Címke: Ryan Newman

  • Ryan Newman Richmondban visszatér

    Igaz nem a NASCAR három nemzeti szériájának mezőnybe, hanem a Whelen Modified Tour richmondi fordulóján indul Ryan Newman.

    A NASCAR Cup Series korábbi versenyzője pénteken a Richmond Raceway-en megrendezésre kerülő NASCAR Whelen Modified Tour versenyen indul először idén aszfalt versenyen.

    Newman, aki tavaly még az RFK Racing 6-os számú Fordját vezette, idén már kényszer nyugdíjasként éli az életét.

    A 44 éves versenyző a Sadler-Stanley Racing 39-es számú autóját fogja vezetni, amely a korábbi NASCAR versenyző és szakértő Hermie Sadler, valamint Bill Stanley virginiai állami szenátor csapata.

    Ryan Newman 2021-ben háromszor indult el Modified Tour versenyen, Martinsville-ben, New Hampshire-ben és Richmondban.

    Miután Martinsville-ben és New Hampshire-ben motorproblémákkal küszködött, tavaly szeptemberben Richmondban hat kört vezetett és negyedik lett.

    Ez egy nagyszerű lehetőség számomra, hogy egy olyan pályán versenyezhessek, amit nagyon szeretek” – mondta Newman a sajtóközleményben. „Hermie és Bill egy jó csapatot és nagyszerű felszerelést állítottak össze.

    A virginiai születésű Sadler dicsérte versenyzője képességeit a szezonbeli debütálása előtt. A NASCAR nemzeti szériáiban több mint 20 évet lehúzó sofőr 18-szor nyert a Cup Series-ben versenyt, emellett pedig hét Xfinity Series-győzelemmel, egy Truck-győzelemmel és négy Modified Tour győzelemmel rendelkezik.

    Egy olyan versenyzővel, mint Ryan Newman, sokat teszünk a fiatal versenycsapatunkért” – mondta Sadler.

    Ryan rekordja önmagáért beszél. Ő generációjának egyik legjobb versenyzője. Az, hogy ő vezeti az autónkat, nagy hitelt ad a csapatunknak, a tapasztalata és a visszajelzései pedig óriási segítséget jelentenek majd a jövőre nézve.

  • Danica Patrick szerint az erőnléti állapot nem olyan fontos a NASCAR-ban

    Danica Patrick Ryan Newmannel és Tony Stewarttal példálózott, amikor a NASCAR versenyzők erőnléti állapotáról beszélt.

    A sportolóknak általában rendkívül fittnek kell lenniük. Ez azért van, hogy csúcsformában legyenek, és a legjobb teljesítményt nyújthassák.

    A motorsport nem olyan egyszerű, hogy csak beülsz egy autóba, és olyan gyorsan mész, amilyen gyorsan csak tudsz.

    A versenyzőknek a lehető legtöbbet kell edzeniük, hogy formában tartsák magukat. A korábbi NASCAR- és IndyCar pilóta Danica Patrick azonban elismerte, hogy a fittség nem igazán szükséges a NASCAR-ban.

    Nem kell annyira fittnek lenni. Különösen a NASCAR-ban vannak olyan versenyzők, akiket ha megnézel, azt gondolod, hogy valószínűleg nem edzenek olyan sokat” – mondta Danica Patrick podcastjában.

    A fizikai erőnlét fontos, de aztán voltak olyan srácok, mint Tony Stewart és Ryan Newman, és ők is remekül teljesítettek annak ellenére, hogy nem voltak olyan fittek.

    Ez olyan, mintha maratont futnánk, megemelkedett pulzusszámmal. Az összpontosítás az edzésből jön, de az állóképesség és a folyadékpótlás kritikus.

    Ismétlés az izmokkal. Az általános rugalmasság és némi állóképesség jó. Magát a tényleges munkát végezve kondicionálódsz. Fittebb vagyok, mint amire szükségem volt a munka elvégzéséhez.

    Ha van ember, akinek érdemes a szavaira hallgatni fittség tekintetében az Danica Patrick.

    A hölgyversenyző visszavonulása óta még egészségesebb életmódot él mint valaha, és könyvet is kiadott ezzel kapcsolatban, „Pretty Intense: The 90-Day Mind, Body and Food Plan that will absolutely Change Your Life” címen.

    Röviden lefordítva, egy intenzív kurzust tart, amely 90 nap alatt megváltoztatja az ember tudatát, fizikumát, és étrendjét.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Danica Patrick (@danicapatrick) által megosztott bejegyzés

  • Mi lesz Ryan Newman sorsa?

    Ryan Newman a héten a Chili Bowl dirt pályáját koptatta, és jelenleg úgy tűnik, idén leginkább az ilyen típusú versenyeken találkozhatunk majd vele.

    Newman 2021-ben a Roush Fenway versenyzője volt, azonban a csapat nem tartott igényt a szolgálataira 2022-ben, gyakorlatilag a helyére érkezett Brad Keselowski.

    A 44 éves versenyző tavaly teljesítette 20. NASCAR Cup Series szezonját. 2002-ben úgy lett az év újonca, hogy legnagyobb riválisa a később 7 bajnoki címet nyerő Jimmie Johnson volt.

    Karrierje során 18 futamot nyert a szériában, köztük a 2008-as Daytona 500-at. Hétszer végzett az első 10-ben az egyéni pontversenyben, ezek közül a legjobb eredménye egy második helyezés volt 2014-ben.

    Ryan Newman 2020-ban egy olyan balesetet élt túl, amelyet nem sokan vészelnek át, és ráadásul nagyobb sérülések nélkül pár nap múlva kiengedték őt a kórházból.

    Éppen ezért nagyon jó volt látni, hogy a 2021-es szezonban még egyszer láthatta őt a közönség versenyezni, azonban ő még nem tervezi a visszavonulást.

    Határozottan úgy érzem, hogy szeretném folytatni a versenyzést” – mondta Newman a Sirius XM rádiónak.

    Ezért nem volt visszavonulási buli. Nem voltak visszavonulási tervek. Nem volt »Ryan utolsó versenye« vagy bármi ilyesmi, mert nem ez volt a szándék.

    Elmondta, hogy idén tervei között szerepel néhány rövidpályás dirt verseny, azonban ezen kívül jelenleg nincsenek más versenyek a naptárjában.

  • Félelmetes baleset történt a Daytona 500-on!

    Félelmetes baleset történt a Daytona 500-on!

    A versenyt Denny Hamlin nyerte – zsinórban másodjára -, de most senki nem erre figyel, hanem arra, hogy hogy van Ryan Newman, aki súlyos balesetet szenvedett a verseny végén.

    Newman csapata azt közölte, hogy a versenyző sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek.

    Newman az utolsó körben az élen állt, mikor Ryan Blaney lökhárítója meglökte Newman autóját, aki így kicsúszott a falhoz. Az autó előbb fejrefordult, majd átbucskázott egy másik autón is.

    Pár percbe telt, míg autóját talpra állították, majd Newmant kórházba szállították.