Már 14 éve, hogy Rubens Barrichello befejezte Forma–1-es karrierjét, de a brazil még mindig aktívan versenyez, sőt, Brazíliában még 50-en túl is a legjobb autóversenyzők egyikének számít, hiszen most egy új sorozatot, a brazil NASCAR-t hódította meg.
Barrichellót elsősorban Michael Schumacher ferraris csapattársaként ismerheti a szélesebb nyilvánosság, ahol csak másodlagos szerep jutott neki a domináns periódusban. Így is nagy nyomot hagyott azért a sporton, 2011-es visszavonulásakor rekorder volt nagydíjrajtok számában, és 11 futamot nyert, emellett pedig kétszer második, kétszer harmadik helyen végzett a bajnokságban.
Ezt követően nem hagyott fel a versenyzéssel, és elsősorban a brazil túraautós bajnokságban (mai nevén Stock Car Pro Series) talált új otthonra, ahol 2014-ben és még 2022-ben is bajnok lett – másodszor már azt követően, hogy 2018-ban agydaganat miatt sikeres műtéten esett át.
A brazil még idén, 53 évesen is versenyez a Stock Car-bajnokságban, de párhuzamosan még egy új projektbe is belevágott: elindult a NASCAR Brasilban is, ami egy a szintén nemzeti Sprint Race Series amerikaiak általi felvásárlásával három éve megalapított sorozat, ugyancsak zömmel brazil versenyzők részvételéve. Barrichello ezt a hat versenyhétvégéből és tizenkét versenyből álló bajnoki szezon nyerte meg, ráadásul úgy, hogy az egyik hétvégét ki is hagyta.
Barrichello így már három bajnoki címmel rendelkezik azóta, hogy maga mögött hagyta az F1-es karriert, és elmondása szerint továbbra sem áll szándékában leállni – Nico Rosberggel állította magát kontrasztba, aki azt követően, hogy 2016-ban megnyerte az F1-es vb-címet, váratlanul azonnal visszavonult, és azóta sem versenyzett.
„Nagy örömöt ad számomra, hogy teljes erőmből harcolhatok a győzelmekért, hiszen mindig is erről álmodtam. Ott van például Rosberg, aki a bajnoki címe után visszavonult, de én tényleg élvezem, amit csinálok, ajándékként fogom fel, és hálát érzek, miközben fiatalabb és tapasztaltabb versenyzőkkel harcolok. Nagyon hálás vagyok ezért a helyzetért” – idézi a Motorsport cikke Barrichellót.
A biztosnak látszó győzelemtől fosztotta meg a McLaren-Mercedest egy felelőtlen őrült a napra pontosan 25 éve rendezett 2000-es Német Nagydíjon, de hozzájárult egy történelmi sikerhez.
2000-ben ezen a napon, azaz július 30-án rendezték az akkor még a régi, 6,8 km hosszú, nagyrészt erdőben futó hockenheimi pályán tartott Német Nagydíjat, amelyet félig száraz, félig esős időmérő edzés vezetett fel. A pole pozíciót David Coulthard szerezte meg 1,366 másodperccel Michael Schumacher előtt, miközben az előző futamot, az Osztrák Nagydíjat megnyerő Mika Häkkinen a negyedik időt érte el. Az eső tehát csak mérsékelten borította fel az erőviszonyokat, a legnagyobb vesztes pedig Rubens Barrichello lett a másik Ferrariban, mivel csak a 18. rajtkockából várhatta a lámpák kialvását.
A lelátókon természetesen Schumacher-drukkerek tízezrei remélték tűkön ülve, hogy kedvencük az évben másodszor is nyerni fog hazai pályán, hiszen tavasszal a Nürburgringen rendezett Európa Nagydíjon őt intette le elsőként a kockás zászló. A német kétszeres világbajnoknak pedig nagyon nagy szüksége is lett volna egy győzelemre, mivel 22 pontos előnye (akkor még 10 pont járt egy győzelemért) két verseny alatt 6 pontosra olvadt az összetett élén David Coulthard-dal szemben – és Häkkinen is felzárkózott 8 pontra a harmadik helyen –, miután a Francia Nagydíjon motorhiba miatt nullázott, Ausztriában pedig már a rajtnál véget ért a versenye, amikor Ricardo Zonta megtorpedózta. (videó ITT)
A hazai publikum és a Ferrari-garázs döbbenetére azonban Schumacher ismét „nem élte túl” az első kanyart, ezúttal ugyanis Giancarlo Fisichellával akadt össze, amitől a Ferrari és a Benetton is nagy sebességgel a gumifalba csapódott. Eközben Häkkinen mindenkit lerajtolt és átvette a vezetést, mögötte pedig Coulthard fejezte be a második helyen az első kört. Miközben Schumacher és Fisichella a bokszutcában sétálva vitatta meg a történteket, Barrichello igyekezett menteni a menthetőt a maranellóiaknak, ésegyetlen kör alatt 8 helyet javított.
Az élen Häkkinen belefogott egy kis előny kiépítésébe, így a nézők Barrichello felzárkózására koncentrálhattak. A bivalyerős Ferrari-motor csak úgy repítette a már nyolcadik F1-es szezonját taposó, de továbbra is futamgyőzelem nélkül álló brazilt, aki a 6. körben már Johnny Herbertet előzte az 5. pozícióért. Persze itt nem állt meg, és a 11. körben a 4., a 13. körben pedig már a 3. helyre jött fel, hogy aztán elsőként látogassa meg a szerelőit új gumikért és egy kis üzemanyagért.
Ekkor bebizonyosodott, hogy a Hockenheimben kifizetődőbb egykiállásos stratégia helyett a Ferrari két kiállást tervezett Barrichellónak, hogy a brazilnak könnyebb legyen a felzárkózás. Persze a dobogós helyezés ezzel a stratégiával is elérhetőnek tűnt, a két McLaren-Mercedes azonban időközben eltűnt a távolban: féltávnál Häkkinen 1,4 másodperccel vezetett Coulthard előtt, míg a harmadik helyezett Jarno Trulli hátránya már 22 másodpercre rúgott.
Tükörsima McLaren kettős győzelmet várhattunk tehát, csakhogy a 25. körben minden előzetes számítást keresztülhúzott egy felelőtlen idióta. A neve Robert Sehli, és mint kiderült, korábbi Mercedes-alkalmazott, akit a gyártó 22 évnyi munkaviszony után korábban elbocsátott, a 47 éves férfit pedig annyira elkeserítették a kirúgásának körülményei, hogy úgy döntött, tiltakozásul beszökik a pályára a Német Nagydíj alatt.
Ez már önmagában elképesztően veszélyes, de Sehli mindezt a pálya leggyorsabb pontján tette meg, és teljes nyugalommal sétálgatott a fűben, miközben a pilóták jóval 300 km/órás tempó felett húztak el mellette. Hogy tetézze, egyszer csak gondolt egyet, és átrohant keresztbe az aszfaltcsíkon, hogy a túloldalon is sétálgasson egy kicsit…
A döbbenetes jelenetsor:
A versenyirányítás természetesen nem sokat gondolkodott és rögtön pályára küldte a biztonsági autót (majd gyorsan a korláton kívülre tessékelték Sehlit), amely lenullázta a McLarenek előnyét, és mindent a feje tetejére állított. A mezőny hátsó régióiból azonnal mindenki a bokszba hajtott, de az élmezőnynek mennie kellett még egy kört, lévén ők már elhagyták a bokszbejáratot, amikor életbe lépett a Safety Car-fázis.
A McLaren ennek a körnek a végén azonban érthetetlen módon csak a versenyt vezető Häkkinent hívta ki, a közvetlenül mögötte haladó Coulthardnak mennie kellett még egy kört, csakhogy akkorra már utolérte az utcai Mercedest. Akkoriban még tervben sem volt olyasmi, hogy a biztonsági autós fázis során bizonyos tempót kell tartania mindenkinek, így a mezőny versenytempóban száguldott Coulthard után, és mire a Safety Car elért a bokszutcáig, már Häkkinen, Trulli, Barrichello és de la Rosa is utolérte a skótot. Coulthard végül a késői kiállással hatodik helyre csúszott vissza, mert még Heinz-Harald Frentzen is megelőzte.
Az újraindítást tehát Häkkinen várhatta az élről Trulli és Barrichello előtt úgy, hogy már senkinek nem kellett kiállnia. Gondolhattuk legalábbis ekkor, az esőnek ugyanis más tervei voltak… Häkkinen rögtön begyújtotta a rakétákat és másfél kör alatt ellépett a Barrichellót feltartó Trullitól, de előnye hamarosan ismét elillant, mivel Pedro Diniz előzés közben leszorította a pályáról Jean Alesit, ami óriási balesetet és újabb biztonsági autós fázist eredményezett.
A valódi káosz azonban csak a második újraindítás után kezdődött: a szemerkélni kezdő esőben a fűre hajtó Wurz már a célegyenesben megpördült, de miután igazán rákezdett, sorban jöttek a többiek is. Zonta saját csapattársát, Jacques Villeneuve-öt pöckölte ki az első kanyarban, de megforgott Eddie Irvine is, miközben az egyik Minardi hatalmas füstfelhőt eregetve lehelte ki a lelkét. A Mclarennek pedig nem is kellett több, behívta esőgumikért az ekkorra ismét kisebb előnyt kiépítő Häkkinent az élről, őt pedig többek között a második helyezett Trulli és a negyedik de la Rosa is követte, miközben Barrichello, Coulthard, Frentzen és Zonta kint maradt.
A stadionrészben szakadt az eső, a pálya erdős szakaszai azonban jórészt teljesen szárazak voltak, de a célegyenesben és annak környékén így is elképesztően nehéz volt a pályán tartani az autót az élmezőny tagjainak. Zontának nem is sikerült sokáig és a falba állította a BAR-Hondát, miközben Coulthard feladta a küzdelmet és a bokszba vette az irányt.
Frentzen ugyan kitartott a második helyen, de az autója megadta magát, így Häkkinen vette át ezt a pozíciót és eredt Barrichello után, de elkapni már nem tudta a kockáztató brazilt, akit az égiek is megkíméltek a nagyobb esőzéstől, így végül 7,4 másodperces előnnyel célba érve megszerezte pályafutása első Forma-1-es futamgyőzelmét. Nem mellesleg Ayrton Senna 1993-as Ausztrál Nagydíjon aratott győzelme óta ekkor nyert először brazil pilóta.
Barrichello 123 futamot várt az első győzelmére, nem csoda, hogy már a levezető körben eltört nála a mécses:
Alighanem nézők millióiban hagyott kitörölhetetlen emléket a pilótatársak körében is rendkívül népszerű Barrichello, aki gyakorlatilag az egész eredményhirdetést végigzokogta, hogy aztán Häkkinen és Coulthard a vállukra emelve ünnepeljék őt. És volt mit ünnepelnie a Ferrarinak is, hiszen amellett, hogy nyertek, Barrichellónak sikerült megakadályoznia a futam után pontegyenlőséggel a második helyen álló McLaren-kettőst, hogy valamelyikük letaszítsa a pontverseny éléről Schumachert.
És hogy mi lett az eset után fogdába zárt, a futam utáni hétfőn óvadék ellenében elengedett Mercedes-alkalmazottal? Nos, egy francia bíróság 91 ezer frank kompenzációt ítélt meg neki, amit a Mercedesnek kellett kifizetnie. Sehli terve tehát, ha úgy vesszük bejött, hiszen duplán sikerült bosszút állnia a Mercedesen.
Rubens Barrichello szerint nem Lewis Hamiltonnak kellene bemutatóznia Ayrton Senna világbajnok McLarenjével a Brazil Nagydíj szombati napján.
A Brazil Nagydíj hétvégéjének egyik szenzációja lesz, hogy helyi idő szerint délután 5 órakor, egy órával az időmérő edzés után Lewis Hamilton bemutatózni fog Ayrton Senna 1990-es világbajnok McLarenjével, az MP4/5B-vel a háromszoros világbajnok halálának 30. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Hamiltonról köztudott, hogy nagy rajongója volt Sennának, ami magyarázza, hogy miért rá esett a McLaren választása – egyúttal 2008-ban pont a mai napon, november 2-án lett ugyanitt világbajnok a McLarennel –, ugyanakkor nem mindenki ért egyet azzal, hogy a nem mellesleg tiszteletbeli brazil állampolgári címet kapó hétszeres világbajnok lett a kiválasztott.
Többek között mást választott volna Senna McLarenjének vezetésére Rubens Barrichello, a brazilok 11-szeres F1-es futamgyőztese is. A Sennával baráti viszonyt ápoló, az 1994-es tragikus imolai hétvégén szintén hatalmasat bukó expilóta az X-en egyetértett egy rajongói kommenttel, amely úgy szólt: „Akinek Senna autóját kellene vezetnie Brazíliában, az Rubens Barrichello. Neki van közös múltja Ayrton Sennával, és sokkal jobb, mint Hamilton.”
A BandSports a Brazil Nagydíj paddockjában ezután mikrofonvégre kapta a 11 győzelméből 9-et a Ferrarinál, Michael Schumacher csapattársaként szerző Brazilt, aki kifejtette, hogy nem önös érdekből helyeselt, hanem egyszerűen úgy véli, a jeles alkalomra brazil versenyzőt kellett volna Senna McLarenjébe ültetni.
Ezt az autót fogja vezetni Hamilton:
The MP4/5B, 1990 McLaren Honda powered with which Ayrton Senna took his 2md World title, will be driven at Interlagos this weekend from @LewisHamilton 🇧🇷❤️ pic.twitter.com/oVBUo6wgga
„Valójában nem foglaltam állást, csak egyetértettem valamivel, amiről ugyanez a véleményem. De nem azért, mert nekem kellene beülni, hanem azért, mert brazilnak kell lennie. Mindegy, hogy mekkora szenvedéllyel viseltetünk Hamilton iránt – én is, mert a barátom –, ő már így is versenyezni fog. Adjanak esélyt egy új srácnak, egy brazilnak, aki még csak most kezdi az utat. Legyen [Gabriel] Bortoleto, [Felipe] Drugovich, vagy valaki, akinek nincs esélye vezetni, és aki brazil.”
„Ayrton mindig segítő kezet nyújtott a braziloknak. Felhívta a gokartos csapatomat 1987-ben, hogy segítsen nekem, úgyhogy ő biztos, hogy ezt tenné. Erről van szó, nem arról, hogy dühös lennék, nem. Interlagos itt van a szívemben, és azt gondolom, hogy brazilnak kellene vezetnie” – mondta a Sao Paulóban, a pálya közvetlen közelében felnövő Barrichello.
23 évvel ezelőtt ezen a napon, augusztus 19-én írt történelmet Michael Schumacher a Magyar Nagydíjon, amikor ő lett a második olyan F1-es pilóta, akit a Hungaroringen koronáznak bajnokká. Ilyesmi nagy valószínűséggel soha többet nem fog előfordulni.
Miután 2000-ben az utolsó előtti futamig késhegyre menő csatát vívott Mika Häkkinennel, Michael Schumacher 2001-ben letarolta a mezőnyt, és már négy versennyel a 17 futamos szezon vége előtt, a Magyar Nagydíjon világbajnok lett. A mogyoródi előtti 12 futamból 6-szor nyert és 4-szer lett második, a maradék két alkalommal pedig kiesett, ám mivel a legutóbbi búcsúja pont hazai futamán, a Magyar Nagydíjat megelőző Német Nagydíjon következett be, a háromszoros világbajnok kissé pesszimistán érkezett meg a Hungaroringre.
Ez azonban annyira nem volt indokolt, hiszen 5 versennyel az idény vége előtt 37 ponttal vezetett az összetettben David Coulthard előtt – akkoriban 10 pont járt egy győzelemért, azaz az előnye közel 4 futamgyőzelemnyire rúgott –, azaz óriási csodának vagy éppen balszerencsének, nézőpont kérdése, kellett volna történnie ahhoz, hogy ne ő legyen a világbajnok.
Schumacher és Luca Colajanni, a Ferrari akkori sajtósa, későbbi sajtófőnöke a 2001-es Magyar Nagydíj alatt / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Mivel a Hungaroringen aratott győzelme esetén Coulthard helyezésétől függetlenül világbajnokká vált, miután a négy szabadedzésből hármat az élen zárt, majd az időmérőn úgy verte 0,8 másodperccel a skótot, hogy a hajrára már ki sem jött, annyira biztos volt az első helyben – sőt, a 12 köréből csak 6-ot használt fel, amelyek közül kettő volt mért kör – német drukkerek ezrei pattantak autóba szombaton és indultak meg Mogyoródra, hogy ha már Hockenheimben nem jött össze, a Hungaroringen élőben nézhessék meg, ahogyan kedvencük világbajnok lesz.
Az előkészületek azonban nem voltak zökkenőmentesek, Schumacher ugyanis a bokszutcából a rajtrácsra vezető körében átugratott a 11-es kanyar kavicságyán, ami miatt a rajtrácson kellett kicserélni az F2001-es egyik oldalsó légterelőjét. Utólag azzal magyarázta a hibát, hogy kicsit jobban nyomta, mert le akart ellenőrizni valamit, amikor egyszer csak kitört az autó hátulja, ő pedig nem akart átszánkázni a pénteken Coulthard McLarenjének alját szétbombázó, szombatra leflexelt tetejű kerékvetőn, ezért inkább a kavicságyat választotta.
A versenyen viszont már nem rontott, a rajtnál tökéletesen jött el és megtartotta a vezetést amit aztán többet nem is engedett ki a kezéből, miközben a poros oldalról induló Coulthard visszaszorult a harmadik helyre, Barrichello mögé. A skót az első bokszkiállások során átmenetileg visszaszerezte a második pozíciót, de aztán a második cseréknél Barrichello visszaelőzte, tökéletessé téve a Ferrari napját. A mindössze egy (!) pályán előzést hozó versenyen kettős sikerével a maranellóiak bezsebelték a konstruktőri vb-címet, Schumacher pedig úgy lett negyedszer is világbajnok, hogy nem csak ebben a mutatatóban, hanem a győzelmek számában (51) is utolérte Alain Prostot.
Ezzel egyébként alighanem Schumacher lett az utolsó, akit a Magyar Nagydíjon koronáztak meg, hiszen még akkor is ritka volt az ilyesmi, amikor 16-17 futamból állt egy szezon, de a mostani, 23-24 futamos idényekben gyakorlatilag kizárt, hogy már a nyáron behozhatatlan előnyre tegyen szert valaki.
A rajtnál eldőlt a győzelem sorsa / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A verseny után már a pályán megkezdődött az ünneplés, majd a Kempinski Hotelban folytatódott. A még vállalható részletekről a Ferrari utólag fotókat is közzétett, így láthatjuk, ahogy Schumacher és Barrichello többek között Jean Todt, Luca di Montezemolo elnök, Ross Brawn technikai igazgató, Rory Byrne főtervező, Paolo Martinelli motorfőnök és Luca Badoer tesztpilóta társaságában tortázik, majd beindult a karaokézás is.
Másnap az újdonsült négyszeres világbajnok és felesége még egy kis városnézést is beiktatott, majd az RTL Klub stábja igazította őket útba a reptér fel. Talán ők maguk sem gondolták, hogy előző nap még csak éppen, hogy igazán beindult a Schumacher-korszak a Forma–1-ben, és a Ferrari, valamint német ásza a következő három évben sem talál majd legyőzőre.
A 2001-es Magyar Nagydíjról és a Ferrari ünnepléséről az alábbi galériában láthatók még fotók:
Az F2001-es orrkúpjai / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Schumacher és Jean Todt, a Ferrari akkori csapatfőnöke egy robogón / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Schumacher sajtótájékoztatója a Ferrari motorhome-ban / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Barrichello üléspróbán a hétvége kezdete előtt / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Michael Schumacher / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Rubens Barrichello / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Rubens Barrichello / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Michael Schumacher / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Michael Schumacher / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Rubens Barrichello / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Todt és Schumacher / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Michael Schumacher / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A rajtnál Schumacher-Barrichello-Coulthard volt a sorrend / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Schumacher vezet Barrichello előtt / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A Ferrari szerelőinek öröme / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Az ikonikus győzelmi ugrás / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Schumacher és Barrichello mögött a vb-címet aznap matematikailag is elveszítő Coulthard lett a harmadik / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Schumacher és Barrichello a vállára kapta Todtot / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A győzelmi tablókép sem maradhatott el / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Schumacher és felesége, Corinna / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A Ferrari és más csapatok korábbi F1-es pilótája, Rubens Barrichello a szomorú okból elpusztult kiskutyáját gyászolja.
Barrichello az Instagramon mutatta be képekkel illusztrálva, mennyire szerette a Speedy névre hallgató spánielfajtát, aki ma is élne, ha felelősségteljesebben viselkednének az emberek.
„Speedy gyomrát szétszakították a cigarettacsikkek. Emiatt fertőzést kapott, amitől a szervezete nem tudott termelni egy létfontosságú fehérjét. Nem tudott enni többé. Véres hasmenése lett és egyre romlott az állapota. Tizenegy cigarettacsikket távolítottak el a beleiből” – írta.
Barrichello hozzátette, szenvedélyesen szereti a kutyákat, és nem fog rosszat mondani senkire, de felhívta az érintett dohányzók figyelmét, hogy mindenkinek illene a szemétbe dobni a csikket, ha a kutyatartók képesek rá, hogy kis kedvencük ürülékével ők is megteszik ezt.
Alighanem sokaknak rögtön a 2004-es Francia Nagydíj utolsó köre jutott eszébe, amikor Charles Leclerc a semmiből bevetődve megelőzte Sergio Pérezt a Las Vegas-i Nagydíj utolsó körének utolsó rendes kanyarjában, és ezzel bebiztosította magának a 2. helyet. Amennyiben a párhuzam nem merül ki ennyibe, a mexikói pilóta kezdhet aggódni.
Sergio Pérez kétszer előzte meg Charles Leclerc-t a Las Vegas-i Nagydíjon a pályán, de a Ferrari monacói versenyzőjének mindkétszer volt válasza, másodjára ráadásul az utolsó pillanatban, az 50 körös futam utolsó körének végén előzte vissza a mexikóit, akinek így be kellett érnie a 3. hellyel. Persze, a 11. pozícióból indulva ez sem rossz eredmény, és Péreznek így is sikerült bebiztosítania a 2. helyet az összetettben, de tekintve, hogy az első biztonsági autós fázis előtt az élen találta magát, majd a második Safety Car-fázis után frissebb gumikon vadászhatta le Leclerc-t a vezetésért, alighanem ennél többen reménykedett.
„A végén nem számítottam rá, hogy Charles előzni próbál. A kormányom kijelzője szerint 0,7 másodperccel volt mögöttem, de aztán a féktávon ott termett, úgyhogy dicséret illeti” – nyilatkozta utólag Pérez, akit az élen haladó csapattársa bevárt, hogy szélárnyékot adjon neki, de a bevetődés ellen ez sem segített.
Pérez tehát mondhatni kissé bealudt, kísértetiesen hasonlóan ahhoz, ahogyan Jarno Trulli a 2004-es Francia Nagydíj végén. Ez volt az a verseny, amelyen Michael Schumacher és Fernando Alonso először csatázott a győzelemért, és amelyet az akkor még hatszoros világbajnok német a Ferrari mesteri taktikai húzásának köszönhetően, 4 tervezett kiállással nyert meg. Ám Alonso mögött nem egy másik Renault-pilóta állt dobogóra. Az akkor a spanyol csapattársaként versenyző Trulli már hosszú körök óta tartotta maga mögött a mezőny legjobb autójában ülő Rubens Barrichellót, ám a Ferrari brazilja az utolsó kör végén, gyakorlatilag az utolsó féktávon, két kanyarral a cél előtt bevetődött a belső ívet nem védő olasz pilóta mellé, amivel leszorította a dobogóról az olaszt, és megszerezte a 3. helyet.
Noha hivatalosan soha nem jelentette ki senki, hogy ez a mozzanat szerepet játszott volna benne, de az tény, hogy Trullit néhány hónappal később, az Olasz Nagydíj után lapátra tette Flavio Briatore, aki állítólag a Renault hazai versenyén bemutatott gyámoltalan védekezés után orrolt meg honfitársára.
Ez persze nem jelenti azt, hogy Sergio Pérez állásába fog kerülni a vegasi futam utolsó körében történt eset, de ha a történelem ismétli önmagát, a mexikói versenyző nem tölti ki 2024 végéig szóló szerződését. A hibáját rögtön a leintés után a csapatrádióban elismerő Pérezt („Francba, nem számítottam rá”) mindenesetre nem kritizálta a Red Bull vezetése. Christian Horner csapatfőnök rögtön megdicsérte őt, amiért bebiztosította a 2. helyet a pontversenyben, és amiért a 3. helyig jött fel a 11. rajthelyről. Helmut Marko, a Red Bull Pérezt korábban úton-útfélen kritizáló tanácsadója pedig annyival intézte el a történteket, hogy a Ferrarinak erősebb a motorja, általában gyorsabbak az egyenesben, Leclerc optimalizálta az energia-visszanyerését, és különben is, ha Pérez védekezik, akkor valószínűleg összeütköznek.
A Ferrari film mellett a Brawn GP-ről készült dokumentumsorozat is megnézhetik még idén a rajongók.
2008 végén a Honda úgy döntött, búcsút int a Forma-1-nek, így csapatát magára hagyva köszönt el a száguldó cirkusztól egy időre. A befektetők keresésében az akkori FOTA is besegített, így Ross Brawn és a támogatók révén a projekt megmenekült, és ott lehetet a kollektív teszten. A brit szakember a hírek szerint 1 fontért tudta megkaparintani az istállót, és szűkös anyagi keretükre támaszkodva készültek fel a szezonra.
Az autó feltűnően jól mozgott, és meglepetésre már az első versenyen megmutatta előnyét. Az év első felében Jenson Button már-már Max Verstappenhez és Lewis Hamiltonhoz hasonlóan uralta a szezont, míg az év második felében kezdett lemaradni a fejlesztési verseny kapcsán a csapat, így a Red Bull felzárkózott.
Keanu Reeves fogja narrálni a Brawn GP-ről készült dokumentumsorozatot – Fotó: Disney
Végül nem tudtak annyit a hátrányukból faragni a Bikák (a Renault-motor meghibásodásai is közrejátszottak ebben), így a brit versenyző és a csapat történelmet írva ünnepelt.
A négy részes dokumentumsorozatban Jenson Button, Rubens Barrichello és Ross Brawn is megszólal majd. Keanu Reevesa paddockot járva készített interjúka a szereplőkkel, továbbá az ő narrációja mentén kalauzolják át nézőket a történeten a készítők.
A sorozat november 15-énlesz elérhető. Az Egyesült Államokban a Hulu műsorkínálatába kerül be, míg az Egyesült Királyságban és Európa számos országaiban (valószínűleg Magyarországon is) a Disney+-onlesz elérhető.
Hivatalosan az 1971-es Olasz Nagydíjon született az F1 történetének legszorosabb befutója, de a Ferrari színeiben Michael Schumacher és Rubens Barrichello közel járt hozzá, hogy megdöntse.
Talán meg is döntötték a rekordot a 2002-es USA Nagydíjon, de igazságot tenni prózai okból nehéz: 1971-ben még csak századmásodpercig mérték az időeredményeket, így alakult ki Monzában a 0,01 másodperces differencia az első két helyezett között, míg 2002-ben, Indianapolisban 0,011 másodperccel sorolták Barrichello mögé Schumachert. hogy a fél évszázaddal korábbi 0,01 pontosan mennyi, nyilván sosem derül ki, de az biztos, hogy a Ferrari párosa a valaha volt legkisebb győzelmi előnyt támadta, sőt, a totális holtversenyre ment.
Ezt azért tehették meg, mert már réges-rég bebiztosítottak mindent, az utolsó futamokon jobbára csak szórakoztak. Az utolsó előtti versenyen, Indianapolisban is több mint 15 másodpercre lerázták a 3. helyezett David Coulthardot az utolsó bokszkiállások után, úton voltak az újabb kettős győzelem felé.
Ennek a versenynek a befutója azonban emlékezetesre sikerült, mivel az utolsó körben Schumacher bevárta Barrichellót, a két Ferrari egymás mellett robogott a célvonal felé, de a stopper végül a brazilt hozta ki győztesnek.
„Megpróbáltunk egyszerre célba érni. Mindig támogattuk egymást, és úgy gondoltam, ez nagyszerű lehetőség lett volna erre, azonban nem jártunk sikerrel” – mondta Schumacher.
Barrichellót váratlanul érték a történtek. „Az utolsó kanyarhoz érve nem tudtam, mit tegyek, a csapat részéről semmit sem mondtak. Michael nagyon kedves volt, hogy hagyta, hogy egyszerre érjünk célba – közölte. – Háromnegyed körbe telt, mire rájöttem, ki nyert. Én rá mutogattam, ő meg rám. Nem tudtam, ő tudja-e, hogy én nyertem-e a versenyt vagy sem, ráadásul a rádióban is volt némi zavar, úgyhogy nem tudtam, mi történik.”
Természetesen sokaknak eszébe jutott az azévi nagy botrány Ausztriában, ahol az élen haladó Barrichellót arra utasította a Ferrari, hogy engedje el csapattársát, noha azért mindenki számára világos volt, hogy a német sztár e nélkül is könnyedén megnyerné a bajnokságot. Ott a célvonal előtt lassított le a brazil, és Schumacher ezért is próbált kompenzálni az USA Nagydíjon.
„Bizonyos mértékig kiegyenlítettem, és úgy érzem, visszaadhatok neki valamit, mert megérdemelte a győzelmet. Nem terveztük el ezt, csak megtörtént” – fogalmazott.
Különös, hogy az F1 történetének egyik legdominánsabb szezonjában a Ferrari egy halom rekordot megdöntött, de amelyiket becélozta, az nem sikerült. Időmérőn egyébként már született 0,000 másodperces holtverseny, a híres 1997-es jerezi szezonzárón, rögtön három versenyzővel.
Őszentsége XVI. Benedek pápa 2005. december 5-én délelőtt magánaudienciát tartott Luca di Montezemolo Ferrari-elnökkel, Piero Ferrari alelnökkel és a vállalat képviselőinek a delegáltjaival.
A találkozón Montezemolo elnök átadott a Szentatyának egy 950.000 eurós csekket, amelyet a 400. Ferrari Enzo, egy kifejezetten jótékonysági célú árverésre szánt autó eladásából gyűjtöttek össze.
Egy korábbi pápai audiencián, amelyre január 17-én került sor, a Ferrari alkalmazottainak és partnereinek nagy csoportja – köztük Michael Schumacher és Rubens Barrichello F1-es pilóták – találkozhattak a néhai II. János Pál pápával. Luca di Montezemolo akkor ajánlotta fel, hogy a rendkívüli jármű árverésén befolyt összeget humanitárius célokra ajánlja fel. A Sotheby’s által eladott Enzo jelentős összeget ért el, több mint 50%-kal többet, mint a kikiáltási ára volt.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Őszentsége akkor igazán örült egy különleges ajándéknak: Michael Schumacher F2004-es kormánykereke, a következő feliratttal: „A Forma-1 világbajnok kormánykereke Őszentségének, XVI. Benedeknek, a kereszténység vezetőjének„.
Kilencvenöt éves korában, december 31-én, vatikáni rezidenciáján hunyt el XVI. Benedek pápa. A korábbi egyházfő nyolc évig irányította a katolikus egyházat, és majdnem tíz éve vonult vissza, romló egészségügyi állapota miatt.
82 éves korában elhunyt Brazília és a világtörténelem egyik, ha nem a legnagyobb futballistája Pelé. A királynak becézett klasszisra azonban nem csak a focivilágában, hanem az autosport és azon belül is a Forma-1 legfőbb szereplői is emlékeznek.
Halála miatt Brazíliában háromnapos gyászt hirdettek, a temetésre pedig kedden kerül sor. Addig is sorba érkeznek a részvétkifejezések a világ minden tájáról, rajongók, barátok, sporttársak egy emberként gyászolják a „Fekete Gyöngyszemet”.
Élükön meghatározó brazil sportolókkal, köztük korábbi F1-es versenyzőkkel. Jóbarátja, a korábbi kétszeres brazil Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi nemes egyszerűséggel a „sporttörténelem legnagyobb nevének” titulálta Pelét egy rövid interjúban. Hozzátette, hogy nagyon büszke arra, hogy vele egy országban születhetett. Kiemelte, hogy sokat tett a sportért és kiváló sportoló, ember és jó barát volt az ő számára. Biztos benne, hogy Isten tárt karokkal fogadja maga mellé jó barátját.
Unokája, a Haas tartalékversenyzője Pietro pedig Emerson és Pelé közös címlapfotójával köszönte meg, mindazt, amit Brazíliáért tett.
Hasonlóan cselekedett egy másik ex-Ferraris brazil, Felipe Massa is. Számára egy ikon volt Pelé, és komolyan inspirálta őt egész karrierje során, hagyatékát pedig öröknek tartja.
A jelenleg is aktív versenyzők közül többen is a 24 óra után eltűnő sztorijukban állítottak emléket a háromszoros világbajnoknak. Felipe Drugovich egy Pelé-Senna közös fotóval vett búcsút honfitársától.
Lewis Hamilton pedig a következő üzenetet tette közzé a sztorijában: „Ma elment egy legenda. Köszönöm, hogy megosztottad a tehetségedet, a zsenialitásodat és a szeretetedet mindannyiunkkal. Pelé öröksége az örökkévalóságig inspirálni fog bennünket.”
Az Alpine újdonsült pilótája Pierre Gasly pedig a futball királyaként köszönt el tőle.
Pelé másik világbajnok kortársa, az amerikai Mario Andretti a Twitteren egy vele – és a kosaras legendával, Kareem Abdul Jabbarral – közösen, negyven évvel ezelőtt forgatott reklámfilmet elevenített fel.
A Forma-1 nevében pedig Stefano Domenicali küldte el részvétét a gyászoló családnak.
„Nagy szomorúsággal hallottam a hírt, hogy Pelé, mindenidők legjobb labdarúgója elhunyt. Egy fényló csillag volt Brazília és világszerte milliók számára. A képességi, a mosolya, zsenialitása örökké élni fog. Gondolataink a családjával vannak ezekben a nehéz időkben.”
Stefano Domenicali:
Very sad to hear the news that Pele, one of greatest footballers ever has passed away. He was a shining light for Brazil and millions around the world. His skill, smile and brilliance will live on forever. Our thoughts are with his family at this sad time pic.twitter.com/p4BlOgSonu
1996 világbajnoka Damon Hill pedig azt a pillanatot elevenítette fel, amikor az 1996-os Brazil Nagydíjon éppen Pelétől vehette át a győztesnek járó serleget, és aki nagyon különleges helyet foglalt el a szívében, ezzel a fotóval együtt.
I have a special place in my heart for Brazil. It showed me so much love after Senna died. So this is a very special photo. RIP Pele e muito obrigado 🙏🏻 #f1#BrazilGP#Brasil#Pelepic.twitter.com/NBBNvW3BrH
Az MNASZ nemrégiben megválasztott új elnöke Szujó Zoltán is a közösségi oldalán emlékezett meg a legendáról. Ő egy személyes relikviát mutatott. A Petrobras nagyköveteként dolgozó Pelé aláírását és az egyenese neki szóló személyes jókívánságait.