1-ben.”