Címke: Sauber

  • Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Mexikóban 2019-ről egyeztetett Maurizio Arrivabene és Robert Kubica, melynek eredményeképp betölthetné a lengyel a Danyiil Kvjat által hagyott űrt. És bizony, ez csak szimulátoros szerep lenne, mert Vettel és Leclerc helyére adott esetben Giovinazzi ülhetne be, mint a csapat teszt- és tartalék pilótája.

    A szezonzáró után tehát nem csak Kimi Räikkönen lép le a Ferraritól, és igazol a Sauberbe. Danyiil Kvjat is elhagyja Maranellót ahol szimulátoros pilótaként tevékenykedett, és visszatér igazi versenyzőként a Toro Rossóhoz. Az, hogy Räikkönen helyére ki érkezik, már régóta ismert, és Maranellóban minden készen áll Charles Leclerc fogadására. Kvjat helyére hogy ki jön, az viszont még egyelőre ismeretlen.

    Több névről is suttogtak az elmúlt hetekben, így Robert Kubicáé is felmerült. A lengyel pilóta jelenleg a Williams teszt- és tartalék versenyzője, de még nem ismertette a jövő évi terveit. A képességei pedig megfelelnének a Ferrarinak, és dolgozhatna Maranellóban a versenyhétvégék előtt, vagy alatt.

    Mexikóvárosban elviekben Maurizio Arrivabene és Robert Kubica találkoztak, és ugyan nem érkezett semmiféle megerősítés a két féltől, de feltehetően megszületett valamiféle megállapodás. Robertnak nem lenne épp jelentéktelen ez, hiszen egy álom válna valóra, ami már majdnem megtörtént 2009-ben, amikor Felipe Massát kellett volna helyettesítenie, a Magyar Nagydíjon történt balesete miatt. 2011-ben is már aláírt előszerződése volt a Ferrarival a 2012-es szezonra, és Fernando Alonso csapattársa lehetett volna, de a ralibalesete mindent keresztül húzott.

    Az a munka, amit el kellene látnia Kubicának, nem keverendő össze a harmadik számú pilóta szerepkörével, akit akkor „hívnak be”, ha a két állandó versenyző közül valamelyik alkalmatlan lenne arra, hogy a pályára hajtson. Ebben az esetben a scuderiánál Antonio Giovinazzit keresnék meg.

  • Calderon szerint tesztje bizonyíték lesz a kételkedőknek

    Calderon szerint tesztje bizonyíték lesz a kételkedőknek

    A Sauber tesztpilótája, Tatiana Calderon úgy gondolja, hogy első F1-es autós körei lehetőséget nyújtanak majd arra, hogy megmutassa, hogy a nők is versenyezhetnek a sportban. Noha az esemény „csak” egy Pirelli-tesztnap, valamint filmforgatás lesz a mexikói pályán.

    „Persze ez egy promóciós dolog, ami mindig jó; az otthonom csak pár mérföldre van innen.” – mondta Calderon a RaceFans-nek. „De arról is szól, hogy belekóstolja, megszokjam a kormányt, a munkát a srácokkal, lássam, hogyan kezelem a nyomást.”

    „Tisztában vagyok vele, hogy sok ember kételkedik abban, hogy mi (nők) fizikailag, vagy mentálisan felkészültek vagyunk Forma-1-es autó vezetésére, így ez egyfajta bizonyíték is lesz. Szóval szerintem sok célja van.”

    A kolumbiai versenyzőnő szerint az autósportban sokkal nehezebb nőként kivívni a tiszteletet.

    „Manapság, még ha nő is vagy, még mindig elég nehéz szponzorációt szerezni. Én elég szerencsés voltam, támogatott a családom és az Escuderia Telmex tagja vagyok. De szerintem ez igazán nehéz, nemtől függetlenül.”

    „Vannak erősségeink és gyengeségeink és persze a nyilvánosság és a marketing oldal sokkal kedvezőbb lehet egy nőnek, mint a srácoknak.”

    „De aztán egy kicsit több időbe telik, hogy kivívd a tiszteletét azoknak az embereknek, akikkel dolgozol, és tiszteljenek a pályán, szóval nem mindig könnyű lánynak lenni.”

    Nem régiben bejelentették, hogy megszületett egy csak nőknek szánt versenysorozat, a W Series, amit azonban sok női versenyző támad, mert ők a férfiakkal azonos bajnokságokban szeretnék megmérettetni magukat. Hasonlóan vélekedik Calderon is.

    „Csak a saját tapasztalataimra tudok gondolni. Mindig is versenyző karakter voltam. Csak a legjobbak ellen akarok versenyezni, nemtől függetlenül. Persze lesz ez az új széria, és szerintem sok lánynak segítségére lesz, akik küzdenek a büdzsével, el akarnak kezdeni felkészülni a fiúk ellen. Ebben az értelemben meg kell köszönnünk a szervezetnek, ha erőfeszítéseket tesznek, nem lehetünk ellene olyasvalaminek, ami promótálni akarja a motorsportot és a nők részvételét. De az én véleményem az, hogy tudunk egyenlő feltételek mellett versenyezni.”

  • Tatiana Calderon első alkalommal vezethet majd F1-es autót

    Tatiana Calderon első alkalommal vezethet majd F1-es autót

    A GP3-as versenyzőnő, Tatiana Calderon első alkalommal vezethet majd Forma-1-es autót jövőhéten.

    A Sauber 25 éves tesztpilótája egy 100 kilométeres forgatási napon vezethet majd a mexikói versenypályán.

    Ezzel egy időben Pirelli teszt is lesz a pályán.

    A Sauber autóin a Mexikói Nagydíjra, valamint az említett forgatási napra felkerül a mexikói telekommunikációs vállalat, a Telcel, valamint az Infinitum logója.

    „Nagyon hálás és izgatott vagyok a lehetőségtől, amit kaptam az Alfa Romeo Sauber F1 Teamtől, az Escuderia Telmextől, a Telceltől, Infinitumtól és a Clarotól, hogy Forma-1-es autót vezethetek, karrierem során először.” – mondta Calderon.

    „Mióta versenyezni kezdtem az az álmom és a célom, hogy egy nap a legmagasabb kategóriában vezessek. Hihetetlen élmény lesz felfedezni az Autódromo Hermanos Rodriguezt a Sauber C37 pilótafülkéjéből, Mexikóvárosban. Latin-amerikai versenyzőként nem is lehetne ennél különlegesebb hely arra, hogy egy Forma-1-es autó volánja mögött debütáljak.”

  • Räikkönen: Az Amerikai Nagydíjon bebizonyítottam, hogy képes vagyok nyerni

    Räikkönen: Az Amerikai Nagydíjon bebizonyítottam, hogy képes vagyok nyerni

    Az Amerikai Nagydíj győztese, Kimi Räikkönen szerint most bizonyított a „rosszakaróinak”, miután öt és fél év sikertelenség után, újra a dobogó tetején pezsgőzhetett.

    Räikkönen még a Lotus színeiben tudott utoljára a 2013-as Ausztrál Nagydíjon futamot nyerni a Forma-1-ben. A finn jövőre már a Sauber pilótája lesz, miután Charles Leclerc veszi át a helyét a csapatnál.

    A Jégember már a rajtnál megelőzte a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamiltont. A futam vége felé ugyan megközelítette őt Max Verstappen és Lewis Hamilton kettőse, azonban a finn nem hibázott, és végül megnyerte a versenyt.

    „Számomra ez nem volt egy nagy üzlet,” – mondta Räikkönen a győzelme után. „Ha jön, jön, ha nem, akkor sem fog megváltozni az életem.

    „Nagyon boldog vagyok, ugyanis azért vagyunk itt, hogy győzzünk. A legnagyobb különbség az, hogy az emberek hogyan tekintenek rád. Nyilvánvalóan boldog vagyok. Bebizonyítottam egyes embereknek, hogy tévednek velem kapcsolatban.”

    A 39 éves finn azt is hozzátette, hogy azért is örül a győzelmének, ugyanis a Ferrari nagyon nehéz hétvégéken van túl.

    Hamilton és a Mercedes az előző négy futamon nem talált legyőzőre. A brit pilóta a legutolsó hét versenyhétvégéből hatszor tudott diadalmaskodni, míg Sebastian Vettel csak a Belga Nagydíjat tudta megnyerni a szezon második felében.

    A Ferrari az Olasz Nagydíj környékén közölte Räikkönennel, hogy jövőre már nem Maranellóban fog versenyzeni. A finn ezek után megszerezte a pole pozíciót az Olasz Nagydíjon, mielőtt még aláírt volna egy két éves szerződést a Sauberrel.

    Räikkönen tisztázta, hogy nem az emberek véleménye alapján hozta meg a döntését a Ferrari.

    „Nyilvánvaló, hogy nem emiatt döntöttek így,” – mondta a finn. „Az emberek nem értik meg, hogy boldog vagyok, hogy visszatérhetek a Sauberhez.

    „Megvolt az időm a Ferrarinál, versenyeket és egy világbajnoki címet is nyerni tudtam a csapat színeiben. Versenyzőként más kihívásokra vágyom. Egy percig sem voltam csalódott a döntés miatt. Az egyetlen dolog, ami érdekelt, hogy mi lesz a sorsom.

    „Már vagyok olyan hosszú ideje az F1-ben, hogy tudjam, hogy nem számít, hogy van-e szerződésed vagy nem, ugyanis a száguldó cirkusz világában bármi megtörténhet.”

  • Ricciardo nem tesztelheti idén a Renault-t

    Ricciardo nem tesztelheti idén a Renault-t

    A Red Bull nem engedi meg Daniel Ricciardónak, hogy a szezonvégi Pirelli-teszten kipróbálja az idei Renault-t.

    A tél során csapatot váltó pilótáknak az Abu Dhabi Nagydíjat követő kétnapos teszten lehetősége nyílhat kicsit belerázódni az új környezetbe, és míg Charles Leclerc, Kimi Räikkönen, Pierre Gasly és George Russell esetében ez minden valószínűség szerint így is lesz, a Red Bulltól a Renault-hoz távozó Ricciardónak megálljt parancsolt az osztrák istálló.

    „Nem engedik, hogy teszteljek” – vont vállat az ausztrál. „A Red Bullt és a Renault-t sem vezethetem majd, de nem baj, legalább több szabadidőm lesz!”

    Christian Horner szerint Ricciardónak még vannak letöltendő szerződéses kötelességei és emiatt nem válthat idő előtt csapatot (és egyáltalán nem azért, mert a Red Bull és a Renault nem szeretik egymást).

    „[A teszt alatt] még velünk van szerződésben, szóval nem vezet” – erősítette meg Horner. „Megkerestek minket azzal a kérdéssel, hogy elérhető lesz-e, de egyértelmű, hogy nem. Megkérdezték, a válasz negatív volt, ennyire egyszerű az egész. Van még néhány dolog a szerződésében, aminek eleget kell tennie.”

    A fentebb említett Räikkönen, aki a Ferraritól a Sauberhez vándorol, még hivatalosan nem kapta meg Maranello jóváhagyását, de a Saubernél remélik, hogy ez csak idő kérdése.

    „Még meg kell beszélnünk ezt a kérdést” – mondta Fred Vasseur csapatfőnök. „De így lenne logikus mindenki számára; annak van értelme, ha minden csapat a friss pilótáktól kap visszajelzést. Szerencsére nem kell sietnünk, Abu Dhabiig még van idő megbeszélni.”

  • FIA: Magnussen valóban bevágott Leclerc elé Japánban

    FIA: Magnussen valóban bevágott Leclerc elé Japánban

    Az FIA meggondolta magát a szuzukai Kevin Magnussen—Charles Leclerc incidenst illetően és kijelentette, hogy a hasonló manőverek ezentúl büntetéssel járnak.

    A Japán Nagydíj második körében Leclerc nagy tempóval közeledett Magnussen mögött a célegyenesben és jobbra húzódva megpróbálta megelőzni őt, de a dán pilóta bevágott elé, amit Leclerc első szárnya és Magnussen bal hátsó gumija bánt. Habár a Haas védekezése kétségtelenül veszélyes volt, megúszta büntetés nélkül, mivel a versenybírák úgy vélték, csak véletlen egybeesés volt, hogy mindkét pilóta egyszerre mozdult be. A péntek esti versenyzői eligazításon Austinban azonban Charlie Whiting eltérő álláspontra helyezkedett: utólag visszanézve az incidenst elfogadta, hogy Magnussen túl későn vágott be a Sauber elé, és figyelmeztette a versenyzőket, hogy a jövőben következményei lesznek, ha egy autó későn védekezik egy jóval nagyobb tempóval érkező riválissal szemben.

    „Charlie közölte velünk, hogy Magnussen kicsit valóban későn reagált” – mesélte a történéseket Sergio Pérez. „A sebességkülönbség fényében szerintem is későn mozdult be, de ezekkel a tükrökkel nem olyan könnyű észlelni a másik tempóját.”

    Esteban Ocon hozzátette, hogy „még Kevin is elismerte Charlie-nak, hogy elkésett”, míg Brendon Hartley felhívta a figyelmet a stewardok előtt álló nehézségekre.

    „A versenybíráknak nincs könnyű dolga, néha nehéz eldönteni, hogy valami most egy vagy két bemozdulás volt, illetve mikortól számít túl későnek” – magyarázta az új-zélandi. „Ennél a manővernél az időzítéssel volt a probléma: ha ilyen későn húzódsz be egy másik ívre, a másiknak fékeznie kell az egyenesben, ami nem feltétlen tesz eleget a versenyzés szellemiségének.”

  • Vasseur szerint Magnussen k****ra veszélyes volt

    Vasseur szerint Magnussen k****ra veszélyes volt

    A Sauber csapatfőnöke, Fred Vasseur is véleményezte Charles Leclerc és Kevin Magnussen suzukai incidensét, mikor is, a monacói előzni készült, azonban haasos versenytársa egy hirtelen irányváltást eszközölt, így össze is ért a két autó.

    Az eset után Leclerc hülyének nevezte Magnussent, a Haas csapatfőnöke azonban kiállt versenyzője mellett.

    Most a másik oldal is megszólalt az ügyben, miután a versenybírák versenybalesetnek minősítették az esetet és senkinek adtak érte büntetést.

    „Az én szemszögemből nézve elég nyilvánvaló (hogy ki a hibás), de nem lett következménye.” – mondta Vasseur az Autosportnak.

    „Nagy baleseteknek volt már a részese idén (Magnussen), ha megvizsgáljuk. Én nem vagyok bíró, az az FIA, ők hoznak döntést, vagy sem.”

    „A manőver k****ra veszélyes volt, ő (Magnussen) mindig későn mozdul és egy napon emiatt nagy balesetet okoz majd. 320km/h-nál ez több, mint veszélyes.”

  • Leclerc szerint Magnussen hülye, a Haas szerint azonban a monacói a felelős

    Leclerc szerint Magnussen hülye, a Haas szerint azonban a monacói a felelős

    Charles Leclerc nem érti, hogy Kevin Magnussen miért nem kapott büntetést veszélyes manőveréért a Japán Nagydíjon.

    A versenyen Magnussen Leclerc előtt haladt és hirtelen irányváltása azt eredményezte, hogy a dán autójának hátulja összeért Leclerc Sauberjének elejével. Magnussen defektet kapott, majd fel is kellett adnia a versenyt.

    A versenybírák vizsgálák az esetet, végül azonban egyiküknek sem osztottak ki büntetést.

    Leclerc szerint azonban Magnussen „hülye” és az is marad, és kijárt volna neki a büntetés.

    „Számamra a cockpitből ez egyértelmű volt.” – mondta Leclerc.

    „Nem értem, miért nem lett ma megbüntetve. Ezt meg kell értenem, hiszen, ha ez lehetséges akkor legközelebb én is így csinálok, és számítok rá más versenyzőktől is.”

    „Szerintem ez veszélyes volt, ilyen tempónál.”

    A monacói versenyző szerint fontos lenne a szankció Magnussen esetében, mivel már több incidense is volt idén, és biztosnak kell lenni abban, hogy a versenyzők tisztában vannak azzal, hogy a versenypályán mi megengedett és mi nem.

    „Csak az első évem ez a Forma-1-ben határozottan Kevin az, akivel a legtöbbször problémám volt.” – mondta Leclerc. „És nem vagyok ezzel egyedül, ahogy beszélek a többi versenyzővel, és nem igazán értem, hogy olykor miért nem keményebbek a versenyzőkkel ilyen esetben, hiszen így csak folytatni fogják ezt.”

    „A lehet így versenyezni, akkor én is így fogok versenyezni, de szerintem nem ez a megfelelő mód.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint azonban Leclercnek nincs igaza.

    „Nem.” – mondta Steiner. „Ő (Leclerc) ment bele (Magnussenbe). Nekiment. Kevin nem fékezett. Nem tolta le őt, vagy ilyesmi, Kevin csak az ívére mozdult és ő (Leclerc) perdig nekiment.”

    „Mit kellett volna tennie? Csak elengedni?”

    Mikor az Autosport azt kérdezte, hogy Leclercnek is felelősséget kellene vállalnia az esetben, Steiner így felelt: „Pontosan ezt gondolom.”

    „Meg kell tudnia ítélni, hogy mi az, amit megtehet, és mit nem.”

  • Vasseur: Nem lehet idő előtt Sauber teszt Räikkönennek!

    Vasseur: Nem lehet idő előtt Sauber teszt Räikkönennek!

    A korábban felröppent hírek, mely szerint Kimi Räikkönen a Sauber bázisán járt üléspróbán Hinwilben, igazak. Azon spekuláció, mely szerint a finn a Mexikói Nagydíjat követő Pirelli gumiteszten már egy Sauberben körözhet azonban nem.

    Frederic Vasseur, a csapat vezetője röviden elmondta az okát a dolognak:

    „Erre nincs lehetőség most, már csak szponzori ütközések miatt sem.”

    A következő esély egy Räikkönen-Sauber tesztre Abu Dhabiban, a szezonzárót követő teszten lehet. És ezt már a csapatvezető sem zárja ki:

    „Azt hiszem, hogy ezt már meg tudnánk beszélni a Ferrarival és a támogatóikkal.”

  • Giovinazzi: Felkészültebb vagyok az F1-re, mint 2017-ben

    Giovinazzi: Felkészültebb vagyok az F1-re, mint 2017-ben

    Antonio Giovinazzi elmondása szerint felkészültebb lesz jövő évi F1-be való Sauberes visszatérésekor, mint amikor tavaly debütált.

    Legutóbb valamilyen szériában teljes szezont 2016-ban húzott le, akkor a Formula 2-ben (akkori nevén GP2) lett 2. Pierre Gasly mögött nem sokkal lemaradva. Ezután szimulátoros munkát vállalt a Ferrarinál és nem sok versenyen indult.

    Ebben a nem sok versenybe benne van a 2017-es Forma-1-es debütálása a Sauberrel, amikor a szezon első két versenyén a sérült Pascal Wehrleint helyettesítette. Az idei Le Mans-i 24 óráson is részt vett, kategóriájában ötödik lett egy AF Corse Ferrari 488-at vezetve, csapattársai Toni Vilander és Pipo Derani voltak. Igaz, nem sok lehetősége adódott a versenyzésre, de Giovinazzi így is úgy érzi, sokkal felkészültebben érkezik, mint 2017-ben.

    „2 hosszú évről beszélünk, sok időt töltöttem a szimulátorban, a Ferrari mérnökeivel is rengeteget dolgoztam” – mondta. „Ez 2 nagyon fontos év volt nekem, sokat tanultam az egyes csapatmegbeszéléseken Kimitől [Räikkönen] és Sebastiantól [Vettel] is. Ezért bátran mondhatom, sokkal jobban fel vagyok készülve, mint amikor tavaly be kellett ugranom.”

    Az olasz bevallotta azt is, hogy a Sauber bejelentése előtti hónapjai stresszesen teltek: „Egyértelmű, hogy nem volt könnyű [időszak], de számomra az az igazán értékes, hogy sosem adtam fel ezt az álmot. Mindig úgy éreztem, lehet esélyem. És utána megtörtént ez a dolog, tehát nagyon jó érzés, hogy nem adtam fel és végre előléptettek.”

    Giovinazzi Formula-E autót is tesztelt, még januárban, de mindig is az F1-be való visszatérésre koncentrált: „A célom az F1-be jutás, mióta elkezdtem gokartozni. Nagyon közel voltam. A Ferrari lehetőséget adott, lehettem a harmadik számú pilótájuk. A következő lépés nyilván az állandó üléshez jutás volt, amiért keményen meg is dolgoztam.”