Címke: Ross Chastain

  • DRÁMA: Hamlin nyert, de kizárták, így Elliott Pocono győztese

    A pályán Denny Hamlin és Ross Chastain újabb fejezete döntött, a garázsban viszont a NASCAR felügyelői.

    Nézzük mi történt a futamon először is.

    Miután Denny Hamlin és Ross Chastain ütközése miatt Hamlin a falnak csapódott Nashville-ben, Hamlin tudatta, hogy végül gondoskodni fog arról, hogy kiegyenlítse számláját Chastainnel szemben, méghozzá egy olyan pillanatban, amikor ez fájni fog a dinnyés embernek.

    Hamlin beváltotta ígéretét vasárnap a Pocono Raceway-en, és ezzel újabb fejezetet fűzhetett a hagyatékához.

    Nem tudom mire számítottatok” – mondta a közönség fújólásának közepette Hamlin. „Én voltam a jobb pozícióban, és elfogyott az út előtte. Nem nincs vége. Addig fogok keményen versenyezni, amíg nem kapom meg a megfelelő tiszteletet.

    Hamlin győzelme után kislányával hajtott el a Victory Lane-re.

    Miután 18 körrel a vége előtt a boxutcai stratégiát alkalmazva a második helyre került az újraindításnál, Hamlin a belső ívről keményen nekiment Ross Chastainnek, és átvette a vezetést, aminek következtében Chastain az 1-es kanyar kijáratánál a falnak csapódott, és kiesett a versenyből.

    Ezen baleset után Hamlin az utolsó körökben el tudott húzni Kyle Busch elől, és éppen elég üzemanyagot spórolt ahhoz, hogy megtartsa első helyét és megnyerje az M&M’s Fan Appreciation 400 versenyt Poconóban.

    Nos ez lett volna karrierje 49., és Poconoban elért 7. győzelme Hamlinnek, azonban a verseny után néhány órával érkezett a hír, hogy a 11-es, és a második helyen célba érő 18-as csapatot kizárták.

    Egy olyan anyagot találtunk az autó orr-részén, aminek nem volt semmi oka, hogy ott legyen” – mondta Brad Moran, a Cup Series ügyvezető igazgatója.

    A NASCAR a 11-es és 18-as Toyoták szabálysértéseivel kapcsolatban nem közölt további részleteket, mivel várhatóan fellebbezni fognak. Moran azt mondta, hogy azt a jövő héten fogják elbírálni.

    A Joe Gibbs Racingnek hétfő délig van ideje fellebbezést benyújtani.

    Ez az első alkalom, hogy a Cup Series győztesét kizárták, mióta a NASCAR bevezette a kizárási szabályokat a 2019-es szezon előtt. Poconóban így Hamlin és Busch a 35., illetve a 36. helyen végzett. Hamlin két pontot, Busch pedig egy pontot kap.

    Chase Elliott így idei 4. győzelmét könyvelhette el úgy, hogy igazából nem nagyon tudta megszorongatni a JGR párosát a verseny folyamán.

    Blaney nagyot csapódott

    A versenyen több drámai baleset is történt, a legnagyobb ezek közül Ryan Blaney kiesése volt. A Team Penske pilótája a 3-as kanyar kijáratán állt keresztbe és csúnyán belecsapódott a boxutcát elválasztó falba.

    Így biztossá kezd válni, hogy Ryan Blaney-nek futamgyőzelemre lesz szüksége ahhoz, hogy bejusson a rájátszásba.

    A Kurt Busch helyett induló debütáns, Ty Gibbs magabiztosan versenyzett, és felnőtt a feladathoz, ami végül a 18. helyet eredményezte.

    A versenyen egyébként Kyle Busch dominált, a legtöbb kört ő vezette, megnyerte a második szakaszt is, ami extra rájátszás pontokat eredményezett volna neki. Az első szakaszt Kyle Larson nyerte.

    Végeredmény

  • Dale Jr. szerint Elliottnak a falba kellett volna raknia Ross Chastaint

    A NASCAR Cup Series Gatewayben rendezett futamán Ross Chastainnek sikerült magára haragítania sok embert, köztük Elliott csapatfőnökét is.

    Természetesen Chastain kilökéseire nem maradt el a válasz, hiszen Elliott és Hamlin is megpróbált visszavágni – kisebb nagyobb sikerrel – a riválisuknak.

    De Chastain számára sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet, ha Elliott megcsinálja azt, amit rádión kért tőle csapatfőnöke, Alan Gustafson.

    Ezzel kapcsolatban Dale Earnhardt Jr. – aki korábban dolgozott együtt Gustafsonnal – is úgy véli, hogy Elliott crew chiefje nem lesz boldog attól, hogy versenyzője nem vitte végbe tervét.

    Chase Elliottnak egyértelműen azt mondták, hogy ha van lehetősége rá, vessen véget Chastain versenyének” – mondta Dale Jr. „Chase megpróbálta, hiszen meglökte őt az (1-es kanyarba), de Ross megfogta az autót.

    Earnhardt Jr. úgy jellemezte Elliott próbálkozását, hogy amit tett, az „nem egészen az, amit az orvos felírt.

    Nem egészen azt csinálta, amit kértek, mert Alan Gustafson, a csapatfőnöke nem játszik. Ha azt mondja, hogy rakj a falba valakit, akkor jobb, ha teljesíted a kérését” – folytatta.

    Persze nehéz elképzelni, hogy Dale Jr. komolyan gondolta mondatait, és valószínűleg kicsit humorosra próbálta venni a figurát.

    Chase Elliott egy interjúban elárulta, hogy valóban elbeszélgetett a Trackhouse Racing versenyzőjével, miután a futam során incidensek egész tárháza alakult ki közöttük.

    A Hendrick versenyzője elárulta, hogy megbocsátott a riválisnak, de persze elmondta neki a véleményét. Persze ehhez az is kellett, hogy Chastain felvállalja bűneit, és ő kezdeményezze a beszélgetést.

    Ahogy mondtam, megpróbáltam uralkodni magamon, és szimplán elmondani a véleményem. Nekem mindegy, hogy ő ezt miképpen fogja fel, én már túltettem magam a dolgon” – tette hozzá Elliott.

  • A Trackhouse főnöke készen áll Denny Hamlin visszavágására

    Ross Chastain elismerte a hibáit, melyeket Gatewayen követett el, azonban Denny Hamlin nem hagyja annyiban a dolgot. Justin Marks készen áll.

    Miután vasárnap agresszív teljesítményt nyújtott, és két embert is kiütött a NASCAR Cup Series futamán, Ross Chastain szerzett néhány ellenséget a pályán.

    A nyolcadik helyezése ellenére az 1-es számú Trackhouse Racing Chevrolet versenyzője elismerte, hogy „szörnyen vezettem”.

    De Chastain csapatának társtulajdonosa, Justin Marks – Pitbull a másik tulajdonos – kicsit másképp vélekedik a dolgokról.

    Bár Chastain vállalta a felelősséget azért, hogy Denny Hamlint és Chase Elliottot is kiütötte Gatewayen, Marks megvédte versenyzője tetteit utána a NASCAR rádiójában.

    Büszke vagyok az agresszivitására” – mondta Marks a SiriusXM NASCAR Radio-nak. „Azt hiszem, talán egy kicsit túlságosan is ostorozta magát a verseny után.”

    Nem akarom, hogy az autók összetörjenek. Mi biztosan nem akarunk ilyet látni. De én csak… nem is tudom. Nem akarom, hogy lelassuljon, vagy hogy elveszítse az agresszivitását, mert mindannyiunk számára izgalmas nézni.

    Persze, hogy izgalmas. De Hamlin a vasárnapi futam után világossá tette, hogy Chastainnek – aki egyike annak a négy versenyzőnek, akik eddig két győzelmet szereztek a szezonban – számítania kell némi visszavágásra a pályán.

    Ez a sport önfegyelmező, és általában akkor kapod vissza a dolgokat, amikor a legkevésbé gyanítod, és amikor a legjobban fáj” – mondta Hamlin vasárnap.

    Marks elismerte, ő szívesen beleáll a drámákba és a viszályokba.

    Őszintén szólva, én benne vagyok. Készen állok rá. Úgy értem, Denny épp most ír nekem SMS-t, miközben beszélgetünk” – nyilatkozta Marks.

    Azt hiszem, ebben a sportban sok a beszéd, nem igaz? Sok időt töltünk azzal, hogy elmondjuk mindenkinek, mit fogunk csinálni, és nem sok időt töltünk azzal, hogy meg is csináljuk. Szóval ha játszani akarnak, akkor hajrá. Jó móka lesz…

    Érdemes meghallgatni a Copy That Podcast legutóbbi epizódját, ahol az 500miles.hu csapata kielemezte a múlt heti eseményeket.

  • Drámai finis után Chastain nyert a Truck Series-ben

    Szívszorító módon csúszott ki Carson Hocevar kezéből a charlotte-i futamgyőzelem, Ross Chastain viszont köszönte szépen a lehetőséget.

    A Truck Series futamának finisében két hosszabbítást is láthattunk. A második végén Chastain és John Hunter Nemechek versenyzett a győzelemért, azonban a dinnyés ember – többek között Grant Enfinger hathatós segítségének, és lökésének köszönhetően – került ki győztesen.

    Chastain mögött Enfinger és Nemechek ért be. Azonban a verseny hőse, majd anti-hőse nem ők voltak, hanem a versenyt sokáig uraló fiatal, Carson Hocevar.

    Nagyon sajnálom azt, ami Carsonnal történt” – mondta Chastain, aki ebben a szezonban először nyert a Truck Seriesben. „Nem adtam meg neki azt a lökést, amire szüksége lett volna a győzelemhez.

    Ember, annyira büszke vagyok Carson Hocevarra. Ezt újra és újra elmondom. Ez a srác egy jövőbeli sztár. Olyan bolondos gyerek, de imádom őt. Olyan gyorsan tanul.

    Chastain egyébként Hocevar csapattársaként indult ezen a versenyen a Niece Motorsport színeiben, és a csapatnak is ez volt az idei első győzelme.

    Hocevar szívszorító veresége

    Hocevar – aki négy körrel a cél előtt veszítette el az esélyét a győzelemre – péntek este újabb fájdalmas leckét kapott, főleg azok után, hogy 57 kört vezetett a 134 körös versenyből.

    Előnye valamivel több mint hat másodperc volt, amikor Jesse Little miatt sárga zászlót kellett lengetni.

    A 19 éves Hocevar a belső sávot választotta az utolsónak vélt újraindításhoz, és a külső sávban lévő Ryan Preece fel tudott érni mellé, hiszen a Hocevar mögül induló Chastain kipörgette a kerekeit az újraindításnál és emiatt nem tudta megadni neki azt a lökést, amivel ellóghatott volna.

    Hocevarnak még így is volt esélye a győzelemre, azonban az alsó íven megcsúszott autója, és nekiment Preece-nek, aminek következtében mindketten a falba csapódtak.

    Ostoba húzás volt a részemről” – ismerte el a könnyeivel küszködő Hocevar, miután kikászálódott az autóból. „Szívás. Úgy értem, nagyon keményen próbálkoztam – túl keményen próbálkoztam. Nem sikerült jól a rajtom. Túl keményen mentem be a kanyarba. Sírni tudnék.

    Végül Hocevar a 16. helyen ért célba, míg a dühös Preece a 11. lett.

    Láttátok mit csinált? Na ezt nem szabad csinálni. Több tiszteletet kell adni a versenytársaknak” – mondta Preece a verseny után.

    Christian Eckes negyedik lett, őt követte Zane Smith, aki 52 kört vezetett és megnyerte az első szakaszt. Tanner Gray, Kyle Busch, Chandler Smith, Stewart Friesen és Ben Rhodes egészítette ki a top 10-et.

    Rhodes úgy nyerte meg a második szakaszt, hogy kint maradt a régi gumikon, és jó időben kapott el egy sárga zászlót, amikor Matt Mills három körrel a 30 körös szakasz vége előtt ütközött Jack Wooddal a 4-es kanyarban.

  • Hatalmas baleset, Chastain autója FELREPÜLT a levegőbe

    Kyle Busch defektet kapott a második szakasz vége felé, és lelassult a pályán. Ross Chastain nem tudta kikerülni és a levegőbe repült.

    Szerencsére mindenki jól van a vasárnapi NASCAR Cup Series All-Star versenyen a Texas Motor Speedwayen történt brutális baleset után.

    A verseny 49. körében az 1. szakaszt megnyerő Kyle Busch jobb hátsó gumija lassú defektet kapott. Ennek következtében a 18-as rajtszámú autó lelassult a pályán. Ahogy Busch lassított, Ross Chastainnek nem volt hova mennie, és érintkezett riválisával.

    Az ütközéstől Chastain a levegőbe repült, majd leérkezéskor kontrollálhatatlan autója Chase Eliottt 9-es Hendrick Chevrolet-jának csapódott.

    Mindhárom versenyző kiesett az All-Star versenyről.

    Mike Joy, a NASCAR on FOX műsorvezetője szerint Chastain 185 mérföld/órás (285 km/h) sebességgel száguldott, amikor belement Busch-ba, aki abban a pillanatban 125 mérföld/óra (201 km/h) körül száguldott.

    Busch érezhetően frusztrált volt, miután az ütközés után nyilatkozott, tekintve, hogy a legfontosabb, negyedik szakaszt az első helyről kezdhette volna meg.

    Jobb hátsó defektet kaptam a 4-es kanyarban” – nyilatkozta Busch. „Sajnálatos a srácok számára. Mindenki a Joe Gibbs Racingnél nagyszerű munkát végzett, nagyon gyors versenyautónk volt, sőt nagyszerű versenyautónk.

    Az összes kört vezettük addig a pontig. Nyilvánvalóan csalódott vagyok, hogy nem tudtuk befejezni a versenyt, és nem tudtunk versenyezni az egymillió dollárért.

    Mit látott Chastain?

    Úgy éreztem, hogy az 1-es autó vezetője rossz sávot választott” – viccelődött Chastain. „Láttam, hogy Kyle Busch-nak problémája volt, mintha defektet kapott volna. Balra rántottam a kormányt, pedig jobbra kellett volna. Nagy ütközés volt.

    Elliottnak is véget ért az éjszaka, és egy kicsit mérges magára, mivel úgy érezte, hogy elkerülhette volna a balesetet.

    Láttam, hogy a 18-assal gond van. Aztán láttam, hogy az 1-es nagyon keményen eltalálta, és egyszerűen nem hagytam neki elég helyet – tudtam, hogy egyenesen fog menni. Csak azt nem tudtam, hogy ilyen gyorsan meg fog érkezni” – magyarázta Elliott.

    Egyszerűen rosszul ítéltem meg a szituációt. Tényleg elkerülhető lett volna részemről, szimplán elszúrtam.

  • Chastain infúziót kapott a Truck verseny után

    Ross Chastain fantasztikus idényt teljesít a NASCAR Cup Series-ben, de a texasi Truck Series kirándulása ijesztően ért véget.

    Könnyen lehet, hogy a hétvégi NASCAR Cup Series All-Star versenyen, egymillió dollárt fog nyerni, de Ross Chastain a Texas Motor Speedwayen, rekkenő hőségben rendezett Truck futam után valószínűleg még 1 dollárnak sem érezte magát.

    A 29 éves sofőr a futam nagy részében az élmezőnyben haladt, de az utolsó körökben hátraesett, és végül a 12. helyen ért célba.

    A FOX Sports riporterének, Bob Pockrass-nak eredeti beszámolója szerint Chastain elájult, amikor a verseny végén kiszállt a kamionból, de miután Pockrass beszélt az érintettel, aki azt állítja, hogy nem ájult el.

    Chastain inkább azt mondja, hogy a lábai begörcsöltek, ami miatt a földre esett.

    Miután a Cup Series idei kétszeres futamgyőztese talpra állt, felrakták egy orvosi kocsira, és a pályán lévő ellátóközpontba vitték, hogy infúziót kapjon.

    Körülbelül 45 perccel később Chastain megosztotta a twitterén egy nyugtató információt, miszerint sokkal jobban érzi magát az infúzió után az egészségügyi központban.

     

    Ijesztő pillanat volt, de a 29 éves versenyző szerencsére jól van, így valószínűleg részt vehet majd a vasárnap rendezendő NASCAR All-Star versenyen.

    Most Chastain célja az, hogy a vasárnap esti NASCAR Cup Series All-Star Race az ő ikonikus ünneplésével fejeződjön be, azaz a célvonalnál összetörhessen egy görögdinnyét.

  • Elliott örömmámora, Truex dühe, ez történt Doverben

    Két napig tartott a NASCAR Cup Series doveri versenye, azonban aki hétfőn is bekapcsolódott, egy nagyon jó versenyt láthatott.

    A Dover International Speedway sokak szerint a legtechnikásabb oválpálya a NASCAR naptárjában, és ezt bizony a sok megpördülés, és elkopott gumi – sőt még defektek is – bizonyították.

    Dover ismert arról, hogy régi beton felülete az átlagosnál jobban igénybeveszi az abroncsokat, és a komolyabb balesetek elkerülése végett hozták meg ezt az intézkedést.

    A versenyzők elemükben voltak, amikor a vasárnapi esőzés – és halasztás – után hétfőn megérkeztek a helyszínre, így mindenki agresszívan autózott.

    Még a befutó előtt közvetlenül is történt incidens. Martin Truex Jr. járt pórul, aki megpróbált elmenni a Trackhouse versenyzője Chastain mellett, de a két autó összeért és ez okozta a Toyotás vesztét, aki emiatt jelentősen visszaesett.

    Érdekesség, hogy Elliott győzelmével bezárult a kör, ugyanis így már minden Hendrick Motorsports-os versenyzőnek van legalább egy diadala az idei kiírásban.

  • Visszanézhető a NASCAR Cup Series TALLADEGAI futama

    A NASCAR YouTube csatornájának köszönhetően most vissza nézhetjük a Cup Series múlt vasárnapi talladegai versenyét.

    Annyi biztos, hogy nem a baleseteiről lesz emlékezetes az idei, Talladega Superspeedway-en rendezett verseny. Bár voltak balesetek, nem olyan mértékben, mint a szombati Xfinity és ARCA futamokon.

    Az elképesztő befutót hozó versenyen Erik Jones az utolsó körben meglógott a mezőnytől, ami nem bizonyult jó taktikának.

    Az őt üldöző Kyle Larson a felső ívre váltott, ahol azonban érkezett Kurt Busch.

    A két autó összeütközött, amelynek külön érdekessége, hogy Kurt Busch ennek következtében az éppen érkező csapattársának a versenyének is véget vetett, ugyanis Bubba Wallace autóját kibillentette egyensúlyából és Wallace emiatt óriásit bukott.

    És, hogy ki nyert? Azt a közvetítésben visszanézhetitek!

  • Denny Hamlin torkig van a fiatalabb korosztállyal

    Denny Hamlin elmondta, elege lett a tiszteletlen versenyzőkből, akik – szerinte – rombolják a sportág értékét magatartásukkal.

    Hamlin szerint a fiatal versenyzők túl agresszívek és nem mutatnak elég tiszteletet, mert soha nem szembesülnek semmilyen következménnyel.

    Ez volt a NASCAR veterán Denny Hamlin üzenete Jim Rome-nak és a „The Jim Rome Show”-nak, miután az idei szezonban megsokasodtak a versenyek végén történt incidensek.

    Az újabb, fiatalabb generáció, amelyik nemrég érkezett meg a sportágba, úgy tűnik, hogy sokkal agresszívabb” – panaszkodott Denny Hamlin.

    Nyilván agresszívnak kell lenned, de mindennek van egy határa, és sajnos a legnagyobb baj az, hogy az emberek manapság nem tisztelik egymást. Csak be kell jelentkezni a Twitterre, hogy ezt megtaláljuk.

    Hamlin úgy véli, hogy a fiatalabb versenyzők azért agresszívabbak, mint a korábbi generációk, mert kevésbé félnek attól, hogy a pályán kívül kell felelniük a tetteikért.

    A múltban az történt, hogy ha összetörtél valakit, akkor a tapasztaltabb versenyző jött, és kiverte az első fogaidat” – mondta Hamlin.

    Manapság a csapattagok megvédik a srácaikat. Ez így nagyon más sport, mint ami régen volt. Szóval ezek a fiatal srácok úgy érzik – és nem mindig a fiatalok, mi, öreg veteránok is elkövetjük a hibáinkat -, hogy sokkal agresszívabban vezethetnek.

    Egyszerűen a kockázatot felülírja a nyereség értéke. A kockázat az, hogy itt-ott talán kapok egy kis ejny-bejnyét, és a jövőben aggódnom kell, hogy az a fickó visszavág majd nekem. De az emberek manapság úgy gondolják, hogy ez megéri.

    Van igazság abban, amit Hamlin mond?

    Bár az ütközések és lökdösődések már régóta a NASCAR részei, az idei szezonban a hasonló akciók minden eddiginél nagyobb méreteket öltöttek, különösen az utolsó körökben.

    COTA-ban Ross Chastain megszerezte pályafutása első győzelmét egy olyan utolsó körös kilökés során, amely inkább dodzsemezésre hasonlított.

    A következő héten a 19 éves Ty Gibbs az utolsó körben félrelökte saját csapattársát, és megnyerte a richmondi Xfinity-futamot.

    Gibbs a verseny után meglehetősen közömbösen nyilatkozott a mozdulatról, és elismerte, hogy szándékosan ütötte ki csapattársá.

    Mindenképpen megérdemlek egy kilökést” – mondta Gibbs. „A győzelemért versenyzünk. Nehéz őket megszerezni. Szóval ez van…

    Egy héttel később Gibbs-et az utolsó körben tüntették el, ami a verseny után verekedéshez vezetett.

    A lökdösődések és ütközések annyira mindennapossá váltak, hogy a Cup Series e heti martinsville-i futamának utolsó körében mindenki azt várta, hogy Joey Logano félrelöki William Byront az útból – beleértve a kommentátorokat is.

    Logano megpróbálta, de Byron szerencséjére a 22-es autó nem tudott elég közel kerülni hozzá.

  • Blaney autója már megint a verseny végére fogyott el

    A Richmond Raceway-en az első 128 körben minden jel arra mutatott, hogy Ryan Blaney-nek van a legjobb autója a mezőnyben.

    Aztán úgy tűnt, hogy William Byron napja jön el. Végül egyikük sem nyerte meg a versenyt, de Blaney a folyamatosan lassuló 12-es Team Penske Ford Mustanggal csak a hetedik helyen ért célba.

    Kemény volt” – mondta Blaney, miután kimászott az autójából. „Volt egy maroknyi autó, amelyik elég jól át tudott futni a lekörözött forgalomban. Nem voltunk igazán jók a mezőnyben.

    Érdekes ez a kijelentés Ryan Blaney-től, hiszen riválisa, Kyle Larson is hasonló dolgokra panaszkodott a futam után.

    Ettől függetlenül jó dolog megnyerni egy szakaszt és itt egy top 10-es helyezést szerezni. Összességében nem volt rossz nap. Persze frusztráló mert az elején annyira jó volt az autónk.

    Szerettem volna jobb eredményt elérni a végén, de nem panaszkodhatok túlságosan

    Ez nem csak egy jó futam volt Richmondban; Blaney számára ez karrierje legjobbja volt. A Penske versenyzője javuló tendenciát mutat Richmondban, miután az első kilenc indulásán soha nem került be a legjobb 15-be. Az elmúlt három versenyen azonban a 11., a 10. és a 7. helyezést érte el.

    A szombati nap Blaney harmadik pole pozícióját is megszerezte a szezonban. Ez volt egyben a második egymást követő versenye, amelyen a mezőny elejéről rajtolhatott, miután a múlt héten a Circuit of the Americas pályán megszerezte a pole-t.

    Blaney vs. Chastain

    A 12-es rajtszámú autó pilótája a verseny korábbi szakaszában többször is összetűzésbe került Ross Chastainnel.

    A 3-as kanyarban belül voltam mellette, és valahogy megcsúszott az autóm, de nem értem hozzá” – mondta Blaney. „Aztán az 1-es kanyarban megtolt hátulról, és emiatt felcsúsztam a pálya felső részére. Így a következő újraindításnál visszaadtam a kölcsönt.

    Blaney ezután nehezen tudta áthámozni magát a mezőnyön, az autója pedig egyre inkább elhalványult, ahogy a délután előrehaladt és a nap kezdett lenyugodni. Végül a hetedik hely volt a legjobb, amire képes volt.

    Ahogy változott a pálya, úgy lett egyre gyengébb a teljesítményünk. Azt hiszem, hogy egy kicsit jobbak voltunk, amikor melegebb volt és sütött a nap.

    Az is lehet, hogy nem jó irányban változtattunk az autó beállításain a futam közben. Nehéz megmondani, csak vissza kell nézni, és megnézni, mit csinálhattál volna jobban.

    Blaney és Chase Elliott jelenleg holtversenyben vezetik a pontversenyt, de egyikük snem szerzett még győzelmet 2022-ben.