Címke: rózsaszín

  • Vettel teljesen új, rózsaszín sisakban versenyez majd!

    Vettel teljesen új, rózsaszín sisakban versenyez majd!

    A német világbajnok az Aston Martin mellett a BWT környezetvédelmi kampányához is csatlakozott, ezért Vettel új sisakja is rózsaszín lesz, amellett, hogy személyes szponzora lesz az osztrák cég.

    „Teljesen indokoltnak tartom, hogy minden cég szembenézzen ezzel a felelősséggel. Ha az F1 nem óvatos, komoly problémáink lehetnek hamarosan.”

    „Nyereséges üzletet működtetni egy közös célunk a társadalomban, de az nem segít senkinek. Talán jobb lenne, ha olyan feltételekhez alkalmazkodnánk, ami mindenkinek hasznára válik. De a Forma-1-ben ettől messze vagyunk. Sürgősen pótolnunk kell ezt.”

    Vettel sisakjának felirata szerint: [meg kell] „változtatni a világot, kortyról-kortyra”.

    „A jövő fontos, és meg kell tennünk a tőlünk telhető legjobbat, hogy megvédjük a bolygót a gyerekeinknek és a fiataloknak. Ezt a felelősséget együtt viseljük, és ha összedolgozunk, tudunk érdemben változtatni.”

    „Mint F1-es pilóta, szerintem helyes felszólalnom ezügyben, és hallatni a hangom. Örülök, hogy a BWT személyében olyan partnerre találtam, aki osztozik velem ezekben a célokban.”

    Jól el lehet különíteni majd a az Aston Martin két pilótáját, ugyanis Lance Stroll zöld sisakot használ majd idén.

  • Senki nem lesz rózsaszín: az Aston Martin hosszabbított a BWT-vel!

    Senki nem lesz rózsaszín: az Aston Martin hosszabbított a BWT-vel!

    Az osztrák víztisztító cég, a BWT nem pártolt át másik csapathoz, maradtak az átnevezett Aston Martin mellett.

    A csapat még 2017-ben Force India néven kezdte meg az együttműködést a céggel, akkor váltottak rózsaszín festésre. A „rózsaszín párducok” közben átváltottak a Racing Point névre, és Lawrence Stroll vette át az irányítást.

    Idén az Aston Martin égisze alatt indulnak, és elhagyják az eddigi színüket. Emiatt azt rebesgették, a BWT átállna a Haas vagy a Williams szolgálatába, amennyiben ők rugalmasak a festésüket illetően. Most azonban ennek ellenkezőjére derült fény.

    „Barátaink a BWT-nél hűséges támogatóink voltak a csapatnak, és örömmel jelentem be, úgy döntöttek, partnerei lesznek az Aston Martin Cognizant Formula One team-nek is.”

    „A BWT támogatja majd törekvéseinket, hogy fenntarthatóbb módon működjünk, minden területen, de főleg a pályán. Ez egyezik a Forma-1 saját törekvéseivel is.”

    „Ez egy erős és jó pár évre visszanyúló együttműködés, ami új korszakba lép be, kíváncsian várjuk, mit érünk el együtt.”

    A BWT elkötelezte magát, hogy csökkentsék az elhasznált műanyag mennyiségét, ezért újrahasználható tárolókat és újrahasznosítható szűrőket vezettek be, ezzel csökkentve a szennyezést.

  • Schumacher és Mazepin új színe: rózsaszín lehet a Haas 2021-ben

    Schumacher és Mazepin új színe: rózsaszín lehet a Haas 2021-ben

    A két új pilótával induló Haas akár – az Aston Martin és az Alpine mellett – erős arculatváltás elé nézhet.

    Mivel az Aston Martin – minden valószínűség szerint – zöld színre fest az autóját, az autóra nem fér fel a csapat (Racing Point) korábbi főszponzora, a rózsaszín és kék színvilággal rendelkező BWT.

    A Kölner Express jelentései szerint az osztrák cég tárgyalásokat folytat a csapattal, és akár névadó szponzorként jelenhetnek majd meg.

    A Svájcban élő német pilóta szezonkezdetét azonban több tényező is nehezíti:

    „A COVID miatt minden be van korlátozva, de az a terv, hogy rövidesen a csapattal legyek. Volt egy lehetőség, hogy a pilóták elmehessenek a csapataikhoz, de aztán ismét megváltoztatták a sportolókra vonatkozó szabályokat.”

    „Csapatként csak 3 napunk lesz majd az előző hat-nyolchoz képest. Ez azt jelenti, csak másfél napom lesz az első versenyem előtt. Nem örülök neki, de ezek a szabályok, ebből kell kihoznunk a legjobbat.”

  • Új színt kap a Yas Marina Circuit

    Új színt kap a Yas Marina Circuit

    A 2017-es Forma-1-es szezonzáró helyszíne, a Yas Marina Circuit némileg meg fog újulni, ugyanis a bukóterek új színezést kapnak.

     A szervezők igyekeztek az idei évre valami egészen újat és váratlant húzni, ami ebben az esetben egy átfestés lesz, a kilencedik Abu Dhabi nagydíj bukóterei rózsaszínben fognak pompázni. Ennek a változtatásnak köszönhetően az eddigi félig-meddig lámpafényes futam látványban még világosabb lesz.

    A Forma-1-ben nem újdonság azonban ez a fajta változtatás, korábban például az 50. Silverstone-i futamra változtattak egy minimálisat a pálya festésén, bár ilyen mértékű módosítás még nem volt, mint amire Abu Dhabiban készülnek.

    A szezonzáró Abu Dhabi nagydíj hétvégét majd november 25-26.-án rendezik meg és a közvélemény arra számít, hogy itt fog eldőlni a világbajnoki cím sorsa.

    „Új szabályok, új színek…” Olvasható a pálya hivatalos Twitter csatornáján, ahová képet is mellékeltek.