Címke: Sauber

  • Kubica: Nem volt egyszerű nemet mondani a Ferrarinak

    Kubica: Nem volt egyszerű nemet mondani a Ferrarinak

    Mint az ismert, Robert Kubica egyeztetett a Ferrarival arról, hogy átvenné a szimulátoros munkát a csapatnál, miután Antonio Giovinazzi a Sauberhez távozott, Danyiil Kvjat pedig visszatért a Toro Rossohoz. A futamgyőztes lengyel is végül inkább az éles visszatérést választotta a Williams istálló tagjaként, ahol George Russell lesz a csapattársa. Az Autosport rákérdezett Kubicánál, hogy mennyire is volt nehéz meghoznia ezt a döntést:

    „Tudtam, hogy mit szeretnék inkább csinálni, de a dolgok néha komplikáltabbak, mint ahogy az kívülről látszik. Volt pár lehetőségem, amelyek izgalmasak voltak, és nem volt egyszerű rájuk nemet mondani. Végeredményben azonban autóversenyző vagyok, még ha nem is versenyeztem jó ideje. Mégis a versenyzői mentalitásom nyert. Elégedett vagyok a döntésemmel, meg ha ez egy nagy kihívás is lesz nekem.”

    Tavaly Kubica elárulta, hogy igazak voltak azon értesülések, mely szerint 2012-ben a Ferrarinál Fernando Alonso csapattársa lehetett volna, de közbeszólt a 2011-es rali balesete, amely megakasztotta a versenyzői karrierjét, hiszen életveszélyes sérüléseket szerzett. Azzal, hogy 2019-ben visszakerül a rajtrácsra, ez lesz az első éles Forma-1-es versenye a 2010-es szezonzáró óta. Robert azonban hisz abban, hogy felkészült, és megkezdheti a második fázisát az autóversenyzői pályafutásának:

    „Nem egyszerű Forma-1-es versenyzővé válni: nem könnyű meggyőzni embereket arról, hogy képes vagy ezt megcsinálni, és újra a paddock részévé tudsz válni. Sokat kell vezetned, de ezen egyszer már átmentem 12 évvel ezelőtt, és végeredményben azt kell mondanom, hogy volt ehhez újból erőm. Nem aggódom, nem félek ettől a kihívástól, azt hiszem, hogy meg tudok ezzel majd birkózni. Lett egy remek lehetőségem, és boldog vagyok, hogy így alakult mindez egy hosszú út után.”

    Kubica Ferraris szimulátoros munkája hasonló lett volna, mint amikor a Williams csapatánál volt tavaly teszt- és tartalék pilóta, csak kevesebb pályaautós lehetőséggel. Elismerte, hogy ezen helyzetből, hogy versenyülést kaphasson, további munkát igényelt volna:

    „Amikor vezetem az autót, az járt a fejemben, ,hogy minőségi visszajelzést adjak és hogy lássák, hogy képes vagyok jó sebességre, kockázatok vállalása nélkül. Változtatnom kellett emiatt, de most már nem csak a csapatért, hanem magam miatt is teljesítenem kell. Más dolgokra is figyelnem kell majd, amiket hasznosíthatok majd a versenyzésemnél. Ez más hozzáállást kíván.”

  • Leberer meglepődött, de hagyta még aludni Räikkönent

    Leberer meglepődött, de hagyta még aludni Räikkönent

    Kimi Räikkonen 2001-ben debütált a Forma-1-ben, a Sauberrel. Első versenyén meg is szerezte első F1-es pontját, ami nagy szenzáció volt. Bár nem sokon múlt, hogy rajthoz se álljon.

    A finn versenyző mostanra a mezőny rangidőse, és 292 versenyen van túl. Legelső F1-es futama előtt azonban mindössze 23 versenyt teljesített formula autóval, korábban csak gokartozott. Peter Sauber azonban bizalmat szavazott neki, és aligha bánta meg.

    Közismert a sztori arról, hogy Räikkönen versenye előtt úgy elaludt, hogy majdnem lemaradt debütáló versenyéről. Az esetről, hogy 30 perccel a rajt előtt még sehol nem találták a finnt, most a Sauber fizioterapeutája, Jo Leberer mesélt, aki anno Räikkönennel is dolgozott.

    „Aludt.” – emlékezett vissza Lebebrer. „Azt mondtam neki, ‘Kimi, pár perc múlva teljesítened kell az első versenyedet!’, ő pedig azt mondta, ‘ó Josef, hadd aludjak még öt percet!’. Nem láttam ilyet korábban, és azóta sem.”

    „Ez extrém higgadtság. Ez nem megjátszás, hanem természetes. Hagytam neki, hogy aludjon még öt percet. A pihenés fontos.”

    Tehát Räikkönen nem izgulta túl első versenyét, kipihentsége pedig kifizetődött a versenyen.
    Azért az idei első sauberes versenye előtt talán nem alszik majd el.

    Embed from Getty Images

  • Leclerc fejlődését segítette a Sauber javulása is

    Leclerc fejlődését segítette a Sauber javulása is

    A jövőre már Ferrarit vezető Charles Leclerc nem kezdte túl jól a szezont, de végül a Sauberrel együtt ő maga is sokkal jobbá vált.

    Leclerc első évét töltötte idén az F1-ben, regnáló F2-es bajnokként érkezett a királykategóriába. Annál a Saubernél kapott lehetőséget, amely 2017-ben a sereghajtó szerepébe szorult. A svájci istálló élére azonban új főnököt neveztek ki, méghozzá Frederic Vasseur-t. Emellett újra a Ferrari aktuális évi motorjával versenyezhettek és szorosabb kapcsolatot alakítottak ki az olaszokkal, sőt még az Alfa Romeóval is, ami még a csapatnévbe is bekerült.

    Az idény rajtjánál kicsit beragadtak, ám az év felétől kezdve komoly Q3-as esélyessé léptek elő, Leclerc pedig az utolsó három futamon három hetedik hellyel koronázta meg a szezont. Ezzel is megerősítette a Ferrari azon döntését, hogy őt ültették be jövőre az egyik vörös autóba.

    „Szerintem mentálisan nagyon nehéz szezonom lehetett volna, ha én és az autó nem javulunk annyit. Sokkal érdekesebbé vált minden, amikor elkezdtünk a pontokért harcolni, eléggé motivált. Meggyőződésem, hogyha olyan pozícióban maradtunk volna, mint az első pár hétvégén, sokkal nehezebb lett volna minden a motiváció szempontjából. Az első három versenyen arra gondoltam, hogy nem vagyunk túl versenyképesek, hiszen 20 kör után a 19. helyen haladtunk, teljesen egyedül, a dolog unalmassá vált és csak a verseny végét vártam.”

    Leclerc sokat hozzátett a Sauber konstruktőri 8. helyezéséhez, a csapat 48 pontjából 39-et ő szerzett.

  • TOP 10 legolvasottabb hírünk 2018-ból!

    TOP 10 legolvasottabb hírünk 2018-ból!

    Ahogy azt minden évben az előd oldalunknál is, újra összeszedtük a top 10 legolvasottabb cikket az esztendőből. Idén is leginkább Schumacher, Räikkönen és Hamiltonnal kapcsolatos hírekre voltatok kíváncsiak, illetve a magyar versenyzők közül kiemelkedően Michelisz Norbertre. Nézzük is végig újra, mik azok a hírek, amelyekre leginkább felkaptátok a fejeteket, és tartsátok meg ezen jó szokásotokat 2019-re is!

    10. Todt: Ideje békén hagyni Schumachert

    Alapvetően egyet is értenénk Todttal, ha nem kavarná meg pl. azzal az állóvizet, hogy elárulja, hogy Schumacheréknél nézte a Brazil Nagydíjat. Ugyanakkor az is tény, hogy főleg megbízható svájci és német kollégáknál is rá szoktunk kérdezni, hogy tudnak-e esetleg többet is annál, mint amit leírnak, és a tény az, hogy továbbra csak tanácstalanság van. Hiteles és konkrét infó: nincs.

    9. Schumacher olykor sír, ha látja a természet szépségét

    Miközben 5 éve semmit sem tudunk Schumi állapotáról, az ilyen foszlányok azért mégis árulkodóak. Tényleg csak saját feltételezésünk, így összegezve az idei évben róla hallottak alapján annyi, hogy valamelyest javulhatott az állapota.

    8. Red Bullos kolléganőjével jár Daniel Ricciardo

    Meglepő, hogy egy ilyen egyszerűcske hír ennyire megmozgatta a fantáziátokat, vagy csak rengeteg magyar tinirajongó lányt mozgatott meg az eset. A vicc, hogy ez a dolog egyébként sosem volt bizonyított, másrészt azóta már feltehetően mással jár, ami szintén csak feltételezés kategória jelenleg.

    7. Räikkönen kiszökött inni a laktanyából és édesapja haláláról is beszél

    Mindenki kíváncsi volt már idő előtt Kari Hotakainen művére, amely végül a magyar karácsonyi könyvpiacot is letarolta, és minden rekordot megdöntött. Ez az egyik legkeményebb történet a könyvből.

    6. Lewis Hamilton motorbalesetet szenvedett!

    Szerencsére nem történt semmi komoly probléma az ötszörös világbajnokkal a holtszezonban, de aki együtt motorozott vele megmondta, hogy túl gyorsan megy, Toto Wolff pedig elárulta, hogy nem vesz Hamiltonnak motort.

    5. Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Komoly cicaharc folyt a magyar médiában, hogy melyik az az oldal, aki mielőbb a lehető legpontosabb listát tudja bemutatni az új szériáról. Amelyből mi indultunk ki azt portugálok szellőtették meg, volt is belőle nagy felháborodás, de meglepően pontosnak bizonyult, még ha nem is volt 100%-os.

    4. Hamilton szólt a FOM-nak, hogy Rosberg ne csinálhasson pódiuminterjúkat

    Az egykori csapattársak viszonya továbbra sem felhőtlen, még ha az idő megszépít majd bizonyos dolgokat. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy Hamiltonban maradt még tüske, és bizony ebben alátett Rosbergnek.

    3. Michelisz Norbert elhagyja a Hondát és a Hyundaihoz igazol a WTCR-ben!

    Magyar szemszögből nézve az év átigazolása volt, és itt is hangsúlyozzuk, hogy elegánsabb lett volna, ha ezt nem olasz hírforrásból kell ezt megtudnunk. Szerencsére most ilyen veszély 2019-re most nem fenyeget minket, már pontosan tudni azt, hogy hol lesz jövőre Norbi. Figyelemreméltó még, hogy a top 10 hírei közt 2018-ban ez lett az egyetlen teljesen hazai vonatkozású…

    2. Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Alig pár nappal Charles Leclerc hivatalos bejelentse előtt elég markáns vélemény volt ez a Ferrari háza tájáról. Nem így történt, de hogy a kecske és a káposzta is megmaradjon, és mindenki elégedett legyen, Kimi is marad a Forma-1-ben, de már a Saubernél, újabb két évre.

    1. Komoly baleset Makaóban: Sophia Flörsch fennakadt a kerítésen!

    Az év bukását úszta meg az azóta már nagykorúvá érett német versenyző hölgy. Még a sokat látott rajongók és szakértők sem láttak ilyet az elmúlt években, az pedig, hogy már ott tart Sophia, hogy készül a következő Formula 3-as szezonjára, az maga a csoda. Mondjuk gyanítjuk, hogy nem ezen eredményével szeretett volna egy top 10 élén végezni a fiatal német versenyzőnő…

    Mi a magunk részéről Sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden olvasónknak!

  • Vajon kik tudják majd legyőzni a csapattársukat 2019-ben?

    Vajon kik tudják majd legyőzni a csapattársukat 2019-ben?

    Alábbi szavazásaink kapcsán arra vagyunk kíváncsiak, hogy véleményeitek szerint az egyes csapatokon belül melyik versenyző tud majd felülkerekedni a másikon, vagyis kik győzik majd le a csapattársukat?

    [poll id=”107″]

    [poll id=”108″]

    [poll id=”109″]

    [poll id=”110″]

    [poll id=”111″]

    [poll id=”112″]

    [poll id=”113″]

    [poll id=”114″]

    [poll id=”115″]

    [poll id=”116″]

  • Sainz: A középmezőny összes csapata veszélyt jelenthet majd ránk

    Sainz: A középmezőny összes csapata veszélyt jelenthet majd ránk

    A McLaren leendő pilótája, Carlos Sainz szerint a wokingi istállónak minden csapattól tartania kell majd a következő szezonban. A spanyol szerint ugyanis bármelyik csapat a középmezőny élére állhat.

    Az idei évben a Renault gyűjtötte a legtöbb pontot az élcsapatok után. A Sauber rengeteget fejlődött a 2017-es szezonhoz képest, amit a Ferrarinak is köszönhetnek. Emiatt nagyon szoros küzdelmet láthattunk a középmezőnyben, amiben a Haas és néha a McLaren is aktívan rész vett.

    „Mindenki komoly veszélyt jelenthet majd ránk,” – nyilatkozta Sainz a motorsportweek.com-nak. „A Sauber egy év alatt óriási fejlődésen ment keresztül és a Force Indiának jövőre nagyobb lesz a költségvetése. A Renault is sokat fejlődhet jövőre. Ha a Haas továbbra is szorosan együttműködik majd a Ferrarival, akkor velük is számolnunk kell.

    „Nekünk a McLarennél az a célunk, hogy kimásszunk a gödörből, ahol eddig voltunk és szeretnénk szoros csatát vívni a többi csapattal. Legfőbb célunk a konstruktőri bajnokság negyedik helyének megszerzése 2019-ben.

    „Ha megnézed a középmezőny csapatait, akkor azt a következtetést fogod levonni, hogy szinte bármelyik csapat esélyes lesz majd a konstruktőri bajnokság negyedik helyére. Bízom benne, hogy csökkenni fog majd a különbség az élcsapatok és a középcsapatok között. Már csak azért is, hogy izgalmasabb versenyeket teljesíthessünk a következő szezonban.”

  • Giovinazzi nem akarja utánozni Leclercet

    Giovinazzi nem akarja utánozni Leclercet

    Antonio Giovinazzi úgy gondolja, hogy rossz hozzáállás lenne, ha az lenne a fő célja 2019-re, hogy elérje ugyanazon eredményeket, mint idén Charles Leclerc a Sauberrel.

    Giovinazzi 2017-ben két F1-es versenyt már teljesített, Pascal Wehrleint helyettesítette a svájciaknál, azonban az első teljes szezonját jövőre fogja teljesíteni.

    Az idei év „sztárja” Charles Leclerc volt, aki a Sauberrel 10 versenyen is pontot tudott gyűjteni, összesen 39-et, jövőre pedig már a Ferrari versenyzője lesz. Az ő helyére érkezik majd Giovinazzi, akinek nem az a célja, hogy „leutánozza” Leclercet.

    „Magamra szeretnék figyelni, nem arra, hogy megismételjem Charles idei eredményeit, vagy túlszárnyaljam.” – mondta Giovinazzi. „Szóval a célom csak az, hogy a részemről a legjobbat nyújtsam. A csapattársam is más lesz, mint Charles-nak volt, szóval minden másmilyen lesz.”

    „Remélem, hogy az autó az első versenytől kezdve gyorsabb lesz (mint 2018-ban volt), és már Melbourne-től nyomhatjuk neki. Az első versenyek elég kemények lesznek, mivel mellettem egy világbajnok lesz majd, sok év tapasztalattal.”

    „Részemről el kell végeznem a munkám és versenyről versenyre fejlődnöm kell, és majd az év végén meglátjuk, hogy jó munkát végeztünk-e, vagy sem.”

    2018-ban a Sauber volt a legtöbbet fejlődő csapat, Giovinazzi szerint nincs ok arra, hogy ez a trend ne folytatódjon jövőre is.

    „Szerintem megmutatták, hogy ők voltak a legjobb csapat első versenytől az utolsóig. Melbourne-ben az utolsó előtti helyért küzdöttek, végül a nyolcadik helyen zártak a konstruktőri bajnokságban.” – mondta az olasz. „Fantasztikus munkát végeztek, Charles és Marcus (Ericsson) fantasztikusak voltak, nagyon motiváltnak látom a csapatot a szerelők és a mérnökök részéről is a következő évre.”

  • Vasseur: A Sauber szépen lassan fejlődik

    Vasseur: A Sauber szépen lassan fejlődik

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur elmondta, hogy a hinwili alakulat az utóbbi időben szépen lassan fejlődik és egyre nagyobb lesz.

    A svájci istálló majdnem csődbe ment két évvel ezelőtt, azonban egy tulajdonosváltás után sikerült még közelebb kerülniük a Ferrarihoz. Az Alfa Romeo név és a Ferrarival való szoros együttműködés miatt a csapat immáron sokkal magabiztosabb, mint a korábbi években.

    A következő szezontól a Ferraritól távozó, Kimi Räikkönen lesz a Sauber egyik pilótája az olasz, Antonio Giovinazzi mellett. Vasseur elmondta, hogy legfőbb küldetésük, hogy továbbra is ilyen tempóban fejlődjenek.

    „Pár évvel ezelőtt még csak 320 ember dolgozott itt, most már 430,” – nyilatkozta a Sauber csapatfőnöke a svájci Blicknek. „Több, mint 50 mérnök dolgozik a csapatnál és a 2019-es szezonra még van 35 darab betöltetlen állás. Az Alfa Romeo név rengeteg embert idevont, emiatt sokkal egyszerűbb dolgunk van.”

    A francia azt is elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a Ferrari legutolsó világbajnoka immáron őket fogja majd erősíteni.

    „Kimit Isten küldte ide hozzánk,” – örvendezett Vasseur. „Kimi sokat segíthet majd az autó fejlesztésében, ráadásul nagyon közel lakik a gyárunkhoz. Emiatt szinte csak el kell sétálnia ide. Giovinazzi pedig rengeteget tanult a Ferrarinál, ugyanis idén több, mint 75000 kilométert tett meg a Ferrari szimulátorjában.”

    A hinwili istálló még nem véglegesítette az autóbemutatójuk dátumát, azonban Vasseur elmondta, hogy nagy valószínűséggel ők is február közepe tájékán fogják majd bemutatni a 2019-es prototípust.

    „Február közepe tájékán lesz,” – szögezte le a francia. „Nem sokkal a barcelonai tesztek kezdete előtt fogjuk leleplezni az autónkat. Továbbra is motiváltak vagyunk és szeretnénk minél jobban teljesíteni a következő szezonban.”

     

  • Wolff: Räikkönen távozása a Ferraritól csapás az F1-nek

    Wolff: Räikkönen távozása a Ferraritól csapás az F1-nek

    Toto Wolff szerint Kimi Räikkönen és a Ferrari különválása egy csapás a Formula 1 számára. A finn versenyző őt évet töltött Maranellóban, ám jövőre már a Saubert fogja erősíteni, mivel egykori főnökei Charles Leclerc-t választották helyette.

    A finn versenyző idén erősebb szezont produkált az olasz csapatnál, megszerezte a rajtelsőséget az Olasz Nagydíjon, míg győzni az Amerikai Nagydíjon sikerült neki.

    Wolff úgy véli, azáltal, hogy a 2007-es világbajnok nem egy versenyképes autót vezethet a jövőben, a sportágnak nem fog jót tenni, mivel a 39 éves versenyző bizonyult az egyik legnépszerűbb versenyzőnek.

    ,,Változást fog előidézni a Formula 1 számára az, hogy Kimi nem egy olyan csapatnál van, ahol a győzelmekért harcolhat. Kivételes karakter, egyike azon kevés embereknek, akik hűek tudnak maradni önmagukhoz ebben a korban, ahol a közösségi média és az ego átveszi az irányítást. Meg vannak az értékei és hű marad hozzájuk, emellett hiteles. Ezért szeretik a szurkolók. Kimit nem a Ferrariban látni, egy csapás mindannyiunknak. Ám legalább a sportágban maradt, a Saubernél lesz, nem úgy, mint Fernando, aki elment. Azzal, hogy ő nincs a sorozatban, valamint Kimi váltásával, bizonyos aspektusból két hihetetlen karaktert veszítettünk.”

    Annak ellenére, hogy Räikkönen számára a Sauber egy visszalépést jelent, az osztrák csapatfőnök úgy érzi, a finn pilótája jól döntött, hogy a sportágban maradt.

    ,,Kimi azt mondta, azért ment a Sauberhez, hogy élvezze a dolgokat, és a Sauber bebizonyította, hogy a középmezőny legjobbjai között van, valamint, csak 40 percre van a bázis az otthonától, ezért többet lehet a családjával. Úgy gondlom Freddel (Vasseur, a Sauber csapatfőnöke) igazi versenyzői csoportot tudnak alkotni, és szorosan kötődnek a Ferrarihoz, tehát miért ne csinálhatná tovább azt, amit szeret?”

    ,,Túl sokat foglalkozunk azzal, mit kellett volna tennie. El kellett volna hagynia az F1-et mert már nincs győzelemre képes autója? Mi mind azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, és ha a vezetés az, amit ő igazán élvez, akkor jól teszi, hogy követi a szenvedélyét.”

  • Leclerc eleinte félelmetesnek találta a Forma-1-et

    Leclerc eleinte félelmetesnek találta a Forma-1-et

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Leclerc elmondta, hogy eleinte félelmetesnek tartotta a Forma-1-et, ugyanis a száguldó cirkusz világában sokkal több emberrel kellett együtt dolgoznia, mint anno Forma-2-ben vagy a GP3-ban.

    A fiatal monacói egyetlen pontot sem szerezett 2018-as szezon első három versenyén, ugyanis ezeken a versenyeken a monacói nem tudott érvényesülni a Sauberrel. Azonban Azerbajdzsánban megtört a jég, ugyanis Leclerc a hatodik helyen ért célba, amivel értékes pontokat szerzett a csapatának. Az utolsó hét versenyből öt alkalommal intették le pontszerző helyen a 21 éves monacói ifjoncot.

    Leclerc idei teljesítménye elég volt ahhoz, hogy a Ferrari leigazolja őt annak a Kimi Räikkönennek a helyére, aki a Maranellóiak utolsó világbajnoki címét szerezte meg 2007-ben. Azonban a monacói tehetség elismerte, hogy nehéz volt számára a Forma-1-re váltás.

    „Kezdetben már az is elég félelmetes volt, hogy rengeteg embert kellett megismerne,” – magyarázta Leclerc. „Bármit, amit mondasz, elemezni fogják. Nem csak a mérnökeid fogják elemezni, amit mondtál, hanem szinte mindenki. Szóval ez eléggé… nem ijesztő, sokkal inkább fura. Azonban egy idő után hozzászoksz.

    „Mindig pontosan kell visszajelezned a csapatnak, ugyanis rengeteg ember áll a háttérben, akik a visszajelzéseid alapjén dolgoznak. A Forma-2-ben csak a főbb dolgokra kellett, hogy koncentráljak, mert ott csupán kettő, maximum három ember segít az autó fejlesztésében. A Forma-1 teljesen más ilyen szempontból, azonban egy idő után hozzászoksz.”

    A fiatal monacói azt is elmondta, hogy azt is meg kellett szoknia, hogy a Forma-1-ben sokkal tovább tart egy futam, mint az alsóbb kategóriákban.

    „Emlékszem, hogy az első versenyek nagyon hosszúak voltak a Forma-2-es versenyekhez képest. Ez is egy fontos dolog, amit meg kell szoknod. A verseny 20. körében már azt hiszed, hogy már csak két kör van hátra a versenyből. Akkor a füledre szólnak, hogy még 40 kör van hátra. Szóval igen, a versenyek nagyon hosszúak!”