Címke: Ross Chastain

  • Alex Bowman 19-re húzott lapot, és nyert Las Vegasban

    A szerencsejáték Las Vegas egyik jellemzője, és egy kockázatos, két kerekes kiállás kifizetődött Alex Bowman számára a verseny végén.

    Bowman a Hendrick Motorsports csapattársával, Kyle Larsonnal csatázott a hosszabbításos újraindításnál, és az utolsó kanyarban előzte meg végül az 5-ös rajtszámú autót, hogy megszerezze idei első győzelmét.

    Nem tudom eléggé megköszönni mindenkinek a Hendrick Motorsporttól” – mondta Bowman a verseny után. „Ez az autó egész nap nagyon gyors volt, csak soha nem volt meg a szükséges pozíciónk a pályán, hogy megmutassuk ezt.

    De ember, milyen jó döntés volt Greg Ives (a crew chief) és a srácok részéről, hogy két kereket cseréljünk, ami nyilvánvalóan kifizetődött.

    Kyle-lal versenyezni mindig jó móka, néhány győzelemért versenyezhettem már vele, és mindig szuper tisztán és hatalmas tisztelettel versenyeztünk egymás ellen” – magyarázta a 48-as rajtszámú autó sofőrje.

    Elég borzalmasan indult az év, szóval kijönni ide, és egy ilyen utolsó rajtnál megszerezni a győzelmet, az nagyon különleges.

    A pole-ból induló Christopher Bell 30 kört vezetett, azonban az első sárga zászlós szakasznál elvesztette az első helyet, és utána már nem is szerezte vissza. Később defektet is kapott, ami miatt körhátrányba is került.

    A versenyen 12 sárga zászlós periódus volt, ami csak kettővel volt kevesebb mint a rekord. Daniel Suarez ártatlan áldozata lett Michael McDowell és Chase Briscoe koccanásának, majd ugyanerre a sorsa jutott Ryan Blaney, aki előtt Brad Keselowski pördült meg.

    Mechanikai hibák sem kerülték el a versenyzőket. Cole Custer motorja lerobbant, míg Denny Hamlin szimplán elváltotta magát, és eltörte az autó kardántengelyét.

    Az első szakaszt végül Alex Bowman nyerte.

    Ross Chastain élete versenyét futotta, mégis Alex Bowman nyert

    Ross Chastain eközben szépen csendben az élre tört, végül átvette a vezetést és megnyerte a második szakaszt. Chastain ezután dominálta a verseny nagy részét – szám szerint 83 kört – azonban az utolsó előtti sárga zászlónál elvesztette a vezetést.

    Ekkor lépett a színre a tartalék autóval, utolsó rajthelyről induló Kyle Busch, aki zseniálisan versenyzett, és fantasztikusat csatázott Martin Truex Jr.-al az utolsó körökben. Amikor már úgy tűnt, hogy a 18-as autó eljut a győztesek útjára, akkor jött a dráma.

    6 körrel a vége előtt Erik Jones defektet kapott, és csúnyán a falnak csapódott, majd Bubba Wallace sem tudtam elkerülni, így a versenybíróságnak nem volt más lehetősége, minthogy belengesse a sárga zászlót.

    Ez a kiállásokhoz és a hosszabbításos újraindításhoz vezetett, ahol Larson, Bowman és Byron két kereket cserélt, így az előbbi kettő egymás mellől indulhatott újra az utolsó 2 körre.

    A Hendrick Motorsports párosa szinte végig egymás mellett küzdött, miközben Byron, Busch, Truex és Chastain semmit sem tudott tenni mögöttük, és még az utolsó kanyarban is fej-fej mellett haladtak.

    Bowmannek sikerült lendületesebben kijönnie az utolsó kör utolsó kanyarjából, így Larsont megelőzve nyert.

    A győzelemmel Bowman a 2021-es év kezdete óta a második legtöbb győzelmet szerezte a mezőnyből, szám szerint ötöt.

    Chastain, Busch és William Byron egészítette ki az első ötöt, míg a top 10-et Aric Almirola, Reddick, Truex, Elliott és Bell zárta.

    A Cup Series legközelebb délre, a Phoenix Racewayre látogat a Ruoff Mortgage 500-ra. A verseny március 13-án, vasárnap kerül megrendezésre majd.

    A Las Vegasi Penzoil 400 végeredménye

    Poz. # Driver Kör
    1 48 Alex Bowman 274
    2 5 Kyle Larson 274
    3 1 Ross Chastain 274
    4 18 Kyle Busch 274
    5 24 William Byron 274
    6 10 Aric Almirola 274
    7 8 Tyler Reddick 274
    8 19 Martin Truex Jr. 274
    9 9 Chase Elliott 274
    10 20 Christopher Bell 274
    11 3 Austin Dillon 274
    12 4 Kevin Harvick 274
    13 45 Kurt Busch 274
    14 22 Joey Logano 274
    15 7 Corey LaJoie 274
    16 21 Harrison Burton # 274
    17 31 Justin Haley 274
    18 17 Chris Buescher 274
    19 2 Austin Cindric # 274
    20 42 Ty Dillon 274
    21 47 Ricky Stenhouse Jr. 274
    22 16 Daniel Hemric(i) 274
    23 38 Todd Gilliland # 274
    24 6 Brad Keselowski 273
    25 23 Bubba Wallace 273
    26 51 Cody Ware 273
    27 34 Michael McDowell 273
    28 78 BJ McLeod 272
    29 77 Josh Bilicki(i) 271
    30 15 Garrett Smithley 267
    31 43 Erik Jones 264
    32 11 Denny Hamlin 219
    33 41 Cole Custer 171
    34 44 * Greg Biffle 148
    35 14 Chase Briscoe 135
    36 12 Ryan Blaney 104
    37 99 Daniel Suarez 92

    #Újonc
    *Charter nélküli versenyző

  • A UFC elnöke szponzorálja Ross Chastain autóját a Clash-en

    Dana White, az UFC elnöke egyedülálló új marketingpartnerséget kötött a Trackhouse Racinggel, és versenyzőjükkel, Ross Chastainnel.

    Hétvégén a Los Angeles-i Coliseumban a White társtulajdonában lévő Howler Head whiskey márkát viseli majd a Trackhouse Racing 1-es autója elsődleges szponzorként.

    A feltételeket nem hozták nyilvánosságra, de a felek közölték, hogy White és a Trackhouse Entertainment Group alapítója, Justin Marks összefognak, hogy „fejlődési lehetőséget teremtsenek mindkét márka számára, és összehangolják a közös kezdeményezéseket a sport, a szórakoztatás és a szponzoráció terén.”

    A Busch Light Clash-en a banánnal ízesített Howler Head, az UFC (Ultimate Fighting Champinship) hivatalos ízesített whiskey-je fog megjelenni Ross Chastain autóján.

    Marks – aki korábban maga is NASCAR-versenyző volt – 2020-ban alapította a Trackhouse-t, a csapat pedig 2021-ben kezdett versenyezni.

    A rapper Pitbull is csatlakozott a csapathoz – mint társtulajdonos -, és az alakulat nemrég bejelentette, hogy a PGA Tour golfozó James Hahnt is szponzorálja majd, aki az év hátralévő részében már Trackhouse-logót visel a ruházatán.

    Marks így nyilatkozott a White-tal kötött megállapodásról: „Szeretnénk túllépni a sportágunkon, innovatív elmékkel és erős márkákkal dolgozni, és Dana White, valamint Howler Head és a UFC ezt a mentalitást testesíti meg” – írja a Sport Business Journal.

    Imádom Justin Marks elképzeléseit a Trackhouse-ról” – mondta Dana White, az UFC elnöke.

    Nagyon izgatott vagyok, hogy ezen a hétvégén lesz az első NASCAR szereplésünk. Ez egy abszolút vagány autó, és alig várom, hogy vasárnap a Coliseum pályáján láthassam versenyezni.

    Ez a megállapodás az első, a mai napon várható két NASCAR és küzdősportok szerződések bejelentése közül, mivel a későbbiek folyamán Floyd Mayweather új NASCAR-csapata is várhatóan hivatalossá teszi Daytona 500-as indulását.