Címke: Ryan Blaney

  • Brutális baleset a NASCAR-ban, ez döntheti el a rájátszás sorsát

    Az eső egyik pillanatról a másikra érkezett meg Daytonába, és emiatt a NASCAR Cup Series mezőnyének nagy része balesetezett.

    A 160 körös verseny 138. körében elkezdett szakadni az eső Daytonában, de pont a lehető legrosszabb helyen.

    A mezőny éppen az 1-es kanyarhoz érkezett, az eső pedig pont ebben a pillanatban érkezett meg a pályára, az élen álló autók pedig tehetetlenül csúsztak a falba.

    A füstből és karambolból Austin Dillon emelkedett ki, aki az alsó íven elcsusszant a repkedő autók között, és átvette a vezetést.

    Nagy bajban van azonban Ryan Blaney, aki már a verseny elején incidensbe keveredett, és emiatt jelenleg ő nem áll bejutó helyen a jövő héten kezdődő rájátszásra.

    A baleset:

    Mivel jelenleg 12:42 van Daytonában ezért nagy valószínűséggel még újra fogják indítani a versenyt, ha azonban ez nem történne meg, akkor Austin Dillon kerülne be a rájátszásba, Martin Truex Jr. mellett.

    Austin Dillon így kerülte ki az ütközést

  • Elhalasztották Daytonát, nem hiszed el mikor tartják meg…

    A NASCAR Cup Series daytonai versenye helyi idő szerint vasárnap 10 órakor lesz megtartva, tehát egyidőben folyik majd a Forma-1-el.

    Tudjuk, tudjuk… elég szűk a keresztmetszet a NASCAR rajongói és az F1 rajongói között. Vagy mégsem?

    Ezt meg fogjuk tudni cirka bő 9 órán belül, ugyanis a NASCAR Cup Series daytonai versenye, és a Forma-1 Belga Nagydíja egyidőben kerül majd megrendezésre, ez az időpont pedig nem más, mint vasárnap 16:00 (bár a Forma-1 15:00-kor kezdődik, de így is ütközni fog a két verseny).

    Egyébként a tartós eső miatt halasztották el a NASCAR Cup Series Daytona International Speedwayen rendezett futamát erre az új időpontra.

    Azt már korábban megírtuk, hogy az időmérőt sem tudta lefutni az USA premier autósportos kategóriájának mezőnye, így Watkins Glen győztese, Kyle Larson indulhat majd a pole pozícióból csapattársa, Chase Elliott elől.

    Daytona az alapszakasz utolsó futama, és az izgalmak a tetőfokára fognak hágni, hiszen a rájátszás 16 helyéből 14 már eldőlt.

    Kurt Busch csütörtökön jelentette be, hogy nem fog tudni indulni a rájátszás első versenyén, így lemondta a NASCAR által kiadott felmentést, miszerint „a rájátszásba jutó versenyzőknek el kell indulnia minden alapszakasz futamon”.

    Ezzel Martin Truex Jr. ismét a rájátszásba jutás határvonala fölé került. Őt és Ryan Blaney-t akkor mindketten biztonságban vannak.

    Elliott az elmúlt hétvégén Watkins Glenben megszerezte az alapszakasz bajnoki címét, ami további 15 playoff-pontot jelentett számára.

    A NASCAR Xfinity Series daytonai futamát pénteken eső miatt késleltették, de végül nem sokkal helyi idő szerint 23 óra előtt zöld utat kapott a futam. A kaotikus roncsderbinek végül helyi idő szerint hajnali 01:27-kor lett vége, és a futamot Jeremy Clements nyerte.

  • Räikkönen tempója és nyugodtsága lenyűgözte Chase Elliottot

    Bár a versenyének ideje korán vége lett, Kimi Räikkönen nagyszerűen helytállt NASCAR Cup Series debütálásán, és a széria legjobbjai ellen.

    A verseny közben többen is a rádión fejezték ki csodálatukat – köztük Ryan Blaney és William Byron is.

    Byron még az esőben ment el Räikkönen mellett, majd ennyit rádiózott csapatának: „Épp most előztem meg Raikkönent vizes pályán, ez elég király pillanat volt.”

    Ryan Blaney már korábban is elismerte, hogy óriási rajongója a finn versenyzőnek, sőt a verseny előtti sajtótájékoztatón ugyanarra a székre ült le, ahol Räikkönen ült.

    Chase Elliott stratégiai okok miatt a verseny közepén hátra esett, és szépen lassan küzdötte át magát a mezőnyön.

    Räikkönen mögött két kört töltött el a 2020-as bajnok, és csapatfőnöke, Alan Gustaffson azzal motiválta, hogy „Meg kéne előznöd a 2007-es Forma-1-es világbajnokot.

    https://twitter.com/MrMatthewCFB/status/1561469097187184642

    Elliott így is tett, de a verseny után dicsérő szavakat mondott el a Trackhouse versenyzőjéről.

    Szerintem nagyszerűen csinálta” – mondta Elliott. „Ott volt a mezőny közepén a káoszban, és úgy nézett ki, mintha otthon lenne, szóval szerintem ez nagyon király volt.

    Jót csatáztunk, nagy élveztem.

    És ki tudja mi lett volna ha… Ugyanis Kimi Räikkönen tempója alapján a top 10-ben ment sokáig, és egy stratégiai húzás miatt esett hátra, amikor belekerült abba a bizonyos balesetbe.

    Így viszont talán örülhetnek a rajongók, hiszen a finn versenyzőnek befejezetlen ügye lesz a NASCAR-ban.

    Raikkönen elmondta, hogy „mindent” élvezett, de nem tudja, hogy fontolóra venné-e a visszatérést egy újabb versenyre.

    Nem vagyok ellene a dolognak” – mondta a 42 éves Raikkönen, amikor a visszatérésről kérdezték. „Minden jó volt, és nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Egyszerűen csak rosszkor voltunk rossz helyen a balesetnél.

    Úgy éreztem, nagyon jó sebességünk volt, különösen a boxkiállások után, de talán egy kicsit túl keményen bántam a gumikkal az egyik szettnél.

    Annyi biztos: A jégember nem vallott szégyent!

  • Itt tudod nézni ÉLŐben Kimi Räikkönen NASCAR Cup Series debütálását

    Bombajó motorsport hétvégére számíthatunk, hiszen az IndyCar oválpályára látogat, a NASCAR-ban pedig bemutatkozik Kimi Räikkönen.

    NASCAR

    Kimi Räikkönen NASCAR Cup Series bemutatkozásától hangos nem csak az amerikai, de az egész világsajtó.

    A Cup Series mezőnye Watkins Glenbe látogat, ahol rekordszámú, 6 nemzetközi versenyző fog elindulni, köztük a már említett 2007-es F1-es világbajnokkal, és a Le Mans-i 24 órás korábbi győztesével, Mike Rockenfellerrel.

    A pályán egyébként a Hendrick Motorsports autói szoktak dominálni. Az utóbbi három versenyt (2018, 2019, 2021), a csapat versenyzői nyerték, ebből kétszer Chase Elliott, egyszer – tavaly – pedig Kyle Larson.

    2017-ben viszont Martin Truex Jr. győzedelmeskedett, és idén is nagy szüksége lenne a győzelemre, hiszen számára csak ez az egyetlen módja annak, hogy a rájátszásba jusson.

    Az utolsó bejutó helyen jelenleg pontok alapján Ryan Blaney áll két futammal az alapszakasz vége előtt.

    A televízióban az ARENA4 fogja közvetíteni a versenyt, azonban akinek nem elérhető ez a szolgáltatás, az elő tud fizetni az ARENA4+-ra, melyen online is nézhető lesz a futam.

    A teljes közvetítések listája lentebb megtalálható!

    IndyCar

    Az idei évben utoljára látogat ovál pályára az IndyCar, méghozzá a World Wide Technology Raceway-re (Gateway).

    Bár a tabellát továbbra is Will Power vezeti, szenzációs Nashville-i győzelme után Scott Dixon már csak 6 pontra van lemaradva Penskés riválisától.

    Bár matematikailag még bármi megtörténhet az utolsó 3 futamon, realisztikusan már csak 5 versenyző esélyes a bajnoki cím megszerzésére: Will Power, Scott Dixon, Marcus Ericcson, Josef Newgarden és a címvédő, Alex Palou.

    A 2021-es Gateway-i versenyt Josef Newgarden nyerte, akinek a pálya 2017-es újradebütálása óta összesen 3 győzelme van.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Augusztus 19., péntek

    15:00 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    17:00 — USAC Silver Crown Edzés (Gateway)
    17:45 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    19:00 — IndyCar Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:15 — USAC Silver Crown Edzés (Gateway)
    21:10 — Indy Lights Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:15 — IndyCar IDŐMÉRŐ (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES) (ARENA4+-on 23:00-tól magyar kommentárral)
    23:30 — USAC Silver Crown IDŐMÉRŐ (Gateway)

    Augusztus 20., szombat

    00:15 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    01:00 — IndyCar EXTRA Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    01:45 — IndyCar Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    03:30 — USAC Silver Crown VERSENY (Gateway) (80 kör)
    16:05 — NASCAR Xfinity Series Edzés (Watkins Glen)
    16:35 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ (Watkins Glen)
    16:45 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    18:05 — NASCAR Cup Series Edzés (Watkins Glen)
    18:45 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ (Gateway) (Road to Indy – YouTube)
    19:05 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (Watkins Glen)
    21:00 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (Watkins Glen) (82 kör)
    21:15 — Indy Pro 2000 VERSENY (Gateway) (45 kör) (Road to Indy – YouTube)
    22:15 — Indy Lights Series VERSENY (Gateway) (75 kör) (IndyCar LIVE! – INGYENES)

    Augusztus 21., vasárnap

    00:30 — IndyCar VERSENY (Gateway) (260 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY Kimi Räikkönennel (Watkins Glen) (90 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Milyen uborkaszezon? Blaney is szerződést hosszabbított a Penskével

    Egyre másra érkeznek a szerződéshosszabbításokról szóló hírek. Ezúttal Ryan Blaney az, aki hosszú távra elkötelezte magát a Penske mellett.

    A 28 éves Blaney új szerződésének pontos hosszát nem közölték.

    Blaney 2016-ban debütált teljes munkaidőben a NASCAR Cup Seriesben, a Wood Brothers 21-es Fordjával, és egy év múlva meg is szerezte első győzelmét.

    2018 óta a NASCAR Hall of Fame csapattulajdonos Roger Penske számára vezeti a 12-es Ford Mustangot, amellyel azóta további hat győzelmet szerzett, valamint az idei szezonban diadalmaskodott a pontversenyen kívüli All-Star versenyen.

    Ryan a NASCAR Cup Series egyik legjobb versenyzőjévé vált, és nagyon várjuk, hogy nálunk folytassa pályafutását, és a Team Penske csapatnál építsen az eddigi sikereire” – mondta Penske.

    Blaney 2012-ben csatlakozott a Team Penske csapathoz, ahol először az Xfinity Series-programban indult. A két sorozatban összesen 14 győzelmet és 10 pole-t szerzett a Penske színeiben.

    A Team Penske 10 éve a családom, így hihetetlenül izgatott vagyok, hogy a jövőben is velük folytathatom” – mondta Blaney.

    Roger Penske egy legenda a sportágunkban, és mindig is azt mondtam, hogy mindenki arról álmodik, hogy nála vezethet.

    Bár Ryan Blaney pontok alapján a NASCAR Cup Series alapszakaszának második helyen áll, idén még nincs győzelme, így a rájátszásba való jutása kérdéses, ellentétben csapattársaival, Joey Loganoval és Austin Cindric-kel, akik már biztosan ott lesznek a playoffban.

  • Harvick győzelme teljesen felborította a NASCAR pontversenyét

    Kevin Harvick michigani győzelme még azt is eredményezheti, hogy egy győzelemmel rendelkező pilóta kiesik a rájátszásból.

    Kevin Harvick 65 versenyes nyeretlenségi szériát szakított meg vasárnap a Michigan International Speedwayen.

    A Stewart-Haas Racing versenyzője lett az idei szezon 15. győztese, és ezzel minden valószínűség szerint bekerült a rájátszásba, de kiütötte onnan a jelenleg győzelem nélkül álló Martin Truex Jr.-t, aki a pontok alapján a 4. helyezett a bajnokságban.

    Ez egy nagy buborékot hoz létre”mondta Harvick vasárnap. „Azt hiszem, van néhány olyan srác, aki az év valamelyik részében futamot nyert, de azóta nem ment túl jól, nos nekik ez fejfájást okozhat, főleg ha több, mint 16 győztes lesz.

    Már csak három verseny van hátra az alapszakaszból – a következő verseny vasárnap lesz a virginiai Richmond Raceway-en -, és az idő fogytán van, hogy a versenyzők bebiztosítsák helyüket a 16 fős rájátszásban.

    Idén tizenöt különböző versenyző nyert már futamot. Ha az utolsó hetekben Richmondban, Watkins Glenben vagy Daytonában két új győztes lesz, akkor valaki, aki csak egy győzelmet szerzett, a pontok alapján a rájátszásból kiesik.

    Martin Truex Jr. a 4. helyen áll a pontversenyben, de még nincs győzelme, Ryan Blaney pedig a második a pontversenyben, de ő is győzelem nélkül áll.

    Amennyiben mindketten első helyezést érnek el egy-egy futamon, akkor valaki, például a sérülése miatt pontokat veszítő Kurt Busch, Austin Cindric vagy Chase Briscoe kimaradhat a playoffból.

    Alapvetően megpróbáljuk megnyerni a versenyt, de most a michigani futam végén keményen hajtottam, hogy megelőzzem a 19-est (Truex), mert minden pont számít” – mondta Blaney, miután egy késői előzéssel az ötödik helyen ért célba.

    Truex Jr., aki 19 pont hátrányban van Blaney-hez képest, a verseny után elismerte, nincs sok választása: „Tiszta a kép. Futamot kell nyernünk”

    # Versenyző Pont Győzelmek Pole TOP 5 TOP 10
    15 Kurt Busch 485 1 0 5 8
    16 Ryan Blaney 728 0 3 8 11
    *** Már nem bejutó helyek ***
    17 Martin Truex Jr. 709 0 1 3 10
  • Kevin Harvick közel két év után nyert újra futamot

    Kevin Harvick 65 versenyes nyeretlenségi szériáját szakította meg azzal, hogy megnyerte Michigant, Bubba Wallace lett a második.

    Két évvel ezelőtt Kevin Harvick már a zsebében tudhatta a playoffba jutást, amikor csapatával Michiganbe érkezett, és végül 2020-ban összesen kilencszer nyert.

    Aztán a győzelmek 65 egymást követő versenyen és majdnem két teljes éven át elkerülték őt – egészen a mai napig, amikor a 46 éves versenyző kihasználta a körülötte lévő versenyzők baklövéseit, az élre ugrott és már nem nézett hátra.

    Harvick győzelme pályafutása 59. győzelmét aratta a Cup Series-ben – de ami még fontosabb, hogy ezzel a győzelemmel a rájátszásba került.

    A versenyen sokáig domináló Christopher Bell – aki megnyerte az első szakaszt – és Denny Hamlin – ő pedig a második szakaszt nyerte – kettős közül egyik sem tudta behúzna a győzelmet. Előbbi Ross Chastaint nyomta a falra, és emiatt összetörte az autóját, utóbbinak pedig a boxcsapata hibázott az utolsó kiállásnál.

    Chastainnek, és csapattársának Daniel Suareznek is esélye volt persze a győzelemre, azonban pont ezelőtt a baleset előtt álltak ki, és így elvesztették addigi előnyös pozíciójukat a sárga miatt. Suarez a végén még defektet is kapott, ami miatt 25. lett, csapattársa mögött.

    A pole-ból induló Bubba Wallace-nak nem volt meg a tempója a verseny hajrájára, de így is bejött másodiknak, 4 másodperccel lemaradva Kevin Harvick mögött.

    A versenyen több baleset is történt, a legnagyobb kb. 20 körrel a verseny megkezdése után Kyle Busch-t és Austin Cindricet is érintette. Bár mindkét versenyző kiesett, utóbbi valószínűleg még napokig érezni fogja testén a becsapódás utóhatásait.

    Érdemes még megemlíteni Cole Custer tüzes versenybefejezését. A 41-es autó lángoló kerékkel érkezett vissza a boxba, de szerencséje nem lett baja a versenyzőjének.

    Harvick megkavarta a bajnoki pontállást

    A bajnokságban élesedik a küzdelem, hiszen Kevin Harvick győzelmével immáron 15 győztesünk van idén, így a sokáig a rájátszás határán táncoló Ryan Blaney és Martin Truex Jr. kettősből egy – Truex – jelenleg kieső helyen áll, 19 ponttal lemaradva riválisától.

    Végeredmény

  • DRÁMA: Hamlin nyert, de kizárták, így Elliott Pocono győztese

    A pályán Denny Hamlin és Ross Chastain újabb fejezete döntött, a garázsban viszont a NASCAR felügyelői.

    Nézzük mi történt a futamon először is.

    Miután Denny Hamlin és Ross Chastain ütközése miatt Hamlin a falnak csapódott Nashville-ben, Hamlin tudatta, hogy végül gondoskodni fog arról, hogy kiegyenlítse számláját Chastainnel szemben, méghozzá egy olyan pillanatban, amikor ez fájni fog a dinnyés embernek.

    Hamlin beváltotta ígéretét vasárnap a Pocono Raceway-en, és ezzel újabb fejezetet fűzhetett a hagyatékához.

    Nem tudom mire számítottatok” – mondta a közönség fújólásának közepette Hamlin. „Én voltam a jobb pozícióban, és elfogyott az út előtte. Nem nincs vége. Addig fogok keményen versenyezni, amíg nem kapom meg a megfelelő tiszteletet.

    Hamlin győzelme után kislányával hajtott el a Victory Lane-re.

    Miután 18 körrel a vége előtt a boxutcai stratégiát alkalmazva a második helyre került az újraindításnál, Hamlin a belső ívről keményen nekiment Ross Chastainnek, és átvette a vezetést, aminek következtében Chastain az 1-es kanyar kijáratánál a falnak csapódott, és kiesett a versenyből.

    Ezen baleset után Hamlin az utolsó körökben el tudott húzni Kyle Busch elől, és éppen elég üzemanyagot spórolt ahhoz, hogy megtartsa első helyét és megnyerje az M&M’s Fan Appreciation 400 versenyt Poconóban.

    Nos ez lett volna karrierje 49., és Poconoban elért 7. győzelme Hamlinnek, azonban a verseny után néhány órával érkezett a hír, hogy a 11-es, és a második helyen célba érő 18-as csapatot kizárták.

    Egy olyan anyagot találtunk az autó orr-részén, aminek nem volt semmi oka, hogy ott legyen” – mondta Brad Moran, a Cup Series ügyvezető igazgatója.

    A NASCAR a 11-es és 18-as Toyoták szabálysértéseivel kapcsolatban nem közölt további részleteket, mivel várhatóan fellebbezni fognak. Moran azt mondta, hogy azt a jövő héten fogják elbírálni.

    A Joe Gibbs Racingnek hétfő délig van ideje fellebbezést benyújtani.

    Ez az első alkalom, hogy a Cup Series győztesét kizárták, mióta a NASCAR bevezette a kizárási szabályokat a 2019-es szezon előtt. Poconóban így Hamlin és Busch a 35., illetve a 36. helyen végzett. Hamlin két pontot, Busch pedig egy pontot kap.

    Chase Elliott így idei 4. győzelmét könyvelhette el úgy, hogy igazából nem nagyon tudta megszorongatni a JGR párosát a verseny folyamán.

    Blaney nagyot csapódott

    A versenyen több drámai baleset is történt, a legnagyobb ezek közül Ryan Blaney kiesése volt. A Team Penske pilótája a 3-as kanyar kijáratán állt keresztbe és csúnyán belecsapódott a boxutcát elválasztó falba.

    Így biztossá kezd válni, hogy Ryan Blaney-nek futamgyőzelemre lesz szüksége ahhoz, hogy bejusson a rájátszásba.

    A Kurt Busch helyett induló debütáns, Ty Gibbs magabiztosan versenyzett, és felnőtt a feladathoz, ami végül a 18. helyet eredményezte.

    A versenyen egyébként Kyle Busch dominált, a legtöbb kört ő vezette, megnyerte a második szakaszt is, ami extra rájátszás pontokat eredményezett volna neki. Az első szakaszt Kyle Larson nyerte.

    Végeredmény

  • Jimmie Johnson inspirálja a NASCAR versenyzőit

    Jimmie Johnson élete első Indy 500-ra készül, miközben a NASCAR mezőnyét ezzel is inspirálja a hétvégi Coca-Cola 600-on.

    Akiknek vasárnap délután Chase Elliottal lesz találkozójuk, készüljenek fel. Johnson korábbi NASCAR csapattársa biztosan a tv előtt fog ülni, és szurkolni fog hősének.

    Megpróbálok lépést tartani, amennyire csak tudok; általában nagyon zsúfolt a média események miatt a versenynapunk” – mondta Elliott.

    Megpróbálok lépést tartani vele. Remélhetőleg Jimmie sokáig versenyben lesz, és ha igen, akkor lehet, hogy elkések egy-két kötelezettségről, ha Jimmie vezeti az Indy 500-at a végéhez közeledve.

    Elliott egyike a NASCAR-garázsban sokaknak, akik az IndyCar legnagyobb futamának televíziós közvetítését figyelik majd.

    A Charlotte Motor Speedway általában egy nagy nézősereggé alakul, a futamot a hátsó egyenesben lévő óriási kivetítőn is közvetítik.

    Nagyon izgatott vagyok” – mondta Elliott Johnsonról. „Azt hiszem, hogy van esélye a győzelemre.

    Kurt Busch sokáig Jimmie Johnson legnagyobb riválisa volt a NASCAR-ban, most azonban az egyik legnagyobb szurkolója lesz.

    Busch 2014-ben duplázott, hiszen elindult az Indy 500-on, majd Charlotte-ba repült, ahol részt vett a Coca-Cola 600-on is.

    Szurkolok neki nagyon. Küldtem neki néhány SMS-t, ahol tanácsokat adtam neki” – mondta Busch. „És természetesen drukkolunk neki, és én is figyelni fogom.

    Johnson a 12. helyről indul első Indianapolis 500-as versenyén. A NASCAR-ban négyszeres győztes a Brickyardon.

    Ryan Blaney bizonyos mértékig támogatni fogja Johnsont. A Team Penske versenyzőjeként Blaney tudja, hogy Roger Penske számára mennyire fontos Indianapolis.

    Mindenképpen gondoskodom arról, hogy minél többet nézzem, amennyit csak tudok” – mondta Blaney. „Általában a nagy részét meg lehet nézni, mielőtt még a versenyzői bemutatásokra kerülne sor, meg ilyesmik. Alig várom, hogy megnézzem.

    Nyilvánvaló, hogy a Penske srácok – Scott , Josef , és Will – után Jimmie-nek fogok szurkolni. De Jimmie-nek fogok szurkolni, mert szerintem ez igazán különleges lesz számára, és úgy tűnik, ahogy vele beszéltem, nagyon jól érzi magát.

  • Denny Hamlin nem érti, miért nem zárták ki Blaney-t

    Denny Hamlin nem hibáztatja Ryan Blaney-t a verseny végén történt ablakhálós problémáért, de úgy véli szabályt szegett.

    Érdekes módon végződött a magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra tartott NASCAR All-Star verseny.

    Ryan Blaney dominálta az eseményt Kyle Busch kiesése után, azonban az utolsó métereken – szó szerint – sárga zászlót lengettek.

    Mindenki azt hitte, hogy a versenynek vége, és normál szabályok szerint így is lett volna. A NASCAR alapvető szabálya ugyanis azt mondja ki, hogy a fehér zászló után belengetett sárga zászló a verseny végét jelenti.

    Az idei verseny speciális szabályai szerint azonban az utolsó 50 körös szakasz győztesének zöld zászló alatt kell átszelnie a célvonalat.

    Ez egy kétkörös hosszabbításba küldte a versenyt, de Blaney-nak volt egy problémája – azt hitte, hogy már nyert, és leeresztette az ablakhálót.

    Blaney a pályán maradt, és a lehető legjobban a helyére rakta a hálót – a NASCAR pedig nem hívta ki a boxutcába, hogy a csapat megjavítsa azt.

    Hamlin nagyon ideges a történtek miatt

    Az újraindításnál Blaney erős volt, és végül a célban 0,266 másodperccel Hamlin előtt ért be, így hivatalosan is megszerezte az All-Star győzelmet és az 1 millió dolláros díjat.

    Ezt nem csak Denny Hamlin látja így” – panaszkodott Hamlin a verseny után. „Bármi is a szabály, játszunk azok szerint, és legyünk következetesek. Ő hibázott, és meg kellett volna büntetni érte.

    Alapvetően persze megérdemelte a győzelmet, mert ő volt a legjobb. Száz méterre volt attól, hogy megnyerje a futamot (az első alkalommal – a szerk.). De sok autó bukott már el így futamot. Ezek a dolgok megtörténnek.

    A NASCAR szabályai kifejezetten előírják, hogy az ablakháló rögzítőelemeit „megfelelően meg kell húzni, és a verseny alatt feszesen kell tartani”, és számos alkalommal előfordult már, hogy a versenyzőknek a verseny közben a boxba kellett állniuk, hogy megjavítsák a leszakadt ablakhálót.

    Hamlin még egy szörnyű biztonsági aggályt is felvetett, amikor két versenyző majdnem összeért a 2-es kanyarban, amikor az utolsó körben a győzelemért versenyeztek.

    Majdnem összeütköztem Blaney-vel. Ha beforog a mezőny elé, és nincs ablakhálója, akkor mi lesz?” – kérdezte Hamlin. „Akkor pereskedni fognak.

    Ez a szabály. Nem tudom, miről beszélünk itt. Ez nem megítélés kérdése. A kib****tt szabályok szerint kell játszani.

    Hamlin azonban elismerte, hogy ha ő is Blaney helyében lett volna, akkor ő is megvárta volna, hogy a NASCAR kihívja a boxba, magától nem ment volna ki.

    Ha csak félrenéznek és elfordulnak, és azt mondják, hogy, ez a szabály most nem számít, akkor az egy vicc. Én 100 százalékban ugyanezt tettem volna mint amit Blaney csinált” – mondta Hamlin.

    Nem tudom, hogy ez egy erkölcsi probléma-e volt-e a NASCAR számára. Szerintem csak egy erkölcsi dilemma volt ahelyett, hogy a szabályok szerint játszottak volna, ahogyan kellene.