Címke: Santiago Urrutia

  • Michelisz elégtételt szerzett a hungaroringi történésekért Csehországban!

    Michelisz elégtételt szerzett a hungaroringi történésekért Csehországban!

    Miután itthon egy baleset miatt nem sikerült jó időmérős helyét dobogóra váltania, Michelisz Norbert két év óta első győzelemével vigasztalódhatott a WTCR Autodrom Moston rendezett fordulójában.

    Időmérő

    Az időmérőn a bajnokság második helyezettje, Santiago Urrutia már az első részben kiesett, ezért nem nyílt lehetősége az erős pontszerzésre.

    Ezzel szemben a Hondák remekeltek két argentin pilótájukkal. Guerrieri révén be is jutottak a top 5-be, Azcona, Michelisz, Vernay és az éllovas Ehrlacher mellett.

    A tizedik helyet a szabadkártyás Petr Fulín csípte el hazai pályán, így ő is nagy reményekkel várhatta a vasárnapi versenyeket.

    Azconát nem tudták elcsípni a többiek, de mögötte szinte azonos idővel végzett Michelisz, Ehrlacher és Guerrieri.

    Első verseny

    Petr Fulínnak nem hozott szerencsét a pole, kuplung problémák miatt már az elején visszacsúszott, ezzel kavarodást okozva a mezőnyben.

    Michelisz meglökte Mullert, aki ezzel nekicsúszott a cseh versenyzőnek. Berthon nem tudta kikerülni Fulínt, ezzel mind a ketten kiestek a versenyből.

    Így a két argentin hondás, Girolami és Guerrieri találták magukat a mezőny élén, mögöttünk pedig felállt a Lync & Co-vonat. Ehrlacher, Muller és Björk egymást követték, utánuk következett a legjobb Hyundai, Vernay.

    Michelisz a hetedik lett, a Zengősök pedig mindhárom autójukkal pontot szereztek a friss Európa-kupa győztes Azcona (8.), Huff (9.) és Boldizs (15.) teljesítményének köszönhetően.

    Girolami ezzel az idei kilencedik győztes lett kilenc verseny alatt.

    Második verseny

    Santiago Urrutia egy merész első féktávot követően beleakadt a mezőnybe, így egy újabb rajtbalesettel indul a futam. Huff és Tarquini kiesett, miközben Michelisz megelőzte Azconát, ezzel az élre állt.

    A versenyt piros zászlóval megszakították a takarítás erejéig, innen safety caros start következett. Azt követően nem változott az élen a sorrend. Michelisz és Azcona elszakadtak a többiektől, és folyamatosan váltották a leggyorsabb köröket.

    Az előző verseny győztese, Girolami defekt miatt visszaesett, amiből többek között Boldizs is profitált belőle, idei legjobb eredményét beállítva 13. lett.

    Michelisz győzelmének köszönhetően feljött a bajnokság 8. helyére, lemaradása 42 pont Ehrlacher mögött, előtte 9 ponttal van egy márkatársa, Vernay, az 5. helyen.

     

    View this post on Instagram

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

  • Yvan Muller: nem biztos, hogy megint el fogom engedni az unokaöcsémet

    Yvan Muller: nem biztos, hogy megint el fogom engedni az unokaöcsémet

    Yvan Muller tavaly bajnoki címhez segítette Yann Ehrlachert, de a Hungaroringen adott interjújában kijelentette, ez nem biztos, hogy idén is így lesz.

    Az első két hétvége után még Yann előtt jártál az összetettben, idén megváltozott a terv, hogy ő már nyert bajnokságot?

    Yvan Muller: „Jelenleg még nincs erre tervünk, haladjunk előre a szezonban, aztán meglátjuk. Most mindenki magáért vezet – és mindannyian a Cyan Racingnek.”

    Tudsz örülni annak, hogy Santiago Urrutia is magára talált, sőt, eléggé rátok nőtt az összetett állásban is?

    YM: „Anno még én javasoltam őt a csapatnak, és örülök, hogy jól teljesít, mert ez azt jelenti, hogy jó döntést hoztunk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

    Eléggé megváltozott a versenynaptár az eredetihez képest. Ha választhattál volna, melyik francia pályára viszed a versenyt?

    YM: „Nehéz lenne a döntés, mert sok jó pálya van Franciaországban. Magny-Cours, Paul Ricard és Le Mans biztos köztük lenne. De nem én hozom meg a döntést, úgyhogy mindegy, most Pau-Arnosra esett a választás, nézzük meg, milyen lesz ott.”

    „Még 25 éve mentem ott, úgyhogy nem tudom, milyen állapotban van most a pálya. Nem néztem még rá nagyon.”

    Befolyásolta a járvány a visszavonulási terveidet vagy minden marad a régiben?

    YM: „Eljön majd a nap, amikor visszavonulok, de nem mondom majd el előre senkinek. Ugye nem ez lenne az első alkalom.”

    „Ugyan már nem a teljes időmet veszi el a versenyzés, mert van egy csapatom Franciaországban, az MRacing. Azonkívül figyelmet fordítok a családomra, a fizikai felkészülésemre, és persze a saját munkám ügyeit is intézem, mint versenyző és tanácsadó a Cyannél.”

    „Ez azért elég sok, be kell osztanom az időmet, hogy mindenkire jusson egy kevés.”

  • Girolami már nem dobogós, időbüntetést kapott!

    Girolami már nem dobogós, időbüntetést kapott!

    A Münnich Motorsport versenyzője, Néstor Girolami (Honda Civic Type R TCR) elvesztette a második helyét a Hungaroringen rendezett második futamon, miután időbüntetést kapott.

    Az argentin pilótát találták vétkesnek azért az incidensért, amely miatt a BRC Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert (Hyundai Elantra N TCR) megpördült a verseny elején, Girolami pedig utólag öt másodperces időbüntetést kapott.

    Ezzel Girolami az ötödik helyre esett vissza a versenyben, a Comtoyou Racing versenyzője, Frédéric Vervisch (Audi RS 3 LMS) így a második, a Zengő Motorsport versenyzője, Mikel Azcona (Cupra Leon Competición) pedig a harmadik helyre lépett előre.

    A Cyan Racing versenyzője, Yann Ehrlacher a negyedik helyre lépett ezzel előre, és átvette a vezetést a pilóták bajnokságában a Lynk & Co-s kollégája, Santiago Urrutia előtt.

  • Huff és Michelisz drámája után egy Lync & Co győzött a Hungaroringen

    Huff és Michelisz drámája után egy Lync & Co győzött a Hungaroringen

    A Lync & Co legfiatalabb pilótája, Santiago Urrutia tudta kihasználni Huff és Michelisz baleseteit, ezzel pedig másodmagával vezeti a bajnokságot.

    Huff autóját utolsó pillanatokig szerelték a Zengő szerelő, de nem ért ki időben a boxutcából, már 20 másodperce piros volt a lámpa, amikor elhaladt mellette, emiatt pole helyett csak a boxutcából rajtolhatott, és kapott egy áthajtásos büntetést is.

    Michelisz így előrekerült a második helyre, Urrutia azonban még előtte maradt. A rajtnál azonban pozíciót veszített Girolamival szemben. Már a jól rajtoló Azconával szemben kellett védekeznie, amikor kívülről a korán rajtoló, majd merészet fékező Vervisch is eléjük került. Hármójuk közül a magyarnak nem maradt hely. Michelisz kiforgott, és csak a mezőny végére tudott visszatérni.

    Urrutia vezette a mezőny Girolami és az előző versenyen dobogótól eleső Vervisch előtt. Mögötte pont az akkori vétkes Azcona volt. Utánuk jött a Lynk&Co vonat, Ehrlacher-Muller-Björk sorrendben.

    Tassi a kieséseknek köszönhetően feljött a 10. helyre, és a friss győztes Magnust támadta.

    Az első tízben ezt követően beálltak a különbségek, egyedül Björk nézett ki Muller mögül. Hátrébb Michelisz sorban vadászta le az autókat, és hamar fölért márkaitársai, Engstler és Vernay mögé a 15. helyre.

    Urrutia tavaly év végi győzelme után tudott újra diadalmaskodni, és ezzel utolérte a bajnokság élén Lync & Co-s márkatársát, Ehrlachert.

    Mögötte az időmérő után még meglepődő Girolami zárt, az első verseny után visszavágó Vervisch és a legjobb Cupra, Azcona előtt.

    Tassi 10., Michelisz végül 14. lett, pontokat mentve balesete után.

  • Változatlan pilóta négyessel indul idén a WTCR-ben a Lynk & Co.

    Változatlan pilóta négyessel indul idén a WTCR-ben a Lynk & Co.

    A Lynk & Co. bejelentette, hogy idén is ugyanazzal a négy versenyzővel állna rajthoz a Túraautó Világkupában, mint akikkel tavaly indultak.

    A szabályok adta lehetőséget kihasználva a kínaiak négy versenyzőt indítanak csatában két csapat színeiben, céljuk pedig nem is lehet más, mint a címvédés.

    A felosztás értelmében a címvédő – aki egyben a legfiatalabb bajnoka is a sorozatnak – a Cyan Racing Lynk & Co színeiben fog indulni. Csapattársa pedig a nagybátyja Yvan Müller lesz, aki idén megcélozhatja az ötödik bajnoki címét is a szériában.

    A másik csapatban is egy bajnok lesz található Thed Björk személyében, akinek a társa a tavaly remek újonc évet tudó uruguayi Santiano Urrutia lesz.

    A WTCR 2021-es, hat futamos idénye júniusban a Nürburgringen veszi kezdetét.

  • Santiago Urrutia lesz a Lynk & Co Cyan Racing negyedik pilótája!

    Santiago Urrutia lesz a Lynk & Co Cyan Racing negyedik pilótája!

    Santiago Urrutia elindulhat 2020-ban a FIA WTCR-ben, miután őt nevezte meg a négyautós felállásába utolsóként a Lynk & Co Cyan Racing. Az uruguayi versenyző tavaly harmadik lett a TCR Europe-ban, és Andy Priaulx helyét veszi át, aki úgy döntött, hogy a jövőben inkább fia, Seb pályafutását egyengeti inkább.

    Urritia csapattársa Thed Björk lesz a garázsban. A 23 éves pilóta pedig egy teszten, nyár elején nyűgözte le Anderstorpban a csapatot, amikor több versenyzőnek is lehetőséget biztosítottak arra, hogy kipróbálhassák a Lynk & Co 03 TCR autót.

    A fiatalember érthetően büszke, hogy ő nyert ezen a szétlövésen:

    „Szuper boldog vagyok, amiért csatlakozhatom a Cyan Racinghez. Ez egy nagyon érzelmes pillanat nekem és az egész országnak, hiszen én leszek Uruguay első profi szerződtetett pilótája. Persze fiatal vagyok még, de a WTCR-ben akarok versenyezni a Cyan Racinggel, sok-sok éven át. Köszönettel tartozom ezért a lehetőségért a csapatnak, és hogy bíznak bennem. Mindent meg fogok tenni azért, hogy megfeleljek az elvárásaiknak. Nem lesz egyszerű dolgom, de ezért is szeretek versenyezni. Sokat készültem már szimulátorban, és megyünk majd még tesztelni a versenynaptár pályáira, így magabiztos vagyok a szezon előtt.”

    Fredrik Wahlén, a Cyan Racing operatív igazgatója elárulta, hogy biztos benne, hogy Urrutia bizonyítani fog a Lynk & Co felállásában idén, és nagyon is jó lesz majd a teljesítménye:

    „Azért döntöttünk Santiago mellett, mert a teszten kiderült, hogy komoly potenciál van benne. Nagyon jól kijött a csapattal és hamar gyors is volt az autónkkal.”

    Urrutia WTCR bemutatkozására a Salzburgringen kerül sor szeptember 12-13 között, amikor elkezdődik a túraautó világkupa szezonja is.