Címke: Sao Paulo Nagydíj

  • Hivatalos: Brazíliában rendezik majd a harmadik sprintkvalifikációt

    Hivatalos: Brazíliában rendezik majd a harmadik sprintkvalifikációt

    A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali, hogy a harmadik sprintkvalifikációs hétvégét a 2021-es São Paulo Nagydíjon fogják majd megrendezni – számolt be a planetf1.com.

    A száguldó cirkusz vezetőinek forradalmi újítását először a Brit Nagydíjon láthattuk, ahol a versenyhétvége menete messze eltért az eddig jól megszokott formátumtól. Az új formátumban a pénteki napon rendezik meg az időmérő edzést, ami a szombati sprintkvalifikációs futam sorrendjét adja, ahol a versenytáv 100 kilométer. A sprintfutam pedig a vasárnapi futam rajtsorrendjét határozta meg.

    Legközelebb Monzában találkozhatunk majd újra az új formátummal és Domenicali nemrégiben felfedte, hogy a harmadik és egyben utolsó sprintkvalifikációs helyszín São Paulo lesz

    „Amikor a sprintkvalifikációról beszélgettünk, akkor az ötletünk az volt, hogy valami újat mutassunk a befektetőink számára” – árulta el a Ferrari egykori csapatfőnöke. „Ki akartuk próbálni ezt az új fajta versenyhétvégét. Silverstone-ban volt az első ilyen teszt és ezen kívül még Monzában és São Pauloban alkalmazzuk még az idei szezonban. Ezen próbák után válik majd el, hogy mi lesz a következő lépésünk.”

    „Már azon szurkolók is láthatták az időmérő edzést Silverstone-ban, akik csupán a pénteki nap látogattak ki a versenyhelyszínre. A szurkolói fogadtatása is jó volt a sprintkvalifikációnak és emellett még új partnereket, többek között a Crypto.com-ot is sikerült bevonzanunk.”

    A három hétvége után dől majd el, hogy a sportág vezetői a jövőben is alkalmazzák a sprintkvalifikációt vagy sem. Az olasz szakember szerint azonban a formátum bármelyik aszfaltcsíkon izgalmas versenyt szülne.

    „Mérlegelni fogjuk a dolgokat a szezon végeztével” – folytatta Domenicali. „Természetesen vannak terveink a jövőre nézve. Ha szükséges, akkor akár át is alakítjuk a visszajelzések alapján a sprintkvalifikációs formátumot. Az ezzel kapcsolatos bejelentést a harmadik sprintfutamos hétvégét követően tesszük majd meg és remélhetőleg ez a rendszer egy új és más fajta jövőt biztosít majd a Forma-1-nek.”

  • Halasztani szeretnének a São Paulo Nagydíj szervezői

    Halasztani szeretnének a São Paulo Nagydíj szervezői

    Tavaly elmaradt São Paulo Nagydíj, és úgy tűnt, hogy idén végül nem is Interlagosba, hanem Rióba térhet majd vissza a mezőny.

    Végül egy új ötéves szerződéssel sikerült pontot tenni az ügy végére. Nem a Brazil, hanem a São Paulo Nagydíj néven sikerült megegyezésre jutniuk a Libertyvel.

    Idén az amerikai kontinens versenyei közül utolsóként van beütemezve a futam, egy tripla hétvége részeként. Eredetileg november 14-én rendezték volna meg a versenyt, de aztán – hogy újra teret adjanak Melbourne-nek – egy héttel korábbra hozták az időpontot.

    Az Ausztrál Nagydíjat azonban törölték, így egy hónapos szünet tátong a dél-amerikai verseny, és az első Szaúdi Nagydíj között.

    A szervezők most szeretnék visszakapnia későbbi dátumot, mivel november 25-én van Brazíliában a köztársaság kikiáltásának évfordulója.

    „Ha elfogadják a javaslatunkat, a város és a tartomány bevétele jelentős mértékben megnövekszik.” – magyarázza João Doria kormányzó.

    A Forma-1 naptárában jelenleg három olyan helyszín van – Törökország, Mexikó és Brazília – ami rajta van az Egyesült Királyság „piros listáján”. Ezt azt jelentené, hogy a csapattagoknak ezekről a versenyről visszaérve karanténba kellene vonulniuk, amennyiben nem változnak az előírások addig.

    Japán státusza sem biztos még, a szigorú a belépési követelmények miatt, de ott a mezőny le tudná tölteni a Török Nagydíjat követő 10 napot.

    Amennyiben teljesítik a brazilok kérését, akkor nem lesz hely a versenynaptárban hely pótolni az Ausztrál Nagydíjat. Így legfeljebb egy decemberi pótfutammal lesz teljesíthető a Liberty által kitűzött 23 forduló.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Autódromo de Interlagos (@interlagostrack) által megosztott bejegyzés

  • Nem lesz Rio MotorPark, a polgármester elkaszálta a terveket!

    Nem lesz Rio MotorPark, a polgármester elkaszálta a terveket!

    Rio de Janeiro polgármestere ellehetetlenítette az esőerdő helyére épülő pálya tervezetét. Így biztos, hogy nem valósul meg az új pálya építése.

    Korábban Chase Carey szándéknyilatkozatot írt alá a szervezőkkel arról, hogy a Deodoro régióban rendeznének futamot, a brazil elnök pedig ki is jelentette, lesz ott verseny.

    Azonban egy környezetvédelmi mozgalom – és Hamilton is – tiltakozni kezdett, mert a Rio új pályája a Camboata erdő helyén épült volna meg. Eduardo Paes, a város polgármestere most arra kérte a hatóságokat, állítsák meg az engedélyek kiadását.

    „Arról kéne beszélnünk, hogyan hozzuk helyre a zöld tereket, nem arról, hogyan tegyük őket tönkre.” – fejtette ki röviden álláspontját a politikus.

    A város környezetvédelmi vezetője, Eduardo Cavaliere pedig így nyilatkozott:

    „Rio egy fenntarthatóbb jövőért küzd. A Camboata erdőt nem túrhatja ki egy nemzetközi versenypálya. Most, a polgármester vezetésével azonban vissza tudtunk vonni az építési engedélyeztetés folyamatát.”

    A Globo Esporte szerint Paes nem tett le a nagydíj tervéről, jelenleg másik helyszínt keres Rióban, ami alkalmas lehet a futamrendezésre. Ezért nem elhanyagolható, hogy az interlagosi F1-es versenyt hivatalosan Sao Paulo Nagydíjra nevezik át idén.

  • Rio már más helyszínre vinné magához az F1-es futamot

    Rio már más helyszínre vinné magához az F1-es futamot

    Rio de Janeiro nem adja fel azon terveit, hogy Forma-1-es versenyt rendezhessenek. Korábban Chase Carey már megerősítette, hogy leszerződtek, de függött a dolog a környezetvédelmi jóváhagyástól, ezt azonban nem sikerült biztosítani. Ez azt is jelenti, hogy marad a verseny Interlagosban, de átnevezték a Brazil Nagydíjat Sao Paolo Nagydíjára, ezzel hagyva némi játékteret egy másik futamnak Brazíliában.

    Az O Globo arról számolt be, hogy Deodoro régiója környezeti okokból problémás egy F1-es pályázatnak, így a promóter most alternatív helyszínt keres. A La Gazzetta dello Sport már ettől is többet tud:

    „Öt alternatív helyszínt is javasolnak a lehetséges versenypályának, mind Riotól nyugatra található, távol a városközponttól.”

  • Szinte biztos, hogy 2025-ig Interlagosban lesz a Brazil Nagydíj

    Szinte biztos, hogy 2025-ig Interlagosban lesz a Brazil Nagydíj

    A Sao Pauloban található interlagosi pálya kész megrendezni a Forma-1-es Brazil Nagydíjat egészen 2025-ig. A pálya szerződés hosszabbítása már az asztalon van, amit az elkövetkező napokban minden bizonnyal alá is fognak írni a felek.

    A jelenlegi brazil elnök Jair Bolsonaro hiába akarta áttenni a Brazil Nagydíj helyszínét Rio de Janeiroba, a következő szezon versenynaptárában az Autodromo José Carlos Pace van megjelölve a Brazil Nagydíj helyszíneként.

    Úgy látszok, hogy a Bolsonaro által támogatott rioi projekt befellegzett és Interlagos helye megszilárdul a megannyi kérdőjelet követően. A verseny neve viszont szinte borítékolható, hogy Sao Pauloi Nagydíjra fog majd megváltozni. A szerződésről Sao Paulo kormányzója Joao Doria beszélt.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy az F1 további öt évvel hosszabbította meg a Brazil Nagydíj szerződését. A versenyeknek pedig továbbra is az interlagosi pálya fog otthont adni. A szerződést majd a Liberty Media és városunk polgármestere fogja majd aláírni november 14-én.”

    A kormányzó híre sok régi motoros számára lehet örömhír, ugyanis ezek után szinte biztos, hogy egy olyan klasszikus helyszín menekült meg, ahol már 1973 óta folyamatosan (az idei szezont leszámítva) rendeznek Forma-1-es versenyt.