Címke: Sauber

  • Leclerc: Szerencsésnek érzem magam

    Leclerc: Szerencsésnek érzem magam

    A Sauber halója által felfogott ütésnyomok láttán Charles Leclerc szerencsésnek érzi magát, amiért nem történt komolyabb baja a Belga Nagydíj rajtbalesetében.

    Leclerc ártatlan harmadik fél volt Nico Hülkenberg és Fernando Alonso ütközésében, ám egyértelműen ő járt (volna) legrosszabbul az érintettek közül, a McLaren ugyanis a Sauber halójáról pattant le, de az idénre bevezetett biztonsági elem jelesre vizsgázott és a monacói sértetlenül szállt ki az autóból.

    „Nem tudom, mi lett volna, ha nincs ott, de összességében örülök, hogy nem kellett megtapasztalnom” – foglalta össze Leclerc a szituációt. „Szerencsém volt, a halo egyáltalán nem néz ki jól. A tévében látványosnak tűnt a baleset, de az autóban ülve nem éreztem ekkorának az ütést. Az anyukám mindenesetre már többször is felhívott, ő nagyon aggódott!”

    Az egész eseménysor olyan gyorsan zajlott le, hogy Leclerc-nek esélye sem volt felfogni, pontosan mi történt; eredetileg azt hitte, Alonso volt a ludas, ám a visszajátszások után számára is egyértelművé vált, hogy a láncreakciót Hülkenberg indította el, akit tízhelyes rajtbüntetéssel sújtottak a versenybírák az Olasz Nagydíjra. Az eset félelmetesen hasonlított a 2012-es rajtbalesetre, ahol az eseményeket kiváltó Romain Grosjeant egy futamra eltiltották, ám a monacói fiatal nem haragszik és szerinte az eltiltás túlzás lett volna Hülkenberg esetében.

    „Nico nem egy ’rossz múlttal’ rendelkező versenyző, nem direkt tette” – vette védelmébe a németet Leclerc. „Nem hiszem, hogy az eltiltás megfelelő büntetés lett volna egy ilyen hibára. Ha valaki szándékosan okozna veszélyt, akkor ez lenne a megoldás, de nem itt és most.”

  • Leclerc szerint a gyenge évkezdés miatt látványosabb a Sauber fejlődése

    Leclerc szerint a gyenge évkezdés miatt látványosabb a Sauber fejlődése

    Charles Leclerc szerint a Sauber jelentős fejlődése még nagyobbnak tűnik, mert a szezon eleje nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, kellett neki pár verseny, mire kényelmesen érezte magát a versenyautóban.

    Leclerc és csapattársa, Marcus Ericsson a kilencedik rajtsorból vágtak neki az Ausztrál Nagydíjnak, illetve az első három versenyhétvégén a Q1-ből sem tudtak továbbjutni. A Formula 2 bajnoka viszont Azerbajdzsánban már 13. lett az időmérőn és a futamot a megdöbbentő 6. helyen zárta, ez idézett elő nála egy hatalmas formajavulást.

    Leclerc azóta még négyszer szerzett pontot és még a Q3-ba is bejutott az elmúlt öt versenyből háromszor, miközben Ericsson kétszer futott be a TOP 10-ben.

    „Szerintem nagyobbá tettük, bár így is elég nagy” – mondta Leclerc a csapat fejlődéséről. „Az első versenyen nem vezettem jól, szóval nyilván az eredmény rosszabb volt, amilyen lehetett volna, miattam. Aztán Bakutól kezdve mostanáig a fejlődésünk nagyrészt az autó javulása miatt van. Szóval ez egyértelműen egy nagy lépés.”

    „Elég közel voltunk mostanában a Q3-hoz, ez egy nagyon jó jel és motiválja a csapatot.

    A Sauber eddig 18 pontot gyűjtött, ez több mint kétszer annyi, mint az előző két szezonban szerzett pontmennyiség összesen. Ericsson szerezte a svájciak első pontjait a bahreini 9. helyével, de azóta Leclerc árnyékába szorult. Szerinte a Saubernek „elképesztően” sikerült a szezon első fele.

    „Ha megnézzük, hol voltunk az előző két évben, akkor ahol most vagyunk, arról álmodni se mertünk” – mondta a svéd.

    Leclerc volt az, aki remekül megmutatta, mi rejlik a Sauberben egy körön. „Mindig keményen dolgoztam az időmérőn, számomra ez a hétvége legjobb momentuma. Mindig élvezem, hogy a határon autózhatok az időmérős köreimben, amelyek elég jól sikerülnek mostanság.”

  • Ericsson úgy érzi, élete formájában vezet

    Ericsson úgy érzi, élete formájában vezet

    Marcus Ericsson kijelentette, 2018-ban jobban vezet, mint valaha. A svéd már 5 pontot szerzett idén, legjobb eredménye két 9. hely Bahreinből és Németországból.

    A Sauber egy sokkal jobb kocsit fejlesztett ki idénre, jelenleg 9. helyen állnak a bajnokságban, bőven a Williams előtt. Ericsson pedig úgy gondolja, azért is harcolnak a pontokért újra, mert ő is sokat fejlődött, mint versenyző.

    „Úgy gondolom, sokat fejlődtem az évek alatt” – mondta Ericsson a Crash.net hasábjain. „Az előző szezonokban ezt nehéz volt megmutatnom, mert nagy teljesítményhátrányban voltunk. Azonban úgy érzem, idén remek szintet képviselek a vezetés terén és életem formájában vagyok.”

    „De még mindig úgy érzem, van hova fejlődni, főleg a szombatokon. Valamit ki kell találnom, hogy fejlesszem a kvalifikációs teljesítményem, mert ezzel még jobbak lehetnek a versenyeim.”

    A javulás ellenére is felülmúlja Ericssont az újonc csapattársa, Charles Leclerc. A monacói idén már háromszor jutott be a Q3-ba és hétszer fért be a TOP 10-be a futamon.

    A svéd elmondta, mi tarthatja vissza: „Szerintem több dolog is közrejátszik ebben. Egyrészt, kicsit szenvedek az autóban, amikor kevés üzemanyaggal megyünk rövid etapokat. Ekkor az autó hátulja ideges, ezzel küzdök. Próbálunk ezen javítani a beállításokkal és a fejlesztésekkel is, hátha segítenek.”

    „Szerintem ez önbizalom kérdése is, mert ha nagyon rossz formát mutatsz az időmérőn, akkor az a magabiztosságod is befolyásolhatja, és aztán rengeteget kell dolgoznod, hogy kijuss a gödörből. Ha volt egy jó kvalifikációm, az is nagyban segíthette a dolgokat. Folytatom a kemény munkát és nem tagadom, ez az egyik olyan terület, amely terén még fejlődnöm kell. Szerintem ez fontos és biztos, hogy jobbra fordulnak a dolgok.”

  • Giovinazzi vissza akar kerülni az F1-be 2019-re

    Giovinazzi vissza akar kerülni az F1-be 2019-re

    A Ferrari junior versenyzője, Antonio Giovinazzi csak annyit tud mondani a Forma-1-es jövőjéről, hogy majd meglátja, mi lesz.

    Giovinazzi mindkét nap lehetőséget kapott a hungaroringi szezonközi teszten. Első nap a Ferrari SF71H-t vezethette, második nap pedig a Sauber C37-et. Kedden ő volt a leggyorsabb, szerdán pedig nyilván lejjebb kellett keresni a nevét a tabellán. Azonban úgy érezte, mindent kihozott az adott technikából és megmutatta remek alkalmazkodóképességét.

    „Kedd jó nap volt a Ferrarival, szerda szintén a Sauberrel” – mondta az Autosport magazinnak. „Nagyon boldog vagyok. Egy teljes napot vezethettem a C37-et, kényelmesen érzem magam benne és sokat tanultam a pálya viselkedéséről” – magyarázta. „Végrehajtottuk a tervezett programot, ez volt a célunk, elégedett vagyok. A csapat remek munkát végez a fejlesztések terén.”

    „Az adatok, amiket gyűjtöttünk remélhetőleg hozzásegítenek a további fejlődéshez. Alig várom, hogy újra beülhessek az autóba.”

    Az még nem világos, mikor kerül erre sor. Nem lesz már több szezonközi teszt 2018-ban, szóval a legközelebbi lehetőség az Abu Dhabi-ban megrendezésre kerülő idényzáró utáni teszt lehet. De nem biztos, hogy Giovinazzi tesztel majd ott. És ami még fontosabb, az olasz azt sem tudja, mi lesz vele 2019-ben.

    A legújabb felvetések arról szólnak, hogy Charles Leclerc a Ferrarihoz igazolhat, és Vettel csapattársa lehet 2019-től. Így viszont üresedés lehet a Saubernél, de biztosan ádáz küzdelem lesz azért a helyért. „Jó munkát végeztem, de ez nem jelent biztos ülést jövőre” – ismerte be a 24 éves olasz. „Még minden változhat. Én megteszek minden tőlem telhetőt, aztán majd látjuk mi lesz.”

    Giovinazzi már szerepelt Forma-1-es versenyen, pontosan kettőn, még 2017 elején, amikor az akkori Sauber pilótát, Pascal Wehrlein-t helyettesítette. Elismerte, hogy ha már belekóstolt, akkor úgy érzi, az F1 számára egy „befejezetlen ügy”.

    „El sem tudod képzelni, mennyire vissza akarok menni!” – mondta Giovinazzi, aki máig 11 szabadedzésen szerepelt az F1-ben, ebből hetet a Haasszal teljesített tavaly. „Meglátjuk. Még 4 szabadedzésen vezethetem a Saubert” – emelte ki. „Év végén remélem, hogy megkapom azt az ülést, amit már nagyon szeretnék.”

  • A Sauber inkább 2019-re koncentrál

    A Sauber inkább 2019-re koncentrál

    Habár Frédéric Vasseurék még nem adták fel teljesen a 2018-as szezont, a nagy előrelépést a 2019-es szabályváltozásoktól várják.

    Mindössze 12 hónap leforgása alatt a Sauber sereghajtóból rendszeres Q3-as és pontszerző alakulattá lépett elő. Ez nagyrészt az idei Ferrari-erőforrásnak köszönhető, ám Vasseur felügyelete alatt a kasztni és a versenyistálló működése is jelentősen feljavult. A svájci csapat már bejelentette, hogy abbahagyják az idei autó fejlesztését, de bíznak benne, hogy az idei alap elég jó ahhoz, hogy a szezon utolsó felében is harcolhassanak a pontokért, és talán-talán még a Toro Rossót (vagy a szintén Ferrari-motor által hajtott Haast?) is elkaphatják a konstruktőri bajnokságban.

    „Valóban nagyot léptünk előre, de tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy minél feljebb vagy, annál nehezebb megtenni a következő lépést” – magyarázta Vasseur. „Amikor a mezőny hátuljáról kell felkapaszkodnod, a legfontosabb dolog, hogy csak saját magadra koncentrálj, és ne arra, amit a többi csapat csinál. Még rengeteg a dolgunk és van kilenc versenyünk, hogy kiküszöböljük a gyengeségeinket. Habár nem fejlesztjük már az autót, kell hogy legyenek elvárásaink, mert ez a fajta nyomás elengedhetetlen a csapat küzdőszellemének megtartásához.”

    Nem mindegy azonban, hogy egy konstruktőr hol végez a bajnokságban, a bevételeket ugyanis az előző évi helyezések alapján osztják szét, két pozíció között pedig alsó hangon dollármilliókban mérhető a különbség. Vasseur viszont úgy véli, hosszútávon kifizetődőbb lehet a 2019-es autóra koncentrálni, mint a rövidtávú nyereségre.

    „2019 a mi nagy esélyünk, nem feltétlen 2018” – folytatta. „Tulajdonképpen lényegtelen, hogy a hetedik, a nyolcadik vagy a kilencedik helyen végzünk, míg a jövő évi szabályváltozások olyan hatalmas lehetőségeket nyitnak meg előttünk, amiket nem szabad figyelmen kívül hagynunk.”

  • Sauber: Jövőre megcélozzuk a konstruktőri bajnokság negyedik helyét

    Sauber: Jövőre megcélozzuk a konstruktőri bajnokság negyedik helyét

    A Sauber Forma-1-es istállójának vezető elnöke, Pascal Picci szerint a svájci alakulat megcélozhatja a konstruktőri bajnokság negyedik helyét a követező szezon során.

    A csapat hatalmas fejlődést mutat az idei évben Frederic Vasseur vezetése alatt, és általában a pontszerző helyek valamelyikén végez a két pilótájuk. Azonban a mostani kilencedik helyük a konstruktőri bajnokságban kicsit csalóka, mert a negyedik helyen álló Renault is utolérhető számukra. Csupán 54 pont a két csapat közti különbség.

    Picci, aki annak az Islero cégnek is a vezetője, ami birtokolja a Saubert, azt mondja, hogy az idei autó már a vezetőség felügyelete alatt készült el, és újabb lépéseket tehetnek a jövőben, ugyanis új technikai igazgatója lett a Saubernek, méghozzá a Ferraritól érkező Simone Resta személyében.

    „Az idei autó remek, és lehet majd látni, hogy az új fejlesztések egyre gyakrabban fognak megjelenni az autón,”- mondta Picci. „Az lesz a célunk, hogy jövőre mi legyünk a negyedik erő. Tudom, hogy ezzel a kijelentéssel túloztam, sőt, Frederic is mondta, hogy túloztam, de ha nincsenek álmaid, akkor nem érhetsz el sikereket.”

    Picci szerint az idén mutatott fejlődésük nem véletlen. Nem feltétlen az új Ferrari motor és nem is a felszerelésünknek, vagy az új csapatvezetőnek köszönhető.

    „Az emberek mindig elfelejtik, hogy az előző évben nem tudtunk nagyon fejleszteni az idő rövidsége miatt. Jó döntés volt-e az előző szezonban, hogy a korábbi motort használtuk? Biztos vagyok benne, hogy egy óriási hibát vétettünk ezzel a döntéssel. Hirtelen viszont egy sokkal jobb motorunk lett. A Haas sokkal jobb munkát végez nálunk, de mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat.

    „Rendkívül sok lehetőségünk van, de ne felejtsük, hogy egy független csapat vagyunk, és megvan a saját üzleti modellünk, és egyetlen részvényt sem ellenőriznek vagy befolyásolnak az olasz barátaink”- tette hozzá Picci.

    „Rengeteg célunk van a jövőre nézve, és a csapat is hosszú távra van elkötelezve.”

    (Szerző: Boa Bence)

     

  • A Sauber nem fejleszti tovább az idei autót

    A Sauber nem fejleszti tovább az idei autót

    A Sauber csapat jövő héttől befejezi a 2018-as autó fejlesztéseit, úgy döntöttek, hogy a jövő évi autóra koncentrálnak.

    Hiába fejlődött a szezon során rohamosan a csapat, hiába vannak mindössze 3 pontra a Toro Rossótól a konstruktőri vb 8. helyéért vívott csatában, hosszabb távon jobb megoldásnak érzik azt, hogy minél hamarabb átálljanak 2019-re.

    Az aerodinamikai szabályok jelentősen változnak jövőre, ami magában foglal egy jelentősen átdolgozott hátsó szárnyat is. A csapatfőnök, Frederic Vasseur szerint van esély arra, hogy ezzel a kezdeti előnnyel nagyot lehet majd nyerni a riválisokkal szemben.

    „Jövő héttől leállunk az idei autó fejlesztésével, mert a szabályváltozások nagy lehetőséget biztosítanak nekünk” – mondta Vasseur.

    „Legalábbis egy nagy lehetőségként tekintek a szabályváltozásokra, szóval a jövő évet kell a figyelem középpontjába helyeznünk. Tehát jövő héten teljesen leállunk a 2018-as fejlesztésekkel, de [már] hónapok óta 2019-re fókuszálunk.”

    A jövő évi autóba fekteti az energiáját az új technikai igazgató, a nemrég a Ferraritól érkező Simone Resta is.

    Az, hogy átálltak teljesen 2019-re, felvetheti a kérdést, nem lesz-e nehéz a szezon második fele, de Vasseur nem aggódik emiatt.

    „Nem kell félnünk ettől. Ez a rossz hozzáállás” – mondta. „Maximálisan figyelnünk kell és bízni az erőforrásainkban. És ha idén hátulról sikerült visszakapaszkodnunk, akkor muszáj sikerülnie ennek jövőre is úgy, hogy akkor már mindenki ugyanolyan szintről indul.”

    (Czuth Csaba)

     

  • Giovinazzi is esélyes az Alfa Romeo-Sauber ülésére

    Giovinazzi is esélyes az Alfa Romeo-Sauber ülésére

    Tegnap beszámoltunk róla, hogy Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke nem zárta ki Kimi Räikkönen lehetséges szerződtetését 2019-re, ám nem a finn világbajnok az egyetlen, akinek jó esélyei vannak az említett ülésre.

    A Forma-1-ben két versenyt teljesítő olasz Antonio Giovinazzi is remek ajánlólevéllel pályázik a svájciakhoz, aki korábban a sérült Pascal Wehrlein helyén szerepelt beugróként a királykategóriában.

    „Jó érzés, hogy Antonio is akarja az ülést. Büszkék lehetünk, természetesen ő is ott van a listán.”

    „Autóba ül néhány pénteki szabadedzésen idén, ami valószínűleg a legjobb módja annak, hogy megismerjük a srácot és megértsük egymást. Ugyanezt tettük tavaly Leclerc-kel, ami nagyszerű lépés volt az együttműködést illetően.”

    Vasseur tagadta, hogy a Ferrari döntené el kit ültetnek jövőre az autóikba, de egyeztetnek velük a döntésről.

    „Beszélünk majd a Ferrarival. Nem a jogokról van szó, de közösen fogjuk megvitatni a kérdést.”

    Akár még a korábbi Ferrari junior, Sergio Perez is kiköthet a Saubernél 2019-ben, hiszen egyre erősebbek a pletykák, hogy a Stroll család jövőre már a Force India csapatával folytatná együttműködését.

    Vasseur ezzel kapcsolatban a következőképp reagált: „Nagyon jó érzés vonzónak lenni.”

  • A pilóták nem vevők az új pontrendszerre

    A pilóták nem vevők az új pontrendszerre

    A pilóták egy része nem ért egyet azzal, hogy a Liberty Media felforgatná a pontozás szabályait. A kezdeményezés lényege az volt, hogy kibővítik a pontot érő pozíciókat 10-ről 15-re. Fernando Alonso sem értett egyet:

    „Emlékszem, mikor Jules (Bianchi) kilencedikként futott be Monacóban, ez egy kisebb csodának számított, és jót is tett az F1-nek. Ha mindenki pontot szerezne, elveszne az egésznek a varázsa.” – érvelt a spanyol.

    Esteban Ocon az RMC Sportnak elmondta, egyetért Alonsoval.

    „A pontrendszer a jelenlegi formájában is nagyon érdekes. Nehéz bekerülni a TOP 10-be, de ha sikerül, eléggé meg vagy jutalmazva.”

    Romain Grosjean is ezen a véleményen volt: „A legjobb megoldásnak a TOP 10 jutalmazása tűnik.”

    A Sauberes Charles Leclerc is a jelenlegi rendszer mellett van.

    „Először azt gondoltam ez jó döntés, pont az olyan csapatok miatt, mint mi vagyunk. Nem lenne mindegy, hogy 14. vagy 15. vagy. De ahogy jobban belegondoltam, egyre jobban Fernandoval értettem egyet. Ha bekerülünk a legjobb 10-be és úgy kapunk pontot, sokkal jobb annál, mintha már alapból kapna mindenki.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A Sauber nem zárja ki Räikkönen szerződtetését

    A Sauber nem zárja ki Räikkönen szerződtetését

    Frederic Vasseur, az Alfa Romeo-Sauber csapatfőnöke nem zárta ki Kimi Räikkönen lehetséges szerződtetését a 2019-es szezonra.

    Az Autosport.com információi szerint a Ferrari jövőre előlépteti Charles Leclercet, aki 2017-ben domináns teljesítménnyel nyerte meg a Forma-2-es sorozatot, idén pedig már a királykategóriában, a Sauber színeiben csillogtatja tehetségét.

    Amennyiben a svájci székhelyű istálló elveszíti Leclercet, Kimi Räikkönen vagy Antonio Giovinazzi érkezhet a helyére.

    Fred Vasseurnak határozott elképzelése van csapata jövő évi felállásával kapcsolatban: „A legjobb versenyzőket akarom az autóban látni. Ez a legfontosabb a csapat számára, így nem áldozunk fel semmit a teljesítményért. Sokkal jobb egy világbajnok, mint olyasvalaki, aki nem nyert semmit.”

    „A teljesítmény érdekel. Nekem az a legfontosabb, hogy a legjobb versenyzőpárossal rendelkezzünk jövőre és az elkövetkezendő években. Ez az egyetlen, ami foglalkoztat.”

    Räikkönen 2001-ben éppen a Sauber színeiben debütált a Forma-1-ben, így visszatérésével keretbe zárhatná Forma-1-es pályafutását.

    Vasseur azonban elmondta, nem az alapján fog dönteni, hogy ki volt korábban már a csapat tagja vagy kivel dolgozott együtt kisebb kategóriákban.

    „Hogy őszinte legyek, nem ez a megfelelő út.  Egy versenyző kiválasztásakor meg kell lennie a közös nevezőnek, nem az alapján választunk, hogy 15 évvel ezelőtt dolgoztam együtt valakivel az F3-ban vagy 10 évvel ezelőtt a Sauber versenyzője volt” – tette hozzá.