Címke: Rubens Barrichello

  • A Haas Schumachert részesíti előnyben Mazepinnel szemben

    A Haas Schumachert részesíti előnyben Mazepinnel szemben

    Egy orosz autóversenyző úgy véli, hogy a hazájából származó pilótatársak általában a második vonalba szorulnak, amikor belépnek a nyugati motorsport-kategóriákba, mint például a Forma-1-be.

    Viktor Kozankov, Oroszországban ismert egykori formaautós pilóta, aki olyanok ellen versenyzett, mint David Coulthard vagy Rubens Barrichello. A Match TV-n ezúttal arra kérték, hogy értékelje az ellentmondásos F1-es újonc, Nikita Mazepin viharos pályafutásának a kezdetét:

    „A versenyzőink a Forma-1-ben, bármennyi pénzt is fektetnek bele ebbe, nem valószínű, hogy valamit is nyernek majd. Versenyüléshez jutnak, fizetnek egy bizonyos kilométerenkénti árat, és ennyi. Ez látható Mazepin és Mick Schumacher esetében is. Az egész csapat Schumachernek dolgozik, és mindent megtesznek azért, hogy sikeres legyen, miközben Mazepinre csak mosolyognak.”

    Mazepint, aki a Haas másik újoncához, Schumacherhez hasonlóan csak 22 éves, erősen támogatja édesapja, Dmitry Uralkali cége, amely egyben a csapat névadó szponzora is. Kozankov válaszolt arra is, hogy miképp viszonyulnak a nyugati versenycsapatok az orosz pilótákhoz:

    „Ők már csak ilyenek. Mosolyognak, de a kisujjukat sem mozdítják meg azért, hogy eljuss valahová. Legalábbis ez a tapasztalatom. Még a 80-as években, egy olaszországi teszt során a Formula 3-as csapatok tulajdonosai, Guido Forti és Ferdinando Ravarotto elmondták nekünk, hogy ez a sportpolitika már a junior kategóriákban is elkezdődik,”

    A 62 éves korábbi pilóta szerint az orosz versenyzők és befektetők ezért csak vesztegetik az idejüket a Forma-1-ben:

    „Akár egy csapatot is megvehetsz, de mit fogsz vele kezdeni? A Forma-1-re nincs szükségünk – saját bajnokságot kell fejlesztenünk.”

  • Elképesztően részletes és látványos videó: Így tesztelik az F1-es sisakokat!

    Elképesztően részletes és látványos videó: Így tesztelik az F1-es sisakokat!

    Az biztonság az F1 egyik legfontosabb alapeleme, és a bukósisakok ebben bizony kulcsszerepet játszanak. Nézzük is meg ezért, hogy miképp fest az FIA legújabb tesztje, amivel biztosítanak egy minőségi normát.

    Magától értetődik, hogy milyen fontos része egy Forma-1-es versenyző életének, a bukósisakjának a védelme. Nézzük csak meg Romain Grosjean tavalyi balesetét Bahreinben, ahol a sisaknak fontos szerepe volt abban, hogy a francia végül elsétálhatott a balesete helyszínéről. Sérülések persze történhetnek, mint például amikor Felipe Massának koponyatörése volt, amikor Rubens Barrichello autójáról lerepülő rugó fejbeverte a Ferrari akkori versenyzőjét, 280 km/órás sebességnél. Ezért az FIA egy nehéz fém korongot lő ki 250 km/órás sebességgel a tesztelt bukósisakokra, hogy megbizonyosodjanak a pilóták fejének a megfelelő védelméről.

    Alább látható a videó, amely részletesen bemutatja, hogy miképp is zajlik ez a folyamat:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA Safety (@fia_safety) által megosztott bejegyzés

  • A Ferrari legnagyobb botrányai a Forma-1-ben

    A Ferrari legnagyobb botrányai a Forma-1-ben

    A Scuderia Ferrari a kezdetek kezdete óta jelen a Forma-1-ben, és az elmúlt 70 évük valóságos hullámvasúttal ér fel. A széria legsikeresebb csapatként számtalanszor okoztak örömet a rajongóiknak, de voltak olyan esetek, amikre minden bizonnyal nem büszkék Enzo Ferrari örökösei.

    A racingnews365.com összeszedett hét olyan történést a vörösök életéből, amely igencsak kiverte a biztosítékot sokaknál.

    Villeneuve kontra Pironi

    Az 1982-es San Marinói Nagydíjat Gilles Villeneuve vezette, csapattársa Didier Pironi előtt. A csapat utasította a párost, hogy vegyenek vissza a biztos előny tudatában, és ne csatázzanak egymással, abban a sorrendben érjenek célba, ahogy voltak. Pironi ezt azonban másképp gondolta, figyelmen kívül hagyta a csapat utasításait és megelőzte a kanadai csapattársát és megnyerte a versenyt. Ennek hatására Villeneuve nagyon megorrolt a franciára. Kibékülni már sosem tudtak, mivel Villeneuve a soron következő Belga Nagydíj időmérő edzésén halálos balesetet szenvedett… Sokak azonban úgy vélik, hogy az imolai incidens is közre játszott a tragédiában, mivel ezért revansot akart venni Pironin, így minden határt átlépve igyekezett gyorsabb lenni a társánál, aminek a vége a halálos baleset lett.

    Kémbotrány

    A 2007-es idény nem csak a pályán történtek miatt marad emlékezetes, hanem azon kívül is. Ekkor robbant ki ugyanis a Forma-1 történetének egy legnagyobb balhéja, ami egyben az egyik legvitatottabb sztori is. A Ferrari alkalmazásában álló Nigel Stepney ugyanis szigorúan titkos információkat adott a rivális McLaren csapatnak. Ennek hatására a csapat azonnali hatállyal kirúgta Stepneyt, a McLarent kizárták az az évi konstruktőri bajnokságól, és példátlan nagyságú, 90 millió eurós pénzbüntetéssel is sújtották őket. Noha a Ferrari ebben az ügyben áldozat volt, mégis részesei ily módon ennek az incidensnek.

    Barrichello az utolsó centiken engedi el Schumachert

    Michael Schumacher úgy vágott neki a 2002-es szezonnak, hogy zsinórban harmadszor szerezhet világbajnoki címet a Ferrarival. Az Osztrák Nagydíjra a német kényelmes, 21 pontos előnnyel érkezett a legközelebbi riválisai előtt. Az egész hétvégét azonban a csapattársa Rubens Barrichello dominálta, megszerezte a pole-t is, és a futamot is végig vezette, leszámítva az utolsó kört, annak is az utolsó métereit. Barrichello azt az utasítást kapta, hogy engedje el az akkor még négyszeres világbajnok csapattársát, aki ennek csak a célvonal előtti utolsó métereken tett eleget. Ez a döntés hatalmas negatív visszhangot váltott ki a rajongókból, és ennek hatására a következő idénytől betiltották a csapatutasításokat a Forma-1-ben. A dobogón Schumacher engedte, hogy Barrichello álljon a legmagasabb fokra, illetve az első helyezettnek járó trófeát is átadta neki.

    Schumacher bajnoki címet eldöntő ütközése 1997-ben

    Michael Schumacher egyetlen egy ponttal vezetve érkezett meg az 1997-es szezon utolsó futamára Jerezbe, Jacques Villeneuve előtt. Ez pedig azt jelentette, hogy aki a másik előtt végez, az lesz a bajnok. A verseny 22.körében a német vezetett, akit közvetlenül követett a bajnoki riválisa. A kanadai a Dry Dac kanyarba érve bebújt a Ferrari mellé, ám Schumacher szándékosan hamarabb fordult, ezzel eltalálva a Williams oldaldobozót. Schumacher e manőver hatására fel kellett, hogy adja a futamot, míg Villeneuve pedig lassabb tempót autózva felért a dobogóra és megszerezte karrierje egyetlen bajnoki elsőségét. Schumachert a futam után két héttel kizárták emiatt a manővere miatt az egész pontversenyből, így máig ő az egyetlen versenyző, akit egy komplett bajnoki pontvadászatból zártak ki.

    Monacói „blokád”

    Ennek a történetnek is a hétszeres világbajnok a főszereplője. A 2006-os verseny időmérőjén Schumacher állt az élen, és már csak az utolsó próbálkozások voltak hátra. A német az utolsóelőtti kanyart azonban elfékezte, és a szalagkorlátban végezve állt meg a pályán. Fő riválisai, így Fernando Alonso is a német mögött volt a pályán, aki emiatt nem tudott javítani. A kvalifikáció után a versenybírok szándékosság miatt elvették Schumachertől az első rajtkockát és a rajtrács végére száműzték. Azóta pedig már kiderült, a hétvége előtt Ross Brawn és Michael Schumacher közösen álltak elő ezzel az ötlettel, de a brit nem hitte, hogy a versenyzője komolyan meg is fogja ezt csinálni.

    „Alonso gyorsabb nálad”

    A 2010-es Német Nagydíjon nagyon közel állt Felipe Massa ahhoz, hogy a súlyos hungaroringi balesete után először nyerjen F1-es futamot. Azonban a versenymérnöke Rob Smedley a 49.körben a következő, azóta legendássá váló mondatot mondta a brazilnak: „Fernando gyorsabb nálad, érted?!” Massa ezután lelassított és elengedte Alonsot, aki meg is nyerte a versenyt. Sokan ezt – tiltott – csapatutasításnak vették, de a Ferrari végül megúszta a szigorú büntetést, és „csak” százezer dolláros büntetést kellett kifizetniük. Massának végül nem jött össze a balesete után az áhított futamgyőzelem, hiába volt a mezőny tagja 2017-ig.

    Szabálytalan erőforrás?!

    Az olaszok legfrissebb botránya pedig 2020-ra datálható. A Ferrari rendelkezett a legerősebb motorral 2019-ben, de annak legalitása számos kérdést vetett fel. E vizsgálat zárult le 2020 elején, amikor is a téli tesztek során az FIA bejelentette, hogy megállapodtak az olaszokkal, de ennek részletei titkosak, emellett pedig egy direktívával tettek pontot a kérdések végére. Ennek eredménye pedig az lett, hogy a legerősebb motor helyett a leggyengébb volt az övék, és ennek hatására 1980 óta a legpocsékabb szezonjukat teljesítették a vörösök.

  • Barrichello állítja: Hamilton jobb, mint Schumacher!

    Barrichello állítja: Hamilton jobb, mint Schumacher!

    Lewis Hamilton jobb, mint Michael Schumacher, állítja Rubens Barrichello, aki a Ferrarinál a hétszeres világbajnok csapattársa volt. A brazil azt követően nyilatkozott a korábbi riválisairól, hogy Hamilton a Mercedesszel nemrég beállította Schumacher hét világbajnoki címének a rekordját Törökországban. A 48 éves pilóta több mint 300 versennyel a háta mögött 2011-ben szállt ki a királykategóriából, és most így nyilatkozott:

    „Mindkettőjük ellen versenyeztem, így Lewis és Michael ellen is, bár előbbivel csak a Forma-1-es karrierje elején. Ennek ellenére azt gondolom, hogy Hamilton jobb, mint Schumacher.”

    A korábbi Ferrari, Honda és Williams pilótát megkérdezték a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso visszatéréséről is, aki jövőre a Renault-Alpine versenyzője lesz:

    „Azt hiszem, Fernando készen áll a visszatérésre. Nagyon fittnek tűnik, és talán ez a legnagyobb különbség közte és Michael 2010-es visszatérése között. Alonso jobban felkészült, és az elmúlt években is versenyzett, más kategóriákban.”

    Azt is elárulta Barrichello, hogy pont Barcelonában volt, amikor a ma már 39 éves Alonso a Renault 2020-as autójával tesztelt, a filmezős napjukon, erről így beszélt:

    „Őszintén szólva ugyanazt a versenyzőt láttam, mint akit ismertem már 2005-ből. Minden egyes részletet átbeszélt, és csak előre tekint. Meggyőződésem, hogy továbbra is megvan az akarata ahhoz, teljesíteni tudjon.”

  • Kimi nem hatódott meg attól, hogy rekordot dönt a hétvégén

    Kimi nem hatódott meg attól, hogy rekordot dönt a hétvégén

    Kimi Räikkönen nem az a könnyen lenyűgözhető ember, ez talán már senkinek sem okoz meglepetést. A hétvégén megdöntheti a legtöbb nagydíjindulás rekordját, és szokásához híven, nem izgatta fel magát ilyesmin.

    Az Eifel Nagydíjon Räikkönen tehát a 323. rajtját tudhatja le majd a karrierjében. Ezzel megdönti Rubens Barrichello eddigi csúcsát, aki mostanáig magáénak tudhatta ezt a rekordot. Amikor rákérdezett erre a formula1.com Kiminél, rezzenéstelenül reagált:

    „A legtöbb sportban egy ponton túl minden rekordot megdöntenek. Ahogy már korábban is mondtam, ez jelenleg nem változtat a helyzetemen.”

    Annyit azonban elárult, hogy a jövőben esetlegesen másképp tekint majd erre:

    „Amikor majd visszatekintek, másképp láthatom majd a dolgokat, legyen majd bármilyen is az a szám vagy helyzet.”

    Fernando Alonso 2021-es visszatérése veszélyeztetheti esetlegesen ezt a csúcsot. Amikor erre is rákérdeztek nála, hogy maradna-e ezért a Forma-1-ben, Räikkönen felnevetett:

    „Nem ez lesz az oka annak, hogy maradjak vagy sem.”

  • Kimi Räikkönen rekordot dönthet vasárnap

    Kimi Räikkönen rekordot dönthet vasárnap

    Kimi Räikkönen rekordot dönthet az Orosz Nagydíjon.

    Szocsiban a finn versenyző beérheti Rubens Barrichello rekordját, mi szerint 322 F1-es futamon indult karrierje során. A Német Nagydíjon pedig már Räikkönen lehet az, aki a legtöbb F1-es futamon indult a Forma-1 történetében.

    Persze ezek a statisztikák a finnt nem különösebben hozzák lázba.

    „Minden rekord megdől egyszer, szóval ez nekem nem igazán számít” – mondta. „Talán később majd egy kicsit másként látom majd, de most csak versenyezni akarok és a tőlem telhető legjobbat nyújtani.”

  • Barrichello újra fiatalnak érzi magát új sorozatában

    Barrichello újra fiatalnak érzi magát új sorozatában

    A korábbi Ferrari pilóta, Rubens Barrichello idén csatlakozott a Toyota Gazoo Racing programjához az argentin Super TC 2000 sorozatban.

    „Megint fiatalnak érzem magam az újrakezdés miatt. Új vagyok itt, és nagyon erős csapattársaim vannak, akikkel összehasonlítanak.”

    A brazil többek között azzal a Matías Rossival versenyez egy csapatban, akinek az autóját Alonso is tesztelte már. Barrichello ezzel szemben nem jutott sok lehetőséghez.

    „Nem tudtunk annyit gyakorolni a szezonkezdet előtt, ami nem annyira jó. Ez a járgány rendelkezik néhány speciális tulajdonsággal, például az elsőkerék-meghajtás, ami még meg kell tanulnom. Kihívás, mert nagyon precíznek kell lenni ezekkel az autókkal.” – tisztázta a nehézségeket.

    A 11-szeres F1-es futamgyőztes 2012 óta versenyez a brazil Stock Carban, tavaly például ötödik lett. Innen nyergel majd át a szomszédos országba.

    „Ami nagyon tetszik, az az, hogy tapasztalt versenyzők ellen küzdhetek, ez motivál. Argentína sok jó pilóta hazája, de a pénzügyi helyzet nem olyan jó, mint Brazíliában, így nem jutottak el a Forma-1-ig. De nagyon sok tehetség van itt.”

    Barrichello 18.-ik helyről rajtolva az idei első futamon végül 10 helyet javítva nyolcadikként zárt.

  • Kimi végleg ki akar szállni a Forma-1-ből 2020 végén!

    Kimi végleg ki akar szállni a Forma-1-ből 2020 végén!

    Kimi Räikkönen felkészült arra, hogy végleg kiszálljon az F1-ből 2020 végén, tudta meg az InsideRacing. A finn pilóta jelenlegi szerződése véget ér az Alfa Romeóval idén, és úgy tudni, hogy a hétvégén értesíti a döntéséről a svájci csapatot is. Amennyiben így lesz, akkor Kimi 2001 óta 18 évnyi jelenlét után int búcsút.

    Räikkönen gyengén kezdte az évet, és az Alfa Romeo leginkább a mezőny végén harcol a Haas és a Williams autóival. Magyarországon a 40 éves pilóta lett a legutolsó az időmérőn, ami először fordult elő a karrierje versenyzői folyamán. Ráadásul három verseny után pontja sincs.

    Még mielőtt szögre akasztja a sisakot, elérhet egy újabb F1-es mérföldkövet. Rubens Barrichellonál is több futam teljesítése után ő lesz a királykategória valaha volt legtapasztaltabb pilótája. A brazil 322 futamos indulását októberben a Nürburgringen, az Eifel Nagydíjon érheti be, és akár 329 nagydíjjal fejezheti be a karrierjét, amennyiben idén 18 futam lesz a száguldó cirkuszban.

    Ez a hír táptalaja lehet azon pletykának is, mely szerint Sergio Perez visszatér az egykoron Sauber néven ismert csapatához, így a Racing Point 2021-re a helyére valóban leigazolhatja Sebastian Vettelt.

  • F1-es pilótákkal és számos nagyágyúval rendezik meg a virtuális Le Mans-i 24 órást

    F1-es pilótákkal és számos nagyágyúval rendezik meg a virtuális Le Mans-i 24 órást

    Teljessé vált a június 13/14-én megrendezésre kerülő virtuális Le Mans-i 24 órás viadal mezőnye. Az eseményen 200 induló lesz, amelyek között volt és jelenlegi Forma-1-es pilóták, WEC nagymenők és profi esportolók is lesznek, nem véletlenül vezetik fel úgy ezt az eseményt, mint mindenidők legnagyszerűbb hosszútávú versenye.

    A 200 fős mezőnyt négyfős csapatokba sorolták, amelyekben – egy csapatot kivéve -mindegyikben lesz egy vagy két profi szimulátor versenyző is. A versenyen két kategória lesz, LMP2 és GTE.

    A 24 órás viadalt az rfactor 2 nevű szoftveren keresztül fogják megrendezni, ahol valódi WEC és esport csapatok mellett az erre az alkalomra létrehozott istállók is részt fognak venni.

    A névsort nézve szinte nem található olyan csapat, ahol legalább egy versenyző neve se csengene ismerősen. Megtalálható a listában öt aktív F1-es pilóta, Charles Leclerc, Antonio Giovinazzi, Lando Norris, Max Verstappen és Pierre Gasly, és két korábbi bajnok, Fernando Alonso és Jenson Button is.

    Lesznek Indy500 győztesek, Juan Pablo Montoya és Simon Pagenaud (utóbbi először kerül szembe Lando Norris-szal a botrányos versenyük óta), és F2-es pilóták is, mint Jack Aitken vagy Louis Deletraz.

    De lesz egy teljesen női csapat is, illetve a W Series bajnoka Jamie Chadwick fiúkkal alkot majd egy gárdát.

    Természetesen számos WEC versenyző (Buemi, Kobayashi, Hartley, Lotterer, Jani, Lopez, stb.) és egyéb ismerős név (Massa, Barrichello) mellett profi esportolók is indulnak majd. Utóbbit képviseli például David Tonizza vagy Jimmy Broadbent is.

    A versenynek egy magyar indulója is lesz, Pinczés Ádám személyében, aki többek között Olivier Panis csapattársa is lesz.

    A résztvevő csapatok és versenyzők névsora:

    LMP2:

    #1 – Rebellion Williams eSport – L. Deletraz, R. Marciello, N. Wisnjewski *, K. Brzezinski *
    #2 – Rebellion Williams eSport – G. Menezes, B. Senna, P. Brijak *, D. Mroczek *
    #3 – Rebellion Williams eSport – Y. Ye, A. Rougier, I. Price *, J. Keithley *
    #4 – ByKolles Burst eSport – T. Dillmann, E. Guerrieri, J. Simoncic *, J. Pedersen *
    #6 – Team Penske – J. Montoya, S. Pagenaud, D. Cameron, R. Taylor
    #7 – Toyota Gazoo Racing – M. Conway, K. Kobayashi, J.M. Lopez, M. Brient *
    #8 – Toyota Gazoo Racing – S. Buemi, B. Hartley, K. Yamashita, Y. Kasdorp *
    #9 – Panis Racing Triple A – O. Panis, A. Panis, A. Pinczés *, N. Pinto *
    #10 – Toyota Gazoo Racing ARG – N. Piquet jun., J. Santero, F. Gobbi *, M. Sirica *
    #12 – MPI Zansho – M. Papis, P. Fittipaldi, T. Kanaan, S. Weijer *
    #13 – Rebellion Williams eSport – A. Canapino, J. Aitken, A. Arana *, M. Romanidis *
    #14 – FA/RB AllInSports – F. Alonso, R. Barrichello, O. Pahkala *, J. Teien *
    #15 – Multimatic Zansho – A. Priaulx, S. Priaulx, M. Epps *, O. Fortin *
    #16 – Veloce eSports 2 – N. Nato, S. Vandoorne, E. Murphy *, T. Poradzisz *
    #17 – IDEC Sport Racing – P.-L. Chatin, R. Bradley, F. Colapinto, J. Purwien *
    #18 – Veloce eSports 3 – S. Fenestraz, R. Tveter, J. Baldwin *, T. Lartilleux *
    #20 – Team Redline – M. Verstappen, L. Norris, A. Kerkhof *, G. Hutter *
    #21 – Axle Motorsport – Alex Yoong, Alister Yoong, M. Naquib *, M. Aleef *
    #22 – United Autosports – F. Albuquerque, A. Brundle, J. von Uitert, T. Gamble
    #23 – Team Rocket Zansho – J. Button, A. Buncombe, J. von der Heyde *, M. Richards *
    #24 – Veloce eSports 1 – J.-E. Vergne, P. Gasly, J. Opmeer *, I. Gillissen *
    #30 – E-Team WRT – D. Vanthoor, K. van der Linde, F. Cornelis *, A. Schoonvliet *
    #31 – Panis Racing Triple A – T. Vautier, N. Jamin, H. Alsabti *, T. Cazaubon *
    #33 – 2 Seas Motorsport – I. Al-Khalifa, O. Rowland, R. MacDuff *, D. Braune *
    #36 – Signatech Alpine Elf – T. Laurent, A. Negrao, P. Ragues, N. Longuet *
    #37 – Jota Team Redline – W. Stevens, G. Aubry, A. Uusi-Jaakkola *, D. Farber *
    #38 – Jota Team Redline – A. Felix da Costa, F. Rosenqvist, R. van Buren *, K. Siggy *
    #42 – Cool Racing – N. Lapierre, A. Borga, E. Barbier *, M. Scalabrini *
    #46 – TDS E Racing Motul – L. ten Voorde, G. van der Garde, A. Siebel *, D. Jordan *
    #50 – Richard Mille Racing Team – K. Legge, T. Calderon, S. Flörsch, E. Jones *

    GTE:

    #51 – Ferrari AF Corse – N. Nielsen, F. Leo, K. Stoltze *, A. Laurito *
    #52 – Ferrari AF Corse – C. Leclerc, A. Giovinazzi, E. Bonito *, D. Tonizza *
    #54 – Strong Together – F. Castellacci, G. Fisichella, F. Massa, T. Mella *
    #56 – Team Project 1 – L. Hörr, D. Kolkmann, D. Giusa *, L. Müller *
    #57 – Team Project 1 – F. Fraga, M. Cairoli, T. Neuendorf *, Z. Siara *
    #63 – Corvette Racing – J. Taylor, N. Catsburg, A. Voss *, L. Heinrich *
    #64 – Corvette Racing – T. Milner, J. Magnussen, D. Lind, A. Terzic *
    #67 – Mahle Racing Team – F. Habsburg, J. Chadwick, J. Broadbent *, K. Rotting *
    #71 – Ferrari AF Corse – M. Molina, D. Perel, D. Santoro *, J. Zwiers *
    #80 – R&G eSports Team – D. Juncadella, M. Beche, E. Jajovski *, R. Kappet *
    #86 – Gulf Racing – B. Barker, A. Watson, A. Maguire *, E. Masciullli *
    #88 – Dempsey-Proton Racing – R. Pera, L. Hartog, M. Francesconi *, K. van Dooren *
    #91 – Porsche eSports Team – A. Lotterer, N. Jani, M. DeJong *, M. Pietilä *
    #92 – Porsche eSports Team – J. Evans, M. Campbell, M. Bakkum *, J. Bouteloup *
    #93 – Porsche eSports Team – N. Tandy, A. Güven, J. Rogers *, T. Östgaard *
    #94 – Porsche eSports Team – P. Pilet, S. de Silvestro, M. Krönke *, D. Williams *
    #95 – Aston Martin Racing – N. Thiim, R. Westbrook, L. Sörensen, M. Biancolilla *
    #97 – Aston Martin Racing – A. Lynn, C. Eastwood, H. Tincknell, T. Bironi *
    #98 – Aston Martin Racing – D. Turner, R. Gunn, J. Adam, G. de Fuoco *
    #99 – Feed Racing – S. Pilate, T. Pourchaire, A. Petit *, A. Vromant *

    * – profi szimulátor versenyzők

  • Jacobi tisztázta az ősi pletykát: Senna el akart indulni Imolában 1994-ben!

    Jacobi tisztázta az ősi pletykát: Senna el akart indulni Imolában 1994-ben!

    Ayrton Senna egykori menedzsere helyretette a korábbi legendáriumot, mely szerint Senna nem akart versenyezni Imolában. Frank Williams ráadásul tényleg felajánlotta neki ezt a lehetőséget is.

    Senna halála után számtalan mítosz kering még mindig az 1994-es imolai fekete versenyhétvégével kapcsolatban. Tartja magát azon állítás is, mely szerint Senna komolyan gondolkodott rajta, hogy a versenyen egyáltalán nem vesz részt, miután pénteken honfitársa, Rubens Barrichello súlyos balesetet szenvedett, Roland Ratzenberger a szombati időmérőn pedig az életét vesztette.

    A háromszoros világbajnok brazil menedzsere, Julian Jacobi a „Beyond the Grid” podcastjában azonban azt állítja, hogy védence akkoriban annyira azért nem gondolta túl ezen kockázatokat:

    „Mindenki ezt állítja, hogy így volt. Természetesen dühös volt Rubens pénteki balesete miatt, majd Ratzenberger halálos szombati ütközését követően. Nem gondolom azonban azt, hogy egyszer is kételkedett volna a vasárnapi indulásában. Az emberek azt mondják, hogy pedig ez így volt. Valójában azonban nem.”

    Jacobi egyes jól értesültek kijelentéseivel ellentétben ott volt szombat este, amikor Senna beszélt Frank Williams, csapatvezetővel:

    „Frank azt mondta neki, hogy nem kell vezetnie, ha nem akar. Azonban mégis megtette.”

    Az imolai versenyhétvégére a pilótamenedzser nagyon is jól emlékszik még:

    „Nehéz szavakba önteni. Ez valami olyasmi volt, amivel soha nem számolunk, persze tudatában voltunk annak, hogy mennyire is veszélyes az autósport.”

    Azzal ő is tisztában volt, hogy a Forma-1 akkoriban sokkal biztonságosabbnak tűnt, mint akár csak egy évtizeddel is korábban. A 80-as években nem volt haláleset a királykategóriában, egészen Imoláig. Jakobi nagyszerű munkának is gondolja Max Mosley és Bernie Ecclestone és csapata erőfeszítéseit ezen a téren:

    „Ez sokként hatott a Forma-1-re. Először megtörténtek Ratzenberger és Senna esetei, majd jött Karl Wendlinger balesete Monacoban. Ez mind ébresztőként hatott.”

    Az akkori Forma-1-es vezetés ezért gondoskodott arról, hogy a száguldó cirkusz az elkövetkezendő években egyértelműen biztonságosabb lett. Jakobinak személyesen ugyanakkor nem Senna volt az utolsó nagy vesztesége. 2011-ben elvesztette Dan Wheldont egy IndyCar versenyen, 2005-ben pedig a volt ralivilágbajnok Richard Burns volt az, aki elhunyt rákban. Mindkettőtöknek Jacobi volt a menedzsere, de Senna elvesztése fáj még mindig talán a leginkább neki:

    „Van kockázata ennek a sportágnak, így megtörténhetnek ilyen esetek. Sajnos, engem ez már három alkalommal érintett. Senna esete volt az egyetlen, és remélem utolsó is, amelyik egy állami temetéssel végződött. Nagyon mélyen érintett. Addig nem is voltam tisztában vele, hogy gyakorlatilag Brazíliában ő egy nemzeti hős, talán még nagyobb is, mint a futball legenda Pelé. Pelé akkor már rég visszavonult, Senna azonban aktív volt. Brazíliát képviselte világszinten. Ezt fel sem fogtam egészen addig, amíg ott nem voltam, és mindezt átéltem.”

    Senna volt csapattársa és barátja, Gerhard Berger a „kicker”-nek azt is elmondta, hogy Senna a karrierje után Brazília államelnöke is lehetett volna. A fekete imolai hétvége azonban ezt megakadályozta.