Címke: ruhamárka

  • Az Alpha Tauri is bejelentette az autóbemutatójának dátumát

    Az Alpha Tauri is bejelentette az autóbemutatójának dátumát

    Az újjáalakult Alpha Tauri a második csapat a Ferrari után, akik nyilvánosságra hozták az autóbemutatójuk időpontját.

    Az egykori Scuderia Toro Rosso csapata a 2020-as autóját – amit Pierre Gasly és Danyiil Kyvat fog majd vezetni – február 14-én délután fogják majd bemutatni a nagyközönségnek. Mindez azt jelenti, hogy a faenzai istálló három nappal később fogja leleplezni a konstrukcióját, mint a Ferrari, akik február 11-én rendezik majd az autóbemutatójukat Maranellóban.

    Az eseményt a Red Bull 7-es hangárjában rendezik majd Salzburgban. Ez lesz az első alkalom, hogy ez a létesítmény egy Forma-1-es autóbemutatónak adhat majd otthont.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Toro Rosso meg fogja változtatni a csapatnevét a 2020-as szezonra, az új nevet pedig a Red Bull salzburgi ruhamárkája illette.