Címke: ruhakollekció

  • Räikkönen is kijött egy ruhakollekcióval

    Räikkönen is kijött egy ruhakollekcióval

    Kimi Räikkönen is egyedi ruhakollekcióval állt elő, rajongói legnagyobb örömére.

    Az már közismert, hogy Lewis Hamilton rendszeresen közös kollekciót készít a Tommy Hilfigerrel, Fernando Alonsonak ott a Kimoa, és nemrégiben kiderült, hogy Charles Leclerc is saját ruhakollekcióval készül.

    Most azonban itt a Räikkönené! Persze korántsem a Hamiltonéhoz hasonló divattermékekről van szó, sokkal inkább egyedi, a Forma-1-től és csapatától független, „saját márkás” ruházatról.

    Mindezt a finn versenyző most, az Amerikai Nagydíj okán Texasba érve jelentette be. Nem egyedül hozta ugyanis létre a dolgot, hanem összeállt Jesse Jamesszel, aki amellett, hogy tévés személyiség, valójában hegesztő, egyedi motorokat készít és ő alapította a West Coast Choppers. A Discovery csatornán láthattátok is műsorát „Jesse James piszkos műhelye” címmel.

    Räikkönen 2018-ban megnyerte az Amerikai Nagydíjat, és jelen állás szerint ez a legutóbbi győzelme. Ez után a finn és James rádöbbentek, hogy sok a közös bennük. Mintegy közös szenvedélyeiket megünnepelvén pedig kitalálták, hogy hozzanak létre egy közös kollekciót.

    Az így megszületett „Kimi by West Coast Choppers” márka most debütált, már weboldal és Instagram profil is tartozik hozzá. A weboldalon pedig elérhető a kollekció, melyben szerepelnek férfi és női pólók, pulóverek, gyerek pólók, valamint sapkák is. Ezeken a West Coast Choppers logója, és/vagy Kimi Räikkönen neve, rajtszáma, vagy épp legendás megszólalása, a „Leave me alone” szerepel.

    Árkategóriájában nem épp a legolcsóbb, de nem is igen drágább más csapatruházatnál. A férfi ruházati cikkek 39,95 euró és 129,95 euró között (~13 000 Ft és 43 000 Ft között) mozognak, míg a sapkák egységesen 39,95 euróba (~13 000 Ft) kerülnek.

    https://www.instagram.com/p/B4LZZIDl8Vp/

  • Hamilton rangos kitüntetést kap a ruhakollekciója miatt

    Hamilton rangos kitüntetést kap a ruhakollekciója miatt

    Lewis Hamilton november 7-én már biztosan egy díj tulajdonosa lesz, ugyanis a német GQ jelölte a brit versenyzőt a Man of the Year díjátadón.

    Az ötszörös világbajnok azonban nem a sportban elért sikereiért kap elismerést, a németek ezúttal ruhakollekcióját díjazzák. A Mercedes pilótája tavaly dobta piacra a Tommy Hilfigerrel közös ruházati márkáját, majd ebben az évben a nagy siker miatt, ez az együttműködés folytatódott és már el is készült a második illetve harmadik kollekció. A TommyXLewis fantázia névre hallgató ruhadarabok nagyon kelendőek, ugyanis a piacra dobás után szinte azonnal új példányokat kellett gyártani.

    Hamilton a tervezés előtt elmondta, nagyon is részt vett az új kollekció kialakításában, és ha véget ér versenyzői karrierje akkor valószínűleg ennél is jobban belemerül a divat világába.

    A Mercedes pilótája Instagram oldalán közölte követivel, hogy díjat fog kapni Berlinben a GQ eseményén.

    https://www.instagram.com/p/B3mZVzNAQ3d/?igshid=bbtjs78raof

    ,,Köszönöm GQ Németország, hogy Man of the Year listáján szerepelhetek. Nagyon várom már, hogy Berlinbe utazhassak és átvehessem a díjat.”

    Az ötszörös világbajnok a Kreativitás és Design kategóriát nyerte meg.

    A brit versenyző mellett még saját márkás ruhákkal Fernando Alonso (Kimoa), Daniel Ricciardo (Orlebar Brown) és Max Verstappen (Unleash te Lion) büszkélkedhet, valamint Charles Leclerc is elgondolkodott azon, hogy a fent említett versenyzők útjára lépve kollekciót tervez.

  • Leclerc Hamiltonhoz hasonlóan fog „betörni” a divat világába

    Leclerc Hamiltonhoz hasonlóan fog „betörni” a divat világába

    Charles Leclerc elmondta, jobban tud azonosulni Lewis Hamilton személyiségével, mint csapattársáéval, Sebastian Vettelével. A monacói elárulta, a Mercedes versenyzőjéhez hasonlóan ő is szeretné „betenni a lábát” a divat világába.

    A 21 éves fiatal még csak második évét tölt a Forma-1-ben, ám ferraris sikerei és győzelmei a mezőny egyik legjobbjává emelték. Kollégája, híres arról, hogy kerüli a reflektorfényt, és inkább a „normális élet” híve, míg fő riválisuk, a brit bajnok különféle eseményre látogat el, sőt már ruhakollekciója is van, amit a Tommy Hilfigerrel közösen álmodtak meg.

    Hamilton elmondta, ezek a tevékenységek segítenek neki abban, hogy még jobban tudjon fókuszálni a pályán. Leclerc ezt a személetmódot nagyon is érti, teljes mértékben azonosulni tud az ötszörös világbajnok ezen gondolataival, sőt azt is elárulta, saját ruhakollekciót készít.

    ,,Lewishoz hasonlóan én is piacra fogom dobni a saját kollekciómat, ez egy olyan dolog amit már régóta megakartam csinálni. Ezen a fronton inkább Lewisra hasonlítok, szeretem magam kipróbálni különböző területeken, ugyanis ezek a tevékenységek segítenek abban, hogy egy versenyhétvége után ki tudjak kapcsolódni.” -nyilatkozta Leclerc a Motorsport.com-nak.