Címke: Roy Nissany

  • Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdetét veszi a rövidre szabott tesztidőszak, így összeszedtük nektek, ki és mikor ül autóba.

    A hagyományokhoz hűen eredetileg Barcelonában, valamint március elején rendezték volna meg a gyakorlást, ám a járványügyi helyzet közbe szólt. Ausztrália elvesztette szezonnyitói privilégiumát, így az átvándorolt a soron következő Bahreini Nagydíjra. Annak okán, hogy ne keljen messze vinni bizonyos elemeket (plusz az F2-es és F3-as mezőny is ott gyakorol) az F1 úgy határozott, hogy a háromnapos tesztet is a szigetországban bonyolítják le.

    Így tehát március 12-14-ig Bahreinbe látogat a mezőny, hogy az idei autókat a pályán is kipróbálják. A rövid tesztszezon azonban fejtörést okoz a csapatoknak, hiszen ha igazságosan osztják el az aktív versenyzők között ezt az időszakot, akkor minden pilótának csak másfél nap juthat.

    Az alakulatot váltó, valamint az újonc versenyzők egy fokkal nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis nem sok idejük van arra, hogy az aszfaltcsíkon is felvegyék új istállójuk ritmusát.

    Ami a napi programot illet, a gyakorlásra mindennap magyari idő szerint 08:00-12:00 (egy órás ebédszünet) és 13:00-17:00-ig lesz lehetőség.

    Szezon előtti teszt – beosztás
    március 12. március 13. március 14.
    Mercedes Valtteri Bottas/Lewis Hamilton Lewis Hamilton/Valtteri Bottas Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
    Red Bull Max Verstappen Sergio Pérez Sergio Pérez/Max Verstappen
    McLaren Daniel Ricciardo/Lando Norris Daniel Ricciardo/Lando Norris Lando Norris/Daniel Ricciardo
    Aston Martin Sebastian Vettel/Lance Stroll Sebastian Vettel/Lance Stroll Lance Stroll/Sebastian Vettel
    Alpine Esteban Ocon Fernando Alonso Esteban Ocon/Fernando Alonso
    Ferrari Charles Leclerc/Carlos Sainz Carlos Sainz/Charles Leclerc Charles Leclerc/Carlos Sainz
    AlphaTauri Pierre Gasly/Yuki Tsunoda Yuki Tsunoda/Pierre Gasly Pierre Gasly/Yuki Tsunoda
    Alfa Romeo Kimi Räikkönen/Antonio Giovinazzi Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Mick Schumacher/Nikita Mazepin Nikita Mazepin/Mick Schumacher Mick Schumacher/Nikita Mazepin
    Williams Roy Nissany Nicholas Latifi George Russell

     

    A tesztet az F1 is közvetíti, így aki rendelkezik F1TV-Pro előfizetéssel, az ott élőben követheti nyomon az eseményeket.

  • Nissany kezd a Williamsnél a bahreini teszten

    Nissany kezd a Williamsnél a bahreini teszten

    A Williams is ismertette a beosztását a hétvégi szezon előtti tesztre. A britek a három napot igazságosan osztották el a három versenyzőjük között, de némileg meglepő módon az izraeli Roy Nissany viheti majd elsőként pályára az FW43B-t.

    Elsőként a Haas hozta nyilvánosságra a beosztást, most pedig őket követte a tavalyi sereghajtó istálló is. Noha az idei évre nagyon lecsökkent a tesztnapok száma, így sok csapatnál arra lehet számítani, hogy csak az állandó pilóták kapnak majd lehetőséget, hogy maximalizájlák az időket.

    A Williams azonban nem így döntött, ők egy teljes napot biztosítanak majd Roy Nissanynak.

    Az izraeli pilóta már három első szabadedzésen belekóstolhatott a Forma-1 világába. Az idei tesztpilótai szerepköre mellett a Formula 2-es Trident versenyzője is lesz.

    Nissanyt a második napon Nicholas Latifi, a harmadikon pedig George Russell követi.

    Szezon előtti teszt – Williams
    Március 12. Roy Nissany
    Március 13. Nicholas Latifi
    Március 14. George Russell
  • Nissany Armstrong csapattársa lesz idén a DAMS csapatánál

    Nissany Armstrong csapattársa lesz idén a DAMS csapatánál

    A DAMS mindkét pilótája Forma-1-es junior lesz, hiszen egyik autóját a Williams juniorja Roy Nissany, míg a másikat a Ferrari akadémista Marcus Armstrong fogja vezetni.

    Nissany a Trident csapatának színeiben versenyzett tavaly, ahol egy 19. helyet sikerült szereznie összetettben, öt ponttal. Az francia-izraeli pilótának sok F1-es tapasztalata van már a Williamsnek hála.

    A DAMS frissen bejelentett pilótája hivatalos tesztpilótája volt a Williamsnek, így három szabadedzés is jutott neki az év során. Spanyolországban, Olaszországban, illetve Bahreinben vezethette az autót első szabadedzések alkalmával, ugyanakkor az év végi fiatal pilóták tesztjén is ő vezette a brit istálló autóját. Sőt, amikor Russell a koronavírussal küzdő Lewis Hamiltont helyettesíthette, versenyezhetett is a csapat színeiben a Szahíri Nagydíjon.

    „Örülök, hogy egy olyan nagy elismeréssel bíró csapathoz igazolhattam, mint a DAMS. Elképesztő történetük van ezen a szinten, illetve mindig is jó hírnevük volt a Formula 2-ben, szóval izgatottan várom, hogy csatlakozzak hozzájuk.” – mondta Nissany.

    „Sok energiát fektettünk már tavaly is a szezon utáni tesztelésre, így már előrefelé tekintek, és várom, hogy elinduljon a szezon márciusban. Remélhetőleg a mezőny elején harcolhatunk majd. Remélem egy egészen remek út áll előttünk.”

    A két csapattulajdonos Gregorí és Olivier Driot hozzátette: „Nagyon örülünk, hogy üdvözölhetjük Royt a 2021-es szezonra. Volt már lehetőségünk együtt dolgozni vele Bahreinben tavaly a szezon utáni teszten, és meglehetősen elégedettek voltunk a visszajelzéseivel.”

  • Idén is tesztversenyző lesz a Forma-1-es Williamsnél Roy Nissany

    Idén is tesztversenyző lesz a Forma-1-es Williamsnél Roy Nissany

    A tavalyi együttműködés után az idei évben is tesztversenyzőként marad a Williams Forma-1-es istállónál az izraeli Roy Nissany, aki Magyarországon kezdte pályafutását.

    A brit csapat kedden a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a 26 éves versenyző a tavalyihoz hasonlóan az idei szezonban is három pénteki szabadedzésen vezeti majd a Williams versenyautóját, amelybe az idény előtt Bahreinben sorra kerülő hivatalos teszten is beül. Ezek mellett Nissany a csapat grove-i központjában a tavalyinál nagyobb szabású szimulátoros háttérmunkát is végez majd.

    Az izraeli versenyző az előző idényben a Forma-2-es világbajnokságban indult, és Spa-Francorchamps-ban az első rajtkockából indulhatott a sprintfutamon.

    „Csapatként nagyon elégedettek voltunk azzal a munkával, amelyet Roy 2020-ban a pályákon, valamint a szimulátorban végzett, mert ezekkel hozzájárult ahhoz, hogy a versenyautóval egyre jobb köridőket értünk el a szezon során” – idézte a Williams közleménye a tavaly augusztusban tulajdonosváltáson átesett istállót vezető Simon Robertset.

    Oláh Gyárfás, Nissany menedzsere, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek kedden azt mondta, mindazt, amit mentoráltjával megtapasztaltak az elmúlt tíz évben, szeretnék kamatoztatni a kategória tehetséges magyar versenyzőinek támogatásában.

    „Vannak fiataljaink a Forma-4-es kategóriában, de ahhoz, hogy valaki a Forma-1 közelébe juthasson, végig kell járnia a lépcsőfokokat, először a Forma-3-ban, majd a Forma-2-ben kell versenyezni, ebben pedig szeretnénk segítséget nyújtani, alapozva arra, amit Roy pályafutása során eddig átéltünk” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, aki szerint a cél az, hogy a következő 5-10 évben újra legyen Forma-1-es versenyzője az országnak, ehhez azonban először a tehetségek közül valakinek a Forma-3-ba kell bekerülnie.

    Az F1-ben eddig egy magyar versenyző fordult meg, Baumgartner Zsolt 2004-ben a Minardi színeiben indult, és az Egyesült Államok Nagydíján nyolcadikként célba érve egy pontot szerzett.

  • Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt.

    A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket.

    A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es szezonra való felkészülést szolgálja.

    Eddig négy versenyzőt jelentettek be a következő évre, ők értelemszerűen csapataik egyik autóját vezették. Robert Shwartzman és Oscar Piastri (Prema) mellett Ralph Boschung (Campos), valamint Felipe Drugovich (UNI-Virtuosi) jár ebben a cipőben.

    Csupán hárman maradtak a 2020-as helyükön, Christian Lundgaard az ART-nál, Jehan Daruvala a Carlinnál és Marino Sato a Tridentnél.

    Ami az F3-ból érkező újoncokat illeti, sokan vezethettek először F2-es autót. A bajnokság első három helyezettje (Piastri, Pourchaire és Sargeant), rajtuk kívül a Red Bull juniorja Liam Lawson, David Beckmann, Lirim Zendeli, Clément Novalak, a Hungaroringen és Silverstone-ban is parázs csatát vívó Bent Viscaal, és az egykori nagydíjgyőztes unokaöccse, Matteo Nannini is.

    „Visszatért” továbbra a korábbi Forma-1-es pilóta Roberto Merhi is, aki 2015-ben teljesített, majdnem egy teljes évet, majd az F2-ben két szezon során kétszer állt dobogóra.

    Az első két napon Jehan Daruvala volt a leggyorsabb, a teszt leggyorsabb idejét is ő jegyezte, a második napon. A harmadikat Théo Pourchaire, az Alfa Romeo fiatalja „nyerte”, aki F3-as második helye után már szerepelt az F2 az utolsó két versenyhétvégéjén.

    A résztvevő versenyzők:

    Csapat 1. nap 2. nap 3. nap
    Prema
    ?? Oscar Piastri (Renault)
    ?? Robert Shwartzman (Ferrari)
    UNI-Virtuosi
    ?? Felipe Drugovich
    ?? Guanyu Zhou (Renault) ?? Clément Novalak
    Carlin
    ?? Dan Ticktum (Williams)
    ?? Jehan Daruvala (Red Bull)
    Hitech
    ?? Jüri Vips (Red Bull)
    ?? Liam Lawson (Red Bull)
    ART
    ?? Théo Pourchaire (Alfa Romeo)
    ?? Christian Lundgaard (Renault)
    MP
    ?? Louis Délétraz (Haas)
    ?? Lirim Zendeli
    Charouz
    ?? Callum Ilott (Ferrari) ?? David Beckmann
    ?? David Beckmann ?? Guilherme Samaia
    DAMS
    ?? Marcus Armstrong (Ferrari)
    ?? Roy Nissany (Williams)
    Campos
    ?? Ralph Boschung
    ?? Logan Sargeant
    HWA
    ?? Roberto Merhi
    ?? Matteo Nannini
    Trident
    ?? Marino Sato
    ?? Clément Novalak ?? Bent Viscaal

    félkövér=már bejelentett 2021-es F2-es versenyzők, (zárójel)=nevelőakadémia

  • Bahreini Nagydíj: Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen

    Bahreini Nagydíj: Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen

    Lewis Hamilton nyerte az első szabadedzést, Valtteri Bottas lett a második, míg a harmadik legjobb időt Sergio Pérez autózta.

    Szemerkélő esőben hajthatott ki először Max Verstappen az installációs körére, mögötte rögtön Antonio Giovinazzi és Sebastian Vettel következett . A többiek is követték a példájukat, és rögtön az első percekben már a pályára is gurultak.

    A 20 fős mezőnyben némi változás is történt, ugyanis Kimi Räikkönen helyén Robert Kubica tűnt fel, míg George Russell helyett Roy Nissany ülhetett autóba.

    A tumultus főképp azért jött létre a zöld jelzés után, mert a Pirelli az első két szabadedzést jelölte meg a 2021-es abroncsok tesztelésére.

    Az első komolyabb időt Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autózta, akkor őket még Carlos Sainz követte. Fél óra eltettével azonban már Alexander Albon tartózkodott az élen, a 35 éves brit versenyző és Max Verstappen előtt. A negyedik időt meglepetésre Romain Grosjean érte el, míg mögötte a sorrend Daniil Kvyat, Pierre Gasly, Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Kevin Magnussen volt.

    A Renault versenyzői többször is elfékezték az abroncsaikat a merevre állított futómű miatt, még Romain Grosjean a sóderágyig sodródva írta le a gumijait. Charles Leclerc sem úszta meg, a monacói egy piruettet mutatott be a 2-es kanyarban.

    A brit-thai pilóta azonban csak pünkösdi királyságot élhetett meg, ugyanis a hétszeres világbajnok visszavette az első helyet, mögötte csapattársa érkezett, míg a harmadik legjobb időt Sergio Pérez autózta. Eközben a Ferrarik csak a 15. és a 16. helyen tartózkodtak, Sebastian Vettel és Charles Leclerc sorrendben.

    Lando Norrisnak a kormányával, vagy inkább bizonyos gombokkal volt problémája, ugyanis hiába alkalmazta őket, nem sikerült a megfelelő helyen maradniuk. A gyors köre után így a bokszba is hajtott.

    45 perccel az edzés vége előtt csak Hamilton és a McLaren két versenyzője tartózkodott a pályán. Sainztól azt kérték, hogy a hatos kanyarban ne használja a kerékvetőket, ugyanis több pilóta is elfékezte ott magát.

    Ezután Kvyat rádióüzenetére kapták fel többen is a fejüket. Az orosz ugyanis egyenesen Michael Masinek üzent, hogy hagyják már el a fenébe azt, hogy törlik a gyors köröket a pályaelhagyások miatt.

    A pörgések sorozatát Max Verstappen folytatta, sikeresen le is írta a gumijait, így mehetett is vissza a bokszba. Eközben Bottas egy kis szemerkélő esőt jelentett az utolsó kanyarban. Leclerc az utolsó harminc percben tesztelte a jövő évi gumikat. Rögtön az első kör után panaszkodott is rájuk. Verstappen is követte a monacói példáját, ugyanis ő sem volt elégedett a 2021-es abroncsokkal. Hamilton vezette ekkor az edzést, míg mögötte Bottas és Pérez tartózkodott. Gasly a negyedik pozíciót szerezte meg, míg Verstappen, Albon, Stroll, Sainz, Grosjean és Magnussen volt a további sorrend.

    Verstappen idő előtt kiszállt autójából, miközben szerelői lázasan vizsgálták az autó hátulját, így ő az utolsó táncban már nem vehetett részt.

    Az első szabadedzést végül Lewis Hamilton nyerte, mögötte Valtteri Bottas és Sergio Pérez végzett. Mögöttük az első tízbe Sainz, Gasly, Verstappen, Albon, Ocon, Stroll és Ricciardo fért be.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1m29.033s
    2 Valtteri Bottas Mercedes 0.449s
    3 Sergio Pérez Racing Point/Mercedes 0.967s
    4 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 0.985s
    5 Pierre Gasly AlphaTauri/Honda 1.016s
    6 Max Verstappen Red Bull/Honda 1.261s
    7 Alexander Albon Red Bull/Honda 1.269s
    8 Esteban Ocon Renault 1.351s
    9 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1.393s
    10 Daniel Ricciardo Renault 1.475s
    11 Charles Leclerc Ferrari 1.556s
    12 Sebastian Vettel Ferrari 1.595s
    13 Robert Kubica Alfa Romeo/Ferrari 1.699s
    14 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1.799s
    15 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1.821s
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1.863s
    17 Daniil Kvyat AlphaTauri/Honda 1.987s
    18 Lando Norris McLaren/Renault 2.359s
    19 Nicholas Latifi Williams/Mercedes 3.439s
    20 Roy Nissany Williams/Mercedes 3.768s
  • A Williams bejelentette pilótafelállását az Abu Dhabi tesztre

    A Williams bejelentette pilótafelállását az Abu Dhabi tesztre

    Roy Nissany és Jack Aitken vezetheti majd a Williams autóját az Abu Dhabi Nagydíjat követő fiatal pilóták tesztjén.

    Hagyományosan a Pirelli gumitesztjére kerülne sor közvetlenül a szezonzáró után. Az autók és a gumik azonban nem változnak jövőre, így a junioroknak jut lehetőség körözgetni.

    A Renault ezt ironikus módon szeretné felhasználni a visszatérő Alonso felkészítésére, de ezt sokan nem tartják igazságosnak.

    Ezen kívül a Williams lett az első csapat, akik bejelentettek bármit is, ők két autóval teljesítik majd a szezonvégi gyakorlást. Tartalék-, illetve tesztpilótájuk – Jack Aitken és Roy Nissany – egy-egy napot teljesíthetnek majd a volánnál.

    Aitken a Stájer Nagydíj első szabadedzésén vezethette az FW43-ast, míg Nissany idén kétszer, Barcelonában és Monzában tehette ezt meg, és a Bahreini Nagydíj előtt is lehetőséget fog kapni.

    Aitken az új szuperlicensz szabályoknak köszönhetően még jövőre is alkalmas lesz az ülésre, de a megtett kilométerek így is hasznosak lehetnek számára.

    „Természetesen örülök, hogy újra F1-es autót vezethetek. Szeretnék az eddigi tapasztalataimra építeni, és sok kört futni. A program miatt nem tudunk majd nagyon sokat menni, de mindig van mit tanulni. Jó befejezése lesz ez az évnek.” – összegezte a brit.

  • A Mercedes Bottasszal nyitott az élen Monzában

    A Mercedes Bottasszal nyitott az élen Monzában

    A Mercedes nyitott a legjobban Monzában pénteken: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton után némi meglepetésre Alexander Albon következett.

    Az edzés meglepetését szintén a Red Bull szállította: Max Verstappen vágta a falnak az autóját, amivel piros zászlós fázist is okozott, de végül csak visszakecmergett a sóderágyból, és saját „lábán” tért vissza a bokszutcába.

    Jól szerepeltek az energiaitalasok „leányvállalata”: Kvyat a 4., Gasly a 6. helyet szerezte meg az AlphaTaurival.

    A Ferrari otthon is szenved: Charles Leclerc csak a 11., Sebastian Vettel az utolsó előtti lett, és nem volt sokkal jobb, mint a Williamsnél újra lehetőséget kapott Roy Nissany.

     

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:20.703 28
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.948 0.245 27
    3 Alex Albon Red Bull 1:21.500 0.797 30
    4 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:21.555 0.852 31
    5 Max Verstappen Red Bull 1:21.641 0.938 22
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:21.667 0.964 27
    7 Sergio Perez Racing Point 1:21.747 1.044 25
    8 Lando Norris McLaren 1:21.747 1.044 29
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:21.789 1.086 22
    10 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:21.821 1.118 27
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:21.904 1.201 25
    12 Esteban Ocon Renault 1:21.984 1.281 28
    13 Lance Stroll Racing Point 1:22.131 1.428 21
    14 Romain Grosjean Haas 1:22.409 1.706 20
    15 Kevin Magnussen Haas 1:22.422 1.719 19
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:22.552 1.849 24
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:22.619 1.916 27
    18 Roy Nissany Williams 1:22.826 2.123 25
    19 Sebastian Vettel Ferrari 1:22.988 2.285 24
    20 Nicholas Latifi Williams 1:23.120 2.417 22
  • Másodszor is lehetőséget kap edzésen a Williamstől Roy Nissany

    Másodszor is lehetőséget kap edzésen a Williamstől Roy Nissany

    Az izraeli Roy Nissany Barcelona után Monzában is részt vehet a Forma-1-es első szabadedzésen, ahol ismételten George Russell Williamsét vezetheti majd.

    A 25 éves pilóta jelenleg a Formula 2-es Trident versenyzője, emellett a Williams hivatalos tartalékversenyzője erre az idényre. A csapat elmondása szerint Nissany feladata a pénteki első kilencven perc során az lesz, hogy próbáljon ki néhány fejlesztési elemet, illetve a segítsen elérni, hogy az autó hátsó szárnya minél nagyobb plusz tempót tudjon adni az autónak.

    „A remek barcelonai edzés után már alig várom, hogy Monzában is autóba ülhessek. Ez a legendás pálya az egyik kedvencem, itt szereztem az első forma autós győzelmemet.” – kezdte az izraeli.

    „Biztos vagyok benne, hogy – mint mindig – ez egy érzelmes pillanat lesz. Robot módba kapcsolok és teljes mértékben a csapat által előírt munka elvégzésére fogok összpontosítani. Ez az első szabadedzés több tapasztalatot és nagyobb magabiztosságot fog adni nekem, jobbnak fogom érezni magamat ez után. Természetesen többet fogok emiatt szimulátorozni a gyárban Spa után” – tette hozzá.

    A Trident versenyzője első nekifutásra három tizedmásodperccel kapott ki csupán Latifitől Barcelonában. Nissany egyébként az eddigi legjobb idei F2-es hétvégéjén van túl, ugyanis a spai főfutamon nyolcadik lett így az élről kezdhette meg a második versenyt, ahol azonban baleset miatt kiesett.

  • Roy Nissany sok újítást tesztelt a Williamsben

    Roy Nissany sok újítást tesztelt a Williamsben

    MTI hír: A magyar kötődésű autóversenyző, Roy Nissany elmondta, sok újítást kellett kipróbálnia a Williams tesztpilótájaként a hétvégi Forma-1-es Spanyol Nagydíj során.

    „Nagyon jó érzés volt hivatalos versenyhétvégén Forma 1-es autót vezetni. Egy kicsit izgultam is, de ezt háttérbe kellett szorítanom, mert sok újítás volt, amit tesztelni kellett” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a Magyarországon nevelkedett izraeli Nissany, aki először ült szabadedzésen a Williams autójában.

    Tavaly év végén Abu-Dzabiban egy Forma 1-es teszten már vezethette az istálló autóját, ám versenyhétvégén először kapott szerepet. A Forma 2-ben is szereplő 25 éves versenyző elmondta, nehéz a tesztpilóták helyzete, ugyanis egyszerre kell teljesíteniük a csapat által kiadott feladatokat, miközben a figyelmet is fel kell hívniuk magukra.

    „A csapaton belül nagyon jó, baráti hangulat uralkodik, ugyanakkor természetes, hogy van egy kis verseny a pilóták között, hiszen mindenki szeretne magának egy Forma 1-es ülést. Én saját magamra és a munkámra koncentrálok, látjuk a fejlődést és reméljük a legjobbakat” – közölte.