Címke: Sao Pauló-i Nagydíj

  • Wolff szerint ez hiányzott a Mercedes időmérős sikeréhez

    Wolff szerint ez hiányzott a Mercedes időmérős sikeréhez

    Toto Wolff egy dolgot nagyon hiányolt a Mercedestől a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén. Az osztrák szakvezető szerint a brackley-i istálló versenyzői rosszul készítették elő az abroncsaikat a Q3 során, és emiatt nem szerezték meg a pole-pozíciót.

    A vihar úton volt az interlagosi pálya felé, ezért a Q3-ban mindenki tisztában volt azzal, hogy a jó eredmény elérése érdekében nagyon hamar ki kell menni a pályára, és még a száraz körülmények között kell egy jó gyorskört teljesíteni.

    A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen

    Habár George Russell és Lewis Hamilton a 3. és a 4. helyen álltak a sorban a szakasz kezdete előtt, és mindössze a két Aston Martin előzte meg őket, nem voltak képesek élni a jó pályapozícióval, miután egyikük sem volt képes munkára bírni az abroncsait.

    Amíg Lance Stroll és Fernando Alonso is nagyon keményen, agresszívan melegítette a Pirellijeit, addig Hamilton és Russell egy kíméletesebb megoldást alkalmazott, ami a végén nagyon nem fizetődött ki a számukra. A brit fiatal még a pole-t megszerző Max Verstappen is megelőzte a bokszkijáraton, mert a regnáló világbajnok is tisztában volt azzal, hogy nyomnia kell a megfelelő abroncshőmérséklet elérése érdekében.

    Hamilton és Russell végül csak az 5. és a 6. rajthelyet szerezték meg. Wolff szerint a Mercedesnek alkalmazkodnia kellett volna a pályán történő változásokhoz, és akkor akár sokkal jobb rajthelyeik lennének a vasárnapi futamra.

    „Nagyon kevés volt a különbség a pilóták között a kivezető körön és a hőmérsékleteket tekintve is – nyilatkozta Wolff az időmérőt követően. – Az Aston Martinok és Max azonnal elhúztak, és a megfelelő hőmérsékletű abroncsaiknak köszönhetően ők voltak a leggyorsabbak. Nekünk már nyolc tizedmásodperc körül volt a lemaradásunk, ami felveti azt, hogy valamit nagyon nem csináltunk jól.”

    Wolff azt is hozzátette, hogy az időjárás okozta káosz miatt az első és a nyolcadik rajthely között bármelyik pozíciót elérhették volna. A Mercedes vezető mérnöke, Andrew Shovlin szerint helyesen cselekedtek, hogy időben kiküldték Hamiltont és Russellt, és állítása szerint nem tartották prioritásnak a gumihőmérsékletet.

    Hamilton az edzés utáni nyilatkozatában elárulta, hogy a majdnem nyolc tizedmásodperces lemaradása nem jól tükrözi a Mercedes valós tempóját azon a helyszínen, ahol tavaly a sprintfutamot és a versenyt is meg tudta nyerni a stuttgarti márka.

  • Stroll szerint ennek köszönheti a jó időmérős eredményét az Aston Martin

    Stroll szerint ennek köszönheti a jó időmérős eredményét az Aston Martin

    Megannyi hét szenvedés után szerepelt ismét úgy az Aston Martin, mint azt a szezon első felében tették. Lance Stroll szerint a Zöldek a saját szerencséjének a kovácsai, és ennek köszönhetik a tegnapi sikerük.

    Az időmérős edzés Q3-as szakaszára már óriási fekete felhők voltak az Autordromo José Carlos Pace felett, ami miatt minden pilótának sietnie kellett. Az eső érkezése miatt mindenkinek egy lövése volt, és Stroll mellett Fernando Alonso is élni tudott a lehetőséggel, aminek köszönhetően megszerezték a második sort.

    A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen

    Nagy meglepetésre Stroll lett a harmadik, Alonso pedig a negyedik, pedig a pályán a spanyol pilóta volt előrébb. Az időjárási viszonyok folyamatosan rosszabbak lettek, de ennek ellenére csak Max Verstappen és Charles Leclerc tudta megelőzni a két Aston Martin pilótát.

    „Nem hiszem, hogy szerencsések voltunk, mi teremtettük meg magunknak a saját szerencsénket – ismerte el Stroll, aki a 2020-as Török Nagydíjon elért pole-ja óta először végzett a legjobb három pilóta között egy időmérő edzésen.

    „Jó döntés volt a mezőny elejére menni, és úgy gondolom, hogy jó munkát végeztünk a pályán is. Az eső is úton volt, szóval már csak emiatt is gondolom azt, hogy okos döntés volt előre menni, és ezzel jó pályapozíciót szerezni.”

    Verstappen a nagy szélre panaszkodott a Q3-ban, mert szerinte a szóban forgó probléma miatt sokkal rosszabbak voltak a tapadási viszonyok a 4.2 kilométer hosszú brazil aszfaltcsíkon. Stroll egyetértett a holland pilótával, mivel ő sem érezte jól magát az autója volánja mögött a Q3-ban.

    „Nagyon rosszul éreztem magam az autóban a Q3-ban, mert a szélirány megváltozott, és ennek köszönhetően sokkal nehezebb volt vezetni az autót. Ennek ellenére jó munkát végeztünk, mert én és Fernando is a sor elejére tudott kerülni, és ennek köszönhetően mindketten jó kört tudtunk autózni. Mások nem voltak ilyen szerencsések vagy hibáztak, ezért mondom azt, hogy magunknak csináltuk meg a szerencsénket.”

    A kanadai pilóta azzal zárta a mondandóját, hogy Mexikóhoz képest egyértelmű előrelépést értek el, mert az autó egyensúlyával eddig egyáltalán nem volt problémája a brazil hétvége során.

  • Sokan nem úszták meg büntetlenül, amit Mexikóban mindenki

    Sokan nem úszták meg büntetlenül, amit Mexikóban mindenki

    Büntetések miatt változik a Sao Pauló-i Nagydíj rajtrácsa. George Russell, valamint a két Alpine pilóa, Esteban Ocon és Pierre Gasly kettővel az eredeti rajthelyéhez képest rajtolhat majd el a vasárnapi futamon.

    Az utóbbi futamok időmérő edzésein számos alkalommal láthattunk óriási torlódást a bokszutcában. Ez azért fordulhatott elő, mert a pilóták nagy része a bokszban alakította ki saját maga számára a megfelelő szabad helyet, hogy a gyorskörük során ne tartsa fel őket senki.

    A szóban forgó probléma már Mexikóvárosban is jelen volt, de ott még senkit nem büntettek meg érte, akit emiatt vizsgáltak az ottani kvalifikációt követően. Az FIA azonban figyelmeztetett, hogy ki fognak találni valamit erre a problémára, és a jövőben már nem lesznek ilyen elnézőek ezzel kapcsolatban.

    Az F1 irányító szerve tartotta is magát az ígértekhez, ami miatt Russell, Gasly és Ocon is kapott büntetést, miután mindhárman feltartottak egyes pilótákat a bokszutcában. A Mercedes brit pilótája esetében több ízben is előfordult a szabályszegés, mivel először Leclerc-t, majd Gaslyt akadályozta a bokszutca kijáratán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Pérez mérges, szerinte az első sorban kellene lennie

    Pérez mérges, szerinte az első sorban kellene lennie

    Újabb csalódást keltő időmérő edzésen van túl Sergio Pérez. A Red Bull mexikói pilótája nagyon közel volt Max Verstappenhez a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén, azonban egy kisebb balszerencse miatt ez egyáltalán nem látszik meg a végeredményen.

    A Q3-ban mindenkin nagy volt a nyomás, mivel az óriási viharfelhők érkezése miatt a tíz legjobb pilóta csak egy gyorskört autózhatott az utolsó 12 perces szakasz során. Verstappen egy 1:10.727-es körrel magához is ragadta a kezdeményezést, és ugyan az eső csak később kezdett el esni, a holland pilóta szerint a szél érkezésével a tapadás is elszállt, ami miatt esélytelen lett volna javítani.

    A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen

    Oscar Piastri is az előbb említett probléma áldozatává lett, miután a gyorskörén az utolsó kanyarban kicsúszott a bukótérbe. Emiatt sárga zászló lépett érvénybe, ami tönkretette a mögötte érkező Pérez körét. A mexikói pilóta – aki a hazai versenyén már a rajt után balesetbe keveredett – így végül csak a 9. helyen lett rangsorolva.

    A 6-szoros futamgyőztes pedig már csak amiatt is volt szomorú, mert úgy érezte, hogy ha nem kellett volna elvennie az utolsó szektorban, akkor simán az első sorba kvalifikálhatta volna magát.

    „A mainapon hihetetlenül balszerencsések voltunk – értékelt Pérez az időmérőt követően. – Ott kellene lennem az első sorban. Nagyon közel voltam Max-hez, de az utolsó kanyarban észrevettem Piastrit, és el kellett vennem a gázról a lábam. Egyszer csak előjött a semmiből, és ez nagyon sajnálatos, mert a mai napban sokkal több volt ennél.”

    Pérez F1-es jövője az egyik legfelkapottabb téma most a Forma-1-es paddock berkein belül. A mexikói pilóta hiába vezetheti a mezőny legjobb autóját, messze elmarad a csapattársától, ráadásul Lewis Hamilton is csak 20 ponttal előzi meg az egyéni bajnokság 2. helyéért folytatott versenyfutásban.

    A mexikói versenyző – aki legutoljára Monzában volt képes Verstappen mögött célba érni a 2. helyen – nem állított valótlant, mivel az első két szektorban tényleg közel volt Verstappenhez. A holland a második mérési pontnál 54.018-at ment, amíg a csapattársánál 54.296-ot mutatott a stopper. Ideális esetben a 2. hely meglett volna a számára, mert Charles Leclerc hátránya már majdnem 3 tizedmásodpercre rúgott.

  • Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban

    Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban

    A versenyzőket is letaglózta, mit okozott az időjárás a környezettel és az autójuk viselkedésével az interlagosi F1-es időmérő edzésen, aminek a hirtelen beköszöntött vihar miatt idő előtt véget vetettek.

    „Éjszaka van” – állapította meg Fernando Alonso a rádióban, miután visszatért a garázsba a Q3-ban. Pedig helyi idő szerint még csak délután negyed ötnél járt az óra Sao Paulóban, ám az egyik pillanatról a másikra feketévé változó égbolt a pályára ereszkedő felhőkkel valóban ezt az érzést keltette a helyszínen tartózkodókban.

    Az időmérő első két szakasza még száraz körülmények között zajlott, a Q3-ban azonban mindenki igyekezett gyorsan megfutni első mért körét, hiszen a vihar már a levegőben lógott. Az első menetek után azonban tarthatatlanná váltak a körülmények és nem volt értelme folytatni.

    „A karrierem során sohasem tapasztaltam még ilyet. Még nem is esett, de az autót mégis rendkívül nehéz volt vezetni, egyáltalán nem volt tapadásom. Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen visszajövök a bokszba a kör végén” – nyilatkozta Charles Leclerc, akit őszintén meglepett, hogy végül a második helyre volt jó a próbálkozása.

    Ugyanis a többi versenyző is pontosan így érezte magát az autóban. George Russell a leglassabbnak gondolta magát, és szintén a bokszba való azonnali visszatérést fontolgatta, de végül hatodik lett. Max Verstappenen még a rádióban őszinte meglepődés lett úrrá, amikor a krónikus tapadáshiánnyal teljesített köre végén mérnöke közölte vele, hogy övé a legjobb idő. A holland végül arra gyanakodott, a szintén extrém módon felerősödött és megváltozott irányú szél adhatta ezt a furcsa érzést a pilótáknak.

    „Ez egészen őrületes. Soha nem láttam még ilyen drasztikus időjárásváltozást, mint ez” – hüledezett Russell az időmérőt követő interjúk során. Ekkorra már az özönvízszerű eső is elérte a pályát, ami komoly pusztításokat is végzett.

    A szél több darabot, ponyvát is lesodort a fedett lelátók tetőszerkezetéből, a pálya környékén ténykedő egyik fotós pedig arról számolt be, hogy egy lelátó össze is rogyott az időjárási körülmények következtében. Személyi sérülésekről egyelőre nincs hír.

    A televíziós kamerák tanúsága szerint a célegyenest leszakadt ágakkal szórtra tele a vihar, így mindenképp szükség lesz a pálya feltakarítására is, mielőtt szombaton folytatódhat a pályaaktivitás Interlagosban.

  • A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen

    A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen

    Késve kezdődött, aztán viszont a kelleténél korábban véget ért a Sao Pauló-i Nagydíj időmérőrő edzése, amelynek végét elmosta az eső, a kritikus pillanatban jó időt futó Max Verstappen idejét így már nem tudták kihívni a riválisok.

    Sprintversenyes hétvége lévén az első pénteki szabadedzésről azonnal az időmérő edzésre ugrott a mezőny pénteken, ami viszont 15 perces csúszással kezdődött. Ennek oka az volt, hogy a megelőző betétesemény, a Porsche-szuperkupa autói némi törmeléket hagytak a pályán, aminek eltakarítása több időt vett igénybe. Az elővigyázatosság igényét fokozta, hogy az edzés után aggodalmak ébredtek annak kapcsán is, hogy három versenyző – Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Esteban Ocon – is defektet kapott, némi ijedtséget okozva a Pirellinél.

    Az időmérő előtt egy húszperces eső is elérte Interlagost, de az akciónak már ismét száraz körülmények között vághatott neki a mezőny, noha az eső lába végig a levegőben lógott, és időnként jelentettek cseppeket a pilóták az első két szakaszban.

    A Q1 nem fedte fel az erőviszonyokat, hiszen a George Russell-lel az élen végző Mercedes, valamint a Ferrari, a Red Bull és a McLaren is hasonló tempóra volt képes. Az első szakasz áldozataként búcsúzott a két AlphaTauri és a két Alfa Romeo mellett Logan Sargeant.

    A Q2 talán a valaha volt legszorosabb középső szakasz volt egy időmérő edzésen a lebonyolítási rendszer 2006-os bevezetése óta: Lando Norrisé lett a leggyorsabb idő 1:10,021-gyel, de a 10. helyen továbbjutó Lance Stroll lemaradása is csak 354 ezred volt, és a 15. Alexander Alboné is csupán 819 – ráadásul neki is volt ennél gyorsabb köre, amit egy apró pályaelhagyás miatt vettek el, enélkül pedig mindenki hét tizeden belül végzett az első helyhez képest!

    Bár a szorosság elméletben nagyobb keveredést eredményezhetne, mégis az öt legerősebb csapat autói kerekedtek felül, miközben kiesett Nico Hülkenberg, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Kevin Magnussen és Albon.

    A Q3 kezdetére horrorisztikusan feketévé változott a felhők színe a pálya felett, fokozatosan pedig az eső is elkezdett erősödni. Mindenki slickeken hajtott ki, egy gyorskörre ugyanis még éppen futotta a körülményekből. Verstappen az elsők között érkezett, és ezt kihasználva 1:10,727-tel megfutotta a legjobb időt, aminél senki nem tudott jobbat menni. Leclerc három tizeddel mögötte a második, és jól jött ki a lépés az Aston Martinoknak is, hiszen Stroll szezonbeli legjobb rajthelyezésével a harmadik, Alonso pedig a negyedik lett. Az eső és a szél is felerősödött, a pálya a borús égbolt alatt szinte sötétségbe borult, és bár még bőven volt idő a Q3-ból, értelme már nem maradt újra próbálkozni. Az FIA piros zászlóval véglegesen le is állította az időmérőt.

    A Mercedeseké a harmadik sor Hamilton vezetésével, a körülmények nagy vesztese az eddig remeklő McLaren lett, hiszen Norris csak 7. lett, Oscar Piastri pedig egy kicsúszás után 10. Sergio Pérez az emiatt lengetett sárga zászlónak lett áldozata, így ismét rossz rajthelyet, csak a kilencediket szerezte meg a vasárnapi futamra.

    A szombat teljes egészében a sprint körül forog majd, közép-európai idő szerint 15 órakor annak időmérőjével, majd 19:30-kor magával a sprintfutammal.

    Az időmérő végeredménye:

    Interlagos, időmérő
    Fotó: F1 Twitter
  • Kettős Ferrari-vezetés és egy furcsa ütközés az egyetlen interlagosi edzésen

    Kettős Ferrari-vezetés és egy furcsa ütközés az egyetlen interlagosi edzésen

    Carlos Sainz vezetésével ért véget az első és egyetlen F1-es szabadedzés Brazíliában, az eltérő gumikeverékek miatt azonban keveset lehet kiolvasni az eredményekből az időmérő előtt.

    Amióta létezik a sprintversenyek intézménye, az interlagosi pálya minden évben ilyen különleges lebonyolítási rend szerint zajlott: így történik ez tehát immár zsinórban a harmadik évben is.

    Ez azt jelenti, hogy egyetlen szabadedzésük volt a csapatoknak és a versenyzőknek felkészülni az előttük álló két időmérőre és két versenyre, erre az egy gyakorlásra pedig csak még fokozottabb figyelem hárul azóta, hogy a legutóbbi sprinthétvégén, Austinban a kevés edzésidő elismerten hozzájárult az autó kopólemezét a megengedettnél jobban használó Lewis Hamilton és Charles Leclerc vasárnapi kizárásához.

    Az időjárás legalább megkímélte a mezőnyt erre a 60 percre: bár a hétvége során az eső többszöri megjelenésére számítanak az előrejelzések, egyelőre száraz maradt a pálya.

    Pár órával a kezdés előtt jelentették be, hogy az interlagosi pálya 2030-ig meghosszabbította szerződését az F1-gyel, így a következő hét évben is biztosan ellátogat még a sport erre a közkedvelt helyszínre.

    Vesztegetni való idő híján a mezőny azonnal munkához látott: eleinte mindenki a kemény keverékű gumikat használta, majd fokozatosan a többségnél előkerültek a sárga vagy a piros oldalfalú abroncsok is. Az elsőként közepesekre váltó George Russell ekkor az élre állt, az elsőként lágyakat felrakató két Haas pedig egy ideig közvetlenül mögötte állt a sorrendben.

    Nico Hülkenberg azonban az utolsó négy percig éltképes második pozíciója mellett egy furcsa ütközéssel is észrevetette magát. Az edzés felénél jártunk, amikor az utolsó kanyarban a gyorskörére készülő német nem figyelt eléggé a mögötte nagyobb tempóval érkező Lando Norrisra, s megkezdte a kanyarodást, amikor az őt megelőző McLaren még mellette volt. Norris jobb hátsó és Hülkenberg bal első kereke összecsattant, de mindketten folytatni tudták, és az autók is megúszták sérülés nélkül.

    https://twitter.com/kerberos75368/status/1720457117323133324

    A végén a két Ferrari futott erős lágygumis kört, akik így egyaránt átugrották Russellt: Carlos Sainz 1:11,732-vel az első, Leclerc pedig 108 ezreddel csapattársa mögött a második lett.

    A két Red Bull és Fernando Alonso Aston Martinja különös programtervet teljesítve csak a kemény keverékeken futott, így a konstruktőri bajnok istálló autói messze is kerültek a legjobb helyezésektől. De a 18. és a 20. helyen záró McLarenek is csak bejárattak egy-egy lágyabb keveréket, előrevetítve, hogy érdekes taktikázás, kalkulálás várható a gumihasználat kapcsán a hétvége további részében.

    A vasárnapi rajtrácsról döntő időmérő edzés pénteken közép-európai idő szerint 19 órakor kezdődik.

    A szabadedzés végeredménye:

    Interlagos, szabadedzés
    Fotó: F1 Twitter
  • Russell újabb kizárásoktól fél: Ebből ismét baj lesz

    Russell újabb kizárásoktól fél: Ebből ismét baj lesz

    George Russell attól tart, hogy az újabb sprinthétvégének köszönhetően kizárások lesznek a vasárnapi verseny után.

    Az Egyesült Államok Nagydíja után Charles Leclerc és Lewis Hamilton autóját találta szabálytalannak a technikai delegáció, mivel a kopólemez kopási mértéke nagyobb volt a megengedettnél. A Mercedes és a Ferrari is kihangsúlyozta, hogy a szabadedzésen és a sprint programokon nem volt baj az autóval, ám a kevés gyakorlásnak köszönhetően nem tudták megfelelően belőni a hasmagasságot, hogy elkerüljék ezt a problémát.

    Brazíliában ismét sprinthétvége következik, így a csillagosok másik versenyzője újfent fennakadásokra számít. Russellt ugyan nem vizsgálták az elmúlt alkalommal, de nem lepődne meg, ha ezúttal mások kerülnének hasonló helyzetbe. A 24 éves versenyző a GPDA egyik igazgatójaként kiemelte, ez ilyen események nagyon rosszt fényt vetnek a sportra.

    „Igazi kihívás lesz, ez a dolog még problémákat fog okozni a sprinthétvégéken. Ahogy már Austinban is mondtuk, teljesítettük az edzést, elvégeztük az ellenőrzéseket, és nem tapasztaltunk a vártnál nagyobb kopást, így megnyugodtunk. Majd megváltozott a szélirány, 100 kg üzemanyag került az autóba, néhány kört forgalomban autóztunk, néhányat nem, és emellett még a pálya is nagyon rázós és egyenetlen volt. Olyan problémával találtuk szembe magunkat, amire nem számítottunk. Attól tartok ilyen helyzet most is előállhat” – magyarázta a brit versenyző.

  • Így reagáltak Brazíliában a versenyzők Massa követeléseire

    Így reagáltak Brazíliában a versenyzők Massa követeléseire

    A tegnapi sajtótájékoztatón Felipe Massa ügye is előkerült, ám a versenyzők ugyanúgy reagáltak a témára.

    A brazil ex-pilóta Bernie Ecclestone év eleji nyilatkozata után úgy döntött megtámadja a 2008-as világbajnokság végeredményét. Az ügyvédi csapatot felfogadó 42 éves egykori versenyző az első Szingapúri Nagydíj eredményét semmisítettné meg, mivel köztudott, hogy csalás történt a versenyen.

    Nelson Pique Jr. szándékosan csapta falnak autóját főnökei parancsára, hogy így kedvezzenek a csapat másik versenyzőjének, Fernando Alonsónak. A spanyol meg is nyerte a futamot, míg a Ferrari pilótája elrántotta a tankolócsövet, és a mezőny hátsó traktusában ért célba.

    Massa mikor tudomást szerzett arról, hogy a Forma-1 egykori ura és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) már 2008 végén értesültek a csalásról, de nem tehettek semmit, dühbe gurult. A díjátadás után már nem változhat a világbajnokság sorrendje, ám a brazil bizakodva és támogatást kérve harcol tovább az igazáért.

    Massa képtelen megnyugodni: Megloptak engem!

    November 15-ig adott határidőt az FIA-nak és az F1-nek, hogy reagáljanak a kérésére. Amennyiben nem érkezik semmilyen válasz, úgy Massa bíróságra viszi az ügyet.

    A Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a jelenlévő versenyzőket is megkérdezték, mi a véleményük a brazil szélmalomharcáról. Két rövid válasz született:

    „Nekem nincs véleményem” – hangsúlyozta ki Carlos Sainz.

    Lewis Hamilton, aki 2008-ban szerezte meg első világbajnoki címét, a következőket felelte:

    „Őszintén nem foglalkozom ezzel, így nem igazán van véleményem” – tette hozzá a brit.

    Addig a többiek nem kívántak nyilatkozni és várták a következő kérdést.

  • Wolff nem akarja túltolni: Csak a bolondok bízzák el magukat!

    Wolff nem akarja túltolni: Csak a bolondok bízzák el magukat!

    Toto Wolff ugyan elégedett a Mercedes legutóbbi teljesítményével, viszont nem akarja elbízni magát.

    Az elmúlt versenyek során Lewis Hamilton dobogóra állhatott (bár Austinban kizárták), ezzel bizonyítva, hogy a csillagosok késői fejlesztései jó irányba mozdították el az autót. A Mexikóvárosi Nagydíj után szerzett második hely ugyan meglepte a német gárdát is, ám az osztrák csapatfőnök szerint nem szabad túlságosan elbízni magukat.

    Wolff kihangsúlyozta, két lábbal a földön kell járniuk, mivel könnyen lehet, hogy a tavalyi bravúrt nem tudják idén megismételni. 2022-ben a Mercedes mind a sprintfutamot, mind pedig a vasárnapi versenyt megnyerte George Russell révén, ám idén nem sok esélyt lát az újabb sikerre a csillagosok vezetője.

    „Ha túl optimista vagyok itt… nos, tudjátok csak a bolondok azok. Én inkább maradnék két lábbal a földön. A legjobb munkát kell végeznünk, az élre kell kerülnünk a kvalifikáción, és remélhetőleg kihívhatjuk majd Verstappent a versenyen. Az elmúlt versenyeken biztató volt a tempónk, így óvatos optimizmussal felvértezve indultunk Interlagosba. Bár, a W14 viselkedése elég kiszámíthatatlan” – nyilatkozta Wolff.