Címke: Sascha Lenz

  • Ma indul a Hungaroringen a digitális kamion Európa-bajnokság!

    Ma indul a Hungaroringen a digitális kamion Európa-bajnokság!

    A virtuális kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen indul a mai napon, 12 benevezett versenyzővel. Korábbi ETRC bajnokokat is tartalmaz majd a mezőny vasárnap este, így Antonio Albacete már az új csapatával, a T Sport Bernauval lesz jelen. Adam Lacko a megszokott Buggyrájával, míg Kiss Norbert az új Révész Truck Racing Team színeiben mutatkozik be, egyelőre online, az igazi pályák helyett.

    A Don’t Touch Racing pilótája, André Kursim tavaly nyert a magyar pályán, most majd kiderül, hogy milyenek a szimulátoros képességei. Sascha Lenz is itt futtatja meg először az új élénkzöld MAN-jét, tavaly ő is jól szerepelt Magyarországon, így okkal várja, hogy a szimulátorok világában is eredményes legyen.

    Visszatér a rikító sárga Lion Truck Racing MAN-nel Anthony Janiec is, de a brit Jamie Anderson és a holland Erwin Kleinnagelvoort is beszáll a versengésbe.

    Tavaly mutatkozott be az Európa-bajnokság mezőnyében a német Clemens Hecker, a Nürburgringen. Most ő is a portugál José Eduardo Rodrigues mellett debütál digitálisan is, utóbbinak a tengerkék #38-as rajtszámú kamionja ismerős lehet a magyar közönségnek is.

    2018-ban és 2019-ben is már beugrott a fiatal, 19 éves Teo Calvet a Nürburgringen, most azonban virtuálisan már egy Freightliner volánja mögött láthatjuk majd azt, hogy mire képes.A csehek csapatát fogja erősíteni a 15 éves Aliyyah Koloc is. Az ifjú hölgy tesztelte már egyébként az istállójuk Mercedes GT3-as autóját is.

    A kamionversenyzők az Assetto Corsa” szimulátor alapjaira felhúzott versenykamionokkal indulnak, ugyanazon alapbeállításokkal, de ezeket módosíthatják.

    A szabályzás teljesen megfelel majd az igazi FIA ETRC rendszerének, és az online versenyeket is DMBS licensszel rendelkező versenybírák figyelik.

    A versenyek közvetítése vasárnap 17:30-tól kezdődnek.

    Tervezett program:
    17:30 – Időmérő edzés
    18:00 – Első futam
    19:00 – Második futam

    AZ ETRC DIGITAL RACING CHALLENGE RAJTRÁCSA, HUNGARORING

    No

    CSAPAT

    GYÁRTÓ

    VERSENYZŐ

    NEMZETISÉG

    2

    T Sport Bernau

    MAN

    Antonio Albacete

    spanyol

    11

    Don’t Touch Racing

    IVECO

    Andre Kursim

    német

    15

    EK Truck Sport

    SCANIA

    Erwin Klein Nagelvoort

    holland

    20

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Teo Calvet

    francia

    23

    Anderson Racing

    MAN

    Jamie Anderson

    brit

    25

    Heinrich Clemens Hecker

    MAN

    Clemens Hecker

    német

    29

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Aliyyah Koloc

    cseh

    30

    SL Trucksport 30

    MAN

    Sascha Lenz

    német

    38

    Reboconort Racing Truck Team

    MAN

    José Eduardo Rodrigues

    portugál

    40

    Révész TRT

    MAN

    Kiss Norbert

    magyar

    55

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Adam Lacko

    cseh

    66

    Lion Truck Racing

    MAN

    Anthony Janiec

    francia

  • 2020-as FIA ETRC rajtlista, és versenynaptár tervezet!

    2020-as FIA ETRC rajtlista, és versenynaptár tervezet!

    Egy erős, 17 versenyzőből álló FIA ETRC rajtrács alakult az idei szezonra, ami jó üzenet a bajnokság promóterének, és örömmel töltheti el a rajongókat is. A kamion Európa-bajnokság szervezői ma bejelentették az előzetesen egész évre leadott nevezettek listáját 2020-ra, amelyből kiderül, hogy egy erős mezőny verbuválódik össze, amely az elmúlt öt év második legnagyobbja.

    Idénre a koronavírus helyzetnek köszönhetően az ETRA már csak hat versenyhétvégével számol, és ezért is keményen dolgoznak, hogy elégedettek legyenek a csapatok, az együttműködő partnerek, és a rajongók.

    Rengeteg munka fekszik abban, hogy a FIA-val és a helyi szervezőkkel karöltve felülvizsgálják a 2020-as eredeti terveket, hiszen Európa-szerte a koronavírusnak köszönhetően komoly korlátozásokat léptettek életbe.

    A magyar kormányzat is bejelentette, hogy augusztus 15-ig 500 főnél több főt befogadó rendezvényeket nem lehet megrendezni, ami azt is jelenti egyben, hogy nem tartható meg a júniusra tervezett eredeti hungaroringi időpont. A magyar futam új időpontja október 17-18 lett, de még a FIA jóváhagyására vár.

    Minden érintett fél törekvése ellenére nem sikerült azonban a Slovakia Ringre tervezett futamoknak 2020-ra új időpontot találni. Rolf Werner nyilatkozott az ETRA részéről:

    „Az erős egész évben induló mezőnyünkkel egyértelmű visszajelzést kaptunk a csapatainktól az elmúlt hónapokban, így keményen dolgoztunk azon, hogy annyi versenyt megtartsunk, amennyit csak lehetséges a versenynaptárban. Más sorozatokkal ellentétben akik kénytelenek voltak sok futamot törölni, sikerült alternatív időpontokat találnunk hat vagy nyolc versenyhelyszínre is.

    Őszintén mondjuk, hogy igen izgatottak vagyunk, hogy ennyi csapat elkötelezte magát a bajnokságunk iránt idén, és mindannyian együttműködünk ezen nehéz időszakban. A versenyzőink és a rajongóink közül is sokan dolgoznak a szállítmányozási iparban, vagy akár maguk is teherautósofőrök. Hihetetlen kihívásokkal teli időket élnek meg a pandémia miatt, amely végigsöpör az egész világon, a széria iránti elhivatottságuk pedig megtisztelő.

    Mindent megteszünk amit csak lehet, hogy mehessünk versenyezni, és remek show legyen egyaránt a versenyzőink és a nézők örömére.”

    Georg Fuchs, at ETRA operatív igazgatója hozzátette:

    „Először is, köszönöm a csapatoknak és a pilótáknak az elhivatottságukat ilyen nehéz időszakban is. A rajtrácsunk újra hihetetlenül versenyképes és izgalmas versenyeket ígér.

    Az istállók keményen dolgoztak a téli szünet alatt, és már láthattunk is pár teljesen új építésű versenykamiont. Nagyon várjuk már, hogy újra versenyezhessünk, ls amint ez biztonsággal megtehető, egy újabb izgalmas szezont láthat a kamion Európa-bajnokság közönsége.”

    2020 FIA ETRC – TELJES SZEZONOS NEVEZŐK                 

    No CSAPAT GYÁRTÓ VERSENYZŐ NEMZETISÉG
    1 Team Hahn Racing IVECO Jochen Hahn német
    2 T Sport Bernau MAN Antonio Albacete spanyol
    11 Don’t Touch Racing IVECO Andre Kursim német
    14 Reboconort Racing Truck Team MAN José Rodrigues portugál
    15 EK Truck Sport SCANIA Erwin Klein Nagelvoort holland
    20 Buggyra Racing FREIGHTLINER Teo Calvet francia
    23 Anderson Racing MAN Jamie Anderson brit
    24 Tankpool24 Racing SCANIA Steffen Faas német
    25 Heinrich Clemens Hecker MAN Clemens Hecker német
    30 SL Trucksport 30 MAN Sascha Lenz német
    38 Reboconort Racing Truck Team MAN José Eduardo Rodrigues /
    Eduardo Rodrigues
    portugál
    40 Révész TRT MAN Kiss Norbert magyar
    44 Team Schwabentruck IVECO Stephanie Halm német
    55 Buggyra Racing FREIGHTLINER Adam Lacko cseh
    64 Luis Recuenco MAN Luis Recuenco spanyol
    66 Lion Truck Racing MAN Anthony Janiec francia
    77 Reinert Racing IVECO René Reinert német

     

    CSAPATBAJNOKSÁGBA NEVEZTEK                 

    No CSAPAT GYÁRTÓ VERSENYZŐK
    1 / 44 DIE BULLEN VON IVECO IVECO Jochen Hahn / Stephanie Halm
    20 / 55 BUGGYRA Racing 1969 FREIGHTLINER Teo Calvet / Adam Lacko
    23 / 30 LÖWEN POWER MAN Jamie Anderson / Sascha Lenz
    14 / 38 REBOCONORT RACING TRUCK TEAM MAN José Rodrigues / José Eduardo Rodrigues / Eduardo Rodrigues
  • Kiss Norbi a Révész Truck Racing Team-nél folytatja!

    Kiss Norbi a Révész Truck Racing Team-nél folytatja!

    A kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző, Kiss Norbert otthagyja az MB Motorsportot. Újra azzal a márkával áll rajthoz, amellyel felért a csúcsra 2014-ben és 2015-ben. Négy szürke év után a csillagos márkával amely nem úgy sikerült, ahogy azt hazánk fia eltervezte. Norbi így elhagyja az Markus Bauer csapatát. Négy éves kalandozása az Actrosszal inkább fájdalmas volt, mint eredményes. Hiába nyert pár versenyt, azok inkább fordított rajtrácsból sikerültek, így az utóbbi évek bajnoki csatáiba ritkán tudott beleszólni. 2017-ben volt ezzel a csapattal a legeredményesebb. Akkor harmadik tudott lenni az összetettben, a bajnok Lacko mögött 66 ponttal lemaradva.

    Érdemben nem sikerült lényeges fejlesztéseket eszközölni, így Kiss a versenytársaihoz képest mindig hátrányba került. Az évekkel korábban bejelentett és nagyon várt erőteljesebb motor pedig soha nem készült el. Feltehetően ennek is köze lehetett ahhoz, hogy a csapat fő támogatója, a Tankpool24 9 évnyi együttműködés után otthagyta a német alakulatot. Ennek a helyzetnek köszönhetően pedig Kiss távozott, és a szponzorhiány miatt kétségbeejtő az MB Motorsport helyzete is. Jelenleg itt egyedül Fabio Citignolával lehet számolni talán, mint egyetlen versenyző, bár a jelenlegi helyzetben feltehetően már vele sem…

    Norbert tehát úgy döntött, hogy a számára korábban gyümölcsöző MAN-es kapcsolathoz tér vissza, hogy ott folytassa velük az élen a harcot, ahol abbahagyta. Kiss győzelmi sorozata 2016-ban szakadt meg, amikor a mercedeses csapathoz igazolt, azóta csak Adam Lacko tudta a Buggyrával megállítani Jochen Hahnt, aki azóta kényelmesen gyűjtögeti a bajnoki címeket, immáron IVECO-val. Az oroszlános márkához Norbi egy teljesen új csapattal tér vissza, amelynek a neve Révész Truck Racing Team, és az új kamionjának az alapját Sascha Lenz 2018-as MAN-je adja, amelyet Kiss hűséges mérnökével, Bakó Csabával (és a megszokott szerelői gárdájával) alakítanak át, és hoznak formába.

    Céljuk kezdetektől fogva a dobogós helyezések, és természetesen az, hogy Norbi megküzdhessen a harmadik Európa-bajnoki címéért. Utóbbi mindenképp szoros lesz, hiszen Hahn már jól érzi magát az IVECO-val is, Albacete is motiváltabb új csapatnál, Adam Lacko pedig egy teljesen új Buggyra DV50-nel fut neki sokan mások mellett a kontinenskupa elhódításának.

  • Dupla futamgyőzelemmel zárta a szezont Kiss Norbert

    Dupla futamgyőzelemmel zárta a szezont Kiss Norbert

    Mindkét fordított rajtrácsos futamot megnyerte Kiss Norbert a kamion-Eb évadzáró jaramai hétvégéjén. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzője összetettben hatodik helyen fejezte be a bajnokságot Mercedes versenykamionjával, ám a versenyszezon még nem ért véget számára.

    A szombati futamgyőzelem és hatodik hely után vasárnap egy ötödik hellyel, és egy újabb győzelemmel zárta a spanyolországi hétvégét, ezzel együtt a FIA ETRC 2019-es szezonját is Kiss Norbert. A szombathelyi versenyző több komoly csatába is keveredett, de a felügyelők ezúttal sem mellette, sem ellene nem hoztak ítéletet.

    “Az időmérőn 2.5 tizednyire voltunk a pole-tól a negyedik helyen. Most már elmondhatom, hogy az adataink egész évben azt mutatták, hogy 1.2-1.4 másodpercet veszítek körönként motorerő hiánya miatt, vagyis egy új motorral 1.2 másodpercnyire lett volna tőlem a második helyezett. A rajt jól sikerült, habár Sascha Lenz leterelt a fűre, nem kapott érte büntetést, később hiába értem utol és támadtam, agresszívan védekezett, nem tudtam megelőzni, ötödik lettem” – ezek voltak a hétvége harmadik versenyének eseményei Kiss Norbert összefoglalásában.

    A fordított rajtrácsos futamon Kiss a negyedik helyről indult, és megint összeakadt Sascha Lenz-cel.

    “Visszakapta, amit adott nekem, és most következetesen döntöttek a bírák, mert ahogy őt, úgy engem sem büntettek meg. Egy-két kanyarkombináción belül kettőt is sikerült előznöm, majd Rene Reinert motorhiba miatt félreállt, úgyhogy hirtelen az első helyen találtam magam, és szerencsére meg is volt a tempóm ahhoz, hogy megtartsam a pozíciómat. Két fordított rajtrácsos győzelemmel zártuk a szezont, ami kicsit szebbé teszi a végét, de mégsem az, mint amit vártunk.”

    Kiss Norbert sejtelmesen a jövővel kapcsolatban is megszellőztetett egy kis információt.

    “A kamion-Eb-nek vége, a versenyszezonomnak viszont még nincs. Úgy néz ki, hogy lesz még egy versenyem idén, de erről bővebben majd jövő héten. Köszönöm a szurkolóimnak a biztatást, a támogatóimnak a bizalmat, remélem, hogy jövőre tudunk nyitni egy új fejezetet a versenyzésben” – zárta a kamion-Eb 2019-es összetett hatodik helyezettje.

  • Hahn már bajnok, de hátra van még Jarama!

    Hahn már bajnok, de hátra van még Jarama!

    A Madrid melletti Circuito Jarama a helyszíne a 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság szezonzárójának, ahol szokás szerint fiesta hangulat várja a versenyzőket. Jochen Hahn azonban már bebiztosította az idei bajnoki címét Le Mansban a múlt hétvégén.

    Az immáron hatszoros bajnok tovább növelné a győzelmei számát 2019-ben az eddigi 12 mellett, a statisztikák szerint minden helyszínen nyert idén legalább egyszer.

    Legfőbb ellenfele a hazai hátszelet évező Antonio Albacete lehet, aki szűkös előnye tudatában jelenleg második a bajnokságban. További futamokat nyerne. A Truck Sport Lutz Bernau pilótája kétszer nyert idén. Nagyon is motivált abban, hogy a honfitársainak is a kedvére tegyen pár nap múlva.

    Adam Lacko az, aki megkeserítheti a spanyol életét, amennyiben a Freightliner újra versenyképes lesz, hiszen csak két pontnyira van Albacetétől.

    A top háromtól már lemaradva Steffi Halm áll a negyedik helyen, őt követi Sascha Lenz, majd Kiss Norbi. 32 pont választja el a triót egymástól az utolsó versenyhétvége előtt. Halm több mint valószínű, hogy megtarthatja a helyezését, és negyedik lesz az összetettben, ahogy tette azt 2017-ben is, ami a legjobb eredménye volt eddig.

    Érdemes lesz persze további németekre is figyelni Jaramában, hiszen mindannyian nyertek már idén futamot. René Reinert és André Kursim is is igyekeznek majd, utóbbi Franciaországban nyerni is tudott, láthatóan motivált.

    Anthony Janiec is visszatér megint a vérkeringésbe, José Rodriguez pedig szinte hazai futamának is felfoghatja mindezt. Hazája Portugália, ugyanis elérhető távolságban van Madridtól.

    A fő esélyesek között tehát már eldőlt az idei bajnoki cím sorsa, a GRAMMER TRUCK Kupában azonban még minden nyitott. Oly Janest, James Andersont és Luis Recuenco-t ugyanis csak 41 pont választja el egymástól.

    A Rodrigues család újra három generációval képviselteti magát a versenyeken: az öreg Eduardo mellett fia José és unokája José-Eduardo is MAN-ekkel küzdenek majd. Erwin Kleinnagelvoort is újra benevez a SCANIA-jával, és Terry Gibbon is a mezőnyben lesz megint a peches le mans-i hétvégéje után.

  • Hahn hatszoros kamion Európa-bajnok lehet Le Mansban!

    Hahn hatszoros kamion Európa-bajnok lehet Le Mansban!

    A 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság utolsó előtti versenyhétvégéjét Franciaországban rendezik a hétvégén Le Mansban, Jochen Hahn pedig akár bajnok lehet. 85 pont az előnye, 8 verseny van már csak hátra, és a németnek egyértelműen az lehet a célja, hogy a hatodik elsőségét már itt bebiztosítsa. Pontosan egy éve ugyanígy érkezett Hahn Franciaországba, és sikerült is a vasárnapi győzelmével megszereznie a címet.

    2019-ben Jochen az IVECO-jával mindenütt nyert már az eddigi versenypályákon, és megállíthatatlannak tűnik. Átlagban 45 pontot gyűjtött versenyhétvégénként, és két győzelmet biztosan bezsebelt ilyenkor, kivéve az eső áztatta vasárnapon a Cseh Köztársaságban. 11 pole pozíciót szerzett 12 alkalomból, egyedül csak Kiss Norbi tudta legyőzni egyszer még Misanoban, a vasárnapi napon. Zolderban is természetesen behúzta a szombati és a vasárnapi első futamot, de kivételesen nem lehetett elégedett egy defekt miatt. Le Mansban is sikeres, 2016-ban is duplázott itt.

    A német legfőbb üldözője Antonio Albacete, aki két hete Zolderban nyerni tudott. A Truck Sport Lutz Bernau pilótája tavaly nyerni tudott Franciaországban, és gyakorlatilag az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki miatt idén fájhat kicsit a feje Hahnnak.

    Adam Lacko is győzni menne ide a Buggyrájával. Egyetlen idei sikere még a Nürburgringen volt, júliusban. A hátralévő versenyeken gyarapítani szeretné a győzelmei számát, utoljára ilyen a bemutatkozó évében fordult elő, hogy csak egy győzelme volt a szezonban, annak meg már 9 éve.

    Steffi Halmnak végre kijött a lépés, és Zolderban egy második és egy negyedik helyet szerzett a korábbi kiábrándító helyezései után. Kiss Norbert is elégedett lehet, mert Belgiumból 35 ponttal távozott, nem úgy, mint a hónap elején Autodrom Mostból, ahol nem szerzett pontokat. A kétszeres kamion Európa-bajnok 2017-ben nyert utoljára Le Mansban, és mindig képes meglepetést okozni a Tankpool24 által felkészített Mercedes-Benzzel. És csak egy ponttal van lemaradva Halm mögött az összetettben.

    René Reinert idei harmadik győzelmét szerezte meg 2019-ben Belgiumban, és ezzel Sascha Lenz elé ugrott a bajnokságban. Utóbbinak katasztrofális hétvégéje volt ott: pont Reinerttel ütköztek, így a következő versenyen a rajtrács végéről kellett felküzdenie magát a pontokba.

    André Kursim sem elégedetlenkedhet, jó sebessége volt, 31 pontot szerzett Zolderben. Reinert mögött az utolsó futamon a második helyen ért a célba. José Rodriguez is újra odateszi majd magát, a portugál is dobogóra állna.

    Az újra visszatérő versenyző ezúttal pedig Shane Bereton lesz, a feltűnő lila festésű MAN-jével.

  • Zolder csendjét versenykamionok verik fel a hétvégén

    Zolder csendjét versenykamionok verik fel a hétvégén

    A 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság a belga Zolder városába tart, amely már az első állomása az év végi célegyenesüknek idén. Gyors egymásutánban ugyanis 12 verseny lesz az elkövetkezendő hónapban, melynek végén újfent bajnokká avatnak valakit a legversenyképesebb kamionos szériában.

    Belgiumba tartva Jochen Hahn kényelmes 75 pontos előnnyel érkezik, és az ETRC legsikeresebb pilótája 9 győzelmet aratott 18 futamon. Egyértelmű tehát, hogy a bajnoki címért a Hahn Racing IVECO-ja van harcban, és megszerezheti a német idén a hatodik elsőségét is. Ellenfeleinek jó esélyük lehetett volna arra, hogy csökkentsék a hátrányukat, de Autodrom Mostban vasárnap lehetetlenné vált a versenyzés az időjárás miatt. Két lehetőséggel kevesebb lett tehát, de Antonio Albacete és Adam Lacko még megpróbálkoznak Hahn levadászásával, hiszen ők állnak legközelebb hozzá a pontversenyben.

    Albacetének a Trucksport Lutz Bernau pilótájaként jó eredményei vannak Zolderből, egy éve is nyert. Erre alapozva is eltökélt szándéka az, hogy nyomást helyezzen a német kollégájára. Lackonak nem sikerült a hazai bravúr Csehországban az esős vasárnap miatt, így most extrém motiváltan érkezik Zolderba. A Buggyra Racing versenyzője idén csak egy győzelmet ratott az új Freightlinerével, és a szezon vége előtt azért még növelné a győzelmeinek a számát.

    Steffi Halm áll a bajnokság negyedik helyén, Mostban keveredett Kiss Norbert elé, két verseny alatt. Neki Nürburgring volt a vártnál nehezebb, és ő is már nyert Zolderban korábban, célja az, hogy ezeket megismételhesse.

    Kissnek pokoli szombatja volt Mostban a Tankpool24 Racing Mercedesével, így pontok nélkül távozott a Cseh Köztársaságból. A kétszeres Európa-bajnok nagyon 2015-ben, utoljára pedig 2017-ben volt sikeres Belgiumban, így most nagyon eltökélt ő is.

    René Reinert idei második győzelmét aratta a cseheknél, de a német pilóta is versenyben lehet egy újabb elsőségért Zolderben, amivel feltehetően javíthatna az összetettben is, ahol jelenleg a hatodik. 12 versennyel a vége előtt csak 35 pont választja el bajnoki harmadik Lackótól.

    Lenznek is sikerült a 2018-as jó sebességét átültetnie 2019-re is, és folyamatosan jól teljesít az SL Trucksport30 alakulata. Ugyan nehéz szombatja volt Autodrom Mostban, de nagyon is győzni akar ő is Zolderben.

    André Kursimnak is szép emlékei vannak innen, hiszen 2017-ben a legelső győzelmét itt ünnepelhette, akkor még a Tankpool24 versenyzőjeként. Most újra keresi ezen formáját a szűk és kanyargós pályán, de immáron a Don’t Touch Racing pilótájaként.

    Anthony Janiec is ott lesz Belgiumban a Lion Truck Racing MAN-jével, ahol utoljára 2016-ban járt. Akkor negyedik helyeket szerzett, de mindig benne van esetében az, hogy az élmenőkkel fog harcolni.

    José Rodriguezről sem érdemes elfeledkezni, ha a győzteseket latolgatjuk, hiszen 2018-ban az utolsó futamot Zolderben ő nyerte meg.

    Végül de nem utolsósorban először indul az idei szezonban David Jenkins is, így a hétvégén négy brit pilóta lesz majd a mezőnyben. A 2011-es brit bajnok utoljára 2017-ben Le Mansban indult a FIA ETRC-n, és akár meglepetést is okozhat a hétvégén.

  • Folytatódik Kiss szezonja: Irány a Cseh Köztársaság!

    Folytatódik Kiss szezonja: Irány a Cseh Köztársaság!

    A hétvégén újra dübörög a FIA kamion Európa-bajnokság, Kiss Norbiéknak is. Újra az Autodrom Most a helyszín, a Cseh Köztársaságban, ahogy azt a kamionsport szerelmesei már évek óta megszokhatták.

    Ezzel megkezdődik a szezon sűrű második fele is, hiszen négy fordulót hat hétvége alatt zavarnak le. A szezonzáró pedig Jaramában lesz október 6-án. A 2019-es szezon ötödik állomása tehát 21 kanyarral várja a mezőnyt, ahol a hazaiak leginkább Adam Lackonak szurkolnak majd. A Buggyra versenyzőre legalább olyan csodás szombatra számít, mint 2018-ban, amikor két győzelmet is aratott. Lacko az év előzését is bemutatta itt tavaly, amikor egy merész manőverrel kívül ment el kívülről René Reinertnek az utolsó kanyarban az utolsó métereken. Neki ugyanilyen hősies küzdelem a terve idén is, pláne ha harcban akar maradni a bajnoki címért.

    Lacko 75 pont hátrányban van Hahnhoz képest, aki idén eddig minden versenyhétvégén legalább egyszer nyert. Az igazán durva a német eredményeinél pedig az, hogy 22 hónapja már annak, hogy folyamatosan úgy jött el a versenyhétvégékről, hogy minimum egy győzelmet aratott. Utoljára 2017 októberében Jaramában fordult elő az, hogy Jochen nem tudott nyerni.

    A pontversenyben jelenleg legközelebb hozzá Antonio Albacete található, de ős is 67 pontnyira van tőle lemaradva, hiába szerez folyamatosan pontokat a spanyol pilóta. Jelenleg tehát inkább úgy néz ki, hogy a bajnokság második helyéért lesz igazi küzdelem a hátralévő versenyeken.

    A bajnokságban jelenleg a Tankpool24 versenyzője, Kiss Norbert a negyedik, csak egy ponttal lemaradva Lacko mögött. Steffi Halmnak ezúttal azonban nem volt szerencséje a hazai futamán a Nürburgringen, így az összetett második helyéről visszaesett az ötödikre.

    Sascha Lenz idén már tudott nyerni a Hungaroringen és a Slovakia Ringen is, de csak a hatodik helyen áll, 25 pontnyira a második Albacetétől. További két német IVECO-s pilóta azonban harcolhat a dobogókért: René Reinert és André Kursim. Mindketten nyertek már idén, hiszen Reinert Misanoban, Kursim Magyarországon volt eredményes. Előbbi ráadásul tavaly Mostban megnyerte az utolsó futamot.

    José Rodriguez is remek versenytempóra képes 2019-ben a Reboconort MAN-jével, de Anthony Janiec is újra visszatér a csalódást keltő nürburgringi szereplése után.

    Komoly név is visszatér a kamionversenyzéshez pár év kihagyás után: Mika Mäkinen egy korábbi Buggyra Freightlinerrel a Mad Croc Racing színeiben elindul a hétvégén. A finn a bajnokságban utoljára 2015-ben versenyzett. Természetesen a hazai futamáról nem hiányozhat majd a veterán Frankie Vojtisek sem.

    A menetrend a szokásos: pénteken edzések, szombat délelőtt viszont már időmérő, majd következik a két verseny. Vasárnap szintén időmérő és kettő futam várja a kamionversenyzőket.

  • Győzelemmel zárta a szezon első felét Kiss Norbert

    Győzelemmel zárta a szezon első felét Kiss Norbert

    Futamot nyert a Nürburgringen Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője a kamion-Eb németországi negyedik versenyét nyerte meg, vagyis szombati harmadik helye után győzelemmel megy nyári szünetre a szombathelyi pilóta.

    A vasárnapi időmérőn ismét második helyet szerzett Kiss Norbert a Mercedes kamionnal, így minden esélye megvolt az újabb dobogós helyezésre, sajnos azonban az első kanyarban nem úgy alakultak az események, ahogy azt a Tankpool24 versenyzője szerette volna.

    “A rajtot félig-meddig túléltük, Sascha Lenz viszont hátulról nekem jött, teljesen letolt egyenesen a bukótérbe, próbáltam fékezni, de esélyem sem volt. Visszacsúsztam a 15. helyre, nagyon sajnáltam, mert meglehetett volna a dobogó. Hetedikként értem célba, ami megint második rajthelyet jelentett a fordított rajtrácsos futamra” – emlékezett vissza a vasárnapi első, összességében pedig a hétvége harmadik versenyén történtekre Kiss Norbert.

    A nürburgringi fordulót, valamint a kamion-Eb idei szezonjának első felét záró futamon aztán kiváló eredmény született, amit így foglalt össze Kiss:

    “Megint a második helyről indultam, megint Sascha jött mögöttem, megint megtolt, de most finomabban. Meg tudtam tartani a helyemet, és éreztem, hogy gyorsabb vagyok az előttem haladó Kursimnál, csak türelmesen meg kellett várnom, amíg hibázik a sikánnál. Rosszul gyorsított ki, be tudtam menni mellé és megelőztem. Sikerült megnyerni a futamot, győzelemmel zárni a szezon első felét, ami nagyon sokat jelent nekem és a csapatnak is, nagyon örülök ennek az eredménynek.”

    A kamion-Eb mezőnye négy forduló, Olaszország, Magyarország, Szlovákia és Németország után nyári szünetre megy, augusztus 31-e, szeptember elsején a csehországi Mostban folytatódik a bajnokság.

  • A Nürburgringen is dobogós lett Kiss Norbert

    A Nürburgringen is dobogós lett Kiss Norbert

    Eddig négyből négy hétvégén állhatott dobogóra a kamion Európa-bajnokság idei szezonjában Kiss Norbert: az olasz, a magyarországi, a szlovákiai forduló után most hétvégén, a Nürburgringen is a pódiumon ünnepelhetett a kétszeres Európa-bajnok pilóta.

    Kiss csapata, a Tankpool24 hazai pályáján a pénteki első időmérőn a negyedik helyet szerezte meg Németországban, amit sorozatban a negyedik versenyhétvégén tudott dobogóra váltani.

    “Jó helyről indulhattam, a rajt utáni kanyarkombinációkban ebből a pozícióból jó eséllyel lehet támadni a harmadik helyért, amit sikerült is megszereznem. Az előttem csatázó Sascha Lenztől tudtam elvenni a harmadik helyet egy jól sikerült akcióval. Nagyon örülök, hogy ezen a fontos pályán sikerült dobogóra állnom. A fordított rajtrácsos futam már nem volt ennyire szerencsés, mert habár a rajt után elvesztett pozíciómat vissza tudtam szerezni, de az egyik beugrós versenyzővel összeakadtam az egyik kanyarban. Olyan széles ívben fordult, hogy azt hittem, elenged minket, úgyhogy mentem tovább az ideális íven, amikor egyszer csak felém mozdult, és beforgattam. Az ütközéstől eltört az egyik lengéscsillapítóm, és nem tudtam befejezni a versenyt. Nagyon sajnálom, mert érezhetően jó volt a tempónk, fontos pontokat veszítettünk, de vasárnap két versenyen lesz még lehetőség javítani” – összegezte bizakodóan a szombati eseményeket Kiss Norbert.

    Kiss Norbert szurkolói számára jó hír, hogy a YouTube-on élőben közvetítik az ETRC hétvégi versenyeit, így a vasárnap 12.10-kor, valamint 16.30-kor rajtoló harmadik és negyedik futamot is. Az adás már 9:50-től elérhető az alábbi linken: