Címke: Roy Nissany

  • Roy Nissany részt vesz az F1-es első szabadedzésen, Barcelonában!

    Roy Nissany részt vesz az F1-es első szabadedzésen, Barcelonában!

    A Magyarországon nevelkedett és a versenyzést magyar licenccel kezdő izraeli Roy Nissany pénteken lehetőséget kap, hogy részt vegyen a Forma-1-es első szabadedzésen.

    Nissany jelenleg a Formula 2-ben versenyez és 18. a bajnokságban. Egyben idéntől ő a Williams F1-es tesztpilótája. Pénteken pedig első alkalommal vezethet majd F1-es autót, F1-es versenyhétvégén.

    A 25 éves Nissany-nak George Russell adja majd át a helyét.

    A hétvégi Spanyol Nagydíj hétvégéjén a Williamseken feltűnik majd az ‘Israel Start-Up Nation’ profi kerékpárcsapat logója is.

    „Nagyon örülök, hogy autóba ülhetek Barcelonában” – mondta Nissany, aki tavaly év végén, Abu Dhabiban már vezethetett Williams autót. „Első alkalommal vezetni FP1-en, nagy mérföldkő minden versenyző számára, számomra is, egyben nemzeti eredmény is, izraeli zászló alatt.”

    „Alaposan felkészültem erre a csapattal és hiszem, hogy értéket tudunk ebből létrehozni” – mondta az izraeli.

    „Roy-jal töltöttük az időt Abu Dhabiban múltév végén és tudjuk, hogy azonnal meglesz a sebessége és közre tud működni a pénteki fontos tesztprogramban” – mondta Dave Robson, a Williams teljesítményért felelős vezetője. „Továbbra is keményen nyomjuk az FW43-mal és ez a visszatérés Barcelonáben lehetőséget ad arra, hogy újra kipróbáljuk a magasabb leszorítóerős beállításokat egy olyan pályán, amit jól ismerünk.”

  • A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    Három név merült fel mint potenciális vásárlója az utóbbi években csak szenvedő Williams Forma-1-es csapatnak. Ezt állítja az olasz La Gazzetta dello Sport, és utalt rá, hogy jelenleg az egyik 2020-as versenyzőjük, Nicholas Latifi gazdag apja érezheti leginkább befutónak magát. A cikk írója, Mario Salvini szerint Michael Latifi már így is kölcsönzött a brit istállónak 22 millió eurót a koronavírus miatt, amelyre a csapat házi múzeumának az autói a biztosíték. Az újságíró arra is kitér, hogy az öreg Latifi társtulajdonos a McLarennél is, illetve övé a Sofina Foods.

    A másik lehetséges vevője a Williamsnek szintén egy versenyző édesapja, Dmitry Mazepin. Az orosz oligarcha fia Nikita jelenleg a Formula 2-ben szerepel. Mazepin volt amikor tett ajánlatot a Racing Pointra is, de csődbiztos Lawrence Strollékat részesítette előnyben.

    Végül akár a Magyarországon is ismert Chanoch Nissany is lehet befutó. Az izraeli vállalkozó maga is vett részt Forma-1-es szabadedzésen, a Minardi színeiben, 2005-ben. Izgalmas látni azt, hogy Nissany fia Roy is a Formula 2-ben versenyez idén, és a sportlap szerint a család akár komoly pénzügyi támogatásra is számíthat Izraelből.

    [poll id=”170″]

  • Sato a Trident versenyzője lesz, teljes lett a Formula 2 mezőnye

    Sato a Trident versenyzője lesz, teljes lett a Formula 2 mezőnye

    A Formula 2-es Trident istálló hivatalosan is bejelentette, hogy Marino Sato lesz Roy Nissany csapattársa az idei szezonban. Ezzel pedig teljessé vált a mezőny.

    A 22 fős mezőnyből utoljára a japán Sato neve vált ismertté. A 20 éves pilóta a tavalyi év utolsó futamain már a Campos színeiben bele kóstolhatott a Forma-1 előszobájába. Ezen kívül az EuroFormula Open sorozatban indult, ahol bajnok is tudott lenni egy éve.

    Korábban pedig a Formula 3-as Európa Bajnokságban is indult.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy 2020-ban csatlakozhatok a Trident Formula 2-es csapatához. Nagyra értékelem mindenki erőfeszítését, aki hozzájárult ehhez. Rengeteget jelent számomra, hogy itt versenyezhetek és természetesen a jövőm számára is fontos. Alig várom már a startot.” – mondta a bejelentés kapcsán Sato.

    A csapatvezető Giacomo Ricci pedig a következőt mondta:

    „Marino egy fiatal pilóta, kevés tapasztalattal rendelkezik a Formula 2-höz hasonló versenyképes sorozatokban. Tavaly decemberben Abu Dhabiban a teszten igencsak lenyűgözte a technikai stábunkat a munkájával és a télen is minden tőle telhetőt megtett azért, hogy javuljon.”

    Sato csapattársa a Williams tartalékversenyzője Roy Nissany lesz.

    A 2020-as Formula 2-es mezőny csapatai és versenyzői

    Csapat Versenyzők
    DAMS Sean Gelael

    Dan Ticktum

    UNI-Virtuosi

    Guanyu Zhou

    Callum Ilott

    ART Grand Prix

    Marcus Armstrong

    Christian Lundgaard

    Carlin

    Yuki Tsunoda

    Jehan Daruvala

    Campos Racing

    Jack Aitken

    Guilherme Samaia

    Charouz Racing System

    Louis Deletraz

    Pedro Piquet

    MP Motorsport

    Nobuharu Matsushita

    Felipe Drugovich

    HWA Racelab

    Artem Markelov

    Giuliano Alesi

    Prema Racing

    Mick Schumacer

    Robert Schwartzman

    Trident

    Roy Nissany

    Marino Sato

    Hitech Grand Prix Luca Ghiotto

    Nikita Mazepin

     

  • Aitken a Williams tartalékpilótája lesz

    Aitken a Williams tartalékpilótája lesz

    A nemrég a Renault kötelékéből távozó Jack Aitken lesz a Williams harmadik pilótája, ráadásul egy szabadedzésen is szerephez jut majd idén.

    Mindössze egy nappal azután, hogy bejelentette a Renault-tól való távozását, a fiatal brit felfedte, mostantól a Williamsnél tölt majd be hasonló pozíciót.

    A megegyezés részeként minden nagydíjon helyszínen dolgozik majd együtt. Emellett részt vehet majd egy szabadedzésen, és a szimulátorból is segíti majd csapatát.

    Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatom a ROKiT Williams Racing hez tartalékpilótaként” – mondta Aitken. “Ez egy gazdag örökséggel rendelkező csapat, várom már, hogy munkámmal a fejlődéséhez tehessek hozzá.”

    A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams a következőképp nyilatkozott:

    Az eddigi eredményeit nézve egyértelmű számunkra, hogy Jack előtt nagyszerű karrier áll, és minden megvan benne ahhoz, hogy a csúcsra jusson. Az alsóbb kategóriákban már bizonyított, kíváncsian várjuk, hogyan teljesít majd új szerepében.”

    Aitken még 2015-ben, a Formula Renault Eurocup megnyerésével irányította magára a Renault figyelmét. Azóta a GP3-ban második lett Russell mögött, tavaly pedig ötödikként zárt a Formula 2-ben, három győzelmet aratva.

    Úgy tudni, idén marad a Camposnál az F2-ben, de a hivatalos bejelentés erről még várat magára.

    Aitken csatlakozik a többi Williams pilótához, Russell és Latifi mellett Roy Nissany, mint hivatalos tesztpilóta csatlakozott idén a csapathoz. A Grove-iak ráadásul nemrég vették fel a korábbi Red Bull junior Dan Ticktumot is, akit Williams úgy jellemzett, mint a “egyik legjobb” szimulátorpilóta, akit valaha látott.

    Ezenkívül Karun Chandhok, a Williams régi autóinak sofőre és Jamie Chadwick, a W Series bajnoka lesznek a brit kollégái a Williamsnél.

  • Nissany eséllyel pályázik 2021-ben egy állandó F1-es ülésre is

    Nissany eséllyel pályázik 2021-ben egy állandó F1-es ülésre is

    Claire Williams helyettes csapatfőnök elismerte, hogy Roy Nissany esélyes arra, hogy 2021-ben teljes értékű Forma-1-es pilóta legyen.

    A 25 éves izraeli Roy Nissany idén a Williams tartalékpilótájaként fog szerepelni, ám korábban nem tudott túl sok kimagasló eredményt felmutatni a kisebb sorozatokban, ám a kanadai-izraeli milliárdos Sylvan Adams támogatását élvezi.

    A korábbi Minardi tesztpilóta, Chanoch Nissany fia 2018-ban 22.helyen zárt a Formula 2-es sorozatban, de tavaly nem versenyzett.

    „Idén kezdi majd el a komoly Formula 2-es karrierjét, ami az F1 felé vezető lépcsőfok lesz a számára. Látnunk kell, hogy hol helyezkedik el a Forma-1 berkein belül, hogyan teljesíti azt a munkát, amit az edzéseken kérünk tőle és hogyan teljesít a szimulátorban. Túl korai még a konkrét 2021-es lehetőségeiről beszélni, mindannyian tudjuk, hogy a Forma-1 egy kemény üzlet.” – mondta Williams.

  • A Williams nem aggódik a pénz miatt

    A Williams nem aggódik a pénz miatt

    Claire Williams elárulta, hogy nem kell aggódniuk a 2020-as büdzséjüket illetően. Azt ugyanakkor elismeri, hogy ennek nagy részét szponzorok állják, ám ilyeneket nem könnyű szerezni.

    A grove-i istálló az elmúlt 18 hónapban több tőkeerős támogatót is elvesztett, elég csak a Martini vagy a PKN Orlen távozását megemlíteni. Ez a két szponzor nagy űrt hagyott maga után. Ezt most valamilyen szinten az új versenyző, Nicholas Latifi szponzorai próbálják betölteni, mint például a Lavazza.

    Mindazonáltal a büdzsé rendben van, erről beszélt Claire Williams Tel Avivban Roy Nissany, az új tesztpilóta bemutatásán.

    „Nem könnyű szponzort találni” – mondta. „Ezt mind tudjuk, és szerintem egyik csapatnak sem megy nagyon könnyen. A mi üzleti modellünk valójában nagymértékben a szponzorokon alapszik. Ez sosem könnyű, az elmúlt évtizedekben sem volt az. De mindig sikerült egy megfelelő tőkét biztosítani, mellyel végig tudjuk csinálni az adott évet. Ez idén sem lesz másképp. Az köztudott, hogy a Williams Advanced Engineering részvényeinek többségét eladtuk, és az ebből származó bevétel a Forma-1-es csapathoz került. Tehát nem aggódom a pénz miatt idén.”

  • Nissany célja: F1-es ülés és izraeli futam 2021-ben

    Nissany célja: F1-es ülés és izraeli futam 2021-ben

    A Williams a napokban bejelentette, hogy a csapat új tesztpilótája a Magyarországon nevelkedett és magyar menedzseri háttérrel rendelkező, izraeli versenyző, Roy Nissany lesz.

    Nissany 2018-ban a Formula 2-ben versenyzett, ott a 22. helyen zárt. Legjobb eredményét a Formula V8 3.5-ben érte el 2016-ban, ahol a 4. lett a bajnokságban.

    A 25 éves versenyző williamses szerződése pedig a pletykák szerint azt készítik elő, hogy a jövőben Izrael is Forma-1-es futamot rendezhessen majd.

    „Úgy érzem, mintha feltennénk Izrael zászlaját a térképre.” – mondta Nissany Tel Avivban, mikor bejelentették szerződtetését.

    „A cél Izraelben versenyezni 2021-ben.” – mondta Nissany a La Gazzetta dello Sportnak. „Egy álom lenne ott versenyezni, miközben 350 millió ember gyönyörködik az országomban a TV előtt. Számomra ez egy hosszú út volt, majdnem 20 éven át. A Forma-1 sosem álom volt, hanem cél. A Williams egy remek csapat arra, hogy tanuljak és hálás vagyok, hogy felajánlották ezt a lehetőséget.”

    Izraeli verseny mellett az is 2021-es cél, hogy Nissany F1-es ülést kapjon. Ezt Sylvan Adams kanadai-izraeli milliárdos erősítette meg, aki azt az izraeli kerékpárcsapatot alapította, mely támogatja is Nissany-t.

    Adams szerint reális cél 2021-re, hogy Nissany F1-es versenyző legyen, de elismeri, hogy azért vannak előttük akadályok. Például az, hogy az izraeli versenyzőnek nincs elegendő szuperlicensz pontja. Az F1-es szerepléshez arra van szükség, hogy az adott versenyzőnek az elmúlt három szezonból 40 megszerzett licenszpontja legyen. Nissanynak jelenleg hat pontja van, még 2017-ből, de ennek „érvényessége” 2020 végén lejár. Tehát 2020-ban kellene 40 pontot szereznie, ha 2021-ben F1-es lehetőséget szerezne. Ehhez pedig legalább a 3. helyen kellene végeznie F2-ben.

  • A Magyarországon nevelkedett Nissany az F1-es Williams új tesztpilótája

    A Magyarországon nevelkedett Nissany az F1-es Williams új tesztpilótája

    A Magyarországon nevelkedett és a versenyzést magyar licenccel kezdő izraeli Roy Nissany lett a Forma-1-es Williams hivatalos tesztpilótája az idei szezonra.

    A brit csapat Tel-Avivban rendezett szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 25 éves pilóta az idény során több F1-es futamon ott lesz a Williamsszel, három alkalommal pedig vezetni is fogja az istálló egyik autóját a pénteki első szabadedzésen.

    A szerződés aláírásával egybekötött eseményen Claire Williams helyettes csapatfőnök azt mondta, az elmúlt év végén Abu-Dzabiban rendezett teszten Nissany az egész istállót meggyőzte arról, hogy alkalmas lesz arra a feladatra, amelyet a tesztpilótának az idén el kell végeznie.

    „A legtöbb versenyző ahogy lehetőséget kap, azonnal azt akarja megmutatni, hogy mennyire gyors, Roy ezzel ellentétben megértette, hogy a tesztprogramot az előzetesen tervezetteknek megfelelően kell végrehajtania, és ezt a legkisebb hiba nélkül meg is tette” – jelentette ki Claire Williams.

    Nissany elmondta, gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy bekerül egy Forma-1-es csapathoz, és a célja az, hogy a lehető legértékesebb munkát végezze el a brit istállónál, mert ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a későbbiekben akár állandó ülést is kapjon az autósport elitkategóriájában. Az izraeli versenyzőnek még nincsenek meg az F1-es szerepléshez szükséges, úgynevezett szuperlicenc pontjai, melyeknek megszerzése érdekében a Forma-2-es világbajnoki sorozat idei mezőnyében a tervek szerint ott lesz.

    Roy Nissanynak 2004 óta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a menedzsere, a pilóta a kecskeméti gokartpályán kezdte versenyzői pályafutását.

    „Nagyon sok minden köt Magyarországhoz, Budapestet ugyanúgy az otthonomnak érzem, és ha tehetném, egy magyar zászlót is felfestetnék a versenyautóra az izraeli mellé” – mondta az MTI kérdésére Nissany, kiemelve, hogy a világon a Hungaroring az a pálya, amelyet a legjobban ismer, és hazai futamának tekinti, valahányszor Mogyoródon versenyezhet.

    Oláh Gyárfás az MTI-nek azt mondta, Nissany az elmúlt 16 év munkájának eredményeként jutott el az F1-es tesztpilótai állásig, ugyanakkor az ebben az időszakban kialakított kapcsolatok a későbbiekben akár egy magyar tehetség Forma-1-es szerepeltetésében is jelentős szerepet játszhatnak.

    „Mivel időközben az MNASZ elnöke is lettem, és számos jó viszony alakult ki a nemzetközi szövetségben, a Forma-1-ben, és az egyes csapatoknál dolgozó szakemberekkel, biztos vagyok abban, hogy ezeket eredményesen használhatjuk majd a jövőben akkor, ha egy magyar pilóta közel kerül ahhoz, hogy Baumgartner Zsolt után bemutatkozhasson az F1-ben” – fogalmazott a sportvezető.

    A Williams istálló versenyautóit az idei szezonban a brit George Russell és a kanadai Nicholas Latifi vezeti majd, a 22 futamos szezon március 15-én, Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

  • Nissany jóvoltából kerékpárcsapattal is rendelkező szponzora lett a Williamsnek

    Nissany jóvoltából kerékpárcsapattal is rendelkező szponzora lett a Williamsnek

    Mint ismert Roy Nissany lett a Williams tartalékpilótája idén. Az ő érkezésével egyidőben egy izraeli támogató érkezését is bejelentették, az Israel Star-Up Nation személyében.

    Az új szponzor számára nem újdonság a sportvilág, ugyanis hasonló néven a legmagasabb szinten jegyzett kerékpáros csapattal is rendelkeznek. Ezen megállapodás pedig marketing és termékfejlesztési kapcsolatot is jelent majd a két sportág csapata között. Ezen kívül pedig a vállalat logója jelen lesz majd a 2020-as Forma-1-es autó orrkúpján is.

    „A Williams autóján meg jelenik majd az Israel Start-Up Nation logója, emellett pedig marketing és termékfejlesztési kapcsolat lesz a két program között. Az ISN a harmadik olyan profi kerékpárcsapat, amely együttműködik egy Forma-1-es csapattal. A McLaren-Bahrein és a Mercedes-Ineos házasság után.” – fogalmazott a tel-avivi bejelentésen a vállalat társtulajdonosa Sylvan Adams.

    „Roy hosszú idő óta jó barátja a vállalat a vállalat két izraeli „Guy-jának” – Guy Sagiv és Guy Niv – ez pedig még kellemesebbé teszi ezt a partner kapcsolatot.  Remélem, hogy ezáltal az ISN új rajongókat tud majd szerzeni magának a Forma-1 világából és fordítva. 2020 egy izgalmas év lesz.” – tette hozzá.

    Az Israel Start-Up Nation Cycling Teeam (korábbi nevén Israel Cycling Academy) idéntől rendelkezik World Tour, vagyis a legmagasabb besorolással, így pedig alanyi jogon indulhatnak majd a Budapestről induló Giro’d Italian illetve a Tour de France-on.

  • Hivatalos: Roy Nissany lesz a Williams tartalékpilótája

    Hivatalos: Roy Nissany lesz a Williams tartalékpilótája

    A ROKiT Williams Racing Tel Avivban ma hivatalosan is bejelentette, hogy Roy Nissany lesz a csapat teszt- és tartalékpilótája. Roy háromszor is lehetőséget kap majd pénteki szabadedzéseken, és az újoncok tesztnapján is mehet majd. Számos versenyhétvégén is majd a csapattal tarthat. A gyárban a szimulátoros munkában veszi ki majd a részét, és az év folyamán mindegyik részleggel megismerkedhet majd. A szerződés értelmében az FW43-ason azon hétvégéken amikor Roy vezetheti az autót, megjelenik majd az izraeli támogatója logója is.

    A bejelentést követően Roy Nissany így nyilatkozott:

    „Őrület, hogy hivatalos tesztpilótája lettem a ROKiT Williams Racingnek. Ez egy mérföldkő az izraeli motorsport életében is. Amikor Abu Dhabiban teszteltem a csapattal decemberben, egyből jónak éreztem az autót, és a csapat részének éreztem magam. Az a tapasztalat, amit idén megszerezhetek a Williamsnél nagyon felértékelődik majd, és már nagyon várom már azt, hogy mindez elkezdődjön a pályán és azon kívül is.”

    Roy 2020-ban a FIA Formula 2 bajnokságában is versenyez majd, ahol ment már 2018-ban. Ezelőtt a World Series Formula V8 3.5 kategóriában töltött el három szezont, ahol több győzelmet is szerzett. Volt már korábban is tapasztalata Forma-1-es autóval, 2014-ben Valenciában vezethette a Sauber autóját.

    Claire Williams hozzátette:

    „Örömmel üdvözöljük Roy Nissany-t a ROKiT Williams Racingnél, mint a hivatalos tesztpilótánkat. Roy megmutatta már a vezetési képességeit a szezon utáni teszten Abu Dhabiban tavaly, és lenyűgözött minket az, hogy mit tudott bemutatni ilyen rövid idő alatt. Keményen dolgozik, és nagyon izgatott már, hogy elláthatja ezt a munkakört. idén.”

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/463208594345759/