Címke: Sauber

  • Peter Sauber örül Räikkönen visszatérésének

    Peter Sauber örül Räikkönen visszatérésének

    Kimi Räikkönen ma már az egyik legnépszerűbb – ha nem a legnépszerűbb – versenyző a Forma-1-es mezőnyben, jövőre pedig visszatér ahhoz a csapathoz melynél közel 18 éve debütált.

    A finn versenyző Peter Saubernek köszönheti, hogy 2001-ben bemutatkozhatott a királykategóriában, ahol első évében többször is pontot tudott szerezni – nem sok formaautós tapasztalattal a háta mögött.

    A csapat névadója azonban 2016 óta hivatalosan már nem része a csapatnak, Peter Sauber eladta a csapat tulajdonjogát. Ennek ellenére nagyon izgatott, hogy Räikkönen visszatér a Sauberhez.

    „Akkor hallottam erről a lehetőségről, mikor Monzába látogattam.” – mondta Peter Sauber a svájci Blicknek. „Nagyon jó ötletlen tartottam. Kimit nagyon nagyra tartják Hinwilben és népszerű a rajongók körében. Az ő közreműködése jelentős löketet ad majd a Saubernek.”

    „Kimi nagyon ambiciózus és hisz a Sauber felemelkedésében. Egy éve valószínűleg nem tette volna meg ezt a lépést. Az ő tapasztalata segítség minden területen.”

    A Sauber hinwili központja ráadásul közel van Räikkönen otthonához, így akár autóval is egy órán belül el tud majd jutni csapatához. Sauber szerint ez pozitív hatással lesz a finn versenyzőre is.

    „Remélhetőleg.” – mondta Sauber. „A világbajnok hazatér. Ez egy nagyszerű sztori.”

  • Ilyen volt Räikkönen a Saubernél, 2001-ben

    Ilyen volt Räikkönen a Saubernél, 2001-ben

    Kimi Räikkönen jövőre visszatér a Sauberhez, ahol 2001-ben debütált. Ilyen volt a finn versenyző 20-as éveinek elején.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Hivatalos: Räikkönen a Saubernél folytatja!

    Hivatalos: Räikkönen a Saubernél folytatja!

    Kimi Räikkönen 2019-ben a Sauber versenyzője lesz, számolt be róla hivatalos közleményben a csapat.

    Az Alfa Romeo Sauber F1 Team két éves szerződést írt alá a finn versenyzővel aki egyébként 2001-ben a Saubernél kezdte meg Forma-1-es pályafutását.

    „Kimi Räikkönen szerződtetése fontos pillére az új projektünknek és közelebb visz minket a célunkhoz, hogy jelentős fejlődést érjünk el csapatként a közeljövőben.” – mondta Frederic Vasseur, a Sauber motorsport vezérigazgatója és a Alfa Romeo Sauber F1 Team csapatfőnöke. „Kimi tehetsége megkérdőjelezhetetlen és Forma-1-es tapasztalata nem csak segíti majd az autónk fejlesztését, de meggyorsítja a növekedést is és az egész csapat fejlődését. Együtt erős alappal kezdjük majd meg a 2019-es szezont, és az elszántság, valamint a fontos eredményekért való harc hajt majd minket.”

  • Kimi versenyzője és társtulajdonosa is lehet a Saubernek 2019 után?

    Kimi versenyzője és társtulajdonosa is lehet a Saubernek 2019 után?

    Kimi Räikkönen akár a Sauber vezetésébe is kerülhet 2019 után, legalábbis ezen dolgoznak a csapat részvényesei. Az, hogy a Ferrari nem jelentette be a 2019-es párosát továbbra is sok pletykát szül Kimi Räikkönennel és az esetlegesen helyére érkező Charles Leclerc szerződtetésével kapcsolatban.

    Monzai paddockból származó információk szerint Räikkönent valóban az év végén lecserélik majd Leclercre a Ferrarinál, még azon szerződés alapján amit ő és Sergio Marchionne kötöttek. Az ő halálát követően felállt új menedzsment azonban újabb egy évre megtartaná Kimit, de meg lett kötve a kezük még Marchionne döntése miatt, és most próbálnak valami középutat találni. Ez pedig az lenne, hogy mindenki marad a helyén, Leclerc megkapná a 2 millió dolláros szerződését amit kapott volna 2019-ben a Ferrarinál, de a jövő év végén mindenképp megtörténne a csere.

    Ezzel szemben a finn média úgy értesült, hogy Räikkönen leléphet a Sauberhez a következő évben már mint a versenyzőjük és társtulajdonosuk. Talán vezetné is egy évet a Saubert, utána egyre inkább a háttérbe vonulna a csapatnál. Nem mondható az, hogy Räikkönen tapasztalatlan lenne a csapatvezetés terén, hiszen a múltban már voltak olyan alakulatai, mint például a Räikkönen-Robertson Racing és az IceOne Racing. Az is még ezen kapcsolat irányába billentheti a mérleg nyelvét, hogy van közös múltjuk a Sauberrel, közel lakik a csapat főhadiszállásához, így valóban egy különleges kapcsolat jöhetne létre.

    Ha ez a dolog létrejön, Kimi továbbra is tágabb értelemben véve a Ferrari család tagja maradhatna, a sportolóként is, illetve vezetőként. Hát nem mindenki azt várja már, hogy meg lehessen kérdezni Räikkönent a csapatvezetőt egy sajtótájékoztatón?

  • Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy undorítónak találja azon rajongók viselkedését,  akik kifütyülték Lewis Hamiltont a vasárnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után. Ő 23 évig irányította a Ferrarit, 1991 és 2014 között, és azt állítja, hogy nagy hiba volt gyűlölködni és kifütyülni a Mercedes versenyzőjét, miután nyert. A BBC Sportnak ennyit mondott:

    „Lewis egy fantasztikus bajnok, mindig is nagyon korrekt volt, és fantasztikusan versenyzett. Ami történt, az nagyon-nagyon rossz, és igen mérges vagyok.”

    Hamilton mindeközben megvonta a vállát, és elárulta a füttykoncerttel kapcsolatban, hogy azt inkább kihasználja, és a negatív erőt pozitívba transzformálja.

    Di Montezemolo a római irodájában beszélt minderről, és elárulta, hogy a Ferrari rajongók azon kritikája hogy a Mercedes Valtteri Bottast használta Kimi Räikkönen lassítására pár körön keresztül, teljesen félrevezető volt. Másrészt elárulta azt is, hogy a Ferrari számtalanszor alkalmazta ezt a múltban:

    „Elárulhatom, hogy pár bajnokságot mi is így nyertünk meg, amikor én voltam az elnök és a vezérigazgató. Így volt ez Kimivel és Massával, Rubens Barrichellóval és Michael Schumacherrel, Michaellel és Eddie Irvinenal. Ez is a történelmünk része. Bottas semmi inkorrekt dolgot vagy hibát. A saját versenyét futotta. Amikor hallottam, hogy vannak kritikusok… nos ez a normális. Az életben nehéz nyerni, de még nehezebb elfogadni azt, ha nem tudsz nyerni. Így amit tegnap láttam a közönség részéről, az nem tett boldoggá. A Mercedes remek munkát végzett. Ha a Ferrarival ugyanezen helyzetben lennék mint most a Mercedes, pont ugyanezt csinálnám. Ennyi, finito.”

    Montezemolo újra felépítette a Ferrarit az egyik legsikertelenebb korszaka után a 90-es évek elején, és felügyelte a 2000-es évek elején Michael Schumacher dominanciáját, ahogy a csapat utolsó világbajnoki címét is 2007-ben Räikkönennel, vagy amikor Fernando Alonsonak majdnem sikerült 2010-ben és 2012-ben.

    A 70 éves szakember szerint a Ferrarinak ideje lenne tisztáznia már azt is, hogy ki lesz jövőre a csapatnál Sebastian Vettel mellett a másik pilótájuk. Az ülés Räikkönen és a Sauberes Charles Leclerc között billeg, és a Ferrari új elöljárója, Louis Carey Camilleri annyit közölt csak az Olasz Nagydíjon, hogy még nincs döntés. Erről így vélekedik Montezemolo:

    „Amikor a Ferrarinál voltam, nem szerettem, ha az emberek a lelátóról mondják meg nekem, hogy mi a teendő, így nem is lennék szívesen újra ilyen helyzetben. Annyit mondhatok, hogy véleményem szerint a szezon egy bizonyos pontján, általában Monzában azért szerencsés lenne bejelenteni, hogy ki fog vezetni jövőre. Már csak azért is, hogy elkerüljük a pilóták esetleges hozzáállásbeli változását.”

  • A Sauber már nem aggódik a hátsószárny probléma miatt

    A Sauber már nem aggódik a hátsószárny probléma miatt

    A Sauber úgy véli, hogy sikerült azonosítaniuk és megoldaniuk a hátsószárnnyal kapcsolatos problémákat, ami mindkét autójukat hátráltatta a második szabadedzésen. A hiba miatt a csapat svéd pilótája, Marcus Ericsson hatalmas balesetet szenvedett a délutáni tréningen.

    Ericssonnak nyitva maradt az állítható hátsószárnya a Rettifilo sikán előtt, ami miatt az autója megcsúszott és belevágódott a szalagkorlátba. A svéd autója több fordulatot tett a levegőben és csak azután állt meg. Szerencsére Ericsson sértetlenül szállhatott ki az autóból.

    A csapat ezután megkérte a csapat másik pilótáját, Chalres Leclerc-ket, hogy nézze meg, hogy nincs-e problémája a hátsószárnyával. A monacói pilótának viszont nyitva maradt a hátsószárnya a Serraglio egyenesben, így kiderült, hogy nem Ericsson hibázott a balesete során.

    „Nagyon ijesztő volt, ugyanis az egyenes végén nem tudtam, hogy vissza fog-e csukódni a DRS-em vagy nem,” – magyarázta a monacói pilóta.

    „Ugyanazzal a problémával szembesültem, mint Marcus, de én egy picit olcsóbban megúsztam. Megtaláltuk a probléma okát és sikerült is megoldanunk azt, de sajnos emiatt kicsit lassabbak lettünk.

    „Tudjuk, hogy mit kell tennünk a holnapi nap folyamán, hogy a lehető legjobban teljesítsünk.”

    Mielőtt Leclerc visszatérhetett volna a pályára a csapata tájékoztatta őt, hogy csak kézi vezérléssel tudja lecsukni a hátsószárnyát. Később viszont már azt tudatták vele, hogy a rendszer tökéletesen működik, automatikusan le fog csukódni a hátsószárnya. A monacói ifjoncnak sikerült teljesítenie a programját és emellett az előkelő kilencedik pozícióban zárt.

    „Teljes mértékben megbízom a srácokban és azt is tudom, hogy nagyon keményen dolgoznak a siker érdekében.

    „Ha azt mondják, hogy működik, akkor biztosan működik. Megoldottuk a problémát és összességében egy sikeres napon vagyunk túl.”

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint Ericsson hibája annak volt köszönhető, hogy az új fejlesztésű, alacsony leszorítóerejű hátsószárnnyal akadtak problémáik.

    „Ez volt az első alkalom, hogy ez megtörtént. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a hátsószárnyunk nem az elvárásoknak megfelelően viselkedett,” – mondta Vasseur. „A mostani szárnyunk vadonatúj, azonban nem ezzel volt problémánk, csak szimplán a DRS nem csukódott vissza.”

    Marcus Ericssonra a becsapódáskor több mint 20 G hatott rá, ami kis mértékben megrázhatta a svéd pilótát.  A pilótát azonnal a pályakórházba szállították és az orvosok megvizsgálták Ericssont. A svéd pilóta zöldutat kapott az orvosoktól, tehát folytathatja a versenyzést Monzában.

    „Marcus rendben van,”- mondta Vasseur. „Az edzés után elbeszélgettünk egymással. Csalódott volt, hogy ki kell hagynia a teljes edzést, de az autója már a harmadik szabadedzésre el fog készülni,” – vallotta be a svájci alakulat csapatfőnöke.”

     

  • Ericsson újra vezethet, a Sauber megoldotta a DRS-problémát

    Ericsson újra vezethet, a Sauber megoldotta a DRS-problémát

    Marcus Ericsson zöld utat kapott a versenyzésre az FIA orvosi csapatától, miután a tegnapi, második szabadedzésen 320 km/h-nál szenvedett balesetet.

    Autója többször is megpördült a levegőben, alaposan összetört, a svéd versenyző azonban látszólag sérülés nélkül, a saját lábán hagyta el a helyszínt. Mostanra pedig az orvosok is megállapították, hogy Ericsson rendben van, újra autóba ülhet.

    A Sauber éjjel is dolgozott és helyrehozták Ericsson autóját. Ugyan éjjel 1 és reggel 9 között tiltott a munkavégzés az autókon, egy szezon során kétszer azonban megszeghetik ezt az előírást a csapatok.

    „Nagy volt a becsapódásom az FP2-n.” – mondta Ericsson péntek este. „De köszönhetően az autó erősségének, rendben vagyok.”

    Ericsson balesetét az okozta, hogy mikor az első kanyarban fékezni kezdett, a DRS-e nem zárult be. Az eset után pedig hasonló problémát érzékelt a csapat Charles Leclerc autója esetében is. Éjjel azonban elvileg orvosolták a problémát.

    „Megtaláltuk a problémát és megoldottuk, de a teljesítményből kellett áldozni rá.” – mondta Leclerc.

     

  • Leclerc nem tud újat mondani jövőjével kapcsolatban

    Leclerc nem tud újat mondani jövőjével kapcsolatban

    Az Alfa Romeo-Sauber monacói versenyzőjénél érdeklődtünk Monzában, hogy mikor várhatunk információkat a jövőjével kapcsolatban, ám a Formula-2 tavalyi bajnoka egyelőre nem tudott konkrétumokkal szolgálni.

    Leclercnek több potenciális lehetősége is van a 2019-es évre. Egyrészt maradhat jelenlegi csapatánál, mely folyamatosan fejlődni tudott a szezon során, de a Haas és a Ferrari gyári csapatának egyik ülésére is van esélye.

    Leclerc mindenesetre nem megy bele a találgatásokba, a megfelelő időben tudatni fogja következő szezonnal kapcsolatos terveit.

    „Jelenleg nincsenek híreim. Ahogy korábban is mondtam, információkra várok és amint megkapom őket, mindenki tudni fogja” – mondta Leclerc.

    Ben Edwards Räikkönennek tett fel egy hasonló kérdést a sajtótájékoztató elején, a finn versenyző Leclerhez hasonlóan reagált: „Nem tudom. Valamikor biztosan. Talán várható valami itt, ahogy korábban is történt. Majd meglátjuk, nem tudom” – válaszolta a finn világbajnok.

    Akár a monzai hétvége folyamán is várható hivatalos bejelentés mind a Ferrari, mind a Sauber részéről, a Racingline.hu pedig természetesen beszámol majd a legfrissebbekről.

  • Sauber: Nincs képben nálunk Vandoorne

    Sauber: Nincs képben nálunk Vandoorne

    Minden jel arra utal, hogy Stoffel Vandoorne nincs és nem is volt képben a Saubernél 2019-re. Valószínűleg a csapat hosszabbít majd Marcus Ericssonnal, akinek a javuló formája is sokat lendíthet ezen.

    A korábbi hírek szerint a Sauber jelenthet alternatívát abban az esetben, ha a McLaren nem tart igényt a továbbiakban a belga pilóta szolgálataira.

    Vandoorne 2015-ben megnyerte a GP2-es bajnokságot azzal az ART Grand Prix-vel, amelynek tulajdonosa a Sauber jelenlegi csapatfőnöke Frederic Vasseur. A menedzsere Alessandro Alunni Bravi pedig vezető pozíciót tölt be az egyik Saubert támogató vállalatnál.

    Vasseur most azonban tagadta, hogy Vandoorne opciót jelent a számukra.

    „Ő nem szerepel a terveink között.” – jelentette ki egyértelműen Vasseur.

    A francia csapatvezető ahhoz viszont ragaszkodik, hogy nem akarja el sietni a végső döntést a jövő évi pilótapárost illetően.

    „Még a szezon közepénél tartunk. Még ha mindenki egy kicsit izgatott és ideges is a pilóta piacon szemben a korábbi évekkel, mi továbbra is nyugodtak maradunk.” – mondta.

    A Sauber egyik ülését a Ferrari „foglalja le”. Ha Cahrles Leclerc egy másik partner csapathoz vagy a gyári istállóhoz távozik, akkor jó eséllyel a vörösök másik pártfogoltja Antonio Giovinazzi kaphatja meg a szabadon maradt ülést. Marcus Ericsson mögött pedig a csapat tulajdonosi körében is érdekelt svéd befektetési csoport áll. Utóbbi viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy a svéd helye beton biztos, hiszen a tulajdonosok Vasseur-re bízzák a pilóta kérdés eldöntését.

    Ericsson azonban Belgiumban a harmadik pontszerző helyét szerezte az elmúlt öt futamon, amivel javítja az esélyeit.

    „Ő remek munkát végez. Egy tizeddel volt Charles mögött az időmérőn, úgy, hogy volt egy kis motor problémája. A versenyen pedig már az elejétől kezdve erős tempót diktált, a stratégia az előttünk lévők ellentéte volt. Marcus pedig remekül megcsinálta.”

    „A legjobb módja annak, hogy ha valaki meg akarja tartani a jelenlegi helyzetét az az, hogy remek munkát végez, és ő remek munkát végzett.” – tette hozzá Vasseur.

    Ericsson maga is elismerte, hogy fent kell tartania ezt a formát, hogy továbbra is magán tartsa főnöke figyelmét.

    „Egy nagyon fontos és kritikus időszaka következik az évnek. Az elmúlt öt versenyen háromszor is pontot szereztem. Ez az a fajta statisztika, ami fontos nekem, hogy megmutassam Fred-nek, hogy már másképpen teljesítek. Folytatnom kell ezt a formát, mert ez sorsdöntő abban, hogy megkapjam a jövő évre szóló szerződésemet is. A csapat már egyre jobb és jobb, és azzal is tisztában vagyok, hogy ezért az ülésért vívott verseny sokkal komolyabb, mint az elmúlt két évben.” – mondta a svéd.

  • Az FIA tanulmányozza a Halo-t a Leclerc baleset után

    Az FIA tanulmányozza a Halo-t a Leclerc baleset után

     

    Az a Halo, ami a 2018-as szezon elejétől kötelező eleme a Forma-1-es autóknak, bizonyította az idei Belga Nagydíj rajtbaleseténél, hogy igen is szükség van rá.

    Fernando Alonso McLarejének guminyomai és egyéb sérülések voltak láthatók Charles Leclerc Sauberjának glóriáján, miután a monacói újonc egy ijesztő rajtbaleset áldozatává vált, amit Nico Hülkenberg okozott. Egyesek azt mondják, hogy a glória mentette meg a fiatal monacói életét.

    „Soha nem szerettem a Halot, de azt kell hogy mondjam, hogy nagyon örülök neki, hogy ennél az esetnél a fejem fölött volt,”– mondta a fiatal monacói.

    Alonso egyetértett Leclerc-kel: „Nem mintha lenne szükségünk bizonyítékra, de ez az eset volt a tökéletes példa arra, hogy miért van szükség a glóriára.”

    2016 Forma-1-es világbajnoka, Nico Rosberg szerint a glóriára igen is szükség van, ugyanis életet mentett.

    A Ferrari egyik régi versenyzője, Mika Salo ezt nyilatkozta a finn MTV-nek: „Az a kameraállás, amiből láttam az esetet, bizonyította, hogyha nincs ott a Halo, akkor óriási baj is történhetett volna.”

    Azonban az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting szerint továbbra is tárgyalnak majd a „Halo kérdéssel” kapcsolatban.

    „Azt állítani, hogy a Halo súlyos sérüléseket akadályozott meg, felelőtlenség lenne,” véli Whiting. „Azonban nem nehéz leszűrni, hogyha az abroncs nyomot hagyott a glórián, akkor akár az abroncs Charles bukósisakját is eltalálta volna, ha nincs ott a glória.”

    Whiting elmondása szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség össze fogja gyűjteni az összes adatot az eset kapcsán.

    „Számtalan kép és videó áll a rendelkezésünkre, amiknek segítségével közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. Azt is ellenőrizni fogjuk, hogy a glória rögzítve maradt-e.

    „A lehető legtöbb dolgot szeretnénk megtanulni az eset kapcsán,” – zárta a gondolatmenetet Charlie Whiting.