Címke: Sauber

  • Az Audi mentheti meg Schumacher karrierjét

    Az Audi mentheti meg Schumacher karrierjét

    A még Alfa Romeo néven versenyző Sauber megmentheti Mick Schumacher Forma-1-es karrierjét – ám a fiatal németnek 2023-ban lehet, hogy szünetet kell tartania.

    Az Audi nemrég jelentette be, hogy 2026-tól az új motorszabályzat szerint fog versenyezni a sportágban – nem sokkal később pedig az Alfa Romeo közölte, hogy a Sauberrel kötött jelenlegi partneri szerződése a következő szezon után megszűnik. Az f1-insider.com értesülései szerint a spekuláció az, hogy az Audi megvásárolja a hinwili székhelyű Sauber 75 százalékát, amit még a hónap végi Szingapúri Nagydíj előtt bejelenthetnek.

    A kiadvány szerint az Audi egy német versenyzőt szeretne a pilótafülkébe, de erre lehet, hogy várni kell, amíg Valtteri Bottas és Guanyu Zhou szerződése a jövő év végén lejár. A kínai újonc Zhou 2023-as szerződését ugyanakkor még nem jelentették be. Markus Duesmann, az Audi elnöke így nyilatkozott:

    „Természetesen még nem döntöttünk a csapatról, így a versenyzőkről sem. Reméljük, hogy lesz egy német pilótánk, és reméljük, hogy lesz egy német versenyünk. Ez minden, amit elmondhatok.”

    Amennyiben az Alfa Romeónál nem lesz hely 2023-ra, Schumacher – a McLarentől kiebrudált Daniel Ricciardóhoz hasonlóan – lehet, hogy a következő szezonban egy évet nem versenyző tartalékpilótaként tölt el.

    A Mercedes mindkettőjüknek opció lehet, így beszélt erről Toto Wolff csapatfőnök:

    „Mick remek személyiség. Tehetséges és gyors is. Csak még több időre van szüksége. Ha szabaddá válna egy hely, mindig azt vesszük számításba, aki a legjobb teljesítményt nyújtja, és Mick mindenképpen olyasvalaki, akit a radarunkon tartanánk. Ugyanakkor jelenleg mindkét autónk foglalt.”

  • Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Jacques Villeneuve az Olasz Nagydíj utáni szerdán Monzában teszteli a tavalyi Alpine A521-es Forma-1-es versenyautót.

    Ez lesz az első alkalom, hogy az 51 éves versenyző a BMW Sauberrel 2006-ban, Hockenheimben rendezett búcsúfutama óta majdnem aktuális Forma-1-es autót vezet.

    A lehetőség a Canal+ televíziós társasággal való kapcsolata miatt jött létre, és része annak a 25. évfordulós ünnepségnek, amely az1997-es Renault-motoros Williamsszel szerzett világbajnoki címét méltatja.

    Villeneuve a 2004-es szezon utolsó három futamán az enstone-i csapatnál versenyzett a jelenlegi Alpine versenyző, Fernando Alonso mellett, két 10. és egy 11. helyet megszerezve. Az Alpine csapatfőnökével, Otmar Szafnauerrel is együtt dolgozott a BAR Honda idejében. Az A521-essel versenyzett Fernando Alonso és Esteban Ocon az elmúlt szezonban, és amelyet idén Oscar Piastri és Jack Doohan használt a fiatal pilóták tesztjén. Villeneuve a Motorsport.com-nak beszélt erről:

    „A Canal+, a francia csapat és a francia televízió kapcsolatán keresztül történt ez a megkeresés, mert 25 évvel ezelőtt a Renault-val nyertem Tehát ez a kiruccanás emiatt jött létre. Ez a tavalyi autójuk Monzából, és mivel nem lehet őket finomhangolni, rendes körök lesznek majd ezek. Három versenyen voltam Fernando csapattársa, így van múltam ezzel az istállóval. A jelenlegi sportigazgató Alan Permane volt a mérnököm akkor. Ez igazán szuper izgalmas. Ez őrületes. Jó lesz megérteni, hogy milyenek ezek az autók. Kipróbáltam a szimulátorban. A modern autók alacsony tempónál nem lenyűgözőek, de nagy sebességnél hihetetlenek. Csak arra kell figyelnem, hogy kényelmes legyen a versenyülésem. Pokoli lesz, mert a G-erők elképesztőek lesznek. A jó dolog az, hogy itt vannak hosszú egyenesek. Szóval pihenhetsz fizikailag!”

    Villeneuve elismerte, hogy a vezérlés a kormányon most még bonyolultabb, mint amikor utoljára 2006-ban versenyzett a Forma-1-ben, de nem aggódik:

    „Igen, de minden megszokható. Mindig is szerettem játszani, nem csak a versenyszimulációkkal, és ha egyszer megszokjuk, akkor bármit meg tudunk csinálni. Akkor lesz nehéz, amikor még nem rutinból mész, és elkezdesz a kormányra nézni, és arra gondolsz, hogy ó, mit jelent ez, és nincs időd. Amikor már megszokottá válik, természetessé-otthonossá válik, akkor könnyű lesz.”

    Villeneuve hangsúlyozta, hogy továbbra is aktív versenyző:

    „Soha nem szűnt meg az a vágyam, hogy ezt csináljam. Tehát az utóbbi időben az volt a célom, hogy a NASCAR-ba kerüljek. Miután idén Daytonában versenyeztem, ez kedvet hozott ahhoz, hogy megpróbáljak egy szezont végigcsinálni. Jelenleg azonban annyira lefoglal a tévézés, hogy ez minden mást keresztez.”

    A Canal+ kommentátora, Julien Febreau, aki maga is tapasztalt versenyző, Monzában szintén lehetőséget kap arra, hogy az A521-est vezesse, míg a csapat az idei A522-est is beveti egy forgatási napra. Villeneuve és Febreau a héten egy 2012-es Lotus E20 kipróbálásával melegítenek be a monzai köreikre, a Paul Ricardon.

  • Bottas az Audi érkezésével is folytatná Hinwilben

    Bottas az Audi érkezésével is folytatná Hinwilben

    Az Audi pénteken jelentette be, hogy 2026-ban beszállnak a Forma-1-be. Noha egyelőre csak motorszállítóként érkeznének, azt még nem erősítették meg, hogy melyik istállóval fognak partnerségre lépni.

    Leginkább a jelenleg Alfa Romeo néven futó Sauber istállóval boronálták össze, amelynek igen is komoly alapja lehet, ugyanis a svájci gárda bejelentette, hogy 2023 végén szakítanak az Alfa Romeoval, amellyel gyakorlatilag megágyaznak a német óriás érkezésének.

    A csapat jelenlegi húzóembere Valtteri Bottas remekül érzi magát a csapatnál, ahová a Mercedestől érkezett az idei év elején, most pedig megkérdezték tőle, hogy 2023 után is folytatná-e a csapatnál:

    „Jelen pillanatban úgy érzem, hogy miért ne? Nagyon élvezem itt az életet. Továbbra is azt érzem, hogy tudok gyorsan vezetni és nem látom azt, hogy a jövőben ez miért ne maradna így.” – felelte a finn.

    „Még mindig sokat adhatok a sportnak, persze sosem lehet tudni, hogy két vagy három év múlva, hogy fogod érezni magadat, de most nagyon élvezem az egész F1et, illetve azt, hogy milyen magasságokban van ez a sport. Minden hétvégén remek az atmoszféra, egy remek csapatban vagyok és a munka/magánélet egyensúlya is kiváló most számomra, úgy érzem, hogy még egy darabig képes vagyok ezt fenntartani.”

    Hogy dolgozna-e egy újabb nagy, német gyártónál, arra is egyértelmű választ adott:

    „Nem igazán gondolkoztam még ennyire előre, de miért is ne? De ez a projekt, amiben benne vagyok, szeretném, ha csapatként közelebb kerülnénk az élbolyhoz, aztán pedig majd meglátjuk. A gyárunk és az embereink jelenlegi minőségét nézve igenis lehetünk top csapat, de az is tény, hogy vannak olyan csapatok, ahol több munkaerő áll rendelkezésre.”

    „Még mindig a költségvetési plafon alatt vagyunk, hiányzik néhány ember még a gyártásból, ami azt jelenti, hogy gyorsan megtudnak tervezni egy-egy alkatrészt, de annak az előállítása lassabban megy. Ez azt bizonyítja, hogy több potenciál van még bennünk, de így is közeledtünk a legjobbakhoz. Amit pedig a gyárban, a szélcsatornában látok, semmi nem utal arra, hogy ne lehetne nyerni.”

  • Bottas felkészült a folytatásra akár az Audival is

    Bottas felkészült a folytatásra akár az Audival is

    Valterri Bottas elkötelezett a hosszú távú jövő mellett jelenlegi Forma-1-es csapatánál, hogy esetleg a német autóipari óriás, az Audi által történő átvételig folytassa. Bottas, az év elején került a csapathoz, miután öt szezont töltött Lewis Hamilton mellett a Mercedesnél. Jelenleg leszerződött, hogy a következő szezon végéig az Alfa Romeónál marad. Arra a kérdésre, hogy szeretné-e ezen túl is folytatni, így felelt:

    „Jelenleg úgy érzem, hogy miért is ne? Igazán élvezem ezt az egészet. Még mindig úgy érzem, hogy tudok gyorsan vezetni. A jövőben sem látok más okot arra, hogy miért is ne tennék így. Még mindig azt érzem, hogy sokat tudok adni a sportágnak. Nyilvánvalóan sosem tudhatod, miképp érzed majd magad két-három év múlva. Most azonban nagyon élvezem az egész Forma-1-et, azt, hogy milyen magas szinten áll a sportág jelenleg. A hangulat minden versenyhétvégén nagyszerű, egy jó istállónál vagyok. A munka és a magánélet egyensúlya is remekül működik nekem, és úgy érzem, hogy még elég sokáig folytathatom a munkát.”

    Pénteken az Audi megerősítette 2026-os F1-es belépését, mint motorgyártó, de elmaradt a leendő partnerük megerősítése. Ugyanakkor a Sauber lehet a befutó, mert az Alfa Romeo órákkal az Audi bejelentése után megerősítette, hogy 2023 után nem lesz partnere a svájci székhelyű szervezetnek. Arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni magát egy másik nagyvállalatnál, ennyit mondott:

    „Nem igazán gondolkodtam ennyire előre, de miért is ne? Ugyanakkor ez az a projekt, amiben most benne vagyok, csapatként közelebb akarunkk kerülni az élmezőnyhöz, aztán majd meglátjuk. Ami a gyárat és a jelenlegi embereinket illeti, igen, lehet újra győztes a csapat, de tény, hogy vannak olyan istállók, amelyeknek több munkaerejük, több emberük van. Azt hiszem, továbbra is némileg a költségvetési plafon alatt vagyunk. A gyártásnál hiányzik egy kis emberi erő, ami azt jelenti, hogy ha vannak olyan részek, amelyeket megrajzolnak és tesztelnek, amelyek gyorsabbak, egyszerűen nem tudjuk elég gyorsan legyártani őket. Ez tehát azt jelenti, hogy lenne még potenciál. Úgy vélem, hogy közeledünk hozzá, és abból, amit a szélcsatornából, a gyárból és a létesítményekből láttam, semmi sem utal arra, hogy ne nyerhetnénk.”

  • Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi!

    Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi!

    Az Audi igent mondott a Forma-1-re, a Porsche pedig szintén a 2026-os indulásra készen áll. Most pedig eljött ennek is az ideje. Az Audi 2026-os belépése a Forma-1-be a Sky információi szerint már eldőlt.

    Pénteken sajtótájékoztatót tartanak Spa-Francorchampsban, amelyen részt vesz az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem és az Audi képviselői. Ezen a rendezvényen valószínűleg hivatalosan is bejelentésre kerül a főleg Németországban már nagyon várt hír. Feltehetően az Audi a Sauberrel fog partnerséget kötni a királykategóriában. A svájci istálló jelenleg Alfa Romeo néven áll rajthoz.

    A Sky szerint a Porsche belépése is már kőbe vésett. Egyedül a bejelentés időpontja nem végleges még.

    Az FIA nemrég fogadta el a 2026-os motorszabályzást. Ez azt jelenti, hogy semmi sem áll már a német autógyártók Forma-1-es szereplésének az útjába.

  • Elviekben megegyezett az Audi és a Sauber

    Elviekben megegyezett az Audi és a Sauber

    Az Audi és a Sauber állítólag megállapodtak egy olyan partnerségről, amely a német gyártót a jövőben a Porsche mellett a Forma-1-es rajtrácsra juttatja, a bejelentés pedig akár már a hétvégi Belga Nagydíjon megtörténhet.

    Bár a Porsche még nem erősítette meg belépését a motorsport elitjébe, a Red Bull-lal való közös vállalkozás bejelentése szintén a közeljövőben várható. A Motorsport.com beszámolója szerint azonban az Audi hamarosan a Volkswagen leányvállalataként előállhat azzal a hírrel, hogy jelentős részesedést szerez az Alfa Romeo F1-es csapatát működtető Sauberben.

    Tavaly a svájci vállalat fő részvényese, Finn Rausing az utolsó pillanatban utasította vissza az amerikai csapattulajdonos Michael Andretti felvásárlási szándékát. Ezúttal azonban állítólag már megegyezett az Audi és Rausing, és a gyártó elviekben az Andrettinél kisebb részesedést szerez a Sauberben, de magasabb áron. A két fél abban is megállapodhatott, hogy a Sauber gyári csapatként indul majd az F1-ben, egy olyan konstrukciót követve, amely meglehetősen hasonló ahhoz, amely a BMW-t 2006 és 2009 között a hinwili csapathoz kötötte. A két vállalat együttműködése értelmében a Sauber továbbra is Hinwilben tervezné és gyártaná a versenyautójukat, míg az Audi a németországi Neuburgban fejlesztené a 2026-tól szállított hibrid erőforrásokat.

    Mielőtt az Audi megkereste volna a Saubert, partnerként a Forma-1-es ambícióinak megvalósításához, tavaly a McLarennel folytatott tárgyalásokat. A brit Autocar tavaly novemberi beszámolója már odáig ment, hogy az ingolstadti cég megállapodást kötött a McLaren Group felvásárlásáról, beleértve annak versenyzői ágát, a McLaren Racinget is. A feleket a McLaren korábbi F1-es pilótája, Gerhard Berger mutatta be egymásnak. A ma már DTM főnök ennyit mondott erről:

    „Én kapcsoltam össze őket a McLarennel. A McLaren jelölt volt az Audi partnereként a Forma-1-ben.”

    A McLaren fő részvényese, a bahreini Mumtalakat szuverén vagyonalap végül leszavazta az üzletet. Később tárgyalásokat folytattak a Williamsszel és az Aston Martinnal, de végül az Audi a Saubert választotta F1-es partnerének.

  • Räikkönen közölte, ha 2002-re nem mehet a McLarenhez, kiszáll

    Räikkönen közölte, ha 2002-re nem mehet a McLarenhez, kiszáll

    Kimi Räikkönen bár a 2021-es szezon végén visszavonult a Forma-1-ből, ő nem az a személy, akiről hamar megfeledkeznek majd. Miközben épp Amerikában tartózkodik és első NASCAR Cup versenyére készül, Beat Zehnder, az Alfa Romeo Racing sportigazgatója mesélt a finn F1-es karrierjének kezdetéről.

    „Nem tett túl jó első benyomást” – mondta Zehnder a Beyond the Grid podcastban

    Zehnder szerint Räikkönen fizikailag nem volt elég fitt, amikor a Sauber F1-es csapat tesztlehetőséget adott neki.

    „De mit várhatsz egy olyan versenyzőtől, aki egyenesen a Formula Renault-ból érkezett? A teszten 3-4 kört tettünk meg, és utána Kiminek 15 perc szusszanásra volt szüksége.’

    Josef Leberer fizioterapeutát hívták segítségül. Räikkönen pedig megesküdött Zehndernek, hogy tud ennél jobb is lenni.

    Az évek során többek között Heinz-Harald Frentzen, Nick Heidfeld, Jacques Villeneuve, Felipe Massa, Robert Kubica és Charles Leclerc is megfordult már a Sauber csapatnál. Zehnder szerint azonban nem kétséges, hogy ki a csapat történetének leggyorsabb versenyzője.

    „Kimi. Ami a tiszta tehetséget illeti, egyértelműen Kimi az” – válaszolta Zehnder határozottan.

    Zehnder szerint Räikkönen akkor hároméves szerződést kötött a Sauberrel. Hamarosan azonban más is igényt tartott a versenyzőre: a McLaren már a 2002-es szezonra akarta őt.

    „Räikkönen bejelentette, hogy vagy a McLarenhez megy, vagy abbahagyja” – mesélte Zehnder.

    A Sauber azonban elfogadta a kártérítést a szerződés felbontásáért. Bár a pontos összeget nem hozták nyilvánosságra, a kapott pénzből a Sauber épített egy szélcsatornát, amely a mai napig az egyik legfejlettebb az F1-ben.

    Zehnder és Räikkönen útjai ismét keresztezték egymást, mikor a finn az Alfa Romeóhoz igazolt a Ferrari után, kapcsolatuk pedig azóta is baráti.

  • Zehnder: A BMW-Saubernek világbajnoknak kellett volna lennie

    Zehnder: A BMW-Saubernek világbajnoknak kellett volna lennie

    Beat Zehnder egy igazi Sauber-őskövület. A hinwili Forma-1-es versenycsapat jelenlegi sportigazgatója az első, 1993-as első szezonja óta a csapatnál van a királykategóriában, és közel 30 F1-es éve alatt sok mindent megélt már.

    Legsikeresebb időszakát az istálló a BMW-s évei alatt élte 2006 és 2009 között. 2007-ben a BMW-Sauber második lett a világbajnokságon, egy évvel később pedig Robert Kubica megszerezte a versenycsapat történetének egyetlen győzelmét, és sokáig a világbajnoki címért harcolt.

    A „Beyond the Grid” podcastben Zehnder pedig elárulta, hogy feltehetően a BMW-vel megnyerték volna a világbajnoki címet – ha a müncheni székhelyű vállalat nem fejezte volna be hirtelen a 2009-es szezon után. Így fogalmazott:

    „Azt gondolom, egyértelműen ez volt a cél, főleg 2008-ban ez is jó irányba haladt.”

    Kifejtette még, hogy a Sauber a BMW akkori „pénzügyi befektetésének” köszönhetően az egyik legjobb alakulattá vált a Forma-1-ben, majd így folytatta:

    „Sajnos 2009-ben elkövettünk valamilyen alapvető hibát a KERS-szel kapcsolatban. Azt hiszem, mi voltunk az egyetlen csapat, amelynek léghűtéses rendszere volt, és ezért állandóan túlmelegedett az energia-visszanyerő rendszer.”

    Az eredménye: a világbajnokság hatodik helyéig zuhantak vissza, és az akkori gazdasági válság, valamint a gyenge eredmények gondoskodtak arról, hogy a BMW nyáron bejelentette a Forma-1-ből való kivonulását, az év végén pedig kihúzta a dugót. Zehnder szerint nem volt előzetes figyelmeztetés a csapatnak akkoriban:

    „Még a BMW motorsport-igazgatóját, Mario Theissen-t sem értesítették, egy nappal korábban tájékoztatták Theissen-t a döntésről.”

    Zehnder szigorúan sport szemszögből nézve még mindig rossz döntésnek tartja az akkori Forma-1-es visszavonulásukat:

    „Biztos vagyok benne, hogy ha a BMW a fedélzeten maradt volna, előbb-utóbb bizonyosan világbajnokok lettünk volna.”

    De ahelyett, hogy a 2009 utáni években a világbajnoki címért küzdöttek volna, a teljes csapat majdnem eltűnt a süllyesztőben. Így emlékezik vissza Zehnder:

    „Rendkívül kockázatos volt. Végül a csapat alapítója, Peter Sauber volt az, aki visszavásárolta az istállót. Nem igazán volt olcsó. A BMW sokat fektetett a létesítménybe. Az időszakuk alatt majdnem megdupláztuk a munkaterületet.”

    Tehát a Saubernek a visszavásárlás után azonnal a kiadásokat kellett csökkentenie. Elismeri el Zehnder, hogy ez kemény volt, mert minden alkalmazott mögött egy család állt:

    „Ez volt az egyik legnehezebb időszak Peternek és nekem is, mert körülbelül 250 embert kellett elbocsátanunk. A cég méretét majdnem a felére kellett csökkentenünk. Ez komoly volt. A BMW támogatása nélkül azonban már nem volt lehetséges a csapat ilyen szinnonalú működtetése – főleg, mert a 2010-es szezonra szinte semmilyen szponzoruk nem volt. Egyszerű autó volt, reklámmatricák nélkül.”

    Ugyan a BMW ezt követően a mai napig nem tért vissza a Forma-1-be, a csapat túlélte. Kezdetben Sauber néven, 2019 óta Alfa Romeo néven versenyez az alakulat. Aki még mindig velük van: Beat Zehnder.

  • Chandhok már látja az Alfa Romeo-Audi átmenetet

    Chandhok már látja az Alfa Romeo-Audi átmenetet

    Karun Chandhok azt jósolja, hogy az Audi feltehetően 2026-ban a Forma-1-be való belépése a Saberrel fog megtörténni, az Alfa Romeo távozásával. A Sauber jelenleg az Alfa Romeo csapatát üzemelteti. A hírek szerint az olasz autómárka a 2023-as szezonra is megújította a szerződését.

    Hosszabb távon ugyanakkor az Alfa Romeo neve eltűnhet a sportból, és helyét az Audi veheti át, amely a Volkwagen-csoporthoz tartozó Porsche márkával együtt várhatóan 2026-tól érkezik a boxutcába. Ez egybeesne az abban az évben bevezetésre kerülő új motorszabályokkal, amelynek véglegesítése folyamatban van, és amikor mindent aláírnak, a Porsche és az Audi érkezése is megerősítést nyerhet.

    A legutóbbi hírek szerint a Porsche a Red Bull F1 csapat és a Red Bull Powertrains 50%-os részesedésének megvásárlására készülhet. Az Autosport mindeközben azt állítja, hogy az Audi tárgyalásokat folytat a Sauber részvényeinek 75%-os megvásárlásáról, amelyet tavaly majdnem Michael Andretti vett meg.

    Chandhok a Sky F1-en elmondta, hogy szintén ismert volt előtte az, hogy egy ilyen üzlet előkészítés alatt áll. Utalt rá, hogy még eltart egy ideig, amíg nyilvánosságra hozzák azt, ha létrejön. Az ex-F1-es versenyző ennyit mondott:

    „Úgy tudom, hogy az Audinál nagyon közel állnak ahhoz, hogy bejelentsék, 2026-ban beszállnak a Forma-1-be. És ugyan arra számítunk, hogy ez kezdetben a Sauberrel lesz, nem fogják bejelenteni, hogy a Sauber a kiszemelt partnerük ebben. Akkor fogják bejelenteni, hogy érkeznek, amikor 2026-ban jönnek véglegesen az új motorszabályok. És aztán a későbbiekben, úgy véljük, várhatóan a Sauberrel fognak összeállni, hiszen valahogy így van ennek értelme, nem? Az Alfa Romeo egy-két évig még folytatja, aztán megtörténik az átmenet, és szerintem ez nagyszerű lesz.”

    Bár maga az Alfa Romeo csapat nem erősítette meg a hírt, a cég vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato elárulta, hogy a Sauberrel való partnerség egy ötödik idény erejéig folytatódik. Imparato a Magyar Nagydíj hétvégéjének nyitónapján nyilatkozott:

    „Ma reggel a 2023-ra szóló hosszabbítást aláírtam. Minden év júliusában megvizsgáljuk a helyzetet. Amennyiben a jövőben rájövünk, hogy már nem érdekel minket a Forma-1, vagy nem térül meg a befektetésünk, meglátjuk, mit teszünk. De minden rendezett módon fog változni.”

  • Marko: Ne bontsunk még pezsgőt azért a Red Bull-Porschéra

    Marko: Ne bontsunk még pezsgőt azért a Red Bull-Porschéra

    Dr. Helmut Marko szerint „korai” lenne elkezdeni ünnepelni a Red Bull Forma-1-es gyári együttműködését és a Porsche 50%-os felvásárlását 2026-ra és az azt követő időszakra. A héten kiszivárgott vállalati aktákból kiderült, hogy a Volkswagen tulajdonában álló Porsche megvásárolja az energiaital-gyártó cég F1-es top csapatának felét. Marko a Red Bull osztrák vezető tisztségviselője a Kleine Zeitungnak nevetve ennyit mondott:

    „Még nem fogadhatok gratulációkat, ezek a hírek még koraiak.”

    A Red Bull ugyanakkor a hivatalos közleményében megerősítette, hogy egyeztetnek a Porschéval, amihez Marko ennyit tett még hozzá:

    „Tárgyaltunk, de semmiről sincs még döntés. A VW-csoport úgy döntött, hogy akkor száll be a Forma-1-be, ha az új motorszabályzat életbe lép, és több szempontból is értelmezhetővé válik. A költségkeretről, az újonc státuszról, a szén-dioxidmentes üzemanyagról és még néhány pontról van szó ezen felül.”

    Nem meglepő módon Marko utalt rá, hogy a 2026-ra vonatkozó teljesen új motorszabályzat FIA általi véglegesítésében mutatkozó fennakadás a Red Bull riválisaira, a Ferrarira és a Mercedesre vonatkozik. A 79 éves egykori F1-es pilóta így folytatta:

    „Most semmit sem tudunk megerősíteni. A szabályzattal kapcsolatban mindennek hibátlanul kell működnie, mivel ez egy hatalmas változás lesz. A Ferrari és a Mercedes részéről is vannak ellenvetések, akik meg szeretnék tartani az előnyüket.”

    Szintén igen valószínű 2026-ra egy második VW-márka, az Audi belépése a Forma-1-be. A német autógyártó várhatóan bevásárolja magát a svájci F1-es istállóba, a Sauberbe. Jelenleg a Sauber Alfa Romeo néven versenyez a királykategóriában, de ez az üzlet nyilvánvalóan megszűnne, amint az autógyártó rivális Audi lenne a gyári partner.

    2023-ra ugyanakkor az Alfa Romeo vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato megerősítette, hogy a névadási megállapodás legalábbis egyelőre folytatódik. A Radiocor de Il Sole 24 Ore-nak beszélt erről:

    „Aláírtuk 2023-ra a szerződés megújítását. Minden év júliusában kiértékeljük, hogy eldöntsük, folytatjuk-e ezt az elkötelezettséget. Ha egy nap úgy látjuk, hogy már nincs érdeklődés, vagy nem térül meg a befektetésünk, akkor mérlegelni fogunk. Mindent rendezetten csinálunk majd, de ez nem téma ebben az évben.”