Címke: SAT.1

  • Semelyik ingyenesen fogható német csatornára nem kell a Forma-1?

    Semelyik ingyenesen fogható német csatornára nem kell a Forma-1?

    Hol közvetítik idén Németországban a Forma-1-et az ingyenes televíziózásban? Ez a kérdés még mindig megválaszolatlan, miután az RTL múlt kedden megerősítette, hogy megszünteti együttműködését a Sky Sports-szal, és 2023-ban nem fogja közvetíteni a Forma-1-et.

    A fizetős Sky 2021 óta birtokolja a kizárólagos német közvetítési jogokat, de köteles szezononként legalább négy futamot mutatni az ingyenesen is elérhető televízióban. 2021-ben és 2022-ben ez az RTL-lel, mint allicenszjogosulttal együttműködve valósult meg. A privát kereskedelmi csatorna korábban évtizedekig közvetítette a Forma-1-et.

    Az együttműködés megszűnésével a Sky-nak új társra van szüksége. A ProSieben-nel és az ARD/ZDF-fel nemrégiben tárgyaltak. Ez utóbbiak azonban mostanra egyértelmű, hogy kiszálltak.

    A dpa hírügynökség szerint a közszolgálati műsorszolgáltatók jelenleg nem érdekeltek a száguldó cirkuszban. Az ARD sportkoordinátora, Axel Balkausky szerint az RTL felmondását „természetesen tudomásul vették”. „Ugyanakkor eddig még nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel.” – állítja.

    A ZDF kezdetben nem adott hivatalos állásfoglalást. A műsorszolgáltató illetékesei azonban az utóbbi időben többször is hangsúlyozták, hogy egy belsőégésű motorokkal működő versenyszéria nem illik a korszakunkba. Marad tehát a ProSieben.

    A dpa szerint ott is rosszul állnak a dolgok. Céges források szerint a ProSiebenSat.1 csoport jelenleg nem érdekelt a motorsport csúcskategóriájának allicenszelésében. Ez drámaian lecsökkenti a Sky fizetős televíziós műsorszolgáltató lehetséges szabad televíziós partnereinek a körét.

    Alternatív megoldásként a Sky dönthet úgy, hogy az ingyenes televíziós közvetítésre kötelezett négy F1-es futamot maga teszi ingyenesen elérhetővé – például a YouTube-on vagy a saját honlapján. Az allicencből származó bevétel azonban így megszűnik.

    Végül: A legalább négy futam ingyenes televíziós közvetítésére vonatkozó szerződéses előírás csak 2024-ig kötelező érvényű. 2025-től ez csak egy futamra, nevezetesen a Német Nagydíjra vonatkozik majd, ha egyáltalán lesz még ilyen. Az utolsó németországi Forma-1-es versenyre 2019-ben Hockenheimben került sor.

    Németországban idén már nem nézhető ingyenesen a Forma-1

  • Németországban idén már nem nézhető ingyenesen a Forma-1

    Németországban idén már nem nézhető ingyenesen a Forma-1

    A Forma-1 2023-ban nem lesz ingyenesen fogható televíziós adásban Németországban.

    Az RTL két évvel ezelőtt elvesztette a jogait a fizetős Sky csatornával szemben, bár utóbbi megegyezett, hogy a tavalyi szezonig az RTL élőben közvetíthet négy nagydíjat. Úgy tudni, hogy a Sky nyitott volt arra, hogy ezt 2023-ban is folytatódhasson. Az RTL szóvivője a Bildnek nyilatkozott:

    „Úgy határoztunk, hogy 2023-ban nem közvetítünk egyes Forma-1-es futamokat. A labdarúgásra és a frissen megszerzett NFL-jogainkra koncentrálunk az ingyenes televíziózásban”.

    1991 óta ez az első alkalom, hogy Németországban egyetlen Forma-1-es verseny sem lesz látható az ingyenesen fogható televízióban.

    Úgy hírlik azonban, hogy a Sky most egy RTL-hez hasonló allicenc-szerződést kínál egy másik műsorszolgáltatóknak, és a ProSiebenSat.1 lehet a nyilvánvaló befutó.

    „Az F1 helyzete Németországban katasztrofális”

  • Frijns hazájában szerezte meg első DTM győzelmét!

    Frijns hazájában szerezte meg első DTM győzelmét!

    Az Audi Sport Team Abt Sportsline versenyzője, Robin Frijns végre nyerni tudott a DTM-ben is, miután dominált Assenben, amely a negyedik fordulója a 2020-as szezonnak. Második a Team Phoenix’s pilótája, Loïc Duval lett, pedig küzdött a gumijaival. A dobogó legalsó fogkára a bajnokságot vezető Nico Müller állhatott.

    Az első rajtot le kellett fújni, mert az Jamie Green being nem tudta beindítania az RS 5 DTM-jét, így a szerelőinek le kellett tolniuk a rajtrácsról. Új rajtprocedúrát rendeltek el, a versenytáv pedig csökkent 52 perc + 1 körre.

    Az új rajt után Duval vette át a vezetést, míg Habsburg Ferdinánd kilőtt, és a második helyen találta magát, Frijns előtt. René Rast a negyedik helyre kapaszkodott fel, Mike Rockenfeller és Nico Müller elé. Frijns a második körben előzte vissza Habsburgot, miközben a BMW-s Marco Wittmann megpördült, és a 15. helyig esett vissza. Rast is megelőzte Habsburgot a harmadik helyért a hetedik körben, és így tett Müller is két körrel később.

    A BMW-s Timo Glock, Lucas Auer és Philipp Eng voltak az elsők a bokszutcában friss gumikért a 14. kör végén. Duval az élről állt ki két körrel később, majd jött Rast és Müller a 17. körben. Elkezdett esni ugyan, de nem volt indokolt váltani a slickekről. Frijns is cserélt egy körrel később, és amikor visszatért, éppen Müller elé sikerült neki. Duval újra vezette a versenyt, de csak kicsivel az üldözői előtt.

    A verseny záró szakaszában rendesen beindult az élet, mert Frijns, Müller és Rast felzárkóztak az élen álló pilótára, és a négy autót az utolsó 8 percben csak két másodperc választotta el. A 30. körben Frijns megtámadta Duval-t, és átvette a vezetést, mert a francia szenvedett a gumijain. Rast is lemaradt a vezető hármastól, és még Rockenfeller is megelőzte.

    A finisben Frijns megszerezte az első győzelmét a német túraautós bajnokságban, Duval és Müller előtt. Rockenfeller után ért be Rast, a legjobb BMW-s csak a hatodik helyen ért be: Jonathan Aberdein. Habsburg a hetedik lett, őt követte Sheldon van der Linde. Timo Glock lett a kilencedik, az első pontját megszerző Robert Kubica előtt.

    Frijns érthetően boldog volt:

    „Igazán nagyon örülök, pláne itt Assenben, ez volt erre a legjobb hely. Stresszes dolog volt a végén, és a hátsó gumijaim teljesen elfogytak. Csodálatos az is, hogy először lehettek rajongók idén a lelátókon, így nem is arathattam volna az első győzelmemet jobb helyen.”

    DTM futam holnap is lesz, 10:15-től már időmérő edzés lesz, a vasárnapi futamra, amelyet ad a német SAT.1.

  • Szenzáció: Valentino Rossi indul majd egy DTM futamon!

    Szenzáció: Valentino Rossi indul majd egy DTM futamon!

    A MotoGP sztárja Valentino Rossi bejelentette, hogy szabadkártyás lesz egy DTM futamon, és ezzel beteljesíti Gerhard Berger álmát, aki már Misanoban is indítani akarta. A remek hírt maga az érintett erősítette meg, aki hamarosan vendégszereplő lehet a német túraautós szériában. A SAT.1 műsorában mindezt Andrea Kaisernek mondta el Tavulliában, a farmján:

    „Gerhard Berger meghívott Misanoba, de sajnos ezúttal nem tudtam menni. Megígértem azonban, hogy egyszer a közeljövőben már jönni fogok.”

    Biztos ami biztos alapon rákérdeztek nála, hogy mint versenyző jönne-e, amire a Doktor röviden annyit válaszolt, hogy, „igen, versenyzőként”. Úgy néz ki, hogy a DTM vezérének sikerült a motoros ikont meggyőznie egy indulásról a DTM-ben, amikor meglátogatta. Az osztrák Berger nem is titkolta azt, az volt az álma, hogy Rossit és Andrea Doviziosot egymásnak eressze ezen a hétvégén, de csak az utóbbi tudott indulni vendégként a WRT Audijával. Rossinak igazán tetszett a kollégája kirándulása az Audi RS 5-tel, mert nagy lelkesedéssel nézte a tegnapi versenyét is:

    „Láttam a versenyt, tudom mi lett az eredmény, és néztem, hogy Dovi mi mindent csinál.”

    Rossi egyébként már 2006-ban tesztelhetett egy DTM-es Mercedest, de még nem tudni azt, hogy mikor indulhat el versenyen is. Az Audi 2019-ben meg már egyszer indult Doviziosoval szabadkártyásként, de a BMW és az Aston Martin még nem nevezett meg ilyen célból versenyzőt. Annyi változás is történt idén 2018-hoz képest, hogy a gyártók akár több vendégversenyzőt is indíthatnak, ha akarnak.

  • Öveket kikapcsolni: Hova tűnt Szujó Zoltán?!

    Öveket kikapcsolni: Hova tűnt Szujó Zoltán?!

    Keverem a két klasszikus szakkommentátor legendás mondatait, és nem véletlenül: Szujó Zoltán elköszönt a Forma-1-től, az Instagramján. A riporter 18 évig követte a száguldó cirkuszt, előbb utazó riporterként még az RTL Klubon, majd már az MTVA-n új szerepben, szakkommentátorként. Nem véletlen ugyanakkor az, hogy Palik László egykori felkiáltását is belekevertem a címbe: a képernyőre az Exatlonnal visszatért kommentátor a TV2 Csoportnál volt tevékeny most hónapokon keresztül, és naponta.

    Ami jelenleg tudható még, hogy év végével lejár az MTVA-nak a Forma-1-re a közvetítési joga, amely egyébként drága. Az RTL Klub annak idején pont emiatt is vált meg tőle 2011 végén, mert nem érte meg már nekik, hiába volt nézett műsor. 2012-ben aztán nagy lendülettel, Mezei Dániellel, sőt még Bende Adriennel, mint száguldó riporter indult a köztévén újra a dolog. 2013-ban azonban már a Szujó Zoltán – Wéber Gábor lett az állandó kommentátor páros, és volt is az, a mai napig.

    Anélkül, hogy komolyabb szakmai titkokat árulnánk el, tudható, hogy a TV2-nél most sport fronton komolyabb mozgolódás van, olyan szakemberekkel erősítettek, akik régebben az MTVA stábját erősítették. Ha meg figyelembe vesszük azt, hogy az ilyen kaliberű ismert szakemberek átigazolásánál akár több mint fél évig is kényszerpihenőn vannak a kollégák, akkor akár sejthető is, hogy mi történik, de fogalmazzunk inkább csak úgy: ez is egy lehetséges forgatókönyv.

    Németországban is nem is annyira rég a szent nemzeti autós dolog, a DTM átkerült a nemzeti ZDF-ről, és a Das Erste-ről az egyébként kicsit lesajnált SAT.1-re, és egyébként remekül helytálltak, mert már a második éve kezdődött meg a szabadon fogható német kereskedelmi csatornán a kedvelt túraautós sorozatnak. Ugyanez megtörténhet akár Magyarországon is jövőre, a Forma-1-gyel.

    Egy Palik-Szujó páros ugyanakkor elég erős lenne, sőt kicsit két dudás esete, még ha nagy rajongótábora is van mindkét kommentátornak, kinek ezért, kinek azért. Ami biztos, hogy Zoltán most kint van Barcelonában, bár jelenleg úgy tűnik munka nélkül…

    Mindenesetre ami jelenleg hivatalosan tudható, az ennyi:

     

  • A DTM 2018-ban a SAT.1-re megy!

    A DTM 2018-ban a SAT.1-re megy!

    Új partnere lett a DTM-nek, a német SAT.1 lesz az exkluzív televíziós partnere a német túraautó bajnokságnak, Németországban. A rajongók így nem maradnak a sorozat nélkül, és továbbra is szabadon fogható csatornán lesz követhető a széria. A versenyeket a már bevezetett „ran” sportmárkájuk alatt kell majd keresni. Az ITR üzletért felelős igazgatója, Achim Kostron így nyilatkozott:
    „Örülünk, hogy egy ekkora tévés partnerrel dolgozgatunk. Ez is mutatja a széria erősségét. A SAT.1 egy tökéletes adó a DTM-nek illetve a szériánkban induló prémiumgyártóknak, mint az az Audi, BMW és Mercedes. Együtt egy innovatív is attraktív tévéműsort akarunk előállítani.”

    A SAT.1 a legnagyobb műsorszolgáltatója a ProSiebenSat.1 Csoportnak, akik Münchenben székelnek. A csoport egyike a legsikeresebb független európai médiavállalkozásoknak. A konszern sikerrel ülteti át az erős tévés hálózatát digitális platformokra, ami a DTM tartalmaknak is szélesebb portfóliót jelent, és további digitális megjelenést. Az ITR és a 7Sports közötti szerződés két évre szól, utóbbi szervezet is a ProSiebenSat.1 Group része.

    A SAT.1 komolyan készül az élő adásokra szombat és vasárnapokon is, a program része lesz egy 30 perces felvezető műsor, de a leintés után is 15 perc lesz a háttér történetekre, elemzésekre és interjúkra. Az időmérő edzések is nyomon követhetőek lesznek élő stream formájában a ran.de-n, vagy a „ran” appon keresztül.

    Az, hogy kikből áll majd a „ran” csapata, akik a pályákra is ellátogatnak majd, a SAT.1 egy távolabbi időpontban hozza a nyilvánosságra. A 2018-as DTM szezon Hockenheimben kezdődik majd május 4-6 között, és 10 versenyhétvége lesz majd. A napokban véglegesíti és publikálja majd az ITR a végleges versenynaptárát a DTM-nek.