Címke: Rule-gate

  • Az Aston Martin még nem lőtte el az összes puskaporát az FIA ellen?

    Az Aston Martin még nem lőtte el az összes puskaporát az FIA ellen?

    A 2021-re bevezetett szabályok miatt továbbra is dúl a vita az FIA és az Aston Martin között.

    Az egész ügy még Imolában pattant ki, mikor is Otmar Szafnauer igazságtalannak titulálta a szezonra alkotott regulákat, mondván azért léptek érvénybe, hogy lassítsák a Mercedest. A csapatfőnök akkor úgy fogalmazott, hogy mindenképpen szeretne értekezni a Szövetséggel, viszont a jogi lépések megtételét sem zárhatja ki.

    A Red Bull csodálkozva állt a szituáció előtt, ugyanis nem értették, miképp is gondolja azt a kanadai-brit csapat, hogy egy futam után (Imolában tett nyilatkozat) változtatni fog a regulákon az FIA. Az sem segített az istállón, hogy a megnevezett Mercedes sem állt ki mellettük, tovább az sem az ő malmukra hajtotta a vizet, hogy a csillagosok ott tudtak és tudnak lenni az élen.

    Lawrence Stroll is perrel fenyegetőzött, majd ezután elhalkult a vita. A csapat kijelentette, hogy nem akar ” a rossz vesztes” szerepébe kerülni, így inkább elengedik az ügyet. Ezzel pedig a béke újra felüthette volna a fejét a résztvevők között.

    Portimãoban viszont egy teljesen más történet járta körbe a paddockot. Az Aston Martin továbbra is váltig állítja, hogy a módosításokkal le akartak fegyverezni bizonyos koncepcióra épülő autókat. Nevezetesen a Mercedest W12-es gépét, valamint a „zöldek” AMR21-es konstrukcióját. A padlólemezen ejtett bevágások, a diffúzor és a fékhűtés mentén történő változtatások több leszorítóerő veszteséggel jár nekik, mint azoknak akiknek „autójuk jobban meg van emelve”.

    A regulák viszont egyértelműek és vitathatatlanok. Az Aston Martin abba kapaszkodhat, hogy a szabályalkotási folyamat nem felelt meg az előírásoknak. Az istálló állítja, hogy a Technikai Bizottságban három ellenszavazat is volt. A jelenlegi eljárás szerint ez viszont elegendő lehetett volna arra, hogy megakadályozzák a korrekciós változtatások bevezetését.

    A szándék nem ezt diktálja:

    A kanadai-brit csapat szerint rajtuk kívül még a Mercedes és a McLaren voksolt a változtatások ellen. Az utóbbi istálló viszont nem is akar erről tudomást venni, hiszen semmi hasznuk sem származik ebből. Biztonsági okokra hivatkozva az FIA ugyanis bármikor módosíthat a regulákon, és a 2021-es aero változtatások is ebbe a kategóriába estek. Mivel a 2019-es prototípusokat alkalmazza a Pirelli, attól féltek, hogy az abroncsok nem fogják bírni a terhelést. Erről májusban egyhangúlag döntöttek a mentőcsomag feltételének részeként.

    Az Aston Martin ugyanakkor kevés eséllyel viheti véghez akaratát. Ugyanis ha valamelyik istállót ez nagy mértékben hátráltatta volna, akkor a mérnökök már akkor szóltak volna erről. Nehéz elképzelni azt, hogy a Mercedes ne harcolt volna valami ellen, ami őket egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza.

    Az sem valószínű, hogy az FIA technikai részlege képes lett volna ilyen kölcsönhatást teremteni. Szélcsatornába kellett volna tesztelniük alacsony illetve magas hasmagasságú konstrukciókat ahhoz, hogy egyáltalán felmérjék azt, hogy az eredmények mentén jobban árt-e valamelyik koncepciónak a változtatás.

    Mégsem marad ki a dologból a Mercedes?

    Mindenesetre az Auto Motor und Sport szerint a paddockban az a hír terjeng, hogy Lawrence Stroll nem akarja feladni ezt az ügyet. A kanadia üzletember állítólag segítséget kért jó barátjától, Toto Wolfftól. A Mercedes erejével ugyanis megmozdulhatna a Világtanács is, amivel akár vissza is vonhatnák az utólagos módosításokat. Az Aston Martin szempontjából nézve kár, hogy a csillagosok nyertek Portugáliában, mivel így nehéz lesz azzal érvelni, hogy az alacsony hasmagasságú autókat hátrányosan érti a regula. A zöldeknek ezen felül ott van még a saját hiányosságuk is a tempó tekintetében.

    Arra sincs garancia, hogy egy utólagos szavazás során többségben lennének azok, akik a regula eltörlése mellett voksolnának. A Mercedes partnercsapatainak (McLaren, Williams) a saját érdekük ellen kellene így szavazniuk, ha a motorpartner kedvében akarnának járni.

    Ha az ügy nem Stroll szája-íze szerint alakul, akkor továbbra is a pert látja járható útnak. A milliárdoson is nagy a nyomás, hiszen a befektetők és partnerek, akiket az újjáélesztett projektbe invitált nem boldogok. Attól tartanak ugyanis, hogy a terv nem fog működni. A pályán tündökölnie kellene az Aston Martinnak, ami alapján még több utcai autót adhatnának el. Viszont a legutóbbi 0 pontos teljesítményük biztosan nem segít a gondjaikon.

    Az Aston Martin fenyegetőzéséről szóló podcast adásunkat alább hallgathatjátok meg:

    https://open.spotify.com/episode/2PxA0jG8BTzznDbMlp05nI?si=SjmMUtHtQqeYi6K_tQIHmA

  • Az Aston Martin már nem akar jogi lépéseket eszközölni az F1 ellen

    Az Aston Martin már nem akar jogi lépéseket eszközölni az F1 ellen

    Most már nem akar jogi lépéseket eszközölni az Aston Martin a 2021-es aero szabályok bevezetése miatt.

    Hetekkel ezelőtt Otmar Szafnauer kikelt magából és igazságtalannak nevezte a nemrég életbe lépő módosításokat. A kanadai-brit csapat vezetője úgy gondolta, hogy a változtatások azért jöttek létre, mert így akarták lassítani a Mercedes. Mivel az Aston Martin is hasonló filozófia szerint tervezte autóját, így ők húzták a legrövidebbet.

    Az amerikai csapatfőnök kihangsúlyozta, hogy először is beszélni szeretnének az FIA-val a helyzetről, ám a jogi lépések megtételét sem zárta ki.

    Lawrence Stroll elhintette azt is, hogy a Liberty Media erőltette némileg a módosításokat, ugyanis azt akarták, hogy a Mercedes stílusú, alacsony hasmagassággal rendelkező csapatok hátrányba kerüljenek.

    Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója azonban úgy tudja, hogy az Aston Martin feladta a harcot, mivel nem akar a „rossz vesztes” képében tetszelegni. Ezen felül a csapat hadjárata már ott nem indult jól, mikor a csillagosok sem álltak ki mellettük:

    ,,Mindannyian egyetértettünk abban, hogyan kellene leredukálni a leszorítóerőt. Megkérdeztük azt is magunktól, hogy ez minden csapatot és minden koncepciót egyformán érint-e majd, ugyanis attól féltünk, hogy valamelyik versenytárs így előnyhöz jut.” – magyarázta James Allison, a Mercedes technikai igazgatója.

    Az Aston Martin érvelése minden bizonnyal ott omlott össze teljesen, mikor a sportág főszereplői az F1 technikai biztosságának legutóbbi ülésén megvitatták a dolgot.

    ,,A csapatok egyetértettek abban, hogy összes javaslat közül az alvázzal kapcsolatos volt a legjobb és a legbiztonságosabb. A hátsó szárnyak méretét is csökkenthettük volna, ám azt senki sem akarta. Ha valaki felismeri akkor, hogy számára a mostani koncepció komoly hátránnyal bír, akkor biztos elmondta volna.” – nyilatkozta az ügy kapcsán James Key, a McLaren technikai igazgatója.

  • Berger: Az új szabályok nem a Mercedes és az Aston Martin ellen szólnak

    Berger: Az új szabályok nem a Mercedes és az Aston Martin ellen szólnak

    Gerhard Berger szerint a 2021-es aero szabályokkal nem a Mercedest vagy az Aston Martint akarták hátráltatni.

    Múlt héten Otmar Szafnauer igazságtalannak nevezte az idei évre bevezetett módosításokat, ugyanis szerinte a fő okként megnevezett biztonsági kérdés már nem releváns. A vezető elmondta, hogy azért akarták az autók teljesítményét ily módon némileg leredukálni, mert a Szövetség attól félt, hogy a 2019-es Pirelli prototípusok nem fogják úgy bírni a terhelést. Ám mivel az olasz gumigyártó megerősítette a komponenseket, az 56 éves vezető szerint már nincs is oka a változtatásnak.

    Szafnauer ezen felül azt is nehezményezte, hogy az FIA mellett az sportág irányítói is döntöttek a módosításokról. Az Aston Martin csapatfőnöke kijelentette, hogy mindez azért fordulhatott elő, mert így akarták lassítani a Mercedest és közelebb hoznia a mezőnyt egymáshoz.

    Mivel az Aston Martin is hasonló filozófia mentén készült, így ők is szenvednek az új regulák miatt.

    Berger szerint nem ez történt:

    ,,Nem hinném, hogy azért változtattak a szabályokon, mert lassítani akarták a Mercedest és az Aston Martint. Szó sincs erről. Ha ezt akarták volna, akkor csak a Mercedes ellen kellett volna menniük. Ettől eltekintve minden csapatnak egyenlő esélye volt arra, hogy megértse az új szabályokat. Egy körülbelül 1500 embert foglalkoztató alakulatnál ezeket a módosításokat a mérnökök örömmel fogadják, mert így akarnak bizonyítani.” –nyilatkozta az osztrák ex-versenyző a Sport Bild-nek.

    A DTM irányítója ugyanakkor egykori pilótája formájára is kitért. Berger arra a kérdésre, hogy vajon Sebastian Vettel akkor döntött volna jól, ha inkább egy évet kihagy, így válaszolt:

    ,,A jelenlegi perspektívából nézve igen. Másrészt még nem telt el annyi idő. Két futam után nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni.”

    Berger többet várt idén az Aston Martintól, ám szerinte a négyszeres világbajnok minden erejét mozgósítja annak érdekében, hogy javítson a jelenlegi helyzeten:

    ,,Sebastiannak (Vettel) csak vissza kell szereznie a régi formáját, az Aston Martinnak pedig a technikai oldalon kell elvégeznie a házi feladatot.”

  • Stroll és az Aston Martin megütheti a bokáját a jogi fenyegetőzés miatt?

    Stroll és az Aston Martin megütheti a bokáját a jogi fenyegetőzés miatt?

    Ralf Schumacher szerint a milliárdos Lawrence Stroll az Aston Martin csapat tulajdonosa mozgathatja a szálakat azon jogi fenyegetőzések kapcsán, melyet a Forma-1-es hatóságok kaptak.

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint – akinek véleményét sokan osztják – „érthetetlen”, hogy az Aston Martin miért fenyegetőzik perrel a 2021-es aerodinamikai szabálymódosítások miatt.

    A csapat szerint a Liberty Media, az FIA, sőt a Pirelli is összeesküdött egymással, és kulcsfontosságú változtatásokat vezettek be annak érdekében, hogy lelassítsák a Mercedest, és ezzel az Aston Martint is, melyet Toto Wolff „járulékos veszteségnek” titulálta.

    Vasárnap a Pirelli főnöke, Mario Isola visszautasította azokat az feltevéseket, miszerint a 2021-es gumikat emiatt változtatták volna meg.

    „Bármilyen változtatás is történik, az valakinek jobban, valakinek kevésbé fekszik” – mondta. „Nem lehet mindenkit boldoggá tenni.”

    „De senki sem számított arra, hogy egy világjárvány leállítja az egész világot. Megbeszéltük a helyzetet a csapatokkal, de amikor az FIA változtatott a technikai szabályokon, nem tudtuk garantálni, hogy megfelelő jellemzőkkel bíró gumikat tudunk majd szállítani” – tette hozzá Isola.

    „A gyárak zárva voltak, mi otthon maradtunk, nem tudtunk tenni semmit sem. Amikor lehetőség nyílt arra, hogy fejlesszünk valamit, prototípusokat készítettünk, duplán ellenőriztük a megbízhatóságot, majd teszteltük őket a pályán.”

    „Minden gyorsan történt, korlátozott tesztelési lehetőséggel. Nyilvánvalóan nem akartunk egyik csapatnak sem ártani, csak alkalmazkodtunk a mindenkit érintő változásokhoz, és véleményem szerint a legésszerűbb megoldást választottuk” – mondta az olasz.

    Ralf Schumacher szintén kritikusan szemléli az Aston Martin csapat panaszát.

    „Kicsit furcsa a második versenyhétvégén arra következtetésre jutni, hogy hátrányban vannak” – mondta a német Sky-nak.

    Stroll állhat a fenyegetőzés mögött

    Schumacher azt gyanítja, hogy nem a csapatfőnök Otmar Szafnauer, hanem az Aston Martin csapattulajdonosa, Lawrence Stroll az, aki a jogi fenyegetőzés mögött áll.

    „A ‘nagyfőnök’ nem szeret veszíteni. Sikeres üzletemberként nincs ehhez hozzászokva” – mondta az egykori F1-es pilóta.

    „Ő is az a fajta ember, aki mindig érvényesülni akar, tehát a jelek szerint most így próbálkozik. De az a tippem, hogy meg fogja ütni a bokáját.”

    Schumacher azt is sejti, hogy Stroll azért dühös, mert a csapatot tavaly megbüntették a „rózsaszín Mercedes” autómásolási ügy miatt.

    „Talán ezért gondolják úgy, hogy most ezért jár nekik némi szívesség” – mondta Schumacher.

  • Marko is kiakadt az Aston Martin módosítási kérelmén

    Marko is kiakadt az Aston Martin módosítási kérelmén

    Helmut Marko érthetetlennek találja az Aston Martin azon kérését, miszerint az FIA még a szezon közepéig változtasson az idén bevezetett aero szabályokon.

    Korábban már megírtuk, hogy az Emilia Romagna Nagydíj keretein belül Otmar Szafnauer felszólalt és elmondta, beszélni fog a Szövetséggel, ugyanis igazságtalannak tartja az idei szezonban bevezetett regulákat. A módosítások ugyanis az alacsony hasmagasságú autókat érintették leginkább kedvezetlenül, így a Mercedes mellett a kanadai-brit csapat is a rövidebbet húzta.

    Lewis Hamilton már Bahreinben utalt arra, hogy ezek a változtatások azért lettek beiktatva, mert így szerették volna lassítani a csillagosokat. Az Aston Martin csapatfőnöke is osztja ezt az álláspontot, sőt akár az egész ügyet jogi útra is terelheti.

    A másik érintett istálló vezetőjeként Toto Wolff azonban megjegyezte, hogy ők nem akarnak azonnal módosításért könyörögni:

    ,,Az Aston Martinnak jogában áll megkérdezni azt, hogy mi volt a változtatás mögötti szándék. Én úgy gondolom, hogy talán ezek az intézkedések ellenünk irányultak, és az Aston Martin lett a járulékos veszteség. Többszörös világbajnok csapatként mi nem fogunk azonnal szabályváltoztatásért sírni. Ám ez egyértelmű hátránnyal jár az alacsony hasmagassággal rendelkező csapatoknak. Mi is drámain sokat vesztettünk. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az Aston Martin már egy nagy és fontos márka, viszont hirtelen a semmibe kerültek, akkor meg érthetjük, hogy ez mégis honnan jön.” -nyilatkozta az Ezüst Nyilak csapatfőnöke a Német Sky-nak.

    Christian Horner már felszólalt a vádak ellen, de ugyanakkor Helmut Marko is véleményezte ellenfelük álláspontját.

    ,,Ez az egész történet érthetetlen. Mikor mi domináltunk, akkor szezononként volt 2-3 ilyen kaliberű módosítás. Ezen felül a Racing Pont vagy Aston Martin is rábólintott ezekre a változtatásokra, így nem értem mi is a vita tárgya. Mindazonáltal övék a második Mercedes, így nekik is azokat a módosításokat kell végrehajtaniuk. Láthattuk azt, hogy az alacsonyabb hasmagasságú autók is lehetnek sikeresek.” – tette hozzá az osztrák tanácsadó.

     

  • Horner meglepődött az Aston Martin csapatfőnökének kirohanásán

    Horner meglepődött az Aston Martin csapatfőnökének kirohanásán

    Christian Horner szerint naiv dolog azt hinni, hogy egy futam után változtat majd az FIA a szabályokon.

    Otmar Szafnauer pénteken kiakadt és némileg igazságtalannak titulálta a 2021-re megalkotott aero szabályokat. Szerinte ugyanis a Szövetség az F1 irányítóival karöltve döntött úgy, hogy csökkenteni kell a konstrukciók leszorítóerejét. Mindezt biztonsági okokra hivatkozva lépték meg, ám az Aston Martin csapatfőnöke úgy véli, hogy a Pirelli változtatásai miatt az eredeti okok már elévültek.

    A Red Bull csapatfőnöke azonban nem érti, kollégája hogyan gondolja, hogy módosítanak a regulákon, mivel még csak egy futam ment le a bajnokságból:

    ,,Egy kissé meglepett, mikor hallottam. Tudtam, hogy mennek pusmogások a háttérben, de így tálalva még nem hallottam. Először is, eddig csak egy példán vagyunk túl, amin a Mercedes, egy alacsony hasmagasságú autóval meg is nyerte a versenyt. Abszolút egy szinten vannak velünk, sőt a gumikezelés terén egy kicsit talán jobbak is voltak nálunk Bahreinben. Itt elég lenyűgözőnek tűnnek, és különben is, eddig csak egy pályán voltunk. Ezeket figyelmen kívül hagyva, van egy mente a szabályok bevezetésének, és minden egyhangúlag meg lett szavazva. Az Aston Martinnak vagy Racing Pointnak még azelőtt kellett leadnia a voksát, mielőtt ez a világtanácson az F1 Bizottság elé került volna. Névtelenül és egyhangúlag minden meg lett szavazva. Mikor pár évvel ezelőtt az első szárnyakon módosítottak, az számunkra igen fájó volt. Mi ellene szavaztunk, de végül el kellett azt fogadnunk. Így hát egy kissé naiv dolog azt gondolni, hogy a szabályokat csak úgy, egy futam után megváltoztatják, főleg annak türkében, hogy teljes mértékben betartottuk a szükséges procedúrákat.” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak.

  • Az Aston Martin felemelte a hangját és szabályváltoztatást követel

    Az Aston Martin felemelte a hangját és szabályváltoztatást követel

    Az Aston Martin nem tartja túl etikusnak az idén bevezetett szabályokat, így változtatásokat szeretne kérni az FIA-tól.

    A 2021-es szezonra megalkotott regulák, amik az autók leszorítóerejének csökkentését hivatottak eszközölni, az alacsonyabb hasmagassággal rendelkező versenygépek mumusává váltak. Ennek kapcsán, akik e filozófia mentén alkották meg konstrukciójukat, idén egyelőre nem muzsikálnak olyan jól, mint tavaly. A Mercedes illetve az Aston Martin tűnik a legnagyobb vesztesnek, míg a Red Bull és az AlphaTauri némileg jól járt a módosításokkal.

    Lewis Hamilton az első futam kapcsán már finoman megjegyezte, hogy a változtatásokkal némileg őket akarták visszafogni. Imolában Otmar Szafnauer továbbment, és elmondta, nem tartja igazságosnak azt, ahogy és amiképp megszületettek ezek a bizonyos szabályok.

    Mire alapoz az Aston Martin?

    Mivel idén is a 2019-es prototípusokat használja a Pirelli, az FIA attól tartott, hogy ha nem redukálják le az autók gyorsulását, akkor a komponensek nem fogják úgy bírni a terhelést. A silverstone-i gárda vezetője azonban megjegyezte azt, hogy miután életbe léptek a regulák, az olasz gumigyártó hirtelen és titokzatos módon robusztusabb abroncsokkal állt elő. Ennek tükrében a Szövetség lépése már indokolatlanná vált.

    A 56 éves csapatfőnök továbbá azt sem tartja túl etikusnak, hogy az FIA-n (akinek meg van ahhoz a jogköre, hogy ilyen módon rendeljen el módosításokat) kívül a sport irányítói is részt vettek a szabályok megalkotásában, míg a csapatok erről nem szavazhattak.

    ,,A szabályváltoztatásokat biztonsági okokra hivatkozva vezették be, az ilyen jellegű döntéseket viszont kizárólag az FIA-nak kell meghoznia. Ők (az F1 irányítói) nem szakértők.” – kezdte a Motorsport.com-nak Szafnauer.

    Az Aston Martin vezetője hozzátette, hogy mindenképpen beszélni fognak a Szövetséggel, és remélik, hogy valamilyen módon segítik majd a kedvezőtlen koncepcióban ragadt résztvevőket:

    ,,Úgy vélem, hogy az a helyes, ha beszélünk az FIA-val és kiderítjük azt, hogy mi és miért történt. Ezután meglátjuk, hogy tudunk-e tenni valamit azért, hogy ez igazságosabb legyen. Ez a helyes út. Csapatként keményen kell dolgoznunk azért, hogy megpróbáljuk visszaszerezni azt, amit lehet. Ám ugyanakkor megbeszéléseket kellene folytatnunk a Szövetséggel annak érdekében, hogy egy kicsit egyenlőbbé tegyük a küzdelmet.”

    Szafnauer a jogi lépések megtételét sem zárta ki:

    ,,Úgy vélem, hogy a megbeszélek után eljuthatunk arra a pontra is. Nehéz viszont ezt most megjósolni. Véleményem szerint az a helyes út, ha megnézzük, hogy mit tehetünk.”

    Nem könnyű az alacsony hasmagassággal rendelkező csapatok helyzete, ugyanis a homologizáció valamint a limitált fejlesztések kapcsán nem igazán tudnak módosítani az autón. Ezért is lenne fontos a „zöld” istállónak az, hogy a Szövetség közbe avatkozzon.

    A Mercedes egyenlőre csendben maradt:

    Az Aston Martinon kívül a csillagosok szenvedik meg leginkább a szabályváltoztatásokat. Toto Wolff azonban még óvatos, így nem akar beleavatkozni a vitába:

    ,,Úgy vélem, hogy ez egy elég trükkös téma. Előbb látnunk kell a teljes képet, mielőtt bárminemű megjegyzést tennénk. Ebben a szakaszban, nem hinném, hogy az a helyes, ha ujjal mutogatnunk valakire vagy valakikre. Egyelőre tehát nem beszélnék erről.” – tette hozzá az osztrák vezető a Sky Sportsnak.