Címke: Sauber

  • Giovinazzi büszke arra, hogy 8 év után ő lesz az első olasz versenyző az F1-ben

    Giovinazzi büszke arra, hogy 8 év után ő lesz az első olasz versenyző az F1-ben

    Antonio Giovinazzi izgatottan várja, hogy 8 év után ő legyen az első olasz versenyző a Forma-1-ben, azonban szemei előtt nem csak az a cél lebeg, hogy állandó tagja legyen a mezőnynek. Az olasz pilóta csak pár ponttal maradt le a GP2-es bajnoki címről anno, és még végig kellet azt is néznie, hogy egykori riválisa és csapattársa, Pierre Gasly, valamint Szergej Szirotkin is előtte kerülnek be az F1-be.

    Giovinazzi igaz részt vehetett 2017-ben két futamon a Sauber színeiben, Pascal Wehrlein balesetét követően, ám állandó ülést eddig nem kapott, tesztpilótaként szerepelt eddig a Ferrarinál, a Haasnál és a Saubernél.

    „Végre, 8 év után egy olasz versenyző is állandó tagja lesz a mezőnynek, és én büszke vagyok arra, hogy én leszek az az olasz. Nyilvánvalóan ez nem a végállomás, hanem valami új kezdete. Nagyon boldog és büszke vagyok, és már alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.”

    „Igaz, két éve annak, hogy versenyeztem, ám úgy gondolom, hogy ez az időszak nagyon hasznos volt a számomra, ugyanis rengeteg alkalommal dolgoztam együtt a Ferrarival. Sokkal jobban készen állok az F1-re, mint 2016-ban vagy 2017-ben, ezért köszönetet kell mondanom a Ferrarinak azért a két évért. Sosem adtam fel, mindig is hittem abban, hogy egyszer megkapom a lehetőséget, ami két éves várakozás után, megérkezett.” –nyilatkozta Giovinazzi a GPFans-nek.

  • Végül megérkezett az Alfa Romeo Racing 2019-es autója is!

    Végül megérkezett az Alfa Romeo Racing 2019-es autója is!

    Soha nem látott érdeklődés övezi a korábban Sauberként, 2019-re már Alfa Romeo Racing néven ismert svájci istállót. Lett pénz hála az olasz kapcsolatnak, lett eredmény is már 2018-ban, és úgy adódott, hogy le tudták igazolni Kimi Räikkönent, ráadásul rögtön két évre. Mennie kellett azonban a régi versenyzői párosnak, kinek azárt, mert a Ferrariba hívták, kinek meg azért mert kegyvesztett lett. A másik versenyzőjük mindenesetre a már nem is annyira újonc Antonio Giovinazzi lett, aki szintén a motorgyártójuk versenyzői akadémiájának a tagja.

    2019-re egyértelműen az az elvárás, hogy immáron a csapat újra a középmezőnyben harcoljon, és Kimi a tapasztalataival ezt nagyban tudja segíteni, és itt már a csapat tényleg rá épül. Érik a meglepetés?

  • Felipe Nasr újra formaautóba ülhetett!

    Felipe Nasr újra formaautóba ülhetett!

    A volt Sauber pilóta, Felipe Nasr 2016-végén volt kénytelen távozni a királykategóriából, azonban a hétvégén bemutatkozik a Formula E-ben, Mexikóban. A Forma-1 és az IndyCar is messze került a fiatal braziltól, mert egyszerűen a támogatása ezt nem tette lehetővé, így tavaly az IMSA-ban indult, és meg is nyerte a versenyzőknek kiírt bajnokságot, az Action Express Racinggel.

    Mindeközben a Dragon három versenyt követően szerződést bontott Maximilian Güntherrel, így Nasr kapott az alkalmon, és visszatér a formaautózáshoz. Így fogalmazott:

    „A GEOX Dragon nagyon erősnek tűnik a Gen2-es autókkal, és szerintem az egész csapat remekül megértette a kulcsfontosságú dolgokat, és hogy miképp lehet a legtöbbet kihozni az egész házilag fejlesztett csomagjukból. Nagyon izgatott vagyok, hogy olyasvalaki mellett dolgozhatok, mint Jay Penske, aki minden terén sikeres akar lenni a sportágnak, és a megfelelő energiákat mozgósítja a csapatnál.”

  • Fotón Kimiék idei Alfája!

    Fotón Kimiék idei Alfája!

    Várható volt az, ha publikusan járat be egy csapat egy versenyautót, akkor arról bizony képek is készülnek, pláne, ha Kimi Räikkönen ül benne. A korábban Sauber néven ismert alakulat, tehát az Alfa Romeo Racing Fioranoban járt kipróbálni a járgányt, és szemfüles rajongók és a média ezt meg is örökítette, pedig a hivatalos bemutató csak pár nap múlva lesz, Barcelonában, közvetlenül a szezon előtti tesztek előtt.

    Valentin nap alkalmából a csapat is nagyon szerelmes hangulatba került, hiszen az autó a shakedown-ra egy nem mindennapi álcafestést (?) kapott: fekete alapon pirossal sok kis Alfa Romeós négylevelű lóhere, valamint szívek láthatók. Ettől azonban a pályán az autó lilának látszik.

    Alfa Romeo Racing
    byu/Ax_6 informula1

  • A Ferrari anyacége teljesen megvásárolhatja a Saubert

    A Ferrari anyacége teljesen megvásárolhatja a Saubert

    Az már ismert, hogy a Sauber csapat idén már Alfa Romeo Racing néven versenyez majd, noha céges szinten még mindig Sauber Motorsport AG néven vannak jelen, és az Alfa gyakorlatilag csak az anyagiakat biztosítja. Az Auto Bild értesülései szerint azonban a Fiat Chrysler teljes egészében megvásárolná a csapatot

    Úgy tudni, a Ferrari anyacégének, a Fiat Chryslernek 6 millió eurójába került, hogy Sauberről Alfa Romeóra kereszteljék a csapatot, de lehetőségük van további vásárlásra is.

    „Úgy tudjuk, hogy a Fiat főnökébek, John Elkannak a vásárlásra is van opciója, ezzel a lehetőséggel pedig nyárig élhet.” – írja Ralf Bach újságíró.

    „Egy dolog biztos: a Ferrari számára az Alfával való szoros együttműködés nem csak nagyobb politikai erőt jelent, hanem sport szempontból is hasznos ez a Scuderiának.”

    Sokan kritizálták a Sauber „alfásítását”, azonban olyan is akad, aki örül ennek a váltásnak.

    „Én hiszem, hogy az évek alatt az Alfa Romeo feltör majd és a nagy csapatok között versenyez majd, és kilép majd a Ferrari junior csapat szerepből.” – mondta Giampaolo Dallara az Autosprintnek. „Én semmi negatív oldalát nem látom ennek, és nagyon kíváncsian várom a következő lépést.”

  • Az autók nevéből is eltűnik a Sauber

    Az autók nevéből is eltűnik a Sauber

    Az FIA által közzétett 2019-es nevezési lista gyakorlatilag hivatalossá tette a csapatok névváltoztatásait, és az is kiderül belőle, hogy az Alfa Romeo Racing a kaszni nevéből is eltünteti az utalást a Sauberre.

    A Sauber autóinak típusnevei rendre „C” betűvel kezdődtek, utalva ezzel alapító, Peter Sauber feleségére, Christine-re. Idén azonban a kaszni is más nevet kap.

    Az autó és a csapat neve tehát változik idén, cég szinten azonban továbbra is Sauberként üzemelnek majd, függetlenül. Legalábbis egyelőre. Az Auto Bild szerint ugyanis az Alfa Romeo teljes egészében bekebelezné a Saubert.

    Íme a hivatalosa 2019-es F1-es nevezési lista:

    Cégnév Csapatnév Kaszni neve Motor
    Mercedes-Benz Grand Prix Limited Mercedes AMG Petronas Motorsport Mercedes Mercedes
    Ferrari SPA Scuderia Ferrari Mission Winnow Ferrari Ferrari
    Red Bull Racing Limited Aston Martin Red Bull Racing Red Bull Racing Honda
    Renault Sport Racing Limited Renault F1 Team Renault Renault
    Haas Formula LLC Rich Energy Haas F1 Team Haas Ferrari
    McLaren Racing Limited McLaren F1 Team McLaren Renault
    Racig Point UK Limited Racing Point F1 Team Racing Point Mercedes
    Sauber Motorsport AG Alfa Romeo Racing Alfa Romeo Racing Ferrari
    Scuderia Toro Rosso SPA Red Bull Toro Rosso Honda Scuderia Toro Rosso Honda
    Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Racing Williams Mercedes
  • Az Alfa új autója nem lesz híján a forradalmi megoldásoknak

    Az Alfa új autója nem lesz híján a forradalmi megoldásoknak

    A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az Alfa Romeo meglepetést okozhat az idei autójával.

    A megbízható forrás szerint a korábban Sauber néven ismert csapat radikális kialakítású autóval fog előrukkolni, tervezéskor a lehető legkevésbé voltak óvatosak. A gép építését a korábban Ferrarinál is megforduló Simone Resta vezette, a végeredmény pedig több innovatív és eddig soha nem látott megoldással kecsegtet.

    Az olasz lap szerint a csapatfőnök, Frederic Vasseur rengeteg új dolgozót szerződtetett, melyet megkönnyített Kimi Räikkönen érkezése és a Ferrarival való együttműködés is.

    Ha már Kimi Räikkönen: a finn pilótát többször is látták januárban a csapat hinwilli gyárában.

  • A Force India hivatalosan is Racing Point lesz, pedig Lola akart lenni!

    A Force India hivatalosan is Racing Point lesz, pedig Lola akart lenni!

    Racing Point lesz, immáron hivatalosan is az egykoron Force India néven ismert csapat, amit megerősített a FIA is. A RaceFans tudta ezt meg elsőként, és az F1 bizottság múlt heti ülésén véglegesítették a 10 résztvevő csapatot, akiket láthatunk majd a rajtrácson.

    A Force Indiát először átkeresztelték Racing Pointra, és ezen a néven szerepelt már a FIA előzetes listáján is, még tavaly decemberben. A csapatvezető Otmar Szafnauer korábban ugyanakkor utalt rá, hogy az a név csak egyelőre azért van, hogy foglalja a helyet, mert a végleges megnevezésüket később akarták elárulni. Az online motorsportos oldal ugyanakkor úgy tudja, hogy nem volt sikeres az alternatív név megszerzésére tett kísérlete a csapatnak. Ez pedig nem más lett volna, mint a Lola, de ezen történelmi Forma-1-es neveket ugyanúgy birtokolják még jogilag egyesek, így ez a terv nem sikerült.

    A Lola csapatról annyit érdemes tudni, hogy rendre próbálkoztak a Forma-1-ben, a hatvanas évektől kezdődően egészen a kilencvenes évekig. Az utolsó próbálkozásuk elég szégyenteljesre sikerült: a csapat becsődölt, már az 1997-es szezonnyitón, és már a rajtrácsra se kerültek fel, olyan lassúak voltak.

    A Forma-1 bizottsága ugyanakkor elfogadta a Force India névváltását, a csapatnévre és a versenyautó nevére vonatkozóan, méghozzá nagy többséggel: 22-en szavazták meg, ketten voltak csak ellene.

    Egy másik névváltoztatás is végbement: a Sauber név eltűnik a Forma-1-ből, pedig 1992 óta folyamatosan jelen volt ez a név. Pénteken jelentették be, hogy az Alfa Romeo Racing lesz az új nevük.

  • Minardi: Vettelnek és Räikkönennek még meggyűlhet a baja a fiatalabb csapattársaikkal

    Minardi: Vettelnek és Räikkönennek még meggyűlhet a baja a fiatalabb csapattársaikkal

    Giancarlo Minardi úgy véli, ahogy Sebastian Vettelnek úgy Kimi Räikkönennek is meg fog gyűlni a baja az új csapattársaikkal szemben. A német pilóta mellé az előző évben remek teljesítményt nyújtó Charles Leclerc, míg az Alfa Romeóba (Sauber) az olasz Antonio Giovinazzi érkezik.

    A korábbi csapatfőnök szerint mind a két világbajnok nyomás alá fog kerülni az „újoncok” által.

    ,,Úgy gondolom, hogy az idei szezon elbűvölő és nagyon érdekes lesz. Egy fiatal pilóta ösztönzőbben fog hatni Vettelre (a Ferrarinál), mint Räikkönen. Minden fiatal versenyző, aki csatlakozik a Formula 1-hez, avagy átlép, egy top csapatba az kiemelkedő lehet, ami nehézzé teheti a dolgokat a csapattárs számára. Úgy vélem Leclerc-ben egy igazi természetes tehetség lakozik.”

    ,,Vettelnek meg kell mutatnia, hogy hátra hagyta a tavalyi szezon negatívumait ahol is láthattuk, hogy mentálisan nem volt összeszedett. Vissza kell térnie és négyszeres világbajnokként kell viselkednie már a szezon kezdetén. A finn versenyző esetében (Räikkönen) úgy gondolom, elég sokszor kell majd a háta mögé néznie Giovinazzi miatt, ugyanis biztos vagyok benne, hogy az ifjú pilóta elég sok bajt fog okozni neki. –nyilatkozta Minardi.

  • Eltűnik a Sauber név, mostantól Alfa Romeo Racing!

    Eltűnik a Sauber név, mostantól Alfa Romeo Racing!

    A Sauber és az Alfa Romeo tovább küzdenek a sikerekért, de már új néven, ami Alfa Romeo Racing lesz! A 2019-es Forma-1-es mezőny két legendás nevet is láthat majd idén, a Saubert és az Alfa Romeót, akik a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönennel, és a fiatal olasz Antonio Giovinazzival már Alfa Romeo Racing néven versenyeznek majd, az eddigi Alfa Romeo Sauber F1 Team helyett.

    Az Alfa Romeo alapítása után alig egy évvel már versenybe szállt, 1910. június 24-én, és meg is nyerte a rendre megrendezett modenai versenyt. Azóta a legendás autósport márka számtalan győzelmet szerzett, többször is a bajnokságok dobogóján végeztek, köztük akár a Forma-1-ben is. 2019-ben az Alfa Romeo Racing autói a négylevelű lóherét is viselni fogják, ami 1923 óta a leggyorsabb Alfa Romeo modellek sajátja.

    A hosszútávú kapcsolat a Sauber és a névadó Alfa Romeo között 2018-ban kezdődött. Tavaly a csapat folyamatosan fejlődött, és a konstruktőrök bajnokságában a nyolcadik helyen végeztek. Ez az együttműködés lesz most mélyebb, de a csapat tulajdonosi köre és a Sauber menedzsment változatlan marad és független lesz. Alfa Romeo Racingként a cél az, hogy még sikeresebbek legyenek a királykategóriában.

    Frédéric Vasseur, az Alfa romeo Racing csapatfőnökének nyilatkozata:

    „Megtiszteltetés az, hogy a 2019-es Forma-1-es világbajnokságot már Alfa Romeo Racing néven kezdhetjük meg. Miután 2018-ban megkezdtük az együttműködést az Alfa Romeóval névadó szponzorként, a csapat fantasztikus fejlődésen ment keresztül technikai-, üzleti- és sportértelemben is. Minden csapattagot motivált ez, a pályán és a svájci központunkban is, a kemény munka meg kifizetődött az eredményeinkben. Célunk a további fejlődés a csapatunknál minden területen, miközben szenvedéllyel rajongunk a versenyzésért, a technológiáért és a tervezésért, ami minket előre visz majd.”

    Michael Manley, az FCA csoport vezérigazgatója hozzátette:

    „Az Alfa Romeo Racing egy új név, a Forma-1 hosszú történetében. Büszkék vagyunk rá, hogy a Sauberrel dolgozhatunk, amibe behozhatjuk az Alfa Romeo hagyományosnak mondható technikai kiválóságát, és az olasz kifinomultságot a száguldó cirkuszba. Ne legyen illúziónk: Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival a pályán és a boxutcában az Alfa Romeo és a Sauber előnyeit egyesítve készen állunk.”