Címke: sajtótájékoztató

  • A ferrarisok minden médiakötelezettségüket lemondták

    A ferrarisok minden médiakötelezettségüket lemondták

    Az FIA hivatalos közleményt adott ki, mi szerint a Ferrari versenyzői, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel, valamint a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene sem áll a sajtó rendelkezésére semmilyen formában a Magyar Nagydíj csütörtöki és pénteki napján. Ennek oka, hogy még igencsak friss a Ferrari elnökének, Sergio Marchionnénak halálhírek. Ez okból minden Ferraris fekete karszalagot visel és félárbocra eresztették a zászlókat a Ferrari paddock épületén.

    Räikkönennek jelenése lett volna mai, Arrivabenének pedig a holnapi sajtótájékoztatón, az FIA azonban engedélyt adott arra, hogy ezeket kihagyják.

    Amennyiben szombaton, vagy vasárnap a Ferrari versenyzői a top3-ban végeznek, részt vesznek majd az azt követő sajtótájékoztatón.

  • Kimi Räikkönen, a piszkosul őszinte

    Kimi Räikkönen, a piszkosul őszinte

    A Brazil Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Kimi Räikkönen ismét hozta a tőle megszokott nyers őszinteséget: kiderült például ma már nem foglalkozik 2007-es bajnoki címével, illetve némileg Felipe Massát is cinkelte, noha nem annak szánta, csak őszinte volt.

    A Ferrari finn versenyzője épp 10 éve, a Brazil Nagydíjon szerezte meg világbajnoki címét. Ennek apropójából arról kérdezték, hogy milyen különleges emlékei vannak ezzel kapcsolatban?

    „Régen volt már. Persze nagyszerű nap volt, de ez nem csak arról a napról, hanem az egész szezonról szólt. Voltak remek pillanatok, és voltak nem túl jó pillanatok, de végül jól jöttek ki a dolgok. Nem sokat gondolkodom már ezen, mivel nem sok hatása van a jelenlegi életemre, szóval igyekszem nem nagy ügyet csinálni ebből.”

    A Ferrari versenyzőjét arról is megkérdezték, hogy mit szól hozzá, hogy egykori csapattársa, Felipe Massa visszavonul?

    „Megint visszavonul… szóval majd meglátjuk, hogy valóban megtörténik-e, vagy a következő év első versenyén megint feltűnik.” – felelt Räikkönen.

  • Räikkönen szerint semmi értelme a csütörtöknek

    Räikkönen szerint semmi értelme a csütörtöknek

    Kimi Räikkönen a finn Turun Sanimat tudósítójának, Heikki Kultának mesélt arról, hogy mennyire unalmasnak tartja a versenyhétvégék csütörtöki napját, melyek javarészt csak a sajtótájékoztatókról szólnak. A finn versenyző túl van már jó pár szezonon, és így jó pár versenyhétvégés csütörtökön, szerinte azonban ez a nap teljesen haszontalan.

    „Mindig ugyanolyan. Ugyanazok a kérdések, ugyanazok a válaszok. Mégis mi változna? A sajtó minden hétvégén ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, napjában többször.” – vélekedik Räikkönen.

    „Ilyen formán a csütörtöki napnak semmi értelme, mert pénteken is ugyanezeket a kérdéseket teszik fel. Mindig ugyanaz a felhozatal. Szerintem bőven elég lenne, ha csak az időmérő a verseny után lennének interjúk. Pénteken ugyanazok a válaszok adottak, mint csütörtökön.”

    Hosszú ideje közismert Räikkönennek nem éppen a szíve csücske a sajtótájékoztató és az unalmas, ismétlődő kérdések, habár ebben a legtöbb versenyző egyet ért vele. Így aztán a Racingline.hu csapata különösen büszke rá, hogy ha személyesen is képviselteti magát egy F1-es versenyen, rendre valami extrább, szokatlanabb kérdéssel áll elő, így többször megesett már, hogy a finn versenyző némileg mosolyogva, a szokottnál nagyobb lelkesedéssel válaszolta meg kérdésünket. 🙂

  • Ricciardo, úgy viselkedett a sajtótájékoztatón, mint egy rossz gyerek

    Ricciardo, úgy viselkedett a sajtótájékoztatón, mint egy rossz gyerek

    Daniel Ricciardo a Maláj Nagydíj után ismét nem bírt magával a sajtótájékoztatón. A folyton vigyorgó, jó kedélyű versenyző gyakran mond humorba forduló dolgokat a sajtótájékoztatókon, bár Szingapúrban épp nem szavakkal hívta fel magára a figyelmet, hanem némi bélmozgással bírta röhögésre Valtteri Bottast.

    A maláj verseny után, míg a győztes Verstappen épp beszámolt futamáról, Ricciardo előbb a fejére öntött egy fél flakon vizet, majd ujjával kezdte piszkálni, mint ahogy a kisiskolások szokták piszkálni a padtárukat, ha nagyon nem akarnak figyelni az órán. Akciójába Matteo Bonciani, az F1 kommunikációs vezetője avatkozott be, a felvételen is látszik, hogy rángatva próbálja egy kis komolyságra bírni az ausztrál versenyzőt.

    A videó megtekintéséhez klikkelj ide!

    [poll id=”29″]

  • Gázos volt a helyzet a sajtótájékoztatón

    Gázos volt a helyzet a sajtótájékoztatón

    Mondhatni pukizó-versennyel oldották fel a dobogós versenyzők a Szingapúri Nagydíj feszült hangulatát, a futam utáni sajtótájékoztatón. Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas alig tudták abbahagyni a röhögést, miután a Red Bull versenyzője eleresztett egy galambot.

    A vihorászás közepette Bottasnak kellett volna kezdeni a verseny összefoglalását, anyanyelvén, finnül, de az csak kuncogni tudott és közölte, hogy bocs, de „ez a srác mellettem épp most fingott”.

    Mire Hamilton reagált: „Mind egy kicsit gázosak vagyunk most.”

    Később pedig Ricciardo is hozzáfűzte a magáét: „Úgy érzem, az itteni csatánk nagyobb volt, mint a pályán. A magunk módján beatboxolunk.”

  • Ricciardo és az előjáték esete

    Ricciardo és az előjáték esete

    Daniel Ricciardotól már megszokhattuk, hogy ha csak lehet, humorosan válaszol a neki címzett kérdésekre. Nem volt ez másként a Belga Nagydíj után sem, melyen a harmadik helyet szerezte meg, míg csapattársa, a majdnem hazai pályán szereplő Max Verstappen motorhiba miatt kiesett.

    Mikor a Race Express tudósítója arról kérdezte az ausztrál versenyzőt, hogy az ő finomabb vezetési stílusa lehet-e az oka annak, hogy alatta ritkábban hibásodik meg az autó, mint Verstappen alatt, Ricciardo így felelt: „Igen, határozottan… Sokat dolgozom a vezetési stílusomon, ami jó az autónak. Valójában sokat beszélek hozzá a verseny alatt. Masszírozom. Nem nevezném előjátéknak, de valami olyasmi, és Max meg fiatal, ő mindig belecsap a dolgok közepébe! Tudom, hogy most rázod a fejed, de érzem, hogy tudtad, hogy valami ilyesmi hülye választ fogsz kapni.” – mondta Ricciardo az újságírónak. „Komolyan nem tudok válaszolni erre. Tényleg…”

  • Ők lesznek ott a csütörtöki és pénteki sajtótájékoztatón

    Ők lesznek ott a csütörtöki és pénteki sajtótájékoztatón

    Az FIA megerősítette a szokásos csütörtöki és pénteki sajtótájékoztatók résztvevőit.

    Már egy ideje megszokhattuk, hogy két részből áll a csütörtök és péntek délutánonként versneyzők, illetve csapatvezetők számára megrendezésre kerülő sajtótájékoztató: jellemzően kétszer három vagy kétszer négy versenyző, ill. csapaftőnök/főmérnök válaszol egy időben a média munkatársainak kérdéseire.

    A csütörtöki sajtótájékoztató első részén Fernando Alonso (McLaren-Honda), Marcus Ericsson (Sauber-Ferrari), Nico Hülkenberg (Renault) és Sebastian Vettel (Ferrari), a másoik részén pedig Kevin Magnussen (Haas-Ferrari), Sergio Perez (Force India-Mercedes), Stoffel Vandoorne (McLaren-Honda) és Max Verstappen (Red Bull-TAG) válaszol majd a feltett kérdésekre.

    A pénteki szabadedzések utáni sajtótájékoztató első részén Mattia Binotto (Ferrari), Mario Isola (Pirelli) és Frederic Vasseur (Sauber-Ferrari), míg a másodikon Nick Chester (Renault), Paddy Lowe (Williams-Mercedes) és Paul Monaghan (Red Bull-TAG) vesznek részt.